Repülés, haditechnika, geopolitika, hülyeségeken csámcsogás. Mint a bazárban. :)

hétfő, szeptember 11, 2006

5 év

Először is, riszpekt annak a 343 new york-i tűzoltónak, akik a mentési munkálatokban veszítették életüket.




Az elmúlt öt esztendőben nem lett biztonságosabb a világ. Ezt ezen a napon számos, nagy ívű publicisztika hiányolja, elsöprő többséggel a töketlennek és minden egyéb jelzővel ellátott amerikai kormányzatnak s vezetőjének, George W. Bush elnöknek nyakába varrva ennek felelősségét. Mintha annyira természetes lenne, hogy egy ideológiai vezérlésű, alapvetően egymással laza kapcsolatban lévő, az összes válsággócban jelen lévő terrormozgalmat bárki (akár az EU) is képes lenne fél évtized alatt legyőzni.
Nah de inkább koncentráljunk az elmúlt öt esztendő haditechnikai, hadviselési eredményeire, fejlődéseire, újrafelfedezéseire. A teljesség igénye nélkül szeretnék megemlékezni néhány olyan dologról, amely talán kicsiny hazánkban nem kapott igazán nagy nyilvánosságot vagy hangsúlyt.

Közelítsünk a high-tech felől: bizony, kiderült, hogy néha nem a legmodernebb a legműködőképesebb. Emellett az is világossá vált, hogy az ősidők technológiája és a XXI. század hadviselése remekül kiegészíti egymást. Itt az afganisztáni háború hegyvidéki eseményeire gondolnék. Ugye nem kevéssé pikáns kép, amikor a különleges alakulatok katonái egy öszvér hátáról bányásszák le a GPS-vevővel felszerelt lézeres célmegjelölő készüléket, a titkosított műholdas telefon mellől? Bizony, bár több cég is fejleszt kis méretű aquad-okhoz hasonló vagy éppen 4 vagy még több lábú kis terepjáró eszközt, a jó öreg öszvér mindig kéznél volt.

A csúcstechnológia és persze a teljes légiuralom és az azonnal rendelkezésre álló légifedezet mellett a kevésbé szofisztikáltan kiképzett és felszerelt északi szövetséges afgán csapatok is sikerrel kergették el a tálibokat Afganisztánból. Ehhez, mint említettem, az amerikai és szövetséges légierő nyújtott óriási, mindent eldöntő segítséget. De nem szabad lebecsülni az „összekötő”, „kiképző” és egyéb feladatokat ellátó különleges alakulatok egységeit sem, akik az afgánok vezetését látták el. Érdekes tanulság: a csúcskiképzés és a tömeghadsereg eszméjének szerencsés vegyülete.

S még egy tapasztalat a csúcstechnika területéről: nem kiiktatható az emberi tévedés, hanyagság, butaság. Hiába a legpontosabb célmegjelölő eszköz, ha az azt kezelő katona tévedésből a saját lesállás koordinátáit küldi meg a légifedezetnek – a célpont adatai helyett. A B-52H Stratofortress fedélzetéről indított két JDAM nem gondolkodik, oda vezérli magát, ahová meghatározták. Szintén nem problémamentes a saját csapatok azonosítása sem: ez egy olyan terület, ahol a csatatéri kommunikációs hálózat nagy előrelépést jelenthet, elkerülve a „blue-on-blue” eseteket, azaz a saját erők megtámadását.

Maradjunk a szárazföldön: a városi harc körülményei között is elengedhetetlen a harckocsik alkalmazása. Bagdad és Falludzsa, de más iraki városok története is ezt igazolja. Nem volt igazuk azoknak, akik szerint a nehézharckocsi városi környezetben béna kacsa. Eltekintve a torony külső részére erősített benzines aggregátor problémájától, elmondható: az Abrams-család minden változata kiválóan teljesített Irakban. Visszatért egy régen nem alkalmazott lőszertípus is: a kartácslőszer. Ez szintén az iraki tapasztalatokból származik, hiszen egy utca elsődleges megtisztítására, nagyobb terrorista csoportok eliminálására kiválóan alkalmas es a régi-régi, nem igazán csúcstechnikának tekintett lőszertípus.

Ha már járművek: kiderült az is, hogy a HMMWW-család bizony nem alkalmas mindenre. Ennek ékes jele a különböző páncélozott könnyű járművek egész új generációjának megjelenése. Brit, dél-afrikai, izraeli és természetesen amerikai cégek tucatjai ontják az aknák és az improvizált pokolgépek ellen védett, elsősorban felderítő, konvojkísérő, járőröző és egyéb rendészeti feladatokra alkalmas 4x4-es vagy akár 6x6-os kerékképletű, a legmodernebb páncélzattal felszerelt járműveket. A korai ad-hoc, Vietnamból már jól ismert guntruck-okat, felfegyverzett és helyi szinten átalakított billenőplatós vagy sima platós teherautókat, kukáskocsikat (saját szememmel láttam egy 3 géppuskával felszerelt, konvojkísérő kukásautó fényképét!!!) lassan felváltják az erre sokkal inkább megfelelő járművek. A Magyar Honvédség vezetése, remélem, levonja az ebből származó tapasztalatokat és ennek megfelelően választja majd ki a jövendő gumikerekes eszközöket.

