Trau Csacskaságai v2.0

Költözde

2006-09-17T02:15:00.000+02:00

Mindenféle költözködés előtt állok: de van, ami már megtörtént.

Kedveskéim!

Ezennel jelentem, hogy a blog elköltözött. Áttettem magam a hirszerzo.hu-ra.

Hogy miért? Egyrészt az ottani társaság még inkább megfelelőnek tűni (többen is külpollal foglalkoznak, másrészt mert meghívtak.

A design egy fokkal kevésbé szörnyű, mint itt, de a tartalom csak javulni fog.

Szóval mindenkit várok az új helyen, a Kilátás a karosszékből nevet kapott blogomon.

Videodélután

2006-09-13T13:48:00.000+02:00

Süti-ropi-kóla-chips, egy nagy kupac videofilmet volt szerencsém összekeresni, természetesen 9-11 ügyben.
Elsőként tekintsük meg a CNN 2001.09.11-i adásának fontos részeit: a CNN weblapján keresztül elérhetővé tette, majd Allahpundit és a YouTube.com segítségével bármikor megnézhetővé vált a dokumentum.

A horror folytatódik: eddig nem látott, amatőr felvétel az égő WTC-ről, melyet egy, a tornyoktól 30 méterre lakó ausztrál pár készített. Figyelem! A filmen öngyilkos ugrások és vér láthatóak! A média ezeket a felvételeket nem merte adásba tenni: kegyeletből, félelemből? Pedig _ez_ történt akkor és nem közel 3000 ember valamely absztrakt köddé válása.

S végül egy figyelemre méltó összeállítás a már jól ismert MEMRI.org munkatársaitól. A film eredeti, arab és fárszi nyelvű újságcikkekkel, sugárzott TV-adásokkal azt vizsgálja, hogy milyen a visszhangja a 9-11-nek az arab világban. Eléggé mellbevágó film. Többek között megtudtuk, hogy 30 millió amerikai állampolgár hagyta ott a kereszténységet s „vette fel a zsidó hitet”.
Jah és mindenről a nemzetközi cionisták összeesküvése tehet.

Egy bonyolult keringő

2006-09-13T09:06:00.000+02:00

Nem egyszerű a táncrend, ha a parketten Irán, Európa és az Egyesült államok ropja, a fal mellett pedig Libanon a gardedám. Erre próbál rámutatni Federico Bordonaro is, aki szerint újabb transzatlanti törés várható az Iránnal kapcsolatos ügyek miatt.
Az alaphelyzet, nem kevés sarkítással, de könnyen leírható: az Egyesült Államok, Izraellel karöltve konkrét veszélyforrást lát az iráni nukleáris program miatt, melyet akár katonai erővel is, de meg kell oldani. Európa viszont a „beszéljük meg, gyerekek” elvét követi, azaz kizárólag a békés, tárgyalásos úton történő diplomáciai megoldást tudja elképzelni.

Az eddig sem túl egyszerű folyamatokba a libanoni helyzet vitt új csavart. Ennek konkrét eredménye az európai országok egynémelyikének nyakig merülése a közel-keleti katyvaszban. Ennek számos kihatása és oldalága is van, de erről majd később, folyamatában.

Abban nagyjából konszenzus van, hogy Irán kifejezetten jól jött ki a legutóbbi libanoni háborúból. Az előretolt hadseregként működő, gazdag apanázsból építkező Hezbollah, akárhogy nézzük, igen alapos leckét adott Izraelnek. A foglyul ejtett katonák foglyok, az ENSZ BT 1701-es határozatának erre vonatkozó szakaszait mindenki elfelejtette, szépen csendben.

A háború, legalábbis a mi szempontunkból, egy igen érdekes színt vitt az amúgy is sokszínű palettára: az EU tagállamainak aktív, katonai részvételét a Közel-Kelet tűzfészkében. Az ide bekerült országok, így a legnagyobb szájú, de végül már-már kicsinyesen szűkmarkúan teljesítő Franciaország meglehetősen forró lábosba került: a múlt miatt is ezernyi szállal kötődik Libanonhoz, ugyanakkor kényelmetlen közelségben van Irán is. Az az Irán, amely, s ezt ne felejtsük el, az összes létező diplomáciai trükköt beveti az időhúzás végett: a sokéves tapasztalat szerint a nukleáris ügyekben az iráni tárgyalódelegáció akkor nem hazudik, ha nem csak nem beszél, de nem is ír.
Washington ezt érthető okokból rosszallja, Európa meg szintén érthető okokból rosszallja a rosszallást. Más sem hiányzik Franciaországnak például, mintsem egy amerikai-izraeli közös légi hadjárat!

A francia külügyminiszter, Philippe Douste-Blazy szeptember hatodikai nyilatkozata szinte minden diplomáciai sallangtól mentes: Párizs „nem tud elfogadni egy civilizációk közötti háborút” a nyugati kultúrkör és a mozlim világ között //Rendben van, de erről ugye azért szóltak a másik oldalra is? Csak úgy a biztonság kedvéért kérdeztem...//. A nyilatkozat nem volt előzmény nélkül való: George W. Bush amerikai elnök nem sokkal előtte az Al-Kaidával összevethetően veszélyes rezsimnek nevezte Iránt.
Douste-Blazy, minden bizonnyal szintén a már említett amerikai elnökre célozva hozzátette, hogy „egy adott országban vagy kontinensen nem a nyugatiak határozzák meg, mi a jó és mi a gonosz”. Ez eléggé egyértelműen utal a híres-neves „gonosz tengelye”-meghatározásra, melynek Irán, hogy úgy mondjam, minimum a közepe.
Párizs ennél egyértelműbben már nem is adhatná a világ tudomására, hogy mélységesen nem ért egyet a Bush-adminisztráció politikai és stratégiai irányvonalával, már ami az iráni kérdést illeti. Az európai politikusok jelentős része, így a francia külügyérek is aképp vélik, hogy Washington a problémát a huntigtoni „civilizációk összecsapása”-szemüveggel közelítik meg.
Párizs ugyanakkor szeretné tovább vinni és kiszélesíteni a diplomáciai offenzívát Iránnal szemben //ami, jegyezzük meg, idáig gyakorlatilag az égegyadta világon semmilyen eredményt nem hozott, azon kívül, hogy a NAÜ, az ENSZ és minden más tárgyalódelegációval feltörölték a tárgyalót, kétszer, oda-vissza//.
A lényeges pontok: a tárgyalások folytatása úgy, hogy egyrészt ne bántódjon meg Mahmoud Ahmadinejad iráni elnök, másrészt ne fenyegessék a kormányát sem. Mindezt annak ellenére tartja fontosnak Párizs, hogy még saját bevallása szerint is „nem kielégítő” Teherán jelenlegi álláspontja az üggyel kapcsolatban.
Másnap támogatta miniszterét Dominique de Villepin miniszterelnök is, emellett kritizálta Washington terrorizmus elleni stratégiáját is.

A külügyminiszter szavait illik komoly állásfoglalásnak venni, hiszen a libanoni buliba Olaszországgal karöltve épp csak belépő és saját mozlimjaival időnként kemény utcai csatákat vívó //s csendesen ugyan, de nap mint nap megütköző: tessék csak megnézni, hogy egy átlagos „békebeli” napon hány autót és kukát gyújtanak fel vagy törnek össze Franciaország városaiban...// ország próbál pozitív képet mutatni magáról a mozlim világ felé. S mint ahogy említettem már, Franciaország komolyan tart attól, hogy Izrael és az USA nekiesik Iránnak. S ez véleménye szerint tovább bonyolítaná az amúgy sem egyszerű közel-keleti helyzetet, súlyosan veszélyeztetve Franciaország és egész Európa érdekeit és biztonságát, nem csupán a régióban, de magában az EU-ban is. Ennek megfelelően, bár Párizs is aggódik a teheráni atomfegyverkezési program miatt //nem véletlenül: Európa, s így Párizs is gyakorlatilag teljesen védtelen egy esetleges iráni közepes hatótávolságú rakéta támadása ellen//, de továbbra is azt vallja, hogy a tárgyalás az egyedüli üdvözítő út.

Federico Bordonaro véleménye szerint három évvel a belga-francia-német vezetésű //s kicsiny hazánkat az új, a jó Európa öbleibe kergető// hirig után újra hasonló jelek mutatkoznak. S ez bezony nem tesz jót a transzatlanti kapcsolatoknak. Meg az amúgy sem felhőtlen francia-amerikai kapcsolatoknak: ugye mindenki emlékezik még a hidegháború alatti kapcsolat egyes érdekes csavarjaira? Akkor persze azért könnyebb volt egyetértésre, vagy legalábbis kompromisszumra jutni, hiszen volt egy közös ellenség: a Nagy Gonosz Szovjetunió.A SZU összeomlása után viszont tovább hűvösödött a viszony: a stratégiai együttműködés ugyan továbbra is fontos maradt, de már nem központi kérdésként. Jegyzem meg halkan, a francia gloire újjáélesztésének kísérletébe, az alanyi jogon képzelt nagyhatalmi státusz kiépítésében pedig egyenesen kapóra jön egy kis ellentét-felmutatás az amerikaiakkal. Pláne úgy, ha Franciaország nem is annyira titkoltan az EU vezető szerepére tör, mind kül-, mind biztonságpolitikailag. S ha Franciaország nagyhatalom, akkor az EU egyenesen a világ másik pólusa, s ez a pólus bizony perpill az USA-val szemben definiálható a legkönnyebben. Nem véletlenül: ugye, Kínával szemben nem lehet, mert akkor oda a virágzó piac, a mozlim világgal nem lehet, mert az tűzoltóautós-rohamrendőrös jamboree-k képét vetíti a nem túl távoli horizontra, Afrika meg senkit nem érdekel Európában. Az oroszokkal sem érdemes ilyet játszani, mert akkor fázni fognak a párizsi és berlini nyugdíjasok. Az meg kormányváltást jelent.
Az USA ugyanakkor divatos ellenfél, úgyis mindenki utálja, messze is van, sokat is tűr, meg különben is, túl gazdag, túl fejlett és túl sok fegyvere és technológiája van.
A francia kormány ráadásul ez ügyben aránylag stabil és egységes hazai háttértámogatásra számíthat: a jobb- és baloldal, kevés kivételtől eltekintve az értelmiség és az elit nagy része is úgy gondolja: Párizs továbbra is az USA szövetségese marad, de nem lesz olyan ölebe, mint sokan Nagy-Britanniát tartják annak. Ennek megfelelően távol marad minden olyan katonai művelettől, ahol Franciaország alávetett szerepet kap csupán //itt azért két közbeszúrás: 1., ughye arról nem szokás beszélni, milyen műveletekben vesz részt Franciaország a volt afrikai gyarmatain és azok környékén; 2., azért a libanoni, olaszok által vezetett akció azért legnagyobb jóindulattal is mellérendelt: node vakok között félszemű a király...//.

A kulturális különbségtétel is azonnal kommunikálható: az angolszász vagy még inkább angol-amerikai kultúrához képest Franciaország más. Hogy ez jobb vagy rosszabb, arról persze már lehet vitatkozni //gondolok itt az igencsak felemás protekcionizmusra, a néha hisztérikusságig fokozódó Amerika-ellenességre, lásd Danone-ügy...//.
A kulturális másság hangoztatása azonban néha kap egy kis gellert: azonban néha kap egy kis a régóta nem túl aktív //és akkor még finoman fogalmaztam: ki látta utoljára élve?// francia elnök, Jacques Chirac egyik kedvenc toposza a túl individualista amerikai és brit szociális modell. Ennek lenne ellentéte ugye az európai út. Liberál-kapitalizmus és globalizáció helyett szociáldemokratikus hagyományok és jóléti állam. Itt sajnos szóvá kell tenni: bár tagadhatatlan, hogy az Egyesült Államokban vannak irgalmatlan szegénységben élő rétegek, de azt ne felejtsük el: az európai szociális háló már régen nem úgy működik, amiről Chirac beszél. S hogy egyre inkább nem működik, annak ezernyi jele van: tessék csak megkérdezni mondjuk a német pénzügyminisztert, mekkora öröm a hagyományos jóléti állam maradványait mentegetni. Egyszerű: ha nincs pénz, nincs miből fenntartani a szociális hálót. Márpedig az európai gazdaság, finoman szólva is, mostanában kissé döcögős. Szóval a mi utunk sem aranyból van és nagyon nem látni, végül hová fog vinni. Csak azt látni, hogy egynémely ázsiai feltörekvők dübörögnek előre, míg az öreg és kényelmes Európa nem igazán szeretne versenytempót felvenni. Elszokott tőle.
Párizs azt sem felejti el, hogy az Egyesült Államok nemes egyszerűséggel kihúzta magát a Nemzetközi Büntetőbíróság hatásköre alól, s tette ezt teljes nyilvánosság mellett.

Franciaország véleménye szerint az iszlám terrorizmus ellen legjobb egy megfelelő nyugati-mozlim párbeszéd kialakításával és politikai megegyezésekkel lehet és kell küzdeni. A közel-keleti rezsimek és államok ellen viselt háborúk kontraproduktívnak bizonyultak: csak azt nem árulja el itt a szerző, hogy hol sikerült _nem_ kontraproduktív tárgyalásokat folytatni a két félnek. A kudarcba fulladt béketárgyalásokkal, megegyezésekkel, szerződésekkel nagyjából Eufráteszt lehetne rekeszteni. Az iráni aktákból is kitelne egy szajnai gyaloghíd alapozása...
S vesse rám a T. Olvasó a csúsztatás vádjával pácolt követ: Theo Van Gogh is meg akarta beszélni a dolgot, ott, az amszterdami utca kövén. Már ameddig el nem vágták a torkát.

A tárgyalások preferálása egyértelmű az iráni esetben is: a francia megoldás szerint nincs más út, mintsem a multilateralizmuson alapuló tárgyalássorozat, a diplomácia teljes fegyvertárát bevetve //ez Chamberlain-nek is majdnem bejött...//, az Európai Unió tárgyalási pozícióinak további erősítése //hehehe...//, mindeközben még szorosabb együttműködést kialakítva az ügyben Moszkvával és Pekinggel, s egyben egy jövendő több pólusú világrend alapjait is megvetve.
Ennek kapcsán megjegyzendő, hogy egyrészt Oroszország az iraki atomprogram egyik, ha nem a legfőbb beszállítója, mellesleg fegyverbeszállítóként is nagyra becsült Iránban. Ráadásul ha nagyon akarom, akkor az orosz nagyhatalmi nyomulás egyik régi-új területének lehet felfogni Iránt.
Peking pedig végtelen energiaéhségében Irán egyik legnagyobb, több száz milliárd dolláros gázüzletet kötő partnerének számít. Nomármost felettébb valószínűtlen, hogy az említett kötődésekkel és nem mellesleg állandó és vétójoggal járó ENSZ BT-tagsággal rendelkező országok Amerika és Izrael kérésére akárcsak diplomáciai satuba szorítanák Iránt.

Franciaország és Oroszország viszonya mind védelmi, mind gazdasági színtéren gyümölcsöző. Feltűnő volt, hogy Párizs nem volt igazán ideges a téli földgáz-hacacáré idején. Az orosz Vneshtorgbank augusztusi bevásárlása, mely közel öt százalékos tulajdonrészt jelent az EU ékkövének tartott, az európai védelmi piac ernyőszervezetének számító EADS-ben pedig csak egy újabb, nem is apró jele a kiváló kapcsolatoknak.
Ha jobban utánagondolunk, akkor sem Franciaországnak, sem az EU-nak, reálisan értékelve a dolgokat, nincs más területe az offenzívára vagy egyáltalán a próbálkozásra, mint a diplomácia. Mint Füzes Oszkár keddi publicisztikájában olvasható, az EU immáron nem csak az amerikai haditechnikától és védelmi fejlesztésektől került fényévnyi távolságra //szabadjon emlékeztetnem a T. Olvasót az Airbus A400M-projektre: pedig ez egy aránylag egyszerű fejlesztés, semmi extra nincs benne...//, de immáron egyszerűen nincs mozgósítható, távolban is bevethető hadereje. A katonai elrettentés vagy legalább a hagyományos ütőerő, mint potenciális fenyegetés bevetése élénk kacajt csal Tripolitól Teheránig minden érintett ajkára. Az erőkihelyezés, az oly sokat emlegetett „force projection” pedig egyelőre aktákban létezik csupán: igaz, ezekkel legalább közelharcban nagyot lehet ütni.
Párizsnak csak akkor osztanak lapot a közel-keleti játszmában, ha van mit letennie az asztalra.

S ez csupán a diplomácia, a közvetítői szerep lehet. A francia közvélemény és politikai elit szinte egyöntetű véleménye szerint az iraki háború bebizonyította a „héják útjának” működésképtelenségét. Az olasz-francia libanoni vezető szerep már az új, a tárgyalásokon főszerepre készülő, a nyugati irányvonalat megszabni készülő Franciaország jele. Ebben csendesen támogatja őket az ügyben az átlagosnál azért jóval óvatosabb és halkabb amerikai külügyi vezetés. A dolog alapvetően érdekes és akár működőképes fejlemény lehet. Egészen az első, az iráni és/vagy szíriai légvédelmi lokátorállomásra kilőtt amerikai és/vagy izraeli rakétáig. Ha felerősödnek az előbb említett két országban a keménykezű, megelőző katonai csapást szükségesnek tartó erők lépnek ismét előre, megakadályozhatatlannak tartva az iráni atombomba-fejlesztést, akkor a francia kezdeményezésnek csúnya vége leend. Márpedig azt azért nem, hiszem, hogy Izrael, amely a mai napig a legerősebb légierővel rendelkezik 10000 kilométeres körzetben, megvárja, míg feltöltik a basheri erőművet a dúsított uránt tartalmazó kazettákkal.
S ezt a franciák is nagyon jól tudják...

Repülős hírek, #101

2006-09-12T16:49:00.000+02:00

Ismét repülhetnek a brit Nimrodok: a repülési tilalom feloldására azután került sor, hogy átvizsgálták a RAF teljes Nimrod MR2-es flottáját. Mint ismeretes, szeptember 2-án, helyi idő szerint 11.00 körül a 120. század által üzemeltetett XV230-as oldalszámú MR2-es zuhant le 20 kilométerre nyugatra Kandahár repülőterétől, 14 halottat követelve. A gép egyébként a RAF flottájának legidősebb, még üzemben lévő Nimrodja volt.
A gép a RAF jelentése szerint közepes és nagy magasságban repült, amikor egy légiutántöltést követően technikai problémát jelzett – a feltevések szerint tűzről volt szó.
A katasztrófa helyszínét az Amerikai Légierő biztosította, General Atomics MQ-1 Predator pilóta nélküli repülőgépekkel és Sikorsky HH-60G Pave Hawk harci kutató-mentő helikopterekkel.-
A gép a szövetségesek kandahári offenzíváját segítette a fedélzeten lévő elektrooptikai és infravörös felderítőeszközökkel.

Szeptember 11-én lezuhant a Török Légierő egyik F-16 Falconja az északnyugati Canakkale tartomány területén. A pilóta, Ozgur Alagoz főhadnagy sikeresen katapultált és túlélte a katasztrófát, majd Balikesir támaszpontjára szállították egy helikopterrel.
A repülőgép Evciler település mellett, hegyvidéki területen zuhant le, a tartomány Bayramiç kerületében, helyi idő szerint 13:00 körül. Az első jelentések szerint hajtóműhiba okozhatta a gép elvesztését.

Lezuhant egy orosz helikopter is szeptember 11-én. A Mi-8 vagy Mi-17-es fedélzetén 12 utas (javarészt tábornokok és más főtisztek), illetve 3 főnyi személyzet tartózkodott. A gép Vlagyikavkaztól nem messze, a Kaukázusban zuhant le. Az első hírek szerint öten élték túl a katasztrófát.

Az Isttimes News Network tudósítása szerimt korántsem nevezhető sikertörténetnek az indiai MiG-21 Bison-projekt. A hírügynökség adatai szerint a 113 átalakított és modernizált gépnek csupán egyharmada repülőképes egyszerre: a maradék alkatrész- és karbantartáshiány miatt a földön vesztegel. Ez igencsak nagy probléma, hiszen a típusnak elméletileg 2020-ig lenne szerepe az Indiai Légierő kötelékeiben. Megjegyzendő, hogy a 2001-es gyártásbeindítás óta már három Bison esett le.
Az IAF szerint a helyzet egy kicsit jobb: 55-60 százalékos a hadrafoghatóság. A dolog különösen azért kínos, mert a legnagyobb rivális, Pakisztán éppen mostanában kap új és használt F-16C/D Falcon vadászbombázókat, illetve megkezdődik a közös pakisztáni-kínai JF-17 Thunder sorozatgyártása is. A sajtóhírek szerint nem csupán a Bisonok bizonyulnak betegnek: az IAF a Hindustan Aeronautics-hoz fordult, hogy ugyanmár, csináljanak valamit a mintegy 90, helyi gyártású Jaguar támadó repülőgéppel, hogy használni is lehessen őket. Hasonló problémákkal néz szembe a 100 gépes MiG-27ML-flotta is.
S a dolog végén még egy apró probléma: az éppen a MiG-21-eseket felváltani szándékozó, saját fejlesztésű Tejas könnyű harci repülőgép is sok-sok évre van még a rendszeresítéstől.

Bagramban járt egy érdekes madár: a NASA veterán, N298NA lajstromszámú WB-57-ese (amerikanizált Canberra) került lencsevégre az afganisztáni repülőtér hangárjában. S hogy mit keresett pont itt az öreg masina? A gép arról ismert, hogy a Northrop Grumman és a Légierő ezen a gépen teszteli a Battlefield Airborne Communication Node (BACN) projektet. Azaz a gép egyfajta égi átjátszóállomásként funkcionál a hadműveleti zóna felett. Valószínűleg „élesben” is tesztelik a rendszert, azért járt a több szempontból is „forró” helyszínen.

Megsemmisítik az Amerikai Légierő teljes T-3A Firefly-flottáját. A 110 darab, a brit Slingsby által gyártott repülőgép kivégzésére azután kerül sor, hogy a típust alig négy éves pályafutás után végleg kivonták a hadrendből. A kétüléses, egy hajtóműves, légcsavaros kiképző repülőgép 1993-ban váltotta fel a T-41-eseket, de 1997-ben már leállították a típus repüléseit, miután három katasztrófában összesen 3 oktató és 3 növendék veszítette életét. A típust most végül teljesen kivonják – talán nem véletlenül.
A gépekért a bontást végző TOTALL Metal Recycling csupőn az ócskavas-értéket fizeti ki, plusz 12 ezer dollár szállítási díjat az Edwards Légitámaszponton lévő négy gépért.
A halálra ítélt gépek 106 példánya jelenleg a texasi Hondo Repülőtéren áll, ide kerül bontásra a négy további példány is. A gépeket szeptember 25-ig szét is bontják. A gépek civil lajstromjel alatti újbóli üzembe helyezése nem lett volna gazdaságos, mert a 9 éves tárolás alatt súlyosan károsodott a hajtómű, illetve a függőleges és a vízszintes vezérsík borítása. Ezek cseréje pedig összesen annyiba kerülne, hogy az megközelíti egy új repülőgép vételárát.
A Légierő amúgy 32 millió dollárt fizetett a 110 repülőgépért, majd további 10 millió dollárt költött a javítgatásokra //Tiszta Magyarország...//

S ha már szétbontás: így néz ki, amikor a bontógép markában egy F-16 Falcon egy törzskerete lóg. A kép többi része sem túl vidám...

Szeptember 8-án bezárt Keflavik: az utolsó amerikai katonák is elhagyták az egykor kulcsfontosságú támaszpontot és annak repülőterét. Keflavik elsősorban a szovjet tengeralattjárókra vadászó SOSUS-vonal egyik végeként és központjaként volt ismert, de emellett komoly P-3 Orion és F-4E Phantom II, majd F-15 Eagle csoportok is dolgoztak a szigetről.

Újabb értesülések szerint alaposan csökkentené a Légierő a megrendelésre kerülő F-35 Lightning II-esek (leánykori nevén JSF) számát. A fáma szerint most három századnyi (másképp egy ezrednyi), azaz 72 repülőgép megrendelésének eltörléséről lenne szó. Az ok: a típus példányonkénti árának rakétaszerű emelkedése.
A jól értesült források szerint a Légierő 2008-as pénzügyi évre szóló, de a beszerzéseket 2013-ig felvázoló költségvetési tervezete már ennek fényében került a védelmi minisztérium elé augusztus közepén.
Az eddigi hivatalos tervek szerint a Légierő, a Haditengerészet és a Tengerészgyalogság csaknem 2500 gépet vásárolna, míg a nyolc nemzetközi JSF-partner több mint 770 példányt venne meg. Darabonként 276 millió dollárért, teszem hozzá én.

Egyetértőleg

2006-09-12T13:15:00.000+02:00

Azon ritka pillanatok egyikét éltem meg, hogy a reggeli kávézás mellett, a NOL egyik cikkét olvasván heves bólogatásba kezdtem. Füzes Oszkár „Valahol Eurisztánban” cikkének megállapításaival alapvetően egyetértek, csupán néhány apróbb, a helyhiány miatt kimaradt részletet tennék hozzá, csak az árnyalás végett.
A szerző a bevezetőben szerintem teljesen helyesen állapítja meg: Irak miatt Afganisztán a háttérbe szorult. Ennek azonban több oka is van: egyrészt a hírfogyasztási szokások, másrészt az EU-tagállamok belpolitikája, harmadrészt a gazdasági helyzet, negyedrészt meg az EU védelmi politikájának defektjei.

Elsőként a hírfogyasztási szokásokat emlegettem. Bizony, Kedves Olvasó, a jó hír nem hír. Az európai napilappiacon, ahol egymás torkát reszelgetik a hagyományos és a bulvárlapok, nehéz olvasót találni a „leánygimnáziumot építettek fel Kandahárban” vagy „Épül az első országút” jellegű hírekkel. Na de egy zaftos „Huszonheten haltak meg a bagdadi robbantásban”, esetleg a „Polgárháború szélén tántorog Irak” címlap máris sokat dob az eladási mutatókon. Ez van, az átlagpolgár bizony a vért, szenvedést és erőszakot keresi. Jóleső borzongással nyugtázza a távolinak hitt dolgokat, bajokat – pedig ha egy kicsit gondolkodna...
S ami nincs a címlapon, az nem érdekes, az meg sem történik, vagy ha mégis, senkit nem érdekel.

Tagállami belpolitika: hát igen, kérem szépen, Irak mellett mára Afganisztán is emblematikus hely lett. Egy ország, ahol a gaz, gonosz, cionista és keresztény idegen hadak elnyomják és gyilkolják az igazhitűeket. Nomármost az EU-tagállamok úgy félnek a saját mozlim kisebbségük radikalizálódásától, a belső feszültségek növekedésétől, mint az egyszeri mozlim a röfipöri-noki-koviubisali napi menütől. Ennek megfelelően próbálják a szőnyeg alá seperni az egész ügyet, hiszen nem merik azzal csesztetni a meglehetősen hangossá vált mozlim csoportokat, hogy további katonákat és felszereléseket küldenek Afganisztánba. Ezzel alapvetően egyetlen apró probléma van: az Afganisztánban történt tálibellenes amerikai műveleteket az EU teljes mellszélességgel támogatta. Ez egy olyan tény, amit az EU jobb köreiben illik elfeledni, de minimum nem feszegetni. Persze, konferenciák, gyűlések, donorestek, miegymás: csak katonát ne kelljen adni!

Gazdasági helyzet: itt Füzes kollega ismét a darászfészek közepébe lépett bele jól. Bizony, az EU szegény, mint a templom egyszeri egere: testét sokkal inkább a szociális helyzet miatti görcsök tekergetik //micsoda képzavar, Kedves Olvasó!//, mintsem holmi terepszín vagy esetünkben éppen homokszín, méregdrága cuccokra költene. Márpedig a hadviselés majdnem olyan drága, ha nem drágább, mint az egészségügy. S ha teszem azt, a Bundestag dönteni kénytelen: egy hadosztályt Afganisztánba, vagy 5 százalékos nyugdíjemelés, lehet találgatni, mi jön ki győztesen. A nyugdíjas választ, a nyugdíjas szervezetek hangosak és befolyásosak, Afganisztán meg messze van és különben is, öljék csak egymást a hülye arabok.

S ezzel együtt dől meg az EU „merjünk nagyot álmodni”-jellegű afganisztáni terve: nincs mivel hadművelni. Amikor a NATO-főtitkár 500 meg 2500 katonáért könyörög erősítésképp, az komolytalanná teszi az egész EU-s kötelezettségvállalást. Tessék meglátni: az EU-nak az arca ugyan nagy, de az ökle egészen pöttömnyi. Mivel a tagországok (élen hazánkkal) nemhogy növelnék, de (tisztelet a kivételnek) folyamatosan csökkentik a honvédelmi költségvetést, amikor a Galileo-projekt, az Airbus A400M és az Eurofighter egyértelmű jelét adja a nemzetállami érdekek nyomulását (nesze neked EU-s közösségépítés), addig alapvető katonapolitikai és stratégiai hiba melldöngetve kiállni, és elkunyerálni Afganisztánt az amerikaiaktól. Akik, teljesen természetesen, több okból is széles vigyorral az arcukon adták át a feladatok egy jelentős részét. Egyrészt, ugye, a felszabaduló alakulatokra égető szükség van más hadszíntereken. Másrészt az EU saját magáról állít ki olyan képet, amilyet: s az egészben a legszebb, hogy önként és dalolva. A legelvakultabb EU-hívő sem állíthatja azt, hogy akár az elrettentés, akár az erőskezű rendteremtés, akár a nemzetépítés feladatában korszakosat alkot az európai közösség az afganisztáni kopár sziklák között.

S itt elérkeztünk Füzes Oszkár mondanivalójának lényegéhez (amit szerény személyem is emlegetett már sokszor): Afganisztánban nem béke, hanem háború van. Folyamatosan. Ezt illene tudomásul venni és nem olyanokkal etetni a hazai közvéleményt, hogy katonáink egy békés tartomány újjáépítését fogják szervezni. Mintha cserkésztábor lenne. A tegnap nyilvánosságot kapott //és a HM kommunikációs részlege által tankönyvbe illően elbaltázott: komolyan hitték azt, hogy a XXI. században, az infokommunikáció korszakában, kiküldött tudósítók jelenlétében az esemény titokban maradhat?!?!?! S hogy a támadás bejelentése biztonsági veszélyeket hordoz? Kire, könyörgöm? Hány Népszabi-előfizetés lehet Afganisztánban? Mit lehet megtudni? Ne kamuzzunk: az eltitkolás elsősorban belpolitikai ügy, s itt meg is állnék...// rakétatámadás nem az utolsó ilyen lesz: az „új húst” éppen „bepróbálták” a helyiek. Fogják is még. Ha nem vágták át volna a hazai közvéleményt, akkor ez nem lenne szenzáció. Így az.

Szóval háború van. Ez pedig nem illik bele a „beszéljük meg” agendáját követő európai külpolitika és biztonságpolitika sodorvonalába. Nem illik háborúról beszélni. Pláne nem cselekedni. Csak éppen akkor nem kellett volna belemászni, támogatólag, és pláne nem elkérni a főszerepet, sokkal később. Az elsőt még megértem: a villámgyors amerikai hadisikerek nagyjából és egészéből kockázatmentessé tették az európai támogatást. A támadó jellegű hadműveletek a mai napig döntő többségében amerikai szárazföldi csapatokkal történik. Persze ma is dolgoznak francia Mirage 2000-esek és brit Harrierek is Afganisztán légterében, de lenn a földön, a porban, a sziklák között és az utcákon túlnyomórészt amerikaiak halnak meg. Velük nem kell elszámolni az EU-s választópolgároknak, akik hihetetlenül hiperérzékenyek a legkisebb veszteségre is.

S bizony ameddig az ország egész területét szilárdan nem ellenőrzi a szövetséges haderő, addig az ópium is marad. Mit marad: rekordtermés lesz mákgubóból. Az ópium adta bevételből pedig a távoli vidékek helyi hadurai gazdálkodnak, sok-sok fegyvert és embert beszerezve belőle. Ali, a helyi földműves számára sokkal élőbb hatalom az éjszaka vagy akár nyílt nappal érkező terrorbagázs-hadúrcsapat, mintsem a távoli bázisokról hetente egyszer LAV-3-asokkal átrobogó kanadai járőr. A helyőrségekből operáló taktika igazán már a franciáknak sem jött be Indokínában: itt miért lenne sikeres? Persze, megfelelő létszámú katona nélkül mást nem lehet tenni: és itt ismét visszakanyarodtunk a cikk alapmotívumához, az emberhiányhoz.

Bezony, a cikkben is emlegetett negyvenezer, távoli műveletekre több-kevesebb nehézséggel mozgatható, nem amerikai NATO-katona édeskevés. Édeskevés úgy, hogy légiszállításukról ráadásul sok esetben megint az amerikaiak gondoskodhatnak, s a légifedezet túlnyomó része is az USAF és a Marines repülőgépeire hárul. A felderítésről, a légi utántöltésről, az UAV-kről már nem is beszélve.

5 év

2006-09-11T15:47:00.000+02:00

Először is, riszpekt annak a 343 new york-i tűzoltónak, akik a mentési munkálatokban veszítették életüket.

Az elmúlt öt esztendőben nem lett biztonságosabb a világ. Ezt ezen a napon számos, nagy ívű publicisztika hiányolja, elsöprő többséggel a töketlennek és minden egyéb jelzővel ellátott amerikai kormányzatnak s vezetőjének, George W. Bush elnöknek nyakába varrva ennek felelősségét. Mintha annyira természetes lenne, hogy egy ideológiai vezérlésű, alapvetően egymással laza kapcsolatban lévő, az összes válsággócban jelen lévő terrormozgalmat bárki (akár az EU) is képes lenne fél évtized alatt legyőzni.
Nah de inkább koncentráljunk az elmúlt öt esztendő haditechnikai, hadviselési eredményeire, fejlődéseire, újrafelfedezéseire. A teljesség igénye nélkül szeretnék megemlékezni néhány olyan dologról, amely talán kicsiny hazánkban nem kapott igazán nagy nyilvánosságot vagy hangsúlyt.

Közelítsünk a high-tech felől: bizony, kiderült, hogy néha nem a legmodernebb a legműködőképesebb. Emellett az is világossá vált, hogy az ősidők technológiája és a XXI. század hadviselése remekül kiegészíti egymást. Itt az afganisztáni háború hegyvidéki eseményeire gondolnék. Ugye nem kevéssé pikáns kép, amikor a különleges alakulatok katonái egy öszvér hátáról bányásszák le a GPS-vevővel felszerelt lézeres célmegjelölő készüléket, a titkosított műholdas telefon mellől? Bizony, bár több cég is fejleszt kis méretű aquad-okhoz hasonló vagy éppen 4 vagy még több lábú kis terepjáró eszközt, a jó öreg öszvér mindig kéznél volt.

A csúcstechnológia és persze a teljes légiuralom és az azonnal rendelkezésre álló légifedezet mellett a kevésbé szofisztikáltan kiképzett és felszerelt északi szövetséges afgán csapatok is sikerrel kergették el a tálibokat Afganisztánból. Ehhez, mint említettem, az amerikai és szövetséges légierő nyújtott óriási, mindent eldöntő segítséget. De nem szabad lebecsülni az „összekötő”, „kiképző” és egyéb feladatokat ellátó különleges alakulatok egységeit sem, akik az afgánok vezetését látták el. Érdekes tanulság: a csúcskiképzés és a tömeghadsereg eszméjének szerencsés vegyülete.

S még egy tapasztalat a csúcstechnika területéről: nem kiiktatható az emberi tévedés, hanyagság, butaság. Hiába a legpontosabb célmegjelölő eszköz, ha az azt kezelő katona tévedésből a saját lesállás koordinátáit küldi meg a légifedezetnek – a célpont adatai helyett. A B-52H Stratofortress fedélzetéről indított két JDAM nem gondolkodik, oda vezérli magát, ahová meghatározták. Szintén nem problémamentes a saját csapatok azonosítása sem: ez egy olyan terület, ahol a csatatéri kommunikációs hálózat nagy előrelépést jelenthet, elkerülve a „blue-on-blue” eseteket, azaz a saját erők megtámadását.

Maradjunk a szárazföldön: a városi harc körülményei között is elengedhetetlen a harckocsik alkalmazása. Bagdad és Falludzsa, de más iraki városok története is ezt igazolja. Nem volt igazuk azoknak, akik szerint a nehézharckocsi városi környezetben béna kacsa. Eltekintve a torony külső részére erősített benzines aggregátor problémájától, elmondható: az Abrams-család minden változata kiválóan teljesített Irakban. Visszatért egy régen nem alkalmazott lőszertípus is: a kartácslőszer. Ez szintén az iraki tapasztalatokból származik, hiszen egy utca elsődleges megtisztítására, nagyobb terrorista csoportok eliminálására kiválóan alkalmas es a régi-régi, nem igazán csúcstechnikának tekintett lőszertípus.

Ha már járművek: kiderült az is, hogy a HMMWW-család bizony nem alkalmas mindenre. Ennek ékes jele a különböző páncélozott könnyű járművek egész új generációjának megjelenése. Brit, dél-afrikai, izraeli és természetesen amerikai cégek tucatjai ontják az aknák és az improvizált pokolgépek ellen védett, elsősorban felderítő, konvojkísérő, járőröző és egyéb rendészeti feladatokra alkalmas 4x4-es vagy akár 6x6-os kerékképletű, a legmodernebb páncélzattal felszerelt járműveket. A korai ad-hoc, Vietnamból már jól ismert guntruck-okat, felfegyverzett és helyi szinten átalakított billenőplatós vagy sima platós teherautókat, kukáskocsikat (saját szememmel láttam egy 3 géppuskával felszerelt, konvojkísérő kukásautó fényképét!!!) lassan felváltják az erre sokkal inkább megfelelő járművek. A Magyar Honvédség vezetése, remélem, levonja az ebből származó tapasztalatokat és ennek megfelelően választja majd ki a jövendő gumikerekes eszközöket.

Minden előzetes várakozás ellenére nagyon sikeresen debütált Irakban a 8x8-as, BTR-kategóriába tartozó Stryker. A típust előzetesen sok kritika érte az elégtelennek tartott páncélzat, a gyenge fegyverzet (csapatszállító alapváltozata csupán egy 12,7 mm-es nehézgéppuskát hordoz) és a gumikerekes futómű-megoldás miatt. Nos, mielőtt t. Úr jelezném, én is tudom: az alkalmazott kiegészítő „madárkalicka”-páncélzatot az oroszok ötletelték még a II. világháború végén. A dolog most is bevált: a tucatszám lődözött RPG-7-esek ellen legalábbis korrekt védelmet nyújtott. Ismeretes olyan eset is, amikor a Strykerrel egy városban pontosan a földbe ásott pokolgép tetejére sikerült leparkolni. A harcjárművet a robbanás ugyan alaposan átrendezte, de a benn ülők, ha sérülésekkel is, de túlélték a támadást.

A gyalogsági harcmodor is bővelkedik az újra felfedezett elemekben. Ilyen a közvetlen, szakasszintű támogatás fontosságának újraértelmezése: már jelentpsen nagyobb számú könnyűgéppuska van egy-egy alakulatnál, mint 2001. előtt. Lőszer, még több lőszer és pót fegyvercsövek. A városi harc területén egyenesen ugrásszerű a fejlődés: ennek ékes iskolapéldájaként lehetne említeni a második falludzsai hadműveletet, amikor a több hónapos felkészülési időt kapott, a helyi környezetet kiválóan ismerő és hasznosító ellenséges erőket nagyon csúnyán és szisztematikusan verték szét az amerikai fegyveres erők. Ehhez, mint kiderült, már megint a véres és áldozatokkal járó szobáról-szobára harcmodor volt a kulcs, persze kellő támogatás mellett. A már sokat emlegetett közmondás a maga véres brutalitásában nyert beigazolás: városi harcban az a terület tekinthető ellenőrzöttnek, amin éppen áll a katona. A légierő, mint ismét bebizonyosodott, csak egy nagyon fontos, de nem főszereplője a városi területen vívott hadműveleteknek.

S ha már emlegettük a Légierőt: itt is volt új a nap alatt. Ennek finom példája a járőröző, bombarobbantás utáni helyszíni felderítést végző F-15E Strike Eagle bevetések. A készenlétben lévő gép néhány perc alatt odaért egy-egy rajtaütéshez, majd a kiváló minőségű fedélzeti optikai felderítő rendszerekkel nyújtott segítséget számtalan eredményes elfogáshoz. Drága rendőrautó, de viszont működik.

A gépágyú itt is hasznos és fontos szereplő volt, sok esetben egyenesen precíziós fegyverként lehetett alkalmazni az F-15-ösök, F-16-osok és F/A-18-asok fedélzeti Vulcanjait. Nem véletlenül nem említettem a jó öreg A-10A Warthogot: számára ez természetes feladat.

A pilóták mellett óriási szerepet kapott a pilóta nélküli repülőeszközök széles arzenálja. Afganisztán és Irak felett minden percben különböző típusú UAV-k tucatjai repülnek, szinte valós idejű közvetítést nyújtva a megfigyelt területről. Az alkalmazásukat segíti egyrészt a helyi, tiszta és száraz levegő, másrészt az, hogy a palesztin területekkel ellentétben nincs akkora zsúfoltság, hogy az utcákat lefedhessék, megnehezítve a felderítést. A Predatorok néha egészen máshol is feltűnnek, jó példa erre a jemeni terroristavadászat, Hellfire rakétákkal.
Problémaként jelentkezik viszont az, hogy az egyre nagyobb számú UAV egy légtérben egyre fokozódó balesetveszélyt jelent. Ez nem csak két robotgép összeütközését jelenti: volt már rá példa, hogy katonai szállítógépeket is tíz méterekkel került ki csupán egy távirányítású kisrepülőgép. Az UAV-k ütközésvédelmének (a polgári repülésből már régen ismert TCAS-rendszer egyfajta másának) kialakítása még a jövő feladata.

A helikopterek nem mindenhatóak, még az AH-64 Apache sem. Erre néhol véres veszteségek segítettek rádöbbenni: 2003. március 24-ét és Najaf nevét sokáig nem felejti el az Apache-pilóták közössége. A 32 harci helikopter egymagában került szembe az iraki védelemmel: egy gépet lelőttek, a többi gép mindegyike kisebb-nagyobb sérülések beszerzése után kivált az ütközetből. A tapasztalat: légi fedezet nélkül nem működőképes egy frontális, csak helikopterekre épített támadás.

S végül, megemlékezésem első részét egy talán meglepő kijelentéssel zárnám: a meglepően alacsony veszteséget szenvedett, 2-3 turnusos iraki veteránokkal harcoló amerikai fegyveres erők nagyobb harcértéket képviselnek, mint valaha. Rengeteg új eszköz, technika, fegyverrendszer, személyes védelmi eszközök és mások váltak kiforrottá az elmúlt évtizedben.
A média tájékoztatásával szemben merem állítani: szigorúan nézve katonailag siker mind az iraki, mind az afganisztáni hadjárat. Az, hogy a politika miképp köti meg a katonák kezét (lásd az elégtelen létszámot az iraki hadjárat esetén), illetve miképp fordítható politikai előnnyé egy-egy nyertes ütközet vagy művelet, már nem a harcoló alakulatokon múlik.

Felfújt Jumbo

2006-09-10T22:29:00.000+02:00

Szentséges anyám, _ez_ tényleg repül?!?!?!

További képek róla itt (via airliners.net).

Repülős hírek, #100

2006-09-08T00:31:00.000+02:00

Az ünnepélyes postot a lakótársam gépének teljes rendszerújrahúzásával teszem emlékezetessé.

Pórul járt pilóta Tajvanon: aki az elnöki különgéppel nyilvánosan viccel, annak nem lesz jó. Ezt már jól tudja Jen Jiunn-kang hadnagy, aki a barátnőjének küldött képek miatt került a szőnyeg szélére. A pilóta a kamerát legálisan tartotta magánál, azzal a század számára készíthetett belső felhasználásra fotókat. A négygépes kíséret tagjaként Jiunn-Kang alaposan „körbelőtte” F-16-osának fülkéjéből a tajvani elnök különleges felszereltségű Boeing-jét, mely szeptember 3-ám Palauba indult.
A képeket azonban továbbította barátnőjének is, aki különböző, nem túl hízelgő kommentárok kíséretében blogján publikálta azt //A hölgynek ezúton is gratulálok...//.
A blog fényképeit persze nagyon gyorsan felkapta a helyi sajtó, majd azonnal vizsgálat is indult az ügyben. A pilótát első lépésben eltiltották a repüléstől, a blogot hétfőn eltávolították a webről.

Szeptember 6-án felszállás közben lezuhant egy veterán kiképző repülőgép Duxfordban, a híres-neves Imperial War Museumtól nem messze, a kifutótól egy mérföldre nyugatra. A privát tulajdonú Lockheed T-33-as két pilótája, sérülésekkel ugyan, de túlélte a katasztrófát, melyben azonban a gép megsemmisült.

Szaúd-Arábia fegyverkezik, mint az őrültek: vanni van miből, de ki vezeti majd a gépeket? A most bejelentett francia bevásárlócsomag értéke 2.5 milliárd euró. A La Tribune üzleti nap keddi számának értesüléesi szerint 30 Fennec és 10 haditengerészeti változatú NH-90 helikopter és két Airbus A330-200 légi utántöltő repülőgép került a szaúdi táskába. A francia védelmi miniszter, Michele Alliot-Marie szerint a szeptember 3-án a szaúdi fővárosban, Rijádban „lezsírozott” üzletre 2 hét és három hónap közötti időintervallumban kerülhet hivatalos pecsét.
További érdekesség, hogy két, szintén nagyobb fegyverzetvásárlási csomagról még folynak a tárgyalások. A lap értesülése szerint a következő üzlet 2007-ben zárulhat, ennek becsült értéke 4 milliárd euro, míg a tartalmat egy újabb A330-220 tankerre és rengeteg helikopterre: 42 darab szárazföldi változatú NH-90-es, 20 Cougar SAR kutató mentő és négy Panther haditengerészeti helikopter alkotná. A jól értesült források szerint az üzlet 2007. második felében köttetik meg.
A harmadik, egyben legambíciózusabb csomag állítólag 48 Rafale vadászbombázó repülőgépről, hat többfeladatú fregattról, 6-8 tengeralattjáróról és meg nem határozott mennyiségű Leclerc nehéz harckocsiról szól majd.
//A szerző megjegyzései: Szaúd-Arábia, bár pénze a magas olajárak miatt mint a pelyva, igen érdekesen vásárolgat. Mint emlékezetes, nemrég jelentették be 72 darab Eurofighter Typhoon megvásárlását s nagy számban üzemeltetnek amerikai F-15-ösöket, többféle változatban. Az, hogy három, egymástól teljesen különböző üzemeltetési filozófiájú és alkatrészkészletű típust is párhuzamosan használnak, logisztikai szempontbólé egy rémálom, pénzügyi szempontból meg egy feneketlen zsák. Arról nem is beszélve, hogy a fentebb jelzett repülőeszközöket valakiknek vezetnie is kéne...//.

A Brazil Légierő két újabb, ex-francia Mirage 2000-C repülőgépet vett hadrendbe szeptember 4-én. Az ünnepőélyen, melyet a Goiás állambeli Anápolis Légitámaszponton tartottak, részt vett az ország elnöke, Luiz Inácio Lula da Silva is.
A Mirage 2000-C-k a hetvenes évek óta hadrendben tartott F-103 Mirage III-as gépeket váltják fel.

Még egy érdekes hír Iránból: bejelentések szerint az Iráni Légierő sikeresen indított helyileg átalakított MIM-104 Hawk típusú légvédelmi rakétát egy F-14A Tomcat fedélzetéről.
A hírek szerint az indításra a „Blow of Zolfaqar” hadgyakorlaton került sor. A z Iráni Légierő szerint így a Tomcat-ek nagyobb távolságból és még hatékonyabban képesek megsemmisíteni az országra támadó ellenséges repülőgépeket //azért a Hawk már korántsem számít modern fegyverrendszernek, s kíváncsi vagyok a repülőgép-fedélzeti integrációra is... Megjegyzendő, a Hawk/F-14 páros már vagy 10 éves sztori, állítólag már akkor sikeresen hozták össze a két rendszert.//

Közös roman-francia hadgyakorlat kezdődött szeptember 4-én a konstancai Mihail Kogalniceanu Légitámaszponton. A “Chasseur Accompli 06” fedőnevű gyakorlaton 25 vadászrepülőgép és helikopter vesz részt. A Román Légierő sajtóosztályának információi szerint román részről 12 darab MIG- 21 Lancer és két IAR-330 helikopter, míg a franciák oldaláról 5 darab Mirage 2000D vadász, négy Mirage 2000N támadó és három Mirage F1CT többfeladatú repülőgép vesz részt a 10 napos, az interoperabilitást finomító közös hadgyakorlaton.

Madárral ütközött és lezuhant a Francia Légierő egy Mirage F1CT típusú vadászbombázó repülőgépe szeptember elsején. A katasztrófa Csádban, Abéché térségében történt, a pilóta szerencsésen katapultált, majd épségben felszedte a kutató-mentő szolgálat.
A rutin felderítő feladatot végrehajtó gép lakatlan területre zuhant, így további károkat nem okozott.

Egy F-16-os újjászületése, két lépésben.

A gép még teherautón:

Végül nem kevéssé átfestve, az oszlop tetején (a gépet annak az 86-0291 lajstromjelű gépnek a színeire festették át, amelyik a Luke Támaszponton állomásozott, a 944, Vadászrepülő Ezred állományában):

Szeptember másodikán Afganisztánban lezuhant a RAF egyik Nimrod MR2-es felderítő reoülőgépe. A szerencsétlenül járt gép fedélzetén 14-en veszítették életüket Kandahár mellett. Az eddigi adatok szerint baleset történt //jegyzem meg, sokáig az Irakban 2005-ben lelőtt brit C-130K Herky esetében is ezt hitték...//.

