Repülés, haditechnika, geopolitika, hülyeségeken csámcsogás. Mint a bazárban. :)

hétfő, július 31, 2006

Libanoniáda, #11

Nos, mivel élni veszélyesen az igazi, meg hát egy cinikus zsidó™, aki vagyok (mint kiderült), ismét érzékeny témába vájom bele ideológiai bakancsom vasalt sarkát. Indító képzavarnak nem is olyan rossz… :)

Szóval Qana. A hely, a vasárnapi légicsapás, ahol az eddigi adatok szerint legalább 54-en veszítették életüket egy izraeli légicsapásban. Az ügyet két szálon járnám körül: egyik szál maga a támadás és annak körülményei, a másik szál az esemény maximális médiakihasználása. Mindkét úton érdekes dolgokat talál majd a figyelmes Olvasó.

Elöljáróban annyit: a gyerekek, nők és más, valóban civilek halála elborzasztó és szomorú, kegyetlen dolog. Direkt legyilkolásuk pediglen bűncselekmény - háborúban is.

A légicsapás maga: próbáltam az összes létező forrást végigbogarászni, de maradt kérdés bőven. Például az időpontokkal: van egy laza hét órás lyuk. Az épületet az IAF éjfél körül találta el (erről maga az AIF is beszámolt: így egészen biztos, hogy nem tévedésből és nem más találta el az épületet), míg az eddig jelentések szerint az egész kóceráj reggel nyolckor dőlt össze.
Nomármost. Itten több dolog nem igazán világos: egyrészt ha a légitámadás bombarobanása nem omlasztotta össze a házat, akkor az miért omlott össze hét órával később?
S ha a ház nem omlott össze, a találat ellenére, akkor a bent lévők kimentése miért nem történt meg? Miért nincsenek híradások, értesülések az éjféli bombatámadást követő segélymunkákról? Volt-e egyáltalán bármiféle mentőakció?
A magam részéről nehezen hiszem el, hogy egy bombatalálatot kapott házat nem kezdenek el menteni. Főleg, ha tudják (mert hivatalosan a településen köztudott volt, hogy ott húzták meg magukat a később elhunytak), hogy nők és gyermekek vannak abban az épületben, amelyet bombatámadás ért. Nagyon nem életszerű, hogy hét órán keresztül csak ott állt a megtámadott épület és semmi nem történt.
Ha volt mentőakció, arról miért nem látott napvilágot egyetlen tudósítás, fényképfelvétel, hír sem? Ha volt, miért volt teljes s kudarc? Mert jelenleg nem tudunk olyan túlélőről, aki az összeomlás előtt került volna ki a házból. Az értesülések szerint a két nagyobb család tagjai az első szinten tartózkodtak, tehát se nem a föld alatt, sem nem a magasban. Milyen akadályok lehettek, hogy egyetlen embert nem sikerült kihozni hét óra alatt, egyetlen nyíláson át sem? Hangsúlyozom, egy nem összeomlott épületről beszélünk.

Hozzá kell tenni, hogy a településen helyi idő szerint 07:30-kor újabb légitámadás volt, ennek során négy bomba csapódott be a kiszemelt három épületbe. A négy becsapódást rögzítette a támadó gép pilótája, majd a három célpont megsemmisülését egy későbbi felderítő repülés képei is megerősítették. A helyszín amúgy 460 méterre volt a szóban forgó épülettől.

Közben t. úrral egy másik csatornán kommunikálva felmerült az időzített bomba lehetősége. Ez több szempontból is érdekes lenne. Kezdjük talán azzal, hogy erre nem nagyon volt példa sem a mostani, sem az ezt megelőző libanoni csatározásokban. Ami leesett, az robbant.
Sok logikája nem is lenne a dolognak, hiszen Izrael számára harcászati szempontból a célpont azonnali megsemmisülése a lényeg, nem a ketyegő bomba.
Felmerült a tűz és a víz, mint az épület stabilitását befolyásoló elemek szerepe is. A helyszínen készült fényképeken sem tűz, sem vízfolyás nyomai nem láthatóak. A vízhálózat nagy részének megsemmisítése miatt ez utóbbi nem is meglepő.

Megbukott a Hezbollah azon állítása is, mely szerint a település békés civil terület, innen rakétatámadás egyszer sem történt. Az IDF videofelvételei szerint volt erre példa, a filmre vett rakétatámadás mellett mintegy 150 további indítást regisztrált Izrael a településről és környékéről. Az izraeli védelmi erők főtisztje szerint logisztikai, parancsnoki és más helyszíneket, állásokat azonosítottak a településen belül. A filmen pont egy ilyen „a rakétaindítás után beparkolok a járművel a civil épületbe” jellegű cselekmény található.

