Repülés, haditechnika, geopolitika, hülyeségeken csámcsogás. Mint a bazárban. :)

szerda, augusztus 30, 2006

index menni japán

Egy kihagyhatatlan cikket prezentált az index.hu hírportál: a klasszikus módon elbaltázott haditechnikai cikk archetípusát.
A „Japán sürgős fegyverkezésbe kezdett” címet viselő írás címébe is bele lehet kötni: mit jelenthet vajh a sürgős jelző? Ha ez legalább 2-3 évet, akkor a szerző nem is tévedett sokat. Legalább ennyi ideje kísérem figyelemmel a japán mélytengeri flotta fejlesztéseit: a cikkíró véleményével szemben ugyanis nem idén júniusban kezdett fejvesztett vásárlásba Japán: évek óta tudatosan építik ki a nagy távolságokban is önállóan műveletre képes flottát s annak légvédelmét. Na de lépjünk tovább…
Lead, első mondat: „Az Egyesült Államok kedden átadott Japánnak egy ellenrakétákkal ellátott Shiloh hadihajót, ami közepes hatótávolságú rakétáktól védi majd a szigetországot.”
A mondatban rögtön három egetverő baromság is található //ez történelmi rekord, gratula az ismeretlenség homályába burkolódzó szerzőnek…//. Az első: maga a hajó, a második a hajóosztály kérdése. Jelezném, a szóban forgó egység, a USS Shiloh _nem_ egy önálló hajóosztály. Az index.hu újságírójának épülésére elárulom, hogy a CG 67 USS Shiloh a Ticonderoga-osztály (Ageis-rendszerrel felszerelt, irányított rakétás cirkáló) 21. egysége. Azaz egyrészt a hajó neve a Shiloh, másrészt nem egy hajóosztály, csak egy hajó neve, mert a hajóosztályt Ticonderogának nevezik.
S végül a harmadik sületlenség: az átadás. Ha a szerző vette volna magának a fáradtságot és teszem azt ellátogat az Amerikai Haditengerészet hivatalos weblapjára, akkor bizony elolvashatta volna: a USS Shiloh marad amerikai kézben //miért is került volna átadásra, nem értem…//. A hajó a szintén Ticonderoga-osztályú CG 62 USS Chanchellorsville-t váltja le, magyarul az egyik hajó helyére egy másik érkezett.
De lássuk a cikk következő bekezdését: „A Jokoszuka japán kikötőbe érkezett kedden az amerikai Shiloh hadihajó, a tervezett amerikai-japán rakétavédelmi rendszer első eleme.”
Hát mit modjak, csókoltatom a cikkíró magyar tanárnőjét: Jokoszuka nem egy kikötő neve („A” Jokoszuka), hanem bezony Jokoszuka japán város kikötője. A mondat helyesen: Jokoszuka japán város kikitőjébe érkezett stb.
Folyt. köv.: „A közepes hatótávolságú ballisztikus rakéták levegőben történő lelövésére alkalmas Standard Missile-3 ellenrakétákkal (azaz elfogórakétákkal) ellátott Shiloh Japánba vezénylését megfigyelők jelzésértékűnek tekintik, miszerint az Egyesült Államok nagy fontosságot tulajdonít a Japánnal kötött biztonsági szövetségnek.”
Hát először is az SM-3-as nem csupán ballisztikus rakéták elfogására alkalmas, hanem a hagyományos légvédelmi feladatok ellátására is. Kellene egy „is” a „lelövésére” után. Másodsorban csak ismételni tudom magamat: a helyi amerikai flotta nem növekedett: egy hajó el, egy hajó érkezik. Igaz, képességnövekedés történt, de ezt a hajócserét „jelzésértékűnek” tekinteni, hát, khm, érdekes „megfigyelés”.
Következő bölcs megállapítás: „A szigetországnak ugyanakkor egyetlen hadihajóval nem lehet teljes védettséget biztosítani a rakétatámadások ellen.” Ezen kívül egy fecskendővel nem lehet eloltani egy égő stadiont. Ehhez valószínűleg sokat kellett gondolkodni: főleg úgy, hogy Japán közismerten nem kizárólag hajófedélzeti és pláne nem egyetlen, idegen zászló alatt //mégha szövetséges is…// tevékenykedő hajóra építi leendő rakétavédelmi rendszerét.
Újabb gyöngyszem: „Az amerikai hadsereg már szeptemberben megkezdi a PAC-3 (Patriot Advanced Capability) ellenrakéták elhelyezését az okinavai Kadena légi bázison, és az év végéig megtörténik rendszerbe állításuk is.” Először is, a rakéta nevét eltalálta a Tisztelt Szerző, ez jó pont Másodszor felhívnám a figyelmét arra az apró tényre, hogy egy rakéta önmagában haszontalan holmi. Éppen ezért szoktak nem rakétákat hanem légvédelmi rendszereket, ütegeket telepíteni, vagy akár elhelyezni. Kadenában sem magányos PAC-3-as rakétakonténerek merednek majd a kék égre, hanem teljes PAC-3-as ütegek dolgoznak majd. Ugyanez vonatkozik a következő mondat 80 rakétájára is: jön velük az összes, szükséges kiegészítő elem és rendszer is.
A végére két szakértői gyöngyszem maradt.
„A telepítések felgyorsítására Japánnak egyre inkább szüksége lehet, Észak-Korea júliusi rakétatesztje ugyanis rávilágított, hogy Japánnak nincs hatékony rakétaelhárító rendszere, így nem képes megfelelően védeni saját területeit.”
Nos, fájdalomtól elszoruló szívvel jelentem: nincs a Földön egyetlen állam sem, amely bizonyítottan hatékony rakétaelhárító rendszerrel rendelkezne. Még az USA is csak elméletben kielégítőnek tartott rendszerrel próbálja megvédeni az ország területét.
Hasonló bölcsességgel ajándékoz meg minket a következő bekezdés is: „Elemzők szerint azonban nem egyértelmű, hogy az új rendszer valóban megbízhatóan eltéríti az ellenséges rakétákat, kétségeik vannak azzal kapcsolatban is, hogy nem más típusú védelmi rendszerre kellett volna-e fordítani a beruházott összegeket.”
Hát-hát, egy rakétavédelmi rendszer általában akkor lesz egyértelműen hatékony, ha éles helyzetben, valódi ellenséges rakétákat küzd le. Erre a cikkben emlegetett PAC-3-as sem volt képes legutóbb Irakban: így az elemzői megállapítás feltalálja a spanyolviaszt. Arra, hogy milyen más típusú védelmi rendszerre gondolták átcsoportosítanbi az összeget, sajnos lemaradtunk: a cikk szerzője ennek közlését nem tartotta fontosnak. Kár, pedig kíváncsi lettem volna rá.
Szép volt, kedves index.hu…

kedd, augusztus 29, 2006

Gépház üzenet

Jelentem, laptopom elhullott egy pohár kalciumos víz hullámai alatt (nem én voltam...), egy új, asztali masina pediglen szerda estére áll talpra. Az elmúlt héten emiatt (és még néhány magánéleti esemény okán) kissé hézagos voltam, de a hétvégétől visszaáll az üzemszerű hírszolgáltatás, első körben egy libanoni elemzéssel.
Előre is köszönet a türelemért.

Repülős hírek, #98

Az UNIFIL-t feltöltő olasz csapatokat támogatja a Garibaldi repülőgép-hordozó is. AZ első információk szerint a hordozó fedélzetén négy AV-8B+ vadászbombázó repülőgép és 11 helikopter lesz, ezek AB-212, SH-3H és EH-101 típusúak lesznek, pontos összetételük egyelőre nem ismert.

A MiG nem tengeralattjáró, pláne nem szárnyashajó: így egyelőre a hangárban maradnak az indiai Uttarlai melletti légitámaszpont MiG-21-esei. A Barmer tartományt sújtó árvizek miatt a kifutópályák egy része még mindig víz alatt vannak.
Az Uttarlai repülőtéren a MiG-21 Fishbed-század mellett egy Mi-8 Hip-ekkel felszerelt szállító helikopter-század dolgozik. A bázis igen fontos előretolt támaszpontnak számít, így kiesése érzékeny veszteség az Indiai Légierő számára. Kis öröm az ürömben: a „minyók” természetesen repülhetnek, így nagy segítséget nyújtanak az árvízi mentési műveletekben.

Kényszerleszállt a Tajvani Légierő egy 25 esztendő Northrop F-5F Tiger II-es kétüléses kiképző repülőgépe augusztus 28-án. A gép a Taitung Légitámaszponton hasraszállást hajtott végre mert a gép futóműi nem működtek. A két pilóta sérülések nélkül megúszta a balesetet.
A 5384 lajstromszámú gép a Taitung repülőtérről reggel 07:50-kor szállt fel egy kiképző repülésre. A gép a feladat végrehajtása után, 08:50-kor tért vissza a repülőtérre, mely felett a pilóták kénytelenek voltak rájönni: nem működik a gép futóműve.
A gép negyed órán keresztül kifogyasztotta az üzemanyagát, majd hasraszállt a habbal elárasztott kifutóra. A gép a balesethez képest kisebb sérülésekkel úszta meg a kalandot.

Az utolsó Tomcat.-landolás a virginiai Richmond Nemzetközi Repülőtéren történik majd meg, szeptember 28-án. Az F-14-eseket az F/A-18-asok E és F változatai váltják le.
Az utolsó F-14D hajtóműveit, fegyver- és elektronikus rendszereit a repülőtéren „demilitarizálják”, majd a Virginia Aviation Museum állományába kerül. A VF-31 „Tomcatters”-század gépe illusztris társaságba kerül: a Légierő SR-71 Blackbird, a haditengerészet A-4 Skyhawk és a Virginiai Légi Nemzeti Gárda A-7 Corsair gépe mellé helyezik el.

Igen kellemes B-1B Lancer-képek laknak az alábbi link alatt. Többek között a már ismertté vált hasraszállás utáni „talpra állítás” műveletéről.

Kigurult a Northrop Grumman hangárjából az első RQ-4 Block 20 változatú, pilóta nélküli felderítő repülőgép. A gépet a palmdale-i Antelope Valley Manufacturing Centerben mutatták be. A Block 20-as gép akár 1350 kilogramm tömegben hordozhat felderítőrendszereket, míg a gép hajtóműveinek teljesítménye a két és félszeresére nőtt. A gép elektronikai rendszere a civil életből már ismert „plug-and-play” elven épül fel //erről azért tudnék mesélni, khm…//, így a Northrop Grumman szerint sokkal egyszerűbbé válik majd a további rendszerek beillesztése.
Az új repülőgép a 9. Felderítő Ezred állományába kerül, az észak-kaliforniai Beale Légitámaszpontra.
Az első Block 20-as egyébként a 17. Northrop-gyártású Global Hawk.
A Northrop Grumman hét bemutatópéldány után kilenc Block 10-est adott át a Légierőnek, majd két gépet kapott a Haditengerészet a Global Hawk Maritime
Demonstration program keretein belül.

Egy nagyobb kupac francia Mirage-video található a YouTube weboldalán. A link: http://www.youtube.com/watch?v=G4Krw2iaAec
Remek levegő-levegő felvételek, egy kis gépágyús lövészet, meg egy kuőpac mélyrepülés.

szerda, augusztus 23, 2006

Repülős hírek, #97

Értesülések szerint Tajvan 3,6 milliárd dollárt szán az ország jövő évi költségvetésében F-16C/D-k vásárlására. Az összegből 66 új repülőgépre telik majd. A bevásárlással a szigetország védelmi képességeit kívánják növelni.
A China Times újság által megszólaltatott, meg nem nevezett források szerint a gépek leszállítása 2011-ben kezdődne meg.

Zimbabve is fegyverkezik: a szegény afrikai ország újabb hat darab kínai K-8-as gyakorló repülőgépet vásárol. A számítások szerint az üzlet értéke 4,6 millió dollár. A gépek elméletileg két hónapon belül meg is érkeznek Zimbabvéba. Az ország légiereje 2005-ben már kapott hat K-8-ast, most ezek mellé vásároltak új példányokat. A kínai fegyverforrás oka az EU és az USA fegyverembargója, mellyel Mugabe elnök elnyomó politikáját értékelik.

