Repülés, haditechnika, geopolitika, hülyeségeken csámcsogás. Mint a bazárban. :)

szombat, szeptember 02, 2006

Libanoni kikukucs

Nos, ezer éve nem foglalkoztam Libanonnal: itt az ideje, hogy vigyázó szemünket a Közel-Kelet csendesen forrongó poklára vessük. Az üstben sok minden rotyog és a kavarást sem akárkik végzik.
Még az is lehet, hogy szerény hazánk is a játékosok közé lép: akarom mondani, a szögletzászlót majd lemoshatjuk. Magyarország is békefenntartókat kíván küldeni Libanonba: kicsi ország, kicsi csapat. Göncz Kinga minapi bejelentése szerint 12 határőr és 6 katonaorvos képezné a magyar hozzájárulást az UNIFIL felduzzasztásához.
Vélhetően nem ez a kicsiny csapat lenne a frissiben vizionált európai közel-kelet politika dárdahegye. Miquel Angel Moratinos spanyol külügyminiszter véleménye szerint az, hogy az EU közel 7000 katonát küld a térségbe, „történelmi lehetőséget” nyújt arra, hogy az Európai Unió újraindítsa a közel-keleti békefolyamatokat. Addig álljon fél lábon a miniszter úr, teszem hozzá halkan. Arra azért igencsak kíváncsi vagyok, hogy konkrétan mitől is indul meg ez a sokat emlegetett és még többször, igen látványos külsőségek között összeomló, úgynevezett „békefolyamat”? Pláne az EU ráhatásától? Végre az EU-bürokraták szabványosítják az öszvérekre szerelhető málhatartókat, ISO-minősítéssel együtt? Az EU-nak se tekintélye, se ereje, se koncepciója. Végül is innen szép nyerni...
Kiemelném a miniszter úr által elmondottakból az egyre növekvő európai szavahihetőség mibenlétét, de izgalommal olvastam az erős felelősségvállalásról szóló részt is. Tehát ha odaküldünk néhány ezer kéksisakost, akik a Hezbollahot ugyan nem fegyverzik le, de kemény hangú feljegyzéseket készíthetnek minden felmerült esemény után, az erős felelősségvállalás. Végül is Srebrenica után is vállalta az ENSZ a felelősséget. Tizenvalahány évvel és sok száz halottal később. A cikkben még sok okosság olvasható, például arról, hogy akinek nincsenek nagyívű elképzelései, azok csak a lyukakat foltozgatják. Egyetértek: bár nem tudom, miből javítom meg az elfüstölt Dragunovot, de már a leendő 1967-es. Gyári állapotra restaurált Herbmüller Cabrio Bogaramhoz festem ki a garázs oldalát. Merjünk nagyot álmodni, vagy hogy is mondták ezt?
A verbális ámokfutás új, vélhetően az EU-s stratégiának megfelelő csúcsokra járatott mintapéldáját prezentálta nemrég Massimo D’Alema olasz külügyminiszter. A libanoni vezető szerepre ácsingózó Olaszország főkülügyére a Népszabadság közlése szerint nem kevesebbet javasolt, mintsem azt, hogy „ösztönözni és bátorítani” kell a Hamaszt arra, hogy tisztán politikai mozgalommá váljon. A miniszter úr véleménye szerint, idézem: „Bár felelősséget viselnek terrorcselekményekért, politikai oldaluk is van, segélytevékenységet is folytatnak.” Erre nekem csupán az jut az eszembe: ha egy hordó borhoz keverünk egy vödör emberi ürüléket, az eredmény ugyanaz, mintha a vödörben bor, a hordóban pedig, hát, végtermék lenne. Finomabban megfogalmazva: nem lehet kicsit terhesnek lenni.