Ha nagyon gyanakvó lennék, alapvetően két dolgot tudnék feltételezni.
1., Az épületben felrobbant valami reggel nyolc körül, aminek nem lett volna szabad ott lennie. Kérdés, hogy ismét a civil pajzs nevű találmánnyal van-e dolgunk. Hozzátenném: ha az IAF bombája robbant fel hét órával később, bőven van idő és lehetőség az elmenekülésre. A becsapódó 1000 fontos bomba nem képes eltorlaszolni egyszerre az első szint minden kijáratát, méghozzá úgy, hogy azokat kívülről sem lehet kitakarítani.
Józan ésszel az sem feltételezhető, hogy a civilek egy „éles”, de befulladt bomba mellől nem menekülnek el azonnal, hanem szépen megvárják, míg hét órával később az felrobban. Sőt, békésen elszunnyadnak a megtámadott épületben.
2., Megrendezett helyszín, amúgy gázai tengerpart módra, avagy Pallywood remix. Ez azonban igencsak csúnya eset lenne.

Egy másik, igen érdekes téma a helyszínen, fényes nappal készült fotófelvételek dolga. Erről az EU Referendum blog értekezett jelentősebb mértékben. Vigyázat, a képeken halott kisgyermekek láthatóak!
Több dolgot is érdemesnek tartok kiemelni: egyrészt visszataszító és hányingerkeltő halott kisgyermekeket zászlóként lengetni a fotósok kedvéért. Ennél tisztább jele a média aktív kihasználásának, a propagandahadjáratnak nem lehetséges. Számomra ez egy erős jele annak, hogy az egész fotózás meg volt komponálva. Pallywood.
Amúgy nem hallottam arról sem, hogy a mozlim kultúrkörben egy ilyen lépésnek helye lenne.

***UPDATE-hegyek az időpontok ügyében alul***

Szintén kiemelendő a szemüveges-szakállas mentőjómunkásember, akin mágikus módon cserélődik a ruha, aki tökéletesen tiszta fekete (sötétkék) trikóban //érdemes megnézni a 10:25-kor készült fotót: a kollegán makulátlan, tiszta és vasalt trikó van. Mindezt úgy, hogy a húzza ki az összedőlt házból a halott kisgyereket. Eközben egy porszem sem sok, annyi sincs a trikóján// tartja a poros-véres halott gyerekeket. A lehető legélesebb kontrasztot produkálva, persze.
Érdemes végignézni a fényképek elkészültének időpontjait: ha hiszünk a time stamp-eknek, akkor időnként hordágyról hordágyra, kézből kézbe járnak körbe a halott gyerekek. A minél jobb fotókompozíció érdekében, gyanítom én.
- Érdekes a cumis kissrác esete: a Reuters felvétele szerint 14:21-kor szedik ki a romok alól. A kissrác egy mélyedésben, takaratlanul, a mentők lábai előtt fekszik. Egyetlen mozdulattal kiemelhető helyzetben. A test körbe-körbe jár, elsőként 16:09-kor, majd még 16:30-kor is a romok előtt fényképezik le. Magyarul: a holttestet 14:21 és 16:30 között a fényképezés kedvéért hurcolták a ház körül. Több mint két órán át. Miért?
A kérdés még izgalmasabbá válik, ha a 12:45-kor elkészült képet vesszük figyelembe: a 14:21-kor még a romok között heverő gyermek holtteste csodálatos módon háromnegyed egykor már a megmentő karjaiban lóg. Majd 12:53-kor is. Miért tették vissza a romok közé?
- A lehető legporosabb, legmocskosabb holttesten egy makulátlanul tiszta, világoskék cumi lóg. Hogyan maradt tiszta, ha minden más mocskos?
- Nem járt jobban a második, egyben utolsóként filmezett lánygyermek holtteste sem.
Az első felvételen, az AP fotóján 07:21-kor a 125-ös számú mentőautó belsejében fekszik. Majd 10:25-kor az AP egy másik fotóján a tiszta ruházatú, láthatósági mellény és sisak nélküli szakállas mentőmunkás egy mentőautó ajtajában állva mutatja meg a holttestet. 10:45-kor a kislány földi maradványait már a romok között kolbászoló szakállas ember karjaiban látjuk (AP), akin ekkor már sisak és mellény is van. Biztosan felöltözött útközben, de hova rakta addig a holttestet? Egy időbélyeg nélküli felvételen a mellényes-sisakos mentőmunkás egy Vöröskeresztes egyenruhás felé halad, a törmelékmező kellős közepén.
Majd a szerencsétlen kislány holttestét 19:16-kor rakja le a szakállas mentőmunkás egy hordágyra. Immár fluoreszkáló mellény nélkül. Biztosan levette, de hova rakta addig a holttestet?
Miért kellett reggel fél nyolctól este negyed nyolcig cipelni a holttestet? Mit csináltak egy fél napon át egy rommező közepén a kislánnyal? A fényképek tanulsága szerint még egy külső, rendezett utcába is eljutott a mentőmunkás és a holttest…
- Apropó, összedőlés. Én nem vagyok sem mérnök, sem igazságügyi orvosszakértő, de van egy dolog, amit nem igazán értek. A fényképeket és a bemutatott videofilmeket végignézve feltűnik, hogy a holttestek meglepően épen maradtak, dacára a bombának/rakétának és a ház összeomlásának. Nagyon kevés vér, minden végtag a helyén, súlyos külső sérüléseknek (pl, egy gerenda által szétnyomott felsőtestnek) nyoma sincsen. Természetesen ismerem a belső sérüléseket, s tudom azt is, hogy a kívülről intakt holttest belül darálthús lehet.
Azt azonban nem értem, hogy ha egy több emeletes épület robban rájuk/dől rájuk, akkor hogyan maradt az összes fényképezett és videózott holttest ilyen kívülről ép állapotban?
- Hol vannak a fényképek a többi kisgyerekről? Ha ezt a két szerencsétlen kölyköt órákon át fényképezték, miért nincs a többi holttestről fénykép?
- Örvendetes, hogy az immár három hete tartó háború után is a mentőcsapatok minden tagján makulátlan tiszta ruházat, vadonatúj, karcmentes sisak és láthatósági mellény feszül. Érdekes.
Dícséretre méltó viszont a sokat támadott libanoni főváros, Bejrút nyomdászainak gyorsasága. Alig telt el néhány óra, egy igencsak nagyméretű, szemmel láthatóan műanyagra nyomott plakát „dícsérte” Condoleezza Rice amerikai külügyminisztert. A qana-i eset vasárnap reggel történt, a plakát a tudósítások szerint vasárnap napközben már a helyére is került. Csak maradt még a bejrúti infrastruktúrából valami…