Ha már bevásárlás: déli szomszédunk, Horvátország tíz darab Mi-171Sh helikopterrel bővíti flottáját. A harci szállító helikoptereket az Ulan-Ude repülőgégyárból szállítják majd. Az orosz Kommerszant újság értesülései szerint az üzlet értéke (kiképzéssel, pótalkatrészekkel együtt) 65 millió dollár, melyet az orosz államadósságból írnak le. A helikoptereket elméletileg 2007-ben szállítják le.
A helikopterekre kerülő eszközök, rendszerek, fegyverek még nem ismertek. Néhány dolog kiszivárgott, ezek szerint a gépeket nyugati repülési és navigációs rendszerekkel látják el, de a fedélzetről hiányzik majd a Sturm-V irányított páncéltörő rakéta.
A típus nem ismeretlen Kelet-Európában: 2005-ben a csehek vásároltak 16 Mi-171Sh-t, míg a civil Mi-171 változatból 2002-ig négyet vásárolt a szlovák rendőrség.
Kíváncsian várom, hazánk derék katonapolitikusai mikor gondolkodnak el a hamarosan leállni kényszerülő Mi-8 Hip-ek pótlásáról. Mondjuk pont a jól bevált típus fejlettebb, erősebb, modernizált változatával…

10 évet repülhetnek a felújított indiai MiG-21-esek. Az eredeti tervek még 1600 repült órával, azaz durván 16 évvel számoltak, de a most befejezett fárasztásos törésteszt adatai szerint csak 1000 üzemórát „ér” a felújítás. Az indiai National Aerospace Laboratories (NAL) vizsgálatán átesett C-2090-es lajstromjelű MiG-21 Bison-on 1000 repült órának megfelelő terhelés után jelentkeztek a gép repülését veszélyeztető repedések.

A Tengerészgyalogság VMX-22-es kísérleti százada két héten át tartó tesztelés során „beüzemelte” az M-240-es gépfegyvert az MV-22B Osprey fedélzetén. Az adatokban szűkszavú bejelentésből annyit lehet kihámozni, hogy a gép hátuljába került a fegyverrendszer. Azaz szó sincsen a már jól megszokott, oldalirányban tüzelő géppuskákról: ez bizony visszalépést jelent a jelenlegi MH-53 Pave Low-változatokhoz képest.

Augusztus 21-én 2 órára lezárták az angol Lakenheath repülőtér kifutóit. Az Amerikai Légierőáltal használt támaszponton ugyanis leszállás közben defektet kapott egy F-15E Strike Eagle, helyi idő szerint 11:40 körül. A 48. Vadászrepülő ezred gépéről leszakadt törmelék eltakarításáig a kifutót lezárták, a forgalmat elterelték.

Szaúd-Arábia bejelentette, amit várni is lehetett: a 72 megvásárolt Eurofighter Typhoon egy részét helyben, a királyságban szerelik majd össze. Az augusztus 21-i bejelentésben nem szerepel a helyben összerakandó gépek száma, de annyit elmondtak, hogy a gépeket ugyanannyiért vásárolták, mint amennyiért a Brit Királyi Légierő kapja meg.
Elemzők szerint egyébként a teljes üzlet értéke 11,4 milliárd dollár lehet.

Még tovább késik az F-35 Joint Strike Fighter első repülése: augusztus helyett csak decemberben szállhat fel az első, sorozatgyártott példány. A JSF így a már korábban a Lockheed Martin által meglebegtetett október 31-ét is átlépte. A számítások szerint a sorozatgyártott gépek egy éves késése nem kevés összeget, gépenként 4-6 millió dollár pluszköltséget is jelenthet //Heh???//. Nem véletlenül emlegetik egyre többen, hogy a Légierő az F-22 és az F-15E+ Super Eagle típusokkal kacérkodik, mint hiánypótló repülőgép-típusokkal. A források tácsoportosítása természetesen további késéséeket jelentene a JSF-fronton…

A Pentagon megoldást keres a helikopterek elvesztésévek járó „barna vakság” ellen. A jelenség akkor lép fel, amikor a helikopter 15-20 méter magasan lebeg a sivatagi talaj felett: ez elsősorban Afganisztánból és Irakból ismerős jelenet. A rotorszél ekkor annyi homokot, törmeléket, gazt és más szemetet képes felkavarni, hogy nem csak a pilóta, de a Doppler-radar és a radar magasságmérő is gyakorlatilag használhatatlanná válik. Ilyen körülmények között a pilóta gyakorlatilag vakon száll fel, vagy ami még veszélyesebb, le. Az eredmény: 4 helikopteres repeseményből 3 emiatt történik.
A DARPA hat hónapot kapott arra, hogya „barna vakságból” eredő balesetek, géptörések, kemény leszállások számát 60 százalékkal csökkentse le. A Sandblaster Program hivatalosan augusztus 23-án indul meg, melynek keretein belül olyan szenzorcsomagokat, műszereket és kijelzőket fejlesztenek ki, melyekkel elkerülhetőek lesznek a szmötyiben repülve történő balesetek.
A rendszereknek működniük kell majd az UH-60M, UH-60A és UH-60L Blackhawk modelleken kívül más típusokon is.

péntek, augusztus 18, 2006

Készülődés Libanonba - homokozólapáttal

Azt hiszem, nem árt visszatérni egy kicsit a leendő libanoni nemzetközi békefenntartó egységek kérdésére, ha már szegény Miklós Gábort kicikiztem (nem minden alap nélkül).
Azért is szükséges ez, mert hivatalosan ez az egyik legfontosabb eleme az 1701-es határozatnak. Mint ismeretes, a 15 ezer fősre becsült alakulatot francia vezetés alá helyezik. Nos, velük kapcsolatban már sorakoznak az érdekesebbnél érdekesebb történetek.
A legizgalmasabb talán a francia külügyminiszter, Philippe Douste-Blazy hétvégi nyilatkozata. A Le Monde francia napilap augusztus 13-14-i számában megjelent interjúban a politikus két nagyon fontos dolgot jelent ki:
- szó sincs nemzetközi erők küldéséről, hiszen a libanoni hadsereg 15 ezer főt küld Dél-Libanonba (ez remélhetőleg csupán félreértés: talán az UNIFIL-re nincs szükség?);
- szó sincs arról, hogy a Hezbollahot erővel le kellene fegyverezni, erre nincs felhatalmazás.
Nos, Douste-Blazy ezzel lényegében kiherélte a 1701-es határozatot, legfontosabb elemeiből kettőt kidobva. Hangsúlyoznám, Franciaország vezeti majd a z UNIFIL kibővített tevékenységét. A politikus emellett a Hezbollah lefegyverzését „tisztán politikai” célnak nevezi meg. Érdekes.
Ráadásként értékelhető, hogy a már sokat emlegetett 15 ezres békefenntartó csapat nehezen akar összeállni. Ennek is több oka van: egyrészt libanoni, másrészt nemzetközi. Mint kiderült, s mint várni lehetett, a libanoni kormány nem szándékozik fellépi a Hezbollah terroristáis és azok arzenálja ellen. Ennek megfelelően az európai államok sem túl lelkesek, hogy az ENSZ-határozat ide vonatkozó paragrafusait végrehajtassák, vállalva a várható fegyveres összetűzések saját áldozatait, illetve egy 1983-as stílusú terrortámadás veszélyét. Franciaország is felettébb óvatos: katonái egyelőre nem sietnek partra szállni. Sőt, óvatosságukban odáig mennek, hogy biztosítékokat követelnek a katonáik számára. Mármint hogy nem esik bántódásuk. Én ezen sírva röhögtem: oroszlánbátorság piros-fehér-kékbe öltöztetve. Oroszlán az, csak nyuszinak néz ki.
Csütörtökön kisebbfajta áttörés volt kimutatható, hiszen immár akár 400(!!!!!) francia katonáról is szó lehet. Gyaníthatóan szintén műszakiakról, mint ahogy a 200 fős eredeti kontongens is innen került ki. Meg nem nevezett francia forrásokra hivatkozva a CNN azt jelentette, hogy komoly problémát okoz: miképp fognak együttműködni a Hezbollah terrorszervezettel? Hát, volnának ötleteim, de ugye a francia bátorság az elmúlt években tapasztaltak szerint inkább a Kalasnyikovokkal rohangáló fekete afrikai csőcselék leküzésére korlátozódik. A komoly harc az zsenánt.
Michele Alliot-Marie francia védelmi miniszter szerint mindenféleképpen el kell kerülni annak a képnek a kialakítását, hogy a nyugati világ teremt békét a mozlim világban. Enek kiváló eszköze, hogy mozlim csapatokat is felkérnek a közreműködésre. Például azt az Indonéziát és Malajziát, melyek egyszerűen el sem ismerik Izrael jogát a létezéshez. Szuper és nem kevéssé naiv ötlet: olyan országok védjenek meg, melyek szerint nem is létezel. Igazi ENSZ-megoldás, a legjobb fajtából.
Nem véletlenül jelentette ki Dan Gillerman, Izrael ENSZ-nagykövete, hogy „nehéz, ha nem elképzelhetetlen” az, hogy elfogadják ezeket az országokat.
Figyelmeztető jel, hogy Libanon példáján felbátorodni látszik Szíria és Irán is: egyik eset sem meglepő, sőt, könnyen előre látható volt, jegyzem meg halkan. Ahmadinejad iráni elnök már egy, Izrael nélküli, a felébredő arab világ által teremtett új Közel-Keletről beszél.
Az európai államok csapatai így akár egy regionális háború közepén is találhatják magukat: a pofozóbábu szerepében, persze. S ezt nehéz lenne megmagyarázni az EU-s választópolgároknak.
Az ENSZ mindenesetre bizakodik és augusztus végéig 3500 főnyi, már Libanonban lévő ENSZ-békefenntartót vizionál. Meglátjuk.
Az olaszok pedig arra figyelmeztetnek: az eddigi ENSZ-vezetésű békefenntartói missziók rendre hibának vagy egyenesen katasztrófának bizonyultak. Fabrizio Castagnetti tábornok véleménye szerint az ENSZ-vezetés „egy zsák problémát” okoz. Nos, ezek szerint van, aki még emlékezik a kéksisakosok balkáni turnéjára (azonnal a katasztrófa kategóriába utalható, erről Srebrenica megmaradt lakói tudnának hosszadalmasan mesélni).
A fentieket olvasva talán már érthetőbb, hogy miért tartottam csacskaságnak a Népszabadság szerzőjének azon vágyát, kijelentését, hogy „az eddigi teszetosza ENSZ-katonákhoz talán akciókészebb erők csatlakozhatnak.” Nem fognak.

Repülős hírek, #96

Augusztus 15-én nyilvánosságra hozták a július 30-i kalinyingrádi repülőgép-katasztrófa hivatalos vizsgálatának megállapításait. A jelentés szerint az Orosz Haditengerészet kötelékébe tartozó Szuhoj Szu-24M kétüléses támadó repülőgép azelőtt gylaulta le a fákat, mielőtt a pilóta gépét képes lett volna kivenni a merülésből. A Balti Flottához beosztott repülőgép kötelékben repült, ahol a kötelék parancsnoka minden gép pilótájára bízta, hogy lefelé kitörve kijussanak a felhőrétegből. A lezuhant gép 1200 méterről 450 méterre ereszkedett, majd felhúzta a gépet. A sebesség, a merülés gyorsasága és a terep közelsége miatt a repülőgép 20 méter magasan fáknak ütközött, majd széttört, a két pilóta halálát okozva.

India Katarból vásárolna használt Mirage 2000-es vadászrepülőgépeket. Az indiai kormány a helyi fegyverkezési verseny keretében erősödne, hiszen Pakisztán amerikai használt és új F-16-osokat kap. India emellett Katarból cseppfolyós földgázt is vásárolna: az eddigi évi 5 millió tonnát megnégyszerezve 2015-re.

Légvédelmi tűz fogadta a RAF Harrier GR7-es repülőgépeit Afganisztánban: kaptak vegyesen, rakétát és csöves légvédelmet is.
A Helmand tartományban végrehajtott támogató bevetések során a Kalasnyikov-lőszerek és RPG-rakéták mellett könnyű hordozható légvédelmi rakétákat is kilőttek a hat brit gép ellen. A repülőgépeket eddig nem érte találat.
A feltételezések szerint a tálib erők akár több száz amerikai és ex-szovjet vállról indítható légvédelmi rakétával is rendelkezhetnek, melyeket még az 1970-es és 80-as években kaptak vagy szereztek meg.