Koppintás iráni módra

2006-09-07T23:13:00.000+02:00

Az Iráni Légierő a z augusztus 19-én kezdődött „The Blow of Zolfaghar” nevet kapott megahadgyakorlaton többek között bemutatta a Saegheh nevet kapott új vadászrepülőgépét. A gép első látásra azonosíthatóan egy Northrop F-5E Tiger II-es koppintás, annak kicsit átpofozott változata. A gép dupla, enyhén kifelé dőlő kettős vízszintes vezérsíkot kapott, illetve nekem a hajtóművek is nagyobb méretűnek tűnnek.
Azt természetesen nem lehet tudni, hogy elektronikájában, fegyverzetében és pilótafülkéjében mit változott a repülőgép: ez mind szigorúan titkos adat. Marad hát az iráni melldöngetés: az új típus természetesen letöröl minden támadót Irán légteréről, szupermozgékony és hasonlók. Mondjuk egy F-15I Ra’am vs Saegheh meccset megnéznék...
A gépről a hivatalos bejelentés szerint rakétákat és bombákat is be lehet vetni. Mint emlékezetes, a hadgyakorlat során egy saját fejlesztésű lézervezérlésű precíziós bombatípus kifejlesztését is bejelentették.
Egy kupac kép a gépről, a FARS hivatalos irání hírügynökségtől:

Itt pedig igen sok, jó minőségű kép látható a hadgyakorlatról.

Külpol megamix, #26

2006-09-04T02:11:00.000+02:00

Nos, térjünk vissza egy kicsinység a már emlegetett Haszan Naszrallah-hoz, a Hezbollah Libanonban diadalmaskodó vezetőjéhez. Victor Davis Hanson a National Review Online-ban publikálta tanulmányát, mely nem csupán magát a sekjket, hanem sok más érdekes körülményt is körbejár. Szó esik benne természetesen Ahmadinejad elnökről, a híres, Angela Merkelhez intézett leveléről, az iszlám világ bestselleréről, mely nem egészen meglepő módon a jó nevű, egyetlen kötetével világhírnevet elérő Adolf Hitler Mein Kampf („Jihadi”) című kötete. Érdekes kérdés: szabad-e felfedezni azt, hogy a németországi, kanadai, nagy-britanniai és s sok-sok, az Egyesült Államokban történt kisebb incidensek elkövetői mozlimok? Lehet-e egyáltalán ennek a ténynek hangot adni és van-e egyáltalán köze az elkövetők vallásának a bűn- és terrorcselekményekhez? Igen korrekt írás, érdemes elolvasni.

S ha már említettük az elhíresült Ahmadinejad-levelet: íme, teljes angol fordításában, az iráni FARS Hírügynökség jóvoltából. A levelet több, mint érdemes végigolvasni. Az iráni elnök szemmel láthatóan átérzi Németország megaláztatását, mely büszke sasmadár csőrét folyamatosan beleverik a II. Világháború piszkába. Ez a nemzet, mely oly sokat adott oly sok területen, mégsem emelheti fel arcát, nem foglalhatja el méltó és hozzá illő helyét a világpolitika porondján! S ennek kik az okaik? Hát persze, a zsidók. A gonosz cionisták és kiszolgáló erőik. Ez a maroknyi csoport nem csupán Németországot nyomja a víz alá már vagy hatvan éve, hanem az egész Közel-Keletre állandó fenyegetést jelent, s mindezt valami Holokausztnak nevezett-hazudott hülyeség ürügyén. Teremtette, hát ki látott már ilyet?

Gonoszságok: természetesen kedvenc „hasznos idiótáim”, az Amnesty International sem maradhatott ki a libanoni buliból. A kiegyensúlyozottságáról és elfogulatlanságáról méltán ösmert szervezet véleménye szerint Izrael konkrétan háborús bűnök sorozatát követte el, mert a civilek által is használt infrastruktúrát pusztította el Libanonban. Alan Dershowitz érvelése szerint viszont ez minden modern háború alapeleme: a z elektronos és kommunikációs hálózat, a hidak és utak, az üzemanyagtöltő állomások megsemmisítésével az ellenséges erők mozgástere szűkítendő le. Ehhez képest Izrael valóban visszafogott volt, hiszen az esetek túlnyomó részében precíziós vezérlésű fegyverrendszereket használt, melyek nagyságrendekkel pontosabbak, mint hagyományos társaik //itt jegyzem meg: Dershowitz téved, amikor Sir Winston Churcill-nek tulajdonítja a németországi városközpontok éjszakai tömeges bombázásának elrendelését. A dolog egyszerűbb: gyakorlatilag a város volt a legkisebb méretű célpont, amit a RAF éjjel megtalált. A sokat emlegetett „terrorbombázás” leglelkesebb és legkitartóbb elindítója és kivitelezője pedig Arthur Harris légimarsall volt//.
Az AI, véleményem szerint, a szokásos nyugati kórságban szenved: a háború patyolattiszta dolog, ahol a harcoló felek színes, figyelemfelkeltő ruhában ölik egymást egy üres mezőn és senki másnak nem esik bántódása.
A dolog másik, fontos érdekessége: a Hezbollah támadásairól, a valóban terrorfegyverként használt, válogatás nélkül a civil célpontokra kilőtt rakétákról és az általuk okozott pusztításról egy árva szó nem esik a jelentésben.
Mintha egy kicsit billegne az a mérleg...

A Libanonban kiaknázható előnyökről az ENSZ igen vicces összetételű Emberijogi Tanácsa sem akar kimaradni. A három tagú vizsgálóbizottság, szintén a tényszerűség és a kiegyensúlyozott látásmód bemutatása végett jó alaposan kivizsgálja az izraeliek rémtetteit, többek között a lakott területek bombázását.
A bizottságnak természetesen nem feladata a Hezbollah cselekményeinek vizsgálata.

S ha már az ENSZ nevét billentyűzetemre vettem, egy megerősítés Kofi Annantól: a Hezbollah terroristáinak lefegyverzése nem az UNIFIL feladata, hanem a libanoni kormányé és nem képzelhető el erőnek erejével. Azaz beszéljük meg a dolgot, srácok.
A beszélgetés eddig is célravezető volt, jegyzem meg halkan. Leginkább a falra hányt borsó eredményességi mutatóit lehetne emlegetni: végül is micsoda hülye ötlet, hogy egy ENSZ BT-határozatot végre kell hajtani? Amikor az egyik fél ezt nem akarja? Hát szabad ráerőltetni egy külső akaratot? //Megjegyzendő, azért Izrael sem sietett minden ENSZ BT-határozatot végrehajtani...//

Hasonló, roppant hatékony taktika látszik kirajzolódni Darfúr ügyében is. Itt a szudáni kormány nem igazán akarja beengedni a kéksisakosokat, minek a sok kíváncsi szem?
A kartúmi kormány szerint a határozat „törvénytelen”, hiszen azt az ENSZ Szudán véleményének ellenére hozta meg.
Arra azért kíváncsi leszek, hogy a tervezett 22500 fős kéksisakos kontingens hogyan fog összeállni szeptember 30-ra, az Afrikai Unió teljesen sikertelen mandátumának végére...

Megenn ENSZ: Bashar Asszad szíriai elnök vidám tréfákkal traktálta Kofi Annant. Olyanokkal, mint hogy Szíria megerősíti határainak őrzését és együttműködik majd a libanoni kormány katonáival, hogy megakadályozza a Hezbollahnak szánt fegyverszállítmányok átcsempészését. Ez az Associated Press újságírója azonnal elhitte, mi több, nagy előrelépésnek tartja a libanoni béke megerősödéséhez. Mármost nem azért, de van gondolkodó, az eseményeket nem két hete követő embertársam, aki elhiszi Asszad elnök ígéretét?
Az ENSZ-erők viszont nem ellenőrizhetik //mintha ez bármit is jelentene vagy segítene: egyszerűen a több megvesztegetés miatt drágább lesz a becsempészés végösszege...// a határvidéket, csak ha a libanoni kormány ezzel megbízza őket.
Ezek után nem tekinthető véletlennek az, hogy Izraelnek esze ágában sincs feloldani a légi és a tengeri blokádot Libanon körül. Természetesen ez is emberiség elleni bűncselekménynek minősíthető a külvilág véleménye szerint.
Pedig simán át lehetne törni a blokádot. A recept egyszerű: fogunk egy iráni kormány-Boeing B-747-est, megpakoljuk a rakterét fegyverekkel, robbanószerekkel, rakétákkal, majd az utastérbe ültetünk 300 kisiskolást. A fedélzeten legyen még egy forgatócsoport is, aki élőben sugároz az iráni állami TV-adó számára. A kiskölykök természetesen tanulmányi kiránduláson vesznek részt: a tanítókkal együtt a libanoni kormány meghívására élőben tanulmányozzák a gonosz cionisták háborús bűntetteit.
Nomármost, mit tenne Chuck Norris, ha a gyerekekkel és fegyverrel zsúfolt repülőgép megközelíti a libanoni légteret?
1., Nem ad ki tűzparancsot. Az iráni gép pilótájának esze ágában sem lesz engedelmeskedni az izraeli vadászoknak, rendületlenül folytatja az útját, leszáll, kipakolnak, tiszta nyereség.
2., Kiadja a tűzparancsot: a világsajtó tele lesz a lelőtt gép és a halott kisgyerekek hírével és fotóival.
Így is, úgy is győzelem...

A végére egy másik győzelem, immár a kultúra frontjáról. A Telegraph értesülése szerint Pinokkió, D’Artagnan, Tom Sawyer és a többiek csak „iszlámosítva” férnek be a török gyerekek könyvtárába. A cikk szerint így járt La Fontaine és Victor Hugo is.
Érdekes.

Libanoni kikukucs

2006-09-02T00:19:00.000+02:00

Nos, ezer éve nem foglalkoztam Libanonnal: itt az ideje, hogy vigyázó szemünket a Közel-Kelet csendesen forrongó poklára vessük. Az üstben sok minden rotyog és a kavarást sem akárkik végzik.
Még az is lehet, hogy szerény hazánk is a játékosok közé lép: akarom mondani, a szögletzászlót majd lemoshatjuk. Magyarország is békefenntartókat kíván küldeni Libanonba: kicsi ország, kicsi csapat. Göncz Kinga minapi bejelentése szerint 12 határőr és 6 katonaorvos képezné a magyar hozzájárulást az UNIFIL felduzzasztásához.
Vélhetően nem ez a kicsiny csapat lenne a frissiben vizionált európai közel-kelet politika dárdahegye. Miquel Angel Moratinos spanyol külügyminiszter véleménye szerint az, hogy az EU közel 7000 katonát küld a térségbe, „történelmi lehetőséget” nyújt arra, hogy az Európai Unió újraindítsa a közel-keleti békefolyamatokat. Addig álljon fél lábon a miniszter úr, teszem hozzá halkan. Arra azért igencsak kíváncsi vagyok, hogy konkrétan mitől is indul meg ez a sokat emlegetett és még többször, igen látványos külsőségek között összeomló, úgynevezett „békefolyamat”? Pláne az EU ráhatásától? Végre az EU-bürokraták szabványosítják az öszvérekre szerelhető málhatartókat, ISO-minősítéssel együtt? Az EU-nak se tekintélye, se ereje, se koncepciója. Végül is innen szép nyerni...
Kiemelném a miniszter úr által elmondottakból az egyre növekvő európai szavahihetőség mibenlétét, de izgalommal olvastam az erős felelősségvállalásról szóló részt is. Tehát ha odaküldünk néhány ezer kéksisakost, akik a Hezbollahot ugyan nem fegyverzik le, de kemény hangú feljegyzéseket készíthetnek minden felmerült esemény után, az erős felelősségvállalás. Végül is Srebrenica után is vállalta az ENSZ a felelősséget. Tizenvalahány évvel és sok száz halottal később. A cikkben még sok okosság olvasható, például arról, hogy akinek nincsenek nagyívű elképzelései, azok csak a lyukakat foltozgatják. Egyetértek: bár nem tudom, miből javítom meg az elfüstölt Dragunovot, de már a leendő 1967-es. Gyári állapotra restaurált Herbmüller Cabrio Bogaramhoz festem ki a garázs oldalát. Merjünk nagyot álmodni, vagy hogy is mondták ezt?
A verbális ámokfutás új, vélhetően az EU-s stratégiának megfelelő csúcsokra járatott mintapéldáját prezentálta nemrég Massimo D’Alema olasz külügyminiszter. A libanoni vezető szerepre ácsingózó Olaszország főkülügyére a Népszabadság közlése szerint nem kevesebbet javasolt, mintsem azt, hogy „ösztönözni és bátorítani” kell a Hamaszt arra, hogy tisztán politikai mozgalommá váljon. A miniszter úr véleménye szerint, idézem: „Bár felelősséget viselnek terrorcselekményekért, politikai oldaluk is van, segélytevékenységet is folytatnak.” Erre nekem csupán az jut az eszembe: ha egy hordó borhoz keverünk egy vödör emberi ürüléket, az eredmény ugyanaz, mintha a vödörben bor, a hordóban pedig, hát, végtermék lenne. Finomabban megfogalmazva: nem lehet kicsit terhesnek lenni.
D’Alema nem kicsit csúsztat: „Észak-Írországban az IRA, illetve Spanyolországban az ETA terrorcsoportból vált politikai mozgalommá.” Miniszter úr sok dolgot kever. Például az egyes terrorszervezetek mozgásterét: az IRA vagy az ETA csak szeretett volna olyan állami támogatást a háta mögé (fegyverzet, pénz, ember, diplomáciai support, PR, hogy csak a legfontosabbakat emlegessem), mint a Hezbollah. A két európai terrorszervezet döntően hazai földön dolgozott: a Hezbollah pediglen meglehetősen rugalmasan kezeli a határok kérdését. Az IRA-t és az ETA-t az európai bűnüldöző szervek és hadseregek folyamatosan kergették: kíváncsi lennék, hogy a libanoni rendőrség mikor indított utoljára nyomozást a Hezbollah ellen. Az ETA és az IRA is azután lépett békülékenyebb útra, hogy a nemzetközi összefogással dolgozó rendőrök egyre erősebben léptek a nyakukra. A Hezbollah, saját véleménye szerint legalábbis //és szerény véleményem szerint is van a dologban minimum részigazság// most nyert meg egy kisebb háborút, fegyverekkel, az erőszakos politizálás útját választva. Miért is ülnének le a tárgyalóasztalhoz? Mitől költözne be Naszrallah kertjébe a fenekén EU-pecséttel billogolt békegalamb?
Ez is tetszett: „Szerinte azon csoportok ellen kell harcolni, amelyek kizárólag terrorista tevékenységet folytatnak.” Tessék mondani: a bálás ruhaosztás már segélyezési üzletágnak minősül? Hát az öngyilkos merénylők családjának támogatása? Csak a miheztartás végett, ha egyszer terrorcsoportot alakítanék, jó előtte azért tisztázni, mit jelent az EU-kompatibilis terrorista fogalma...
A hosszabb szünetben az a jó, hogy vannak gyönyörű szép, egymásnak pontosan ellent mondó hírek, alig néhány nap eltéréssel. Lássunk erre egy iskolapéldát!
Tele volt a világsajtó (és a hazai is) azzal, hogy Hasszán Naszrallah sejk, a Hezbollah terrorszervezet vezetője áttételesen bocsánatot kért. Az index.hu augusztus 28-án foglalkozott az interjúval.
Nem telik bele két nap, az ynet.news pedig éppenséggel a második fordulóra készülődésről cikkez. Az újság Muhammad Abdullah Sif al-Din-ra, a Hezbollah iráni képviselőjére hivatkozik, aki az iráni Fars hírügynökségnek azt nyilatkozta: Hassan Nasrallah új stratégiai terveket dolgozott ki a felfegyverkezésre, az Izraellel vívott háború második fordulójára.
Hozzátenném, egy másodpercre nem tartom hitelesnek Naszrallah azon nyilatkozatát, mely szerint ha tudta volna, hogy ekkora csata alakul ki a két izraeli katona elrablásából, akkor nem tették volna meg és különben bocsika. A bocsika hiteltelen: az első részt még megeszem. Ha azonban az első rész igaz, akkor mégiscsak él valamiféle elrettentési hatás: valamit, ha nem is túl sokat, de ért az Izraeli Védelmi erők ilyen-olyan hadjárata. A cikk szerint Naszrallah határozottan kijelentette: nem lesz második kör. A jelek szerint azonban a szervezet, mármint a terrorszervezet belső kommunikációja nem működik túl fényesen, hiszen az iráni ember meg két nap múlva egyenesen azt állítja, készülnek a tervek Naszrallah főhadiszállásán a második körre. Tréfás és ötletes al-Din azon okfejtése, mely szerint mivel a Hezbollah ellenálló erő, s nem felfegyverzett milícia, így nem is vonatkozik rá az ENSZ BT 1559-es, a milíciák lefegyverzését előíró határozata. Ügyes, ahogy Kohn bácsi mondaná.
A jelek szerint az EU-külpolitika már emlegetett hihetetlen áttörése alapvetően a pénzen alapul. Az EU, az USA és az Öböl-menti államok 940 millió dollárt ajánlottak fel a libanoni újjáépítésre. Cinikus énem persze egyből arra figyelmeztet: meglátjuk, ebből mennyi lesz a valódi segély. Érdekes problémát feszeget Magnus Norell svéd védelmi szakértő: ki fogja elosztani a pénzeket? Merthogy Libanonban erre szervezetileg csak a Hezbollah képes. Nomármost édes jelenség lesz, ahogy egy terrorszervezet osztja el az EU adófizetőinek zsebéből származó összegeket. Gondolom, jut majd extra méretű, önjáró rakétavetővel gyorsan beparkolható garázsra is.
A stockholmi donorkonferencián Fuad Saniora libanoni miniszterelnök úgy tett, mintha a libanoni kormánynak vagy a Hezbollahnak semmi köze sem lenne az eseményekhez. Jött az „izraeli halálos katonai gépezet” és néhány nap alatt 15 év munkáját lőtte szét. Ahümm, csak úgy l’art pour l’art... A miniszterelnök biztosította az adományozókat: a pénzhez a Hezbollahnak semmi köze nem lesz. Biztos kizárják a kérdésben aktuális kormányülésekről a Hezbollah-minisztereket.
Tegyünk egy apró tánclépést jobbra: mi a helyzet a PR-háború frontján? Változatlan: a Hezbollah körökkel vezet. Kiváló alkalom volt Kofi Annan, a tiszta kezéről és szűkszavú családi vacsoráiról ismert ENSZ-főtitkár libanoni látogatása. A világsajtó egyszerűen zabálta azokat a képeket, ahol Annan a romokon tapod, körbevéve Naszrallah-portrékat lengető, spontán helybéliekkel.
A nyugati médiáról kicsit (nem is kicsit) komolyabban gondolkodott el Melanie Phillips. A hamarosan bonckésem alá kerülő libanoni mentőautós rakétázás mellett a blogokról, a politikusok nyilatkozatairól, a módfelett érdekes fényképfelvételekről szól. A nagy kérdés: hová lett a tények tisztelete, az elfogulatlanság? Okéoké, példányszám, hirdetési bevétel, én is ebből élek, értek és sok mindent... Érdekes olvasmány.
Érdemes egy pillantást vetni a néha belógó hirdetés miatt roppant idegesítő The New Republic Online „Tour de Force” című írására. A mű szerzője, Annia Ciezadlo szerint korántsem igaz, hogy bedöglött a bejrúti turisztikai üzletág: a romokon egymás sarkát tapossák s TV-stábok és az újságírók hadai. A Hezbollah vezetett túrákkal kedveskedik a tényfeltáró újságírás bajnokainak, biztosítva egyúttal azt is, hogy kiegyensúlyozott, elfogulatlan tudósítások szülessenek (erről a Reuters és a VNN is tudna azért mesélni, teszem hozzá). Aranybánya: megfelelő kezekben a helyszín PR-értéke szinte mesebeli.
Az újságírók szerint viszont egyedül Izrael hibája, hogy így alakult a médiafront helyzete. Az IDF például nem engedte mindenhová oda az újságírókat: megjegyezném halkan, talán nem ok nélkül. Milyen szépen mutatott volna a világsajtóban a rossz helyen kolbászoló és mondjuk három darabba szakadó tudósító képe...
Az újságírók nem aggódtak az emlékezetes Reuters-képhamisítás miatt sem: egyedi eset. Ráadásul az izraelieket nem érdekelte, hogyan néz ki a háború az ország határain kívülről. Magukra vessenek, ha csak befelé néznek és a saját halottaikat érzik fontosnak. Hírérték, képernyőképesség, tessék már megtanulni...
A tudósítók gond nélkül beismerték: bármilyen számadatot világgá kürtöltek, amit a szájukba adtak, hiszen úgysem lehetett ellenőrizni. A távolban Jenin halvány árnya derengett fel egy pillanatra, vélhetően. A humanitárius segély célba juttatásának izraeli segítése pedig nem érdekes, nem téma.

Holnap folyt. köv.

Repülős hírek, #99

2006-09-01T15:36:00.000+02:00

Saját, külön bejáratú hírszerző századot kapott az Amerikai Légierő Különleges Műveletek Parancsoksága. A reaktivált 11. Hírszerző Század feladata lesz az MQ-1 Predator pilóta nélküli felderítő repülőgépek és más felderítő platformok információinak összegyűjtése, kiértékelése, feldolgozása és tálalása.
A Predatorokat a nevadai Creech Légitámaszponton üzemelő 3. Special Operations Squadron repüli. A gépekkel szerzett információkkal elsősorban a különleges alakulatok harctevékenységét támogatják, de természetesen a többi alakulat és fegyvernem is hasznosíthatja majd azokat.

A Török Légierő vezérkari főnökének szerdai bejelentése szerint Törökország 30 darab F-16C/D vadászbombázó repülőgépet vásárol 2011-ig. Faruk Comert tábornok szerint a szükséges költségvetési keret, bár még nem áll rendelkezésre, de ennek biztosítása nem lehet probléma.
A lépés igencsak rossz hír az EADS-nek, hiszen a már bejelentett, 10 m,illiáérd dolláros, 100 vadászgépre szóló fejlesztési elképzelés csaknem harmadát „viszi el” a Lockheed Martin.

Megkapta a Kanadai Királyi Légierő a 80., egyben utolsó Phase I modernizáláson átesett CF-18 Hornet vadászbombázó repülőgépét. A fejlesztés elsősorban a gépek fedélzeti kommunikációs és elektronikai rendszereit érintette. A gépek új radarkészüléket, zavarvédett rádiókat, transzpondert, függesztménykezelő rendszert, fedélzeti számítógépet, és integrált GPS-, illetve inerciális navigációs rendszert kaptak.
A Phase II-es továbbfejlesztési program, prototípus repülőgépének átépítése 2006. januárjában kezdődött meg. A Boeing a Phaes I-esért 880 millió dollárt kapott.

Augusztus 31-én lezuhant a Pakisztáni Légierő egy F-7-es (kínai MiG-21-es változat) vadászrepülőgépe Karacsi mellett. A gyakorlaórepülés során bekövetkezett katasztrófában a pilóta, Faisal Bashir őrnagy életét veszítette.
Az elsődleges adatok szerint a repülőgép technikai problémák miatt zuhant le Karacsitól 40 kilométerre északkeletre.

Szép kép: a Bolgár Légierő első Eurocopter AS 532AL Cougar helikopterét kapták lencsevégre.
http://www.jetphotos.net/viewphoto.php?id=5802169

Az EADS a Grob Aerospace és a Sogitec Industries együttműködésével alakítja ki a Francia Légierő új kiképző rendszerét. A Cognac-ban működő oktatási központhoz a Grob Aerospace szállítja a kiképző repülőgépeket, első körben 18 darab kétüléese, behúzható futóműves Grob 120A típusút. A 260 lóerős Lycoming dugattyús hajtóművel felszerelt kisgépek alkalmasak műszerrepülés (IFR) oktatására is.
Ezeket 24 felújított és továbbfejlesztett TB- 30 Epsilon-nal együtt hazsnáűlják majd a növendékek.
A Sogitec Industries három FNPT II (Flight and Navigation Procedure Trainer 2nd Generation) szimulátort szállít a kiképzőközpontnak, melyekkel elsősorban a műszerrepülést gyakorolhatják majds a növendékek, a részletgazdag grafikai megoldásoknak köszönhetően akár alacsony repülési magasságban is.
Az első Grob 120A 2007. elején érkezik Cognac-ba, majd havontza kettő kerül állományba. A Sogitec FNPT II-eseket szintén 2007-ben adják át.

Futás az Ernesto elől: a Floridai Légi nemzeti Gárda 125. Vadászrepülő Ezrede elpucolt a trópusi vihar útjából. Az ezred F-15C-i közül nyolcat átrepültek a szintén floridai Eglin Légitáűmaszpontra Richard E. Bittner őrnagy, a 125. ezred szóvivője szerint az alakulat többi Eagle-jét a jacksonville-i támaszponton is képesek biztonságosan, hangárokban eldugni a vihar elől.

Már én is többször foglalkoztam a szinte zsírúj állapotában lezuhant dél-koreai Boeing F-15K Slam Eagle ügyével. A vizsgálat jelenlegi adatai szerint a gép legénysége június 7-én, a kiképzőfeladat repülése közben túl nagy G-terhelést kapott, így eszméletüket veszítették. A típusra a katasztrófa után kihirdetett repülési tilalmat így augusztus 21-én feloldották, hiszen nem a repülőgép hibájáról volt szó.
A vizsgálóbizottság ajánlása szerint átalakítják a pilóták fizikai kiképzését, különös tekintettel a nagy G-terhelés miatt fellépő élettani jelenségek kezelésére.
Az F-15K Pohang partjainál zuhant a Keleti-tengerbe, egy éjszakai kiképző repülés közben. A gép roncsainak 75 százalékát felkutatták, és kiemelték, többek között a fekete dobozt is. Ennek adatai alapján sikerült végül rekonstruálni a katasztrófa körülményeit.
Az F-15K hgelyi idő szerint 19:42-kor szállt fel a Daegu Légitámaszpontról. A repülőgép gyakorló légi harcot vívott, majd eközben, 20:12:19-kor, a túlhúzás miatti „befeketedeés” miatt a tengerbe zuhant.

Halasztást szenved a malajziai harci kutató-mentő helikopter beszerzése. Az újabb hat hónapos határidő-kitolásnak köszönhetően leghamarabb 2006. végén hirdetnek csak eredményt az illetékesek. A csúszás oka a költségvetéási források hiánya. Kuala Lumpurban már évek óta gondolkodnak a 27 darabos Sikorsky S-61-es flotta felváltásán, de az 1960-as években gyártott gépek váltótípusának kiválasztása immáron sokadjára csúszik odébb.
A malajziai védelmi költségvetés oroszlánrészét a 2003-ban megrendelt 18 darab Szuhoj Su-30MK vadászbombázó számlájka emészti fel, egészen 2010-ig.
Egy iparági forrás szerint a Légierőnek jelenleg csupán 2-3 gép beszerzésére van kerete – feltéáve, hogy a példányonkénti ár 7 millió dollár alatt marad. Ez jelentősen kevesebb, mint az elképzelt 10 gépes első beszerzési keret.
A versengő típusok között található az AgustaWestland EH101, az Eurocopter EC725 és a Sikorsky S-92.

Gonoszka él!

2006-09-01T12:09:00.000+02:00

Apró magánjellegű bejelentés: Gonoszka, az új asztali gépezet tegnap éjjel, hála némi Prohardver fórum-böngészésnek, életre kelt. Az Asus alaplapok doksija backuphatja, SATA-ügyben legalábbis feltétlenül.
De az erő és egy másik netképes gép velem volt, úgyhogy a Világ ismét kitárult.

index menni japán

2006-08-30T00:07:00.000+02:00

Egy kihagyhatatlan cikket prezentált az index.hu hírportál: a klasszikus módon elbaltázott haditechnikai cikk archetípusát.
A „Japán sürgős fegyverkezésbe kezdett” címet viselő írás címébe is bele lehet kötni: mit jelenthet vajh a sürgős jelző? Ha ez legalább 2-3 évet, akkor a szerző nem is tévedett sokat. Legalább ennyi ideje kísérem figyelemmel a japán mélytengeri flotta fejlesztéseit: a cikkíró véleményével szemben ugyanis nem idén júniusban kezdett fejvesztett vásárlásba Japán: évek óta tudatosan építik ki a nagy távolságokban is önállóan műveletre képes flottát s annak légvédelmét. Na de lépjünk tovább…
Lead, első mondat: „Az Egyesült Államok kedden átadott Japánnak egy ellenrakétákkal ellátott Shiloh hadihajót, ami közepes hatótávolságú rakétáktól védi majd a szigetországot.”
A mondatban rögtön három egetverő baromság is található //ez történelmi rekord, gratula az ismeretlenség homályába burkolódzó szerzőnek…//. Az első: maga a hajó, a második a hajóosztály kérdése. Jelezném, a szóban forgó egység, a USS Shiloh _nem_ egy önálló hajóosztály. Az index.hu újságírójának épülésére elárulom, hogy a CG 67 USS Shiloh a Ticonderoga-osztály (Ageis-rendszerrel felszerelt, irányított rakétás cirkáló) 21. egysége. Azaz egyrészt a hajó neve a Shiloh, másrészt nem egy hajóosztály, csak egy hajó neve, mert a hajóosztályt Ticonderogának nevezik.
S végül a harmadik sületlenség: az átadás. Ha a szerző vette volna magának a fáradtságot és teszem azt ellátogat az Amerikai Haditengerészet hivatalos weblapjára, akkor bizony elolvashatta volna: a USS Shiloh marad amerikai kézben //miért is került volna átadásra, nem értem…//. A hajó a szintén Ticonderoga-osztályú CG 62 USS Chanchellorsville-t váltja le, magyarul az egyik hajó helyére egy másik érkezett.
De lássuk a cikk következő bekezdését: „A Jokoszuka japán kikötőbe érkezett kedden az amerikai Shiloh hadihajó, a tervezett amerikai-japán rakétavédelmi rendszer első eleme.”
Hát mit modjak, csókoltatom a cikkíró magyar tanárnőjét: Jokoszuka nem egy kikötő neve („A” Jokoszuka), hanem bezony Jokoszuka japán város kikötője. A mondat helyesen: Jokoszuka japán város kikitőjébe érkezett stb.
Folyt. köv.: „A közepes hatótávolságú ballisztikus rakéták levegőben történő lelövésére alkalmas Standard Missile-3 ellenrakétákkal (azaz elfogórakétákkal) ellátott Shiloh Japánba vezénylését megfigyelők jelzésértékűnek tekintik, miszerint az Egyesült Államok nagy fontosságot tulajdonít a Japánnal kötött biztonsági szövetségnek.”
Hát először is az SM-3-as nem csupán ballisztikus rakéták elfogására alkalmas, hanem a hagyományos légvédelmi feladatok ellátására is. Kellene egy „is” a „lelövésére” után. Másodsorban csak ismételni tudom magamat: a helyi amerikai flotta nem növekedett: egy hajó el, egy hajó érkezik. Igaz, képességnövekedés történt, de ezt a hajócserét „jelzésértékűnek” tekinteni, hát, khm, érdekes „megfigyelés”.
Következő bölcs megállapítás: „A szigetországnak ugyanakkor egyetlen hadihajóval nem lehet teljes védettséget biztosítani a rakétatámadások ellen.” Ezen kívül egy fecskendővel nem lehet eloltani egy égő stadiont. Ehhez valószínűleg sokat kellett gondolkodni: főleg úgy, hogy Japán közismerten nem kizárólag hajófedélzeti és pláne nem egyetlen, idegen zászló alatt //mégha szövetséges is…// tevékenykedő hajóra építi leendő rakétavédelmi rendszerét.
Újabb gyöngyszem: „Az amerikai hadsereg már szeptemberben megkezdi a PAC-3 (Patriot Advanced Capability) ellenrakéták elhelyezését az okinavai Kadena légi bázison, és az év végéig megtörténik rendszerbe állításuk is.” Először is, a rakéta nevét eltalálta a Tisztelt Szerző, ez jó pont Másodszor felhívnám a figyelmét arra az apró tényre, hogy egy rakéta önmagában haszontalan holmi. Éppen ezért szoktak nem rakétákat hanem légvédelmi rendszereket, ütegeket telepíteni, vagy akár elhelyezni. Kadenában sem magányos PAC-3-as rakétakonténerek merednek majd a kék égre, hanem teljes PAC-3-as ütegek dolgoznak majd. Ugyanez vonatkozik a következő mondat 80 rakétájára is: jön velük az összes, szükséges kiegészítő elem és rendszer is.
A végére két szakértői gyöngyszem maradt.
„A telepítések felgyorsítására Japánnak egyre inkább szüksége lehet, Észak-Korea júliusi rakétatesztje ugyanis rávilágított, hogy Japánnak nincs hatékony rakétaelhárító rendszere, így nem képes megfelelően védeni saját területeit.”
Nos, fájdalomtól elszoruló szívvel jelentem: nincs a Földön egyetlen állam sem, amely bizonyítottan hatékony rakétaelhárító rendszerrel rendelkezne. Még az USA is csak elméletben kielégítőnek tartott rendszerrel próbálja megvédeni az ország területét.
Hasonló bölcsességgel ajándékoz meg minket a következő bekezdés is: „Elemzők szerint azonban nem egyértelmű, hogy az új rendszer valóban megbízhatóan eltéríti az ellenséges rakétákat, kétségeik vannak azzal kapcsolatban is, hogy nem más típusú védelmi rendszerre kellett volna-e fordítani a beruházott összegeket.”
Hát-hát, egy rakétavédelmi rendszer általában akkor lesz egyértelműen hatékony, ha éles helyzetben, valódi ellenséges rakétákat küzd le. Erre a cikkben emlegetett PAC-3-as sem volt képes legutóbb Irakban: így az elemzői megállapítás feltalálja a spanyolviaszt. Arra, hogy milyen más típusú védelmi rendszerre gondolták átcsoportosítanbi az összeget, sajnos lemaradtunk: a cikk szerzője ennek közlését nem tartotta fontosnak. Kár, pedig kíváncsi lettem volna rá.
Szép volt, kedves index.hu…

Gépház üzenet

2006-08-29T19:19:00.000+02:00

Jelentem, laptopom elhullott egy pohár kalciumos víz hullámai alatt (nem én voltam...), egy új, asztali masina pediglen szerda estére áll talpra. Az elmúlt héten emiatt (és még néhány magánéleti esemény okán) kissé hézagos voltam, de a hétvégétől visszaáll az üzemszerű hírszolgáltatás, első körben egy libanoni elemzéssel.
Előre is köszönet a türelemért.

Repülős hírek, #98

2006-08-29T18:16:00.000+02:00

Az UNIFIL-t feltöltő olasz csapatokat támogatja a Garibaldi repülőgép-hordozó is. AZ első információk szerint a hordozó fedélzetén négy AV-8B+ vadászbombázó repülőgép és 11 helikopter lesz, ezek AB-212, SH-3H és EH-101 típusúak lesznek, pontos összetételük egyelőre nem ismert.

A MiG nem tengeralattjáró, pláne nem szárnyashajó: így egyelőre a hangárban maradnak az indiai Uttarlai melletti légitámaszpont MiG-21-esei. A Barmer tartományt sújtó árvizek miatt a kifutópályák egy része még mindig víz alatt vannak.
Az Uttarlai repülőtéren a MiG-21 Fishbed-század mellett egy Mi-8 Hip-ekkel felszerelt szállító helikopter-század dolgozik. A bázis igen fontos előretolt támaszpontnak számít, így kiesése érzékeny veszteség az Indiai Légierő számára. Kis öröm az ürömben: a „minyók” természetesen repülhetnek, így nagy segítséget nyújtanak az árvízi mentési műveletekben.

Kényszerleszállt a Tajvani Légierő egy 25 esztendő Northrop F-5F Tiger II-es kétüléses kiképző repülőgépe augusztus 28-án. A gép a Taitung Légitámaszponton hasraszállást hajtott végre mert a gép futóműi nem működtek. A két pilóta sérülések nélkül megúszta a balesetet.
A 5384 lajstromszámú gép a Taitung repülőtérről reggel 07:50-kor szállt fel egy kiképző repülésre. A gép a feladat végrehajtása után, 08:50-kor tért vissza a repülőtérre, mely felett a pilóták kénytelenek voltak rájönni: nem működik a gép futóműve.
A gép negyed órán keresztül kifogyasztotta az üzemanyagát, majd hasraszállt a habbal elárasztott kifutóra. A gép a balesethez képest kisebb sérülésekkel úszta meg a kalandot.

Az utolsó Tomcat.-landolás a virginiai Richmond Nemzetközi Repülőtéren történik majd meg, szeptember 28-án. Az F-14-eseket az F/A-18-asok E és F változatai váltják le.
Az utolsó F-14D hajtóműveit, fegyver- és elektronikus rendszereit a repülőtéren „demilitarizálják”, majd a Virginia Aviation Museum állományába kerül. A VF-31 „Tomcatters”-század gépe illusztris társaságba kerül: a Légierő SR-71 Blackbird, a haditengerészet A-4 Skyhawk és a Virginiai Légi Nemzeti Gárda A-7 Corsair gépe mellé helyezik el.

Igen kellemes B-1B Lancer-képek laknak az alábbi link alatt. Többek között a már ismertté vált hasraszállás utáni „talpra állítás” műveletéről.

Kigurult a Northrop Grumman hangárjából az első RQ-4 Block 20 változatú, pilóta nélküli felderítő repülőgép. A gépet a palmdale-i Antelope Valley Manufacturing Centerben mutatták be. A Block 20-as gép akár 1350 kilogramm tömegben hordozhat felderítőrendszereket, míg a gép hajtóműveinek teljesítménye a két és félszeresére nőtt. A gép elektronikai rendszere a civil életből már ismert „plug-and-play” elven épül fel //erről azért tudnék mesélni, khm…//, így a Northrop Grumman szerint sokkal egyszerűbbé válik majd a további rendszerek beillesztése.
Az új repülőgép a 9. Felderítő Ezred állományába kerül, az észak-kaliforniai Beale Légitámaszpontra.
Az első Block 20-as egyébként a 17. Northrop-gyártású Global Hawk.
A Northrop Grumman hét bemutatópéldány után kilenc Block 10-est adott át a Légierőnek, majd két gépet kapott a Haditengerészet a Global Hawk Maritime
Demonstration program keretein belül.

Egy nagyobb kupac francia Mirage-video található a YouTube weboldalán. A link: http://www.youtube.com/watch?v=G4Krw2iaAec
Remek levegő-levegő felvételek, egy kis gépágyús lövészet, meg egy kuőpac mélyrepülés.

Repülős hírek, #97

2006-08-23T16:19:00.000+02:00

Értesülések szerint Tajvan 3,6 milliárd dollárt szán az ország jövő évi költségvetésében F-16C/D-k vásárlására. Az összegből 66 új repülőgépre telik majd. A bevásárlással a szigetország védelmi képességeit kívánják növelni.
A China Times újság által megszólaltatott, meg nem nevezett források szerint a gépek leszállítása 2011-ben kezdődne meg.

Zimbabve is fegyverkezik: a szegény afrikai ország újabb hat darab kínai K-8-as gyakorló repülőgépet vásárol. A számítások szerint az üzlet értéke 4,6 millió dollár. A gépek elméletileg két hónapon belül meg is érkeznek Zimbabvéba. Az ország légiereje 2005-ben már kapott hat K-8-ast, most ezek mellé vásároltak új példányokat. A kínai fegyverforrás oka az EU és az USA fegyverembargója, mellyel Mugabe elnök elnyomó politikáját értékelik.

Ha már bevásárlás: déli szomszédunk, Horvátország tíz darab Mi-171Sh helikopterrel bővíti flottáját. A harci szállító helikoptereket az Ulan-Ude repülőgégyárból szállítják majd. Az orosz Kommerszant újság értesülései szerint az üzlet értéke (kiképzéssel, pótalkatrészekkel együtt) 65 millió dollár, melyet az orosz államadósságból írnak le. A helikoptereket elméletileg 2007-ben szállítják le.
A helikopterekre kerülő eszközök, rendszerek, fegyverek még nem ismertek. Néhány dolog kiszivárgott, ezek szerint a gépeket nyugati repülési és navigációs rendszerekkel látják el, de a fedélzetről hiányzik majd a Sturm-V irányított páncéltörő rakéta.
A típus nem ismeretlen Kelet-Európában: 2005-ben a csehek vásároltak 16 Mi-171Sh-t, míg a civil Mi-171 változatból 2002-ig négyet vásárolt a szlovák rendőrség.
Kíváncsian várom, hazánk derék katonapolitikusai mikor gondolkodnak el a hamarosan leállni kényszerülő Mi-8 Hip-ek pótlásáról. Mondjuk pont a jól bevált típus fejlettebb, erősebb, modernizált változatával…

10 évet repülhetnek a felújított indiai MiG-21-esek. Az eredeti tervek még 1600 repült órával, azaz durván 16 évvel számoltak, de a most befejezett fárasztásos törésteszt adatai szerint csak 1000 üzemórát „ér” a felújítás. Az indiai National Aerospace Laboratories (NAL) vizsgálatán átesett C-2090-es lajstromjelű MiG-21 Bison-on 1000 repült órának megfelelő terhelés után jelentkeztek a gép repülését veszélyeztető repedések.

A Tengerészgyalogság VMX-22-es kísérleti százada két héten át tartó tesztelés során „beüzemelte” az M-240-es gépfegyvert az MV-22B Osprey fedélzetén. Az adatokban szűkszavú bejelentésből annyit lehet kihámozni, hogy a gép hátuljába került a fegyverrendszer. Azaz szó sincsen a már jól megszokott, oldalirányban tüzelő géppuskákról: ez bizony visszalépést jelent a jelenlegi MH-53 Pave Low-változatokhoz képest.

Augusztus 21-én 2 órára lezárták az angol Lakenheath repülőtér kifutóit. Az Amerikai Légierőáltal használt támaszponton ugyanis leszállás közben defektet kapott egy F-15E Strike Eagle, helyi idő szerint 11:40 körül. A 48. Vadászrepülő ezred gépéről leszakadt törmelék eltakarításáig a kifutót lezárták, a forgalmat elterelték.

Szaúd-Arábia bejelentette, amit várni is lehetett: a 72 megvásárolt Eurofighter Typhoon egy részét helyben, a királyságban szerelik majd össze. Az augusztus 21-i bejelentésben nem szerepel a helyben összerakandó gépek száma, de annyit elmondtak, hogy a gépeket ugyanannyiért vásárolták, mint amennyiért a Brit Királyi Légierő kapja meg.
Elemzők szerint egyébként a teljes üzlet értéke 11,4 milliárd dollár lehet.

Még tovább késik az F-35 Joint Strike Fighter első repülése: augusztus helyett csak decemberben szállhat fel az első, sorozatgyártott példány. A JSF így a már korábban a Lockheed Martin által meglebegtetett október 31-ét is átlépte. A számítások szerint a sorozatgyártott gépek egy éves késése nem kevés összeget, gépenként 4-6 millió dollár pluszköltséget is jelenthet //Heh???//. Nem véletlenül emlegetik egyre többen, hogy a Légierő az F-22 és az F-15E+ Super Eagle típusokkal kacérkodik, mint hiánypótló repülőgép-típusokkal. A források tácsoportosítása természetesen további késéséeket jelentene a JSF-fronton…

A Pentagon megoldást keres a helikopterek elvesztésévek járó „barna vakság” ellen. A jelenség akkor lép fel, amikor a helikopter 15-20 méter magasan lebeg a sivatagi talaj felett: ez elsősorban Afganisztánból és Irakból ismerős jelenet. A rotorszél ekkor annyi homokot, törmeléket, gazt és más szemetet képes felkavarni, hogy nem csak a pilóta, de a Doppler-radar és a radar magasságmérő is gyakorlatilag használhatatlanná válik. Ilyen körülmények között a pilóta gyakorlatilag vakon száll fel, vagy ami még veszélyesebb, le. Az eredmény: 4 helikopteres repeseményből 3 emiatt történik.
A DARPA hat hónapot kapott arra, hogya „barna vakságból” eredő balesetek, géptörések, kemény leszállások számát 60 százalékkal csökkentse le. A Sandblaster Program hivatalosan augusztus 23-án indul meg, melynek keretein belül olyan szenzorcsomagokat, műszereket és kijelzőket fejlesztenek ki, melyekkel elkerülhetőek lesznek a szmötyiben repülve történő balesetek.
A rendszereknek működniük kell majd az UH-60M, UH-60A és UH-60L Blackhawk modelleken kívül más típusokon is.

Készülődés Libanonba - homokozólapáttal

2006-08-18T21:28:00.000+02:00

Azt hiszem, nem árt visszatérni egy kicsit a leendő libanoni nemzetközi békefenntartó egységek kérdésére, ha már szegény Miklós Gábort kicikiztem (nem minden alap nélkül).
Azért is szükséges ez, mert hivatalosan ez az egyik legfontosabb eleme az 1701-es határozatnak. Mint ismeretes, a 15 ezer fősre becsült alakulatot francia vezetés alá helyezik. Nos, velük kapcsolatban már sorakoznak az érdekesebbnél érdekesebb történetek.
A legizgalmasabb talán a francia külügyminiszter, Philippe Douste-Blazy hétvégi nyilatkozata. A Le Monde francia napilap augusztus 13-14-i számában megjelent interjúban a politikus két nagyon fontos dolgot jelent ki:
- szó sincs nemzetközi erők küldéséről, hiszen a libanoni hadsereg 15 ezer főt küld Dél-Libanonba (ez remélhetőleg csupán félreértés: talán az UNIFIL-re nincs szükség?);
- szó sincs arról, hogy a Hezbollahot erővel le kellene fegyverezni, erre nincs felhatalmazás.
Nos, Douste-Blazy ezzel lényegében kiherélte a 1701-es határozatot, legfontosabb elemeiből kettőt kidobva. Hangsúlyoznám, Franciaország vezeti majd a z UNIFIL kibővített tevékenységét. A politikus emellett a Hezbollah lefegyverzését „tisztán politikai” célnak nevezi meg. Érdekes.
Ráadásként értékelhető, hogy a már sokat emlegetett 15 ezres békefenntartó csapat nehezen akar összeállni. Ennek is több oka van: egyrészt libanoni, másrészt nemzetközi. Mint kiderült, s mint várni lehetett, a libanoni kormány nem szándékozik fellépi a Hezbollah terroristáis és azok arzenálja ellen. Ennek megfelelően az európai államok sem túl lelkesek, hogy az ENSZ-határozat ide vonatkozó paragrafusait végrehajtassák, vállalva a várható fegyveres összetűzések saját áldozatait, illetve egy 1983-as stílusú terrortámadás veszélyét. Franciaország is felettébb óvatos: katonái egyelőre nem sietnek partra szállni. Sőt, óvatosságukban odáig mennek, hogy biztosítékokat követelnek a katonáik számára. Mármint hogy nem esik bántódásuk. Én ezen sírva röhögtem: oroszlánbátorság piros-fehér-kékbe öltöztetve. Oroszlán az, csak nyuszinak néz ki.
Csütörtökön kisebbfajta áttörés volt kimutatható, hiszen immár akár 400(!!!!!) francia katonáról is szó lehet. Gyaníthatóan szintén műszakiakról, mint ahogy a 200 fős eredeti kontongens is innen került ki. Meg nem nevezett francia forrásokra hivatkozva a CNN azt jelentette, hogy komoly problémát okoz: miképp fognak együttműködni a Hezbollah terrorszervezettel? Hát, volnának ötleteim, de ugye a francia bátorság az elmúlt években tapasztaltak szerint inkább a Kalasnyikovokkal rohangáló fekete afrikai csőcselék leküzésére korlátozódik. A komoly harc az zsenánt.
Michele Alliot-Marie francia védelmi miniszter szerint mindenféleképpen el kell kerülni annak a képnek a kialakítását, hogy a nyugati világ teremt békét a mozlim világban. Enek kiváló eszköze, hogy mozlim csapatokat is felkérnek a közreműködésre. Például azt az Indonéziát és Malajziát, melyek egyszerűen el sem ismerik Izrael jogát a létezéshez. Szuper és nem kevéssé naiv ötlet: olyan országok védjenek meg, melyek szerint nem is létezel. Igazi ENSZ-megoldás, a legjobb fajtából.
Nem véletlenül jelentette ki Dan Gillerman, Izrael ENSZ-nagykövete, hogy „nehéz, ha nem elképzelhetetlen” az, hogy elfogadják ezeket az országokat.
Figyelmeztető jel, hogy Libanon példáján felbátorodni látszik Szíria és Irán is: egyik eset sem meglepő, sőt, könnyen előre látható volt, jegyzem meg halkan. Ahmadinejad iráni elnök már egy, Izrael nélküli, a felébredő arab világ által teremtett új Közel-Keletről beszél.
Az európai államok csapatai így akár egy regionális háború közepén is találhatják magukat: a pofozóbábu szerepében, persze. S ezt nehéz lenne megmagyarázni az EU-s választópolgároknak.
Az ENSZ mindenesetre bizakodik és augusztus végéig 3500 főnyi, már Libanonban lévő ENSZ-békefenntartót vizionál. Meglátjuk.
Az olaszok pedig arra figyelmeztetnek: az eddigi ENSZ-vezetésű békefenntartói missziók rendre hibának vagy egyenesen katasztrófának bizonyultak. Fabrizio Castagnetti tábornok véleménye szerint az ENSZ-vezetés „egy zsák problémát” okoz. Nos, ezek szerint van, aki még emlékezik a kéksisakosok balkáni turnéjára (azonnal a katasztrófa kategóriába utalható, erről Srebrenica megmaradt lakói tudnának hosszadalmasan mesélni).
A fentieket olvasva talán már érthetőbb, hogy miért tartottam csacskaságnak a Népszabadság szerzőjének azon vágyát, kijelentését, hogy „az eddigi teszetosza ENSZ-katonákhoz talán akciókészebb erők csatlakozhatnak.” Nem fognak.

Repülős hírek, #96

2006-08-18T13:11:00.000+02:00

Augusztus 15-én nyilvánosságra hozták a július 30-i kalinyingrádi repülőgép-katasztrófa hivatalos vizsgálatának megállapításait. A jelentés szerint az Orosz Haditengerészet kötelékébe tartozó Szuhoj Szu-24M kétüléses támadó repülőgép azelőtt gylaulta le a fákat, mielőtt a pilóta gépét képes lett volna kivenni a merülésből. A Balti Flottához beosztott repülőgép kötelékben repült, ahol a kötelék parancsnoka minden gép pilótájára bízta, hogy lefelé kitörve kijussanak a felhőrétegből. A lezuhant gép 1200 méterről 450 méterre ereszkedett, majd felhúzta a gépet. A sebesség, a merülés gyorsasága és a terep közelsége miatt a repülőgép 20 méter magasan fáknak ütközött, majd széttört, a két pilóta halálát okozva.