Mellékszál: nem kevés fegyver, melyet egy „civil” házból zsákmányoltak. A Hezbollahnak vajon honnan vannak TOW irányított páncéltörő rakétái? A Sagger és a Kornet Iránból, addig stimmt… Gyaníthatólag az amerikai hatóságok örömmel veszik a talált TOW-ok sorozatszámait.

Kíváncsian várom, hogy a feltett kérdéseimre hol, mikor és milyen válasz születik. Én, mint cinikus zsidó™, egyelőre alapvetően szkeptikus vagyok. Győzzenek meg…


UPDATE #1:
A., átolvasva az írtakat, súlyos kritikával illette a fényképek dátumára és időpontjára épített érvelésemet. A többivel nem volt gondja, commentet gépelni, hogy barom vagyok, nem volt kedve. Mivel kötelességemnek tartom, hogy a témával a lehető legalaposabban foglalkozzam, e-mailben kerestem meg az EU Referendum szerkesztőit, azt firtatva, vajh' honnan vannak a pontos idők?
Megjegyzem, A. nem vonta kétségbe, hogy a bemutatott fényképezés propagandacélokat szolgált.

UPDATE #2:
Az LGF-en egy fotós is ezt a pontot szemelte ki: érdemes elolvasni. http://littlegreenfootballs.com/weblog/?entry=21860#c0136

UPDATE #3:
A kérdésemre az eredeti, ékes angol nyelvű válasz Rochadr North-tól, az EU Referendum társszerkesztőjétől:

"The timings are from the individual datelines posted by the agencies as part of their captions.... they are not posted by Yahoo. Clearly, they are "datelines" which traditionally relate to the time and place the photograph is taken. There is always a possibility that the wrong times have been posted by the photographers, but I can only take their information at face value."

Tehát nem a Yahoo-n látható dátumokból állították össze a forgatókönyvet (melyet volt szerencsém nekem is feldolgozni), hanem a fényképhez tartozó, "hivatalos" időpontokból. Mint említi, a kapott információtm kénytelenek szó szerint venni, helyesnek elfogadni. Így viszont érdekes lesz a fentebb, at UPDATE #2-ben említett hozzászólás, mely pont ezeknek a dátumoknak a helytelenségére, lehetséges hibáira figyelmeztet.

Megjegyezném: 9 percen (!!!) belül válaszoltak egy teljesen ismeretlen magyar érdeklődő levelére egy kellemetlen kérdésben. Pacsi.

Pont ezért szeretem a blogolást: pillanatok alatt kiderül, ha valami nem kerek. Viszont a jelek szerint tartozok A.-nak egy vacsorával. :)

Népszabadság rokz again

Kötözködős hangulatomban leledzem, így szegény Szűcs Józsefet is megtaláltam. A derék újságíró a Népszabadságban tudósított egy rövidet a Being-féle AL-1A programról. A kollega azonban kisebb kiegészítésekre szorul.
Például”
„A Boeing YAL-1A ABL jelű gépet a híres négy hajtóműves B-747 Jumbo teherváltozatából alakították ki.”
Miután a 747-esnek nem csupán egyféle teherzsállító változata van, érdemes megemlíteni: B- 747-4G4F az alap. Az airliners.net felkeresésével még a gép gyári száma, a 30201 is fellelhető.
Meg ez is:
„A tervek szerint az AL-1B gépek rajai a támadást valószínűsítő körzetekben cirkálnának 950 km/órás sebességgel a felhőzettől mentes, 11 200 méteres magasságban.”
Nos, a kötelék legkisebb formája a géppár, mely két gép. A raj a modern légi harcászatban legalább két géppárt, azaz négy gépet jelent. Miután jelenleg összesen hét, azaz 7 darab AL-1A rendszeresítéséről lehet szó, így ebből a mennyiségből két raj sem telik ki //napersze nálunk ennyi működőképes gép akár két századot is jelentene…//. Arról nem is beszélve, hogy négy repülőgép egy helyszínen köröztetésének sok értelme nem lenne, hiszen ezzel negyedakkorára csökkenne le az ellenőrzés alatt tartható terület mennyisége.