D’Alema nem kicsit csúsztat: „Észak-Írországban az IRA, illetve Spanyolországban az ETA terrorcsoportból vált politikai mozgalommá.” Miniszter úr sok dolgot kever. Például az egyes terrorszervezetek mozgásterét: az IRA vagy az ETA csak szeretett volna olyan állami támogatást a háta mögé (fegyverzet, pénz, ember, diplomáciai support, PR, hogy csak a legfontosabbakat emlegessem), mint a Hezbollah. A két európai terrorszervezet döntően hazai földön dolgozott: a Hezbollah pediglen meglehetősen rugalmasan kezeli a határok kérdését. Az IRA-t és az ETA-t az európai bűnüldöző szervek és hadseregek folyamatosan kergették: kíváncsi lennék, hogy a libanoni rendőrség mikor indított utoljára nyomozást a Hezbollah ellen. Az ETA és az IRA is azután lépett békülékenyebb útra, hogy a nemzetközi összefogással dolgozó rendőrök egyre erősebben léptek a nyakukra. A Hezbollah, saját véleménye szerint legalábbis //és szerény véleményem szerint is van a dologban minimum részigazság// most nyert meg egy kisebb háborút, fegyverekkel, az erőszakos politizálás útját választva. Miért is ülnének le a tárgyalóasztalhoz? Mitől költözne be Naszrallah kertjébe a fenekén EU-pecséttel billogolt békegalamb?
Ez is tetszett: „Szerinte azon csoportok ellen kell harcolni, amelyek kizárólag terrorista tevékenységet folytatnak.” Tessék mondani: a bálás ruhaosztás már segélyezési üzletágnak minősül? Hát az öngyilkos merénylők családjának támogatása? Csak a miheztartás végett, ha egyszer terrorcsoportot alakítanék, jó előtte azért tisztázni, mit jelent az EU-kompatibilis terrorista fogalma...
A hosszabb szünetben az a jó, hogy vannak gyönyörű szép, egymásnak pontosan ellent mondó hírek, alig néhány nap eltéréssel. Lássunk erre egy iskolapéldát!
Tele volt a világsajtó (és a hazai is) azzal, hogy Hasszán Naszrallah sejk, a Hezbollah terrorszervezet vezetője áttételesen bocsánatot kért. Az index.hu augusztus 28-án foglalkozott az interjúval.
Nem telik bele két nap, az ynet.news pedig éppenséggel a második fordulóra készülődésről cikkez. Az újság Muhammad Abdullah Sif al-Din-ra, a Hezbollah iráni képviselőjére hivatkozik, aki az iráni Fars hírügynökségnek azt nyilatkozta: Hassan Nasrallah új stratégiai terveket dolgozott ki a felfegyverkezésre, az Izraellel vívott háború második fordulójára.
Hozzátenném, egy másodpercre nem tartom hitelesnek Naszrallah azon nyilatkozatát, mely szerint ha tudta volna, hogy ekkora csata alakul ki a két izraeli katona elrablásából, akkor nem tették volna meg és különben bocsika. A bocsika hiteltelen: az első részt még megeszem. Ha azonban az első rész igaz, akkor mégiscsak él valamiféle elrettentési hatás: valamit, ha nem is túl sokat, de ért az Izraeli Védelmi erők ilyen-olyan hadjárata. A cikk szerint Naszrallah határozottan kijelentette: nem lesz második kör. A jelek szerint azonban a szervezet, mármint a terrorszervezet belső kommunikációja nem működik túl fényesen, hiszen az iráni ember meg két nap múlva egyenesen azt állítja, készülnek a tervek Naszrallah főhadiszállásán a második körre. Tréfás és ötletes al-Din azon okfejtése, mely szerint mivel a Hezbollah ellenálló erő, s nem felfegyverzett milícia, így nem is vonatkozik rá az ENSZ BT 1559-es, a milíciák lefegyverzését előíró határozata. Ügyes, ahogy Kohn bácsi mondaná.