India Katarból vásárolna használt Mirage 2000-es vadászrepülőgépeket. Az indiai kormány a helyi fegyverkezési verseny keretében erősödne, hiszen Pakisztán amerikai használt és új F-16-osokat kap. India emellett Katarból cseppfolyós földgázt is vásárolna: az eddigi évi 5 millió tonnát megnégyszerezve 2015-re.

Légvédelmi tűz fogadta a RAF Harrier GR7-es repülőgépeit Afganisztánban: kaptak vegyesen, rakétát és csöves légvédelmet is.
A Helmand tartományban végrehajtott támogató bevetések során a Kalasnyikov-lőszerek és RPG-rakéták mellett könnyű hordozható légvédelmi rakétákat is kilőttek a hat brit gép ellen. A repülőgépeket eddig nem érte találat.
A feltételezések szerint a tálib erők akár több száz amerikai és ex-szovjet vállról indítható légvédelmi rakétával is rendelkezhetnek, melyeket még az 1970-es és 80-as években kaptak vagy szereztek meg.

Augusztus 16-án lezuhant a Jordán Királyi Légierő egy kiképző repülőgépe. Az angol Slingsby T-67 típusú kétüléses, légcsavaros kisgép tanuló pilótája, Mohammed Ahmed Hijris életét veszítette, a másik pilóta, Khalid Mohammed Dheeb sérülésekkel, de túlélte a katasztrófát.

Kincstári optimizmus

2006-08-18T12:48:00.000+02:00

A Népszabadságban Online-ban Miklós Gábor szentelt egy kisebb írást a libanoni háború ideiglenes végeredményének. A cikk teljesen helyesen állapítja meg: „Eközben muzulmán politikusok és az utca győzelmi mámorban hangoztatja, hogy a Hezbollah győzött. Izraelt megverték, kiűzték az arab országból.”
Amit viszont szerintem kicsit mellénézett, az a Hezbollah célja és az elért eredménye. A „belső iszlám és belső hazai előny megszerzése” valóban helytálló cél, Viszont a gyakorlati előnyöket alaposan alábecsülte a szerző. Véleménye szerint „keveset” hozott csak az összecsapás: véleményem szerint nagyon is sokat. Egyrészt a Hezbollah megkerülhetetlen és lefegyverezhetetlen belső hatalomként került ki a háborúból. Egy olyan katonai és politikai erőként, mely megkerülhetetlen, ha Libanon jövőjéről beszélünk és az ország hatalmi központjai közül talán a legerősebb. Ehhez képest bagatell Libanon infrastruktúrájának gyakorlatilag apróra bombázása. Főleg úgy, hogy jelenleg a Hezbollah hős építőként, segítő kézként tudja magát beállítani, mind a világsajtóban, mind az arab közvélemény, mind a libanoni lakosság előtt. Izrael pusztít, a Hezbollah segít, ilyen egyszerű az üzenet. Működik, bár mindannyian tudjuk, mennyire hazug ez az állítás.
A szerzővel ellentétben én nem tartom a Hezbollah szempontjából „Kiszorulásnak” a libanoni hadsereg bevonulását a dél-libanoni területekre. Egyszerű: a libanoni hadseregnek, melyet a Hezbollah nyíltan teszetoszasággal, tehetetlenséggel, vereséggel vádol, esze ágában sem lesz , a Hezbollah ellen akár csak egy lépést is tenni. Miért és hogyan is tehetné, amikor a leendő nemzetközi kontingenst vezető franciák kijelentették: semmi közük a Hezbollah lefegyverzéséhez, így el is felejthető az 1701-es ENSZ-határozat végrehajtása.
Libanon elméletben felelős lesz a déli területekért is – gyakorlatilag a Hezbollah marad az úr. Maximum rejtettebb formában, de azt ugye senki, még Miklós Gábor sem gondolja komolyan, hogy a gyengén felfegyverzett, minimális kiképzést kapott libanoni kormányerők képesek lehetnek bármiféle kormányzati erőt képviselni a győzedelmes Hezbollah ellen. Főleg, ha figyelembe vesszük, a libanoni hadsereg jelentős része is siíta.
Az a feltételezés meg egyenesen megmosolyogtató, hogy „ráadásul az eddigi teszetosza ENSZ-katonákhoz talán akciókészebb erők csatlakozhatnak.” Hol? Kik? Mikor?
Felhívnám a T. Szerző figyelmét, hogy például a vezető szerepet magáénak követelő Franciaország az eddigi hírek szerint összesen tucatnyi tisztet és 200 műszaki katonát küld majd Libanonba. Ez útépítéshez remek erő, de lefegyverzéshez, egy ellenséges környezetben? Adalékként említhető Philippe Douste-Blazy francia külügyminiszter aggodalma: lehet, hogy a Hezbollah nem lesz együttműködő, önként és dalolva? Ennyit a francia vezetés elszántságáról…
Szó sincs légifedezetről, nehézfegyverzetről, felderítő robotrepülőgépekől – marad minden a hagyományos „kéksisakos” rendszerben. A ROE-t Kofi Annan írja, ő határoza meg, mikor és hogyan nyithat tüzet a kibővített UNIFIL. Ez a módszer már Boszniában is bizonyított, ha jól emlékszem…
A kiváló harcértékű katonáiról ismert Banglades (a megélhetési békefenntartás egyik kiagyalója) 2000 katonát küldene. Libanon meg van mentve, barátaim.
Irigylem Miklós Gábor optimizmusát, csak éppen nem osztom.
Nem értek egyet Miklós Gábor azon kijelentésével: „a hírszerzők és a katonák felkészületlenek voltak a libanoni akcióra. A felrakétázott gerillák elleni műveletekre nem képezték ki őket.” A katonák ki lennének képezve: csak éppen a politikai vezetés durván két napot adott számukra arra a feladatra, amit az Izraeli Légierő csekély 30 nap alatt képtelen volt elvégezni. Igaz, ez utóbbinak ez nem is lenne feladata. De erről már írtam eleget…
Az, hogy a szárazföldi művelet nem indulhatott meg, az Ehud Olmert vezette izraeli kormány hibája volt, nem a katonáké. Az, hogy a megadott határok között mozogva a hadsereg mikor és milyen alakulatokkal, harceljárásokkal dolgozott, az már lehet a hadsereg vezérkarának sara. Ezt majd illőképp kellene feltárni.
Levegőben lóg a szerző következő megállapítása is: „Miközben kímélni akarták a polgári lakosságot, az áldozatok nagyobb része libanoni civil volt.” A dolog azért suta, mert kimaradt, hogy a civil áldozatok egy jelentős része az aszimmetrikus hadviselés, a civil lakosság mközé vegyülő Hezbollah-erők, a lakónegyedek katonai használata miatt keletkezett. A szerző eze l éppen az általa is ostorozott „liberális világsajtó” példáját követte. Ejnye…
A szerzővel ellentétben úgy gondolom, Izraelt igenis súlyos katonai, politikai és erkölcsi vereség érte. Naszrallah lehet, hogy súlyos csapást mért Libanonra, de jelenleg ez a libanoniakat (természetesen az arab közvéleményt és az arab/perzsa országok vezetőit) sem érdekli. Az utak újjáépíthetőek, a Hezbollah elpuszított fegyverzetét meg majd pótolja Irán és Szíria, Az emberutánpótlás nem egy nagy etwas.

Szolnok rulz!

2006-08-17T20:34:00.000+02:00

Nem kevés segítséggel sikerült "behiénáznom" magam a MH 86. Szolnok Helikopterezred egész napos nyílt, légierő- és repülő fegyvernapjára. Nagyon korán kellett ehhez kelni, de szavamra, megérte.
Első körben köszönet GyGy-nek az egészért, majd a komplett Mi-24 fegyverzetis csoportnak, úgy mindegyiküknek összesen. Külön köszönet a frissen talált rokonomnak - apró családbővülés... :) Neki külön thx azért, hogy a Mi-24D-t centiről centire végigmutogatta, végtelen türelemmel viselve kérdéseimet.
A fegyverzetisekkel beszélgetve számos új infót kaptam, s nem mellesleg egy teljesen nem normális csapat szolid ünneplésébe volt szerencsém belecsöppenni. Köszi a gulyásért és a fagyiért délben meg a vekni kenyérért hazafele. Lehet, hogy a VIP-sátorban volt pincér is, de a műanyag tányérból a szoba párkányán falatozva azért jobb volt az ebéd.
Szomorú volt látni a sok üzemképtelen helikoptert, még az esetleges bíztató lehetőségek ismeretében is. Szomorú volt hallani, hogy a reptéren gürcölő műszakiak milyen pontosan és egyértelműen képesek megfogalmazni a jelen és a jövő problémáit - és még szomorúbb tudni, hogy nagyjából senkit nem érdekel a mondanivalójuk "odafönn", meg persze a Nagy Kupolás Kupiban sem.
Köszi a befogadást, emberek... :)

Néhány fénykép, csak ízelítőnek, aztán valahova megpróbálom majd felpakolni egyetlen .zip-ben az eredeti, 5 megapixeles képeket.

UPDATE: a képeket hostolja öreg Sam. Joe barátom, a Vízlépcső BBS Memorial blogon, onnan letölthető. Thx!

Nyalóka, Gruppen, Kit-car... :)

Azért volt kipróbált és bevált technika is... :)

A Hangerő!

_A_ Szerelem.

A szlovákok idióta festésű, de agyonpáncélozott Mi-17-ese. Komoly fejtörést okozott a műszakiak számára is a fehér csíkok mibenléte. Közmegegyezéssel WC-papír.

Igaz, nehéz kilátni, de belőni is!

Se nem téli, se nem nyári álcázófestés, de akkor meg minek? Rondának igen ronda... :)

NATO-kompatibilis tűzoltás, nemzetiszín kialakítással, mint hozzáadott magyar érték... :)

Kicsit megborult a gép

Bíztató ki(be)látások...

No comment...

Izrael veresége

2006-08-16T22:48:00.000+02:00

Alaposan átrendezte a közel-keleti viszonyokat az ENSZ BT 1701-es határozata, mely a libanoni háborút ideiglenesen lezáró tűzszünetről rendelkezik. Ahogy innen látszik, sok minden megdőlt és akárhogy is forgatom a dolgot, Izrael akkora pofonba futott bele, hogy a teheráni piactér fala adja a másikat.
Az összes létező fronton veszített Izrael: hacsak a hazai közvélemény szinte teljesen egyöntetű támogatását nem számítjuk ide. A vereséget persze sokan magyarázzák győzelemnek és persze még fogják is, de ez már a veszett fejsze nyele. A katonai és az erkölcsi vereségnek több oka, több síkja is leend, megpróbálom most összeszedni, szépen apránként.
Ami talán a legfontosabb: megdőlni látszik egy mítosz. A környék legerősebbnek, legütőképesebbnek tartott hadserege, a rettegett Izraeli Védelmi Erők „betérdelt” a néhány száztól néhány ezer főig becsült létszámú Hezbollah terrorszervezetnek. Ennek sok oka van, részben belföldi, részben külföldi, részben összefonódó.
A legnagyobb hiba, amit véleményem szerint elkövettek, a high-tech kórság. Ezt az Egyesült Államok is megtette, majd Fallúdzsánál kiderült, az öreg bőrnyakúak szobáról szobára menő harca nélkül nem lehet egy várost kipucolni. Persze fontos a támogatás, de a meló súlya ottmarad a bakák nyakán. Az izraeli kormány elhitte vagy csak el akarta hinni: majd a félelmetes arzenál felett rendelkező Izraeli Légierő megoldja a Hezbollah megsemmisítésének de minimum végzetesen megroppantásának kérdését. Gyanítom, ezt az elképzelést a Légierő tábornokai aktívan támogatták, a pilóták köztudottan nem éppen szerénységükről ismertek. A politikusok egyetlen apró, ám perdöntő dolgot felejtettek el: F-16-osról nehéz zászlót tűzni egy hegytetőre. Magyarul hiába a lehető legmodernebb támadó repülőgépek tucatjai, a rafináltan kifinomult irányítórendszerű levegő-föld fegyerrendszerek, ha nem megy be a gyalogos az épületekbe, akkor annak ellenőrzése sem lehetséges. Mint ahogyan azt az Amerikai Tengerészgyalogság egy tábornoka megjegyezte: városi harc esetén az a terület számít ellenőrzöttnek, amelyen éppen áll a bakancsával.
Az izraeli kormány elhitte az IDF mindenhatóságát. Arra számított hogy az F-16-osok majd néhány nap alatt kivéreztetik a Hezbollah katonai erejét és elvágják az utánpótlást is. Nos, nagyon nem így történt. Immáron sokadszorra (Giulio Douhet marsall meg forog a sírjában…) kiderült, hogy nem lehetséges _csak_ légierővel háborút nyerni. Ezt a leckét minden egyes alkalommal megtanulják a világ nagyhatalmai, majd gondosan el is felejtik, hogy aztán egy következő konfliktus esetén ismét rájöjjenek. Lehet, a derék államférfiaknak és tábornokoknak nem ártana könyvtárba járni: polcfalakra rúgó irodalma van a jelenségnek.
Az izraeli kormány nem akarta vagy nem merte elengedni a szárazföldi csapatokat, nagyon sokáig, halálosan sokáig. Hozzátenném, ennek csupán csak az egyik oka a már emlegetett „high-tech kórság”, a másik, kétségkívül megjelölhető ok a nemzetközi közvéleménytől való félelem. Ennél nagyobb hibát nem is követtek el az egész hadjárat során. Egyszerűen fogalmazva a dolgot: nagy baromság volt a közvéleményre bazírozni, hiszen tudni lehetett, hogy így is, úgy is utálni fogják őket. Ehud Olmert nem fogta fel, hogy a haifai halott vasúti munkásk senkit nem érdekelnek, míg a részben össze-Photoshopolt //ezúton is üdvözlöm a Reuterst, a CNN-t és a többieket, korrekt tájékoztatás, jaham…//, részben valódi libanoni pusztítás kerül a világ címlapjaira. A zsidók szemetek, bántják az ártatlan arabokat – jelezném, kedves kormányfő, ezt az agendát a büdös életben meg nem változtatja Izrael.
Ha viszont mindenféleképpen anyázás lesz, akkor legalább legyen alapja – itt kellett volna beküldeni a szárazföldi alakulatokat. És nem csak az IDF egy töredékét, hanem _minden_ szükséges egységet és azok támogatását, könyörgöm! Hát egy tetves falut, Bint Jbail-t hogy a rossebbe nem lehetett több mint két hét folyamatos harc után sem elfoglalni? A hírek szerint nem védték többen, mint 50-en! De legyenek négyszer annyian, akkor is hihetetlen… Már nem azért, tisztelt IDF, de Fallúdzsa azért egy pöttyet nagyobb település volt, ugye.
Lehet, a magas veszteségi arányoktól féltek. A dolog itt is visszájára fordult: ha egy feladatot kevés katonával próbálnak meg megoldani, hogy a sok katonából ne legyen sok áldozat, éppenséggel a veszteségek növekedése várható.
A hadsereg visszakötött kézzel, óvatosan, töredék erőkkel harcolhatott. Olmerték másik kritikus hibája a későn indított szárazföldi offenzíva mellett az ott bevetett erők elégtelensége volt. Nem bírom felfogni: egy kiterjedésében kis méretű, pontosan behatárolható hadműveleti területen nem volt képes az IDF helyi fölényt elérni. Mit tudnak elérni akkor mondjuk egy egyesített szír-iráni támadás esetén? Atomot Teheránra? És azt ne mondja nekem senki, hogy az amerikaiak több vagy jobb támogatást és/vagy csapatot tudnak egy helyre koncentrálni: eddig csak az EU volt képtelen a saját határai mellett közvetlenül eredményes harcot vívni. Nem egy nagy dicsőség egy gyékényre kerülni eme szervezettel, legalábbis katonai téren…
Kérdés persze, hogy a szárazföldi haderő parancsoksága becsülte alá a várható feladatot, vagy a politikusok nem engedélyeztek 5 katonánál többet négyzetkilométerenként //ez utóbbi feltételezés természetesen sarkítás volt…//. Akárki volt a bűnös, egy lavinát indított el. Izrael történetéből nem is tudnék olyan időszakot vagy eseményt említeni talán, ahol ennyire sikerült volna elcseszni az ország védelmét, mind taktikai, mind stratégiai értelemben. Elsőként tolakodna elő 1973., de a yom kippur-i háborút a végén, ha nem is kis nehézségekkel, ha nem is kis amerikai segítséggel, de csak megnyerték. Most azonban az IDF csupán annyit tehet: a francia vezetésű nemzetközi csapatoknak adja át a helyet, s maximálisan dolgavégezetlenül hazacsámborog.
Mert mit értek el? Semmit. Azon kívül, hogy a libanoni infrastruktúrát 50 évvel bombázták vissza, hogy a Hezbollah egy töredéknyi harcosát megölték, hogy a Szíriából és Iránból pillanatok alatt utánpótolható rakétavetők egy részét megsemmisítették – semmit.
Bármekkora sörmennyiségben hajlandó vagyok fogadni: a Hezbollah nem fogja letenni a fegyvert, a francia vezetésű //a derék békabarátok előre megmondták: közük nincs a lefegyverzéssel, hagyja őket ezzel mindenki békén…// nemzetközi erők majd szorgalmasan gyártják a feljegyzéseket, amíg a Hezbollah egy jobban irányzott robbantással haza nem küldi őket, á la 1983. Kíváncsi vagyok, hogy az UNIFIL mellé beérkező hős nemzetközi hadsereg végül milyen fegyverzettel, támogatással (harckocsi, tüzérség, harci helikopterek, támadó repülőgépek), felhatalmazással érkezik. Miből lesz több: francia idegenlégiósból vagy bangladesi megélhetési békefenntartóból? Meg legfőképpen mikor: egyes francia tábornokok már egy éves határidőről beszélnek.
Izrael mítosza szertefoszlani látszik. Ami azért alapvető probléma, mi több, kis túlzással katasztrófa, mert bizony nagyjából erre épült eddig Izrael állam biztonsága. Hogy majd jönnek a Merkavák, a Soufák és akkor aztán mindenkinek vége. Nos, ez nem így van: ennek fájó példáját mutatja Bint Jbail vagy az égő Merkavákról készült, a világ minden lapját megjárt fényképek. Bizony, feleim, íme a bizonyosság, van olyan eset, amikor az IDF jön és vérző orral hazamegy. Márpedig ha Izrael elveszíti az elrettentés , a félelem védőburkolatát (az atomfegyvereket most kihagynám, a hagyományos fegyverzettel elérhető elrettentésre korlátozom a dolgot), akkor Teheránban vagy épen Damaszkuszban vastagabban foghatnak a ceruzák mindenféle tervek rajzolgatása közben. Természetesen tudatában vagyok annak, hogy egy támadó és egy védekező hadjárat ég és föld, s hazai pályán az IDF-et nem kevéssé nehéz megverni, de akkor is megroppant valami. És ezt a roppanást mindenki hallja a környéken, akinek füle van. Sokaknak van, az arabok nem hülyék. Izraelben most nem működött sem a helyzetfelismerés képessége, sem az elrettentésé.
Fáj kimondanom, de Izrael csakis saját magának köszönheti azt, hogy az arab utcák TV-nézői győztesként ünnepelhetik a Hezbollahot és vidám vigyorgás váltotta fel az IDF miatt érzett félelmet. Ez pedig óriási lélektani előnyt ad az ország ellenfeleinek, míg Izrael lakossága számára lassan-lassan le fog esni a tantusz: ezt megszívtuk. Kíváncsian várom az arab országok vezetői retorikájának élesedését, változását. Aki a vártnál gyengébbnek találtatik, annak könnyebben küldik a mamáját az utcasarokra.
Az elrabolt katonák nem kerültek haza, a Hezbollah lefegyverzése elmarad, mi több: tele van a világsajtó azzal, hogy a derék terrorszervezet milyen önzetlenül segíti a kibombázott libanoniakat. Komolyan mondom, Teréz anya hozzájuk képest lassan egy utcai szociális munkás szintjére esik vissza //Ajánlott irodalom: a The New York Times ide vonatkozó cikke.//
Látványosan és igen csúnyán megbukott néhány izraeli hiedelem is. Ilyen az, hogy nem lesz szükség a Hezbollah ellen nagyszabású katonai műveletre. Hát volt, azaz lett volna, hogy egészen pontosak legyünk. Megbukott az az elképzelés, hogy minden esetleges dél-libanoni művelet kisméretű, időben és térben behatárolt lesz.
Az sem bizonyult valósnak, hogy az IDF napok alatt a saját javára lesz képes eldönteni a hadjáratot, megtörve a Hezbollahot.
Alaposan leszerepelt az izraeli hírszerzés is. Sem a két katona elrablását lehetővé tévő alagútról (mint sok más hasonló építményről) nem tudott, sem helyes képe nem volt a Hezbollah képességeiről. A haditengerészetet letolt nadrággal találta meg az iráni katonák által kezelt C-802-es hajó elleni partvédő rakéta, telibe vágva az Izraeli Haditengerészet egyik legnagyobb harcképességű hajóját.
A hírek szerint több Merkava (állítólag nem az új, IV-es sorozatúak) is végzetes találatot kapott a Hezbollah kezelte irányított páncéltörő-rakétarendszerektől. Az AT-3 Saggerek régi ismerősök, de a lefoglalt amerikai TOW-ok és a gyaníthatóan iráni eredetű AT-14 Kornetek már jóval magasabb szintű kezelési ismereteket feltételeznek.
Felemás eredménnyel járt a Patriot légvédelmi ütegek Haifa és Safed mellé telepítése. A propagandaírások után egyetlen sikeres rakétaleküzdésről nem érkezett hír. Nem véletlenül: ezeket és az izraeli Arrow rendszereket is nagyobb méretű ballisztikus rakéták ellen tervezték. A kisméretű, alacsonyabban repülő eszközök ellen a majdan valamikor a közeljövőben rendszerbe álló, lézersugárra dolgozó rakétavédelmi rendszerek jelenthetnek valamelyest védelmet.

A Hezbollah viszont mindent vitt. Elvitte a tekintély megerősödését, hiszen egymaga megállította a hatalmasnak és legyőzhetetlennek tartott izraeli hadsereget. Négy héten keresztül akadálytalanul lőtte Észak-Izraelt, eddig nem tapasztalt stratégiai mélységben is.
A jelek szerint a szervezet zavartalanul újjászervezheti magát, hiszen a szír-libanoni határ UN-ellenőrzéséről perpillanat szó sincsen. Sőt, mi több: Philippe Douste-Blazy francia külügyminiszter valami teljesen elképesztő idiotizmusról tett tanúbizonyságot. A politikus szerint Izrael haladéktalanul szüntesse meg az ország tengeri és légi blokádját, hiszen a tűzszünet már életbe lépett. Komolyan mondom, a hírt kétszer is elolvastam, mert egyszerűen nem hittem el. A kedves francia úrnak mond valamit Bosznia-Hercegovina? Ott is hány tűzszünet volt, ugye… És ő a külügyminiszter. A blokád felfüggesztésével az eddig sem túlságosan nehéz fegyverzet-utánpótlás gyakorlatilag parttalanul kerülhetne a Hezbollah terrorcsoporthoz. Az eszem megáll…
A Hezbollah egy hír szerint arra is képes, hogy zsarolja a libanoni kormányt: akkor hajlandó visszavonulni, ha a bunkerek és más védelmi rendszerek sértetlenül a kezükön maradnak. Tehetik: a Hezbollah gyakorlatilag a libanoni hadsereg helyébe lépett. Megvédte az országot egy nála sokkal hatalmasabb támadó féltől, míg a kormánycsapatok gyakorlatilag semmi vizet sem zavartak. És ezt a libanoni lakosság fejébe verik, gondosan és alaposan. És ezek után a Haza Megmentőit kellene lefegyverezni holmi zsidók meg valami hülye papír miatt? Ugyanmár, haladjunk tovább…
Attól tartok, a Hezbollah népszerűsége nem csupán az eleve befogadó közegnek számító siíta, hanem a többi libanoni népcsoport körében is alaposan megnőtt. A hosszadalmas légitámadások (éppen a Hezbollah remek taktikája, a civilek mögé bújás miatt) nem csak a déli siíta, hanem a drúz, a keresztény és a szunnita településeket, területeket is alaposan átrendezte. S ezt nem fogják elfeledni, kérdés, valaha is elkezdenek-e gondolkodni azon, hogy összefüggés lehet a drúz falu területéről tüzelő Hezbollah rakétakilövő és a válaszképp érkező 1000 fontos bomba között. Nem merném letenni a nagyesküt, hogy ez a közeljövőben összekacsolódik a kibombázott lakosság fejében.
A Hezbollah kétség kívül megnyerte a PR-háborút is: az arab világban és a nyugati sajtó túlnyomó többségében egyértelműen. Ennek csupán apróbb botlásai voltak a quanai bombázás tálalása, a 40-ről egy halálos áldozatra csökkenő légitámadás, a híres „zöld sisakos ember” felbukkanása és lelepleződése vagy éppenséggel a Reuters és a CNN lebukása. Ez az olvasók 1-2 százalékát érdekelte: a beállított halott kisgyerekes fotó „vitte el” a többi 98-99 százalékot. A háború elengedhetetlen része, a civil áldozatok számának a hadjárat elnyúlásával kikerülhetetlen növekedése pedig az első napokban óvatos vagy enyhén kritikus arab országokat is a Hezbollah mellé állította.
A rakétaözön, összekapcsolva az 1991-es Scud-támadások emlékével, szintén stratégiai változásokat okozhat. Eddig ugye minden ellenséges állam (mínusz Irak) tartózkodott Izrael városainak rakétatámadásaitól, félve a retorziótól. Nos, ennyit a retorziótól, 3000 rakéta becsapódása után. Teheránban ezt a tanulságot is egészen biztosan levonták.
Augusztus 14-én a libanoni al-Manar televiziócsatornában egy érezhetően diadalittas Hassan Nasrallah beszélt. A Hezbollah vezetője szerint a terrorszervezet teljesítménye „történelmi és stratégiai győzelmet” hozott. Fájdalomtól megtört szívvel értek vele egyet.
Egyértelművé tette, hogy az erős és lehetőség szerint a legjobban felfegyverzett siíta fegyveres szervezet fogja a libanoni állam alapját adni, hiszen a libanoni hadsereg leszerepelt, nem volt képes megvédeni az országot az izraeli támadás ellen. Ott a pont. Természetesen nem győzte kihangsúlyozni a Hezbollah által a civil lakosságnak nyújtott segítséget sem: ezek után szerinte „immorális” a Hezbollah lefegyverzéséről akárcsak beszélni is. Érdemes felfigyelni a Nasrallah szavai mögött húzódó végtelen cinizmust: azt a libanoni lakosságot segítik és ebből kívánnak (és fognak is, teszem hozzá) erkölcsi tőkét kovácsolni, amely lakosság éppen az ő tevékenységük miatt kényszerült menekülni. Ügyes, mondaná Kohn bácsi.
A lefegyverzés problémája viszont valóban izgalmas lesz. A már említett 1701-es ENSZ-határozat 8. bekezdáése egyértelműen fogalmaz: „nem lehet más fegyver vagy hatalom Libanonban a libanoni államon kívül”, s ehhez csatlakozik a 11e bekezdés szövege, mely szerint a nemzetközi erőknek , „segítséget kell nyújtaniuk alibanoni fegyveres erők részére, hogy a 8. bekezdésben meghatározott célokat elérjék”.
Adnék egy tippet, just for fun: a Hezbollahot nevezzék át a libanoni kormány hivatalos területvédő nemzeti gárdájának és egycsapásra minden meg van oldva. A Balkánon működött: érdekes lenne átnyálazni az ottani rendérségek és más szervezetek tagjainak múltját…
Nasrallah ezzel a beszéddel egyben direkt konfrontálódott az egyedül a libanoni kormány fennhatóságát elismerő és erőltető Egyesült Államokkal és az Európai Unióval. Ezzel mintegy jelezte: a Hezbollah az ország vezető politikai és katonai ereje, így ennek megfelelően határozhatja meg Libanon sorsát.
Az 1701-es határozatot (meg a Taif szerződést (1989), illetve a 1559-es (2004) és 1680-as (2006) ENSZ-határozatokat) a 15 ezer fővel bővülő UNIFIL fogja állítólag betartatni. Az első három esetben nem sikerült, úgyhogy a T. Olvasó engedelmével kissé szkeptikus maradnék.
Az 1978-ban megalapított misszió francia vezetés alatt működik majd. Olaszország nem kevesebb, mint 3500 katonával jelentkezett, de az EU-s Spanyolország, Portugália és Finnország mellett Ausztrália, Kanada //oh, a rettegett északi bajnokok…//, Malajzia és Indonézia is küld csapatokat. Az egységek ROE-ja (Rules of Engagement, azaz a tűzcsapás megnyitását, egyáltalán a harcokat szabályozó előírások) egyenesen Kofi Annantól érkeznek majd. Én nagyjából itt vetettem keresztet a dologra. Nagyjából a már sokszor megcsodált nehéz gemkapocsvetők, a közepes hatótávolságú golyóstollak, illetve a mindent maguk alá temető feljegyzések fogják alkotni a nemzetközi csapatok fő védelmi és támadó rendszereit.
Márpedig Nasrallahot nehéz lesz meggyőzni: esze ágában sincs lefegyverkezni, hatalmából bármit is engedni. Miért is tenné? Egy erős, Hezbollah-vezette, ENSZ-védte Libanon hűséges szövetségese lehet Szíriának és Iránnak. Nem mellesleg állandó fenyegetést jelentve Izrael számára, akinek vajmi kevés eszköze maradt az elrettentésre.
Ha hiszünk is az izraeli statisztikáknak (a nagy hatótávolságú, iráni eredetű Zelzal rakéták és indítóállásaik többségének kilövése, mintegy 500 terrorista kilövése, az utánpótlási útvonalak lezárása //ez azért így, ebben a formában, őrizetlen szír határvidékkel nehezen hihető//, néhány katonai vezető eliminálása), megállapítható: Izrael nem roppantotta össze a Hezbollahot. Sőt, szerény véleményem szerint segített is neki: a tapasztalatokkal és óriási győzelmi élményekkel gazdagodott terrorcsoportból gyakorlatilag kiválogatta az életképtelennek bizonyult, gyengébb elemeket.
Kérdés, mit tesz a Hezbollah ezzel a nem kis politikai, erkölcsi és katonai tőkével. Ezt csak hetek-hónapok múlva lehet majd megmondani. Annyi biztosnak látszik, hogy megpróbálja a libanoni hatalmat vagy annak legalábbis egy jelentős részét átvenni, akár formálisan, akár informálisan. A következő választás után gyanítom, a Hezbollah nem csak két minisztert küldhet a kormányba. Ha van egy kis humorérzékük, elviszik a védelmi tárcát… :)
Mivel a nemzetközi csapatoknak eszük ágában nem lesz a Hezbollah ellen harcolni, s így a libanoni hadsereg sem számíthat számottevő segítségre, a Hezbollah érinthetetlen marad. Ezzel pedig az egész 1701-es határozat szavahihetősége (már amennyi egyáltalán van neki) foszlik semmivé, s így Izrael veresége is a maga teljességében fog kibontakozni. Csak idő kérdése, drága feleim…

Repülős hírek, #95

2006-08-16T19:56:00.000+02:00

A hírek szerint hamarosan aláírásra kerül a szaúdi Eurofighter-szerződés. A papír 5 milliárd font értékű lesz, összesen 72 Eurofighter Typhoon értékesítéséről szólva. Ez jelentősen könyíthet a BAE Systems pénzügyi helyzetén, bár a RAF így késve jut saját gépeihez, hiszen a Királyi Légierőnek szánt gépeket kapják meg a szaúdiak. Az értesülések szerint Des Browne brit védelmi miniszter kész aláírni a szerződést. A BAE a hosszú távra szóló üzemeltetési és karbantartási feladatokért újabb, szintén 5 milliárd fontra becsülhető összeghez juthat.
A szaúdiak mellett csupán Ausztria rendelte meg a típust, összesen 18 gépre kerül majd osztrák felségjel.
A 72 gép amúgy jelentős részét, csaknem 15 százalékát teszi ki az összes, legyártani szándékozott példánynak. Az első 24 gépet a britek építik, míg a maradék lehetséges, hogy Szaúd-Arábiában készül majd.

Megvan az augusztus 13-án lezuhant algíriai C-130-as lajstromszáma: a 7T-VHG szenvedett katasztrófát Olaszországban.

A libanoni háború mellékhatásaként a török védelmi minisztérium leállította az izraeliekkel folytatott tárgyalásokat, melyke a Török Légierő F-4E Phantom II-eseinek felújításáról szóltak. Az Israel Aircraft Industries (IAI) az eddigiek mellé újabb 40-50 gépet újítana fel, de a feléledt Izrael-ellenes hangulatban a török minisztérium nem kívánja hergelni a tárgyalásokkal a hazai lakosságot.
Az IAI 26 gépet újított fel, míg további 28 géphez egységcsomagokat szállított, melyeket a Török Légierő épített be a Phantomokba.
Az újabb felújításokról még 2004. végén indultak meg a tárgyalások. A Török Légierő emellett tanulmányozni kezdte a Phantomok leváltását a jól bevált és hazai gyártású Lockheed Martin F-16C/D Falconnal.

Éles tesztre került sor Guaon: augusztus 6-án két B-2 Spirit bombázó és négy F-15E Strike Eagle támadó repülőgépet zsúfoltak be az Andersen Légitámaszpont 1-es hangárjába. A gépeket egy közelgő trópusi vihar elől kellett fedett helyre menekíteni. A dolog szépsége, hogy eddig enn yi gép sosem volt ebben a hangárban egyszerre. A tapasztalatok szerint belegózhatóak: így átdolgozásra kerülnek a viharokkal és más vészhelyzetekkel kapcsolatos tervek.

A Belga Légierő leállította a Hunter-B pilóta nélküli repülőgéptípus kongói bevetéseit, miután az egyik gépet egy helyi sasszemű lövész egy AK-47-essel lelőtte(!!!) //Ezúttal is nagyrabecsülésemet küldeném az ad-hoc légvédelmi tüzérnek…//.
A gép az EUFOR Congo európai békefenntartó erőkben szolgáló 49 fős belga kontingens részeként üzemelt, Kinshasa központtal.
A gép egy 3 órás bevetés során 400 méter magasan repült, nem messze a kinshasai N'Dolo repülőtérről, amikor lelőtték. A roncsok megvizsgálása után kiderült, hogy a belga Hunter-B bal oldali szárnytövét érték a találatok, melyek után a szárny feladta és leszakadt. A lövedékek a szárny után a törzsbe is belefúródtak, s itt átütötték a szárny tartóbordáit. A lezuhant gép megsebesített hat személyt, illetve egy ház is kigyulladt.
A lezuhant gép helyére augusztus közepén érkezik meg a pótlás.
A lelövéssel 16 gépre csökkent a belga Hunter-B flotta, hiszen a megvásárolt 18 gép egyike 2006. elején Belgiumban baleset miatt megsemmisült.

Arab modernitás, mint olyan

2006-08-14T12:55:00.000+02:00

Elsőként a Szigeten lábméretnyi árért osztogatott Népszabadságban találkoztam Schöpflin György írásának recenziójával. Csodálkoztam is az ott olvasottakon erősen. Aztán mások is felhívták az eredeti szövegre a figyelmem, így egy kicsit most belemásznék.
A Fidesz derék EU-képviselője szerint Izrael igazi célja tulajdonképpen nem más, mint a demokrácia monopóliumának megtartása a Közel-Keleten. Már rögtön itt elkezdtem csuklani: a szerző logikája több, mint érdekes. Mert nézzük csak meg: ha Izrael monopóliumot akar magának errefelé demokráciailag, akkor az azt jelenti, hogy az izraeli vezetés szerint az iráni teokrácia, a szíriai elnöki diktatúra, a libanoni „állam-az-államban-terrorcsoport” előnyösebb az ország számára, mintsem egy akár olyan jellegű többé-kevésbé demokratikus ország, mint Törökország vagy Egyiptom. A gondolatmenetet követve azonban nem igazán értem, hogy Izrael ezt a két országot miért nem támadja meg, sőt, miért tart velük jó kapcsolatot. Szóval a szerző logikája arra mutat: Izrael, ahelyett hogy olyan (a helyi átlaghoz képest feltétlenül) békésen élne szomszédaival, kifejezetten szeretné, hogy minél nagyobb káosz és fenyegetés legyen az őt körülvevő országokban. Hiszen ha a demokrácia eluralkodna a környéken és nem lenne többé izraeli monopólium, igen optimista feltételezéssel akár egy vagy több szomszédjával is elméletileg rendezhetné kapcsolatait. Mondom igen optimista feltételezéssel, lásd a demokrácia és Gáza vagy Libanon esetét.
A szerző szerint ez azonban eleve kudarcra ítéltetett és Izrael különleges közel-keleti státuszának vége leend. Nos, erre azért még egy darabig várhat a derék politikus: egyelőre semmi jelét nem lehet látni, hogy akár politikai, akár katonai értelemben Izrael különleges helyzete fenyegetve lenne. Vagy netán a Fideszes honatya hallott egy Gay Pride-felvonulás terveiről Damaszkusz utcáin?
És ez még csak az első mondat volt.
A szerző ezek után kijelenti, hogy az arab modernitás volt kifejlődőben Libanonban – ezzel a dologgal, ha kisebb fenntartásokkal is, de egyetértek. Valóban szinte példa nélküli volt a „cédrusos forradalom” győzelme, csak éppen a politikai vezetés nem kevéssé erodálta a Hariri-gyilkosság után felhalmozódott erkölcsi és politikai tőkét. Schöpflin úrral elentétben én nem tekintem a demokrácia diadalának és természetes jelének azt, hogy egy terrorszervezet az ország jelentős részét uralma alatt tartja, a hivatalos kormány passzív ás aktív támogatásával. Márpedig ez a helyzet: a Hezbollahé volt Dél-Libanon és ezt a libanoni kormány támogatta – ennek számos jele látható már ma is, illetve a múltban is.
Nem hinném, hogy Schöpflin úr ilyen megértő lenne mondjuk //Figyelem! Erősen sarkított példák következnek, melyeknek a valósághoz semmi köze sincsen!// Seselj vajda szabadcsapataival szemben, ha napi átlag 80-100 rakétát kapna Szeged, Barcs és még néhány város. Vagy éppen a Tudor-féle mozgalmak lőnék folyamatosan Debrecent, mindenféle föld-föld osztályú eszközzel, mondjuk az orosz kormány nyílt támogatásával. Azt fel sem tételezem, hogy a szerző csupán a célpontország (jelen esetben Izrael) lakosságának mivolta miatt ily megengedő…
Arról is már többször írtam, hogy a demokrácia felelősségvállalást is jelent. Ilyen szempontból nézve Libanon kormánya (és áttételesen Libanon lakossága is) felelős a területén működő terrorszervezet cselekedeteiért. Ha hagyjuk, hogy a kertünkből egy pitbull terrorizálja a szomszéd családot, ne lepődjünk meg, ha a szomszéd lángszórója miatt a házunk is megpörkölődik. És éppen itt érzem a libanoni politikai elit, a kormány alapvető és óriási felelősségét: semmilyen külső segítséget nem kértek az ENSZ BT idevágó, többek között a Hezbollah lefegyverzését is követelő határozatának végrehajtásához. Ellenben jól elvoltak a Hezbollah-hal, két HB-tag is kormánytag, mi kell más az érintettséghez?
De amitől igazán eldurrant az agyam, az a Schöpflin úr mélyreható éleslátásáról tanúbizonyságot tevő bekezdés. Ennek értelmében az arab modernitás legelevenebb jele az, hogy a Hezbollah egyre kifinomultabb fegyverrendszereket kezel egyre eredményesebben. Hát, képviselő úr, ennél, khm, „érdekesebb” meglátást sem a hazai, sem a nemzetközi sajtóban nem volt szerencsém olvasni. Tehát ha egy arab terrorszervezet elrejti a rakéta-sorozatvetőket a civilekkel pakolt lakóházak garázsában, az modernitás. Szerintem aljas taplóság, de mivel én egy cinikus zsidó™, aki vagyok, biztosan rosszul látom.
Szerény véleményem szerint az, hogy a Hezbollah valóban lépett egyet felfelé (lásd a kisméretű robotrepülőgépek, a partvédő, hajó elleni rakétarendszer vagy éppen az izraeli harckocsik ellen alkalmazott modern, iránított páncéltörő rakéták eredményes használatát), az nem az arab modernitás jele. Az a terrorszervezet modernizálódásának jele. Ha Schöpflin úr komolyan gondolja, amit leírt, akkor gyakorlatilag azt lehet feltételezni: a szerző véleménye szerint a terrorizmus modernizálódása jelenti az arab modernitás fejlődését. Szép egyenlet.
Az arab modernitás emblematikus jelenségét nyújtotta a gázai, egyoldalú kivonulást kísérő napok jelensége. A palesztinok számára megvásárolt(!!!) üvegházak lerombolása és kifosztása, az ott maradt vallási és egyéb épületek rombolása vagy annak kísérletei, majd azután a nagy csodálkozás, hogy nem lett jobb semmi. Említhetőek az átadott területekről indult terrortámadások is: valószínűleg ezek is a szerző által oly sokat emlegetett arab modernitás alapelemei lehetnek.
Schöpflin úr a következőkben bizonyítékát nyújtja annak, hogy sem taktikai, sem hadászati ismeretei nem haladják meg mondjuk egy átlagos magyar honvédelmi miniszter (ezúton is gratulálnék Szekeres úrnak a szerinte nem létező holland hadsereg ügyében, de említhető a régmúltból a „körkörös védelem” remek-remek-remek ötlete is…) ismeretanyagát. A szerző ugyanis kiemeli: az eddigi háborúkhoz képest az IDF sokkal többet szenved. Hát ez szokott történni, kedves Schöpflin úr, ha aszimmetrikus hadviselést látunk működni. De hogy derék képviselőnk ismeretanyagát bővítsem, segítek egy gyorstalpalóval.
Az aszimmetrikus hadviselés lényege, hogy a hagyományos, erős fölényben lévő haderőt (jelen esetben az Izraeli Védelmi Erőket) olyan eszközökkel, módszerekkel támadja a gyengébb fél, melyek kiegyenlítik vagy legalábbis csökkentik a két háborúzó fél közötti alá-fölé rendeltséget. Jelen esetben ez egy klasszikus gerillahadviselés formáját ölti magára: a Hezbollah civil környezetből, civil területekről, a civil lakosság fedezékéből, jórészt civil ruházatban harcol az IDF ellen. A dolog lényege, hogy míg az IDF egy kövér, jól azonosítható célpontot képez, addig igencsak nehéz kipiszkálni például egy páncéltörő egységet, ha az mondjuk egy ismerten telt házzal működő kórház vagy menekültközpont első emeletéről „dolgozik”. Ez az aszimmetria lényege: az IDF nem bombázhatja porig fél perc alatt az egész kócerájt, mert egy órán belül tele lesz a világ összes híradója a mészárlás képeivel. Ehelyett szépen be kell küldeni a gyalogos egységeket, célzottan kipucolni a terroristákat. Ez pedig időben és emberéletben is a sokszorosa a hagyományos, például Irakban igen sokszor használt „majd átböngésszük a romokat”-jellegű tűzerő-felhasználás költségeinek. A gerilla bárkire lőhet, hiszen nem köti meg a kezét semmilyen szabályzat, törvény, s természetesen a világ közvéleményének támogatására is szilárdan támaszkodhat. Az IDF viszont folyamatosan szívhat azzal, hogy nem bombázhat porig miden veszélyes helyet, hanem a PC-hadviselés szabályainak megfelelően kell(ene) eljárnia minden támadásnál. A szerző által is emlegetett felvilágosult, nyugati TV-néző ugyanis ezt akarja látni és hallani. Márpedig a kamerák mindenhol ott vannak és a Pallywood-szabályoknak megfelelően működnek (céloznék itt csak a Reuters-botrányra vagy a CNN-lebukásra).
Ehhez képest egy „normális”, reguláris hadseregek által vívott háború (1967, 1973 pl.) fáklyásmenet. Aki szembejön, az terepruhás ellenséges katona és kapja, ami belefér.
Ha a képviselő úr még mindig nincs képben, egy sörözés keretein belül önként és dalolva segítek még.
A képviselő úr történelmi ismeretei is kissé hiányosak: véleménye szerint az előző konfliktusokban mindig az éppen aktuális amerikai csúcsfegyverzet segítette győzelemre az IDF-et. Hát bizony, azok a remek Mirage III-asok, az 1948-as csúcstechnikát képviselő Avia S-199 Mezek-ek, az 1956-ban vásárolt AMX-13-asok, hogy csak néhány gyors példát említsek, mint amerikai state-of-the-art fegyverzet.
Érdekesnek tűnik Schöpfin úr gondolatmenetének a megelőző csapásra vonatkozó része is. A szerző szerint Izrael ugyanolyan megelőző háborút vív Libanonban, mint amit az Egyesült Államok legitimizált Irakkal. Nos, a képviselő úr figyelmét felhívnám a Hezbollah folyamatos és a támadásokat megelőző, az izraeli városok elleni rakétatámadásaira, illetve a katonák megölésére és elrablására. Ez eléggé neccessé teszi a megelőző támadás, mint kategória használatát. A szerző megjegyzi, hogy szegény Hezbollah bezzeg nem kapott jogot a megelőző támadásra. Mint fentebb jeleztem, a terrorszervezet nem egészen jogfüggő magatartású, konkrétan marhára nem érdekli, hogy van-e joga vagy nincs megelőző támadásra. Ezek a terroristák már csak ilyen kis önfejű „demokraták”. S ahogy t. úrnak volt szerencséje jelezni: Izrael 1967. óta kedveli a megelőző csapást, ugyebár.
A szerző véleménye szerint Izrael alaposan elszámította magát a Hezbollah képességeit illetően (melynek megtámadása többek között azért volt fontos, hogy ne nője ki magát az IDF számára már komoly gondot okozó szintre). Nos, mint fentebb is említettem, Izrael kezét megkötik a (kül)politikai körülmények. Higgye el, képviselő úr, az IDF nem barmok gyülekezete. Pontosan tudni lehetett (s erről számos tanulmány értekezett már évekkel ezelőtt is), hogy a 2000-es kivonulás utáni 6 esztendő alatt a Hezbollah többet ásott a föld alatt, mint a Föld teljes vakondok-állománya.
Adjuk össze: helyismeret + helyi lakosság jelentős részének támogatása + kontroll nélküliség + szíriai és iráni katonai és pénzügyi segítség + civilek aktív és előre eltervezett használata pajzsként = előre tudható szívás.
A katona azt teheti, amit a politikai vezetés megenged. Ha a politikusok mozgástere szűk, akkor a katonai vezetők keze lesz megkötve és végül a bokorugrók fognak meghalni a hadszíntéren, a demokrácia dicsőségére. Ez nem túl bonyolult összefüggés… Libanon legyalulása tisztán katonai szempontok szerint (sarkítással, persze) lövegcső, lőszer és bulldózer kérdése.
Érdekes érvelés a képviselő úr részéről az is, hogy a libanoni kormány láthatatlan szereplő (azért az Arab Liga ülésén, elcsukló hangon bejelentett 40 halottas légicsapás bejelentése, majd az órákon belül kiderülő egy halálos áldozat eléggé feltűnő volt), mert Libanon különböző közösségei, beleértve a Hezbollahot is(!!!), széleskörű autonómiát kaptak. Nos, a legitim kormány felelős az ország területén történtekért, autonómia ide vagy oda. A libanoni kormány aktívan támaszkodott a Hezbollahra (ennek pikáns eleme a kormány és a Hezbollah egyeztetése a honvédelem ügyében: kvázi a hivatalos védelmi erők segédcsapatává avanzsált ezzel a Hezbollah), így talán nem kellene meglepődni a történteken.
Schöpflin úr szerint az izraeliek meglehetősen egybites üzemmódban működnek: minden izraeli jó, minden arab rossz. Ezzel azért az izraeli baloldal egy igen jelentős része, a helyi jogvédő mozgalmakról nem is beszélve, nem értene egyet, jegyzem meg halkan. Ez a kijelentés sokkal inkább Schöpflin úr nem túl szofisztikált világfelosztására mutat rá, véleményem szerint.
Érdekes kijelentés, hogy a modernitás, mint olyan, többé már nem lehet Izrael monopóliuma. Feltenném a kérdést: hol a fenyegető veszély a monopólium ellen? Ha a katonaira gondolunk, több dolgot is meg lehetne jegyezni. Irán példája azt mutatja, hogy a fegyverzeti (bár itt igazán csak a rakétatechnikára lehet gondolni) és a társadalmi modernizáció bizony nem járnak kéz a kézben. Az is említésre méló, hogy a környező államokhoz képest Izrael katonai potenciálja nagyságrendekkel modernebb, mint bármi más. Csak említeném (az atompotenciálon kívül) a frissen beszerzett F-15I Ra’am (utánrendelés in progress) és F-16I Soufa nagy hatótávolságú támadó repülőgépeket, az Arrow rakétavédelmi rendszert, a teljesen helyi fejlesztésű Merkava nehézharckocsi 4. generációját… Téves és hibás elképzelés egy erősen limitált körülmények között vívott, kis területre és kis létszámra korlátozódó csetepaté tapasztalatainak és eredményeinek kivetítése egy „rendes” háborúra.
Ameddig az arabok a szerző által oly sokat emlegetett kifinomultsága elsősorban a gerillahadviselésre, a különböző fegyverrendszerek továbbfejlesztésére, a terrorfegyverek kapacitásának növelésére és az atomfegyver birtoklására irányulnak, nehezen hinném, hogy ez az éledező arab modernitás és demokrácia jele lenne. Nehéz úgy tárgyalni, tisztelt képviselő úr, hogy a tárgyalóasztal túloldalán egy tetőtől talpig felfegyverzett, az elpusztításon gondolkodó (ajánlott irodalom: Ahmadinejad elnök élete és munkássága), az egyezményeknek és szerződéseknek fittyet hányó fél csücsül.
Végül is 2004. november 2-án Theo van Gogh utolsó szavai is ezek voltak, az amszterdami utcán, nyolc golyóval a testében: beszéljük meg. Az eredmény ismeretes.
A szerző szerint a libanoni infrastruktúra megsemmisítése a libanoni államszervezet megsemmisítését célozza. Schöpflin úr elegánsan átsiklik azon, hogy Szíria felé vezető utakon nem csak segélycsomagok érkeztek, mint ahogy azt is kifelejti, hogy a szintén említett, a palesztin hatóságok infrastruktúrájának megsemmisítése is, hogy is mondjam finoman, nem egészen előzmény nélküli. A szerző kicsit egyoldalúan érzékeny: a felrobbantott busz vagy kávézó, a rakétával telibe vágott vasútjavító üzem nem éri el az ingerküszöbét, ahhoz minimum egy libanoni felüljáró lerombolása szükségeltetik. Hozzátenném: innen, ebből a macskákkal zsúfolt ebédlőből nem tudom megítélni, hogy minden izraeli légicsapás csak és kizárólag a hadiérdekeket szolgálta volna. Azt viszont látom, hogy a képviselő úr kicsit egyszerűsít: a gonosz izraeliek mindenkit és mindent lerombolnak, ami csak működni kezdene, minden előzmény vagy előzetes történés nélkül. Ahümm…
Módfelett szórakoztató volt Schöpflin úr azon megállapítása: Izrael talán valóban a Hezbollah ellen támadt először Libanonban, de aztán, mint láthatjuk, nem csak siíta, hanem keresztény és szunnita területeket is bombázott. Ebből világosan látható, hogy Izrael a libanoni demokrácia ellen fordult.
Kezdem unni, drága jó képviselő úr, de azért leírom mégegyszer: ez a háború nem „rendes” háború. Ha venné a fáradtságot a szerző és kicsit nekiállna egerészni az interneten, számos érdekes történetet olvashatna arról, hogy a Hezbollah célzatosan támadott a nem siíta területekről. Nem véletlenül: ezzel egyrészt támadja Izrael területét, másrészt a válaszcsapásban nem siíta, hanem más, rivális vagy éppen ellenséges közösség tagjai szenvednek. Kettős nyereség. Mivel az említett közösségek milíciái nagyjából teljesítették a lefegyverzést előíró ENSZ BT-határozatot, s a libanoni kormánykatonáknak eszük ágában sincs a Hezbollah ellen fellépni, sőt, virágzó az együttműködés, a fegyvertelen civil szunnita, drúz és keresztény közösség jár igencsak pórul. Értem én, hogy ez a motiváció nem illik bele a „rohadt izraeliek, vascsizmával tapodják a modernizálódó arab demokrácia zsenge hajtásait”-gondolatmenetbe, csak éppen egy kicsivel több köze van a valósághoz.
Arról nem is beszélve, hogy taktikailag sokkal nagyobb segítséget nyújt az elfoglalt terület lakossága, ha jóban vagyok velük, mintsem ha lebombázom őket a kőkorszakban. És el lehet hinni: senki nem gondolta komolyan, hogy szárazföldi bevonulás nélkül komoly eredményeket lehet elérni Libanonban.
Schöpflin úr szerint az Egyesült Államok vagy feltételek nélkül támogatja Izraelt, vagy támogatja a születőben lévő arab demokráciát. A szerző a jelek szerint fel sem tételezi, hogy egyszerre lehetne támogatni mondjuk egy modernizálódó Libanont _és_ Izraelt. Nem egy széles látókörről tanúskodó dolog ez.
A szerző szerint Európa igen erősen érdekelt abban, hogy demokratikus és modern arab kormányok alakuljanak ki. Így igaz, csak éppen a szerző egy-két dolgot elegánsan elfelejt. Egyrészt elfelejti megemlíteni az európai külpolitika örök rákfenéjét, a határozatlanságot és az erőtlenséget (erős hadsereg nélkül nincs erős és hatékony diplomácia sem, jegyezném meg halkan). Szép dolog szavakban támogatni valaminek a keletkezését és aztán egy másik dolog azzal szembesülni, hogy az EU segélyalapjának pénzeiből konkrétan fegyvereket és robbanóanyagot vásárolt Arafat kormánya.
Elfelejt a szerző egy másik, talán még fontosabb dolgot is: az EU saját, belső „arabkérdését”. A közel-kelet felé irányuló külpolitikát bizony nem kevéssé befolyásolja az Unión belül élő, sokmilliós arab kisebbség. Az ő reakcióikat, elvárásaikat Európa kénytelen figyelembe venni, hiszen a már említett sokmilliós tömeg komoly belső problémákat okozhat egy „helytelen” döntés esetén.
S a végső konklúzió: Izrael bolond, mert azt hiszi, hogy az erő politikája az egyetlen biztonsági megoldás. Ráadásul az izraeli lakosság is egységes ebben (ez nem meglepő, tekintetbe véve a napi szinten adagolt rakétákat, kedves képviselő úr), ahelyett, hogy elfogadnák egyes arab ellenfeleiket egyenlő félnek.
Nos, ezzel kapcsolatban is lenne néhány megjegyzésem. 1948. óta elmondható, hogy Izrael létének alapja valóban csak és kizárólag az erős hadsereg és a még erősebb légierő. Nincs az az egyezmény, az a béketerv, az a megállapodás, mely az első zárótűz után nem válik füstköddé. A képviselő úr figyelmébe ajánlanám eme becses római mondást: Si Vis Pacem, Para Bellum. Ha békét akarsz, készülj a háborúra. Ez az a mondás, mely minden izraeli kormány szeme előtt lebegni fog, higgye el. Egyiptom híján kivételévelminden környező állam ellenséges, egy helyi, atomfegyver birtoklására törekvő, az ország elpusztítását heti rendszerességgel vizionáló középhatalom árnyéka vetül a horizontra: valóban kedvező környezet egy kellemes diplomáciai „szeressük egymást, gyerekek”-szintű műveletre.
Ez valóban az európai út lenne: ennek ékes példája mondjuk a II. világháborút megelőző egyezmények sorozata. Sokat értek a papírok a Pz IV-esek és a Bf-109-esek ellen.
Értékelem a képviselő úr érezhető szomorúságát az EU megosztottsága és a tehetetlenség miatti szégyenkezése miatt, de csak ismételni tudom magamat: ha nincs egységes közösség, akkor nincs egységes külpolitika sem. Az EU katonai képességét meg inkább hagyjuk: a Balkánon bemutatták, amit kell.
Schöpflin úr szerint az izraeli állam és társadalom úgy tekinti, hogy az arab világgal(???) folytatott háború történelmi okokból elkerülhetetlen és csak az erőszak az egyetlen nyelv, amit az arabok értenek.Ezt a képet erősíti meg al-Qaida, az iraki harcok, az arab retorika „(némely)” (!!!) minősége, illetve a Hezbollah és a palesztinok egy részének erőszakos cselekedetei.
Valóban, képviselő úr, ehhez hozzácsapva az Izrael területén történt, kifejezetten civilek ellen elkövetett robbantásos merényleteket, a napi szintű rakétatámadásokat, Ahmadinejad iráni elnök holokauszt-tagadását és folyamatos fenyegetődzéseit, a palesztin hatóság vezetőjének megválasztott Hamasz terrorszervezet alapító okiratának Izrael eltörlésére vonatkozó cikkelyeit, teljesen meglepő, hogy Izrael nem igazán nem hisz a diplomáciai megoldásokban. Civilizált európaiként én sem értem, miért nem követik Theo van Gogh példáját, aki igazi felvilágosult európaiként még azt nyögte gyilkosának: beszéljük meg…