Csak úgy morgok…

Egy figyelemre méltó film

Egy végtelennek tűnő comment-sorozat közepén volt ez a link beszúrva. Az 01:17 órás film az iszlám terrorizmussal foglalkozik, igen sok nézőpontból (volt terroristák, elemzők, öngyilkos terrorista lánya, palesztin újságíró és még sokan mások) körbejárva a dolgot. Érdemes megnézni.

Amúgy ma estére készen lesz egy nagyobb lélegzetű anyag a qana-i eseményről, stay tuned.

Repülős hírek, #92

Elkészült az első brazil UH-60 BlackHawk szállítóhelikopter. A gépet július 24-én repülték át Huntsville-ből az alabamai Redstone Armoryba, ahol megtörténik a hivatalos átvétel. A gép a BAF 8901-es oldalszámot kapta meg. A helikopter várhatóan augusztus első hetében landol a brazíliai Manaus Légitámaszponton.

Újabb 1,7 milliárd dollárt csapnának az F-22 Raptor program számlájához. A vásárlás további 60 repülőgépet jelentene az Amerikai Légierő számára. A most bevásárolni szándékozott gépek példányonkénti ára 3,7 millió dollárral csökkent, összesen 225 millió dollárral csökkenvte a kifizetendő összeget. Az újabb példányok beszerzésével 2007. helyett 2010-ben zárna be az F-22-es gyártósora.

Július 27-én lezuhant az orosz „Sztrizsi” bemutatócsapat egyik MiG-29UB Fulcrum kétüléses gyakorló vadászrepülőgépe. A géppel Kubinkából tartottak Tyumenbe, eközben üzemanyag-vételezés céljából leszálltak a Bolshoye Savino repülőtéren. A géppel felszállás közben több madárral ütköztek, majd a „jóllakott” hajtóművek leállása meghibásodása miatt mindkét pilóta katapultált. A bemutatócsapat parancsnoka, Nikolay Dyatel ezredes és navigátora, Igor Kurilenko alezredes lábsérülésekkel került kórházba.

Szintén ezen a napon zuhant le a Brazil Hadsereg egyik Panther szállító helikoptere. A Hadsereg Taubatéban állomásozó 2. Légizászlóaljához tartozó gép, nyolc fővel a fedélzetén helyi idő szerint 15:30-kor Jacareí városától északra, a Jaguari-gátnál szenvedett katasztrófát. A személyzet és az utasok sértetlenül elhagyták a vízbe süllyedt gépet, majd a kutató-mentő szolgálat felszedte őket. A katasztrófa okát bizottság vizsgálja.

Új, UHF/VHF rádiókat kapnak az F-15E Strike Eagle támadó repülőgépek. Az új rádiókkal könnyebben tudnak majd kapcsolatba lépni a földön tartózkodó alakulatokkal és a civil repülőgépekkel is. A rádiók természetesen alkalmasak lesznek kódolt adatátvitelre is. Az új, „bakaközeli” hullámhosszon dolgozó rádiókkal gyorsabban tudnak majd légitámogatást adni a gépek a harcoló alakulatoknak. Ráadásképp a repülőgép fejlett felderítő rendszereiből nyert információkat (például a terroristák mozgására, számára utalókat) azonnal képesek lesznek megosztani a föli csapatokkal.
A rádiókat egy 2004. februári szerződés szerint a Rockwell Collins szállítja, 19,6 millió dollár értékben.

A jelek szerint Shadow 200-asokkal gazdagodik a Lengyel Hadsereg. Az RQ-7B típusú pilóta nélküli felderítő repülőgép vásárlásáról július 27-én értesítette a Védelmi Minisztérium a Kongresszust. A 73 millió dolláros beszerzés keretein belül két teljes Shadow 200-as rendszert vásárolnak a lengyelek, összesen 8 repülőgéppel (plusz két tartalék), 4 földi irányítóállomással és minden szükséges kiegészítést vásárolnak meg.

Szép képeket kaptunk a június 28-án leamortizált USCG HC-130 Herculesről. A 1701-es oldalszámú, az alaszkai Kodiakban állomásozó repülőgép az alaszkai St. Paul Island repülőtér 36L kifutójáról korcsolyázott le balra, fedélzetén egy tartálygépkocsival. A Herky 50 méter szántás után állt meg, merőlegesen a pálya tengelyére, nem kevéssé amortizálódva.

Július 30-án lezuhant az Orosz Légierő egy Szuhoj Szu-24M Fencer típusú támadó repülőgépe. A gép Chernyakhovsk repülőterén szállt fel, de közben lezuhant. A két pilóta életét veszítette. A szerencsétlenül járt bombázó egy négygépes kötelék tagja volt. A katasztrófa ellenére a maradák három gép megtartotta a Haditengerészet Napja alkalmából rendezett kötelékrepülést a Balti-tenger fölött, Baltiisk városánál.

Az utolsó Tomcat-indítás hordozóról. A nemes eseményre július 28-án került sor a USS Theodore Roosevelt-en (CVN 71). A 112-es oldalszámú F-14D Tomcat a VF-31 „Tomcatters” vadászrepülő század állományába tartozik. Az F-14-esek 32 év szolgálat után hivatalosan 2006. szeptemberében kerülnek ki a szolgálatból.