A jelek szerint az EU-külpolitika már emlegetett hihetetlen áttörése alapvetően a pénzen alapul. Az EU, az USA és az Öböl-menti államok 940 millió dollárt ajánlottak fel a libanoni újjáépítésre. Cinikus énem persze egyből arra figyelmeztet: meglátjuk, ebből mennyi lesz a valódi segély. Érdekes problémát feszeget Magnus Norell svéd védelmi szakértő: ki fogja elosztani a pénzeket? Merthogy Libanonban erre szervezetileg csak a Hezbollah képes. Nomármost édes jelenség lesz, ahogy egy terrorszervezet osztja el az EU adófizetőinek zsebéből származó összegeket. Gondolom, jut majd extra méretű, önjáró rakétavetővel gyorsan beparkolható garázsra is.
A stockholmi donorkonferencián Fuad Saniora libanoni miniszterelnök úgy tett, mintha a libanoni kormánynak vagy a Hezbollahnak semmi köze sem lenne az eseményekhez. Jött az „izraeli halálos katonai gépezet” és néhány nap alatt 15 év munkáját lőtte szét. Ahümm, csak úgy l’art pour l’art... A miniszterelnök biztosította az adományozókat: a pénzhez a Hezbollahnak semmi köze nem lesz. Biztos kizárják a kérdésben aktuális kormányülésekről a Hezbollah-minisztereket.
Tegyünk egy apró tánclépést jobbra: mi a helyzet a PR-háború frontján? Változatlan: a Hezbollah körökkel vezet. Kiváló alkalom volt Kofi Annan, a tiszta kezéről és szűkszavú családi vacsoráiról ismert ENSZ-főtitkár libanoni látogatása. A világsajtó egyszerűen zabálta azokat a képeket, ahol Annan a romokon tapod, körbevéve Naszrallah-portrékat lengető, spontán helybéliekkel.
A nyugati médiáról kicsit (nem is kicsit) komolyabban gondolkodott el Melanie Phillips. A hamarosan bonckésem alá kerülő libanoni mentőautós rakétázás mellett a blogokról, a politikusok nyilatkozatairól, a módfelett érdekes fényképfelvételekről szól. A nagy kérdés: hová lett a tények tisztelete, az elfogulatlanság? Okéoké, példányszám, hirdetési bevétel, én is ebből élek, értek és sok mindent... Érdekes olvasmány.
Érdemes egy pillantást vetni a néha belógó hirdetés miatt roppant idegesítő The New Republic Online „Tour de Force” című írására. A mű szerzője, Annia Ciezadlo szerint korántsem igaz, hogy bedöglött a bejrúti turisztikai üzletág: a romokon egymás sarkát tapossák s TV-stábok és az újságírók hadai. A Hezbollah vezetett túrákkal kedveskedik a tényfeltáró újságírás bajnokainak, biztosítva egyúttal azt is, hogy kiegyensúlyozott, elfogulatlan tudósítások szülessenek (erről a Reuters és a VNN is tudna azért mesélni, teszem hozzá). Aranybánya: megfelelő kezekben a helyszín PR-értéke szinte mesebeli.
Az újságírók szerint viszont egyedül Izrael hibája, hogy így alakult a médiafront helyzete. Az IDF például nem engedte mindenhová oda az újságírókat: megjegyezném halkan, talán nem ok nélkül. Milyen szépen mutatott volna a világsajtóban a rossz helyen kolbászoló és mondjuk három darabba szakadó tudósító képe...
Az újságírók nem aggódtak az emlékezetes Reuters-képhamisítás miatt sem: egyedi eset. Ráadásul az izraelieket nem érdekelte, hogyan néz ki a háború az ország határain kívülről. Magukra vessenek, ha csak befelé néznek és a saját halottaikat érzik fontosnak. Hírérték, képernyőképesség, tessék már megtanulni...
A tudósítók gond nélkül beismerték: bármilyen számadatot világgá kürtöltek, amit a szájukba adtak, hiszen úgysem lehetett ellenőrizni. A távolban Jenin halvány árnya derengett fel egy pillanatra, vélhetően. A humanitárius segély célba juttatásának izraeli segítése pedig nem érdekes, nem téma.

Holnap folyt. köv.