Minden előzetes várakozás ellenére nagyon sikeresen debütált Irakban a 8x8-as, BTR-kategóriába tartozó Stryker. A típust előzetesen sok kritika érte az elégtelennek tartott páncélzat, a gyenge fegyverzet (csapatszállító alapváltozata csupán egy 12,7 mm-es nehézgéppuskát hordoz) és a gumikerekes futómű-megoldás miatt. Nos, mielőtt t. Úr jelezném, én is tudom: az alkalmazott kiegészítő „madárkalicka”-páncélzatot az oroszok ötletelték még a II. világháború végén. A dolog most is bevált: a tucatszám lődözött RPG-7-esek ellen legalábbis korrekt védelmet nyújtott. Ismeretes olyan eset is, amikor a Strykerrel egy városban pontosan a földbe ásott pokolgép tetejére sikerült leparkolni. A harcjárművet a robbanás ugyan alaposan átrendezte, de a benn ülők, ha sérülésekkel is, de túlélték a támadást.

A gyalogsági harcmodor is bővelkedik az újra felfedezett elemekben. Ilyen a közvetlen, szakasszintű támogatás fontosságának újraértelmezése: már jelentpsen nagyobb számú könnyűgéppuska van egy-egy alakulatnál, mint 2001. előtt. Lőszer, még több lőszer és pót fegyvercsövek. A városi harc területén egyenesen ugrásszerű a fejlődés: ennek ékes iskolapéldájaként lehetne említeni a második falludzsai hadműveletet, amikor a több hónapos felkészülési időt kapott, a helyi környezetet kiválóan ismerő és hasznosító ellenséges erőket nagyon csúnyán és szisztematikusan verték szét az amerikai fegyveres erők. Ehhez, mint kiderült, már megint a véres és áldozatokkal járó szobáról-szobára harcmodor volt a kulcs, persze kellő támogatás mellett. A már sokat emlegetett közmondás a maga véres brutalitásában nyert beigazolás: városi harcban az a terület tekinthető ellenőrzöttnek, amin éppen áll a katona. A légierő, mint ismét bebizonyosodott, csak egy nagyon fontos, de nem főszereplője a városi területen vívott hadműveleteknek.

S ha már emlegettük a Légierőt: itt is volt új a nap alatt. Ennek finom példája a járőröző, bombarobbantás utáni helyszíni felderítést végző F-15E Strike Eagle bevetések. A készenlétben lévő gép néhány perc alatt odaért egy-egy rajtaütéshez, majd a kiváló minőségű fedélzeti optikai felderítő rendszerekkel nyújtott segítséget számtalan eredményes elfogáshoz. Drága rendőrautó, de viszont működik.

A gépágyú itt is hasznos és fontos szereplő volt, sok esetben egyenesen precíziós fegyverként lehetett alkalmazni az F-15-ösök, F-16-osok és F/A-18-asok fedélzeti Vulcanjait. Nem véletlenül nem említettem a jó öreg A-10A Warthogot: számára ez természetes feladat.

A pilóták mellett óriási szerepet kapott a pilóta nélküli repülőeszközök széles arzenálja. Afganisztán és Irak felett minden percben különböző típusú UAV-k tucatjai repülnek, szinte valós idejű közvetítést nyújtva a megfigyelt területről. Az alkalmazásukat segíti egyrészt a helyi, tiszta és száraz levegő, másrészt az, hogy a palesztin területekkel ellentétben nincs akkora zsúfoltság, hogy az utcákat lefedhessék, megnehezítve a felderítést. A Predatorok néha egészen máshol is feltűnnek, jó példa erre a jemeni terroristavadászat, Hellfire rakétákkal.
Problémaként jelentkezik viszont az, hogy az egyre nagyobb számú UAV egy légtérben egyre fokozódó balesetveszélyt jelent. Ez nem csak két robotgép összeütközését jelenti: volt már rá példa, hogy katonai szállítógépeket is tíz méterekkel került ki csupán egy távirányítású kisrepülőgép. Az UAV-k ütközésvédelmének (a polgári repülésből már régen ismert TCAS-rendszer egyfajta másának) kialakítása még a jövő feladata.

A helikopterek nem mindenhatóak, még az AH-64 Apache sem. Erre néhol véres veszteségek segítettek rádöbbenni: 2003. március 24-ét és Najaf nevét sokáig nem felejti el az Apache-pilóták közössége. A 32 harci helikopter egymagában került szembe az iraki védelemmel: egy gépet lelőttek, a többi gép mindegyike kisebb-nagyobb sérülések beszerzése után kivált az ütközetből. A tapasztalat: légi fedezet nélkül nem működőképes egy frontális, csak helikopterekre épített támadás.

S végül, megemlékezésem első részét egy talán meglepő kijelentéssel zárnám: a meglepően alacsony veszteséget szenvedett, 2-3 turnusos iraki veteránokkal harcoló amerikai fegyveres erők nagyobb harcértéket képviselnek, mint valaha. Rengeteg új eszköz, technika, fegyverrendszer, személyes védelmi eszközök és mások váltak kiforrottá az elmúlt évtizedben.
A média tájékoztatásával szemben merem állítani: szigorúan nézve katonailag siker mind az iraki, mind az afganisztáni hadjárat. Az, hogy a politika miképp köti meg a katonák kezét (lásd az elégtelen létszámot az iraki hadjárat esetén), illetve miképp fordítható politikai előnnyé egy-egy nyertes ütközet vagy művelet, már nem a harcoló alakulatokon múlik.

3 Comments:

Anonymous Kalpy said...

Szia, van link a kukásautóhoz?

5:25 du.

 
Blogger Trau said...

Napsugarast!

kalpy:
Fejbol nincs, anno valami webtarhelyes fotoalbumban volt egy rakat mindefele self-made guntruck. Megprobalom megkeresni...


Udv!

Trau

5:46 du.

 
Anonymous Gabi said...

Talán ez?
[URL=http://community.webshots.com/album/124599660fVnKRb?start=0[/URL]

12:19 de.

 

Megjegyzés küldése

<< Home