Július 27-én hivatalosan is kútba esett a venezuelai-spanyol repülőgép-üzlet. A 10 repülőgép eladását az Egyesült Államok vétózta meg: ehhez azért volt lehetősége, mert a repülőgépek hajtóművei, avionika és felderítő berendezései amerikai gyártmányúak. A vétót még az idei év elején jelezte az amerikai kormány. Ekkor még a spanyolok vadul fogadkoztak: semmi gond, európai gyártmányú alkatrészekre és rendszerekre cserélik le az amerikai egységeket. Megjegyzendő, hogy a szakértők már akkor jelezték: ez gyakorlatilag a gép teljes áttervezését jelenti (csak a hajtóművek cseréje a szárnyszerkezet teljes átalakítását jelentené pl.), s ez roppant költséges folyamat. A venezuelai kormány pont a várható magas költségek miatt mondta most vissza az üzletet.

péntek, július 28, 2006

Boxolás egy kézzel

Nem kis feltűnést keltett az a hír, mely szerint Izrael egyetlen napon kilenc katonát veszített el. A katonák közül nyolvan ráadásul egyetlen alakulat tagjai voltak, akik egy csata helyszínén, a Hezbollah-fellegvárnak tartott Bint Jbail-nál estek el. Az eddigi legvéresebb nap volt a mai: de nem nevezhető véletlennek, hogy a katonák ilyen szokatlanul magas (legalábbis a vegytiszta háborúhoz szokott lakosság számára: hol van már 1967 vagy 1973…) számban haltak meg.
Ráadásul a hadsereg tisztjei is sorban nyilatkoznak (persze névtelenül), hogy a politikai vezetés nem biztosítja a megfelelő ütőerő és létszám bevetését. Tulajdonképpen igazuk is van.

Az izraeli katonák azért halnak meg ilyen tömött sorokban, mert két kultúrkör, értékrend csatározásában vesznek részt. Két olyan fél áll egymással szemben, mely céljaiban és eszközeiben a lehető leginkább eltérő álláspontot képviseli.

A Hezbollah egyértelműen előnyösebb helyzetben van. Több, gyakorlatilag zavartalan évük volt ara, hogy Dél-Libanont egyfajta gerillaerőddé változtassák. Ehhez minden eszközt felhasználnak: legyen az architekturális pajzs (mecset, iskola, kórház, lakónegyed), civil lakosság (gyerekek, nők, egyéb nem harcoló elemek) és az ENSZ UNIFIL missziójának járművei, állásai, katonái. Gyakorlatilag a gerillahadviselés szemében ezek mind olyan eszközök, melyek elméletileg biztosítják a szabad csapásmérés lehetőségét. A válaszcsapás pedig vagy egyáltalán nem érkezik (eddig nem volt szokás lakónegyedben álló rakétakilövőt megtámadni), vagy pedig jelentős „járulékos károkat” okoz. Erre gyönyörű példa a két napja kilőtt UNIFIL-állás vagy éppen Bejrút déli területe. Ez utóbbi nagyon fontos: még jobb is, ha meghal néhány gyerek, hiszen így legalább rokonszenvet kelt a szenvedő fél iránt és morális okokból elítélhetővé válik a támadó fél. Pontosan ez az, ahogy a jelenlegi konfliktus is működik. Alapeset: rakéta elhussan a lakóház tetejéről, majd válaszul beesik mondjuk egy AGM-65D és a lakóház felső része összedől. Kiszáll a CNN, lefényképezi a vérző fejű libanoni nőket és máris konyhakész az esti híradó színes háttéranyaga.

Eközben az ENSZ mentőautói időnként csapatszállítóként működnek a terrorszervezetek számára.
http://www.youtube.com/watch?v=Cmk3BEKziJU
http://www.youtube.com/watch?v=AqGjz7iJTns

A jelenleg érvényes nyugati hadászati doktrína a lehető legélesebben igyekszik megakadályozni a civil lakosság sérülését, halálát. Ez teljesen érthető, a felvilágosodás óta nem illik a civileket bántani. Ez pompásan működik az elméletben: a II. világháború óta azonban tudható, hogy ez nem mindig kivitelezhető. Nyugat-Európa azonban a mai napig ragaszkodik a „civileken egy karcolást sem” neme elvéhez: nem csak a katonaság, a politikai vezetés, de a közvélemény is. Az izraeli hadsereg kénytelen ezeknek a szabályoknak megfelelően játszani, hiszen az izraeli kormány számára létfontosságú a külföldi nyomásgyakorlás enyhítése. Ez viszont azt jelenti, hogy kockázatosabb műveleteket kell végrehajtania: szó sem lehet Falludzsáról. A helységharcot vívó és a bunkerek, rejtett állások ellen küzdő szárazföldi egységek nem kérhetnek ugyanolyan légi vagy tüzérségi támogatást, melyet Irakban bármikor megkaphat az ott harcoló katona.