Apropó: Schöpflin úr és a zsidóság viszonyáról Novák Attila írt részletesebben az ÉS hasábjain. Adaléknak remek.

Repülős hírek, #94

2006-08-14T09:33:00.000+02:00

Megtalálták annak a két altisztnek a holttestét, akik az augusztus 8-i UH-60 BlackHawk katasztrófában tűntek el. A mentőhelikopter az iraki Anbar tartományban zuhant le, az eddigi adatok szerint nem harci cselekmény miatt. A fedélzeten hatan tartózkodtak, a Tengerészgyalogság és a Hadsereg két-két harcosa sérülésekkel, de túlélte a katasztrófát. A Hadsereg UH-60 Black Hawk helikoptere a 82. Légimentő Század állományába tartozott, s a 3. Tengerészgyalogos Légiezred alárendeltségében működött.

Öten veszítették életüket azon a Mil Mi-17-es szállító helikoptere, mely Irakban, , Sana kormányzóság Al-Hayma kerületében zuhant le augusztus 9-én. A hivatalos források szerint a Mil rossz időjárási viszonyok között, alacsonyan repült, majd a hegynek csapódott. A fedélzeten a három tagú legénység mellett két utas volt. Hárman megpróbáltak kiugrani (gyaníthatóan a legénység), de életüket veszítették, csakúgy, mint a tehertérben lévő két utas.

Valószínűleg egy szállítóhelikopterét veszítette el az Izraeli Hadsereg augusztus 12-én. A gép fedélzetén öten haltak meg. A helikoptert a Hezbollah terrorszervezet tagjai lőtték le Dél-Libanon felett.

Predatort vett az Amerikai Haditengerészet. A Naval Air Systems Command 8,29 millió dollárért vásárolt a General Atomics Aeronautical Systems-től egy RQ-1B Predator pilóta nélküli felderítő és támadó repülőgépet, illetve a szokásos kísérő rendszereket, tartalék alkatrészeket. A B változat már nagyobb méretű és erősebb hajtóművel rendelkezik, mint a korai A-k. A Haditengerészet ezt megelőzően két RQ-4 Global Hawk nagy hatótávolságú pilóta nélküli felderítő repülőgépet vásárolt a Northrop Grumman Unmanned Systems-től. Ezek a gépek a Broad Area Maritime Surveillance (BAMS) programban vesznek részt, mint kísérti gépek. Gyaníthatólag a most megvásárolt Predatorra is hasonló feladat vár.
Az egymilliárd dollár értékű BAMS-projekt győztesét várhatóan 2007. szeptemberében hirdetik ki.

Egy aranyosság a múltból: egy CH-46-os pilótája úgy döntött, hogy magaslati parkolóhelyet keres a verdájának. A képből ítélve majdnem sikerült is.
Lezuhant az Algériai Légierő egy C-130 Herculese Olaszországban, Besurica mellett, nem messze Piacenza lakott területeitől. A szemtanúk szerint az egyik hajtóműből lángok csaptak ki a repülés utolsó szakaszában. A személyzet a milánói tornyot a hajtóművek tolóerejének csökkenéséről tájékoztatta.
A teherszállító gépen hárman tartózkodtak, mindannyian életüket veszítették. A gép Algériából Frankfurtba tartott. A gép maradványai egy kilométeres körben szóródtak szét. A Hercules az első hírek szerint a környéken tomboló viharokat, majd később a katasztrófa előtt a környék házait igyekezett kikerülni.

R.I.P.

2006-08-11T10:54:00.000+02:00

Egy kedves barátom bátyja is ott volt, a Roham 2-vel. Őt is kitámogatták, locsolták.
Olvasom a Langlovagok.hu portál fórumait és csak gondolkodom.
Én ugyan nem vagyok tűzoltó, de azért az internetet használni még képes vagyok. Azt meg nem szeretem, ha butának néznek: ilyen a túl sok pézbe kerülő bodyguard is.

"Dobson elmondta, hogy a mozgásérzékelők, az úgynevezett body-guardok ára ugyanakkora, mint egy komplett légzőfelszerelésé. A mozgásérzékelők használata csak opcionális a tűzoltóságnál, vagyis nem az alapfelszerelés része. A helyi tűzoltóságok egyébként dönthetnek az ilyen eszközök beszerzéséről, de ahhoz 20 százalékos önrészt kell hozzátenniük."
http://index.hu/politika/bulvar/mostoha0809/

Nos, nem tudom, hogy egy komplett légzőszett mennyibe kerül, de azt tudom: a néhány perces kutatással megtalált Super Pass II-es készülék amerikai ára full extrásan, hőmérséklet-érzékelős riasztással felszerelve 230.95 dollár. Ez, akárhogy is számolom, a mai napon érvényes MNB-középárfolyammal (209,79 HUF) pontosan 48451 forint. Azaz kevesebb, mint 50 ezer magyar kovertibilis forint, tűzoltónként. A most kiutalt gyorssegélyből, leszámítva a postázás költségét, mondjuk pont két darab jött volna ki, halott tűzoltónként.
Tudom, a közbeszerzés kicsit megdobja az árat: mifelénk, kábalkáneurópában ez már csak így szokás.
Mint említettem: nem tudom, hogy mennyiért vesztegetnek egy komplett légzőszettet. De erősen csodálkoznék, ha az is ötvenezer forintba kerülne...
Egy másik Lánglovagok-fórum hozzászólása szerint "A Dräger Bodyguard készüléke jelenleg kb.150eFt+Áfa listaáron kapható."
Miért van az az érzésem, hogy hülyének néznek?

UPDATE #1:

"Az elhunyt tűzoltók családjainak megsegitésére gyüjtenek: 11746005-20007542 a számlára bármelyik OTP Fióknál költség nélkül lehet befizetni."

UPDATE #2:

A sajtóban a hivatalosan emlegetett hiperszuper színvonalhoz és a minden szükséges eszköz meglétéhez egy adalék:

"Egy 3500 fôs város, 16 km^2, önkéntes tűzoltója vagyok és nincs olyan SCBA (légzôfelszerelés) amelyen nem található PASS device (Personal Alert Safety System, body guard) a laktanyánkbán. El sem tudom képzelni, hogy egy több mint 2 millió fôt számláló városban 1300 db.-al van kevesebb mint kellene (azaz egy sincs).
Ami az elmúlt négy évben fejlesztésekre költött 14 milliárd forintot illeti, Fort Worth, Texas (600.000 fôs város, 39 laktanyával és 6 zászlóaljjal 850 tűzoltóval) tűzoltóságának éves költségvetése ennyi. [...]
Jelenleg több forrásból próbálok segítséget szerezni, hogy legalább Pintér Gábor laktanyája számára tudjak juttatni minimum 6, de inkább 12 PASS device-ot. Tudom, ez nem segit már rajtuk de esetleg valaki máson igen. Megjegyzem a gyorssegélyekbôl több mint 100 db PASS device-ot lehetett volna vásárolni."
(c) GTakacs, Langlovagok.hu forum

Csak a viszonyítás kedvéért...

Repülős hírek, #93

2006-08-11T10:05:00.000+02:00

Augusztus 10-én lezuhant egy pilóta nélküli QF-4E Phantom II-es célrepülőgép a Holloman Légitámaszponton. A repülőgép helyi idő szerint 08:45-kor, felszállás közben szenvedett katasztrófát a 2-es kifutón. A repülőgép egy, a kadenai F-15-ösökkel és a mountain home-i F-16-osokkal kapcsolatos fegyverzetkísérleti programban vett volna részt. A program során már két repülést hajtottak végre QF-4E-kkel.

Augusztus 9-én reggel kényszerleszállást hajtott végre az Arkansas Nemzeti Gárda egy OH-58 Kiowa felderítő helikoptere Carroll megyében, Alpenától északra. A helikopter drogellenes bevetést hajtott végre, együttműködve Arkansas állam rendőrségével.
A fedélzeten a Gárda pilótája és egy rendőrtiszt tartózkodott, szerencsére mindketten, ha sérülésekkel is, de túlélték a nem tervezett földet érést.

Van szerencsém prezentálni az Amerikai Hadsereg új bemutató alakulatát. A Sky Soldiers négy AH-1 Cobra harci helikopterrel repül. Csinosak.

Az Izraeli Légierő F-16 Falcon repülőgépe augusztus 8-án lelőtte a Hezbollah terrorszervezet egy iráni gyártású, kisméretű pilóta nélküli repülőgépét. Az IAF kiadta az esetről készült FLIR-felvételt, illetve a lelőtt kisgép maradványait is bemutatták.
Az UAV-t a partoktól 10 km-re kapták el, majd légiharc-rakétával (én speciel valamely Pythonra tippelnék) fenékbe lőtték. Az iráni felderítő repülőgép több darabra szakadt, majd egyes darabjaival égve a tengerbe zuhant.
Az első gyanú szerint (melyet a teljesen épen maradt farokvezérsík táplál) a gépet az Iran Aircraft Manufacturing Industries (HESA) gyártotta, típusa Ababil-T lehet.

Augusztus 9-én az iraki Anbar tartományban, Bagdadtól nyugatra lezuhant az Amerikai Tengerészgyalogság egy UH-60 Blackhawk szállító helikoptere. Az eddigi adatok szerint a személyzet ét tagja eltűnt, míg négyen megsérültek. A gép egy rutin bevetés során szenvedett katasztrófát és az elsődleges adatok szerint //melyeket illik óvatosan kezelni, ugye, ha csak a RAF Herculesének esetére gondolunk…// a gép nem ellenséges találat miatt zuhant le.

Ünnepelt a Boeing: augusztus 8-án megkezdték a 100. F-22 Raptor törzshátsórész gyártását a cég Seattle-ben működő üzemében. Az első törzshátsórészt még 1996. októberében gyártották le ugyanitt. Az eltel idő alatt a Boeing házi statisztikája szerint az egy egységhez szükséges munkaóraszámot 89 százalékkal, a gyártási időt 50 százalékkal csökkentették le. Ehhez az egész üzemet újra kellett szerszámozni, így sokkal rugalmasabban legózhatóak a munkadarabok. A furatokat is automatikus, lézervezérlésű fúrókkal készítik: ez nem csak az emberi munkaórát csökkenti, hanem a pontosságot is növeli.
A 100. egységet várhatóan októberben adják át a Lockheed Martinnak.
Eddig összesen 76 F-22-est vehetett át az Amerikai Légierő.

Ha már party-zime: az Eurofighter is ünnepelhetett. A légierők által átvett és üzemeltetett gépek összesített repült ideje átlépte a 10000-es számot. Az új, összeurópai vadászgépek (90+ leszállított példány eddig) az Egyesült Királyságban, Németországban, Olaszországban és Spanyolországban szedték össze ezt a repóraszámot. A tesztgépek további 4550 repült órát „jelentenek”? így napok kérdése csupán az összesített 15000 órás határ elérése.

A hivatalos vizsgálatok szerint hajtóműhiba miatt zuhant le 2006. március 30-án a 421. Vadászrepülő Század egy F-16C Falconja. A gép az utahi Great Salt Lake mellett ért földet.A Hill Légitámaszpontról felszálló Falcont Jay Baer főhadnagy vezette, a pilóta sikerrel katapultált és kisebb zúzódásokkal megúszta a dolgot.
Az augusztus 7-én nyilvánosságra hozott jelentés szerint Baer délut 16:10-kor egy erős dobbanást hallott a hajtómű irányából. Ezután a következő hat percet a gép visszavarázsolásával töltötte, a 30 mérföldre lévő Hill kifutóját megcélozva. Miután Baer és a géppárparamcsmok számár is világos lett, hogy a beteg madár nem lesz képes átrepülni a tavat, a katapultálás mellett döntöttek, melyet mintegy 300-350 méteres magasságban hajtott végre. A pilóta egy elszigetelt területen ért földet, a délnyugati tóparthoz közel. Baer közel két órát töltött magányosan, míg egy civil mentőhelikopter elszállította a Hill Támaszpont kórházába.
A vizsgálat adatai szerint a General Electric F110-FE-100 hajtómű töréssel járó meghibásodása okozta a gép elvesztését.

Brazil felajánlás Törökországnak: vegyetek Super Tucanot! A brazil Embraer július 14-én nyújtotta be 36-55 repülőgép vásárlásáról és a technológia átadásáról szóló ajánlatát a török kormánynak. Az ajánlatot a szokásos beszállítói-ellentételezési gazdasági csomag is kíséri.
A Brazil Légierő 41 Super Tucano-t használ, összesen 99 gépet rendeltek meg. A Kolumbiai Légierő 25 Super Tucano-t rendelt meg 2005-ben, az első példány várhatóan 2006. végén kerül Kolumbiába.

Háborúellenes aktivisták hatoltak be a Nagy-Britanniai Prestwick repülőterére, majd az ott álló amerikai C-130 Hercules szállítórepülőgép fedélzetére és pilótafülkéjébe. Az augusztus 7-i incidens meglehetősen kínos, hiszen a brit hatóságok feladata lett volna az amerikai repülőgép védelmének biztosítása. Első lépésként a repülőtér biztonsági rendszerének teljes felülvizsgálatát rendelték el.
A behatolók a Trident Ploughshares csoport tagjai voltak. A rendőrök hármójukat az amerikai gépről szedték le, míg öt társukat a repülőtér más pontjain vették őrizetbe.
Az eset nem példa nélküli: alig egy nappal korábban a négyen örtek be, hasonló okok miatt, az Ayrshire repülőtér kifutójára.
A prestwicki behatolók az internetről leszedhető térképekkel és drótvágó szerszámokkal felszerelve lendültek akcióba.
A magukat „háborús bűncselekmények nyomozóinak” nevező csoport tagjai a legegyszerűbben elérhető repülőgépet célozták meg. A C-130-as szállító repülőgép fedélzetén fegyvereket kerestek //ha már van internetük, nem kellett volna némi típusismeretet is tanulni???//, de nem találtak. A csoport szóvivőjének nyilatkozata szerint fél órát töltöttek a gépmfedélzetén, ahol kisebb szóváltásba keveredtek a Hercules fedélzeti mérnökével.
A csoportot minden nagyobb balhé nélkül vették őrizetbe a kiérkező brit rendőrök.

Új-Zéland nyolc új NH Industries NH90-es szállítóhelikoptert vásárol. A gépekkel a Királyi Légierő még meglévő 14 Bell UH-1 Iroquois könyű szállítóhelikopterét cserélik le. Az üzlet értéke (logisztikávakl, kiképzéssel karbantartással, stb. együtt) 476 millió amerikai dollár. Az első helikopter várhatóan 2010-ben érkezik meg, míg a teljes század 2013-ra lesz harckész.
Hamarosan döntés születik a szintén matuzsálemi korú Bell Sioux felderítő helikopterek cseréjéről is. A 4-8 gépes megrendelés egy 145 kilométeres (+50 km tartalék) hatótávolságú helikopterre szól majd. A versenyzők: az AgustaWestland A109/A119, a Bell 407 és az Eurocopter EC130/EC135.

A Lockheed Martin bizakodó: a cég véleménye szerint Kanada számára egyértelműen a C-130J-30 Super Hercules a megfelelő megoldás. Az egykor jelentős légierőt üzemeltető északi országé jelenleg a világ legöregebb C-130-as flottája. A csere a gépek leállítása miatt nem halogatható. A Lockheed Martin vetélytársai között szerepel az Airbus Military számítógépen már repülő A400M típusa is.
A 17 gépes megrendelés és a 20 éves üzemeltetési szerződés együttes értéke akár 4 milliárd dollár bevételt is jelentene a Lockhee-nak. Az amerikai cég számára fontos lenne az új megrendelés annak érdekében, hogy az 1200 főt foglalkoztató mariettai C-130J- gyártósor teljes gyártási kapacitással egyben maradjon. Jelenleg 41 gép legyártására van megrendelése az üzemnek. Ez az évi 12 gépes gyártási kapacitással számolva 2009-ig elég.

vakáció

2006-08-03T20:28:00.000+02:00

vizitúra Hernád. Augusztus 10.-én jövök vissza.

Libanoniáda, #11

2006-07-31T17:59:00.000+02:00

Nos, mivel élni veszélyesen az igazi, meg hát egy cinikus zsidó™, aki vagyok (mint kiderült), ismét érzékeny témába vájom bele ideológiai bakancsom vasalt sarkát. Indító képzavarnak nem is olyan rossz… :)

Szóval Qana. A hely, a vasárnapi légicsapás, ahol az eddigi adatok szerint legalább 54-en veszítették életüket egy izraeli légicsapásban. Az ügyet két szálon járnám körül: egyik szál maga a támadás és annak körülményei, a másik szál az esemény maximális médiakihasználása. Mindkét úton érdekes dolgokat talál majd a figyelmes Olvasó.

Elöljáróban annyit: a gyerekek, nők és más, valóban civilek halála elborzasztó és szomorú, kegyetlen dolog. Direkt legyilkolásuk pediglen bűncselekmény - háborúban is.

A légicsapás maga: próbáltam az összes létező forrást végigbogarászni, de maradt kérdés bőven. Például az időpontokkal: van egy laza hét órás lyuk. Az épületet az IAF éjfél körül találta el (erről maga az AIF is beszámolt: így egészen biztos, hogy nem tévedésből és nem más találta el az épületet), míg az eddig jelentések szerint az egész kóceráj reggel nyolckor dőlt össze.
Nomármost. Itten több dolog nem igazán világos: egyrészt ha a légitámadás bombarobanása nem omlasztotta össze a házat, akkor az miért omlott össze hét órával később?
S ha a ház nem omlott össze, a találat ellenére, akkor a bent lévők kimentése miért nem történt meg? Miért nincsenek híradások, értesülések az éjféli bombatámadást követő segélymunkákról? Volt-e egyáltalán bármiféle mentőakció?
A magam részéről nehezen hiszem el, hogy egy bombatalálatot kapott házat nem kezdenek el menteni. Főleg, ha tudják (mert hivatalosan a településen köztudott volt, hogy ott húzták meg magukat a később elhunytak), hogy nők és gyermekek vannak abban az épületben, amelyet bombatámadás ért. Nagyon nem életszerű, hogy hét órán keresztül csak ott állt a megtámadott épület és semmi nem történt.
Ha volt mentőakció, arról miért nem látott napvilágot egyetlen tudósítás, fényképfelvétel, hír sem? Ha volt, miért volt teljes s kudarc? Mert jelenleg nem tudunk olyan túlélőről, aki az összeomlás előtt került volna ki a házból. Az értesülések szerint a két nagyobb család tagjai az első szinten tartózkodtak, tehát se nem a föld alatt, sem nem a magasban. Milyen akadályok lehettek, hogy egyetlen embert nem sikerült kihozni hét óra alatt, egyetlen nyíláson át sem? Hangsúlyozom, egy nem összeomlott épületről beszélünk.

Hozzá kell tenni, hogy a településen helyi idő szerint 07:30-kor újabb légitámadás volt, ennek során négy bomba csapódott be a kiszemelt három épületbe. A négy becsapódást rögzítette a támadó gép pilótája, majd a három célpont megsemmisülését egy későbbi felderítő repülés képei is megerősítették. A helyszín amúgy 460 méterre volt a szóban forgó épülettől.

Közben t. úrral egy másik csatornán kommunikálva felmerült az időzített bomba lehetősége. Ez több szempontból is érdekes lenne. Kezdjük talán azzal, hogy erre nem nagyon volt példa sem a mostani, sem az ezt megelőző libanoni csatározásokban. Ami leesett, az robbant.
Sok logikája nem is lenne a dolognak, hiszen Izrael számára harcászati szempontból a célpont azonnali megsemmisülése a lényeg, nem a ketyegő bomba.
Felmerült a tűz és a víz, mint az épület stabilitását befolyásoló elemek szerepe is. A helyszínen készült fényképeken sem tűz, sem vízfolyás nyomai nem láthatóak. A vízhálózat nagy részének megsemmisítése miatt ez utóbbi nem is meglepő.

Megbukott a Hezbollah azon állítása is, mely szerint a település békés civil terület, innen rakétatámadás egyszer sem történt. Az IDF videofelvételei szerint volt erre példa, a filmre vett rakétatámadás mellett mintegy 150 további indítást regisztrált Izrael a településről és környékéről. Az izraeli védelmi erők főtisztje szerint logisztikai, parancsnoki és más helyszíneket, állásokat azonosítottak a településen belül. A filmen pont egy ilyen „a rakétaindítás után beparkolok a járművel a civil épületbe” jellegű cselekmény található.

Ha nagyon gyanakvó lennék, alapvetően két dolgot tudnék feltételezni.
1., Az épületben felrobbant valami reggel nyolc körül, aminek nem lett volna szabad ott lennie. Kérdés, hogy ismét a civil pajzs nevű találmánnyal van-e dolgunk. Hozzátenném: ha az IAF bombája robbant fel hét órával később, bőven van idő és lehetőség az elmenekülésre. A becsapódó 1000 fontos bomba nem képes eltorlaszolni egyszerre az első szint minden kijáratát, méghozzá úgy, hogy azokat kívülről sem lehet kitakarítani.
Józan ésszel az sem feltételezhető, hogy a civilek egy „éles”, de befulladt bomba mellől nem menekülnek el azonnal, hanem szépen megvárják, míg hét órával később az felrobban. Sőt, békésen elszunnyadnak a megtámadott épületben.
2., Megrendezett helyszín, amúgy gázai tengerpart módra, avagy Pallywood remix. Ez azonban igencsak csúnya eset lenne.

Egy másik, igen érdekes téma a helyszínen, fényes nappal készült fotófelvételek dolga. Erről az EU Referendum blog értekezett jelentősebb mértékben. Vigyázat, a képeken halott kisgyermekek láthatóak!
Több dolgot is érdemesnek tartok kiemelni: egyrészt visszataszító és hányingerkeltő halott kisgyermekeket zászlóként lengetni a fotósok kedvéért. Ennél tisztább jele a média aktív kihasználásának, a propagandahadjáratnak nem lehetséges. Számomra ez egy erős jele annak, hogy az egész fotózás meg volt komponálva. Pallywood.
Amúgy nem hallottam arról sem, hogy a mozlim kultúrkörben egy ilyen lépésnek helye lenne.

***UPDATE-hegyek az időpontok ügyében alul***

Szintén kiemelendő a szemüveges-szakállas mentőjómunkásember, akin mágikus módon cserélődik a ruha, aki tökéletesen tiszta fekete (sötétkék) trikóban //érdemes megnézni a 10:25-kor készült fotót: a kollegán makulátlan, tiszta és vasalt trikó van. Mindezt úgy, hogy a húzza ki az összedőlt házból a halott kisgyereket. Eközben egy porszem sem sok, annyi sincs a trikóján// tartja a poros-véres halott gyerekeket. A lehető legélesebb kontrasztot produkálva, persze.
Érdemes végignézni a fényképek elkészültének időpontjait: ha hiszünk a time stamp-eknek, akkor időnként hordágyról hordágyra, kézből kézbe járnak körbe a halott gyerekek. A minél jobb fotókompozíció érdekében, gyanítom én.
- Érdekes a cumis kissrác esete: a Reuters felvétele szerint 14:21-kor szedik ki a romok alól. A kissrác egy mélyedésben, takaratlanul, a mentők lábai előtt fekszik. Egyetlen mozdulattal kiemelhető helyzetben. A test körbe-körbe jár, elsőként 16:09-kor, majd még 16:30-kor is a romok előtt fényképezik le. Magyarul: a holttestet 14:21 és 16:30 között a fényképezés kedvéért hurcolták a ház körül. Több mint két órán át. Miért?
A kérdés még izgalmasabbá válik, ha a 12:45-kor elkészült képet vesszük figyelembe: a 14:21-kor még a romok között heverő gyermek holtteste csodálatos módon háromnegyed egykor már a megmentő karjaiban lóg. Majd 12:53-kor is. Miért tették vissza a romok közé?
- A lehető legporosabb, legmocskosabb holttesten egy makulátlanul tiszta, világoskék cumi lóg. Hogyan maradt tiszta, ha minden más mocskos?
- Nem járt jobban a második, egyben utolsóként filmezett lánygyermek holtteste sem.
Az első felvételen, az AP fotóján 07:21-kor a 125-ös számú mentőautó belsejében fekszik. Majd 10:25-kor az AP egy másik fotóján a tiszta ruházatú, láthatósági mellény és sisak nélküli szakállas mentőmunkás egy mentőautó ajtajában állva mutatja meg a holttestet. 10:45-kor a kislány földi maradványait már a romok között kolbászoló szakállas ember karjaiban látjuk (AP), akin ekkor már sisak és mellény is van. Biztosan felöltözött útközben, de hova rakta addig a holttestet? Egy időbélyeg nélküli felvételen a mellényes-sisakos mentőmunkás egy Vöröskeresztes egyenruhás felé halad, a törmelékmező kellős közepén.
Majd a szerencsétlen kislány holttestét 19:16-kor rakja le a szakállas mentőmunkás egy hordágyra. Immár fluoreszkáló mellény nélkül. Biztosan levette, de hova rakta addig a holttestet?
Miért kellett reggel fél nyolctól este negyed nyolcig cipelni a holttestet? Mit csináltak egy fél napon át egy rommező közepén a kislánnyal? A fényképek tanulsága szerint még egy külső, rendezett utcába is eljutott a mentőmunkás és a holttest…
- Apropó, összedőlés. Én nem vagyok sem mérnök, sem igazságügyi orvosszakértő, de van egy dolog, amit nem igazán értek. A fényképeket és a bemutatott videofilmeket végignézve feltűnik, hogy a holttestek meglepően épen maradtak, dacára a bombának/rakétának és a ház összeomlásának. Nagyon kevés vér, minden végtag a helyén, súlyos külső sérüléseknek (pl, egy gerenda által szétnyomott felsőtestnek) nyoma sincsen. Természetesen ismerem a belső sérüléseket, s tudom azt is, hogy a kívülről intakt holttest belül darálthús lehet.
Azt azonban nem értem, hogy ha egy több emeletes épület robban rájuk/dől rájuk, akkor hogyan maradt az összes fényképezett és videózott holttest ilyen kívülről ép állapotban?
- Hol vannak a fényképek a többi kisgyerekről? Ha ezt a két szerencsétlen kölyköt órákon át fényképezték, miért nincs a többi holttestről fénykép?
- Örvendetes, hogy az immár három hete tartó háború után is a mentőcsapatok minden tagján makulátlan tiszta ruházat, vadonatúj, karcmentes sisak és láthatósági mellény feszül. Érdekes.
Dícséretre méltó viszont a sokat támadott libanoni főváros, Bejrút nyomdászainak gyorsasága. Alig telt el néhány óra, egy igencsak nagyméretű, szemmel láthatóan műanyagra nyomott plakát „dícsérte” Condoleezza Rice amerikai külügyminisztert. A qana-i eset vasárnap reggel történt, a plakát a tudósítások szerint vasárnap napközben már a helyére is került. Csak maradt még a bejrúti infrastruktúrából valami…

Mellékszál: nem kevés fegyver, melyet egy „civil” házból zsákmányoltak. A Hezbollahnak vajon honnan vannak TOW irányított páncéltörő rakétái? A Sagger és a Kornet Iránból, addig stimmt… Gyaníthatólag az amerikai hatóságok örömmel veszik a talált TOW-ok sorozatszámait.

Kíváncsian várom, hogy a feltett kérdéseimre hol, mikor és milyen válasz születik. Én, mint cinikus zsidó™, egyelőre alapvetően szkeptikus vagyok. Győzzenek meg…

UPDATE #1:
A., átolvasva az írtakat, súlyos kritikával illette a fényképek dátumára és időpontjára épített érvelésemet. A többivel nem volt gondja, commentet gépelni, hogy barom vagyok, nem volt kedve. Mivel kötelességemnek tartom, hogy a témával a lehető legalaposabban foglalkozzam, e-mailben kerestem meg az EU Referendum szerkesztőit, azt firtatva, vajh' honnan vannak a pontos idők?
Megjegyzem, A. nem vonta kétségbe, hogy a bemutatott fényképezés propagandacélokat szolgált.

UPDATE #2:
Az LGF-en egy fotós is ezt a pontot szemelte ki: érdemes elolvasni. http://littlegreenfootballs.com/weblog/?entry=21860#c0136

UPDATE #3:
A kérdésemre az eredeti, ékes angol nyelvű válasz Rochadr North-tól, az EU Referendum társszerkesztőjétől:

"The timings are from the individual datelines posted by the agencies as part of their captions.... they are not posted by Yahoo. Clearly, they are "datelines" which traditionally relate to the time and place the photograph is taken. There is always a possibility that the wrong times have been posted by the photographers, but I can only take their information at face value."

Tehát nem a Yahoo-n látható dátumokból állították össze a forgatókönyvet (melyet volt szerencsém nekem is feldolgozni), hanem a fényképhez tartozó, "hivatalos" időpontokból. Mint említi, a kapott információtm kénytelenek szó szerint venni, helyesnek elfogadni. Így viszont érdekes lesz a fentebb, at UPDATE #2-ben említett hozzászólás, mely pont ezeknek a dátumoknak a helytelenségére, lehetséges hibáira figyelmeztet.

Megjegyezném: 9 percen (!!!) belül válaszoltak egy teljesen ismeretlen magyar érdeklődő levelére egy kellemetlen kérdésben. Pacsi.

Pont ezért szeretem a blogolást: pillanatok alatt kiderül, ha valami nem kerek. Viszont a jelek szerint tartozok A.-nak egy vacsorával. :)

Népszabadság rokz again

2006-07-31T17:31:00.000+02:00

Kötözködős hangulatomban leledzem, így szegény Szűcs Józsefet is megtaláltam. A derék újságíró a Népszabadságban tudósított egy rövidet a Being-féle AL-1A programról. A kollega azonban kisebb kiegészítésekre szorul.
Például”
„A Boeing YAL-1A ABL jelű gépet a híres négy hajtóműves B-747 Jumbo teherváltozatából alakították ki.”
Miután a 747-esnek nem csupán egyféle teherzsállító változata van, érdemes megemlíteni: B- 747-4G4F az alap. Az airliners.net felkeresésével még a gép gyári száma, a 30201 is fellelhető.
Meg ez is:
„A tervek szerint az AL-1B gépek rajai a támadást valószínűsítő körzetekben cirkálnának 950 km/órás sebességgel a felhőzettől mentes, 11 200 méteres magasságban.”
Nos, a kötelék legkisebb formája a géppár, mely két gép. A raj a modern légi harcászatban legalább két géppárt, azaz négy gépet jelent. Miután jelenleg összesen hét, azaz 7 darab AL-1A rendszeresítéséről lehet szó, így ebből a mennyiségből két raj sem telik ki //napersze nálunk ennyi működőképes gép akár két századot is jelentene…//. Arról nem is beszélve, hogy négy repülőgép egy helyszínen köröztetésének sok értelme nem lenne, hiszen ezzel negyedakkorára csökkenne le az ellenőrzés alatt tartható terület mennyisége.

Csak úgy morgok…

Egy figyelemre méltó film

2006-07-31T15:18:00.000+02:00

Egy végtelennek tűnő comment-sorozat közepén volt ez a link beszúrva. Az 01:17 órás film az iszlám terrorizmussal foglalkozik, igen sok nézőpontból (volt terroristák, elemzők, öngyilkos terrorista lánya, palesztin újságíró és még sokan mások) körbejárva a dolgot. Érdemes megnézni.

Amúgy ma estére készen lesz egy nagyobb lélegzetű anyag a qana-i eseményről, stay tuned.

Repülős hírek, #92

2006-07-31T00:06:00.000+02:00

Elkészült az első brazil UH-60 BlackHawk szállítóhelikopter. A gépet július 24-én repülték át Huntsville-ből az alabamai Redstone Armoryba, ahol megtörténik a hivatalos átvétel. A gép a BAF 8901-es oldalszámot kapta meg. A helikopter várhatóan augusztus első hetében landol a brazíliai Manaus Légitámaszponton.

Újabb 1,7 milliárd dollárt csapnának az F-22 Raptor program számlájához. A vásárlás további 60 repülőgépet jelentene az Amerikai Légierő számára. A most bevásárolni szándékozott gépek példányonkénti ára 3,7 millió dollárral csökkent, összesen 225 millió dollárral csökkenvte a kifizetendő összeget. Az újabb példányok beszerzésével 2007. helyett 2010-ben zárna be az F-22-es gyártósora.

Július 27-én lezuhant az orosz „Sztrizsi” bemutatócsapat egyik MiG-29UB Fulcrum kétüléses gyakorló vadászrepülőgépe. A géppel Kubinkából tartottak Tyumenbe, eközben üzemanyag-vételezés céljából leszálltak a Bolshoye Savino repülőtéren. A géppel felszállás közben több madárral ütköztek, majd a „jóllakott” hajtóművek leállása meghibásodása miatt mindkét pilóta katapultált. A bemutatócsapat parancsnoka, Nikolay Dyatel ezredes és navigátora, Igor Kurilenko alezredes lábsérülésekkel került kórházba.

Szintén ezen a napon zuhant le a Brazil Hadsereg egyik Panther szállító helikoptere. A Hadsereg Taubatéban állomásozó 2. Légizászlóaljához tartozó gép, nyolc fővel a fedélzetén helyi idő szerint 15:30-kor Jacareí városától északra, a Jaguari-gátnál szenvedett katasztrófát. A személyzet és az utasok sértetlenül elhagyták a vízbe süllyedt gépet, majd a kutató-mentő szolgálat felszedte őket. A katasztrófa okát bizottság vizsgálja.

Új, UHF/VHF rádiókat kapnak az F-15E Strike Eagle támadó repülőgépek. Az új rádiókkal könnyebben tudnak majd kapcsolatba lépni a földön tartózkodó alakulatokkal és a civil repülőgépekkel is. A rádiók természetesen alkalmasak lesznek kódolt adatátvitelre is. Az új, „bakaközeli” hullámhosszon dolgozó rádiókkal gyorsabban tudnak majd légitámogatást adni a gépek a harcoló alakulatoknak. Ráadásképp a repülőgép fejlett felderítő rendszereiből nyert információkat (például a terroristák mozgására, számára utalókat) azonnal képesek lesznek megosztani a föli csapatokkal.
A rádiókat egy 2004. februári szerződés szerint a Rockwell Collins szállítja, 19,6 millió dollár értékben.

A jelek szerint Shadow 200-asokkal gazdagodik a Lengyel Hadsereg. Az RQ-7B típusú pilóta nélküli felderítő repülőgép vásárlásáról július 27-én értesítette a Védelmi Minisztérium a Kongresszust. A 73 millió dolláros beszerzés keretein belül két teljes Shadow 200-as rendszert vásárolnak a lengyelek, összesen 8 repülőgéppel (plusz két tartalék), 4 földi irányítóállomással és minden szükséges kiegészítést vásárolnak meg.

Szép képeket kaptunk a június 28-án leamortizált USCG HC-130 Herculesről. A 1701-es oldalszámú, az alaszkai Kodiakban állomásozó repülőgép az alaszkai St. Paul Island repülőtér 36L kifutójáról korcsolyázott le balra, fedélzetén egy tartálygépkocsival. A Herky 50 méter szántás után állt meg, merőlegesen a pálya tengelyére, nem kevéssé amortizálódva.

Július 30-án lezuhant az Orosz Légierő egy Szuhoj Szu-24M Fencer típusú támadó repülőgépe. A gép Chernyakhovsk repülőterén szállt fel, de közben lezuhant. A két pilóta életét veszítette. A szerencsétlenül járt bombázó egy négygépes kötelék tagja volt. A katasztrófa ellenére a maradák három gép megtartotta a Haditengerészet Napja alkalmából rendezett kötelékrepülést a Balti-tenger fölött, Baltiisk városánál.

Az utolsó Tomcat-indítás hordozóról. A nemes eseményre július 28-án került sor a USS Theodore Roosevelt-en (CVN 71). A 112-es oldalszámú F-14D Tomcat a VF-31 „Tomcatters” vadászrepülő század állományába tartozik. Az F-14-esek 32 év szolgálat után hivatalosan 2006. szeptemberében kerülnek ki a szolgálatból.

Július 27-én hivatalosan is kútba esett a venezuelai-spanyol repülőgép-üzlet. A 10 repülőgép eladását az Egyesült Államok vétózta meg: ehhez azért volt lehetősége, mert a repülőgépek hajtóművei, avionika és felderítő berendezései amerikai gyártmányúak. A vétót még az idei év elején jelezte az amerikai kormány. Ekkor még a spanyolok vadul fogadkoztak: semmi gond, európai gyártmányú alkatrészekre és rendszerekre cserélik le az amerikai egységeket. Megjegyzendő, hogy a szakértők már akkor jelezték: ez gyakorlatilag a gép teljes áttervezését jelenti (csak a hajtóművek cseréje a szárnyszerkezet teljes átalakítását jelentené pl.), s ez roppant költséges folyamat. A venezuelai kormány pont a várható magas költségek miatt mondta most vissza az üzletet.

Boxolás egy kézzel

2006-07-28T00:32:00.000+02:00

Nem kis feltűnést keltett az a hír, mely szerint Izrael egyetlen napon kilenc katonát veszített el. A katonák közül nyolvan ráadásul egyetlen alakulat tagjai voltak, akik egy csata helyszínén, a Hezbollah-fellegvárnak tartott Bint Jbail-nál estek el. Az eddigi legvéresebb nap volt a mai: de nem nevezhető véletlennek, hogy a katonák ilyen szokatlanul magas (legalábbis a vegytiszta háborúhoz szokott lakosság számára: hol van már 1967 vagy 1973…) számban haltak meg.
Ráadásul a hadsereg tisztjei is sorban nyilatkoznak (persze névtelenül), hogy a politikai vezetés nem biztosítja a megfelelő ütőerő és létszám bevetését. Tulajdonképpen igazuk is van.

Az izraeli katonák azért halnak meg ilyen tömött sorokban, mert két kultúrkör, értékrend csatározásában vesznek részt. Két olyan fél áll egymással szemben, mely céljaiban és eszközeiben a lehető leginkább eltérő álláspontot képviseli.

A Hezbollah egyértelműen előnyösebb helyzetben van. Több, gyakorlatilag zavartalan évük volt ara, hogy Dél-Libanont egyfajta gerillaerőddé változtassák. Ehhez minden eszközt felhasználnak: legyen az architekturális pajzs (mecset, iskola, kórház, lakónegyed), civil lakosság (gyerekek, nők, egyéb nem harcoló elemek) és az ENSZ UNIFIL missziójának járművei, állásai, katonái. Gyakorlatilag a gerillahadviselés szemében ezek mind olyan eszközök, melyek elméletileg biztosítják a szabad csapásmérés lehetőségét. A válaszcsapás pedig vagy egyáltalán nem érkezik (eddig nem volt szokás lakónegyedben álló rakétakilövőt megtámadni), vagy pedig jelentős „járulékos károkat” okoz. Erre gyönyörű példa a két napja kilőtt UNIFIL-állás vagy éppen Bejrút déli területe. Ez utóbbi nagyon fontos: még jobb is, ha meghal néhány gyerek, hiszen így legalább rokonszenvet kelt a szenvedő fél iránt és morális okokból elítélhetővé válik a támadó fél. Pontosan ez az, ahogy a jelenlegi konfliktus is működik. Alapeset: rakéta elhussan a lakóház tetejéről, majd válaszul beesik mondjuk egy AGM-65D és a lakóház felső része összedől. Kiszáll a CNN, lefényképezi a vérző fejű libanoni nőket és máris konyhakész az esti híradó színes háttéranyaga.

Eközben az ENSZ mentőautói időnként csapatszállítóként működnek a terrorszervezetek számára.
http://www.youtube.com/watch?v=Cmk3BEKziJU
http://www.youtube.com/watch?v=AqGjz7iJTns

A jelenleg érvényes nyugati hadászati doktrína a lehető legélesebben igyekszik megakadályozni a civil lakosság sérülését, halálát. Ez teljesen érthető, a felvilágosodás óta nem illik a civileket bántani. Ez pompásan működik az elméletben: a II. világháború óta azonban tudható, hogy ez nem mindig kivitelezhető. Nyugat-Európa azonban a mai napig ragaszkodik a „civileken egy karcolást sem” neme elvéhez: nem csak a katonaság, a politikai vezetés, de a közvélemény is. Az izraeli hadsereg kénytelen ezeknek a szabályoknak megfelelően játszani, hiszen az izraeli kormány számára létfontosságú a külföldi nyomásgyakorlás enyhítése. Ez viszont azt jelenti, hogy kockázatosabb műveleteket kell végrehajtania: szó sem lehet Falludzsáról. A helységharcot vívó és a bunkerek, rejtett állások ellen küzdő szárazföldi egységek nem kérhetnek ugyanolyan légi vagy tüzérségi támogatást, melyet Irakban bármikor megkaphat az ott harcoló katona.

A kérdés mindig benne lóg a levegőben: mi történik akkor, ha a teljesen legitim, harcoló ellenfél a különböző, nem hivatalos „pajzsok” mögé húzódik? Mi legyen a kórház udvarára telepített rakétavetővel? A mecsetbe menekülő és onnan tüzet nyitó Hezbollah-taggal? Az egyszerű válasz természetesen a célpont megsemmisítése lenne, a célnak legmegfelelőbb eszközzel. Az 1000 fontos JDAM-mel megküldött mecset azonban csúnyán fog kinézni a híradóban, csakúgy, mint a rakétatalálatot kapott kórház a New York Times címlapján.
Az izraeli katonák egy része bizony azért esik el a csatamezőn, hogy a német vagy a francia értelmiség ne legyen morcosabb a kelleténél…

Ráadásul a „pajzsok” mindazt képviselik, amiért a civilizált, humanista világ küzd. Mindazon értékek hordozói, melyet a felvilágosodás óta annak tekintünk: az ártatlanok, a gyerekek, a nők, a tudás, a segítség civilizációs ikonjai. Az „újbarbárok” egyik legnagyobb haditette éppen az, hogy elfogadhatóvá varázsolták ezen értékek pajzsként használatát. Ez valóban figyelemre méltó pszichológiai fogás, művelet – mégha perverz is. A közvélemény döntő részének szemében az nem bűn, ha iskolában fegyverraktárat építenek. Az a bűn, ha ezt a fegyverraktárat megsemmisítik.
Nehéz úgy harcolni a civilizációs értékrendért, ha közben annak jelképeit vagyunk kénytelenek rombolni.
Persze van rá számos példa: Drezda, Berlin lerombolása, Monte Cassino apátságának eltörlése a föld felszínéről, de említhető akár Tokió felégetése is – itt is pótolhatatlan kulturális és művészeti értékek hamvadtak el, a lakosság tíz- és tízezreivel együtt.
Ez a megoldás itt és most elképzelhetetlen – még. A közvélemény még mindig abban a hitben ringatja magát, hogy a háború egy konszolidált, finom, szabályok szerint játszott, szükséges rossz. Ahol mindig tudni, ki a rosszfiú és csak azok halnak meg. Ahol az ellenfelek feje felett
Felett kis piros és kék háromszögek forognak, így pontosan látható, ki hova tartozik. Hogy „mi” nem vagyunk „olyanok”. Hogy nagyobb áldozat nélkül úgyis mindig győz a Nyugat.