Augusztus 16-án lezuhant a Jordán Királyi Légierő egy kiképző repülőgépe. Az angol Slingsby T-67 típusú kétüléses, légcsavaros kisgép tanuló pilótája, Mohammed Ahmed Hijris életét veszítette, a másik pilóta, Khalid Mohammed Dheeb sérülésekkel, de túlélte a katasztrófát.

Kincstári optimizmus

A Népszabadságban Online-ban Miklós Gábor szentelt egy kisebb írást a libanoni háború ideiglenes végeredményének. A cikk teljesen helyesen állapítja meg: „Eközben muzulmán politikusok és az utca győzelmi mámorban hangoztatja, hogy a Hezbollah győzött. Izraelt megverték, kiűzték az arab országból.”
Amit viszont szerintem kicsit mellénézett, az a Hezbollah célja és az elért eredménye. A „belső iszlám és belső hazai előny megszerzése” valóban helytálló cél, Viszont a gyakorlati előnyöket alaposan alábecsülte a szerző. Véleménye szerint „keveset” hozott csak az összecsapás: véleményem szerint nagyon is sokat. Egyrészt a Hezbollah megkerülhetetlen és lefegyverezhetetlen belső hatalomként került ki a háborúból. Egy olyan katonai és politikai erőként, mely megkerülhetetlen, ha Libanon jövőjéről beszélünk és az ország hatalmi központjai közül talán a legerősebb. Ehhez képest bagatell Libanon infrastruktúrájának gyakorlatilag apróra bombázása. Főleg úgy, hogy jelenleg a Hezbollah hős építőként, segítő kézként tudja magát beállítani, mind a világsajtóban, mind az arab közvélemény, mind a libanoni lakosság előtt. Izrael pusztít, a Hezbollah segít, ilyen egyszerű az üzenet. Működik, bár mindannyian tudjuk, mennyire hazug ez az állítás.
A szerzővel ellentétben én nem tartom a Hezbollah szempontjából „Kiszorulásnak” a libanoni hadsereg bevonulását a dél-libanoni területekre. Egyszerű: a libanoni hadseregnek, melyet a Hezbollah nyíltan teszetoszasággal, tehetetlenséggel, vereséggel vádol, esze ágában sem lesz , a Hezbollah ellen akár csak egy lépést is tenni. Miért és hogyan is tehetné, amikor a leendő nemzetközi kontingenst vezető franciák kijelentették: semmi közük a Hezbollah lefegyverzéséhez, így el is felejthető az 1701-es ENSZ-határozat végrehajtása.
Libanon elméletben felelős lesz a déli területekért is – gyakorlatilag a Hezbollah marad az úr. Maximum rejtettebb formában, de azt ugye senki, még Miklós Gábor sem gondolja komolyan, hogy a gyengén felfegyverzett, minimális kiképzést kapott libanoni kormányerők képesek lehetnek bármiféle kormányzati erőt képviselni a győzedelmes Hezbollah ellen. Főleg, ha figyelembe vesszük, a libanoni hadsereg jelentős része is siíta.
Az a feltételezés meg egyenesen megmosolyogtató, hogy „ráadásul az eddigi teszetosza ENSZ-katonákhoz talán akciókészebb erők csatlakozhatnak.” Hol? Kik? Mikor?
Felhívnám a T. Szerző figyelmét, hogy például a vezető szerepet magáénak követelő Franciaország az eddigi hírek szerint összesen tucatnyi tisztet és 200 műszaki katonát küld majd Libanonba. Ez útépítéshez remek erő, de lefegyverzéshez, egy ellenséges környezetben? Adalékként említhető Philippe Douste-Blazy francia külügyminiszter aggodalma: lehet, hogy a Hezbollah nem lesz együttműködő, önként és dalolva? Ennyit a francia vezetés elszántságáról…
Szó sincs légifedezetről, nehézfegyverzetről, felderítő robotrepülőgépekől – marad minden a hagyományos „kéksisakos” rendszerben. A ROE-t Kofi Annan írja, ő határoza meg, mikor és hogyan nyithat tüzet a kibővített UNIFIL. Ez a módszer már Boszniában is bizonyított, ha jól emlékszem…
A kiváló harcértékű katonáiról ismert Banglades (a megélhetési békefenntartás egyik kiagyalója) 2000 katonát küldene. Libanon meg van mentve, barátaim.
Irigylem Miklós Gábor optimizmusát, csak éppen nem osztom.
Nem értek egyet Miklós Gábor azon kijelentésével: „a hírszerzők és a katonák felkészületlenek voltak a libanoni akcióra. A felrakétázott gerillák elleni műveletekre nem képezték ki őket.” A katonák ki lennének képezve: csak éppen a politikai vezetés durván két napot adott számukra arra a feladatra, amit az Izraeli Légierő csekély 30 nap alatt képtelen volt elvégezni. Igaz, ez utóbbinak ez nem is lenne feladata. De erről már írtam eleget…
Az, hogy a szárazföldi művelet nem indulhatott meg, az Ehud Olmert vezette izraeli kormány hibája volt, nem a katonáké. Az, hogy a megadott határok között mozogva a hadsereg mikor és milyen alakulatokkal, harceljárásokkal dolgozott, az már lehet a hadsereg vezérkarának sara. Ezt majd illőképp kellene feltárni.
Levegőben lóg a szerző következő megállapítása is: „Miközben kímélni akarták a polgári lakosságot, az áldozatok nagyobb része libanoni civil volt.” A dolog azért suta, mert kimaradt, hogy a civil áldozatok egy jelentős része az aszimmetrikus hadviselés, a civil lakosság mközé vegyülő Hezbollah-erők, a lakónegyedek katonai használata miatt keletkezett. A szerző eze l éppen az általa is ostorozott „liberális világsajtó” példáját követte. Ejnye…
A szerzővel ellentétben úgy gondolom, Izraelt igenis súlyos katonai, politikai és erkölcsi vereség érte. Naszrallah lehet, hogy súlyos csapást mért Libanonra, de jelenleg ez a libanoniakat (természetesen az arab közvéleményt és az arab/perzsa országok vezetőit) sem érdekli. Az utak újjáépíthetőek, a Hezbollah elpuszított fegyverzetét meg majd pótolja Irán és Szíria, Az emberutánpótlás nem egy nagy etwas.

csütörtök, augusztus 17, 2006

Szolnok rulz!

Nem kevés segítséggel sikerült "behiénáznom" magam a MH 86. Szolnok Helikopterezred egész napos nyílt, légierő- és repülő fegyvernapjára. Nagyon korán kellett ehhez kelni, de szavamra, megérte.
Első körben köszönet GyGy-nek az egészért, majd a komplett Mi-24 fegyverzetis csoportnak, úgy mindegyiküknek összesen. Külön köszönet a frissen talált rokonomnak - apró családbővülés... :) Neki külön thx azért, hogy a Mi-24D-t centiről centire végigmutogatta, végtelen türelemmel viselve kérdéseimet.
A fegyverzetisekkel beszélgetve számos új infót kaptam, s nem mellesleg egy teljesen nem normális csapat szolid ünneplésébe volt szerencsém belecsöppenni. Köszi a gulyásért és a fagyiért délben meg a vekni kenyérért hazafele. Lehet, hogy a VIP-sátorban volt pincér is, de a műanyag tányérból a szoba párkányán falatozva azért jobb volt az ebéd.
Szomorú volt látni a sok üzemképtelen helikoptert, még az esetleges bíztató lehetőségek ismeretében is. Szomorú volt hallani, hogy a reptéren gürcölő műszakiak milyen pontosan és egyértelműen képesek megfogalmazni a jelen és a jövő problémáit - és még szomorúbb tudni, hogy nagyjából senkit nem érdekel a mondanivalójuk "odafönn", meg persze a Nagy Kupolás Kupiban sem.
Köszi a befogadást, emberek... :)

Néhány fénykép, csak ízelítőnek, aztán valahova megpróbálom majd felpakolni egyetlen .zip-ben az eredeti, 5 megapixeles képeket.

UPDATE: a képeket hostolja öreg Sam. Joe barátom, a Vízlépcső BBS Memorial blogon, onnan letölthető. Thx!

Nyalóka, Gruppen, Kit-car... :)

Azért volt kipróbált és bevált technika is... :)



A Hangerő!



_A_ Szerelem.



A szlovákok idióta festésű, de agyonpáncélozott Mi-17-ese. Komoly fejtörést okozott a műszakiak számára is a fehér csíkok mibenléte. Közmegegyezéssel WC-papír.



Igaz, nehéz kilátni, de belőni is!



Se nem téli, se nem nyári álcázófestés, de akkor meg minek? Rondának igen ronda... :)



NATO-kompatibilis tűzoltás, nemzetiszín kialakítással, mint hozzáadott magyar érték... :)

Kicsit megborult a gép



Bíztató ki(be)látások...



No comment...