A kérdés mindig benne lóg a levegőben: mi történik akkor, ha a teljesen legitim, harcoló ellenfél a különböző, nem hivatalos „pajzsok” mögé húzódik? Mi legyen a kórház udvarára telepített rakétavetővel? A mecsetbe menekülő és onnan tüzet nyitó Hezbollah-taggal? Az egyszerű válasz természetesen a célpont megsemmisítése lenne, a célnak legmegfelelőbb eszközzel. Az 1000 fontos JDAM-mel megküldött mecset azonban csúnyán fog kinézni a híradóban, csakúgy, mint a rakétatalálatot kapott kórház a New York Times címlapján.
Az izraeli katonák egy része bizony azért esik el a csatamezőn, hogy a német vagy a francia értelmiség ne legyen morcosabb a kelleténél…

Ráadásul a „pajzsok” mindazt képviselik, amiért a civilizált, humanista világ küzd. Mindazon értékek hordozói, melyet a felvilágosodás óta annak tekintünk: az ártatlanok, a gyerekek, a nők, a tudás, a segítség civilizációs ikonjai. Az „újbarbárok” egyik legnagyobb haditette éppen az, hogy elfogadhatóvá varázsolták ezen értékek pajzsként használatát. Ez valóban figyelemre méltó pszichológiai fogás, művelet – mégha perverz is. A közvélemény döntő részének szemében az nem bűn, ha iskolában fegyverraktárat építenek. Az a bűn, ha ezt a fegyverraktárat megsemmisítik.
Nehéz úgy harcolni a civilizációs értékrendért, ha közben annak jelképeit vagyunk kénytelenek rombolni.
Persze van rá számos példa: Drezda, Berlin lerombolása, Monte Cassino apátságának eltörlése a föld felszínéről, de említhető akár Tokió felégetése is – itt is pótolhatatlan kulturális és művészeti értékek hamvadtak el, a lakosság tíz- és tízezreivel együtt.
Ez a megoldás itt és most elképzelhetetlen – még. A közvélemény még mindig abban a hitben ringatja magát, hogy a háború egy konszolidált, finom, szabályok szerint játszott, szükséges rossz. Ahol mindig tudni, ki a rosszfiú és csak azok halnak meg. Ahol az ellenfelek feje felett
Felett kis piros és kék háromszögek forognak, így pontosan látható, ki hova tartozik. Hogy „mi” nem vagyunk „olyanok”. Hogy nagyobb áldozat nélkül úgyis mindig győz a Nyugat.

Lószart.

csütörtök, július 27, 2006

Repülős hírek, #91

Elsőként egy döbbenetes képsorozat, Lengyelországból. A 269-es oldalszámú Mil Mi-24D Hind helikopter 2003. április 4-én zuhant le a Drawsko Pomorskie gyakorlótér felett. A gép a 49. Harci helikopterezred kötelékében repült gyakolró bevetést. A pilóta olyan alacsonyan repült, s annyira megdöntötte gépét, hogy anak rotorlapátjai beleakadtak egy parkoló terepjáró gépkocsiba. A Hind lezuhant, s amennyire ki tudtam venni, a két pilóta életét veszítette.
A képsorozat: egy, kettő, három, négy, öt és hat.

Lezuhant egy Jakovlev Jak-130-as gyakorló repülőgép és július 26-án. A gép a közép-oroszországi Ryazan körzetében csapódott a földnek. A kétfőnyi legénység sikeresen katapultált, kisebb sérülésekkel megúszták a katasztrófát. Az első értesülések szerint a repülésirányítási rendszer hibája miatt zuhant le a gép, melyet még nem vett állományba a védelmi tárca.

Készülőben az első A400M kompozit szárnya. Az első, MSN001 jelű turboprop taktikai katonai szállító repülőgép kompozit szárnyát az Airbus bristoli Filtonban lévő üzemáben kezdték el legyártani. A dolog érdekessége, hogy az Airbus-típusok közül az első, teljesen kompozit szárnyszerkezetet éppen az A400M fogja felhasználni.
A tervek szerint a szárny leszállítása 2007. első negyedévében történhet meg. A letesztelt szárnyszerkezetet a spanyolországi Sevillába gyártósorába szállítják.
Az első A400M 2008-ban szállhat fel, míg a tervek szerint a sorozatgyártású példányokat már 2009-ben elkezdik leszállítani.

A spanyolok veszik át a balti államok légvédelmét. Augusztus elsejétől a Spanyol Légierő három Mirage F-1-es típusú vadászrepülőgépe négy hónapra váltja fel a Török Légierő F-16C gépeit a litván Zokniai Légitámaszponton. A spanyol gépek Litvánia, Észtország és Lettország légterére vigyáznak.
A NATO 2004. márciusa óta látja el a balti tagországok légvédelmét. Eddig Belgium, Dánia, Nagy-Britannia, Norvégia, Hollandia, Németország, az Egyesült Államok és Lengyelország vigyázott a kicsiny államokra.

Két Super Hornet végzett reklám célú repüléseket Bulgáriában a hét elején. A Boeing F/A-18 E és F egy-egy példánya érkezett meg a Plovdiv melletti Grav Ignatievo Légitámaszpontra, miután az angliai repülőnapoknak vége volt.
A gépek nem véletlenül jártak erre: a tervek szerint a Bolgár Hadsereg 1 milliárd dollárt költene a régi MiG-ek lecserélésére.