Lószart.

Repülős hírek, #91

2006-07-27T00:30:00.000+02:00

Elsőként egy döbbenetes képsorozat, Lengyelországból. A 269-es oldalszámú Mil Mi-24D Hind helikopter 2003. április 4-én zuhant le a Drawsko Pomorskie gyakorlótér felett. A gép a 49. Harci helikopterezred kötelékében repült gyakolró bevetést. A pilóta olyan alacsonyan repült, s annyira megdöntötte gépét, hogy anak rotorlapátjai beleakadtak egy parkoló terepjáró gépkocsiba. A Hind lezuhant, s amennyire ki tudtam venni, a két pilóta életét veszítette.
A képsorozat: egy, kettő, három, négy, öt és hat.

Lezuhant egy Jakovlev Jak-130-as gyakorló repülőgép és július 26-án. A gép a közép-oroszországi Ryazan körzetében csapódott a földnek. A kétfőnyi legénység sikeresen katapultált, kisebb sérülésekkel megúszták a katasztrófát. Az első értesülések szerint a repülésirányítási rendszer hibája miatt zuhant le a gép, melyet még nem vett állományba a védelmi tárca.

Készülőben az első A400M kompozit szárnya. Az első, MSN001 jelű turboprop taktikai katonai szállító repülőgép kompozit szárnyát az Airbus bristoli Filtonban lévő üzemáben kezdték el legyártani. A dolog érdekessége, hogy az Airbus-típusok közül az első, teljesen kompozit szárnyszerkezetet éppen az A400M fogja felhasználni.
A tervek szerint a szárny leszállítása 2007. első negyedévében történhet meg. A letesztelt szárnyszerkezetet a spanyolországi Sevillába gyártósorába szállítják.
Az első A400M 2008-ban szállhat fel, míg a tervek szerint a sorozatgyártású példányokat már 2009-ben elkezdik leszállítani.

A spanyolok veszik át a balti államok légvédelmét. Augusztus elsejétől a Spanyol Légierő három Mirage F-1-es típusú vadászrepülőgépe négy hónapra váltja fel a Török Légierő F-16C gépeit a litván Zokniai Légitámaszponton. A spanyol gépek Litvánia, Észtország és Lettország légterére vigyáznak.
A NATO 2004. márciusa óta látja el a balti tagországok légvédelmét. Eddig Belgium, Dánia, Nagy-Britannia, Norvégia, Hollandia, Németország, az Egyesült Államok és Lengyelország vigyázott a kicsiny államokra.

Két Super Hornet végzett reklám célú repüléseket Bulgáriában a hét elején. A Boeing F/A-18 E és F egy-egy példánya érkezett meg a Plovdiv melletti Grav Ignatievo Légitámaszpontra, miután az angliai repülőnapoknak vége volt.
A gépek nem véletlenül jártak erre: a tervek szerint a Bolgár Hadsereg 1 milliárd dollárt költene a régi MiG-ek lecserélésére.

Megvan az első Szuhoj Szu-25T export! Az orosz állami fegyverkereskedő cég, a Rosoboronexport hat Szu-25T támadó repülőgépet szállított le Irán számára //az USA legnagyobb örömére, gondolom én…//. A Rosoboronexport vezetősége Farnborough-ban ugyan bejelentette a gépek eladását, de a vevőt nem jelölték meg. A leánykori nevén Szu-39-es típus a jól bevált Szu-25 Frogfoot-ok felturbózott, a Krasnogorsk optikai gyár által kifejlesztett Zarevo elektrooptikai rendszerrel felszerelt változatai. A gépek így képesek a Vikhr irányított szuperszonikus sebességű páncéltörő rakéták alkalmazására. A Rosoboronexport szerint a vásárló, azaz Irán irányított páncéltörő eszközöket is vásárolt a gép mellé, de a típust nem árulták el. Az üzlet emellett az ex-iraki Szu-25-ösök feljavításához szükséges alkatrészeket is tartalmazta.

Távolról könnyű

2006-07-26T19:27:00.000+02:00

Mármint gyors ítéletet mondani. Mármint néha.

Nos, mindannyiunk ismert és kedvelt fődiplomatája, a családi körben szűkszavú Kofi Annan ENSZ-főtitkár tegnap mesmegcsak alakított. A dolog van annyira szerteágazó, hogy érdemes egy kicsit cincálni, pusztán az erkölcsi tanulság elnyerése végett.

Az alapszituáció: az Izraeli Légierő, máig nem tisztázott okokból július 25-én telibevágott egy UNIFIL ellenőrzőpontot. A fedezékben megbúvó négy ENSZ-katona a helyszínen életét veszítette.
Ez az, amit összesen _tudni_ lehet. Semmi több.

A dolog alapszépsége: Annan mindenféle különösebb vizsgálat nélkül képes volt azonnal és egyértelműen megállapítani a felelősséget. A főtitkár szerint „kétségtelen”, hogy az Izraeli Légierő „szándékosan támadta meg” az ENSZ ellenőreinek megfigyelőpontját.
Azért jó dolog ENSZ-főtitkárnak lenni, mert az ember azonnal és mindent tud. Például ez esetben azt is tudja pontosan, hogy szó sincs például balesetről. Téves célazonosításról. Műszaki hibáról. Az ENSZ-állás melletti Hezbollah-állás megtámadásáról, vagy a két, egymás mellett lévő céltárgy összetévesztéséről.

Jut’ eszembe, egy csinos fénykép. A kék zászlót mindenki ismeri, a sárga vajon kié lehet? Úgy egy méterre az ENSZ zászlajától??? :)

Szóval mint említettem, az ENSZ-vezető mindenható tudásbázisa teljes mértékben szükségtelenné teszi például az Izraeli Légierő vizsgálatát, hogy tulképpen mi az öreg ördög történt?
//Kötve hiszem, hogy egy élőben közvetített háborúban Izrael _direkt_ nekiáll egyetlen ENSZ-posztot lebombázni. Főleg nem az amúgy várhatóan eredménytelen római találkozó előtt…//
A CNN jelentése szerint az egyik tiszt 10 alkalommal hívta a légicsapás előtt az izraeli összekötőtisztet, mert az izraeli bombák a közelben csapódtak be. Kikacsintva a felül látható fényképre, csak annyit jegyeznék meg halkan: nem kötelező az állások mellé engedni a terroristákat. Akkor elkerülhetőek az ilyen balesetek, ugye.

Másrészt pedig a The Belmont Club rövid listáját idézném. Nekem különösen tetszett az a tiltakozás, amikor július 19-én az UNIFIL-poszt mellett lerakott aknákat robbantotta fel egy közeli találat. Tessék már mondani, hogy kerültek azok az aknák oda? Az ENSZ békefenntartók állása köré, az orruk alá?
Meg szintén érdekes az a július 24-i incidens, amikor a Hezbollah kézifegyverekkel vette tűz alá a Marun Al Ras térségében lévő egyik bázist, súlyosan megsebesítve egy UNIFIL-katonát.
Másnap két, fehérre mázolt és felzászlózott ENSZ-csapatszállítót vettek tűz alá, szintén a Hezbollah terroristái.
Azt hiszem, _ezeket_ bátran nevezhetjük kétségkívül célzott támadásnak.

S érdekes, hogy ezek az esetek valahogy nem kerültek címlapra.

Ha viszont ugye Kofi Annan ennyire-de-ennyire okos, akkor árulja el, miért lehetett Ruanda? Miért lehet Szudán? Kelet-Timor? Mit nem ismer fel ez a ragyogó, tévedhetetlen elme?

Meg persze jó kérdés az is, mit keresnek az UNIFIL-katonák a csatamező kellős közepén?

Azért az Annannal kapcsolatos tények óvatosságra intik a gyanakvó olvasót. Erre ad okot például a már sokat emlegetett Jenin (izraeli tömegmészárlás, tömegesen lemészároltak nélkül, de azonnali és gyors ENSZ-elítéléssel) vagy a nemrég „gázai komédia” címmel elhíresült tengerparti robbanás esete. Itt valamiért nem működött hibátlanul a főtitkár ítélőképessége.

Megint jőnek, kopogtatnak...

2006-07-26T09:39:00.000+02:00

Nos, jó egy hete csak alaphangon gondolkodtam el, mi lenne, ha külső katonai erőket hívnának Dél-Libanonba (vagy akár egész Libanon területére). A dolog a jelek szerint lehet, hogy meg is történik. Ennek megfelelően egy kicsit jobban utánamennék a témának az alábbiakban.

Ami jelenleg van: egy UNIFIL nevű kéksisakos egység, a szokásos ENSZ-extrákkal (bratyizás a Hezbollahhal , emberrablás eltusolása, a békefenntartók állása melletti Hezbollah rakétakilövő észre nem vétele, bősz feljegyzésgyártás, ilyes). Ezt kellene ugye felváltani olyan katonai erőkkel, amelyek mondjuk legalább alapszinten hatékonyak lennének.

Kezdjük rögtön a legelején: ugye egy béke_fenntartó_ egységnek nagyjából akkor van értelme, ha a szétválasztandó felek egyetértenek odatelepítésükkel, pártatlannak tartják és a békefenntartó csapatok száma és felszereltsége megfelelő elrettentő erőt jelent az esetleges „félreértések” és egyéb kellemetlen, de gyakran előforduló eset kezelésére.
Ebből ebben a pillanatban nagyjából semmi sincs meg. Az UNIFIL-re (és minden egyébb, ENSZ-zászló alatt lévő csapatra) a fentebb említett okok miatt az izraeli fél mélységes és korántsem alaptalan gyanakvással tekint. A Hezbollah dedikált célja Izrael megsemmisítése, lehetőleg északról dél felé, ütemesen haladva. Akárhogy nézem, a két fél legkevésbé várja tárt karokkal az esetlegesen érkező békefenntartókat.
Az eddigi megszokott ENSZ-színvonalat képviselő csapatok érkezte ráadásul a Hezbollah kezére játszik. Lesz ugyanis egy olyan pajzs, amely alá odabújhatnak: az izraeli válaszcsapás természetesen agressziónak minősül, míg a Hezbollah rakétája kivizsgálásra váró ügy marad, kellő mennyiségű aktával fedezve az ENSZ inkompetenciáját. Ne legyen kétség senkiben: a terrorszervezet a gerillaharc „legnemesebb” hagyományainak megfelelően a lakott területeken működve, a lakosság között elvegyülve támad, így a válaszcsapás is az ENSZ által védett civil lakosságot sújtja. Ugye mindenki felismerte a dologban rejtőzködő csapdát?
Ráadásul az ENSZ-erők harcképessége, hogy finoman fogalmazzak, nem üti meg igazán egy átlagos izraeli gépesített egységét. És akkor még roppant finom voltam. Természetesen minden elismerésem északi nyelvrokonaink hősies munkájáért, a ghánai kéksisakosok erőfeszítéseiért vagy akár az ír és a kínai egységek munkájáért, de kellő létszám (1990 fő – 2006.05.31.), tűzerő (a maximum a könnyen páncélozott csapatszállítók) és felhatalmazás (golyóstollat kibiztosítani, cél a papír alsó széle-közepe!) híján inkább teáztak a Hezbollah tagjaival, mintsem bármit is tettek volna. Ha jóindulatú vagyok, akkor csak a tehetetlenség miatt. És ha még jobb indulatú vagyok, akkor mondjuk nem kezdem el mélységében feszegetni a Boszniában szolgálatot teljesítő orosz kéksisakosok és a szerbek, hogy is fogalmazzam meg, mélyreható és módfelett gyümölcsöző kapcsolatát. A jelenlegi tapasztalatok szerint pontosan ugyanez lenne várható egy nagyobb méretű ENSZ-kontingens érkezésekor. Azzal a különbséggel, hogy talán Kelet-Timorhoz képest kevesebb saját kisbabát hagynak a hátuk mögött mindenféle támogatás nélkül a derék harcosok, illetve Afrikához képest kevesebb lesz az ENSZ tagjai által elkövetett pedofil bűncselekmények száma.
Izrael „képben van”: nem hiába emlegeti a NATO-parancsnokság alatt lévő erők elfogadását.
Lássunk csak néhány alapvető problémát:

Mélység: a beérkező csapatoknak Dél-Libanont mindenképp, de optimális esetben Libanon egyéb területeit (a szír határvidéket feltétlenül) ellenőrzése alá kell vonnia. Nem tartom valószínűnek, hogy ezt a Hezbollah harc nélkül átadja. Ráadásul a „hagyományos” gerillákhoz képest egy, a helyi lakosság jelentős részének segítségét megkapó, hazai területen játszó, a védelemre évek-évtizedek óta berendezkedett ellenséggel kellene felkelők elleni háborút vívni, akik két, a térségben befolyásos államot is a logisztikai és politikai listájukon tudhatnak. Hogy ez mennyire kemény dió, azt éppen az izraeli hadsereg tanulja megfele lassan, nem kevés véráldozattal.
A Hezbollah erősebb és jobban felszerelt, mint akár a talibán, akár az iraki terrorcsoportok bármelyike. Igaz, kisebb területen is harcol.
A demilitarizált és ellenőrzés alatt álló mélységnek, ha figyelembe vesszük az eddigi rakétázás tapasztalatait, legalább 70 kilométeresnek illene lennie. Ez viszont a teljes Dél-Libanon mellett Bejrút déli területeit is érintené. A terület jellemzően hegyvidéki, erdős jellegű, sűrűn lakott. Csupán Bejrút említett részén kívül a 3000 négyzetkilométeren legalább félmilliós, zömében siíta lakosság él.

Bevonulás: legyenek bármilyen összetételűek a csapatok, az nem lesz jó.
1., Nyugat-európai kultúrkörből érkező egységek esetén: a keresztes, cionista-támogató erők segítik Izraelt;
2., Iszlám kultúrkörből érkező egységek esetén: Izrael kapna idegrohamot mondjuk egy pakisztáni-török-líbiai-egyiptomi kontingenstől.
Gyorsan belátható: egyszerűen nincs olyan konstelláció, ahol mindkét fél megbízna az érkező erőkben.
Az amerikaiak nem akarnak bemenni, meg hülyén is venné ki magát. A NATO szavakban nagy, de tettekben aprócska: a logisztikát persze számtalan ország vállalná, hiszen egy ciprusi logisztikai központ üzemeltetése kényelmes, biztonságos és politikai szempontból is „tiszta” meló. Csak az a baj, hogy bár nélküle sem lehet, de csak logisztikával háborút még senki nem nyert meg. A britek a történelmi érintettségre és az iraki, afganisztáni teljes leterheltségre, mint kizáró okokra hivatkoznak, a németek meg csak akkor mennének, ha a Hezbollah is hívja őket. Ez utóbbi felettébb valószínűtlen. A franciák pedig kötődnek Libanonhoz erősen, már voltak ott, beléjük rúgtak, hazamentek. Egyáltalán, mutasson nekem valaki egy olyan európai országot, mely megfelelő kapacitású gépesített hadsereggel rendelkezik, de nincsenek belső mozlim problémái. Mert ugye nem szabad azt sem elfelejteni, hogy az akciókat a saját lakosságnak is el kell magyarázni. A mozlim kisebbség számára ezt egy kicsit nehezebb lesz, főleg ha a várható fegyveres összecsapásokra gondolunk.
Azt minden állam szeretné elkerülni, hogy a Hezbollah úgy tekintse, az izraeliek segítésére érkeztek. Ez valószínűleg mindenféle lövedékekben megnyilvánuló rosszallást jelentene, a halott békefenntartó meg csúnyán néz ki az esti híradóban.
Az izraeliek ráadásul sokkal többet várnak el a leendő nemzetközi erőktől: Libanon déli részének visszajuttatását a libanoni kormány fennhatósága alá, a Hezbollah féken tartását és a fegyverutánpótlás kiküszöbölését. Ez utóbbival a békefenntartók már Irán és Szíria bajszát húzogatnák. Az európaiak ennek megfelelően egy felfújt UNIFIL-rt képzelnek el: semmi harc, legyen ENSZ-mandátum (amit majd persze nem tartanak be), tűzszünet és akkor a békét majd jól megvédik a libanoni hadsereg délre terelésével. Ez egyben a libanoni kormány döntési helyzetét is kiemelné: azé a kormányét, melyben a kontrollálni kívánt terrorcsoport két miniszterrel vesz részt. A Hezbollahnak saját maga lefegyverzését kellene így megoldania. Vicces.
Javier Solana EU-s külügyi főbiztos szerint ráadásul nem lenne jó, ha a NATO nevével zajlana a dolog, mert azt a helyiek ugye az amerikaiakkal azonosítják. Nos, talán ha Európa kicsit komolyabban venné a biztonságpolitikát, akkor ez nem így lenne, de ez most egy mellékszál.
Egyszóval: az európai államok lelkesek, mindent bele, csak pont egy másik ország adja majd a harcoló alakulatokat, ez az egyetlen apró kívánság jár minden államfő fejében.
Pedig a terület ellenőrzéséhez, mint már említettem, sok katona és még több felszerelés kellene. A legfontosabb: a folyamatos felderítés, majd a gyors reagálás. Égi szemek mindenhol: UAV-k, műholdas felderítés, HUMINT, minden, amiből adat jön be. Az esetleges rakétakilövés időtartama, ha kicsiny, egy rakétás megoldásról van szó és nem teherutóra telepített sorozatvetőről, csupán néhány perc. Ez viszont azt jelenti, hogy az állást gyorsan, a levegőből kell megsemmisíteni. Ez pediglen helikoptert vagy vadászbombázót jelent. Számomra a tökéletes kombinációt a mélységi felderítő és mondjuk egy török F-16-os együttműködése jelentené. Az SDB elég lenne, mint ejtőlőszer, semmi durvább.
Nem spórolható meg azonban a szárazföldi „nehéz” technika sem. Harckocsik, IFV-k is kellenek: többek között éppen a reális ütőerő _felmutatása_ végett. Mint valahol régebben olvastam, a Balkánon a világ legegyszerűbb és leghatékonyabb checkpointja működött: két Abrams egymással szemben.
Ha túl könnyű a beérkező sereg, az sok lehetőséget nyújt a Hezbollah és más szervezeteknek egy-egy rajtaütésre. Fontos, hogy tartsanak a támadók a nemzetközi csapatoktól. Féljenek a tűzerőtől, legyen tekintély. Nem lenne okos ötlet például a dél-libanoni falvak rendszeres orvosi ellátását fedezet nélküli mentőautókkal ellátni. Van jobb megoldás is (egészségügyi APC), és végül is a nehéz fedezet is megállhat a falu szélén, nem kell bemennie a harckocsiknak okvetlenül a főtérre.
A civil lakosság „átnevelése”, főleg a déli területek siíta népességének, nem lesz egy egyszerű feladat. Valamely igen szofisztikált „hearts and minds”-dolgot kell(ene) kitalálni. Nomármost sikeres gerillaellenes hadjáratot vezettek már pl. a britek Malajziában. De akkor azért nem csak simogattak: volt ott tűzerő bőven, kitelepítgetések meg hasonló, a XXI. században már nem PC dolgok. A dolgot ugye tovább nehezíti az is, hogy a Hezbollah a terrorizmus mellett szociális tevékenységet folytat (igaz, Hitler birodalmában is működtek kórházak, öregek otthonai, segélyezések, mégsem szeretjük érte), biztosítják a siíták politikai súlyát és szerepét, tehát nem lenne könnyű kigyomlálni őket. Elméletileg meg lehetne kíséreli szétbontani a Hezbollahot nettó terroristákra (kilőni) és ún. „mérsékeltekre” (szeretni), de erre a folyamatra sincs igazán sikeres példa.
Esetleg a helyiek támogatása, segítése, hogy bebizonyítható legyen: van más, működőképes út a Hezbollahon kívül is. Erre a nemrég történt „cédrusos forradalom” is bíztató alap lehet. Csak nem éne annyira elcseszni a dolgot, mint ahogy az az Egyesült Államoknak sikerült Irak elfoglalása után.

Hazahúzás: a NATO-csapatok már kisebb veszteségek hatására fülüket-farkukat behúzva fognak hazahúzni. Nem hinném, hogy bármelyik NATO-tagállam (lásd a magyarországi hisztériát az iraki, egyetlen halálos áldozat után) vezetésében meglenne a politikai akarat (az USA-ban még csak-csak, de az arab és ezen belül a libanoni közvélemény is nehezen emésztené meg az amerikai csapatok megjelenését) egy bármilyen csekély, de folyamatos veszteség „benyelésére”. A közvéleményben még kevésbé. Az a szomorú igazság, hogy egy spanyol vagy portugál választót baromira nem érdekel, hogy az arabok és a zsidók ölik egymást Libanonban. Csinálják, csak maradjanak ott. Nade miért kellene saját országunk katonáit odavinni, a húsdaráló közepébe? A T. Polgár gondolatmenete egyszerű, a következménye is az. Választ, a kormányok meg csak olyanok, hogy szeretnének ott maradni, az ellenzék meg kormányra kerülni. Tehát mindenki azonnalderögtönésmost haza kívánja majd hozni a fiúkat: lásd a spanyol választásokat.
Nem tett másképp 1982-ben az USA és Franciaország sem: elég volt egyetlen, nagyobb szabású öngyilkos merénylet és máris mindenki hazahajózott, némi utójátékot követően.
A média meg teszi a dolgát: az értelmiség (tisztelet a kivételnek) folyamatosan ostorozza majd az imperialista, a kulturális sajátosságokra, az önkifejezés sajátságos formáira fittyet hányó bunkó politikusokat és katonákat, akik a roppant rokonszenves arab szabadságharcosok és forradalmárok torkán tapodnak vascsizmájukkal, fegyverüktől és az önkifejezés lehetőségétől (értsd: rakétaeregetés Izrael irányába) megfosztva őket.

PR: már említettem, hogy a Hezbollah kiválóan képes alkalmazni a médiaháború fogásait. Ez nem túl nehéz: egyrészt számíthat az arab sajtótermékek szinte egyöntetű támogatására, másrészt az európai sajtó és a véleményformáló értelmiség jellemzően Izrael-ellenes hozzáállására.
Ha én Hezbollah PR_vezető lennék, a csapatok bevonulása után a terrorcsoport fegyverzetének 5 százalékát (nem működő, már öreg, kacatjellegű darabokat) a CNN és más társaságok kamerái előtt adnám oda, kijelentve: az izraeliek a többit megsemmisítették. A természetesen épen maradt fegyverzetet pedig eltárolnám Észak-Libanonban (mecset, kórház, lakóház alatt-körül) és Szíriában. A nyugatiak kajálnák a happeninget. Ha meg a NATO-csapatok hazahúznak néhány év múlva, egyszerűen kicsomagolás és kezdjük elölről az egészet. A művelt és a bunkó amerikaiakkal szemben kultúrfölényben lévő nyugat-európai csapatok úgysem mernének mecseteket lerohanni, ellenőrzés végett…
Ha már PR: nem ártana az „Izrael védelme” helyett valamely egyéb szlogent, feladatmegnevezést találni a beérkező csapatoknak. Mondjuk „Libanon szuverenitásának helyreállítása” már jobban hangzana: bár kétlem, hogy a siíták körében ezzel vagy bármi mással túl sok babért aratnának

Hezbollah: mi legyen velük? Amit az izraeliek követelnek s amit a józan ész és Libanon szuverenitása is előírna, a teljes lefegyverzés. Na ez az, ami szerintem nem fog menni, ha az IDF elfoglalja Libanon egész területét és szabályszerű gerillavadászatot folytat, akkor is folyamatos lesz a fegyverutánpótlás. Igaz, rakétát nehezebben kapnának Iránból, de a hagyományos gyalogsági fegyverek becsempészése nem állna le.
Sokat emlegetet, sokat próbált de soha be nem vált elképzelés a fegyveres milíciák, terrorcsoportok tagjainak „pacifikálása”. Ez látványosan megbukott a palesztinoknál: nem hinném, hogy a Hezbollah tagjából jobb és tisztább rendőr vagy katona válna.

Hozzátenném: minél jobban kivérezteti a Hezbollahot az Izraeli Hadsereg, a NATO-csapatoknak annál könnyebb dolga lesz, katonailag legalábbis. Kevesebb ember, fegyver…
Izrael céljai két csoportba oszthatóak. Egyrészt az elrabolt katonák kiszabadítása (rövidtáv), másrészt a rakétaveszély megszüntetése, a Hezbollah szétzúzása (középtáv). A Hezbollah viszont számíthat az időre, mint hű szövetségesre: minden nappal egyre több halott kisgyerek jelenik meg a híradásokban, s a hosszadalmas anyagháborúban is igen sokáig kitarthat. Ne feledjük el, nem csupán a katonai erő biztosítja a győzelmet, sőt, a katonai győzelem sem biztosítja a közvélemény támogatását. Vietnamban sem Ho Si Minh állt nyerésre a csatamezőn.

Ha a nemzetközi erők nem fegyverzik le a Hezbollahot, a libanoni hadsereg ere nem lesz képes, több okból sem. Ha viszont csak „missziózni” jön a több tízezer katona, akkor a helyzet hasonlatos lesz egy fedőhöz. Amíg van, addig a mélyben bugyognak a dolgok, maximum időnként megemelkedik a fedő széle egy pillanatnyi gőzkitöréshez. Ha a fedő lekerül, akkor fog odaégni minden.

Jah és legvégül: talán ideje lenne elgondolkodni azon is, hogy nem békefenntartó, hanem béketeremtő csapatok kiküldése lenne az üdvös. Béke ugyanis nincs, a nem létező békét meg már az UNIFIL is megpróbálta fenntartani. Látható sikerrel…
Pontosan meg kellene határozni, mi a feladat: a Hezbollah újrafegyverkezésének, műveleteinek, bázisai és rakétakilövő állásai kiépítésének megfékezése. Ehhez sok felderítés kell, ellenőrző pontok nehéz fegyverzettel, járőrözés éjjel-nappal, házak, mecsetek, iskolák, madrasszák, kórházak átkutatása, az iráni és a szíriai logisztikai vonalak elvágása, illetve időnként tűzharcba keveredés is, ahol fölényes túlerőt kell felvillantani. Nem hinném, hogy „bepróbálkozás” nélkül menne a dolog. A Sínai-félszigeten, Cipruson megy, hiszen ott mindkét fél akarja a békét. A Hezbollah viszont ölni akar: ha a békefenntartók ebben akadályozzák, akkor egyszerűen harcoló félnek fogják tekinteni, Izraelt támogató csapatokként. És akkor megint 1982-ben vagyunk, Bejrútnál…
Ha a feladat már tisztázott, akkor lehet nekiállni tervezgetni: ki és mi kel, s mi honnan érkezik.
Ja és legfőképpen azt: ki fizeti???

Zárómotívumként szeretném idézni Mahmoud Ahmadinejad iráni elnököt: „Libanon egy történelmi kísérlet terepe, mely kísérlet eredménye meghatározza az emberiség jövőjét”.
Nem vagyok benne biztos, hogy hülyeséget mondott…

Egy kritika

2006-07-24T14:37:00.000+02:00

Az alábbi e-mailt Dynax7 írta, engedélyével kiteszem. A lépéssel nem szeretném a "jajjszegényTraubántjákvédjükmegjól"-eseménysorozatot elindítani, hanem inkább szeretném, ha az esetleges saját "eltorzulásom" kiderülne és a blog közönségének épülésére "visszacsavarodna", vagy mi a szösz... :)

Szóval a levél:

"Üdv! Magánemberként [...] írom, hogy iszonyat amit művelsz ezen a blogon külpolitika témában. Persze a szólás szabadsága mindent megenged nincs is ezzel baj de néha nézzél már magadba, meg olvasd vissza amit leírogatsz. Olyan nyegle stílusban írsz olyan elfogult sületlenségeket, amik arra engednek következtetni, hogy a történelmi tényeket nem megfelelően értelmezed és fogalmad sincs ok-okozati összefüggésekről. Az izraeliek libanoni akciójával kapcsolatban pedig leírhatnád a másik oldal (amit olyannyira lenézel és semmibe veszel) helyzetét is, nem a Hezbollah gerilláira hanem azokra az arab emberekre gondolok, akik hosszú évtizedek óta élnek egy olyan agresszív és súlyosan torzult viselkedésformát mutató hadsereg szabad prédájaként, mint az izraeli. Gondold át azt, hogy vajon ki és miért szimpatizál adott helyen, adott időben, adott ideológiai irányvonalakkal és máris rájönnél egy-két dolog okára. Ha egyszer mélyebben belegondolnál az ott zajló eseményekbe nem üdvözölnéd annyira a bombázásokat és a célzott csapásokat és rájönnél talán arra is, hogy ez csak mélyebbre visz a mocsárban. Hangsúlyozom, hogy az itt leírtak kizárólag a magánvéleményemet tükrözik, a szerkesztőség semmilyen formában nem foglal állást semmilyen politikai kérdésben. Gondolataimat azért osztom meg Veled (mivel bár illúzióim nincsenek) valaki ráébresszen arra amit csinálsz. Olvasd vissza pár héttel a "műveidet" és próbáld egészben látni azt a gondolatiságot, amit képviselsz. Nem kívánom, hogy olyan helyzetbe kerülj, hogy egyszer a saját bőrödön tapasztald azt, amiről oly könnyedén írogatsz oly nagy marhaságokat."

Saját hozzáfűznivalóm:

Ennek a blognak semmi köze nincs más munkámhoz, tevékenységemhez. Ez a szabadidő eltöltésének ritka perverz formája: célja egyrészt saját grafomániám kiélése, másrészt az idelátogatók szórakoztatása.

Nem vagyok külpolitikai szakújságíró: más területen vagyok szakember. Ennek megfelelően Aczél Endre, Füzes Oszkár vagy más, nagynevű külpolguruhoz képest én másképp írok. Ez dedikált célom is, éppen ezért írom ide azokat a dolgokat, amit írok.

Nem tekintem magam sem Izrael, sem az Egyesült Államok, sem más állam, államszervezet vagy csoport szekértolójának, kritikátlan támogatójának.

Ellenben: kritikusa vagyok az ENSZ-nek, az EU-nak, nem véletlenül és nem alap nélkül. Ezt a hozzáállásomat büszkén vállalom és a továbbiakban is fenn kívánom tartani.

Nem vagyok tévedhetetlen: a #flame lista becses levelezői a tanúim rá, hogy tévedtem többször is és ezeket a tévedéseket szokásom elismerni. Itt is volt már rá példa: említhetné a PAC-3 vs. PAC-2 összekeverését a közelmúltból, vagy éppenséggel Szakács-Vass barátom által „helyrerakott” párizsi ügy. A tárgyi tévedések javítását mindig köszönettel fogadom. Éppen ez a blogolás egyik fő erőssége: az azonnali ellenőrizhetőség és javíthatóság.

Nem vagyok teljesen kiegyensúlyozott: egy blognak nem is ez a célja. Megvan a magam optikája, mint ahogy minden külpol újságírónak szintúgy megvan. Néha ez jobban előjön, néha kevésbé.

A blogom hangvétele jellegzetesen elüt a média „hivatalos” csatornáinak hangvételétől. Sokkal ironikusabb, gyakran cinikusabb, igyekszem az általam talált dolgokat megjegyzésekkel kiegészíteni, kontextusba helyezni. Ez természetesen sokszor azzal jár, hogy a már említett „hivatalos”, közmegegyezésen alapuló értelmezéssel szemben saját értelmezést adok egy-egy események. Ezzel lehet vitatkozni (erre való a komment rész), lehet nem elfogadni (erre való a böngésző becsukása) és lehet kedvelni (erre való a gyakori látogatás).
Nem vagyok hajlandó elfogadni az eleve kiosztott áldozat-bűnöző szerepeket, az elnyomott-agresszor szembeállításokat.
Hiszek a demokráciában, de hiszek az azt gyakorlók felelősségvállalásában is: a demokrácia nem játék, hanem felelősséggel, következményekkel járó, komoly dolog.

Nem hiszem el, hogy mindig az jajong a leghangosabban, akit valóban ütnek. S nem hiszem el, hogy aki nem jajong, annak nem fáj. S nem hiszem azt sem, hogy az ütést bevivő mindig és okvetlenül gonosztevő, míg az azt fogadó szerencsétlen áldozat.

Büszke vagyok arra, hogy sok esetben napokkal-hetekkel megelőztem a hazai napilapokat és más sajtótermékeket. Büszke vagyok arra, hogy sok esetben az általam leírt gondolatmeneteket, véleményeket látom viszont több újságban, televíziós műsorban. A félreértések elkerülése végett: ez nem azt jelenti, hogy feltételezném, „rólam dolgoznak” más újságírók. Abszolút nem.
Büszke vagyok arra is, hogy van napilap, amivel sikerült korrekt kapcsolatot kialakítani: ez nagyban múlott az ott dolgozók attitűdjén, illetve az általam írt anyagok minőségén és pontosságán.

Körülbelül ennyi.

A vélemény szabad, meg ilyes: így természetesen elfogadom Dynax7 véleményét is, bár nem értek vele egyet. Ennek ellenére természetesen lehet, hogy részben vagy egészében igaza van, ezt majd a T. Olvasó eldönti magában.

Ejnye-bejnye, Népszabadság!

2006-07-24T13:23:00.000+02:00

Az alábbi példa tökéletesen mutatja be, hogy miképp lehet egy önmagában igaz hírt úgy tálalni, hogy a valósághoz képest pontosan eltérő képet mutasson be. Komolyan mondom, iskolapélda.

Lássuk a hírt:

"Airbus a Boeing felett", munkatársunk tollából

Az európai Airbus-konszern jelentős előnyt szerzett a farnborough-i repülőgépvásáron amerikai riválisával, a Boeinggel szemben a fix és a várható megrendelésekben. Az Airbus szombaton 182 gépre szóló megrendelésekről számolt be, miközben egy nappal korábban a Boeing mindössze 31 repülőgépnél tartott. Rendelési értékben kisebb volt a lemaradása: 5,8 milliárd dollárjával szemben az Aibusnak 21,5 milliárd jutott.
Az együttes, valamivel 27 milliárd dollárt meghaladó megrendelési érték alaposan elmarad a tavalyi bourget-i végeredménytől: akkor 48 milliárd dollárral zárhattak a nagy repülőgépgyártók. (MTI)
--

Mint látható, a cikk az MTI híre alapján készült. A cikkely azt sugallja: az Airbus bizony alaposan eltángálja az amerikai Boeinget, mármint ami a gépmegrendelések számát illeti.
Az újságíró kollega csupán egy dolgot felejtett el: kontextusba helyezni magát a farnborough-i eredményeket. Emellett volt szerencséje egy kalap alá venni a megtörtént megrendeléseket és a jövőben lehívható utánrendelések opcióját. Ejnye, no!

Szíves tájékoztatására jelezném, hogy az Airbus saját sajtóközleménye szerint összesen _89_ aláírt megrendeléssel távozott a vásárról. Az eddigi idei 117 megrendeléssel együtt ez összesen 206 repülőgép-megrendelést jelent.
A Boeing, igaz, hogy Farnborough-ban lemaradt, de volt honnan. Július 18-án ugyanis 510 megrendelt gép tartozott az idei zsákmánylistába. Jelezném, a Boeing saját sajtóanyaga szerint amúgy 32 gép (Lion Air: 30 737-900ER, LoadAir: 2 747-400ER cargo) megrendelésére került sor, de ez csupán csak szőrözés.

Tehát: 206 repülőgép vs. 510 repülőgép.

Összefoglalva:
A hír önmagában igaz, az Airbus valóban több megrendelést íratott alá partnereivel a légishow-n, mint amerikai riválisa. A cikk sugallta képpel ellentétben viszont a Boeing az, amely az idén eddig jóbval több repülőgépet adott el.
A cikkírónak nem kellett volna más tennie, mintsem az anyag végén két mondattal helyére tenni az MTI hírét.

Azt hiszem, az "Airbus a Boeing felett", nos, az egy kicsit erős címnek sikeredett.

Libanoniáda, #10

2006-07-24T13:13:00.000+02:00

Az első írást ajánlanám azoknak, akik úgy tartják: amit az Izraeli Hadsereg és Légierő művel, az példa nélküli, vérengzéssel felérő indiszkriminatív büntetőexpedíció.
1982. februárjában Hafez al-Asszad szíriai elnök és világi kormánya iszlám szélsőségesek támadásával volt kénytelen szembenézni. Az elnök döntött: Szíria negyedik legnagyobb városát, a lázadók központjának számító Hamát körbevette a szír hadsereg és napokig tartó ágyútűzzel gyakorlatilag minimum 20 ezer, de egyes források szerint 30-40 ezer civil veszítette életét (képek errefelé). Az akció a kormány szempontjából sikeres volt: az addigiakhoz képest a töredékére esett vissza a mozlim szélsőségesek akcióinak száma, s azóta lezajlott egy csendes elnökváltás is. A büntetőakció lényege a „Hama törvénye” néven ismert megállapításban kristályosodott ki.
Ehhez képest kérném mérni a libanoni légicsapásokat…

A fentieket egyben Thomas L. Friedman cikkének bevezetőjeképp is ajánlhatom. A neves szerző a The New York Times hasábjaira írta „Hama törvényei” című cikkét. A szerző a közel-keleti kormányok tevékenységét, a szélsőséges mozlim szervezetekkel kötött alukat és a helyi sajtó működését vette górcső alá.

Mark Steyn a Chicago Sun-Times oldalain gondolkodott el egy kicsit a két államot feltételező megoldáson, a siker lehetőségén, a terrorvezetők „pacifikálásán”, az ENSZ hatékonyságán és a hivatalos, rendes háborúkat felváltó terrortámadások filozófiáján.
A dolog érdekessége tényleg az, hogy nem sokat hallani: a közel-keleti terrorszervezetek a zsidók, a nyugatiak és minden, nem megfelelő személy kiűzése vagy megölése után mihez kezdenének? Ha nagyon-de-nagyon gonosz akarnék lenni, akkor azt mondhatnám: példa van, hiszen a gázai kivonulást követő reggelre egy ép üvegház nem maradt, a többi puszításról nem is beszélve.
Ugyanakkor hozzá lehet tenni: ha Izrael „elfogyott”, marad ellenség bőven. Egyrészt a térség „nem eléggé mozlim” államvezetései, másrészt a Nagy Sátán, ugye.

Izrael immár nem zárkózik el idegen csapatok Dél-Libanonba telepítésétől. Mint ahogy azt Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter is bejelentette, az ország kész elfogad harcedzett, megfelelő katonai kapacitásokkal felvértezett európai csapatok jelenlétét.
Megjegyzendő, hogy az esetlegesen érkező erőkkel kapcsolatban több probléma is felmerül. Egyrészt a mandátumuk: ha a Hizbullah kiszorítását és Libanon szuverenitásának helyreállítását tekintjük célnak, az ENSZ kéksisakosainál nagyságrendekkel erősebb mandátummal, szabadabb mozgástérrel kell rendelkezniük. Valahogy úgy, mint Bosznia-Hercegovina vagy Koszovó esetében. Kevesebbel Izrael sem fogja beérni, teljes joggal: az indokokat majd lásd lejjebb. Ez az erős mandátum viszont a libanoniak szemében akár megszállás is lehet: nehéz elképzelni egy válságövezetben mozgó harci egséget tűzparancs nélkül, például. S mint már többször is felmerült, mit tesz majd a siíta lakosság, ha egy német járőr kilövi a Hizbullah rakétákat eregető egységét?
A létszám is zizisnek látszik: egyes becslések szerint legkevesebb 20 ezer jól képzett és jól felszerelt, harci egységekben dolgozó katonára lenne szükség ahhoz, hogy a szír-libanoni határt is ellenőrzésük alá vonják. Azt ugye nehezen lehetne elképzelni, hogy ez a határszakasz őrizetlen marad. Akár így vagy úgy, de ellenőrizni kell, különben a fegyvercsempészet továbbra is ellátja a terrorcsoportot mindenféle érdekes rakétával például.

Olyan aranyos rakétákkal, amelyek robbanófejében sok kis Hezbollah-történelem, Amir Tahemi tollából. Érdekességek, tények, évszámok, történések. Kellemes háttéranyag a jelenlegi csetepatékhoz.

Mellé illik egy részletes Libanon-összefoglaló, WILLisms weboldaláról. Történelem, pártok, személyek.

Mitchell Bard a dezinformáció lehetőségeire hívja fel a figyelmet. Nem csak az egyik oldalon vannak civil áldozatok, jegyzi meg halkan a szerző. Jenin árnya lebeg a mai tudósítások felett: de számos más, hamis információ vagy tényként kezelt híresztelés is felsorolásra kerül a cikkben.

Sever Plocker is erről beszél, amikor a „jeninizálódás” veszélyére hívja fel a figyelmet. Mindannyian tudjuk, hogy az újságokat, a híradót a szenzáció, a vér és a szenvedés adja el, de nem árt, ha a benne közöltek legalább köszönőviszonyban van a valósággal. Ha mégsem, az sem nagy baj, hiszen mint a már említett Jenin példája mutatja, minden megy tovább. Az, hogy a címlap hazudott, az már később csak kishír, maximum 4 mondat, a 23. oldal alján, balra lent.

Felébredt mindeközben a Human Rigthts Watch is: július 18-i közleményük szerint a Hezbollah az Izraelre kilőtt rakétákkal legrosszabb esetben direkt célozták meg a civileket. Sőt, mi több, több olyan rakéta is becsapódott, amely a már említett golcsókkal volt felturbózva. Ezek célja a HRW megállapítás szerint sem katonai, hanem az, hogy minél nagyobb szenvedést okozzon a civil lakosság körében.

De azért akad még egyéb probléma is, ha a genfi egyezményre gondolunk:
- a harcban részt vevő felek egyike nem egy azonosítható katonai szervezet;
- a harcban részt vevők nem viselnek semmilyen megkülönböztető jelzést, megy azonosítaná őket, mint egy fegyveres szervezet tagjai;
- a harcban részt vevők nem viselnek egyenruhát, mely megkülönbözeti őket a civilektől;
- a harcban részt vevők civil lakosság közé bújva támadnak, őket pajzsként használva;
- a harcban részt vevők fegyvereket, lőszereket rejtenek el a civil lakosság épületeiben, azok környékén.
Csak úgy hirtelen…Tudom én is jól, hogy a gerillahadviselés így működik, csak akkor azt is illene tudomásul venni, hogy a gerillák elleni hadviselés is így működik. Civil áldozatokkal.
Azt a fegyvert még nem találták fel, sajnos, amely képes lenne egy lakóház tetején lévő rakétakilövő állomást úgy megsemmisíteni, hogy sem a háznak, sem a bennlakóknak, sem a járókelőknek nem esik semmi baja. A civil áldozatok okozója ez esetben a rakétakilövőt oda telepítő szervezet.
Pont erről beszélt egyébként a BBC is, amikor megjegyzik: „nehéz megkülönböztetni a terroristát a civiltől.”

Libanoniáda, #9

2006-07-24T00:00:00.000+02:00

Bár nem tartozik szorosan a témához, egyszerűen nem bííííírom kihagyni. Mahmoud Ahmadinejad iráni elnök közismerten lelkes levelező: már Bush elnököt is igyekezett az egyetlen igaz hitre átteríteni, postafordultával. Legutóbbi levelét Angela Merkel kapta meg, amely írásban a hírek szerint se nem az iráni atomprogramról, se nem a jelenlegi libanoni helyzetről szó sem esett.
Hát akkor miről? Merkel kancellár szóvivője szerint Ahmadinejad több olyan kijelentést tett, melyet Németország elfogadhatatlannak tart. Az érintett témák: Izrael, Izrael létezése és a a Holokauszt. Az ynetnews-nak név nélkül nyilatkozó német külügyi forrás szerint Irán elnöke arra kérte Németországot, hogy segítsen megoldani a cionizmus kérdését, illetve a palesztin ügyet.
Azért mindenki érzi a dolog diszkrét báját: Németország (végső) megoldása a cionizmusra…
Angela Merkel is kikérte magának a dolgot: véleménye szerint jó lenne abbahagyni ezt a „van-e joga Izraelnek egyáltalán létezni”-dolgot.

Ha már érdekes dolgoknál tartunk: a Nagy-Britanniából a terrorizmus támogatása miatt kitiltott Omar Bakri mozlim vallási vezető Libanonban megpróbált felsurranni egy, menekülő brit turistákat szállító hajóra. Az őrség azonban annak rendje és módja szerint elzavarta. A bátorságot a jelek szerint elsősorban verbális szinten birtokló Bakri emellett humanitárius indok feltüntetésével kért vízumot a szigetországba.

Szintén érdekesség a Magyar Nemzet Online jelentése: vegyi fegyvereket vetett be az Izraeli Légierő, legalábbis egy belga-libanoni orvos állítása szerint. Dr. Bassam Sham Tyre városának kórházából nyilatkozta, a holttestek állapota, szaga is gyanúsnak találtatott. Több nemzetközi szervezetet is értesítettek, kíváncsi vagyok a végeredményre.
Megjegyzés: nem hinném, hogy az IDF nekiállna vegyianyagokkal szórakozni úgy, hogy a konfliktust minden valamire való TV-adó élőben közvetíti, ott az ENSZ is… A közkeletű vegyifegyverekre egy gyors mintaelemzéssel lehet szűrni.

A jelenlegi libanoni helyzetben a krízis mellett a lehetőséget is látja Charles Krauthammer. A szerző szerint egyedülálló alkalom állt elő: a világon minden fontos szereplő a Hizbullah lefegyverzését kívánja – kivéve Szíriát és Iránt. Ennek megfelelően a világ szerinte felismerte: egyedül az Izraeli Hadsereg lesz képes lefegyverezni a terrorszervezetet és visszaállítani Libanon szuverenitását déli területei felett.
Nos, ez is egy nézőpont. Azért én ebben a hihetetlen összhangban nem annyira hiszek, de majd meglátjuk.

Főleg úgy, hogy már említettük: az EU jelenleg nem tekinti a Hizbullahot terrorszervezetnek. Javier Solana, a közös európai kül- és biztonságpolitika főmegbízottja ugyan megnyugtatott mindenkit: a dolog nem etikai, hanem jogi kérdés. Victor Comras kicsit utánanézett annak: miért is ilyen elnéző Európa a Hizbullahhal szemben,ha már a Hamasz „EU-kompatibilisen”, rendesen listára kerülve terrorszervezet?
Nekem különösképp az a megjegyzés tetszettt, amit az EU egy meg nem nevezett hivatalnoka tett: „Lehet-e egy, a libanoni nép által megválasztott politikai pártot a terrorista szervezetek listájára tenni?... Most, amikor Libanon egy törékeny állam, helyes lépés lenne ez?”
Ezek szerint, ugye, ameddig Libanon, éppen nagyrészben a Hizbullah miatt, továbbra is „törékeny állam” marad, így a Hizbullah terroristává nyilvánítása is elmarad. Legalábbis amíg Libanon erősebb nem lesz. Aztán mi lesz akkor, kérdezem én, ha a Hizbullah, hasonlóan a Hamaszhoz, mondjuk kormányt alakíthat?

Annyit emlegettem már én is a híres-neves 1559-es ENSZ-határozatot, higy úgy gondoltam: illik már megmutatnom. Íme, a maga teljes valójában.

Kezd viszont érdekessé válni a földi helyzet Dél-Libanonban. Az Izraeli Hadsereg tevékenységéről kér korrekt írást is tudok ajánlani. Az elsőt a Counterterrorism blog jegyzi, s a fromntvonal teljes egészével foglalkozik. Megemlíti, hogy a Hezbollah az IDF jelentése szerint nem engedi távozni az izraeli felszólításra reagáló lakosságot, sőt, két helyrél még tűzharcot is jelentettek a terrorcsoport tagjai és a helyiek között.
Az ynet.news pedig a Galilee Hadosztály parancsnokának tájékoztatójáról tudósított, mely szintén a dél-libanoni területeken folyó szárazföldi hadműveletekről szólt.
Ha már szárazföld és hadsereg: több beszámoló is szólt arról, hogy a libanoni hadsereg Izurael támadása esetén a Hizbullah mellé állna: ezt Elias Murr libanoni védelmi miniszter is megerősítette. Miután a Hizbullah sokkal jobban felfegyverzett és gyaníthatóan kiképzett egység, mint a „hivatalos” hadsereg, sok új, katonai nehézséget nem jelentene a dolog, legalábbis a szakértők véleménye szerint. Sokkal inkább a belpolitikai és a diplomáciai problémák számát növelné egy ilyen átállás.
Az együttműködés lehetőségét még bájosabbá teszi az a tudósítás, mely még április 22-én keletkezett. A libanoni The Daily Star jelentése szerint Elias Murr védelmi miniszter és Hassan Nasrallah, a Hizbullah vezetője nem kevesebbről állapodtak meg, mintsem a hadsereg és a terrorszervezet együttműködéséről, Libanon megvédése ügyében.
A FrontPage magazin cikke is ezzel foglalkozik: kifejezetten a libanoni keresztények és a mozlim többségű libanoni hadsereg közötti valós és várható ellentétekre kihegyezve a dolgot. Hiába, a polgárháború még nem nincs olyan messze. S azt is meg kell jegyezni: bár hivatalosan a Hizbullahon kívül minden más milícia letette a fegyvert, új Kalasnyikovokat és gránátokat beszerezni azon a környéken nem egy nagy etwas…

Repülős hírek, #90

2006-07-23T19:57:00.000+02:00

Az elmúlt egy-két hét terméséből összeállt repülős gigamix következik alant:

Íme, a Brazil Légierő 4940-es lajstromszámú Mirage 2000C vadászrepülőgépének szép új ruhája. Az ex-francia gépeket nemrég vásárolta meg Brazília.

A hírek szerint többek között 24 új UH-60L Blackhawk szállító/taktikai támadó helikopterrel honorálja Szaúd-Arábia tevékenységét az Egyesült Államok. A mindenféle kiegészítőket (alkatrész, dokumentáció, rádiók, stb.) is beleértve az üzlet értéke eléri a 350 millió dollárt.