szerda, augusztus 16, 2006

Izrael veresége

Alaposan átrendezte a közel-keleti viszonyokat az ENSZ BT 1701-es határozata, mely a libanoni háborút ideiglenesen lezáró tűzszünetről rendelkezik. Ahogy innen látszik, sok minden megdőlt és akárhogy is forgatom a dolgot, Izrael akkora pofonba futott bele, hogy a teheráni piactér fala adja a másikat.
Az összes létező fronton veszített Izrael: hacsak a hazai közvélemény szinte teljesen egyöntetű támogatását nem számítjuk ide. A vereséget persze sokan magyarázzák győzelemnek és persze még fogják is, de ez már a veszett fejsze nyele. A katonai és az erkölcsi vereségnek több oka, több síkja is leend, megpróbálom most összeszedni, szépen apránként.
Ami talán a legfontosabb: megdőlni látszik egy mítosz. A környék legerősebbnek, legütőképesebbnek tartott hadserege, a rettegett Izraeli Védelmi Erők „betérdelt” a néhány száztól néhány ezer főig becsült létszámú Hezbollah terrorszervezetnek. Ennek sok oka van, részben belföldi, részben külföldi, részben összefonódó.
A legnagyobb hiba, amit véleményem szerint elkövettek, a high-tech kórság. Ezt az Egyesült Államok is megtette, majd Fallúdzsánál kiderült, az öreg bőrnyakúak szobáról szobára menő harca nélkül nem lehet egy várost kipucolni. Persze fontos a támogatás, de a meló súlya ottmarad a bakák nyakán. Az izraeli kormány elhitte vagy csak el akarta hinni: majd a félelmetes arzenál felett rendelkező Izraeli Légierő megoldja a Hezbollah megsemmisítésének de minimum végzetesen megroppantásának kérdését. Gyanítom, ezt az elképzelést a Légierő tábornokai aktívan támogatták, a pilóták köztudottan nem éppen szerénységükről ismertek. A politikusok egyetlen apró, ám perdöntő dolgot felejtettek el: F-16-osról nehéz zászlót tűzni egy hegytetőre. Magyarul hiába a lehető legmodernebb támadó repülőgépek tucatjai, a rafináltan kifinomult irányítórendszerű levegő-föld fegyerrendszerek, ha nem megy be a gyalogos az épületekbe, akkor annak ellenőrzése sem lehetséges. Mint ahogyan azt az Amerikai Tengerészgyalogság egy tábornoka megjegyezte: városi harc esetén az a terület számít ellenőrzöttnek, amelyen éppen áll a bakancsával.
Az izraeli kormány elhitte az IDF mindenhatóságát. Arra számított hogy az F-16-osok majd néhány nap alatt kivéreztetik a Hezbollah katonai erejét és elvágják az utánpótlást is. Nos, nagyon nem így történt. Immáron sokadszorra (Giulio Douhet marsall meg forog a sírjában…) kiderült, hogy nem lehetséges _csak_ légierővel háborút nyerni. Ezt a leckét minden egyes alkalommal megtanulják a világ nagyhatalmai, majd gondosan el is felejtik, hogy aztán egy következő konfliktus esetén ismét rájöjjenek. Lehet, a derék államférfiaknak és tábornokoknak nem ártana könyvtárba járni: polcfalakra rúgó irodalma van a jelenségnek.
Az izraeli kormány nem akarta vagy nem merte elengedni a szárazföldi csapatokat, nagyon sokáig, halálosan sokáig. Hozzátenném, ennek csupán csak az egyik oka a már emlegetett „high-tech kórság”, a másik, kétségkívül megjelölhető ok a nemzetközi közvéleménytől való félelem. Ennél nagyobb hibát nem is követtek el az egész hadjárat során. Egyszerűen fogalmazva a dolgot: nagy baromság volt a közvéleményre bazírozni, hiszen tudni lehetett, hogy így is, úgy is utálni fogják őket. Ehud Olmert nem fogta fel, hogy a haifai halott vasúti munkásk senkit nem érdekelnek, míg a részben össze-Photoshopolt //ezúton is üdvözlöm a Reuterst, a CNN-t és a többieket, korrekt tájékoztatás, jaham…//, részben valódi libanoni pusztítás kerül a világ címlapjaira. A zsidók szemetek, bántják az ártatlan arabokat – jelezném, kedves kormányfő, ezt az agendát a büdös életben meg nem változtatja Izrael.
Ha viszont mindenféleképpen anyázás lesz, akkor legalább legyen alapja – itt kellett volna beküldeni a szárazföldi alakulatokat. És nem csak az IDF egy töredékét, hanem _minden_ szükséges egységet és azok támogatását, könyörgöm! Hát egy tetves falut, Bint Jbail-t hogy a rossebbe nem lehetett több mint két hét folyamatos harc után sem elfoglalni? A hírek szerint nem védték többen, mint 50-en! De legyenek négyszer annyian, akkor is hihetetlen… Már nem azért, tisztelt IDF, de Fallúdzsa azért egy pöttyet nagyobb település volt, ugye.
Lehet, a magas veszteségi arányoktól féltek. A dolog itt is visszájára fordult: ha egy feladatot kevés katonával próbálnak meg megoldani, hogy a sok katonából ne legyen sok áldozat, éppenséggel a veszteségek növekedése várható.
A hadsereg visszakötött kézzel, óvatosan, töredék erőkkel harcolhatott. Olmerték másik kritikus hibája a későn indított szárazföldi offenzíva mellett az ott bevetett erők elégtelensége volt. Nem bírom felfogni: egy kiterjedésében kis méretű, pontosan behatárolható hadműveleti területen nem volt képes az IDF helyi fölényt elérni. Mit tudnak elérni akkor mondjuk egy egyesített szír-iráni támadás esetén? Atomot Teheránra? És azt ne mondja nekem senki, hogy az amerikaiak több vagy jobb támogatást és/vagy csapatot tudnak egy helyre koncentrálni: eddig csak az EU volt képtelen a saját határai mellett közvetlenül eredményes harcot vívni. Nem egy nagy dicsőség egy gyékényre kerülni eme szervezettel, legalábbis katonai téren…
Kérdés persze, hogy a szárazföldi haderő parancsoksága becsülte alá a várható feladatot, vagy a politikusok nem engedélyeztek 5 katonánál többet négyzetkilométerenként //ez utóbbi feltételezés természetesen sarkítás volt…//. Akárki volt a bűnös, egy lavinát indított el. Izrael történetéből nem is tudnék olyan időszakot vagy eseményt említeni talán, ahol ennyire sikerült volna elcseszni az ország védelmét, mind taktikai, mind stratégiai értelemben. Elsőként tolakodna elő 1973., de a yom kippur-i háborút a végén, ha nem is kis nehézségekkel, ha nem is kis amerikai segítséggel, de csak megnyerték. Most azonban az IDF csupán annyit tehet: a francia vezetésű nemzetközi csapatoknak adja át a helyet, s maximálisan dolgavégezetlenül hazacsámborog.
Mert mit értek el? Semmit. Azon kívül, hogy a libanoni infrastruktúrát 50 évvel bombázták vissza, hogy a Hezbollah egy töredéknyi harcosát megölték, hogy a Szíriából és Iránból pillanatok alatt utánpótolható rakétavetők egy részét megsemmisítették – semmit.
Bármekkora sörmennyiségben hajlandó vagyok fogadni: a Hezbollah nem fogja letenni a fegyvert, a francia vezetésű //a derék békabarátok előre megmondták: közük nincs a lefegyverzéssel, hagyja őket ezzel mindenki békén…// nemzetközi erők majd szorgalmasan gyártják a feljegyzéseket, amíg a Hezbollah egy jobban irányzott robbantással haza nem küldi őket, á la 1983. Kíváncsi vagyok, hogy az UNIFIL mellé beérkező hős nemzetközi hadsereg végül milyen fegyverzettel, támogatással (harckocsi, tüzérség, harci helikopterek, támadó repülőgépek), felhatalmazással érkezik. Miből lesz több: francia idegenlégiósból vagy bangladesi megélhetési békefenntartóból? Meg legfőképpen mikor: egyes francia tábornokok már egy éves határidőről beszélnek.
Izrael mítosza szertefoszlani látszik. Ami azért alapvető probléma, mi több, kis túlzással katasztrófa, mert bizony nagyjából erre épült eddig Izrael állam biztonsága. Hogy majd jönnek a Merkavák, a Soufák és akkor aztán mindenkinek vége. Nos, ez nem így van: ennek fájó példáját mutatja Bint Jbail vagy az égő Merkavákról készült, a világ minden lapját megjárt fényképek. Bizony, feleim, íme a bizonyosság, van olyan eset, amikor az IDF jön és vérző orral hazamegy. Márpedig ha Izrael elveszíti az elrettentés , a félelem védőburkolatát (az atomfegyvereket most kihagynám, a hagyományos fegyverzettel elérhető elrettentésre korlátozom a dolgot), akkor Teheránban vagy épen Damaszkuszban vastagabban foghatnak a ceruzák mindenféle tervek rajzolgatása közben. Természetesen tudatában vagyok annak, hogy egy támadó és egy védekező hadjárat ég és föld, s hazai pályán az IDF-et nem kevéssé nehéz megverni, de akkor is megroppant valami. És ezt a roppanást mindenki hallja a környéken, akinek füle van. Sokaknak van, az arabok nem hülyék. Izraelben most nem működött sem a helyzetfelismerés képessége, sem az elrettentésé.
Fáj kimondanom, de Izrael csakis saját magának köszönheti azt, hogy az arab utcák TV-nézői győztesként ünnepelhetik a Hezbollahot és vidám vigyorgás váltotta fel az IDF miatt érzett félelmet. Ez pedig óriási lélektani előnyt ad az ország ellenfeleinek, míg Izrael lakossága számára lassan-lassan le fog esni a tantusz: ezt megszívtuk. Kíváncsian várom az arab országok vezetői retorikájának élesedését, változását. Aki a vártnál gyengébbnek találtatik, annak könnyebben küldik a mamáját az utcasarokra.
Az elrabolt katonák nem kerültek haza, a Hezbollah lefegyverzése elmarad, mi több: tele van a világsajtó azzal, hogy a derék terrorszervezet milyen önzetlenül segíti a kibombázott libanoniakat. Komolyan mondom, Teréz anya hozzájuk képest lassan egy utcai szociális munkás szintjére esik vissza //Ajánlott irodalom: a The New York Times ide vonatkozó cikke.//
Látványosan és igen csúnyán megbukott néhány izraeli hiedelem is. Ilyen az, hogy nem lesz szükség a Hezbollah ellen nagyszabású katonai műveletre. Hát volt, azaz lett volna, hogy egészen pontosak legyünk. Megbukott az az elképzelés, hogy minden esetleges dél-libanoni művelet kisméretű, időben és térben behatárolt lesz.
Az sem bizonyult valósnak, hogy az IDF napok alatt a saját javára lesz képes eldönteni a hadjáratot, megtörve a Hezbollahot.
Alaposan leszerepelt az izraeli hírszerzés is. Sem a két katona elrablását lehetővé tévő alagútról (mint sok más hasonló építményről) nem tudott, sem helyes képe nem volt a Hezbollah képességeiről. A haditengerészetet letolt nadrággal találta meg az iráni katonák által kezelt C-802-es hajó elleni partvédő rakéta, telibe vágva az Izraeli Haditengerészet egyik legnagyobb harcképességű hajóját.
A hírek szerint több Merkava (állítólag nem az új, IV-es sorozatúak) is végzetes találatot kapott a Hezbollah kezelte irányított páncéltörő-rakétarendszerektől. Az AT-3 Saggerek régi ismerősök, de a lefoglalt amerikai TOW-ok és a gyaníthatóan iráni eredetű AT-14 Kornetek már jóval magasabb szintű kezelési ismereteket feltételeznek.
Felemás eredménnyel járt a Patriot légvédelmi ütegek Haifa és Safed mellé telepítése. A propagandaírások után egyetlen sikeres rakétaleküzdésről nem érkezett hír. Nem véletlenül: ezeket és az izraeli Arrow rendszereket is nagyobb méretű ballisztikus rakéták ellen tervezték. A kisméretű, alacsonyabban repülő eszközök ellen a majdan valamikor a közeljövőben rendszerbe álló, lézersugárra dolgozó rakétavédelmi rendszerek jelenthetnek valamelyest védelmet.