Megvan az első Szuhoj Szu-25T export! Az orosz állami fegyverkereskedő cég, a Rosoboronexport hat Szu-25T támadó repülőgépet szállított le Irán számára //az USA legnagyobb örömére, gondolom én…//. A Rosoboronexport vezetősége Farnborough-ban ugyan bejelentette a gépek eladását, de a vevőt nem jelölték meg. A leánykori nevén Szu-39-es típus a jól bevált Szu-25 Frogfoot-ok felturbózott, a Krasnogorsk optikai gyár által kifejlesztett Zarevo elektrooptikai rendszerrel felszerelt változatai. A gépek így képesek a Vikhr irányított szuperszonikus sebességű páncéltörő rakéták alkalmazására. A Rosoboronexport szerint a vásárló, azaz Irán irányított páncéltörő eszközöket is vásárolt a gép mellé, de a típust nem árulták el. Az üzlet emellett az ex-iraki Szu-25-ösök feljavításához szükséges alkatrészeket is tartalmazta.

szerda, július 26, 2006

Távolról könnyű

Mármint gyors ítéletet mondani. Mármint néha.

Nos, mindannyiunk ismert és kedvelt fődiplomatája, a családi körben szűkszavú Kofi Annan ENSZ-főtitkár tegnap mesmegcsak alakított. A dolog van annyira szerteágazó, hogy érdemes egy kicsit cincálni, pusztán az erkölcsi tanulság elnyerése végett.

Az alapszituáció: az Izraeli Légierő, máig nem tisztázott okokból július 25-én telibevágott egy UNIFIL ellenőrzőpontot. A fedezékben megbúvó négy ENSZ-katona a helyszínen életét veszítette.
Ez az, amit összesen _tudni_ lehet. Semmi több.

A dolog alapszépsége: Annan mindenféle különösebb vizsgálat nélkül képes volt azonnal és egyértelműen megállapítani a felelősséget. A főtitkár szerint „kétségtelen”, hogy az Izraeli Légierő „szándékosan támadta meg” az ENSZ ellenőreinek megfigyelőpontját.
Azért jó dolog ENSZ-főtitkárnak lenni, mert az ember azonnal és mindent tud. Például ez esetben azt is tudja pontosan, hogy szó sincs például balesetről. Téves célazonosításról. Műszaki hibáról. Az ENSZ-állás melletti Hezbollah-állás megtámadásáról, vagy a két, egymás mellett lévő céltárgy összetévesztéséről.


Jut’ eszembe, egy csinos fénykép. A kék zászlót mindenki ismeri, a sárga vajon kié lehet? Úgy egy méterre az ENSZ zászlajától??? :)

Szóval mint említettem, az ENSZ-vezető mindenható tudásbázisa teljes mértékben szükségtelenné teszi például az Izraeli Légierő vizsgálatát, hogy tulképpen mi az öreg ördög történt?
//Kötve hiszem, hogy egy élőben közvetített háborúban Izrael _direkt_ nekiáll egyetlen ENSZ-posztot lebombázni. Főleg nem az amúgy várhatóan eredménytelen római találkozó előtt…//
A CNN jelentése szerint az egyik tiszt 10 alkalommal hívta a légicsapás előtt az izraeli összekötőtisztet, mert az izraeli bombák a közelben csapódtak be. Kikacsintva a felül látható fényképre, csak annyit jegyeznék meg halkan: nem kötelező az állások mellé engedni a terroristákat. Akkor elkerülhetőek az ilyen balesetek, ugye.

Másrészt pedig a The Belmont Club rövid listáját idézném. Nekem különösen tetszett az a tiltakozás, amikor július 19-én az UNIFIL-poszt mellett lerakott aknákat robbantotta fel egy közeli találat. Tessék már mondani, hogy kerültek azok az aknák oda? Az ENSZ békefenntartók állása köré, az orruk alá?
Meg szintén érdekes az a július 24-i incidens, amikor a Hezbollah kézifegyverekkel vette tűz alá a Marun Al Ras térségében lévő egyik bázist, súlyosan megsebesítve egy UNIFIL-katonát.
Másnap két, fehérre mázolt és felzászlózott ENSZ-csapatszállítót vettek tűz alá, szintén a Hezbollah terroristái.
Azt hiszem, _ezeket_ bátran nevezhetjük kétségkívül célzott támadásnak.

S érdekes, hogy ezek az esetek valahogy nem kerültek címlapra.

Ha viszont ugye Kofi Annan ennyire-de-ennyire okos, akkor árulja el, miért lehetett Ruanda? Miért lehet Szudán? Kelet-Timor? Mit nem ismer fel ez a ragyogó, tévedhetetlen elme?

Meg persze jó kérdés az is, mit keresnek az UNIFIL-katonák a csatamező kellős közepén?

Azért az Annannal kapcsolatos tények óvatosságra intik a gyanakvó olvasót. Erre ad okot például a már sokat emlegetett Jenin (izraeli tömegmészárlás, tömegesen lemészároltak nélkül, de azonnali és gyors ENSZ-elítéléssel) vagy a nemrég „gázai komédia” címmel elhíresült tengerparti robbanás esete. Itt valamiért nem működött hibátlanul a főtitkár ítélőképessége.