A fairfordi légiparádéról készített remek, sok képpel kiegészített beszámolót a Touchdown Aviation legénysége. Én végignéztem és ha majd egyszer sok pénzem lesz, kimegyek…
Ugyanitt járt Steve Gardner is, csaknem 100 képet készítve.
S akinek nem elég: íme a Danger Zone fotóalbuma, szintén Fairfordból.

Tévedésből “megbombázta” a Kansas tavat a 2. Bombázóezred egyik B-52H Stratofortress nehézbombázó repülőgépe július 19-én. A bombavető rendszerrel kapcsolatos problémák miatt a gép kilenc BDU-50 gyakorló ejtőlőszert engedett a tóba. A balesetet vizsgálják, eddig annyit lehet tudni, hogy egy gyakorlóbevetés során tapasztalt üzemzavart a legénység.
A bombákat a Légi Nemzeti Gárda Smoky Hill Lőterén kellett volna elhasználni. Ehelyett azok a szomszédos Kanopolis State Park területén, a tóban landoltak.

Összeütközött két izraeli AH-64 Apache helikopter a libanoni határ mellett, Ramat Naftali településtől nem messze. A katasztrófában a legénységek négy tagja közül egy életét veszítette.

Várhatóan 18 hónara bezárja kapuit az Intrepid Sea,Air and Space Museum. A repülőgép-hordozót 2006. október elsején zárják be és szárazdokkba vontatják, a New Jersey-béli Bayonne-ban.
A hajó felújítása alatt a 86-os móló is megújul. A felújítás során a nyugdíjazott hordozó még nagyobb területét teszik látogathatóvá.

Megtámadta a LUH-projekt végeredményét az egyik vesztes, így a programot legfeljebb 35 napra „jegelték”, alkalmazkodva az amerikai törvényi előírásoknak. Mint ismeretes, a Light Utility Helicopter projekt 322 (+30 gépes lehetséges utánrendelés) gépről szól, s az öreg UH-1-eseket és OH-58-asokat váltja fel egy új típus. A Hadsereg az 1,3 milliárd dolláros program győztesének június 30-án az American Eurocopter-t nevezte meg, a már jól ismert EC-145-ös „bevonultatott”, UH-72A nevet kapott változatát megrendelve. A gépet természetesen Amerikában, Columbusban építenék meg, az ehhez szükséges üzembővítés 30 millió dollárba kerül. A dolgozók számát 250 fővel növelnék.
Az eredményt az MD Helicopters támadta meg hivatalosan is, arra hivatkozva, hogy az American Eurocopter a francia-német European Aeronautics Defense and Space (EADS) leányvállalata. A reklamálás pontos indoka nem ismeretes, de némi támpontot adhat Lynn Tilton, az MD Helicopters vezetőjének kijelentése. A június 30-i tendergyztes kihirdetése után Tilton kijelentette, hogy miközben az Egyesült Államok a globális vetélytársakkal folyamatosan küzd versenyképessége fenntartása végett, csúnya dolog az amerikai adófizetők pénzét idegen vállalatok pénztárába becsengetni, miközben ebből a pénzből az Államok iparát lehetne támogatni.
Megjegyzés: valahol azért ez lenne az értelme a piacgazdaságnak, vagy mi a szösz. Miután a ’koptereket Amerikában szerelik össze, feltételezhetően az alkatrész-utánpótlással és a karbantartással sem lehet gond – még egy esetleges EU-s rosszallás, nota bene: blokád esetén sem. Ha meg egy dollárért speciel az EADS szállít nagyobb értéket, akkor kapja meg ő az üzletet. Megjegyzem halkan, mintha több amerikai helikopter kerülne az EU-ba, mint ahány európai gép az Egyesült Államokba… :)

Fekete felhők gyülekeznek az Indiai Légierő felett: hamarosan kevés lesz a működőképes vadászgépek száma.
A Légierő vezérkari főnöke, SP Tyagi tábornok nem túl lelkes attól, hogy a Légierő ereje 2012-re mindössze 28 vadászbombázó századra csökken.
A The Indian Express napilapnak adott interjújában Tyagi elmondta, hogy a tervezett 126 új vadászbombázó beszerzése és rendszerbe állítása 15 évig is elhúzódhat. A Légierő parancsoksága ezért jelezte a kormány felé, hogy azonnali, hiánypótló beszerzésre lenne szükség, olyan típusból, melyet már üzemeltet az Indiai Légierő..
Az IAF elméletileg 39,5 századot tart hadrendbe, de már most is csak 32 század üzemel.
Tyagi szerint az azonnali beszerzést teszi szükségessé a pakisztáni gépbeszerzés (új és használt F-16-osok, illetve 2007-től a kínai-pakisztáni fejlesztésű JF-17 beszerzése, nagy számban) is. Ha nem vigyáznak, figyelmeztet a tábornok, akkor Pakisztán országarányosan nagyobb légierővel rendelkezik majd, mint India.
Tyagi szerint elsősorban a használt, de jó állapotú gépek piacán kellene körbenézni. A szóba jöhető típusok között szerepel a Mirage-2000 (egy katari bevásárlás nemrég hiúsult meg) és a MiG-29 is. A kiválasztott típusból vagy típusokból gyorsan be lehetne vásárolni, majd ezekből a századok is hamar hadrendbe állhatnának //kérdés, van-e ekkora számban eladó míg vagy Mirage a piacon???//.
Az IAF emellett a hazai HAL által fejlesztett Light Combat Aircraft (LCA Tejas) típussal sem elégedett Attól tartanak, a gép rendszerbe állításakor (melynek időpontja 2015 környékére tolódik) már elavultnak fog számítani.

Lezuhant az Izraeli Légierő egy F-16I Sufa támadó harci repülőgépe. A július 19-én katasztrófát szenvedett repülőgép egy Negev-sivatagi támaszpontrólmszállt fel loibanoni célpontok ellen. A fegyverrel megpakolt gép futóművének egyik kereke defektet kapott felszállás közben, majd az instabillá vált gépből a pilóták katapultáltak. A kétfps legénység túlélte az esetet, a gépen kívül másban kár nem esett.
A 102 megvásárolt F-16I-ből ez az első, amelyik katasztrófát szenvedett.

Újabb UAV-ről leben fel a fátyol: a Lockheed Martin július 19-én mutatta be új, nahy magasságban repülő pilóta nélküli repülőgépét. A P-175 Polecat a Farnborough Nemzetközi Légibemutatón debütált.
A gép hivatalosan kísérleti jármű, mellyel a farokvezérsík nélküli, csupaszárny pilóta nélküli gépek viselkedését tanulmányozzák //láttunk mi már karón varjút, meg kísérleti típust, mely azóta is szorgalmasan hajtja végre a harci bevetések tucatjait…//. Ezt elsősorban az Ameriki Légierő nagy hatótávolságú támadó repülőgépek fejlesztésére szolgáló Long Range Strike Program miatt teszik, de eközben a kompozit anyagok viselkedését is vizsgálják.
A gépet hivatalosan csupán 18 hónap alatt fejlesztették ki a Skunk Works gurujai, a Lockheed belső pénzügyi forrásaiból.

Szintén Farnboroughban mutatta be a Raytheon Aircraft a T-6A Texan II könyű turboprop kétüléses kiképző repülőgép felfegyverzett, könnyű támadó változatát. A gép a Raytheon wichitai üzemének fejlesztése, s a hazai megrendelések mellett más országok érdeklődésére is számítanak..
A kiképzőgépet az Amerikai Légierő és a Haditengerészet is használja, leváltva az öreg Cessna T-37B-ket.

Július 19-én lezuhant egy holland F-16-os is. A gép a Cornfield gyakorlótéren szenvedett katasztrófát, a pilóta sikeresen katapultált, majd a holland kutató-mentő szolgálat AB-412 típusú helikoptere Leeuwardenbe szállította. A pilóta nem sérült meg.
Az eddigi, meg nem erősített információk szerint a 312. század J-363-as lajstromszámú gépének hajtóműve alacsony repülés közben leállt.

A Portugál Légierő átvette 12., egyben utolsó EH-101 Mk516 Merlin típusú kutató-entő helikopterét. A gép az olaszországi Vergiate-ből repült át a Lisszabon melletti Montijo Légitámaszpontra. A 12. példány, hasonlóan a többihez, a 751. század kötelékében végez majd harci és „sima” kutató-mentő feladatokat. A 12 gép 18 hónap alatt került a Légierő állományába, s a régi Pumákat váltották fel. A század 2006. februárjában állt át az új típusra, azóta a gépekkel több mint 2000 repült órát gyűjtöttek be.,
A gépek az Atlanti-óceán jóval nagyobb területét képesek lefedni, nagyobb hatótávolságuknak köszönhetően.
A 12 gépből amúgy hat kuató-mentő, négy harci kutató-mentő és két halászati ellenőrző konfigurációjú.

Libanoniáda, #8

2006-07-20T16:25:00.000+02:00

Libanoniáda, #8

Egy meglehetősen erőteljes kritikai levél után megpróbálom fokozottabban korrekten (bár ez önmagában értelmetlen szókapcsolat, hiszen vagy korrekt vagy nem vö. „kicsit terhes”) szemlélni a mai nap eseményeit. A levél sorsa az író kezében van, ha engedélyezi, egy az egyben kipostolom ide.

Ennek kemény próbája leend Javier Solana, az EU közös kül- és biztonságpolitikai főképviselője azt nyilatkozta: nincs ahhoz elegendő adat, hogy a Hezbollahot terrorista szervezetté nyilvánítása az EU. Hozzátette, hogy a kérdés nem etikai, hanem jogi alapokon nyugszik.
Ahümm. Csak egy kisebb lista:
- Khobar Towers, Szaúd-Arábia, 19 amerikai katona meghalt (1996);
- Zsidó Közösségi Központ, Buenos Aires, 96 civil halott (1994);
http://www.msnbc.msn.com/id/9983810/from/RL.5/
- Buenos Aires, Izraeli Nagykövetség, 29 halott (1992);
- A libanoni CIA állomásvezető elrablása, megkínzása és kivégzése (1985);
- A TWA 847es járatának elrablása, egy utas (Amerikai Haditengerészet búvára) kivégzése (1985);
- A bejrúti Amerikai Nagykövetség mellett autóbomba felrobbantása, 24 halott (1984);
- Az Amerikai Tengerészgyalogság épületének felrobbantása, öngyilkos merénylővel, 241 amerikai katona meghalt (1983);
- A bejrúti Amerikai Nagykövetség mellett autóbomba felrobbantása, 63 halott, ebből csak 17 amerikai (1983);
Játsszunk: vegyük le a katonai célpontok elleni szaúdi és bejrúti robbantásokat. Tekintsük őket katonai műveletnek. Ezután is számos robbantás marad: egy zsidó művház felrobbantását én a legnagyobb együttérzéssel és kiegyensúlyozottsággal sem tudom katonai célpont megsemmisítésének nevezni. Kivéve, ha a helyi palesztin közösséget vagy az ország területét onnan rendszeresen rakétákkal vagy más módon fegyveresen megtámadják. Ugye érthető, ez a kitétel miért került ide?

Szintén Libanonnal kapcsolatos ez a hír is. Nemrég említettem, hogy a szír parlament egyik képviselője szír önkéntesek katonai akciójával fenyegette meg Izraelt. A jelek szerint Franciaországban sem idegen az érdekes gondolatmenetek alkalmazása egynémely képviselőtől. Jacques Myard nemes egyszerűséggel arra szólította fel a francia kormányt, hogy ha kell, katonai eszközökkel is védje meg a helyszínen lévő állampolgárait, illetve állítsa meg a támadásokat.
Kvízkérdés: melyik volt az utolsó háború, melyet Franciaország megnyert? Az 1991-es második Öböl-háború nem érvényes válasz.

Kemény és egyértelmű véleményt fogalmazott meg Ahmed Al-Jarallah, a kuvaiti Arab Times főszerkesztője,. Mint ő is rámutat, Szíria, Irán és Izrael harcainak árát a palesztinok és a libanoniak fizetik meg. A főszerkesztő emellett kiáll az IDF mostani műveletei mellett is, mondván, ezek az arab országok és a nemzetközi közösség érdekeit szolgálják valójában.
Figyelemre méltó, hogy egy ilyen témájú és hangvételű írást jegyezhetett egy közel-keleti ország napilapjának főszerkesztője.

A Hizbullah-nak sikerült egy kiadós öngólt lőnie: az egész világot bejárta a Názáretben megölt két kisfiú temetésének felvétele. A terrorszervezet szempontjából azonban akad egy kis probléma: a szerencsétlen, 3 és 9 éves testvérpár, akiknek semmi köze nem volt a harcokhoz, történetesen arab volt, nem zsidó. A támadás élénk visszhangot váltott ki, tovább erodálva a siíta szervezet tekintélyét. Két arab gyerek rakétákkal történő megölését kicsit nehéz beállítani, mint az izraeli megszállók elleni küzdelmet… Azt is magyarázza el nekem valaki, hogy mi értelme volt rakétákkal megcélozni a legnagyobb izraeli arab várost? Ahol a lakosság döntő többsége arab, ott már csak a statisztika szabályai törvényszerűségei szerint is nagyobb eséllyel halnak meg arab, mint zsidó származású civilek.

Három, a témába vágó videofelvétel is elém került. Az elsőben egy izraeli MLRS sorozatvető tevékenysége látható, míg a másik kettőn az Izraeli Légierő repülőgépeinek és rakétáinak videofelvételei láthatóak.
Ez utóbbiak estében figyelemre méltó az, hogy számos esetben a civil lakóépületek tetejére telepített rakétakilövő szerkezeteket támadja a légierő. Természetesen a házat ért találatot a másik oldal, ahogy a médiahadviselés nagykönyvében meg van írva, a civil lakosságot ért barbár és oktalan támadásként jelzi. A félreértések elkerülése végett itt is jelezném: ez nem azt jelenti, hogy az IAF által támadott minden egyes civil épület valóban indokolható katonai célpont volt. Innen sem én, sem más megmondani nem tudja. Nézőponttól és beállítottságtól függően lehet hinni egyik vagy másik oldalnak, vagy, mint azt mindenkinek tanácsolom, kételkedni.
Amúgy az is érdekes, hogy a háztetőkbe csapódó rakéták vagy bombák milyen is károkat okoznak.
BTW, a libanoni civil, a hajóforgalmat figyelő tengerparti radarok, miután a rakétatámadáshoz adatokat szolgáltattak, most akkor civilek voltak vagy nem? Csak úgy az íz kedvéért kérdezném…

Az előző hozzászólás végén bemutattam egy fényképet. A képen, mint emlékezetes, kisgyerekek firkálnak az izraeli tüzérség 155 mm-es taracklőszereire.
Nos, az értesülések szerint az esemány sok minden volt, csak nem egy spontán kapásfotó.
Részletek itt olvashatóak.

S hogy a libanoni háború milyen egyéb következményekkel járhat, arra ékes példa a török hadsereg lelkes készülődése. Érvelésük meglehetősen egyszerű és könnyen megérthető.
1., Van ugye Törökország, melyet a PKK kurd szeparatistái-terroristái-milícistái-szabadságharcosai folyamatosan támadnak Észak-Irak területéről;
2., Észak-Irak területén az iraki kormánynak gyakorlatilag sok ráhatása nincs a dolgokra;
3., A területek kormányzását végző kurd hatóságok széttárják két kezüket: nincs erejük elzavarni a PKK-t, felszámolva táboraikat;
4., A törökök pedig, mutogatva Izrael példájára, önvédelemből átmennének rendet rakni.
Érdekes lesz, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy nem csak PKK_párti kudork vannak, sőt, az amerikaiak is összetűzésbe keveredhetnek az előretörő török egységekkel.

Libanonnal kapcsolatban a gyenge államokról, az indiszkriminatív csapásmérésről, a civil épületek közé elhelyezett rakétaindító állásokról olvashatunk egy kisebb cikkelyben, az Austin Bay Blog hasábjain. A cikk elsősorban azt járja körbe, milyen problémákat jelent, ha egy állam nem is teljesen államszerű.

Michale Yon Yigal Zur izraeli TV-szerkesztőt, régi ismerősét kérdezte a libanoni helyzettel kapcsolatban. Egy nézőpont a sokféle közül, érdekes összefüggések felvillantásával.

A Counterterrorism Blog két részletben csokorba szedte azokat a tényeket, vélekedéseket, melyek felett a média hajlamosnak mutatkozik átsiklani. Egyfajta sorvezetőnek kiválóan alkalmas.

John O’Sullivan véleménye szerint Európa ébredezni látszik. Ezt a szentpétervári G8 találkozó zárónyilatkozatának szövegére és szellemére alapozva állítja az újságíró. Igaz, ami igaz, az elmúlt évtizedek Izraelt érintő határozataihoz képest merőben másmilyen volt. Elsőként említhető rögtön a sorrend: először az elrabolt katonák visszaszolgáltatása, a rakétatámadások leállítása, majd _utána_ az izraeli támadás leállítása. A jelenlegi helyzet kialakulását is egyértelműen a Hizbullah nyakába varrták az államfők, mi több, név nélkül Iránt és Szíriát is megjelölték, mint a Hizbullahot támogató szélsőséges erőket.
Oroszország, Nyugat-Európa hallgatott és csendben azt mondta, amit Bush hallani akart. Nem véletlenül említik sokan a külpolitikailag meglehetősen korlátoltnak tartott amerikai elbök váratlan diplomáciai győzelmét.
A cikkhez tegyük hozzá: a mai napig egyetlen komoly hatalom, szervezet sem erőlteti a tűzszünetet – a verbális szinten kívül, persze.

S a mai nap meglepetése: Fuad Siniora libanoni miniszterelnök nyilatkozott az olasz Corriere della Serra napilapnak. A politikus hihetetlen dolgokat mondott, legalábbis az interjú szerint:
- A Hizbullah Irán és Szíria irányításának megfelelően működik;
- A Hizbullahot le kell fegyverezni, de ezt csak a nemzetközi közösség segítségével lehet megoldani – ebben az egész világnak kell segítenie;
- Helyre kell állítani az államhatalom szuverenitását Libanon déli területei felett;
Kár, hogy ehhez a felismeréshez több száz halott, több ezer sérült és a libanoni infrastruktúra darabokra szaggatása volt szükséges.

Libanoniáda, #7

2006-07-18T21:58:00.000+02:00

A mai nap a csendes támadgatások és az evakuálások felpörgetésének napja. A CNN beszámolója szerint a nyugati állampolgárok menekülnek az országból.

Mindeközben Tzipi Livni elpöttyintette: nem lehetetlen az, hogy Izrael nemzetközi csapatokat engedjen Dél-Libanonba. Természetesen továbbra is a libanoni katonai erők délre vonulását támogatják, de immár nem zárkóznak el más forgatókönyvektől sem.
Hozzátette: minden esetben biztosítani kell, hogy Izrael válaszolni tudjon a dél-libanoni provokációkra. Azaz a szabad vadászat jogát Izrael fenn kívánja tartani. Gyaníthatólag nem lenne elégedett a szokásos „jegyzőkönyv-tiltakozás-ejnyebejnye” háromszöggel, mely a békefenntartás sajátságosságaként már jól megszokott.
Sőt, mi több: Izrael akár abba is kész beleegyezni, hogy elhalasszák a Hezbollah lefegyverzését, feltéve, hogy Dél-Libanon ellenőrzését azonnal átveszi a libanoni hadsereg. Kíváncsi vagyok, hogy milyen biztonsági garanciákat kötnek majd ki…
Indonézia mindenesetre 450 katonát ajánlott fel békefenntartásra. Janvier Solana pedig az EU nevében ígért paripát és fegyvert, meg csapatokat is, persze.

Izrael közben azon gondolkodik, hogy a Haifai-öbölbe Barak légvédelmi rendszerrel ellátott hajókat telepítenek, a rakétákat kivédendő. Az ünneprontás szándéka nélkül jegyezném meg, hogy ilyen rendszer volt az eltalált Sa’ar-5-ös osztályú INS Hanit hadihajón is. A hajók rakétáit földi radarok vezérelnék, például az Arrow ballisztikus rakétákat elhárító rendszer Green Pine radarja.
Azt hiszem, az egy hét alatt kilőtt 1500 rakéta alapvetően átrendezi a rakétavédelmi rendszerek fejlesztéseinek prioritását.

Az viszont elmondható, hogy Izrael vezetését, a katonai akciókat az izraeli lakosság túlnyomó többsége támogatja. Ez erősen köszönhető a folyamatos rakétazápornak: az egyetlen helyi béketüntetésen emlékeim szerint kevesebb, mint 500-an mentek el.

Chester azt a forgatókönyvet próbálja meg összerakni, hogy miképp nézne ki egy izraeli szárazföldi offenzíva, a Bekaa-völgyet emelve középpontba. Hosszabb, külső linkekkel meghintett anyag, de élvezetes végigolvasni.
Az alapgondolatát és is támogatom: Dél-Libanon kipucolása csak félmegoldás. A Zelzal és a nagyobb hatótávolságú Fadr3 és -5 rakétákkal a bufferzóna simán átlőhető. Ahhoz, hogy valóban elháruljon, vagy legalábbis töredékére csökkenjen a rakétaveszély, oda kell menni takarítani.

Egy izraeli F-16-os pilóta naplója: a Jerusalem Post hasábjain. Tévedésnek, hibának helye nincs, mindent ellenőrizni és újraellenőrizni. A modern kor háborúja: hol ban már Bomber Harris?

Készült egy rövid, hivatalos értékelés a légi hadjáratról. Érdekes olvasmány, napról napra lebontva az eseményeket, 12.-től 16.-ig.

Az iráni Hizbullah közben azzal fenyegette meg az Egyesült Államokat, hogy 2000 önkéntes, jól kiképzett harcosa várja a bevetést, a világ bármely pontján csapást mérve az amerikai érdekeltségekre.

Jah és egy apró megjegyzés: valahol olvastam, jogy az F-16-os típusból csak a C/D változatokat látni a fényképeken és a videókon. Hová lettek a vadonatúj, kifejezetten mélységi csapásmérésre használható F-16I-k? Csaknem más feladatokra készülnek?

Izraeli kislány írja üzenetét egy tüzérségi lövedékre melyet a Hezbollahnak címez:
„szeretettel , Nazrala Izraelből” (via zizzentmaistro)

Külpol megamix, #26

2006-07-18T17:00:00.000+02:00

Michael Yon remeket alkotott mesmegcsak. Ajánlom Jihad című, igen összeszedet írását mindenkinek.

Irak szunnita népességének vezetői mostanában az amerikai csapatok maradása mellett lobbiznak. Ez módfelett érdekes, hiszen a múltból jól emlékezhetünk azokra az időszakokra, amikor, hogyan is mondjam politikailag korrektül, meglehetősen vehemens eszközökkel próbálták kifejezésre juttatni a szövetséges csapatok jelenléte miatti negatív érzéseiket. Nos, elég finom voltam? ;)
A siíta terrorcsoportok tevékenysége, a halottak tucatjai azonban figyelmeztető jelnek bizonyult számukra: kíváncsi vagyok a folytatásra.

A Washington Post kolumnistája, Richard Cohen megmondja a tutit: Izrael egy hiba. Aranyos, nem tehet róla, meg minden, de egy hiba. Merthogy mi a nyavaját keresnek a zsidók az arabok között? Hát persze, hogy háború lesz belőle, vessenek csak magukra.
Egyet tehetnek csupán? Visszafogottan üldögélnek és nem használnak katonai erőt.
Különben is, mint Niall Ferguson hamarosan megjelenő könyvéből is kiderül, a zsidók alapvetően pogrom- és szenvedésállóak, történelmi okokból. Most is megmaradhatnának a seggükön, vonuljanak ki a nyugati part jelentős részéből és várják meg, mit hoz a történelem.

A The Guardian hasábjain Ahmad Khalidi azt a kérdést veti fel: miért csak Izraelnek van joga önvédelemre? A cikkíró véleménye szerint igazságtalan, hogy a nemzetközi közvélemény szemében csak Izrael jogosult katonai válaszlépésekre szomszédaival szemben.
S ha az arab államok képtelenek Izrael ellen válaszlépésekre, teljesen érthető, ha ezt gebinben elvállalják a terrorcsoportok.
Mondjuk nekem egyből eszembe jutott, hogy a Hizbullah ugye nem állam. Namármost az ENSZ ide vonatkozó joganyagának szellemében katonai önvédelemre speciel államok jogosultak, mint ahogy, köszönhetően az elavult nemzetközi jognak, csak államok állhatnak egymással szemben, mint „rendes” háborúzó felek.
A cikket érdemes végigolvasni, sok érdekes szempontot villant fel a szerző.

Mindeközben Nagy-Britanniában két mozlim csoport, a Saved Sect és az al-Ghurabaa működését tiltották be. Az esetek az elsők, melyek az új, a terrorizmus dicsőítését tiltó törvény alapján lettek kivizsgálva. Megjegyzendő, hogy mindkét csoport az 1996-ban megalapított és 2004-ben betiltott al-Muhajiroon csoport utódainak tekinthető. Az al-Muhajiroon vezetőjét, Bakri Mohammadot kitiltották Nagy-Britanniából.

A Jerusalem Post arról tudósít, hogy egyre növekszik a Hizbullah-ellenesség az arab világban. Fájó pont lehet ez a terrorcsoport életében, hiszen külső segítség nélkül bajos lesz bármiféle, győzelemnek látszó eseményt előidézni.

Libanoniáda, #6

2006-07-17T23:52:00.000+02:00

Móka és kacagás: Irán külügyminisztere, Manouchechr Muttaki tűzszünetre szólította fel Libanont és Izraelt. A derék miniszter szerint elsőként Izraelnek kell leállnia a támadásokkal.
Ahümm. Csak én érzem ezt abszurdnak?

Egy érdekes elemzéssel lettem gazdagabb a The New York Sun segítségével. Eli Lake arról tudósít: a G8 találkozón Bush elnök álláspontja lett a domináns, már ami a libanoni helyzetet illeti. Mint emlékezetes, Merkel kancellár is erősen egyértelműen a Hizbullah felelősségét jelezte, s elsőként az Izrael elleni rakétatámadások leállítását, illetve az elrabolt katonák visszaszolgáltatását követelte.
Az amerikai elnök diplomáciai győzelmét //ilyenről is régen hallottunk… ;)// jelzi Jacques Chirac francia köztársasági elnök véleményének elsikkadása. A francia vezető még az Izraelt elítélő orosz vélemény elszánt támogatójaként („Izrael igazi célja Libanon elpusztítása”) érkezett Szentpétervárra, majd emígyen szóla távozásikor: „meg kell állítani azokat az erőket, melyek veszélyeztetik Libanon biztonságát, stabilitását és szuverenitását”. Hát, ez a célzás sem az IDF levelezési címe felé tart…
Ismét kiemelném: az EU határozottan határozatlan. Még a nyilatkozatok szintjén sem sikerült összekalapálni egy olyan egységfrontot, mely a múltban számtalan esetben működött. Egy olyan egységfrontot, mely szokás szerint elítéli Izrael lépéseit, illetve a helyzet eszkalálódásának megelőzésére szólít fel.
Persze most is vannak ilyen nyilatkozatok, de feltűnően más az alaphang, s sok a „kiszóló” a közös sorokból.

Eközben az izraeli szárazföldi erők kisebb egységei, rövidebb távolságokban, de mégiscsak behatoltak Libanon déli területére. A hírek szerint egy kilométeres tisztást hoznak létre a határ mellett. A cél a rakétatámadásokat végzők kiszorítása: ehhez azonban az egy kilométeres mélységű behatolás nem elég.
Főleg nem úgy, hogy az Izraeli Légierő jelentése szerint egy 200 km-es „Zalzil” ballisztikus rakétákat lőttek ki a hordozó teherautóval együtt. A névtelenül nyilatkozó tiszt szerint az egyik égő rakéta repült fel az égbe: ez lenne a sokat emlegetett, állítólag lelőtt izraeli F-16-os. Jegyzem meg halkan, egy lelőtt vadászgépnek sok alkatrésze marad felismerhető, régen meg lehetett volna mutatni a cionista roncsokat az Al-Jazeerában…
A minden eddiginél nagyobb hatótávolságú és rombolóképességű iráni rakéta is a háború eszkalálódását jelzi. Meg azt is, hogy Irán egyre inkább nyíltan is hajlandó támogatni a Hizbullah terrorszervezetet.

Izrael tovább mozgósít: Amir Peretz újabb tartalékosok behívását engedélyezte. A tartalékosok Gázába és a nyugati partra kerülnek, míg az aktív csapatok Libanon felé indulnak.

"El kell érni, hogy Szíria elérje, hogy a Hezbollah hagyja abba a szarkavarást" – szólt egy őszinte hang Szentpétervárott. A hang tulajdonosa George W. Bush amerikai elnök, az árulkodást egy bekapcsolva hagyott mikrofon végezte. Ez egy korrekt helyzetelemzés, mindenféle diplomáciai finomkodás nélkül.

Az izraeliek közben roppant ésszerűen azt hangoztatják: nem kellenek a nemzetközi békefenntartók, van libanoni hadsereg, oldja meg. Maximum segítenek, de azt nagyon szívesen. Az ENSZ inkább gyártsa tovább a nagy hatótávolságú határozatokat, mint amilyen az 1559-es számú is.

Sokat mondó részlet, via index: „[Göncz Kinga] Ugyanakkor elismerte, arra a kérdésre, hogy az EU szerint vajon mi lett volna "arányos" reagálás Izrael részéről a Hezbollah akcióira, a brüsszeli megbeszélésen nem született válasz.”
Nah, erről beszélek. Távolról, biztonságból, a saját mozlimokkal a hátuk mögött könnyen okosak a nyugati hatalmak, Jut eszembe’, az oroszok csecsenföldi úgynevezett békefenntartása nem aránytalan egy kicsit? Sorozatvetővel letartóztatni településeket, emberrablások, kínzások, nemi erőszakok tucatjai??? Pusztán az egyenlő mérce alkalmazása érdekében, nemdebár…

Libanoniáda, #5

2006-07-17T15:52:00.000+02:00

Vasárnap reggel a haifai rakétatámadással kezdte a napot Izrael: 8 halott egy vasúti járműjavító csarnokban. Zsidók, arabok vegyesen. A jelek szerint igen nehéz feladat a légvédelem ezen kis hatótávolságú ballisztikus rakéták ellen. Erre a kérdésre még visszatérek egy bővebb anyagban.

Ami csiklandós: Kofi Annan a jelek szerint komolyan veszi, hogy a BT állandó tagállamai csapatokat küldenek Libanonba. Elválasztandó egymástól a feleket.
Kezdjük a rövidebb listával: miért lenne jó? Azért, mert ideális esetben megoldást jelentene a Libanonból induló, folyamatos terrorcselekmények megakadályozására.
Miután a Kedves Olvasó a félrenyelt kávéját kiköhögte, elárulom, miért is teljesen reménytelen a dolog.

Kezdjük egy egyszerű kérdéssel: hogyan lesz Libanon (avagy Dél-Libanon) felosztva? Területi alapon? Mind az öt tag (a jegyzőkönyv kedvéért: Egyesült Államok, Franciaország, Kína, Nagy-Britannia, Oroszország) kap egy-egy területet, mint a régi szép időkben, 1945-ben, Németorzságban? Ha így lesz, kié lesz például a szíriai határ melletti terület? Ki ellenőrzi majd a hagyományos Hizbullah-csempészútvonalakat? Mennyire örülne például Szíria annak, ha tökig felfegyverzett amerikai csapatok jelennének meg a határvonalnál?
Vagy mondjuk Oroszország? Aki Szíria egyik leghűségesebb partnere? És el is hinnénk neki, hogy az orosz békefenntartók aztán hűdepártatlanul és acélkeményen betartják majd a betartanivalót? Erről a Balkán mozlim és horvát lakóinak egy kicsit más a tapasztalata, jegyzem meg halkan.
Eleve, Oroszország bevonásával, éppen az aktív érintettség miatt, megette a fene az egészet. Izrael (és még sok más ország) szemében az oroszok a szírek szekerét tolják majd, míg az arab világ szerint az USA pedig a zsidókat segíti mindenben. Senki nem bízik senkiben, a kör bezárult.
Mennyire örülnének Libanon egyes népcsoportjai a békefenntartóknak? Mondjuk a Hizbullahot támogató siíták az amerikai katonáknak? Vagy a keresztények az oroszoknak?

És még csak azt kérdeztük, hogyan lesz felosztva a terület. De lépjünk tovább: ki menne oda és milyen gyorsan? Gyanítom, az Egyesült Államok hamar megoldja a dolgot: elvégre erre valóak a gyorsreagálású erők. Nade Franciaország egy váratlan felkérésre mikorra tudna válaszolni? Hetek, hónapok? És Kína? Mikorra érne oda a derék kínai Néphadsereg színe-virága? Az a Kína küldene csapatokat, amely egyre gyümölcsözőbb gazdasági és politikai kapcsolatokat alakít ki Iránnal, jut’ eszembe…
Bámilyen vegyes ENSZ-kontingens odajutatása, letelepítése hosszú időt venne igénybe. S a kéksisakosok bevonulásának előfeltétele az is, hogy mindkét fél akarja ezt. Erről kérdezzék meg Ehud Olmert izraeli miniszterelnököt, többen megtették és köszöni, de nem. Érthető.
Az eddigi tapasztalatok alapján, mint már említettem, az ENSZ kéksisakosai csak még több problémát jelentenének, mintsem ahányra megoldást hozhatnának.

Tényleg , a parancsnokság hogyan alakulna? Ki parancsolhat kinek? Ki lesz a főparancsnok, akinek a kezében minden szál összefut? Ki dönthet egy esetleges ENSZ-akcióról? Megint New Yorkból akarják majd megmondani, napos késéssel, hogy akkor lehet-e lőni? Milyen lesz a harcérintkezés szabálya? A szokásos visszavonulásos-tiltakozójegyzékes, vagy lőni is lehetne? Az előbbibe nincs az az amerikai vezető, aki belemenne. Az utóbbiba meg orosz, úgyhogy patthelyzet.
Arról nem is beszélve, hogy a hatékony ütőerő, illetve a logisztika amerikai specialitás jelenleg. A balkáni konfliktus és annak fegyveres lecsendesítése pontosen megmutatta, hol húzódnak az európai államok katonai képességeinek határai.

Mi lesz, ha a Hizbullah, hasonlóan 1983. október 23-hoz, ismét felrobbantja a békefenntartók táborát? Mit szólna a francia közvélemény 80-100 vagy akármennyi francia katona halálához? Ehhez Európa 1945. óta nincs hozzászokva.
Egyáltalán, pont Franciaország, amely jelentős küzdelmeket vív saját mozlim kisebbségével, mennyire fog repesni az örömtől, hogy beletenyerelhet egy felbolygatott darázsfészekbe? Mit fognak ehhez szólni az otthoni mozlim szervezetek? Elképzelt forgatókönyv: a francia járőrre támad egy csoport Hizbullah-terrorista, majd azokat a francia Idegenlégió hazavágja. Mit tesznek erre a nyomatékosan Izrael-gyűlölő francia mozlim szervezetek? Nem fenyeget-e egy jó kis utcai zavargássorozat: melynek okához képest az előző hasonló rendezvény kiindulópontja mókás esti mese?
Mennyire támogatná a brit közvélemény az amúgy is erősen túlterhelt Brit Hadsereg alakulatainak bedobását a világ jelenleg egyik, katonai és politikai értelemben egyaránt legveszélyesebb területére?

Az OP FOR elemzése szerint Izrael nem tesz mást, mint előkészíti a terepet egy nagyobb szabású és időtartamú szárazföldi hadművelethez. Van benne valami. Nem hinném, hogy a Hizbullah csupán légicsapásokkal és tüzérségi támadásokkal megfékezhető. Be kell menni és minden rakétaindító bunkert fel kell robbantani. Kérdés persze az, hogy Bejrút sorsa mi lesz?
A helyi lakosok közül melyik népcsoport milyen érzelmekkel viseltetne az IDF iránt, ha az beküzdi magát a városba?

Amir Peretz izraeli védelmi miniszter legutolsó kijelentése szerint egy bufferzónát hoznak létre Dél-Libanonban, mely megakadályozza a rakétatámadásokat. Kérdés, hogy ezt miképp kell értelmezni a nagyobb hatótávolságú és robbanótöltetű Fajr-3 és Fajr-5 rakéták használatával, melyek immár 45-75 km közé tolják ki a szükséges bufferzóna méretét.

Közben a Hamasz alkotta palesztin kormány külügyminisztériuma is összedőlt hétfőn reggel, köszönhetően az egy héten belüli második izraeli légicsapásnak. Az indok a megszokott: az épületet Izrael elleni terrortámadások tervezésére és szervezésére használták. Nos, vannak bizonyos kockázatai a dolognak, ha egy terrorszervezet adja a külügyminisztert.

A média és a terrorizmus viszonyát feszegeti az Al-Jazeera stábjának többszöri őrizetbe vétele. Az arab hírtelevízió forgatócsoportja a legérzékenyebb izraeli célpontok mellől tudósítottak élőben. Nem kell nagy fantázia ahhoz, hogy a rakétákat indítók számára mekkora segítség ez: gyakorlatilag a lőelemek korrigálása a TV-adás alapján egyszerűen megtehető.
Az Al-Jazeera szerint viszont más csatornák is ugyanezt tették, s őket nem vitték el.

Nem látszik túl békülékenynek Ali Khamenei ajatollah sem. Irán vallási vezetője szerint Izrael egy „sátáni, rákkeltő” valami, melyet, mint minden rendes tumort, jól ki kell vágni. Véleménye szerint a Hizbullah lefegyverzése sosem történik meg: ezt azért még meglátjuk. Apropó, a bácsi nem hallott az ENSZ 1559-es határozatáról?

A G8 találkozó, a szokásokhoz híven, nyilatkozattal zárult. A libanoni, meglehetősen kényes politikai helyzethez képest eléggé egyértelmű a sorrend: elsőként a Hizbullah engedje el a katonákat és állítsa le támadásait, majd ezután Izrael is visszafogja magát. Angela Merkel német kancellár eléggé egyértelművé tette a sorrendet.
Erős jelzés ez.

Libanoniáda, #4

2006-07-15T23:51:00.000+02:00

Nos, egy hírt találtam így éjfél előtt, amely szerintem külön bejegyzést érdemel. Libanon miniszterelnöke, Fouad Siniora, mint előző bejegyzésemben is említettem röviden, az ENSZ segítségét kérte mind a harcok leállításához, mind az ország szuverenitásának helyreállításához.
Ha nagyon cinikus akarok lenni, akkor azt mondanám: az országnak sokba’ van az, hogy vezetői csak most ismerték fel, hogy nem jó ötlet Dél-Libanont átadni a Hibullah terrorcsoportnak.
Valaki elmagyarázhatná nekem, hogy például 2000. és 2006. között miért is nem sikerült az ENSZ-t megtalálni hasonló kéréssel? Miért csak most jutott a tisztelt politikusok eszébe, hogy az ország akkor teljes, ha területének minden részére kiterjed az államszervezet fennhatósága? Hogy nem fáintos, ha az ország egy jelentős részét egy terrorcsoport használja, gebinben? Amolyan szent elefántként, amit senki nem mer felidegesíteni?
Játsszunk el egy kicsit a gondolattal: az ENSZ valóban felkérést kap egy ilyen akcióra. A cél: Libanon teljes szuverenitásának elérése, a Hizbullah eltávolítása Dél-Libanonból. Rendben van. Lesz rá határozat, meg minden szükséges formalitás.
Máris itt az első probléma: milyen ország csapatai vesznek részt? Ugye az Egyesült Államok eleve kiesett. Gondolom, Szíria pusztán a móka kedvéért szívest-örömest felajánlana rögtön két páncéloshadosztályt is: ennek mondjuk sem Libanon jelentős része, sem Izrael nem örülne. Melyik ország lenne kész önként és dalolva csapatokat küldeni a világ legnagyobb lőporos hordójának tetejére? Talán a Libanonhoz sok szállal kötődő, a régi gloire visszaállítására sokra hajlandó Franciaország, a saját belső mozlim problémahegyeivel? Az EU? A stratégiai csápjait nyújtogatni kívánó, Iránnal gyümölcsöző kapcsolatokat fenntartó, a Közel-Keleten helyét kereső Kína? Oroszország, aki hagyományosan fontos helyi szereplő?
Vagy megint jönnének Ghána, Banglades és a többi apró tagállam roppant igyekvő, de harcértéküket tekintve, hogy is mondjam, nem túl magasan kvalifikált csapatai?
Eleve, milyen felhatalmazást kapnának a csapatok? Mikor lenne engedélyezett a fegyverhasználat? Mit csinálnának, ha egy csapat tökig felfegyverzett és a helyi lakosság támogatását élvező Hizbullah terroristába botlanának? Akik mondjuk közlik, hogy ez a megfigyelőpont mától bizony az övék? A boszniai esethez hasonlóan ismét New Yorkból érkezne a tűzparancs?
Esetleg a kéksisakosok egységparancsnoka felsorolhatja majd, hogy milyen ENSZ-határozatokat sértenek meg épp a terroristák. Valószínűleg élénken érdekli majd őket. Súlyosabb esetben, saját döntési jogkörben felemelheti a hangját is, adott helyzetben egy mutatóujj-lengetés is beleférhet.
Ebben a pillanatban egyetlen olyan ENSZ békefenntartó műveletet sem ismer a világtörténelem, mely a szétválasztandó felek akarata és teljes együttműködése hiányában sikeres lett volna. A Sínai-félsziget sem azért csendes, mert az ENSZ-csapatok elrettentik az egymás vérére szomjazó egyiptomi és izraeli csapatokat. Azért van ott nyugi, mert mind a két fél nyugalmat akar. Pont. Ehhez az ENSZ-nek sok köze nincsen.
Libanonban viszont ez korántsem van így: ennek megfelelően hatékony, a fegyveres összecsapásokat, terrorcselekményeket kiküszöbölő békefenntartásról szó sem lehet.
Arról sem vagyok igazán meggyőzve, hogy a polgárháborús veszélytől sújtott, a Hizbullahnál sokkal rosszabbul felfegyverzett libanoni reguláris erők képesek lesznek valóban megakadályozni a Hizbullah visszaszivárgását és akcióit.
Sokat mondó momentum volt az is, amikor Saniora úgy kritizálta a Hizbulahot, hogy a szervezet nevét nem ejtette ki. Ezzel is egyértelművé vált: a libanoni kormány nem akarja vagy nem meri tisztán és világosan kimondani: bizony a siíta lakosság által erősen támogatot terrorszervezet az, amelyik akciójával a romlást hozta az országra.
Örvendetes, hogy a miniszterelnök ma már úgy gondolja: „a kormánynak van egyedül legitim joga arra, hogy a háború és a béke ügyeiben döntsön, mivel ő képviseli a libanoni embereket”. A tapasztalatok szerint Libanon népének egy jelentős részét nem a kormány, hanem egy terrorszervezet képviselte és képviseli, megjegyzem: a kormányban is helyet kapva.

Irániáda, #3

2006-07-15T22:33:00.000+02:00

Újabb eseménydús nap áll mögöttünk, s hol van még a szombat vége?!

Elsőként foglalkoznék egy kicsinység az izraeli Sa’ar 5-ös korvett megsérülésével. A hajót a jelek szerint, ellentétben az első jelentésekkel, nem egy pilóta nélküli, robbanóanyaggal megpakolt felderítőgéppel támadták meg. Az Izraeli Haditengerészet közlése szerint egy Iránból származó, 100 km-es hatótávolságú, radarirányítású C802-es (kínai nevén YJ-82-es) föld-tenger osztályú, hajó elleni rakéta.
Ez az értesülés teljesen más fényben világítja meg a Haditengerészet számára roppant kellemetlen esetet. A rakétarendszer ugyanis meglehetősen bonyolult (egy RPG-vetőhöz képest mindenképp), használata és sikeres célra irányítása pedig jól szervezett és jól képzett személyzetet felételez. Irán ezt a rakétarendszert az 1991-es Öböl-háborúután importáálta nagy számban Kínából, okulva a szövetségesek haditengerészeti sikereiből. Egyes értesülések szerint Irán legalább 60 darabot vásárolt, s 2006. áprilisában bejelentette: a helyi nevén Noor nevet viselő fegyvert immár légijárművekről is képes indítani. Ehhez azonban nagy méretű repülőgép vagy helikopter szükségeltetik, tekintetbe véve a 6 méternél is hosszabb rakétafegyver méreteit. Nincs az a Hizbullah-kezelte robotrepülőgép, mely ezt cipelni lene képes. Nyilvánosság hoztak egy filmet is, mely állítólag a sikeresnek bizonyult rakétaindításról készült. A rövid filmen látható, ahogy két rakéta indul a város széléről. Mint ismeretes, az egyik állítólag egy egyiptomi hajót kapott telibe.
A rakéta alkalmazása, mint említettem, igen magas követelményeket támaszt a kezelőkkel szemben. Szerény véleményem szerint nem a Hizbullah, hanem iráni „tanácsadók” indították a C-802-eseket. De miért is említem a bonyolultságot? Lássuk, mi kell egy radar vezérlésű hajó elleni rakéta sikeres használatához.
1., Mivel a rakéta saját radar felderítő és célravezető rendszere csak a hajótól nem messze kezdi meg működését, ismerni kell a célpont nagyjából pontos helyzetét. Ehhez szükséges egy nagyobb hatótávolságú felderítő radar használata.
2., A kapott koordinátákat a kilövésre váró rakéta vezérlőrendszerébe kell táplálni.
3., A kilövés után a rakéta a hajó nagyjábóli helye felé repül.
4., A célpontot vagy a saját radarrendszere, vagy a szárazföldön lévő tűzvezető radar adatai alapján találja meg és támadja.
Nos, mint látható, a sikeres támadáshoz szakemberek kellenek, meg radarsugárzás. Sok radarsugárzás. Jelenleg nem ismeretes, hogy a meglehetősen kifinomult Elisra NS-9003/9005 elektronikai harcirendszerel és Elta EL/M-2218S légvédelmi radarrendszerrel felszerelt, az Izraeli Haditengerészet egyik legmodernebb hajótípusaként ismert, az 1990-es évek első felében hadrendbe lépett hajók egyike miért nem észlelte a rakéta kilövését és miért nem volt képes elhárítani a rakétát.
A dolog politikai vetülete: egyértelmű, hogy Irán keze tette be a lábát. A derekas képzavar kevéssé derekas cselekményt takar, Libanon ismét egy proxyháború helyszíne. Mindenki tudja, hogy Irán és Szíria támadja Izraelt, a libanoni terrorcsoporton keresztül, de mégsem ez a három ország esik egymásnak, hanem Libanon kapja a pofonokat.
A proxyháborút erősíti az a kiszivárogtatott értesülés, mely szerint mintegy 100 iráni katona dolgozik Libanonban, a Hizbullah terroristáit segítve. Valószínűleg tanácsadók, ennek úgyis nagy hagyománya van ezen a környéken (is).
Hozzátenném, hogy ma kilőtték Libanon összes, parti telepítésű, tengert figyelő radarját. Gyanítom, innen származhattak a rakéta sikeres alkalmazásához szükséges koordináták. A hivatalos izraeli magyarázat szerint egyébként nem tudtak arról, hogy a rakéták Libanonba kerültek. Gyengécske magyarázat.

Teszem hozzá, nem ok nélkül. A libanoni kormány jelenleg aktív jajongással, illetve fűhöz-fához szaladgálással tölti a két rakétatámadás közötti időt, pedig előbb kellett volna gondolkodniuk. Elsősorban azon, hogy tényleg jó ötlet-e az ország déli részét Hizbullahisztánná alakítani. Tény, hogy a siíta terrorszervezet az ország lakosságának egy része nevezetesen a siíta népcsoport lelkesen támogatja, de a felelősséget az ország egésze viseli, lásd a mostani háborút. Az ellenérvek ismertek: a libanoni kormány gyenge, s el akarták kerülni a polgárháborút, ezért nem „nyúlhattak hozzá” a Hizbullahhoz. Nos, például a Hariri-gyilkosságot követő szír kivonuláskor akár külső segítséget is lehetett volna kérni a lefegyverzést előíró ENSZ-határozat betartatásához. A libanoni kormány nem ezt tette: most néz szembe a nem-cselekvés következményeivel.
Ahogy egy kedvenc blogom egyik hozzászólásában olvastam: a forradalom //célozva a Cédrus Forradalomra// nem csak abból áll, hogy csinos csajok táncolnak az utcán, jópofa arcfestéssel. Ettől a Hizbullah terroristái nem rettennek meg. Libanon egyetlen esélye, ha valaha is békét akar,. Hogy segít Izraelnek kiűzni a Hizbullahot.
Természetesen ennél nagyságrendekkel könnyebb felvenni az áldozat-szerep kényelmes gúnyáját és dél felé mutogatni. Megértem, ki szeret hősként fellépni, mártír lenni?
Fouad Siniora libanoni miniszterelnök szombat esti tűzszünet-kérelmét azzal indokolta, hogy csak így lesz képes Libanon egész területére kiterjeszteni az ország szuverenitását. Érdekes, 2000. és 2006. között, a lehető legteljesebb tűzszünet és az izraeli csapatok kivonulása után miért is nem sikerült? Ha akkor, békeidőben nem sikerült, most miért sikerülne?

Érdekes kísérletnek is szemtanúi lehetünk: Izrael Patriot PAC-3-as légvédelmi és rakétaelhárító rakétákat telepített Haifa környékére. Kíváncsian várom, milyen hatékonysággal dolgoznak majd a bejövő ballisztikus rakéták ellen.

***Helyesbítés***
A szóban forgó rakéták még előző generációs PAC-2-esek, melyeket nagyobb, SCUD-méretű rakéták és repülőgépek ellen alkalmasak.

A háború során első ízben támadták az izraeliek a libanoni kikötőket is: ez egyértelműen a fegyverutánpótlás megakadályozására tett lépés. Azonban hozzá kell tenni: egyrészt már tengeri blokád él Libanon körül, másrészt a szíriai szárazföldi határ tárva-nyitva. Kérdés, az Izraeli Légierő mennyire képes az innen érkező fegyverszállítmányokat felderíteni és megsemmisíteni.
Bevetették a Nyugati Civilizáció Rettegett Fegyverét, a Végső Megoldást, a Karikatúrákat is. Igaz, Mohamed ebben a körben kimaradt: csupán Nasrallah képe került nem igazán hízelgő módon a kiszórt több tízezernyi cédulára.