A Hezbollah viszont mindent vitt. Elvitte a tekintély megerősödését, hiszen egymaga megállította a hatalmasnak és legyőzhetetlennek tartott izraeli hadsereget. Négy héten keresztül akadálytalanul lőtte Észak-Izraelt, eddig nem tapasztalt stratégiai mélységben is.
A jelek szerint a szervezet zavartalanul újjászervezheti magát, hiszen a szír-libanoni határ UN-ellenőrzéséről perpillanat szó sincsen. Sőt, mi több: Philippe Douste-Blazy francia külügyminiszter valami teljesen elképesztő idiotizmusról tett tanúbizonyságot. A politikus szerint Izrael haladéktalanul szüntesse meg az ország tengeri és légi blokádját, hiszen a tűzszünet már életbe lépett. Komolyan mondom, a hírt kétszer is elolvastam, mert egyszerűen nem hittem el. A kedves francia úrnak mond valamit Bosznia-Hercegovina? Ott is hány tűzszünet volt, ugye… És ő a külügyminiszter. A blokád felfüggesztésével az eddig sem túlságosan nehéz fegyverzet-utánpótlás gyakorlatilag parttalanul kerülhetne a Hezbollah terrorcsoporthoz. Az eszem megáll…
A Hezbollah egy hír szerint arra is képes, hogy zsarolja a libanoni kormányt: akkor hajlandó visszavonulni, ha a bunkerek és más védelmi rendszerek sértetlenül a kezükön maradnak. Tehetik: a Hezbollah gyakorlatilag a libanoni hadsereg helyébe lépett. Megvédte az országot egy nála sokkal hatalmasabb támadó féltől, míg a kormánycsapatok gyakorlatilag semmi vizet sem zavartak. És ezt a libanoni lakosság fejébe verik, gondosan és alaposan. És ezek után a Haza Megmentőit kellene lefegyverezni holmi zsidók meg valami hülye papír miatt? Ugyanmár, haladjunk tovább…
Attól tartok, a Hezbollah népszerűsége nem csupán az eleve befogadó közegnek számító siíta, hanem a többi libanoni népcsoport körében is alaposan megnőtt. A hosszadalmas légitámadások (éppen a Hezbollah remek taktikája, a civilek mögé bújás miatt) nem csak a déli siíta, hanem a drúz, a keresztény és a szunnita településeket, területeket is alaposan átrendezte. S ezt nem fogják elfeledni, kérdés, valaha is elkezdenek-e gondolkodni azon, hogy összefüggés lehet a drúz falu területéről tüzelő Hezbollah rakétakilövő és a válaszképp érkező 1000 fontos bomba között. Nem merném letenni a nagyesküt, hogy ez a közeljövőben összekacsolódik a kibombázott lakosság fejében.
A Hezbollah kétség kívül megnyerte a PR-háborút is: az arab világban és a nyugati sajtó túlnyomó többségében egyértelműen. Ennek csupán apróbb botlásai voltak a quanai bombázás tálalása, a 40-ről egy halálos áldozatra csökkenő légitámadás, a híres „zöld sisakos ember” felbukkanása és lelepleződése vagy éppenséggel a Reuters és a CNN lebukása. Ez az olvasók 1-2 százalékát érdekelte: a beállított halott kisgyerekes fotó „vitte el” a többi 98-99 százalékot. A háború elengedhetetlen része, a civil áldozatok számának a hadjárat elnyúlásával kikerülhetetlen növekedése pedig az első napokban óvatos vagy enyhén kritikus arab országokat is a Hezbollah mellé állította.
A rakétaözön, összekapcsolva az 1991-es Scud-támadások emlékével, szintén stratégiai változásokat okozhat. Eddig ugye minden ellenséges állam (mínusz Irak) tartózkodott Izrael városainak rakétatámadásaitól, félve a retorziótól. Nos, ennyit a retorziótól, 3000 rakéta becsapódása után. Teheránban ezt a tanulságot is egészen biztosan levonták.
Augusztus 14-én a libanoni al-Manar televiziócsatornában egy érezhetően diadalittas Hassan Nasrallah beszélt. A Hezbollah vezetője szerint a terrorszervezet teljesítménye „történelmi és stratégiai győzelmet” hozott. Fájdalomtól megtört szívvel értek vele egyet.
Egyértelművé tette, hogy az erős és lehetőség szerint a legjobban felfegyverzett siíta fegyveres szervezet fogja a libanoni állam alapját adni, hiszen a libanoni hadsereg leszerepelt, nem volt képes megvédeni az országot az izraeli támadás ellen. Ott a pont. Természetesen nem győzte kihangsúlyozni a Hezbollah által a civil lakosságnak nyújtott segítséget sem: ezek után szerinte „immorális” a Hezbollah lefegyverzéséről akárcsak beszélni is. Érdemes felfigyelni a Nasrallah szavai mögött húzódó végtelen cinizmust: azt a libanoni lakosságot segítik és ebből kívánnak (és fognak is, teszem hozzá) erkölcsi tőkét kovácsolni, amely lakosság éppen az ő tevékenységük miatt kényszerült menekülni. Ügyes, mondaná Kohn bácsi.
A lefegyverzés problémája viszont valóban izgalmas lesz. A már említett 1701-es ENSZ-határozat 8. bekezdáése egyértelműen fogalmaz: „nem lehet más fegyver vagy hatalom Libanonban a libanoni államon kívül”, s ehhez csatlakozik a 11e bekezdés szövege, mely szerint a nemzetközi erőknek , „segítséget kell nyújtaniuk alibanoni fegyveres erők részére, hogy a 8. bekezdésben meghatározott célokat elérjék”.
Adnék egy tippet, just for fun: a Hezbollahot nevezzék át a libanoni kormány hivatalos területvédő nemzeti gárdájának és egycsapásra minden meg van oldva. A Balkánon működött: érdekes lenne átnyálazni az ottani rendérségek és más szervezetek tagjainak múltját…
Nasrallah ezzel a beszéddel egyben direkt konfrontálódott az egyedül a libanoni kormány fennhatóságát elismerő és erőltető Egyesült Államokkal és az Európai Unióval. Ezzel mintegy jelezte: a Hezbollah az ország vezető politikai és katonai ereje, így ennek megfelelően határozhatja meg Libanon sorsát.
Az 1701-es határozatot (meg a Taif szerződést (1989), illetve a 1559-es (2004) és 1680-as (2006) ENSZ-határozatokat) a 15 ezer fővel bővülő UNIFIL fogja állítólag betartatni. Az első három esetben nem sikerült, úgyhogy a T. Olvasó engedelmével kissé szkeptikus maradnék.
Az 1978-ban megalapított misszió francia vezetés alatt működik majd. Olaszország nem kevesebb, mint 3500 katonával jelentkezett, de az EU-s Spanyolország, Portugália és Finnország mellett Ausztrália, Kanada //oh, a rettegett északi bajnokok…//, Malajzia és Indonézia is küld csapatokat. Az egységek ROE-ja (Rules of Engagement, azaz a tűzcsapás megnyitását, egyáltalán a harcokat szabályozó előírások) egyenesen Kofi Annantól érkeznek majd. Én nagyjából itt vetettem keresztet a dologra. Nagyjából a már sokszor megcsodált nehéz gemkapocsvetők, a közepes hatótávolságú golyóstollak, illetve a mindent maguk alá temető feljegyzések fogják alkotni a nemzetközi csapatok fő védelmi és támadó rendszereit.
Márpedig Nasrallahot nehéz lesz meggyőzni: esze ágában sincs lefegyverkezni, hatalmából bármit is engedni. Miért is tenné? Egy erős, Hezbollah-vezette, ENSZ-védte Libanon hűséges szövetségese lehet Szíriának és Iránnak. Nem mellesleg állandó fenyegetést jelentve Izrael számára, akinek vajmi kevés eszköze maradt az elrettentésre.
Ha hiszünk is az izraeli statisztikáknak (a nagy hatótávolságú, iráni eredetű Zelzal rakéták és indítóállásaik többségének kilövése, mintegy 500 terrorista kilövése, az utánpótlási útvonalak lezárása //ez azért így, ebben a formában, őrizetlen szír határvidékkel nehezen hihető//, néhány katonai vezető eliminálása), megállapítható: Izrael nem roppantotta össze a Hezbollahot. Sőt, szerény véleményem szerint segített is neki: a tapasztalatokkal és óriási győzelmi élményekkel gazdagodott terrorcsoportból gyakorlatilag kiválogatta az életképtelennek bizonyult, gyengébb elemeket.
Kérdés, mit tesz a Hezbollah ezzel a nem kis politikai, erkölcsi és katonai tőkével. Ezt csak hetek-hónapok múlva lehet majd megmondani. Annyi biztosnak látszik, hogy megpróbálja a libanoni hatalmat vagy annak legalábbis egy jelentős részét átvenni, akár formálisan, akár informálisan. A következő választás után gyanítom, a Hezbollah nem csak két minisztert küldhet a kormányba. Ha van egy kis humorérzékük, elviszik a védelmi tárcát… :)
Mivel a nemzetközi csapatoknak eszük ágában nem lesz a Hezbollah ellen harcolni, s így a libanoni hadsereg sem számíthat számottevő segítségre, a Hezbollah érinthetetlen marad. Ezzel pedig az egész 1701-es határozat szavahihetősége (már amennyi egyáltalán van neki) foszlik semmivé, s így Izrael veresége is a maga teljességében fog kibontakozni. Csak idő kérdése, drága feleim…

Repülős hírek, #95

A hírek szerint hamarosan aláírásra kerül a szaúdi Eurofighter-szerződés. A papír 5 milliárd font értékű lesz, összesen 72 Eurofighter Typhoon értékesítéséről szólva. Ez jelentősen könyíthet a BAE Systems pénzügyi helyzetén, bár a RAF így késve jut saját gépeihez, hiszen a Királyi Légierőnek szánt gépeket kapják meg a szaúdiak. Az értesülések szerint Des Browne brit védelmi miniszter kész aláírni a szerződést. A BAE a hosszú távra szóló üzemeltetési és karbantartási feladatokért újabb, szintén 5 milliárd fontra becsülhető összeghez juthat.
A szaúdiak mellett csupán Ausztria rendelte meg a típust, összesen 18 gépre kerül majd osztrák felségjel.
A 72 gép amúgy jelentős részét, csaknem 15 százalékát teszi ki az összes, legyártani szándékozott példánynak. Az első 24 gépet a britek építik, míg a maradék lehetséges, hogy Szaúd-Arábiában készül majd.

Megvan az augusztus 13-án lezuhant algíriai C-130-as lajstromszáma: a 7T-VHG szenvedett katasztrófát Olaszországban.

A libanoni háború mellékhatásaként a török védelmi minisztérium leállította az izraeliekkel folytatott tárgyalásokat, melyke a Török Légierő F-4E Phantom II-eseinek felújításáról szóltak. Az Israel Aircraft Industries (IAI) az eddigiek mellé újabb 40-50 gépet újítana fel, de a feléledt Izrael-ellenes hangulatban a török minisztérium nem kívánja hergelni a tárgyalásokkal a hazai lakosságot.
Az IAI 26 gépet újított fel, míg további 28 géphez egységcsomagokat szállított, melyeket a Török Légierő épített be a Phantomokba.
Az újabb felújításokról még 2004. végén indultak meg a tárgyalások. A Török Légierő emellett tanulmányozni kezdte a Phantomok leváltását a jól bevált és hazai gyártású Lockheed Martin F-16C/D Falconnal.

Éles tesztre került sor Guaon: augusztus 6-án két B-2 Spirit bombázó és négy F-15E Strike Eagle támadó repülőgépet zsúfoltak be az Andersen Légitámaszpont 1-es hangárjába. A gépeket egy közelgő trópusi vihar elől kellett fedett helyre menekíteni. A dolog szépsége, hogy eddig enn yi gép sosem volt ebben a hangárban egyszerre. A tapasztalatok szerint belegózhatóak: így átdolgozásra kerülnek a viharokkal és más vészhelyzetekkel kapcsolatos tervek.

A Belga Légierő leállította a Hunter-B pilóta nélküli repülőgéptípus kongói bevetéseit, miután az egyik gépet egy helyi sasszemű lövész egy AK-47-essel lelőtte(!!!) //Ezúttal is nagyrabecsülésemet küldeném az ad-hoc légvédelmi tüzérnek…//.
A gép az EUFOR Congo európai békefenntartó erőkben szolgáló 49 fős belga kontingens részeként üzemelt, Kinshasa központtal.
A gép egy 3 órás bevetés során 400 méter magasan repült, nem messze a kinshasai N'Dolo repülőtérről, amikor lelőtték. A roncsok megvizsgálása után kiderült, hogy a belga Hunter-B bal oldali szárnytövét érték a találatok, melyek után a szárny feladta és leszakadt. A lövedékek a szárny után a törzsbe is belefúródtak, s itt átütötték a szárny tartóbordáit. A lezuhant gép megsebesített hat személyt, illetve egy ház is kigyulladt.
A lezuhant gép helyére augusztus közepén érkezik meg a pótlás.
A lelövéssel 16 gépre csökkent a belga Hunter-B flotta, hiszen a megvásárolt 18 gép egyike 2006. elején Belgiumban baleset miatt megsemmisült.