Melegszik a verbálcsata Izrael és Szíria között: Muhammad Habash parlamenti képviselő azzal fenyegetődzött, hogy Szíria akár erővel is visszaveszi a Golán-fennsíkot. Ez, jegyezzük meg, két, sőt, három szempontból is izgalmas kijelentés. Egyrészt ugye nehezen elképzelhető, hogy a derék honatya magától beszélne össze-vissza: vélhetően a szíriai vezetés jóváhagyásával fenyegetődzött a képviselő.
Másrészt azért ez egy bátor kijelentés volt. Vegyük észre, hogy Izrael eddig egy teszkógazdaságos háborút vívott Libanonban. Egy rendes Izrael vs. arab világ hajbakapáshoz képest (mint mondjuk 1973-ban) a légitámadások száma töredéknyi, a tüzérség és a haditengerészet sem szakad meg a harcokban. A szárazföldi egységek pedig egyelőre köszönik szépen, de sziesztáznak. S azt se felejtsük el, hogy Izraelnek 1967. óta volt elég ideje a fennsík védelmét megszervezni. A honatya által emlegetett önkénteseknek meglehetősen nehéz dolga lenne a védekező háborúra évtizedek óta készülő goláni izraeli csapatok ellen. Még úgy is kemény menet lenne (és személy szerint nem Szíriára tenném a következő havi kosztpénzemet), ha a szíriai reguláris erők is beszállnának.

Ráadásképp megemlítendő, hogy egy lapértesülés szerint Damaszkusz 72 órát kapott Izraeltől a katonák visszaszolgáltatására. Ellenkező esetben „katasztrofális következményekkel” járó offenzívát helyeztek kilátásba. Ez, ha valóban így lenne, sok mindent jelenthet: egy szárazföldi offenzíva Libanon területe ellen, vagy (nagyon nagy fantáziával, de) akár egy légitámadás-sorozat Szíria ellen. Én első körben egy „You’re dead…” feliratú SUU-20 gyakorló bomba ledobására szavaznék, mondjuk a szír elnöki palota kertjének mértani közepére… ;)

Ami viszont meglepő, az az EU gyakorlatilag teljes tanácstalansága. Azon kívül, hogy anyáztak egy sort az izraeliekre és egy mellékmondatban elmondták, hogy nem szép dolog a Hizbullah részéről az emberrablósdi-rakétásdi, gyakorlatilag teljes a csönd. Hol van a sokat emlegetett közös, határozott EU- külpolitika? A nagyhatalmi ambíciók? Miért van az, hogy az egész világ a „kovbolynak”, a „mészárosnak”, George W. Bush amerikai elnöknek könyörög, hogy tegyen rendet?
Ez a helyzet is pontosan mutatja az EU világpolitikai mozgásterét. Nagyjából egy átlagos brüsszeli homokozó területe van számunkra kijelölve.

Az Izraeli Légierő szombaton támadta először Bejrút belvárosát.

Mindeközben az Arab Liga megállapította: a közel-keleti békefolyamat halott. Irány a Biztonsági Tanács, az ehgészet újrakezdeni.
Tekintetbe véve, hogy születése óta inkubátorban volt, s most kirúgták a tápvezetéket, nem meglepő, hogy a szegény „útiterv” elhunyt.

A jelek szerint a két elrabolt katona alaposan megnehezíti az arab államok vezetőinek az egységfront kialakítását. A 18 arab állam külügyminisztereinek kairói tanácskozásán, bármilyen hihetetlen is, de több arab állam is kritizálta a Hizbullah akcióját, míg Szíria heves anyázásba kezdett, mondván, hogyan lehet kedvenc terrorszervezetének tettét kritizálni (mely véleményük szerint egyben tökéletesen megfelel az ENSZ chartájával és a nemzetközi joggal, lévén ellenállásról beszélhetünk), miközben Libanon ég?!?!?! A heroikus, pátosszal gazdagon átitatott felhördülés eszmei és tartalmi értékét némiképp csökkenti az az apró tény, hogy bizony Szíria keze minimum könyékig van a háború kirobbantásában.
Kíváncsi vagyok, minyen nyilatkozatot fogadnak majd el…

Irániáda #2

2006-07-14T21:35:00.000+02:00

Akkor nézzünk egy kicsit bele a nagy kártyapartiba: ki mit csinál és vajon miért?

Az egyes államok reagálása alapvetően két csoportba osztható: meglepetés azért persze akad. Izrael mellett az feleszmélő Ausztrália is nyilvánosan kiállt. Egyelőre hasonlóképp támogató a libanoni diaszpóra is, kérdés persze, hogy a Libanon területén elhelyezkedő célpontok támadása, illetve a polgári lakosság elkerülhetetlen veszteségei mennyire erodálják ezt a kiállást.
Kisebb meglepetést keltett Szaúd-Arábia, mely ország illegitimnek minősítette a két katona elrablását és fogva tartását.
Nem meglepő módon az EU úgy általában elítéli az izraeli válaszcsapásokat, az esetek többségében egy mellékmondattal elintézve a Hizbullah emberrablását és rakétatámadásainak százait. Jobb esetben egyenlőségjelet tesznek a két cselekménysorozat közé. Hasonlóképp tett Oroszország is, aki Szíria és Irán régi és megbízható szövetségesének számít.
A francia diplomácia is azt hozta, amire számítani lehetett: „aránytalan” háborús cselekmények elkövetésével vádolta meg Izraelt. Mondjuk egy ilyen jelentős mozlim kisebbséggel a hátamban én sem nagyon mernék mást mondani. A Hizbullah emberrablása és rakétatámadásai a „felelőtlen cselekedet” címkét érdemelték ki. Kemény szava ezek, barátaim, ugye érezzük. Jacques Chirac francia köztársasági elnök szerint Izraelben „vágy él Libanon elpusztítására” . Megjegyzem halkan, ha Izrael el akarná törölni Libanont, az sokkal egyszerűbben tudnák végrehajtani, mintsem precíziós légicsapásokkal szórakozni. A levetett kesztyű az levetett kesztyű – onnantól már csak lőszer kérdése egy Libanon méretű ország vagy annak csupán infrastruktúrájának megsemmisítése.
Belgium, bár elismeri Izrael jogát az önvédelemre, de Karel De Gucht külügyminiszter szerint az ország aránytalan erőkkel válaszolt. Jaham, a Biblia szerint a derék zsidóknak a paritya is elég. Azért arra kíváncsi vagyok, a belga politikus úgy mégis mit tartana elfogadható önvédelemnek? Egy rakéta – egy tüzérségi lövedék?
Hasonlóan nyilatkozott a Vatikán is. Egy mondattal egyszerre elítélték a terrocselekményeket és a katonai válaszlépéseket, majd az idő fennmaradó részében Izraelt ostorozták, mivel az megtámadott egy szabad és független országot. Arról azért megkérdezném a derék atyákat, hogy szerintük az is a szabadság és a szuverenitás normális esete, ha az ország egy jelentős részét átengedik a terroristáknak, akik civil településeket lőnek onnan válogatás nélkül? Mintha erről előszeretettel elfeledkeznének.

Pénteken délután telibe kapták a Hizbullah bejrúti főhadiszállását és Nasrallah házát is . Az épület összeomlott, de Hassan Nasrallah, a terrorcsoport vezetője a szervezet szerint sértetlen maradt, sőt, már a terrorcsoport televíziójának telefoninterjút adott, meglehetősen idegesen. Gyanítom, nem ez lesz az egyetlen próbálkozás a kiiktatására. A vezér többek között „nyílt háborúval” fenyegetett.

A mai nap ülésezett az ENSZ Biztonsági Tanácsa is, a várható eredménnyel: Izrael és Libanon képviselői elmondták a saját sérelmeiket, majd az USA felszólította a libanoni kormányt a Hizbullah és minden más terrorszervezet és milícia lefegyverzésére //ez igazából a Hizbullahnak szól, a többiek már csaknem teljesen letették a fegyvert//.
Péntek estig közel 100 újabb rakétát indítottak libanoni területről izraeli települések ellen, sok a civil sebesült, ketten meghaltak. Alig 10 méterre, a BBC kamerája előtt csapódott be az egyik libanoni rakéta. Látványos video volt. A hatékonyság azonban, megfelelve a várakozásoknak, meglehetősen alacsony: a három nap alatt kilőtt több száz rakéta „csupán” alig néhány izraeli civil életét követelte. Tudom, nem drága fegyverekről van szó és az utánpótlás is biztosított, köszönhetően a támogató arab országoknak, de ez akkor sem valami fényes eredmény.

Sok a turista is Libanonban: a repülőtér kiiktatása és a szíriai határ felé vezető utak szisztematikus támadása „kissé” nehézkessé teszi az ország elhagyását. Egymás között szólva nem igazán értem, hogy miért jó egy időzített bombára hajazó konfliktus kellős közepén vakációzni, de gyanítom, én nem vagyok megfelelően kalandvágyó.

Erős gellert kapott a szentpétervári G8-találkozó is. A legfőbb témának szánt iráni atomfegyverkezési kérdés gyakorlatilag teljesen a háttérbe szorult, köszönhetően a jelenlegi háborús helyzetnek. Ez bizony Irán számára több, mint jó hír. Érdekes összefüggés.
Emellett valahogy nem bír a fejemből kimenni egy gondolat: ugye a nyugati hatalmak július 13-ra követelték, hogy Irán válaszoljon a legutolsó ajánlatcsomagjukra. Azaz tegnapra. Az egybeesés csak az én szememet szúrja? Kérdés, hogy az iráni elnök, Ahmadinejad által emlegetett augusztus 22-éig, mint válaszadási időpontig még mi fog történni a környéken?
Nem tartom elképzehetőnek azt sem, hogy a Hizbullah Irán és/vagy Szíria előzetes rábólintsa, nota bene aktív segítsége nélkül mert volna elindítani egy ilyen komplex és veszélyes aciót. Itt azért több lehetőség és kérdés is felmerül. Vajon nem arról lehet-e szó, hogy Irán, mint már említettem, a saját atomprogramja miatti nyomást kívánta csökkenteni? Ha így van, eggyrészt sikeres volt, másreszt viszont kinyitotta Pandora szelencéjét. Valószínűleg a szokásos heves anyázásra és némi ágyúzásra számítottak: arra biztosan nem, hogy kemény és szisztematikus támadássorozatot kapnak a nyakukba.

A libanoni kormány pedig tűzszünetért, illetve az izraeli támadások leállításáért könyörög. Mindkettő felejtős, legalábbis az elkövetkezendő napokban. Nincs ok arra, hogy az IDF megálljon, arra pedig pláne nem, hogy olyan tűzszünet lépjen életbe, melyet a felek betartanak. Izraelnek van mit felmutatnia: a libanoni kormány tehetetlenségét, a Hizbullah 2000. óta folyamatos és az elmúlt napokban csúcsra járatott rakétatámadásait, az ennek eredményeképp elhunyt és megsebesült civileket, az elrabolt katonákat. Nagyon nehéz lene elsütni a megszokott „oktalan és céltalan izraeli agresszió” nevű ütőkártyát. Ebben az esetben Izrael kezében is vannak ütőlapok.
A libanoni miniszterelnök, Fuad Siniora látványosan nem érti, Izrael miért nem fejezi be azonnal a támadásokat ül le tárgyalni a terroristákkal. Hát…

Érdekes szkenáriónak ígérkezik, hogy mondjuk Izrael elindul északnak, elfoglalva Dél-Libanont, majd erre válaszul Szíria északról tér vissza. Ez valóban alaposan visszaforgatná az idő kerekét Libanonban. Arról nem is beszélve, hogy a két hadsereg esetleges találkozása is összecsapások lehetőségét hordozza magában.

Közben két rakétatalálatot kapott az Izraeli Haditengerészet egy egysége is: gyanítom, RPG-jellegű eszközzel lőtték meg őket. A Hizbullah szerint majdnem elsüllyedt, a hivatalos izraeli közlés szerint könnyebben megsérült a hajó. Jegyzem meg, egy hadihajót nem egyszerű házi készítésű rakétákkal elsüllyeszteni.

Levezetésnek egy könnyed oktatóvideo, az Izz Al-Din Al-Qassam Brigades főszereplésével. A filmet, ki más, mint az Al-Jazeera adta le.

Libanoniáda, #1

2006-07-14T17:48:00.000+02:00

Libanoni sorozatunk kezdődarabját szenteljük a bejrúti Rafic Hariri Nemzetközi Repülőtérnek. Többen és több helyen kérdezték már, miért kellett kilőni a kifutópályákat, majd később az üzemanyag-terminált?

A bejrúti repülőtér, felülnézetből

Nos, a válasz aránylag sokrétű. A hivatalos magyarázat szerint fegyverekkel és utánpótlással megrakott repülőgépek szálltak le Bejrútban, mely szállítmányok a Hezbollas siíta terrorszervezetet támogatták. Az IDF ezért lőtte ki július 13-án a kifutókat, annak rendje és módja szerint. Ehhez a magyarázathoz azért annyit illik hozzátenni: érdekesen lettek szétlőve a kifutók. A legszélesebb gurulóút érintetlen maradt – nem véletlenül. Erről a betoncsíkról, ha kissé izgalmasan is, utasok nélkül és minimális szintű üzemanyaggal a libanoni Mediterranean Airlines Libanonban beragadt öt repülőgépe Ciprusra, a larnacai repülőtérre tudott áttelepülni. A légitársaság még jó darabig innen fog repülni, hiszen másnap az izraeli légierő kivonta a szolgálatból a repülőtér üzemanyag-ellátó rendszerének tartályait. Nafta nélkül pedig repülni nehéz.
A repülőtérről készített felvételek tanulsága szerint a kifutókra egy-egy rakétát vagy bombát lőttek ki (az izraeliek F-16D Barak-ok fényképét adták ki, 1000 fontos JDAM-ekkel pakolva), melyek sebészeti pontossággal csapódtak be a betoncsíkok közepébe. A maradék helyeken utas-vagy teherszállító nagygépek biztosan nem képesek fel- és leszállni. Azonban lehetséges, hogy egy izraeli C-130-asnak még elégséges a maradék beton…

Pénteken, 14-én több hírügynökség szerint is az egyik, majdnem kijavított kifutót újabb támadás és találat érte. Miután egy civil repülőtér közforgalmi kifutóját a világ történelmében ilyen gyorsan még nem javítottak ki, inkább arra gondolnék, hogy a már említett hosszú, felszállásra is használt gurulóutat nyírták meg.
A „finom” csapásoknak lehet egy lélektani oka is: a libanoni népnek megmutatni, hogy nem szándékoznak a szükségesnél nagyobb károkat okozni. Épen maradt az irányítótorony, a radarrendszer, a MEA teljes gépparkjának (6 darab Airbus A-321-es és 2 A-330-as) Bejrútban álló része, s ez jelzésértékű. Mint az is, hogy hagyták elrepülni a libanoni gépeket: sem a gurulóutat nem bombázták le, sem a felszállt gépeket nem fogták el.

Ne legyen kétségünk: ha akarják, a gépek ma már csak füstölgő fémkupacok a parkolóhelyeken. Mondjuk ennek a francia lízingcégek nem jellemzően örültek volna, akiktől a MEA a 3 darab Airbus A-330-as gépet lízingeli… ;)
A „finom” teóriának ugyanakkor ellentmond a terminál mai megtámadása: ezt most annyira én sem értem.
A repülőtér lebombázása egyes értesülések szerint azért is történt, hogy a foglyul ejtett katonákat ne lehessen légi úton Szíriába vagy Iránba vinni. Megjegyzem, a kisgépek máshol is képesek lennének leszállni, kérdés, hogy az Izraeli Légierő képes lenne- e a gépet elfogni, és ha igen, mit tenne?
Szó volt arról is, hogy az iráni fegyverutánpótlás elsősorban repülőgépeken érkezett, méghozzá Bejrútba, szép nagy B-747-eseken //apropó: több helyről hallottam már az iráni 747-es „segélyszállítmány” és Ferihegy esetét, még a boszniai háború vadabbik időszakából…//.
S hogy elsősorban miért lehetett szükség a repülőtér lezárására? A tiszta légtér érdekében. Miután az Izraeli Légierő folyamatosan támadja az országban lévő célpontokat, sok minden hiányzott neki, de az utasszállító gépek nagyon nem. Ennek legegyszerűbb és leghatékonyabb megoldása a kifutók tönkretétele volt.
Kilőtték a repülőtérre vezető út hídját is.
A kifutók és az üzemanyag-tárolók újjáépítése a harcok után hónapokig eltarthat.
Izrael emellett kilőtte az összes, szóba jöhető libanoni repülőér kifutápályáját is. A kicsiny, mindössze néhány Robinson R44 Raven II-essel rendelkező libanoni légierő természetesen nem képes részt venni a harcokban, gyanítom, nem is akar. Egyetlen eszközük eddig a csöves légvédelem, mely szorgalmasan pufogtat, de a pusztán vizuális irányítású öreg 23 mm-es légvédelmi gépágyúk teljesen hatástalanok az izraeli F-16-osok ellen. Hozzátenném, a Sky News-on látott videospotban bizony a jellegzetes F-4E Phantom II-es szárnyalakot lehetett látni a kék ég alatt. Szórta az infracsapdát rendesen…

Libanoni buli

2006-07-12T23:00:00.000+02:00

Kiborult a bili, méghozzá nagyobb svunggal, mintsem azt vártuk. Így éjfél felé ballagva annyi már tisztűn látszódik: alapos, átfogó jellegű hadművelettel nyomul befelé Libanonba az onnan 6 esztendeje eltávozott Izraeli Hadsereg. De miért is?
Hűát, fellendült az emberrablósdi, mint üzletág. A libanoni kormányzat támogatásával, Szíria apanázsán és irányításával működő Hezbollah palesztin terrorszervezet július 12-án elrabolt két izraeli katonát. A forgatókönyv jól megírt volt: tüzérségi előkészítéssel alapos zavart keltettek, majd ezután egy, két páncélozott Hummerben utazó őrjáratot támadtak meg robbanóeszközökkel és kézifegyverekkel //az illetékes parancsnok helyében elgondolkodnék azon, hogy mennyire volt jó ötlet a jelenlegi feszült helyzetben egy ilyen összetételű és fegyverzetű őrjáratot kiküldeni a libanoni határhoz…//. Három katona meghalt, kettőt fogságba ejtettek. A vadászatban részt vevő egyik izraeli harckocsi a Haaretz jelentése szerint 6 kilométerre Libanon területén aknára futott, négytagú legénysége életét veszítette //kérdés: vajon egy öregebb M-60-as származék, vagy egy modernebb Merkava lett az akna áldozata?//. A harckocsi legénységének mentésére induló katonák egyike is olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházban belehalt sérüléseibe. Ezúton is kegyelettel emlékeznék meg a bátor katonáról, Nimrod Cohen őrmesterről.
Szerda este egy átfogó, tartalékosok mozgósításával is járó hadjárat indult ,meg Dél-Libanon területe ellen, mely 2000. májusa óta az első ilyen. A szárazföldi erőket természetesen a légierő harci gépei és helikopterei támogatják.
Jelenleg Izrael hivatalosan nem kíván összeakaszkodni Szíriával: feltételezem, egy-két nem hivatalos, könnyedebb csetepaté, kisebb különleges alegységekkel végrehajtva, azért belefér. Az IDF azonban nyomatékosan leszögezte: a Hezbollah és Libanon is megfizet az emberrablásért, nem is kevéssé. Mozgósítottak egy lövészhadosztályt, vélhetően az északi határvidékre helyezik őket. A tüzérség és a légierő elsőként az ország belsejébe vezető utakat és hidakat bombázta, csakúgy, mint nemrég Gázában. Kérdéss, ez mennyire korlátozza az emberrobalók mozgási szabadságát…
A Hezbollah terrorcsoport vezetője, Hasszan Nasrallah sejk közölte: a katonákat egy távoli, biztonságos helyen őrzik és kizárólag fogolycserével szabadulhatnak a most foglyul ejtett katonák. S ez az, amit Izrael nem engedhet meg magának: ezt mindkét oldal tudja. Ha megtenné, az felhívás lenne keringőre, hiszen egy eredményes és aránylag egyszerű módszert prezentálna a palesztin terroristák számára.
Ehud Olmert izraeli miniszterelnök háborús tettnek minősítette a támadást, nem véletlenül. Természetesen a libanoni kormány kézzel-lábbal bizonygatja: semmi közük nincs az egészhez és különben is, azonnal állítsák le az izraeli agressziót. Megjegyezném, egy szuverén ország területéről indultak a támadók és oda is tértek vissza. Aszóban forgó terrorcsoport pedig közismerten bírja a libanoni kormány nyílt és csendes támogatását egyaránt. Továbbá az is érdekes, hogy a libanoni kormányba a Hezbollah terrorszervezet, melynek tagjai követték el a támadást, két minisztert is küldött.
Hogy Libanonnak a dologhoz semmi köze nincs, azt maximum Kofi Annan és az ENSZ hiszi el. Udi Adam izraeli tábornok, az Északi Parancsnokság parancsnoka mindenesetre leszögezte: Libanon és Izrael között zajlik a játszma, így egész Libanon legitim célpont, nem csupán Dél-Libanon és nem csupán a Hezbollah állásai, harcosai. Dan Halutz izraeli vezérkai főnök azzal fenyegetődzött: 20 évvel forgatják vissza Libanon óráját, ha nem kerülnek elő élve a katonák.
Nasrallah szerint a Hezbollah harcosai ellenállak a betörő IDF-nek: kíváncsian várom a meccs végeredményét.
Kíváncsi vagyok, az oly sokra tartott libanoni tavaszra, a demokratikus mozgalmak megjelenésére miképp fog hatni ez a háború. Az viszont világossá vált: a bufferzónákra szükség van az izraeli civil lakosság védelmére. Ez persze csak a szomszédos államok, illetve a palesztin területe területén megvalósítható. Itt a katonák gyakrabban lesznek kitéve támadásoknak, viszont Izrael területe és lakossága nagyságrendekkel kevesebb Quassam- és más rakétával lesz kénytelen nap mint nap találkozni. Ez egy olyan része a harcoknak, melyet a nyugati média valahogy nem szeret kommunikálni. Mintha ez olyan természetes lene, vagy csak simán megérdemlik a zsidók? Nem tudom…

Kíváncsi vagyok, túléli-e Ehud Olmert kiürítési terve ezt a krízist. Kevés izraeli van, aki elhiszi: az egyoldalú visszavonulás hatására nyugalom költözik a térségbe és a falak megállítják a támadásokat. 2010-ben elméletileg Olmert kiürítené a nyugati partot: így történik majd?, Ha a dél-libanoni és a gázai kivonulás eredményét vesszük figyelembe, aligha. Gyakorlatilag úgy adtak fel területeket, hogy cserében csak romlott a helyzet. A terrorcsoportok eredményesnek látták harcukat és megerősödtek: nem hinném, hogy a nyugati part átadása után változna a helyzet. Csupán annyiban, hogy Izrael területe még könnyebben támadható lesz és még egy PR-győzelmet adnak át a terroristáknak.

Érdekes az is, ahogy egy síita és egy szunnita terrorszervezet kéz a kézben harcol egy közös ellenséggel, háttérben egy közös támogatóval, Szíriával. A jelek szerint mégsem olyan áthidalhatatlanok a vallási különbségek.
Kofi Annan egy füst alatt ítélte el az emberrablást és az izraeli akciót. Jaham, tisztelt bíróság, a nő kihívó ruhát viselt, ezért erőszakolták meg, kérem elítélni öltözködését. Érdekes logika.

Ne felejtsük el: a gázai hadművelet is teljes erőbedobással folyik. Kétfrontos háború.

Csütörtökön visszatérünk a témára.

Külpol megamix, #25

2006-07-11T18:12:00.000+02:00

Csapjunk egyenesen a lecsóba! Ismail Haniyeh, a palesztin hatóság vezetője szívhez szóló, ámbátor csúsztatásokkal és valótlan állításokkal vértezett cikket írt a Washington Post keddi számába. A cikkelyt érdemes elolvasni és elgondolkodni: nem egyoldalú egy kicsit a jelenlegi és a volt helyzet beállítása? Nem kéne tovább erőltetni ezt a „palesztin családot ágyúzott a gonosz zsidó állam”-motívumot (legalábbis amíg nem sikerül ezt bebizonyítani). Érdekes az „emberrablás” idézőjelek közé állítása is, teszem hozzá halkan.
Meg érdekes, hogy a több ezer, izraeli börtönben büntetését töltő palesztin fogoly semmi mást nem tett, mintsem jogos ellenérzéseit fejtette ki a megszállás ellen. Azért ez nem kevéssé csúsztatás és a különböző okok kényelmes és praktikus összemosása…

A zionist.com közöl egy érdekes összeállítást: miért is épp augusztus 22-én kíván válaszolni Ahmadinejad a nyugati hatalmak atomfegyverügyi tárgyalási javaslataira. Az írással azonban egy-két problémám is akad: ilyen például az, hogy mélységesen meglepődnék, ha Irán addigra rendelkezne atomfegyverrel.
A Szaladin-utalás azonban akár még valóságalapú is lehet…

FIGYELEM!!!!!
Az alant következő oldalon látható képek és a videofájl acélkemény, gyomorforgató, gyalázatos. Egyetlen egyszer voltam képes megnézni, de lehet, ezt sem kellett volna. Ma éjjel szarul fogok aludni.
A linket tényleg csak az nyissa meg, aki felkészültnek érzi magát. Lehet, nekik sem kéne. Azonban kötelességemnek érzem megmutatni a mozlim terroristák igazi arcát: mert máshonnan nehéz ezeket az információkat beszerezni a maguk valójában.
Őszintén remélem, hogy a két katona már halott volt, amikor meggyalázták őket.
És ezután eritelaznak el is hiszem, hogy az egyik áldozat mellkasába egy aknagránátból készített robbanószerkezetet helyeztek, a kitépett szervei helyére…
Azonkívül várom a Human Rights Watch, az Amnesty International, az ENSZ nagyrabecsült főtitkárának vagy éppenséggel a mérsékelt mozlim szervezeteknek hangos titakozását a brutális csonkolások és a videofelvétel nyilvánosságra hozása végett. Azt hiszem, addig állhatok féllábon…
Szerintem minden elfogott terroristát a helyszínen ki kell végezni. Egyszerű tarkólövés, úgy három lőszerrel. Semmi kínzás. Rájuk ugyanis nem vonatkozik a Genfi Konvenció…

Örvendetes lépés a palesztin nők emancipációs küzdelmében: az Al-Aksza Mártírjai nevű terrorcsoport bejelentette, felállt az első, tisztán nőkből álló öngyilkos terrorista egység.
Mi ez, ha nem a nők teljes egyenjogúságának közvetett elismerése???

Samil Baszajev a múlté. A híres-hírhedt csecsen terrorista vezért és kíséretét egy Kamaznyi robbanóanyaggal semmisítették meg az orosz belügyi szervek (más hírek szerint fegyverbaleset lehetet az ok, az MTI szerint egy jól irányzott rakéta). Annyi biztos: halott, de PR-szempontokból jól hasznosítható halála nem valószínű, hogy visszaveti a csecsenföldi mozlim terrorcsapatok tevékenységét.

Michael Portillo elnézést kér, de nevén nevezi a gyermeket. Kiváló cikkében a tavaly júliusi terrortámadás óta eltelt egy esztendőt, annak eredményeit veszi szemügyre. Érdemes elolvasni a cikkelyt.

Repülős hírek, #89

2006-07-10T22:47:00.000+02:00

Meglehetősen szomorú napokat élt át a polgári légiközlekedés: elsőként a Szibir Airbus A-310-esének katasztrófájáról érkezett hír. A Moszkvából érkezett gép Irkutszkban július 9-én, kigurulás közben túlfutott, majd egy betonfal áttörése után egy épületbe ütközött, majd az összeroncsolódott repülőgép kigyulladt. A gépen 192 utas és 9 főnyi személyzet utazott. 137 halott, 63 túlélő.
Július 10-én Pakisztánban zuhant le a Pakistan International Airlines egyik Fokker F-27 típusú utasszállító repülőgépe, 10 perccel felszállása után.. A Multanból Lahore-ba tartó PK688-as járaton 45 ember veszítette életét. A gép lajstromjele AP-BAL volt.
Közben a news24.com jelentése szerint hétfőn egy orosz katonai Tu-134-es is összetört Simferopol repülőterén. A gép a jelentés szerint leszállás után, kigurulás közben hagyta el a kifutót, majd a baleset során egyik hajtóműve is kigyulladt. A tudósítás több égési sérülésről számolt be.

S végül egy szerencsésebb baleset videofelvétele: az N763NC lajstromjelű DC-9-51-es hidraulikahiba miatt május 10-én "megtolja" az éppen kitolt N368NB lajstromjelű Airbus A-3109-114-est. A dolog pikantériája: mindkét repülőgép a Northwest Airlines flottájába tartozott. Az NTSB jelentése itt olvasható.

Észak-Korea: korai öröm

2006-07-05T11:00:00.000+02:00

Nos, Észak-Korea, kissé lemaradva július 4-ről //pedig holtbiztos vagyok, hogy csak az amerikaiak ünnepélyéhez kívántak csatlakozni… :) //, decens tűzijátékot rendeztek. Az akció során egyes hírek szerint nem kevesebb, mint 6 (más források szerint 10) ballisztikus föld-föld osztályú rakétát indítottak, az eddigi hírek szerint nem túl sok sikerrel.
Az amerikai források szerint a leginkább figyelemre méltó teljesítménnyel rendelkező Taepodong-2-es 40 másodperc (japán források szerint is egy percnél rövidebb) repülés után felrobbant, Japán partjaitól 200-300-370 //ki mit állít// mérföldre nyugatra. Eldurrant néhány késői Scud-származék is, nagyságrendekkel kisebb feltűnést keltve.
Japán kevéssé volt lelkes ma délelőtt: saját maga gazdasági szankciókat vezet be a már amúgy is rogyadozó sztálinista rezsim ellen, s a nemzetközi közösséget is erre szólítja fel.
Dél-Korea egyelőre leginkább hallgat //nehéz helyzetben van: a 200 mérföldes hatótávolsági is sok lenne neki//, a Biztonsági Tanács rendkívüli ülésen gyűlik ma össze. Kíváncsi vagyok, Kína és Oroszország miképp nyilatkozik majd az ügyben.
Az amerikaiak semmi meglepőt nem mondtak: szerintük Észak-Korea ezzel is tisztán elszigetelte magát.
A dolog időzítése érdekes: a Függetlenség Napjának július 4-éje mellett a Discovery űrsikló fellövése is említésre méltó. Pláne úgy, hogy Észak-Korea meglehetősen ritkán tesztel nagy hatótávolságú ballisztikus rakétákat. Legutoljára 1998-ban lőtték át Japánt egy rakétával.
Ráadásképp említhető az USA és Japán június 26-án bejelentett egyezménye, melynek keretein belül először települ a szigetországba amerikai MIM-104 Patriot légvédelmi üteg, gyaníthatólag a legújabb, PAC-3-as sorozatból. Ennek mondjuk a katonai erejét és befolyását egyre inkább kiterjeszteni szándékozó Kína sem örült.
Az is egy érdekes kérdés, hogy a mérsékel dél-koreai politikai erők helyzetét mennyire gyengítette a rakétakísérlet. Folytatódik-e a „kössük magunkhoz őket ezer gazdasági szállal”-politika, vagy éppenséggel a keményebb fellépést szorgalmazó, Amerika-barát csoportok pozíciója erősödik?
Ha már a rakétakísérletnél tartunk, a Taepodong-2-es vajon magától esett szét vagy a környéken kolbászoló Ticonderoga-osztályú cirkálók SM-3 rakétarendszerének bűzös keze tette be a lábát? Bár ennek ellentmond az USS Shiloh legutóbbi tesztlövészetének leírása, mely szerint az elhárító rakéták „perceken belül” semmisítették meg a Föld atmoszféráján kívül repülő célrakétát, pontosabban annak „robbanófejét”. Ez pedig csúnyán több, mint 35-40 másodperc. Ugyanakkor nem lehetetlen, hogy a még felszállóágban lévő rakétát lőtte meg egy SM-3-as. Az igazságot szerintem nehéz lesz megtudni.
Kérdés, hogy a többi rakéta is idő előtt robbant fel vagy rendben csapódtak be a kijelölt célkörzetben?

Pogrom Lengyelországban - 50 éve történt

2006-07-04T15:10:00.000+02:00

Az egyik legismertebb, Lengyelország által elfeledni kívánt pogrom éppen 50 éve történt meg. A dél-lengyelországi Kielce lakói legalább 40-50, részben Holocaust-túlélő zsidó férfit, nőt és gyereket vertek agyon brutális módszerekkel, míg körülbelül további 50 megsérült.
Az alap a szokásos: a jól ismert vérvádak. A felhergelt tömeget a lengyel katolikus egyház sem csillapította le: inkább félrenéztek.
Erre is emlékezzünk...

Repülős hírek, #88

2006-07-04T14:42:00.000+02:00

Letiltották az orosz Szu-25 Frogfoot-ok repülését. Az orosz csatarepülőgépek addig nem szállhatnak fel, amíg be nem fejeződik a június 28-i katasztrófa vizsgálata.
Mint ismeretes, 28-án Andrei Vakhovsky alezredes, 2000 repült órával rendelkező, tapasztalt pilóta zuhant le gépével együtt, miután rosszullétre panaszkodott. A Vremya Novostei című lap értesülései szerint a kabin kihermetizálóása miatti hypoxia lehetett a pilóta rosszulléte, s így a katasztrófa oka.

A Saab leszállította a 28 dél-afrikai Gripen első példányát. A Linköpingből elfuvarozott gépre egy hosszadalmas, 14 hónapos tesztidőszak vár, melyet a Dél-Afrikai Légierő (SAAF) overbergi központjában végeznek augusztus közepétől. A tervek szerint 150 tesztrepülésre kerül majd sor. Az első, kétüléses SAAF-Gripen, mely a ZA01 lajstromjelet kapta, 25 repült órát gyűjtött be Svédországan.

Megtalálták a június 7-én lezuhant dél-koreai F-15K Slam Eagle roncsait, jelentették be június 3-án. A csaknem egy hónaos keresés után a Keleti-tengerben fellelt roncsok között azonban még nem sikerült fellelni a gép fekete dobozát. Az illetékes katonai szakértők szerint az amúgy narancssárga fedélzeti adatrögzítő is valahol a roncsok körül lehet.
A Boeing-gyártotta, 105 millió dollárba kerülő vadonatúj támadó repülőgép egy éjszakai gyakorlórepülés közben vágódott a tengerbe, 48 kilométerre Pohang partjaitól, a két pilóta életét is követelve. A katasztrófa oka természetesen egyelőre nem ismeretes.
A fekete dobozt kutatórobotokkal és nagy teljesítményű szonárkészülékekkel keresik tovább.

Néhány kilométerre a kandahári bázistól északkeletre zuhant le az Amerikai Hadsereg egy AH-64 Apache helikoptere július 2-án. A vasárnap éjjeli katasztrófában a pilóta életét veszítette, a fegyxveroperátort sérülésekkel szállították kórázba.
A katasztrófa idején egy másik légijármű is a térségben tartózkodott, ennek fedélzetéről nem jelentettek ellenséges légvédelmi tüzet.

Nincs túl jó idegrendszere a brit légiirányítóknak: “csaknem ütközésnek” jelentettek egy olyan esetet, ahol a gyakorló légiharcot vívó Sea Harrierek és egy Boeing B-737-es utasszállító gép között Aviemore fölött 4,5 mérföld távolság volt. Az eset még tavaly októberben történt: a Belfastból Invernessbe tartó gépet a légiirányítók fordulóra szólították fel, de még így is az 5,8 mérföldes elkülönítésen belül haladtak el a gépek.
Egy levelezőlistán megszólaló, 31 évet brit légiirányítóként dolgozó hozzászóló életében sosem hallott az 5,8 mérföldes elkülönítésről...

Külpol megamix, #24

2006-07-04T10:21:00.000+02:00

Elsőként egy kis külpol lesz ma, aztán repülős hírek és a végén egy Airbus-összefoglaló: az utóbbi hónapok leglátványosabb zuhanórepülését mutatta be Európa büszkesége, a frankogermán zászlósrepülő, vagy mi.

Elsőként egy roppant érdekes irományra hívnám fel a figyelmet: a No Pasarán! nevű francia blogot egy, a bagdadi Zöld Zónából távozó amerikai külügyes diplomata levele olvasható. Nagyon remek anyag, korrekt elemzéssel él az iraki eseményekkel, hibákkal, elért dolgokkal kapcsolatban.

Ha már okos írásokról beszélünk, érdemes Ayaan Hirsi Ali novelláját elolvasni. Az írás a „The Caged Virgin” címet kapott könyv egyik része, de önmagában is remekül megállja a helyét. A hölgy a társadalmi alapértékekkel, azok szélsőséges magyarázatával, tagadásával és a mozlim alapértékekkel foglalkozik. Jó írás, elolvasni, végiggondolni javaslom.

Elveszítette-e Izrael 1976-os szellemét? Ez volt az az év, amikor a távoli ugandai Entebbében a zsidó állam azt a briliáns túszmentő akciót, melynek azóta is csodájára jár a világ. Jeff Jacoby a Boston.com oldalán arról gondolkodik: lehet, hogy ennek a tettrekészségnek vége? Hogy a terroristákkal már nem kemény kézzel, tárgyalások nélkül foglalkozik az ország? Hogy belül fáradtak el a harcokba – még ha azok győzelemmel jártak is?

Imam, egy bebörtönzött palesztin terrorista gyermeke, s egy Hamasz-tagsága miat szintén lecsukott nagybácsi rokona írt levelet Gilad Shalid édesanyjának. A levél teljes terjedelmében olvasható az ynet-en.
A levél nagyon szép, csak éppen (érthető okokból) nem kevéssé egyoldalú. Kifejezetten érdekes az, amit Imam megjegyez: az Izraelben elítélt palesztinok egyetlen bűne, hogy tollat vagy követ ragadtak a megszállók ellen. A történelmi hűség kedvéért meg kell jegyezni: amellett, hogy biztosan ilyenek is ülnek, igen sok hidegvérű gyilkos, terrrorista és támogatóik is csücsülnek. Nem kellene fehére mosdatni azokat, akiknek kezéhez ártatlanok vére tapad. S mivel az egész írás erre a motívumra van kihegyezve, szememben ezzel hiteltelenné is válik.

Hasonlóan szívszorító és hasonlóan teljesen egyoldalú Latifa Abu Hmed története. AZ AFP hírügynökség fényképes beszámolójában feltűnt palesztin anya hét gyermekéből egyet 1994-ben lőttek le az izraeli különleges alakulatok, hatan börtönben ülnek (négyen életfogytot kaptak a beszámoló szerint). A kedves fiúk az Al-Aksza Mártírjainak Brigádja néven ismert terrorszervezet tagjai.
A cikk a szokásos európai cikkek sorába illeszkedik: a palesztinok szenvednek, a zsidók pedig gonoszak, börtönbe zárósak, gyilkolósak. A cikkből viszont nem tudjuk meg, a kedves fiúk miért is ülnek? Kapcsolódva az előző tudósításhoz, esetleg verset írtak az izraeli megszállás ellen? Nem hinném, hogy egy izraeli különleges alakulat azzal szórakozik, hogy válogatás nélkül ártatlan palesztin fiatal férfiakat gyilkol.
Sajnos megint azt kell mondanom: így, ebben a formában Selim Aheb Ettaba írása is hiteltelen, PR-célokat szolgáló.

Ha már a hitelességnél tartunk, érdemes Amr Moussa, az Arab Liga főtitkárának szavaira figyelmeznünk. Moussa szerint az arab világ Amerika barátja. Baj csak az Egyesült Államok saját, belső negatív erőivel van, akik elhitetik, hogy a civilizációk összecsapása történik. A nacionalista amerikai belső erők szítják csak a tüzet a mozlimok ellen.
Természetesen itt az ideje Izrael támogatásának befejezésére és egy kiegyensúlyozott, az arab érdekeket is képviselő Közel-Kelet politika kialakítására.
Hát, több szempontból is érdekes egy gondolatmenet.

Hogy én mennyire untam már, hogy a hazai és a külföldi sajtó hetek óta azt harsogta: a Hamasz Izrael állam elismerésének küszöbén áll. A bebörtönzött szélsőségesek és terroristák által elkészített dokumentumokra alapozva a külpol újságírók többségét elöntötte a maximális optimizmus. Kevesen voltak, akik végig azt próbálták magyarázni: elismerésről szó sincs, hülyeséget beszéltek, kedves újságírók.
A helyzetet a Spiegel remélhetőleg megoldotta, mindenki számára világosan. A Szíriában élő Abu Marzook, a Hamasz „politikai szárnyának” második embere nyíltan, kerek-perec kijelenti: szó sincs Izrael elismeréséről, soha nem is volt és nem is lesz. A börtönpapírokban csak és kizárólag a palesztin állam megalapításáról, elismeréséről esik szó.

Közeledve július 7-hez, Gordon Brown ismét megpróbálja keresztülverni a brit törvényhozáson a 90 napos törvényt: ennek alapján a terrorizmussal kapcsolatos ügyekben őrizetbe vett személyeket a szabvány 28 nap helyett 90 napig lehetne benn tartani, vádemelés nélkül. Ezt a javaslatot tavaly már visszadobták, többek között 48 „lázadó” munkáspárti képviselő aktív segítségével.
Érdekes a cikk második felében bemutatott életkép: a londoni merénylők családja, barátai tagadják, hogy az elkövetők valóban az elkövetők voltak. Photoshop volt a biztonsági kamerák képe is…
Jah és a közvélemény démonizálta az iszlámot, így a mozlim fiatalok dühösek lettek, így könnyen áldozatul eshetnek a nyugat-ellenes szélsőséges jelszavaknak. Miért is nem lepődök meg ezen?

Várjunk csak! A média a hibás! Mert túllihegik a terrortámadásokat! Miért kell ezekről _így_ és ennyit írni? Ez csak arra jó, hogy hergeljék a tudatlan nyugatiakat, akik még nem jöttek rá: az iszlám a béke vallása.
Az Elham Asaad Buaras tudósításában szereplő tanulmány néhány sebből vérzik: így például annak jelzésétől, hogy az elkövetett, így a lapokba tudósításként is bekerülő terrocselekmények fájdalmasan döntő többségét mozlim személyek és/vagy szervezetek hajtják végre. Azért hibáztatni nyugati sajtót, hogy ezt leírja //ha egyáltalán leírja, hiszen a tapasztalatom szerint felettébb szemérmesek bírnak lenni, lásd aktivista vs. terrorista…//, az erősen visszatetsző dolog.
Amúgy maga a vizsgálat is eléggé amatőrnek tűnik: egyetlen körben, két csoportban egy-egy cikket elolvasva mérték a sajtó „iszlámfóbia-keltő” hatását. Ennél azért sokkal részletesebb vizsgálatokat is végeztek és végeznek már ez ügyben, Nagy-Britanniában is…

Repülős hírek, #87

2006-06-30T16:42:00.000+02:00

Valószínűleg a május 10-én hasraszállt B-1B Lanceről készült ez a kép. A Diego Garcián lehasalt repülőgép személyzetének minden tagja épségben szállt ki a gépből.

Előkerült egy szépséges video is, mely az F-22A Raptor átesési tesztjét mutatja meg. Csinos látvány, amikor egy 200 millás vadászgép Besenyei Petit játszik… :)

Az Amerikai Parti Őrség átvette az első három remotorizált HH-65C Dolphin kutató-mentő helikopterét. A Port Angelesbe került helikopterekre a Turbomeca Arriel 2C2-CG gázturbinákat hegesztették fel, melyek jóval nagyobb teljesítménnyel rendelkeznek, illetve továbbfejlesztették őket a vezérlés és a repülésbiztonság területén is.
A gépekkel a ktató.mentő feladatokon kívül halászati ellenőrző repüléseket, határvédelmi és drogvadász feladatokat is végrehajtanak.

A Bush-kormányzat értesítette a Kongresszust, hogy Pakisztának engedélyezte 18 vadonatúj F-16C/D Falcon vadászbombázó repülőgép megvásárlását. Az 5 milliárd dolláros fegyvervásárlási csomagban emellett további 18 gép megvásárlásának opciója és 26 használt pakisztáni F-16A/B felújítása is szerepel.

Nem kevéssé verte szét Avianót egy vihar. Az olaszországi amerikai légi támaszpont számos épülete is komolyan megsérült, sok autó teéjesen öszetört. A reptechnikában is komoly károk keletkeztek: egy UH-60 Blackhawk helikoptert a viharos erejű szél egyszerűen felfordított. A szállítóhelikopter farokrésze letörött és a rotorlapátok, illetve azok mechanizmusa is tönkrementek.
A 31. Vadászrepülő Ezred F-16C/D-jei és a ramsteini 86. Szállítórepülő Ezred itt vendégeskedő C-130E Herculesei szerencsére nem sérültek meg.

Négy új F-16 Block 50 Falcon vadászbombázó érkezett a Chilei Légierőöz június 27-én. A két két C és D változat iquiquei Los Condóres Légitámaszponton szállt le helyi idő szerint 17:20 körül. A Chilei Légierő összesen 10 új és 16 használt holland F-16-ost kap. Az első két új gép idén januárban érkezett meg a légierőhöz, míg az utolsó négy 2006. decembere előtt Chilében lesz. Az új gépek összesen 500 millió dollár körüli áron kerültek megvásárlásra, beleértve a fegyverzetet és a tartalék alkatrészeket is.
Az új gépek maradnak Iquique-ban, míg az ex-holland Falconok Antofagastából repülnek majd.

Élesen kritizálta a Boeinget az ausztrál védelmi miniszter. Brendan Nelson azon akadt i, hogy a B-737 Wedgetail AWACS-gépek vélhetően három éves késéssel kerülnek csak az Ausztrál Királyi Légierő kötelékébe. A 2,5 milliárd dolláros programban nyújtott Boeing-teljesítmény erősen kedvetlenné tette Nelsont, aki szerint ennek ellenére nem sérül jelentősen Ausztrália védelmi képesége.
A hat repülőgép első két példányának 2006. novemberéig kellett volna megérkeznie, de várhatóan leghamarabb csak jövő év elején, peszimistább becslések szerint 2008-ban landolnak majd Ausztráliában.

Népszabadság és a civilizációk összecsapása

2006-06-30T14:05:00.000+02:00

Érdekes cikk jelent ma meg a Népszabadságban, „Önbeteljesítő jóslat” címmel. Balázs Gábor írása erős felütéssel rajtol: a civilizációk összecsapása nevű babona nem más, mint a nyugati értelmiség legújabb mítosza.
A kollega a ranciaországi zsidó közösség és a francia szélsőjobb egyes figuráinak összeborulásának veszélyeire figyelmeztet. Ebben még akár egyet is érthetnénk, a cikket végigolvasva azonban súlyos kérdések merülnek fel a kekec olvasóban, jelesül bennem.

Idézném: „A két fél közeledésének alapja a vad, differenciálatlan, jórészt alaptalan félelmeken alapuló iszlámellenes gyűlölet. Ennek a félelemmel vegyes gyűlöletnek a kárvallottja többé-kevésbé az összes nyugati társadalom, haszonélvezője pedig az európai szélsőjobb, Izrael, illetve az Egyesült Államok háborús héjái és az iszlám fundamentalisták. Ezek, a nincs rá jobb szó, háborús uszítók addig sulykolják nekünk, hogy a "civilizációk összecsapása" elkerülhetetlen, sőt már itt és most (értsd: a Közel-Keleten, de Európa nagyvárosaiban is) zajlik, hogy végül a dolog valóban önbeteljesítő jóslattá fog válni.”

Álljunk meg egy polgári szóra! Először is számomra nem egyértelmű a megfogalmazásból, hogy most ki is a háborús uszító? A francia zsidók és a francia szélsőjobb, karonfogva egymást a mámoros párizsi éjszakában? Vagy éppen az iszlám fundamentalistákkal egy mondaton belül azonos szintre helyezett Izrael? Vegyük észre, hogy a mondatban egyedül Izrael szerepel, mint állam, még az Egyesült Államokból is kiemelte a szerző a „háborús héjákat”, mint bűnösöket. Izrael viszont cakkumpakk szerepel, a kiegyensúlyozott tájékoztatás legnagyobb dicsőségére.
A cikkíró feltételezése szerint a „civilizációk összecsapása” semmi más, mintsem egy olyan toposz, melyet ismételgetve a „háborús uszítók” belekergetnek minket egy önbeteljesítő jóslatba, vagy mi a szösz.
A kollega ezzel a gondolatmenettel lazán ignorálta például a skandináv nagyvárosok jelenségeit (érdemes Fjordman munkásságát említeni, már ami az itt tapasztalható jelenségek, összecsapások tudósítását, elemzését illeti), ahol aztán sok minden történik, csak nem a „clash of civilization” emlegetése.

„És ne kerteljünk: egy ilyen politika, ha elhiteti a több milliós európai iszlám közösséggel, hogy az "identitásotok" a baj, nem a szegénységetek vagy a jövőnélküliségetek, vagy hogy az iszlám és a nyugati demokrácia összeegyezhetetlen, akkor az Európa nagyvárosaiban zajló események valóban a civilizációk háborújának a képét ölthetik magukra.”

Kedves Balázs Gábor! Bármikor és bárhol hajlandó vagyok elismerni, hogy az európai bevándorlással kapcsolatos jelenlegi gondjai mélyen a mltban és a gazdaságban gyökereznek. De azt leírni, hogy a jövőnélküliség és a szegénység az egyetlen baj, az nagyon bátor dolog. Ha esetleg elmondaná, hogy a becsületgyilkosságok elkövetése például a szegénység vagy a jövőnélküliség számlájára írandó? Ha több segélyt kapna az apuka, nem ölné meg kegyetlen módon a saját lányát, a család lelkes asszisztálása mellett? Kevesebb lenne a mozlim bevándorlók és leszármazottaik által elkövetett nemi erőszak? Ez mind pénzkérés lenne?
Véleményem szerint az iszlám egyes elemei valóban összeegyeztethetetlenek az európai értékekkel. Érdekes módon ezt a Közel-Keleten nyíltan hangoztatják és bizony gondosan ügyelnek a nyugati értékek, gondolatok egy jelentős részének kiiktatásán: lásd például Szaúd-Arábia és a (legyen akár vallási vagy a szexuális másságra vonatkozó) tolerancia kérdését.

„Az idén a valószínűleg részben antiszemita, részben anyagi megfontolásokból meggyilkolt zsidó fiatalember, Ilan Halimi emlékére szervezett demonstráción a francia rasszizmus elleni szervezet, az SOS Rascisme emberei eltávolították a menetből az egyébként egy reprezentatív zsidó szervezet által meghívott Villiers-t (nyilvánvalóan annak ismert rasszizmusa miatt), ám Halimi temetésén, a Victoire téri zsinagóga előtt a zsidó közösség lelkes ovációval fogadta.”

Mi az, hogy „valószínűleg részben antiszemita???” Az agyam eldobom… Talán ha a kedves szerző ellátogatna a Wikipedia bejegyzésére, vagy egy gyors Google-szörffel körbenézne, mielőtt ehhez hasonló mondatokat leírna. Javallanám még az ÉS kiváló anyagát is: ez ráadásul még magyarul is van. Esetleg Nidra Poller írása a Wall Street Journal weblapjáról.
Hány tonna linket küldjek még, kedves kollega?
Elhiszem, hogy Magyarországon is elharapódzik a PC-beszély, de azért mindennek van határa. Bár, ha utánagondolok, az SS is csak „valószínűleg részben antiszemita” volt, hiszen nem csak zsidókat öltek meg és nem minden tagjáról bizonytíható be a bíróság előtt, hogy antiszemita.

„A beszélgetőpartnerek könnyen megegyeztek abban, hogy az antijúdaizmus jelen van az iszlám vallás alapjaiban és, véleményük szerint tagadhatatlan, hogy az "iszlám vezetői a történelem során sosem tettek semmit a zsidók helyzetének javítása érdekében".”

Könnyen megegyeztek, mert bezony ez így van. Ha szükséges, a megfelelő Korán-idézetekkel bőségesen megtámogatható ez az állítás. Ajánlom a kollega figyelmébe az Islam Online témába vágó cikkelyét.
Az, hogy a történelem során nem minden esetben és nem minden államban uralkodott el az iszlámon a zsidóellenesség, igaz. Ugyanakkor ez mára már csupán történelem: a modern iszlámban nehéz olyan mértékadó és befolyással rendelkező irányzatot találni, mely a zsidósághoz legalábbis jóindulatú semlegességgel áll és az irányzat vezetői, képviselői ezt a hívőknek nyíltan hirdetik is.
Az ellenpéldát a traucsacska@gmail.com emilcímre várom, előre is köszönettel.

„Végezetül a politikus reményét fejezi ki, hogy a francia külvárosokban tomboló antiszemitizmus (erről persze szó sincs) láttán egyre több zsidó fiatal csatlakozik pártjához.”

A „szó sincs” kitételről a helyi zsidóság és a francia kutatók egy jelentős része másképp gondolkodik. Igaz, a tomboló jelző is mérték kérdése: kinek hol húzódik a „tomboló” és a „normális” antiszemitizmus közötti határ.

„Nyilván nem véletlen, hogy ilyen támogatást kap a francia zsidó közösség médiájától, mint ahogy az sem, hogy a legutóbbi antiszemita incidenskor (mint ismertes a Tribu Ka nevű pár tucat tagot számláló iszlámista szervezet néhány tagja antiszemita kiáltásokat hallatott Párizs zsidónegyedében) az azonnal a helyszínre siető politikust a negyed lakói "Villiers président" rigmussal fogadták.”

A No Pasaran tudósítása szerint azért jóval több történt, mintsem néhány suhanc ordibálása egy párizsi utcán(s ezzel nincs egyedül).
S a cikkből az is kimaradt, hogy Nicolas Sarkozy belügyminiszter is látogatást tett a helyszínen, Villiers után csupán néhány perccel…

Természetesen a szerzőnek, Balázs Gábornak szíve joga leszögezni és kijelenteni: nekem meg szívem joga rámutatni néhány olyan pontra, ahol véleményem szerint a szerző rosszul gondol valamit, vagy éppenséggel csúsztat.

Európa, a fel nem ismert birodalom

2006-06-30T13:59:00.002+02:00

Az utóbbi hónapok egyik legszórakoztatóbb írása került elém, a Welt am Sonntag blogjáról. Kérem szépen, vérkomolyan arról van szó, hogy Európa észrevétlenül éppen birodalommá növi ki magát. Az EU egyik problémája éppen az, hogy ezzel sem a polgárok, sem a politikusok többsége nem néz szembe.
Nem röhögni!
A római, majd a brit világbirodalom (kétségkívül létező) jótéteményeinek felsorolásával és fényezésével végezve a szerző rámutat: a brit kolóniák mind visszasüllyedtek, elszegényedtek Britanniához képes, kivétel persze Szingapúr és Malajzia (meg India) kivételével.
A cikkíró szerint az EU birodalomként viselkedett, nem csak a Balkánon, hanem Kelet-Európa távolabi tájain is.
Hát keziccsókolom, tessék már mondani, nem akkor lett vége a balkáni vérengzéseknek (legalábbis egyelőre), amikor az Egyesült Államok bevonult? Nem az történt, hogy előtte évekig boldog-boldogtalan (beleértve az amerikai elnöki különmegbízottakat, az ENSZ-et és az EU-t) képviselő tárgyalt, ezen az érintett államok jót röhögtek, illetve időnként kikötötték a kéksisakosat egy rokonszenves betonoszlophoz, csak úgy a miheztartás végett, aztán mentek népirtani?
Mit ér az a „birodalom”, mely saját területén sem képes semmilyen ütőképes erőt felvonultatni. Mit ér a birodalom, amelyik folyamatos konszenzusépítésre, a legkisebb közös többszörös megkeresésére épít?
Feszítsenek meg, de én úgy emlékezem: sem Róma, sem London nem tárgyalások útján építette ki birodalmát. Bezony, kedves WaS, katonai erővel, megszállásokkal, helyőrségekkel, magas költségek árán. És _utána_ jöhetett a civilizálás, a helyi infrastruktúra kiépítése.
S mivel az EU ilyen jellegű katonai potenciált Boszniában sem volt képes felmutatni (viszont vidám perceket okoztak a szerbeknek a szabályokkal teljesen gúzsba kötött „békefenntartók” szerencsétlenkedése), hogyan képzeli a cikkíró, hogy az EU birodalom lehet? Hol? A brüsszeli óvoda homokozójában?
Amikor éppen most foszladozik szét a sokat hangoztatott európai szolidaritás, lásd a „ki mennyit fizet be a közös kasszába és mennyit vesz ki a sok csóró új és régi tag”? Amikor folyamatosan csökken az EU tagjainak katonai költségvetése? Amikor már a légiszállítási kapacitás megteremtéséhez is az oroszokhoz és az ukránokhoz kell szaladgálni, ugyanmár, vigyetek el minket ide és oda //An-124 Ruszlán rulz, btw…//? Amikor az emblematikus Airbus A-380-projekt, az EU büszkesége, a franciák és a németek álma éppen most készül összedőlni?
Amikor úgy meszelték el az európai alkotmányt, hogy csak úgy nyekkent?

Külpol megamix, #23

2006-06-30T13:59:00.000+02:00

A figyelmet kevéssé ragadta meg, de nem csupán a rosszfiú izraeliek építenek szép nagy falat a palesztin területek köré: Egyiptom ugyanilyen módszerekkel védi magát a palesztin „barátaitól”. Csak azt nem értem, szokás szerint persze, hogy amit izraeli daru épít, az rossz fal, amit meg egyiptomi, az meg jó fal?! :)
Na mindegy, a lényeg: palesztin fegyveresek csinos lyukat robbantottak a fent megnevezett építménybe. Bár az AFP felvételén nyoma sincs robbanásnak, égésterméknek, koromnak, sokkal inkább úgy néz ki, mintha kiemelték vagy kidöntötték volna az elemeket.
Az egyiptomi hatóságok persze pánikszerűen igyekeztek lezárni a lyukat, nehogy valaki is átszökjön Egyiptomba. Mert ugye fontosak nekik arab testvéreik, a hős palesztinok – fontos, hogy ott maradjanak, ahol vannak…

A libanoni televízió jónak látta meginterjúvolni Norman Finkelsteint, a „Holokasut-ipar” című könyv szerzőjét. Az író a műsorban is alaposan kifejtett véleménye szerint az egész Shoában alig 50 ezer zsidót öltek meg //Jaham, a töbi magyar zsidó meg a Marsra utazott…//, minden más szám csupán mesterségesen felturbózott kamuösszeg.
A Holokausztot természetesen Izrael és amerikai szövetségesei nagyítják fel, a palesztinok és az alapvető jogok ellen.
Az sem igaz, hogy Svájcban zsidó pénzek ragadtak volna meg: Finkelstein szerint a zsidók többsége nagyon szegény volt, kicsi, koszos falvakban, telepeken laktak Kelet-Európában, így pénzük sem lehetett. Másrészt a 30-as évek gazdasági világválsága az esetleges betéteket is elvitte. Harmadrészt pedig a gazdag zsidók úgyis kivásárolták magukat a nácik karmaiból, majd a háború után a maradék pénzüket is kivették a bankokból.
Nos, érdekes egy vélekedés, szavamra.

Jelentem, Ayaan Hirsi Ali megbuktatta a holland kormányt. Rita Verdonk bevándorlásügyi miniszter lépése, mely az ismert jogvédőt, parlamenti képviselőnőt és a mozlim szélsőségesek kérlelhetetlen ellenfelét egy hamis adatszolgáltatás miatt megfosztotta állampolgárságától és útlevelétől, a holland kormány bukásához vezetett végül. S ezt már az sem tudta megakadályozni, hogy Hirsi Ali június 27-én végül visszakapta állampolgárságát. Mivel a kisebbik koalíciós partner Verdonk le nem váltása miatt kivonult a koalícióból három miniszterével együtt, Jan Peter Balkenende kormányfő kénytelen volt lemondását benyújtani Beatrix királynőnek.
Sokak szerint Verdonk nem véletlenül keménykedett a színesbőrű Hirsi Ali ellen: elképzelése szerint a VVD joboldali párt elnökségét magához ragadva az ország első női miniszterelnöke szeretett volna lenni. Ez már így, ebben a formában, felettébb valószínűtlen lesz.
Ez tetszik.

Oriana Fallaci írónővel szolidaritást vállaló weblap indult Lengyelországban. A levelet többek között Lech Walesa volt lengyel elnök is aláírta. A levél írói Voltaire híres idézetével tiltakoznak a bergamói bíróság, nevezetesen Armando Grasso bíró eljárása ellen, melyet Fallaci legutóbbi könyve miatt indítotak az írónő ellen, iszlámgyalázás vádjával.

Az emberiség elleni bűntettnek nevezte és az antiszemitizmussal hozta egyenlőségbe az iszlamofóbiát Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök. A június 29-én az Európai Bizottság előtt elmondott beszédében azt mondta, hogy „mi, mozlimok, egyre inkább ostrom alatt érezzük magunkat.” A török politikus gondosan kerülte az emberi jogok és a demokratikus mozgalmak törökországi helyzetét, ehelyett arra figyelmeztetett, hogy Európa nagyvárosaiban található 10-25 százaléknyi török populáció miatt fontos a megfelelő szabályokat követni ahhoz, hogy a szociális integráció után békés egymás mellett élés legyen elérhető.
Azért az ostrom alatt dolgot erősnek érzem, pláne úgy, hogy Erdogan elegánsan átsiklik az összes törökországi gyalázat felett, ha már ugye a békés együttélésről beszél…

Újabb kellemetlen adalékokkal rukkolt elő a The Globe and Mail kanadai napilap. A lap értesülései szerint a terrorista cselekmények előkészítésének gyanújával letartóztatott kanadai mozlim polgárok feleségei felettébb érdekes tartalmú beszélgetésekkel, blogolásokkal múlatták az online időt 2004. óta. A megszólalások, bejegyzések a dzsihád és más szélsőséges jelenségek mély megértéséről tanúskodnak: szívemnek különösen kedves volt az a bejegyzés, mely az Al-Fatiha kanadai, a meleg mozlimokat támogató csoportról szólt. Farooq asszony véleménye szerint a felvonulókat Szaúd-Arábiába kellene küldeni, ahol annak rendje és módja szerint kivégzik, például úgy, hogy nyilvánosan rájuk döntenek egy falat.
Aranyos, kedves, tündéri mozlim feleségek, akik persze mit sem tudtak férjeik jihad-terveiről és szívük mélyén azért biztosan mérsékeltek.

Az Amerikai Legfelsőbb Bíróság Guantanamoval kapcsolatos ítéletét magyarázzák nálam sokkal okosabb emberek. Ami nekem világossá vált: a rabok maradnak, az elnök meg jól felhatalmazást kér ehhez a kongresszustól.

Dead man walkin' - vége az amerikai hordozóknak?

2006-06-30T09:16:00.000+02:00

T. úr hívta fel a figyelmemet (ezúton is köszönet érte!!!) Gary Brecher cikkelyére. Az eredeti írás elérhető itt.

A szerző cikke egy 2002-ben zajlott gyakorlatról szól: a „Millenium Challenge '02”-ről, melyet a Perzsa (Arab)-öbölben bonyolítottak le. A dologról anno még én is hallottam, de akkor még nem blogoltam, így csak átfutottam a dolgot. Most viszont t. úr kérésének megfelelően alaposabban kivesézem a dolgot, kifejezetten a haditechnika szemszögéből (pl. hogy minek neveztek kicsodát, a dolog szempontjából érdektelen).
Mert van miért: a számítógépen zajló csatározás érdekes eredményt hozott.
Paul van Ripen tábornok, az Ellenséges Erők vezetője a hadijáték közepén távozott, mert véleménye szerint az egész gyakorlatot úgy konstruálták meg a Haditengerészet szakértői, hogy csak és kizárólag az amerikai erők, azaz a jófiúk győzhetnek. Pedig a derék tábornok az aszimmetrikus hadviselés minden trükkjét bevetette: amikor a vezetési és parancsnoki távközlési rendszert az amerikai csapatok zavarták, motorbiciklis küldöncökkel oldotta meg a kommunikációt.
A feltételezések szerint //s a későbbi valós események szerint, tegyük hozzá rögtön…// Amerika egy meg nem nevezett öbölbéli országot lerohan. Az Egyesült Államok a hadijátékokban az új, hi-tech eszközökkel gazdagon felszerelt egyesített csapatok doktrínáját tesztelte. A játékban ugyanakkor van Ripen néhány kisebb csónakkal és repülőgéppel az amerikai flottakötelék többségét megsemmisítette. A cikk írója szerint játék kimenetelének tanulsága: komoly ellenfél ellen egyetlen anyahajó-kötelék sem húzta tovább egyetlen napnál.
A cikkíró szerint a Haditengerészet minden trükköt bevetett: például „újraélesztette” az egyszer már elsüllyesztett hajókat (a cikkíró szerint saját karrierjük védelme érdekében).
A hadijátékban a tudósítás szerint van Ripen kicsiny hajók és repülőgépek egész flottáját mozgatta az öbölben, fel és alá, mindenféle rendszer nélkül. Amikor a játékban az admirálisok a hajók távozására szólítottak fel, a kicsiny falka rátámadt az amerikai haditengerészetre és kétharmadát elsüllyesztette.
Az eredmény a cikk szerint mindenkit megrémisztett: jegyezzük meg, valóban csúnya eset lenne, ha egy ilyen tengeri ütközet ilyen végeredménnyel járna. A cikkíró sommás ítélete: egy kupac Cessna, halászhajó és más, válogatott magángép, felszerelve hajók elleni rakétákkal, képes megsemmisíteni egy repülőgép-hordozót. Azaz a hajógyártásba és –fejlesztésben fordított több száz billió dollár pusztán ablakon kivágott pénz.
Brecher még tovább megy: egy //természetesen nem kis arccal rendelkező, de beszélgetett már valaki vadászpilótával? Azok sem az a szerény társaság, btw… ;) // tengeralattjáró-parancsokot idéz, aki szerint kétféle hajótípus van a Haditengerészetnél. Nevezetesen a tengeralattjáró és azok célpontjai.
A cikkíró szerint a nagyméretű felszíni hajók dinoszauruszok, s ez 1921. óta (Billy Mitchell amerikai repülőtiszt híres hajók elleni bombázásai) egyre világosabban látható.
Brecher ezután röviden összefoglalja a Mitchell-féle akciót, de tegyük hozzá: a lebombázott csatahajók álló célpontként, vadászfedezet nélkül voltak kiszolgáltatva a támadó bombázóknak. A Prince of Wales csatahajó és a Repulse cirkáló 1941-es japán elsüllyesztésével összefogva a szerző sommás ítéletet alkot: ami 1941-ben a csatahajó, az most a repülőgép-hordozó. Nagy, büszke, drága üldögélő kacsa.
Megállapítása szerint a mikrochipek világában egy ellenséges tankerről kilőtt 60 önvezérlő cirkálórakéta pillanatok alatt végezhet bármelyik anyahajóval. Egyetlen találat és a repülőgépek már nem szállhatnak fel – úgy fognak elsüllyedni legénységükkel együtt, hogy még egy lövést sem adnak le.
A cikkíró szerint ez volt a „Millennium Challenge II” igazi üzenete
A cikkíró emellett hivatkozik a Falkland-szigetek körüli csatározásokra, az ott Exocet rakétákkal elsüllyesztett brit hajókra is.
Arra is felkér: képzeljük el, ha ez az argentinoknak sikerült az 1980-as évek technikájával, mi tudna tenni ma Kína, Irán vagy Észak-Korea egy város méretű hordozóval?
A szerző kedvence érezhetően Irán: okosak, elszántak, és gyűlölik az Államokat. A szerző szeme előtt egy apró hajókból és repülőgépekből álló flotta lebeg, melyek robbanóanyaggal megrakva egyszerre vetik rá magukat az amerikai flottára. Véleménye szerint Irán is van Riper módjára cselekedne: mindent egyszerre, egy időben bevetve megsemmisítené a hordozót.
Ezt a forgatókönyvet a technológiailag még fejlettebb Kínára is alkalmazza: a szerző szerint nincs az az amerikai repülőgép-hordozó, mely egy nyílt tengeri ütközetben 5 percnél tovább élne.
A szerző szerint a repülőgép-hordozók teljesen fölöslegesek, csak azlért vannak, hogy mert lenniük kell. Hogy legyen felszíni flotta.
Ha Irán is beszáll az öböl-környéki csatákba, a szerző szerint egyetlen nap alatt vége lesz az ott harcoló amerikai hordozóknak.
Ha valaha is megközelítik a kínai partokat, szertefoszlanak majd.
Ha Észak-Korea partjai közelébe settenkednek, csak búvárparadicsomként említhető roncstemetőnek lesznek jók.

A cikket végigolvasva egyre erősödött egy érzés: t. úr utál engem, valamely oknál fogva. Máskülönben nem küldi el ezt a cikket. De lássuk csak, miért tartom enyhén szólva is viccesnek Gary Brecher írását?

A cikk elején, ahol először kerülnek említésre a robbanóanyaggal megrakott hajók, a hadijátékban azonnali és elsöprő győzelmet aratnak. Nekem könnyebb dolgom van, hiszen már 2006-ot írunk, így sok tapasztalattal lettünk gazdagabbak. Ilyen a USS Cole jemeni megtámadása: a robbanóanyaggal zavartalanul a hajónak ütköző csónak sem volt képes elsüllyeszteni a nem harckészültségben álló, csendesen a móló mellett ringatódzó hajót.
Itt rögtön álljunk meg néhány szóra. Először is, nem véletlen annak kiemelése, hogy a Cole nem volt harckészültségben. Ha egy hajót várhatóan támadás ér (márpedig a kötelék felé tartó soktucat kishajó és repülőgép nehezen fogja magát kiadni békés látogatónak), a hajó „begombolkozik”, a rekeszajtókat bezárják, így az esetleg bekövetkező sérülésnek, vízbetörésnek nagyságrendekkel jobban áll ellen a hajó. A Cole békésen sziesztázott, az átjárók tárva-nyitva, mégsem süllyedt el.
A szerző teljes mértékben ignorálja a védelmi eszközöket. A jelek szerint a 127 mm-es automata löveg nem is létezik, sem a kifejezetten kis támadó hajók ellen működő, infravörös és elektrooptikai célzókészüléket kapott Phalanx 20 mm-es CIWS sem. Ezen kívül nem léteznek az Mk 38-as 25 mm-es gyorstüzelő gépágyúrendszerek és ennek önvezérelt, mod 2-es változatai sem, melyek szintén a hívatlan kisebb hajók és repülőgépek ellen dolgoznak // s már harchelyzetben is bizonyítottak//.
A cikkíró emellett elfelejti vagy szintén azonnal elsüllyedőnek tartja a Carier Battle Group további egységeit is. Pedig a repülőgép-hordozót kísérő Aegis-rendszerrel felszerelt Ticonderoga-osztályú cirkálókat, a Spruance és Burke-osztályú rombolókat és a Perry-osztályú fregattokat kifelejteni vagy egy vállrándítással elintézni meglehetősen merész ötletnek tűnik.
Pláne, hogy a haditengerészeti SH-60 Seahawk LAMPS III-asok használhatják az AGM-114 Hellfire irányított rakétákat – a csónakkal támadók legnagyobb örömére.
Hasonlóképp érdekes felvetés a Cessnákra pakolt levegő-föld osztályú hajó elleni rakéták ötlete. A kisgépek szárnyszerkezete nem bírja el a súlyos rakétafegyverzetet, márpedig egy Nimitz-osztályú hordozó bőrének kilyukasztásához nem kevés robbanóanyag szükségeltetik. Nem véletlen, hogy igen nagyméretű rakétákkal és torpedókkal kívánt harcolni a Szovjetunió az Egyesült Államok hordozói ellen.
Arról nem is beszélve, hogy derekas barkácsmunka lenne a hajó elleni rakéták indításához és célravezetéséhez szükséges elektronikus rendszereit felpakolni egy Cessna 182-esre…
Hasonlóképp figyelemre méltó a cikkíró azon megjegyzése, hogy a napnál világosabb, semmi értelme nincs nagyméretű hajókat, így hordozókat építeni. Ezt az amerikai haditengerészeten kívül a brit, a francia és az olasz flotta is másképp gondolja. Az említett három ország épp mostanában épített vagy fog építeni repülőgép-hordozókat, minden eddiginél nagyobb hajókat hadrendbe állítva.
Valóban pofásnak tűnik a Billy Mitchell-féle huszáros bombázást és a brit hajók szingapúri elsüllyesztését emlegetni: csak történetesen teljesen hamis. Mint azt a cikkíró is megjegyzi, egyik esetben sem volt légifedezet. Márpedig az amerikai hordozókat egy Irán elleni akció esetén, de még a rutin Persza-öbölben végrehajtott hajókázásnál is erősen védik a levegőből. Az állandó, tankertámogatású F/A-18 Hornetekből álló fedezet, az E-2C AWACS távolba néző szeme, a hajón szintén készültségben lévő gépek (Alert 5 pl.) alaposan megnehezítené a propelleres ad-hoc bombázók zavartalan támadását. Egy lassú, elektronikus zavarással nem rendelkező, csekély manőverezőképességű (ne felejtsük el, a cikk szerint ezek a kisgépek tökig vannak pakolva robbanóanyaggal, illetve dögnehéz rakéták lógnak a szárnyaik alatt, amúgy is derekas légellenállást okozva) kisrepülőgép nem nevezhető méltó ellenfélnek még a Hornetek gépágyújának sem.
Örültem volna továbbá, ha a cikk szerzője megnevezné azt a hajó elleni rakétatípust, mely minden külső adat nélkül (hiszen a bérelt Cessnán nem nagyon van tengerészeti felderítő radar) képes hatékonyan támadni egy mozgó flottaköteléket – legyen az a többszörösen bizonyítottan szofisztikált Itáni Haditengerészet fegyvere.
Nehezen tudom továbbá elképzelni azt, hogy a szövetségesek hírszerzése egyetlen aprócska információval sem rendelkezne egy iráni tanker átalakításáról cirkálórakéta-hordozóvá. A rakéták fedélzetre szállítását, a teherhordó tér látványos és jelentős átalakítását úgy kellene megoldani, hogy az amerikai és szövetséges hírszerzés erről egyetlen kósza hírből se értesüljön. Azért a 60 cirkálórakéta nem kis mennyiség: pláne úgy, hogy a józan ész szabályai szerint egyetlen sortüzet tud majd leadni a tanker, mielőtt azonosítják és a tenger fenekére küldik.
Szóvá tehető az is, hogy a cikk által oly sokat emlegetett low-tech hadviselés és a tankerről indított cirkálórakéta nem férnek össze. Eleve egy valódi cirkálórakéta kifejlesztése meglehetősen komplex és költséges valami: itt elég akárcsak a megbízhatóan működő hajtómű vagy a navigációs rendszerek kifejlesztésére és gyártására gondolni.
A Falkland.-szigetek környékén elért argentin siker viszonylagos: a cikkíró szemérmesen elfeledkezik arról, hogy az argentin légierő mekkora veszteségeket szenvedett a brit flotta támadása közben. Továbbá kimaradt az az információ is, hogy a két, Exocet rakétával elsüllyesztett hajó közül csupán az egyik, a Sheffield romboló (1982. május 4-én kapta a rakétát az oldalába) volt hadihajó. A május 25-én elsüllyesztett Atlantic Conveyor, melyet az argentin pilóta brit repülőgép-hordozónak nézett, bizony egy nagy, kövér, mindenféle védelem nélküli konténerszállító hajó volt.
A dolgot tovább színesíti, hogy a brit királyi haditengerészet abban az időben nem rendelkezett légtérfelderítő repülőgéppel, így a Harrier vadászgépeket csak a hadihajók radarrendszerei segítették. Az Amerikai Haditengerészet E-2C Hawkeye gépei pedig egy konfliktusövezetben állandóan a légtérben tartózkodnak, így oda az a taktikai meglepetés, melyet az argentinok élveztek.
Továbbá: a Sheffield sem rendelkezett közelkörzeti légelhárító fegyverrendszerrel. Az amerikai hajókon egyrészt a Phalanx gépágyú, másrészt az újabb RAM rakétarendszer hatékony közeli védelmet nyújt. Arról is érdemes szót ejteni, hogy a sikeres argentin Exocet-támadás idején a Sheffield zavaró és elektronikai harci rendszereit kikapcsolták, mert azok zavarták a hajó műholdas kommunikációs rendszereit is. A rakéta így egy nem harckészültségben lévő, védtelen hadihajót kapott telibe. Nehezen hihető, hogy egy ilyen hibát egy repülőgép-hordozó és annak köteléke elkövetne.
Hozzá kell tenni, hogy az USS Stark (FFG-31) Perry-osztályú fregatt 1987. március 17-én két Exocetet is bekapott. A hajót megmentették, nem süllyedt el, „csupán” súlyos sérüléseket szenvedett. Figyelemre méltó, hogy a hordozónál nagyságrendekkel kisebb hajót két rakéta találata sem volt képes elsüllyeszteni. //Az eset hivatalos vizsgálatának jelentése letölthető innen.//
Érdekes továbbá az a kérdés is, hogy a cikkíró nem árulja el: Észak-Koreának honnan lennének cirkálórakétái? Az ország szegény és éhezik, a helyi rakétatechnika pedig sokkal inkább a ballisztikus rakétákra koncentrál, mintsem a cirkálórakétákra.
A szerző következő érdekes állítása a flottányi iráni kisrepülőgép és hajó, mely egyszerre veti rá magát az amerikai hordozóra. Tegyük félre azt, hogy ehhez először a kíséreten kellene átverekedniük magukat. A kérdés csupán annyi: hogyan lehet megoldani azt, hogy feltűnésmentesen mondjuk 100 kisrepülőgép egy időben induljon az iráni partoktól és így a légtértől is messzebb lévő hordozó ellen? Főleg úgy, hogy a hordozó radarrendszere, illetve a sokat emlegetett Hawkeye gépek mélyen belátnak Irán területére. Emlékezetes az USS Vincennes esete: a lecsúzlizott Airbust a felszállástól kezdve követték. Nos, ha én a légvédelmért felelős tiszt vagyok, azonnal feltűnne, ha Irán összes kisrepülőgépe elkezdene felszállni különböző helyekről, a normális forgalom többszörösét produkálva. Ne felejtsük el, itt polgári kisgépekről ír a cikkíró, melyek a katonai támadó repülőgépekhez képest lassúak, pláne robbanószerrel telepakolva. Hát, ha észlelek a radarernyőmön 100 kisgépet, melyek teljesen spontán a kötelékem felé indulnak, bizony azonnal légvédelmi riadót fújok és oda a meglepetés. Arról nem is beszélve, hogy meglehetősen bonyolult egy olyan rendszert kidolgozni, ahol az összes, eltérő sebességre képes kisgép pontosan egy időpontban található mondjuk két kilométeres rádiuszon belül. Más esély nem nagyon van: túl kell terhelni az Aegis-rendszert és a többi légvédelmi eszközt, különben vidám vadkacsavadászattá fajul a dolog.
Brecher ugyanakkor teljesen figyelmen kívül hagyja a tengeri aknák telepítését, azok hatását és hatékonyságát: kapitális hiba.

Érdekes cikk, de sokkal inkább fantazmagória, mintsem komoly elméleti munka. A szerző rengeteg olyan feltételezéssel él, melyek az amerikai oldal lehetőségeit le-, míg az ellenfelekét felbecsüli. Nem állítom azt, hogy az aszimetrikus hadviselés nem lehet eredményes a haditengerészeti ütközetekben. Azt viszont tagadom, hogy a cikkben említett módon komoly esély lenne egy vagy több amerikai hordozó és annak kötelékeinek megsemmisítésére.
Az aszimetrikus hadviselés légi irányvonala sosem működött, lásd a jugoszláv példát. A szárazföldi vonal épen mostanában vall kudarcot, hiszen Irak és Afganisztán esetében is sokkal inkább a civil lakosság öldöklésére képesek csak a terroristák, mintsem bármilyen komoly katonai támadásra. Kérdés, ezek után a tengeren valóban ennyire más lenne a felállás?
Véleményem szerint nem, az indokokat lásd fentebb.

Külpol mix, #22

2006-06-29T13:33:00.000+02:00

Vidám vadászatok napjait éljük, felebarátim. Első körben a csúnyábbik, véresebbik kerül megdalolásra: amint tudni lehetett előre, Putyin elnök kiadta az engedélyt az orosz diplomaták gyilkosainak megtalálására és megsemmisítésére. Mint említettem, az oroszok valahogy nem fosnak a CNN és az AP kameráitól. Gyanítom, a tetteseket nem kevés forgáccsal együtt fogják kivágni, s azt is sejtem, hogy az ún. civilizált világ mély hallgatással övezi majd az ügyet. Kíváncsi lennék azért, hogy az AI vagy a HRW milyen anyázásba fogna, ha mondjuk Bush elnök adna ki ilyen ukázt…

Vadásznak izraeli barátaink is: gyilkosokat, emberrablókat, terroristákat. A másodiknak elrabolt, 18 éves kölyök Eliyahu Asheri fejbe lőtt holttestét már megtalálták, az egyik letartóztatott palesztin „szabadságharcos” (mellesleg a gyilkosság aktív résztvevője) csiripelte el, hová temették. Nagy bátorság kellhetett egy fegyvertelen kamasz kivégzéséhez. Attól tartok, a maradék EU-s palesztin-barátság is eltünedezhet: ezt azért nehéz az elnyomás elleni szabadságharcként kommunikálni a segélyező országoknak…
A jelek szerint hamarosan kabinetülést tarthat az ún. „palesztin kormány” valamely izraeli börtön tágasabb termében. Fél tucat miniszter és 60+ képviselő már letartóztatásban csücsül, s a vadászat még nem ért véget. Jelezném: nem önkényes elrablásról van szó, hanem bírósági végzéssel támogatott bűnügyi letartóztatásokról.
A katonai offenzíva tovább folyik, egészen addig, amíg meg nem lesz az elrabolt tizedes,

Játszott az Izraeli Légierő is, Asszad szíriai elnök helyében én elgondolkodnék a szíriai légvédelem kérdésén. Június 28-án az IAF egy négygépes köteléke látogatást tett Bashar al-Asszad Wadi Kandilban lévő palotája fölött: alacsonyrepülésben, hangsebesség fölött. A zajos sikert aratott //én kérek elnézést…// akció alatt az elnök a jelentések szerint a palotában tartózkodott. A hivatalos szíriai jelentés szerint a légvédelmi tűz szétszórta, majd visszafordulásra kényszerítette az izraeli gépeket. Más információk szerint az IAF gépei már rég elhagyták a helyszínt, mikor a szíriai légvédelem vezetés nélküli tüzet nyitott mindenfelé. Mivel a gépek egyáltalán eljuthattak a palota fölé, a második forgatókönyv tűnik élőnek számomra. Azért szép lehetett mondjuk négy F-15I Ra’am alacsonyrepülésben a palota fölött… :)
A látogatás nem véletlen: az izraeliek alapos gyanúja szerint Szíriának és az elnöknek több, mint meghitt viszonya a Damaszkuszban székelő Hamasz terrorcsoporttal.
Gyengéd figyelmeztetés, ami volt.

Európai szemmel kissé érdekes gyermeknevelési módszerek léteznek Gázában: egy friss hír szerint a játékszernek használt kézigránát (!!!) elműködött, megölve a 23 esztendős Quassem Massud-ot és egyéves unokahúgát.
A rosseb tudja, bár katonailag erősen fertőzött vagyok, de én valahogy nem érzem szükségét éles repeszgránáttal gurigázni családi körben. De biztos bennem van a hiba, meg kellene értenem a kulturális különbségeket…

Érdekes bejelentést tett az Al-Aksza Mártírjainak Brigádja néven ismert terrorszervezet. A banda szóvivője szerint a csütörtök reggel kilőtt egyik Quassam-rakétában már a nemrég emlegetett vegyi töltetek egyike volt.
Az IDF semmilyen vegyvédelmi riasztást nem adott ki, így egyelőre úgy tűnhet, vaklárma. Remélem, mindig így is lesz, mert nehéz elképzelni az izraeliek válaszreakcióját egy esetleges vegyi vagy biológiai támadásra. Gyanítom, leginkább a „kő kövön” forgatokönyv lenne az esélyes, ráadásul nem nagyon lenne sem morális, sem jogi alap visszafogásukra.

Ha már fegyverek: egyre erősebb gyanú ébredezik egyesekben, hogy iráni aknákkal dolgoznak a palesztin terroristák. A terrorközeli kapcsolatairól jól ismert AP készséges fotósainak pózoló palesztin terroristák kezében érdekes módon olyan, különlegesen kialakított harckocsi-aknák láthatóak, melyeket a gyanú szerint Irán exportál a szívének kedves terrorcsoportoknak. Ilyenek működéséről, akcióiról már kaptunk hírt Irakból is.
Érdemes egyébként megfigyelni, hogy a „hős szabadságharcosok” vidám kisgyerekek társaságában telepítik az aknákat. Bátor cselekedet kissrácok mögé bújva ölni, szavamra…

Palesztinügyi összeállításunk utolsó darabja egy remek-remek-remek pallywoodi anyag. Először a BBC-n található cikkelyt érdemes elolvasni: ebben a 46 esztendős Walid al-Houdaly kesereg kedves feleségének börtönben sínylődése miatt. A 3 éves gyermek bónusz: emeli a történet szenvedésfaktorát. A szomorú férj szerint Gilad Shalid tizedes elrablása alkalmat adhat felesége és más rabok kiszabadítására (dacára a folyamatos izraeli kijelentéseknek: nincs fogolycsere).
Al-Houdaly elmondása szerint becses nejét hét hónapja egy reggel csak úgy elragadták az izraeliek: ukkmukkfukk börtönben találta magát. A csupán Ataf néven emlegetett hölgy férje elmondása szerint egy palesztin női szervezetet vezetett, mely a palesztinok élelmezésével foglalatoskodik.
Eddig a kép gyönyörűen egységes: a segélymunkás, gyermekes anyát a mocskos zsidók elvitték, csak úgy.
Nos, volt, akinek ez feltűnt és egy kicsitt utána kutatott az ügynek. Derültek ki érdekes dolgok.
A szegény feleség neve Ataf Alian (Itaf Ilayan). A hölgy röpke tíz esztendőt (15 éves büntetése kétharmadát) töltött jogerős ítélettel izraeli börtönben, miután az Iszlám Jihad terrorszervezet tagjaként 1987-ben Jeruzsálemben akart öngyilkos merényletet végrehajtani egy gépkocsiba rejtett pokolgéppel.
Furcsa: a kiegyensúlyozott tájékoztatására oly büszke BBC derék munkatársa hogyan felejthette ki ezt az apróságot?!
Vagy mégsem az: a BBC elutasította a közel-keleti tudósításait vizsgáló független bizottság áprilisi javaslatát. A terrorista, mint olyan, továbbra is csúnya-csúnya szó, nem használják, hiszen ha az ártatlan civileket lemészárló személyt leterroristázzák, akkor az bíráskodás. Nomármost a kiegyensúlyozott BBC ilyet nem engedhet meg magának, ugyebár.
Érdemes a bizottság jelentésének többi részletét is elolvasni. Összefoglalva: a BBC tudósításai torzítanak, részrehajlóak, objektivitás csak nyomokban található bennük.
Az eredeti jelentés PDF-állományú 38 oldalas szövege letölthető innen.

Ha már sajtó: érdekesen változott a New York Times véleménye: 2001. szeptember 24-én még azután kiáltozott, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei kutassák ki, leplezzék le és semmisítsék meg a terroristák pénzügyi háttérvilágát, együttműködve a külföldi pénzintézetekkel.
Az újság pedig most feldobta a működő és eredményes programot, mondván, bár nem törvénytelen, de az olvasóknak joguk van tudni róla…

Alan Caruba cikke az 1966-ban Egyiptomban kivégzett Sayyid Qutb munkásságára utal vissza. Érdemes elolvasni, miképp vezethető le az iszlámból a háborús készség, s miképp illeszkedik (vagy éppen tér el) ez a mindennapok tapasztalatától.

Repülős hírek, #86

2006-06-28T22:24:00.000+02:00

Egy szerencsés véget érő helikopter-baleset: az SH-60 Seahawk szerintem a szélnek köszönhetően borul oldalra egy hadihajó tatján. Mínusz két eltört rotorlapát plusz a gép oldala…

Június 28-án Dusanbétól 40 kilométerre nyugatra lezuhant egy tádzsik Jakovlev Jak-52-es. A kétüléses gép a helyi MHSZ színeiben repült, egy személy meghalt, a másik kritikus sérülésekkel túlélte a katasztrófát. A gép egy kiképző repülés közben állt bele egy hegyoldalba. A repülés egyben tádzsik Vészhelyzetek Minisztériumának gyakorlatán vett részt. Az előzetes hírek szerint a repülőgép ereszkedés közben egy nagyfeszültségű vezetéknek ütközött majd lezuhant.

Nem érezte magát jól annak a Szuhoj Szu-25-ösnek a pilótája, mely június 28-án reggel zuhant le. Az 1962-ben született Andrej Vakhovsky alezredes gépével együtt Délnyugat-Oroszországban, Bryansk városától nem messze zuhant le. A vizsgálat eddigi adatai szeriont a géppárparancsnok alezredes moszkvai idő szerint 09.55-kor kért engedélyt a repülésirányítóktól az alacsonyabbra ereszkedéshez, mert rosszullét fogta el. 4200 méteres magasságban jelezte a kísérőpilótának rosszullétét, majd tovább ereszkedett. A kísérő többször felszólította parancsnokát a katapultálásra, de Vakhovsky nem reagált és gépével 10.18-kor a földnek csapódott.

Hosszú idő után új repülőgépeket kap a Litván Légierő. A most bejelentett üzlet szerint 75 millió euróért három új C-27J Spartan taktikai szállítórepülőgépet vásárolnak az olasz Aleniától. Az olasz-amerikai típussal az öregecske ex-szovjet Antonov An-26-os kéthajtóműves szállítógépeket váltják le //a HUAF908 még mindig „egy nagyancsa”!!! :)//.
Az új gépeket belföldi szállításokra és a NATO-feladatok végrehajtására egyaránt használják majd. Az első repülőgép várhatóan 2006. vége előtt Litvániába kerül, míg a másik két gépet 2008-2009. között szállítják majd le.

Június 27-én a pilótafülkébe szíjazva megtalálták a Királyi Maláj Légierő május 31-én lezuhant Hawk 208-as vadászgépének pilótáját. A pilótát és a gépet a Dél-Kínai tenger fenekére süllyedve Pantai Lanjuttól nem messze találták meg kedden reggel a PASKAL különleges tengeri egység tagjai.
A gépet és Mohammad Rohaizan őrnagy holttestét 28 napos kutatás után találták meg.

Ünnepi festést kapott egy olasz Tornado: a 156. repülőszázad MM-7013-as lajstromjelű, kétüléses repülőgépe az alakulat 40. születésnapjára kapott szépséges új ruhát.

Alkotmányt egész Európára!

2006-06-27T14:56:00.000+02:00

Egyes vélemények szerint nem kell aggódni, megy az összeurópai alkotmányozás, mint a karikacsapás. A dolog svédcsavarja: nem éppen ott és úgy és az, mint amiről a világsajtó szól évek óta. A kezdeményezést ugyanis mozlim vallási vezetők indították el, akik egy, egész Európára kiterjedő, a nemzeti törvények felett álló különleges, a mozlimokra vonatkozó törvénycsomagot kívánnak összeállítani //attól tartok, ez nagyságrendekkel könnyebben fog menni, mint a 25 EU-tagállam által összekendácsolni vágyott „hivatalos” EU-alkotmány átverése az érintett kormányokon és lakosságon//.
Természetesen elképzelhető, hogy a hír teljesen hamis: ennek kevés esélyt adok. Elképzelhető, hogy egyfajta léggömberegetés: ennek már sokkal nagyobb az esélye. Kérdés az, hogy milyen hatása lehet egy ilyen „igazhitű alkotmánynak”.
Elsődlegesen a dolog PR-értékét venném górcső alá. Itt bizony az alkotók utcahosszal vezetnek. Ha valóban létezik ilyen tervezet és azt valóban elfogadják a vallási vezetők s azt kihirdetik, az övön aluli ütés lesz minden EU-hívő számára. A képlet roppant egyszerű: amit a töketlen hitetlenek évek-évtizedek óta képtelenek összehozni, azt a vallás erejével roppant rövid idő alatt meg lehet oldani. Ez óriási PR-értékkel bírhat a mozlim közösség részére és igen nehezen kommunikálható a „hagyományos” alkotmány védelmezői szempontjából. Hiszen egy valós igényeket kielégítő, valóban összefogással (feltéve, hogy az alkotói folyamatban ugye az érintett országok mozlim vallási vezetői is részt vettek) készült, megszövegezett és elfogadott „alkotmányról” lenne szó.
Nem szabad alábecsülni ennek a lépésnek a mozlim öntudatot erősítő mivoltáról is. A törvénykezés, még ha (legalábbis a kezdetekben) inkább szimbolikus lesz, mintsem valóban egy élő szabályrendszer, tökéletes muníciót szolgáltat majd az EU-n avagy a nemzetállamokon belüli önálló, vallási önigazgatással rendelkező mozlim területeket követelők számára. Ne feledjük el: ez egy erős motívum volt a legutóbbi, súlyos franciaországi zavargások idején is. Ennek veszélyét alábecsülni lehet, de életveszélyes. Érdemes vigyázó szemünket Frankföld mellett Skandinávia felé is vetni: számos nagyvárosban már kialakultak vagy éppen formálódnak azok a területek, negyedek, ahol gyakorlatilag megszűnt az államhatalom.
Másodsorban: ha egy ilyen „alkotmány” elkészül s amögé felsorakoznak a mértékadó európai mozlim szervezetek, az erős legitimációt adhat a papírnak. Ez nem úgy értendő, hogy az egyes EU-tagállamok törvényhozása ratifikálja a szöveget, ó, nem. Csak éppen kialakulhat egy olyan helyzet, ahol az európai kormányok kénytelenek lesznek komolyan venni az „alkotmányt”, s ennek megfelelően tárgyalni a mozlim közösségek vezetőivel.
S kérdés: ha az állami törvények, az EU-s szabályozás és a vallási alapokon álló „alkotmány” ütközni fog, ki mit tippel: az imámok mondjuk Birminghamben vagy Párizsban melyiknek adnak elsőbbséget? Melyik alkotmány lesz az erősebb?
Mint Tina Magaard, az Aarhusi Egyetem PhD-s hallgatója elmondta, az elmúlt évtizedekben kialakult európai patriarchális, rigid és szabályozott mozlim családszerkezet //mely egyben az integráció egyik legnagyobb kerékkötője is lett, teszem hozzá// egy mozlim férfi vezetőt tart csak igazán elfogadhatónak. Nos, Európa kormányai, államvezetése ennek nem felel meg.
Érdekes megjegyzés: ha a tehetetlennek bizonyuló államvezetés, állami szervek a mozlim vallási és helyi vezetők segítségére vannak utalva //lásd a franciaországi eseményeket, btw…//, akkor ezzel csak a fentebb vázolt vezetési módot erősítik. Hiszen a nyugat sajtó toposza, az ún. „fiatalok” azt látják: a rendőrség meghátrál, az imám pedig megmondja a frankót. Akkor most tulajdonképpen ki is a hiteles vezető figura?
Arról már nem is beszélve, hogy Tariq Ramadan mintha egy kicsit terrorgyanús személy lenne…

Tulajdonképpen éppen az EU normáinak megfelelő dologról van szó: a kulturális sokszínűséget tükröző, a helyi szintet is elérő, Európát átfogó kezdeményezésről, nem?

Külpol mix, #21

2006-06-27T14:52:00.000+02:00

Igyekszem folyamatosan nyomon követni a hadithai eseménnyel kapcsolatos tudósításokat. A NewsMax.com tudósítása szerint új bizonyítékok merültek fel a vizsgálat során: többek között egy pilóta nélküli felderítő repülőgép helyszíni felvételei. Pontosították továbbá a csatározás időtartamát is: most már körülbelül 30 percnyi aktív harcról van szó. Továbbiak a cikkben.

Egyre nagyobb aggodalmat kelt az Egyesült Államok bűnüldöző szerveinél az öngyilkos merényletek lehetősége. Az izraeli forgatókönyv lemásolása elég nagy fejfájást okozhat a rendőröknek: az elkövetők kedves, aranyos fiúk lehetnek, akikről senki sem gondolta volna és persze a család és a szomszédok is értetlenül állnak az eset előtt…
Annyira nem kapott nagy nyilvánosságot a dolog, de az amerikai bűnüldözők szorgalmasan látogatták és látogatják Izraelt a tapasztalatok átvétele ügyében. Érdekes fejlemény a mozgásra, arckifejezésre, viselkedésre koncentráló kamerás automatikus szűrőrendszer fejlesztgetése: van még más is, csak tessék elolvasni.

Érdekes összevetés az izraeli börtönökről: én mindenesetre tágra nyílt szemekkel olvastam ezt a két tudósítást, így egymás fölé helyezve. Most akkor rettenetes szenvedés vagy fociszanatórium egy izraeli börtön? Gyanítom, az igazság egyrészt sokszínű, másrészt a kettő között helyezkedik el. Csak éppen egy érdekes adalék, nah.

Mindennapi ENSZ-anyázásunk nem maradhat el: most éppen a rongyolt hírnevű világszervezet volt főtitkára, Boutros Boutros Ghali került kellemetlen társaságba, egy bírósági tárgyalás során. Ghali a korrupció egyik legfényesebb példájaként emlegetett „Olajat élelmiszerért”-programmal kapcsolatos vádemelés közben került kapcsolatba Tongsun Parkkal, a korrupciós „világpiac” egy régről ismert alakjával. Méghozzá nem is akármilyenbe: érdemes ellátogatni a cikkre.

Jah és új interaktív menürendszert telepítettek az ENSZ központjába. Bitter Sanity nem volt rest és megszerezte az egész anyagot. Must read!

Az United Press International hasábjain Mark N. Katz elemzi az orosz diplomaták iraki elrablásának mélyebb összefügéseit. A cikk írásának időpontjában még nem volt ismeretes, hogy a négy túszt a szokásos kegyetlenséggel (lefejezés, fejbelövés) kivégezték. Érdekles kérdéseket feszeget a cikkíró: vajon hogyan érinti az esemény az orosz külpolitika hagyományosan USA-ellenes és arabbarát vonulatát? Vajon a politika kudarcnak egy jele ez vagy csupán egy kisiklás?

Mit ér a szüzesség? A frivol kérdésre csattanós válasz: nagyon sokat. Legalábbis azon mozlim hölgyek számára, akik eme tudósítás szerint óriási erőfeszítéseket tesznek azért, hogy házasságukba az őket körülvevő társadalmi elvárásoknak megfelelően érintetlenségüket bizonyíthatóan fenntartva érkezzenek – még akkor is, ha a szüzességük már régen a múlté. Vér, műtétek, magas számla: mindent a cél érdekében. Sok esetben ráadásul közel sem önként és dalolva…

Az EADS ügye nagyobb figyelmet is érdemel: a terveim szerint az Airbus-ügyre bővebben visszatérek, hiszen van miért. Egy kicsiny összefoglalót addig is van szerencsém ajánlani: a Deutsche Welle rádióműsorának leirata érdekes részleteket vilant fel a francia-német érdekházasságból.

S végül egy igazi Nagy Testvér-ügy, csak éppen Nagy-Britanniából. A kormány javaslata szerint Anglia és Wales mind a 12 millió gyermekét a kormány folyamatosan szemmel tartaná, a kölykökről és a szülőkről szorgalmas adatgyűjtés folyna. Így kiderülne az is, hogy a szülők helyesn nevelik-e a gyereket, például elég zöldséget és gyümölcsöt fogyasztanak – legalábbis a Telegrahp beszámolója szerint. A szakértők szerint viszotn a program a valaha volt legmélyebb és legsértőbb beavatkozás a gyereknevelésbe: a cikket végigolvasva nem is ok nélküli az aggodalom.