hétfő, augusztus 14, 2006

Arab modernitás, mint olyan

Elsőként a Szigeten lábméretnyi árért osztogatott Népszabadságban találkoztam Schöpflin György írásának recenziójával. Csodálkoztam is az ott olvasottakon erősen. Aztán mások is felhívták az eredeti szövegre a figyelmem, így egy kicsit most belemásznék.
A Fidesz derék EU-képviselője szerint Izrael igazi célja tulajdonképpen nem más, mint a demokrácia monopóliumának megtartása a Közel-Keleten. Már rögtön itt elkezdtem csuklani: a szerző logikája több, mint érdekes. Mert nézzük csak meg: ha Izrael monopóliumot akar magának errefelé demokráciailag, akkor az azt jelenti, hogy az izraeli vezetés szerint az iráni teokrácia, a szíriai elnöki diktatúra, a libanoni „állam-az-államban-terrorcsoport” előnyösebb az ország számára, mintsem egy akár olyan jellegű többé-kevésbé demokratikus ország, mint Törökország vagy Egyiptom. A gondolatmenetet követve azonban nem igazán értem, hogy Izrael ezt a két országot miért nem támadja meg, sőt, miért tart velük jó kapcsolatot. Szóval a szerző logikája arra mutat: Izrael, ahelyett hogy olyan (a helyi átlaghoz képest feltétlenül) békésen élne szomszédaival, kifejezetten szeretné, hogy minél nagyobb káosz és fenyegetés legyen az őt körülvevő országokban. Hiszen ha a demokrácia eluralkodna a környéken és nem lenne többé izraeli monopólium, igen optimista feltételezéssel akár egy vagy több szomszédjával is elméletileg rendezhetné kapcsolatait. Mondom igen optimista feltételezéssel, lásd a demokrácia és Gáza vagy Libanon esetét.
A szerző szerint ez azonban eleve kudarcra ítéltetett és Izrael különleges közel-keleti státuszának vége leend. Nos, erre azért még egy darabig várhat a derék politikus: egyelőre semmi jelét nem lehet látni, hogy akár politikai, akár katonai értelemben Izrael különleges helyzete fenyegetve lenne. Vagy netán a Fideszes honatya hallott egy Gay Pride-felvonulás terveiről Damaszkusz utcáin?
És ez még csak az első mondat volt.
A szerző ezek után kijelenti, hogy az arab modernitás volt kifejlődőben Libanonban – ezzel a dologgal, ha kisebb fenntartásokkal is, de egyetértek. Valóban szinte példa nélküli volt a „cédrusos forradalom” győzelme, csak éppen a politikai vezetés nem kevéssé erodálta a Hariri-gyilkosság után felhalmozódott erkölcsi és politikai tőkét. Schöpflin úrral elentétben én nem tekintem a demokrácia diadalának és természetes jelének azt, hogy egy terrorszervezet az ország jelentős részét uralma alatt tartja, a hivatalos kormány passzív ás aktív támogatásával. Márpedig ez a helyzet: a Hezbollahé volt Dél-Libanon és ezt a libanoni kormány támogatta – ennek számos jele látható már ma is, illetve a múltban is.
Nem hinném, hogy Schöpflin úr ilyen megértő lenne mondjuk //Figyelem! Erősen sarkított példák következnek, melyeknek a valósághoz semmi köze sincsen!// Seselj vajda szabadcsapataival szemben, ha napi átlag 80-100 rakétát kapna Szeged, Barcs és még néhány város. Vagy éppen a Tudor-féle mozgalmak lőnék folyamatosan Debrecent, mindenféle föld-föld osztályú eszközzel, mondjuk az orosz kormány nyílt támogatásával. Azt fel sem tételezem, hogy a szerző csupán a célpontország (jelen esetben Izrael) lakosságának mivolta miatt ily megengedő…
Arról is már többször írtam, hogy a demokrácia felelősségvállalást is jelent. Ilyen szempontból nézve Libanon kormánya (és áttételesen Libanon lakossága is) felelős a területén működő terrorszervezet cselekedeteiért. Ha hagyjuk, hogy a kertünkből egy pitbull terrorizálja a szomszéd családot, ne lepődjünk meg, ha a szomszéd lángszórója miatt a házunk is megpörkölődik. És éppen itt érzem a libanoni politikai elit, a kormány alapvető és óriási felelősségét: semmilyen külső segítséget nem kértek az ENSZ BT idevágó, többek között a Hezbollah lefegyverzését is követelő határozatának végrehajtásához. Ellenben jól elvoltak a Hezbollah-hal, két HB-tag is kormánytag, mi kell más az érintettséghez?
De amitől igazán eldurrant az agyam, az a Schöpflin úr mélyreható éleslátásáról tanúbizonyságot tevő bekezdés. Ennek értelmében az arab modernitás legelevenebb jele az, hogy a Hezbollah egyre kifinomultabb fegyverrendszereket kezel egyre eredményesebben. Hát, képviselő úr, ennél, khm, „érdekesebb” meglátást sem a hazai, sem a nemzetközi sajtóban nem volt szerencsém olvasni. Tehát ha egy arab terrorszervezet elrejti a rakéta-sorozatvetőket a civilekkel pakolt lakóházak garázsában, az modernitás. Szerintem aljas taplóság, de mivel én egy cinikus zsidó™, aki vagyok, biztosan rosszul látom.
Szerény véleményem szerint az, hogy a Hezbollah valóban lépett egyet felfelé (lásd a kisméretű robotrepülőgépek, a partvédő, hajó elleni rakétarendszer vagy éppen az izraeli harckocsik ellen alkalmazott modern, iránított páncéltörő rakéták eredményes használatát), az nem az arab modernitás jele. Az a terrorszervezet modernizálódásának jele. Ha Schöpflin úr komolyan gondolja, amit leírt, akkor gyakorlatilag azt lehet feltételezni: a szerző véleménye szerint a terrorizmus modernizálódása jelenti az arab modernitás fejlődését. Szép egyenlet.
Az arab modernitás emblematikus jelenségét nyújtotta a gázai, egyoldalú kivonulást kísérő napok jelensége. A palesztinok számára megvásárolt(!!!) üvegházak lerombolása és kifosztása, az ott maradt vallási és egyéb épületek rombolása vagy annak kísérletei, majd azután a nagy csodálkozás, hogy nem lett jobb semmi. Említhetőek az átadott területekről indult terrortámadások is: valószínűleg ezek is a szerző által oly sokat emlegetett arab modernitás alapelemei lehetnek.
Schöpflin úr a következőkben bizonyítékát nyújtja annak, hogy sem taktikai, sem hadászati ismeretei nem haladják meg mondjuk egy átlagos magyar honvédelmi miniszter (ezúton is gratulálnék Szekeres úrnak a szerinte nem létező holland hadsereg ügyében, de említhető a régmúltból a „körkörös védelem” remek-remek-remek ötlete is…) ismeretanyagát. A szerző ugyanis kiemeli: az eddigi háborúkhoz képest az IDF sokkal többet szenved. Hát ez szokott történni, kedves Schöpflin úr, ha aszimmetrikus hadviselést látunk működni. De hogy derék képviselőnk ismeretanyagát bővítsem, segítek egy gyorstalpalóval.
Az aszimmetrikus hadviselés lényege, hogy a hagyományos, erős fölényben lévő haderőt (jelen esetben az Izraeli Védelmi Erőket) olyan eszközökkel, módszerekkel támadja a gyengébb fél, melyek kiegyenlítik vagy legalábbis csökkentik a két háborúzó fél közötti alá-fölé rendeltséget. Jelen esetben ez egy klasszikus gerillahadviselés formáját ölti magára: a Hezbollah civil környezetből, civil területekről, a civil lakosság fedezékéből, jórészt civil ruházatban harcol az IDF ellen. A dolog lényege, hogy míg az IDF egy kövér, jól azonosítható célpontot képez, addig igencsak nehéz kipiszkálni például egy páncéltörő egységet, ha az mondjuk egy ismerten telt házzal működő kórház vagy menekültközpont első emeletéről „dolgozik”. Ez az aszimmetria lényege: az IDF nem bombázhatja porig fél perc alatt az egész kócerájt, mert egy órán belül tele lesz a világ összes híradója a mészárlás képeivel. Ehelyett szépen be kell küldeni a gyalogos egységeket, célzottan kipucolni a terroristákat. Ez pedig időben és emberéletben is a sokszorosa a hagyományos, például Irakban igen sokszor használt „majd átböngésszük a romokat”-jellegű tűzerő-felhasználás költségeinek. A gerilla bárkire lőhet, hiszen nem köti meg a kezét semmilyen szabályzat, törvény, s természetesen a világ közvéleményének támogatására is szilárdan támaszkodhat. Az IDF viszont folyamatosan szívhat azzal, hogy nem bombázhat porig miden veszélyes helyet, hanem a PC-hadviselés szabályainak megfelelően kell(ene) eljárnia minden támadásnál. A szerző által is emlegetett felvilágosult, nyugati TV-néző ugyanis ezt akarja látni és hallani. Márpedig a kamerák mindenhol ott vannak és a Pallywood-szabályoknak megfelelően működnek (céloznék itt csak a Reuters-botrányra vagy a CNN-lebukásra).
Ehhez képest egy „normális”, reguláris hadseregek által vívott háború (1967, 1973 pl.) fáklyásmenet. Aki szembejön, az terepruhás ellenséges katona és kapja, ami belefér.
Ha a képviselő úr még mindig nincs képben, egy sörözés keretein belül önként és dalolva segítek még.
A képviselő úr történelmi ismeretei is kissé hiányosak: véleménye szerint az előző konfliktusokban mindig az éppen aktuális amerikai csúcsfegyverzet segítette győzelemre az IDF-et. Hát bizony, azok a remek Mirage III-asok, az 1948-as csúcstechnikát képviselő Avia S-199 Mezek-ek, az 1956-ban vásárolt AMX-13-asok, hogy csak néhány gyors példát említsek, mint amerikai state-of-the-art fegyverzet.
Érdekesnek tűnik Schöpfin úr gondolatmenetének a megelőző csapásra vonatkozó része is. A szerző szerint Izrael ugyanolyan megelőző háborút vív Libanonban, mint amit az Egyesült Államok legitimizált Irakkal. Nos, a képviselő úr figyelmét felhívnám a Hezbollah folyamatos és a támadásokat megelőző, az izraeli városok elleni rakétatámadásaira, illetve a katonák megölésére és elrablására. Ez eléggé neccessé teszi a megelőző támadás, mint kategória használatát. A szerző megjegyzi, hogy szegény Hezbollah bezzeg nem kapott jogot a megelőző támadásra. Mint fentebb jeleztem, a terrorszervezet nem egészen jogfüggő magatartású, konkrétan marhára nem érdekli, hogy van-e joga vagy nincs megelőző támadásra. Ezek a terroristák már csak ilyen kis önfejű „demokraták”. S ahogy t. úrnak volt szerencséje jelezni: Izrael 1967. óta kedveli a megelőző csapást, ugyebár.
A szerző véleménye szerint Izrael alaposan elszámította magát a Hezbollah képességeit illetően (melynek megtámadása többek között azért volt fontos, hogy ne nője ki magát az IDF számára már komoly gondot okozó szintre). Nos, mint fentebb is említettem, Izrael kezét megkötik a (kül)politikai körülmények. Higgye el, képviselő úr, az IDF nem barmok gyülekezete. Pontosan tudni lehetett (s erről számos tanulmány értekezett már évekkel ezelőtt is), hogy a 2000-es kivonulás utáni 6 esztendő alatt a Hezbollah többet ásott a föld alatt, mint a Föld teljes vakondok-állománya.
Adjuk össze: helyismeret + helyi lakosság jelentős részének támogatása + kontroll nélküliség + szíriai és iráni katonai és pénzügyi segítség + civilek aktív és előre eltervezett használata pajzsként = előre tudható szívás.
A katona azt teheti, amit a politikai vezetés megenged. Ha a politikusok mozgástere szűk, akkor a katonai vezetők keze lesz megkötve és végül a bokorugrók fognak meghalni a hadszíntéren, a demokrácia dicsőségére. Ez nem túl bonyolult összefüggés… Libanon legyalulása tisztán katonai szempontok szerint (sarkítással, persze) lövegcső, lőszer és bulldózer kérdése.
Érdekes érvelés a képviselő úr részéről az is, hogy a libanoni kormány láthatatlan szereplő (azért az Arab Liga ülésén, elcsukló hangon bejelentett 40 halottas légicsapás bejelentése, majd az órákon belül kiderülő egy halálos áldozat eléggé feltűnő volt), mert Libanon különböző közösségei, beleértve a Hezbollahot is(!!!), széleskörű autonómiát kaptak. Nos, a legitim kormány felelős az ország területén történtekért, autonómia ide vagy oda. A libanoni kormány aktívan támaszkodott a Hezbollahra (ennek pikáns eleme a kormány és a Hezbollah egyeztetése a honvédelem ügyében: kvázi a hivatalos védelmi erők segédcsapatává avanzsált ezzel a Hezbollah), így talán nem kellene meglepődni a történteken.
Schöpflin úr szerint az izraeliek meglehetősen egybites üzemmódban működnek: minden izraeli jó, minden arab rossz. Ezzel azért az izraeli baloldal egy igen jelentős része, a helyi jogvédő mozgalmakról nem is beszélve, nem értene egyet, jegyzem meg halkan. Ez a kijelentés sokkal inkább Schöpflin úr nem túl szofisztikált világfelosztására mutat rá, véleményem szerint.
Érdekes kijelentés, hogy a modernitás, mint olyan, többé már nem lehet Izrael monopóliuma. Feltenném a kérdést: hol a fenyegető veszély a monopólium ellen? Ha a katonaira gondolunk, több dolgot is meg lehetne jegyezni. Irán példája azt mutatja, hogy a fegyverzeti (bár itt igazán csak a rakétatechnikára lehet gondolni) és a társadalmi modernizáció bizony nem járnak kéz a kézben. Az is említésre méló, hogy a környező államokhoz képest Izrael katonai potenciálja nagyságrendekkel modernebb, mint bármi más. Csak említeném (az atompotenciálon kívül) a frissen beszerzett F-15I Ra’am (utánrendelés in progress) és F-16I Soufa nagy hatótávolságú támadó repülőgépeket, az Arrow rakétavédelmi rendszert, a teljesen helyi fejlesztésű Merkava nehézharckocsi 4. generációját… Téves és hibás elképzelés egy erősen limitált körülmények között vívott, kis területre és kis létszámra korlátozódó csetepaté tapasztalatainak és eredményeinek kivetítése egy „rendes” háborúra.
Ameddig az arabok a szerző által oly sokat emlegetett kifinomultsága elsősorban a gerillahadviselésre, a különböző fegyverrendszerek továbbfejlesztésére, a terrorfegyverek kapacitásának növelésére és az atomfegyver birtoklására irányulnak, nehezen hinném, hogy ez az éledező arab modernitás és demokrácia jele lenne. Nehéz úgy tárgyalni, tisztelt képviselő úr, hogy a tárgyalóasztal túloldalán egy tetőtől talpig felfegyverzett, az elpusztításon gondolkodó (ajánlott irodalom: Ahmadinejad elnök élete és munkássága), az egyezményeknek és szerződéseknek fittyet hányó fél csücsül.
Végül is 2004. november 2-án Theo van Gogh utolsó szavai is ezek voltak, az amszterdami utcán, nyolc golyóval a testében: beszéljük meg. Az eredmény ismeretes.
A szerző szerint a libanoni infrastruktúra megsemmisítése a libanoni államszervezet megsemmisítését célozza. Schöpflin úr elegánsan átsiklik azon, hogy Szíria felé vezető utakon nem csak segélycsomagok érkeztek, mint ahogy azt is kifelejti, hogy a szintén említett, a palesztin hatóságok infrastruktúrájának megsemmisítése is, hogy is mondjam finoman, nem egészen előzmény nélküli. A szerző kicsit egyoldalúan érzékeny: a felrobbantott busz vagy kávézó, a rakétával telibe vágott vasútjavító üzem nem éri el az ingerküszöbét, ahhoz minimum egy libanoni felüljáró lerombolása szükségeltetik. Hozzátenném: innen, ebből a macskákkal zsúfolt ebédlőből nem tudom megítélni, hogy minden izraeli légicsapás csak és kizárólag a hadiérdekeket szolgálta volna. Azt viszont látom, hogy a képviselő úr kicsit egyszerűsít: a gonosz izraeliek mindenkit és mindent lerombolnak, ami csak működni kezdene, minden előzmény vagy előzetes történés nélkül. Ahümm…
Módfelett szórakoztató volt Schöpflin úr azon megállapítása: Izrael talán valóban a Hezbollah ellen támadt először Libanonban, de aztán, mint láthatjuk, nem csak siíta, hanem keresztény és szunnita területeket is bombázott. Ebből világosan látható, hogy Izrael a libanoni demokrácia ellen fordult.
Kezdem unni, drága jó képviselő úr, de azért leírom mégegyszer: ez a háború nem „rendes” háború. Ha venné a fáradtságot a szerző és kicsit nekiállna egerészni az interneten, számos érdekes történetet olvashatna arról, hogy a Hezbollah célzatosan támadott a nem siíta területekről. Nem véletlenül: ezzel egyrészt támadja Izrael területét, másrészt a válaszcsapásban nem siíta, hanem más, rivális vagy éppen ellenséges közösség tagjai szenvednek. Kettős nyereség. Mivel az említett közösségek milíciái nagyjából teljesítették a lefegyverzést előíró ENSZ BT-határozatot, s a libanoni kormánykatonáknak eszük ágában sincs a Hezbollah ellen fellépni, sőt, virágzó az együttműködés, a fegyvertelen civil szunnita, drúz és keresztény közösség jár igencsak pórul. Értem én, hogy ez a motiváció nem illik bele a „rohadt izraeliek, vascsizmával tapodják a modernizálódó arab demokrácia zsenge hajtásait”-gondolatmenetbe, csak éppen egy kicsivel több köze van a valósághoz.
Arról nem is beszélve, hogy taktikailag sokkal nagyobb segítséget nyújt az elfoglalt terület lakossága, ha jóban vagyok velük, mintsem ha lebombázom őket a kőkorszakban. És el lehet hinni: senki nem gondolta komolyan, hogy szárazföldi bevonulás nélkül komoly eredményeket lehet elérni Libanonban.
Schöpflin úr szerint az Egyesült Államok vagy feltételek nélkül támogatja Izraelt, vagy támogatja a születőben lévő arab demokráciát. A szerző a jelek szerint fel sem tételezi, hogy egyszerre lehetne támogatni mondjuk egy modernizálódó Libanont _és_ Izraelt. Nem egy széles látókörről tanúskodó dolog ez.
A szerző szerint Európa igen erősen érdekelt abban, hogy demokratikus és modern arab kormányok alakuljanak ki. Így igaz, csak éppen a szerző egy-két dolgot elegánsan elfelejt. Egyrészt elfelejti megemlíteni az európai külpolitika örök rákfenéjét, a határozatlanságot és az erőtlenséget (erős hadsereg nélkül nincs erős és hatékony diplomácia sem, jegyezném meg halkan). Szép dolog szavakban támogatni valaminek a keletkezését és aztán egy másik dolog azzal szembesülni, hogy az EU segélyalapjának pénzeiből konkrétan fegyvereket és robbanóanyagot vásárolt Arafat kormánya.
Elfelejt a szerző egy másik, talán még fontosabb dolgot is: az EU saját, belső „arabkérdését”. A közel-kelet felé irányuló külpolitikát bizony nem kevéssé befolyásolja az Unión belül élő, sokmilliós arab kisebbség. Az ő reakcióikat, elvárásaikat Európa kénytelen figyelembe venni, hiszen a már említett sokmilliós tömeg komoly belső problémákat okozhat egy „helytelen” döntés esetén.
S a végső konklúzió: Izrael bolond, mert azt hiszi, hogy az erő politikája az egyetlen biztonsági megoldás. Ráadásul az izraeli lakosság is egységes ebben (ez nem meglepő, tekintetbe véve a napi szinten adagolt rakétákat, kedves képviselő úr), ahelyett, hogy elfogadnák egyes arab ellenfeleiket egyenlő félnek.
Nos, ezzel kapcsolatban is lenne néhány megjegyzésem. 1948. óta elmondható, hogy Izrael létének alapja valóban csak és kizárólag az erős hadsereg és a még erősebb légierő. Nincs az az egyezmény, az a béketerv, az a megállapodás, mely az első zárótűz után nem válik füstköddé. A képviselő úr figyelmébe ajánlanám eme becses római mondást: Si Vis Pacem, Para Bellum. Ha békét akarsz, készülj a háborúra. Ez az a mondás, mely minden izraeli kormány szeme előtt lebegni fog, higgye el. Egyiptom híján kivételévelminden környező állam ellenséges, egy helyi, atomfegyver birtoklására törekvő, az ország elpusztítását heti rendszerességgel vizionáló középhatalom árnyéka vetül a horizontra: valóban kedvező környezet egy kellemes diplomáciai „szeressük egymást, gyerekek”-szintű műveletre.
Ez valóban az európai út lenne: ennek ékes példája mondjuk a II. világháborút megelőző egyezmények sorozata. Sokat értek a papírok a Pz IV-esek és a Bf-109-esek ellen.
Értékelem a képviselő úr érezhető szomorúságát az EU megosztottsága és a tehetetlenség miatti szégyenkezése miatt, de csak ismételni tudom magamat: ha nincs egységes közösség, akkor nincs egységes külpolitika sem. Az EU katonai képességét meg inkább hagyjuk: a Balkánon bemutatták, amit kell.
Schöpflin úr szerint az izraeli állam és társadalom úgy tekinti, hogy az arab világgal(???) folytatott háború történelmi okokból elkerülhetetlen és csak az erőszak az egyetlen nyelv, amit az arabok értenek.Ezt a képet erősíti meg al-Qaida, az iraki harcok, az arab retorika „(némely)” (!!!) minősége, illetve a Hezbollah és a palesztinok egy részének erőszakos cselekedetei.
Valóban, képviselő úr, ehhez hozzácsapva az Izrael területén történt, kifejezetten civilek ellen elkövetett robbantásos merényleteket, a napi szintű rakétatámadásokat, Ahmadinejad iráni elnök holokauszt-tagadását és folyamatos fenyegetődzéseit, a palesztin hatóság vezetőjének megválasztott Hamasz terrorszervezet alapító okiratának Izrael eltörlésére vonatkozó cikkelyeit, teljesen meglepő, hogy Izrael nem igazán nem hisz a diplomáciai megoldásokban. Civilizált európaiként én sem értem, miért nem követik Theo van Gogh példáját, aki igazi felvilágosult európaiként még azt nyögte gyilkosának: beszéljük meg…

Apropó: Schöpflin úr és a zsidóság viszonyáról Novák Attila írt részletesebben az ÉS hasábjain. Adaléknak remek.

Repülős hírek, #94

Megtalálták annak a két altisztnek a holttestét, akik az augusztus 8-i UH-60 BlackHawk katasztrófában tűntek el. A mentőhelikopter az iraki Anbar tartományban zuhant le, az eddigi adatok szerint nem harci cselekmény miatt. A fedélzeten hatan tartózkodtak, a Tengerészgyalogság és a Hadsereg két-két harcosa sérülésekkel, de túlélte a katasztrófát. A Hadsereg UH-60 Black Hawk helikoptere a 82. Légimentő Század állományába tartozott, s a 3. Tengerészgyalogos Légiezred alárendeltségében működött.

Öten veszítették életüket azon a Mil Mi-17-es szállító helikoptere, mely Irakban, , Sana kormányzóság Al-Hayma kerületében zuhant le augusztus 9-én. A hivatalos források szerint a Mil rossz időjárási viszonyok között, alacsonyan repült, majd a hegynek csapódott. A fedélzeten a három tagú legénység mellett két utas volt. Hárman megpróbáltak kiugrani (gyaníthatóan a legénység), de életüket veszítették, csakúgy, mint a tehertérben lévő két utas.

Valószínűleg egy szállítóhelikopterét veszítette el az Izraeli Hadsereg augusztus 12-én. A gép fedélzetén öten haltak meg. A helikoptert a Hezbollah terrorszervezet tagjai lőtték le Dél-Libanon felett.

Predatort vett az Amerikai Haditengerészet. A Naval Air Systems Command 8,29 millió dollárért vásárolt a General Atomics Aeronautical Systems-től egy RQ-1B Predator pilóta nélküli felderítő és támadó repülőgépet, illetve a szokásos kísérő rendszereket, tartalék alkatrészeket. A B változat már nagyobb méretű és erősebb hajtóművel rendelkezik, mint a korai A-k. A Haditengerészet ezt megelőzően két RQ-4 Global Hawk nagy hatótávolságú pilóta nélküli felderítő repülőgépet vásárolt a Northrop Grumman Unmanned Systems-től. Ezek a gépek a Broad Area Maritime Surveillance (BAMS) programban vesznek részt, mint kísérti gépek. Gyaníthatólag a most megvásárolt Predatorra is hasonló feladat vár.
Az egymilliárd dollár értékű BAMS-projekt győztesét várhatóan 2007. szeptemberében hirdetik ki.

Egy aranyosság a múltból: egy CH-46-os pilótája úgy döntött, hogy magaslati parkolóhelyet keres a verdájának. A képből ítélve majdnem sikerült is.
Lezuhant az Algériai Légierő egy C-130 Herculese Olaszországban, Besurica mellett, nem messze Piacenza lakott területeitől. A szemtanúk szerint az egyik hajtóműből lángok csaptak ki a repülés utolsó szakaszában. A személyzet a milánói tornyot a hajtóművek tolóerejének csökkenéséről tájékoztatta.
A teherszállító gépen hárman tartózkodtak, mindannyian életüket veszítették. A gép Algériából Frankfurtba tartott. A gép maradványai egy kilométeres körben szóródtak szét. A Hercules az első hírek szerint a környéken tomboló viharokat, majd később a katasztrófa előtt a környék házait igyekezett kikerülni.

péntek, augusztus 11, 2006

R.I.P.

Egy kedves barátom bátyja is ott volt, a Roham 2-vel. Őt is kitámogatták, locsolták.
Olvasom a Langlovagok.hu portál fórumait és csak gondolkodom.
Én ugyan nem vagyok tűzoltó, de azért az internetet használni még képes vagyok. Azt meg nem szeretem, ha butának néznek: ilyen a túl sok pézbe kerülő bodyguard is.

"Dobson elmondta, hogy a mozgásérzékelők, az úgynevezett body-guardok ára ugyanakkora, mint egy komplett légzőfelszerelésé. A mozgásérzékelők használata csak opcionális a tűzoltóságnál, vagyis nem az alapfelszerelés része. A helyi tűzoltóságok egyébként dönthetnek az ilyen eszközök beszerzéséről, de ahhoz 20 százalékos önrészt kell hozzátenniük."
http://index.hu/politika/bulvar/mostoha0809/

Nos, nem tudom, hogy egy komplett légzőszett mennyibe kerül, de azt tudom: a néhány perces kutatással megtalált Super Pass II-es készülék amerikai ára full extrásan, hőmérséklet-érzékelős riasztással felszerelve 230.95 dollár. Ez, akárhogy is számolom, a mai napon érvényes MNB-középárfolyammal (209,79 HUF) pontosan 48451 forint. Azaz kevesebb, mint 50 ezer magyar kovertibilis forint, tűzoltónként. A most kiutalt gyorssegélyből, leszámítva a postázás költségét, mondjuk pont két darab jött volna ki, halott tűzoltónként.
Tudom, a közbeszerzés kicsit megdobja az árat: mifelénk, kábalkáneurópában ez már csak így szokás.
Mint említettem: nem tudom, hogy mennyiért vesztegetnek egy komplett légzőszettet. De erősen csodálkoznék, ha az is ötvenezer forintba kerülne...
Egy másik Lánglovagok-fórum hozzászólása szerint "A Dräger Bodyguard készüléke jelenleg kb.150eFt+Áfa listaáron kapható."
Miért van az az érzésem, hogy hülyének néznek?

UPDATE #1:

"Az elhunyt tűzoltók családjainak megsegitésére gyüjtenek: 11746005-20007542 a számlára bármelyik OTP Fióknál költség nélkül lehet befizetni."

UPDATE #2:

A sajtóban a hivatalosan emlegetett hiperszuper színvonalhoz és a minden szükséges eszköz meglétéhez egy adalék:

"Egy 3500 fôs város, 16 km^2, önkéntes tűzoltója vagyok és nincs olyan SCBA (légzôfelszerelés) amelyen nem található PASS device (Personal Alert Safety System, body guard) a laktanyánkbán. El sem tudom képzelni, hogy egy több mint 2 millió fôt számláló városban 1300 db.-al van kevesebb mint kellene (azaz egy sincs).
Ami az elmúlt négy évben fejlesztésekre költött 14 milliárd forintot illeti, Fort Worth, Texas (600.000 fôs város, 39 laktanyával és 6 zászlóaljjal 850 tűzoltóval) tűzoltóságának éves költségvetése ennyi. [...]
Jelenleg több forrásból próbálok segítséget szerezni, hogy legalább Pintér Gábor laktanyája számára tudjak juttatni minimum 6, de inkább 12 PASS device-ot. Tudom, ez nem segit már rajtuk de esetleg valaki máson igen. Megjegyzem a gyorssegélyekbôl több mint 100 db PASS device-ot lehetett volna vásárolni."
(c) GTakacs, Langlovagok.hu forum

Csak a viszonyítás kedvéért...

Repülős hírek, #93

Augusztus 10-én lezuhant egy pilóta nélküli QF-4E Phantom II-es célrepülőgép a Holloman Légitámaszponton. A repülőgép helyi idő szerint 08:45-kor, felszállás közben szenvedett katasztrófát a 2-es kifutón. A repülőgép egy, a kadenai F-15-ösökkel és a mountain home-i F-16-osokkal kapcsolatos fegyverzetkísérleti programban vett volna részt. A program során már két repülést hajtottak végre QF-4E-kkel.

Augusztus 9-én reggel kényszerleszállást hajtott végre az Arkansas Nemzeti Gárda egy OH-58 Kiowa felderítő helikoptere Carroll megyében, Alpenától északra. A helikopter drogellenes bevetést hajtott végre, együttműködve Arkansas állam rendőrségével.
A fedélzeten a Gárda pilótája és egy rendőrtiszt tartózkodott, szerencsére mindketten, ha sérülésekkel is, de túlélték a nem tervezett földet érést.

Van szerencsém prezentálni az Amerikai Hadsereg új bemutató alakulatát. A Sky Soldiers négy AH-1 Cobra harci helikopterrel repül. Csinosak.

Az Izraeli Légierő F-16 Falcon repülőgépe augusztus 8-án lelőtte a Hezbollah terrorszervezet egy iráni gyártású, kisméretű pilóta nélküli repülőgépét. Az IAF kiadta az esetről készült FLIR-felvételt, illetve a lelőtt kisgép maradványait is bemutatták.
Az UAV-t a partoktól 10 km-re kapták el, majd légiharc-rakétával (én speciel valamely Pythonra tippelnék) fenékbe lőtték. Az iráni felderítő repülőgép több darabra szakadt, majd egyes darabjaival égve a tengerbe zuhant.
Az első gyanú szerint (melyet a teljesen épen maradt farokvezérsík táplál) a gépet az Iran Aircraft Manufacturing Industries (HESA) gyártotta, típusa Ababil-T lehet.

Augusztus 9-én az iraki Anbar tartományban, Bagdadtól nyugatra lezuhant az Amerikai Tengerészgyalogság egy UH-60 Blackhawk szállító helikoptere. Az eddigi adatok szerint a személyzet ét tagja eltűnt, míg négyen megsérültek. A gép egy rutin bevetés során szenvedett katasztrófát és az elsődleges adatok szerint //melyeket illik óvatosan kezelni, ugye, ha csak a RAF Herculesének esetére gondolunk…// a gép nem ellenséges találat miatt zuhant le.

Ünnepelt a Boeing: augusztus 8-án megkezdték a 100. F-22 Raptor törzshátsórész gyártását a cég Seattle-ben működő üzemében. Az első törzshátsórészt még 1996. októberében gyártották le ugyanitt. Az eltel idő alatt a Boeing házi statisztikája szerint az egy egységhez szükséges munkaóraszámot 89 százalékkal, a gyártási időt 50 százalékkal csökkentették le. Ehhez az egész üzemet újra kellett szerszámozni, így sokkal rugalmasabban legózhatóak a munkadarabok. A furatokat is automatikus, lézervezérlésű fúrókkal készítik: ez nem csak az emberi munkaórát csökkenti, hanem a pontosságot is növeli.
A 100. egységet várhatóan októberben adják át a Lockheed Martinnak.
Eddig összesen 76 F-22-est vehetett át az Amerikai Légierő.

Ha már party-zime: az Eurofighter is ünnepelhetett. A légierők által átvett és üzemeltetett gépek összesített repült ideje átlépte a 10000-es számot. Az új, összeurópai vadászgépek (90+ leszállított példány eddig) az Egyesült Királyságban, Németországban, Olaszországban és Spanyolországban szedték össze ezt a repóraszámot. A tesztgépek további 4550 repült órát „jelentenek”? így napok kérdése csupán az összesített 15000 órás határ elérése.

A hivatalos vizsgálatok szerint hajtóműhiba miatt zuhant le 2006. március 30-án a 421. Vadászrepülő Század egy F-16C Falconja. A gép az utahi Great Salt Lake mellett ért földet.A Hill Légitámaszpontról felszálló Falcont Jay Baer főhadnagy vezette, a pilóta sikerrel katapultált és kisebb zúzódásokkal megúszta a dolgot.
Az augusztus 7-én nyilvánosságra hozott jelentés szerint Baer délut 16:10-kor egy erős dobbanást hallott a hajtómű irányából. Ezután a következő hat percet a gép visszavarázsolásával töltötte, a 30 mérföldre lévő Hill kifutóját megcélozva. Miután Baer és a géppárparamcsmok számár is világos lett, hogy a beteg madár nem lesz képes átrepülni a tavat, a katapultálás mellett döntöttek, melyet mintegy 300-350 méteres magasságban hajtott végre. A pilóta egy elszigetelt területen ért földet, a délnyugati tóparthoz közel. Baer közel két órát töltött magányosan, míg egy civil mentőhelikopter elszállította a Hill Támaszpont kórházába.
A vizsgálat adatai szerint a General Electric F110-FE-100 hajtómű töréssel járó meghibásodása okozta a gép elvesztését.

Brazil felajánlás Törökországnak: vegyetek Super Tucanot! A brazil Embraer július 14-én nyújtotta be 36-55 repülőgép vásárlásáról és a technológia átadásáról szóló ajánlatát a török kormánynak. Az ajánlatot a szokásos beszállítói-ellentételezési gazdasági csomag is kíséri.
A Brazil Légierő 41 Super Tucano-t használ, összesen 99 gépet rendeltek meg. A Kolumbiai Légierő 25 Super Tucano-t rendelt meg 2005-ben, az első példány várhatóan 2006. végén kerül Kolumbiába.

Háborúellenes aktivisták hatoltak be a Nagy-Britanniai Prestwick repülőterére, majd az ott álló amerikai C-130 Hercules szállítórepülőgép fedélzetére és pilótafülkéjébe. Az augusztus 7-i incidens meglehetősen kínos, hiszen a brit hatóságok feladata lett volna az amerikai repülőgép védelmének biztosítása. Első lépésként a repülőtér biztonsági rendszerének teljes felülvizsgálatát rendelték el.
A behatolók a Trident Ploughshares csoport tagjai voltak. A rendőrök hármójukat az amerikai gépről szedték le, míg öt társukat a repülőtér más pontjain vették őrizetbe.
Az eset nem példa nélküli: alig egy nappal korábban a négyen örtek be, hasonló okok miatt, az Ayrshire repülőtér kifutójára.
A prestwicki behatolók az internetről leszedhető térképekkel és drótvágó szerszámokkal felszerelve lendültek akcióba.
A magukat „háborús bűncselekmények nyomozóinak” nevező csoport tagjai a legegyszerűbben elérhető repülőgépet célozták meg. A C-130-as szállító repülőgép fedélzetén fegyvereket kerestek //ha már van internetük, nem kellett volna némi típusismeretet is tanulni???//, de nem találtak. A csoport szóvivőjének nyilatkozata szerint fél órát töltöttek a gépmfedélzetén, ahol kisebb szóváltásba keveredtek a Hercules fedélzeti mérnökével.
A csoportot minden nagyobb balhé nélkül vették őrizetbe a kiérkező brit rendőrök.

Új-Zéland nyolc új NH Industries NH90-es szállítóhelikoptert vásárol. A gépekkel a Királyi Légierő még meglévő 14 Bell UH-1 Iroquois könyű szállítóhelikopterét cserélik le. Az üzlet értéke (logisztikávakl, kiképzéssel karbantartással, stb. együtt) 476 millió amerikai dollár. Az első helikopter várhatóan 2010-ben érkezik meg, míg a teljes század 2013-ra lesz harckész.
Hamarosan döntés születik a szintén matuzsálemi korú Bell Sioux felderítő helikopterek cseréjéről is. A 4-8 gépes megrendelés egy 145 kilométeres (+50 km tartalék) hatótávolságú helikopterre szól majd. A versenyzők: az AgustaWestland A109/A119, a Bell 407 és az Eurocopter EC130/EC135.

A Lockheed Martin bizakodó: a cég véleménye szerint Kanada számára egyértelműen a C-130J-30 Super Hercules a megfelelő megoldás. Az egykor jelentős légierőt üzemeltető északi országé jelenleg a világ legöregebb C-130-as flottája. A csere a gépek leállítása miatt nem halogatható. A Lockheed Martin vetélytársai között szerepel az Airbus Military számítógépen már repülő A400M típusa is.
A 17 gépes megrendelés és a 20 éves üzemeltetési szerződés együttes értéke akár 4 milliárd dollár bevételt is jelentene a Lockhee-nak. Az amerikai cég számára fontos lenne az új megrendelés annak érdekében, hogy az 1200 főt foglalkoztató mariettai C-130J- gyártósor teljes gyártási kapacitással egyben maradjon. Jelenleg 41 gép legyártására van megrendelése az üzemnek. Ez az évi 12 gépes gyártási kapacitással számolva 2009-ig elég.

csütörtök, augusztus 03, 2006

vakáció

vizitúra Hernád. Augusztus 10.-én jövök vissza.