Megint jőnek, kopogtatnak...

Nos, jó egy hete csak alaphangon gondolkodtam el, mi lenne, ha külső katonai erőket hívnának Dél-Libanonba (vagy akár egész Libanon területére). A dolog a jelek szerint lehet, hogy meg is történik. Ennek megfelelően egy kicsit jobban utánamennék a témának az alábbiakban.

Ami jelenleg van: egy UNIFIL nevű kéksisakos egység, a szokásos ENSZ-extrákkal (bratyizás a Hezbollahhal , emberrablás eltusolása, a békefenntartók állása melletti Hezbollah rakétakilövő észre nem vétele, bősz feljegyzésgyártás, ilyes). Ezt kellene ugye felváltani olyan katonai erőkkel, amelyek mondjuk legalább alapszinten hatékonyak lennének.

Kezdjük rögtön a legelején: ugye egy béke_fenntartó_ egységnek nagyjából akkor van értelme, ha a szétválasztandó felek egyetértenek odatelepítésükkel, pártatlannak tartják és a békefenntartó csapatok száma és felszereltsége megfelelő elrettentő erőt jelent az esetleges „félreértések” és egyéb kellemetlen, de gyakran előforduló eset kezelésére.
Ebből ebben a pillanatban nagyjából semmi sincs meg. Az UNIFIL-re (és minden egyébb, ENSZ-zászló alatt lévő csapatra) a fentebb említett okok miatt az izraeli fél mélységes és korántsem alaptalan gyanakvással tekint. A Hezbollah dedikált célja Izrael megsemmisítése, lehetőleg északról dél felé, ütemesen haladva. Akárhogy nézem, a két fél legkevésbé várja tárt karokkal az esetlegesen érkező békefenntartókat.
Az eddigi megszokott ENSZ-színvonalat képviselő csapatok érkezte ráadásul a Hezbollah kezére játszik. Lesz ugyanis egy olyan pajzs, amely alá odabújhatnak: az izraeli válaszcsapás természetesen agressziónak minősül, míg a Hezbollah rakétája kivizsgálásra váró ügy marad, kellő mennyiségű aktával fedezve az ENSZ inkompetenciáját. Ne legyen kétség senkiben: a terrorszervezet a gerillaharc „legnemesebb” hagyományainak megfelelően a lakott területeken működve, a lakosság között elvegyülve támad, így a válaszcsapás is az ENSZ által védett civil lakosságot sújtja. Ugye mindenki felismerte a dologban rejtőzködő csapdát?
Ráadásul az ENSZ-erők harcképessége, hogy finoman fogalmazzak, nem üti meg igazán egy átlagos izraeli gépesített egységét. És akkor még roppant finom voltam. Természetesen minden elismerésem északi nyelvrokonaink hősies munkájáért, a ghánai kéksisakosok erőfeszítéseiért vagy akár az ír és a kínai egységek munkájáért, de kellő létszám (1990 fő – 2006.05.31.), tűzerő (a maximum a könnyen páncélozott csapatszállítók) és felhatalmazás (golyóstollat kibiztosítani, cél a papír alsó széle-közepe!) híján inkább teáztak a Hezbollah tagjaival, mintsem bármit is tettek volna. Ha jóindulatú vagyok, akkor csak a tehetetlenség miatt. És ha még jobb indulatú vagyok, akkor mondjuk nem kezdem el mélységében feszegetni a Boszniában szolgálatot teljesítő orosz kéksisakosok és a szerbek, hogy is fogalmazzam meg, mélyreható és módfelett gyümölcsöző kapcsolatát. A jelenlegi tapasztalatok szerint pontosan ugyanez lenne várható egy nagyobb méretű ENSZ-kontingens érkezésekor. Azzal a különbséggel, hogy talán Kelet-Timorhoz képest kevesebb saját kisbabát hagynak a hátuk mögött mindenféle támogatás nélkül a derék harcosok, illetve Afrikához képest kevesebb lesz az ENSZ tagjai által elkövetett pedofil bűncselekmények száma.
Izrael „képben van”: nem hiába emlegeti a NATO-parancsnokság alatt lévő erők elfogadását.
Lássunk csak néhány alapvető problémát:

Mélység: a beérkező csapatoknak Dél-Libanont mindenképp, de optimális esetben Libanon egyéb területeit (a szír határvidéket feltétlenül) ellenőrzése alá kell vonnia. Nem tartom valószínűnek, hogy ezt a Hezbollah harc nélkül átadja. Ráadásul a „hagyományos” gerillákhoz képest egy, a helyi lakosság jelentős részének segítségét megkapó, hazai területen játszó, a védelemre évek-évtizedek óta berendezkedett ellenséggel kellene felkelők elleni háborút vívni, akik két, a térségben befolyásos államot is a logisztikai és politikai listájukon tudhatnak. Hogy ez mennyire kemény dió, azt éppen az izraeli hadsereg tanulja megfele lassan, nem kevés véráldozattal.
A Hezbollah erősebb és jobban felszerelt, mint akár a talibán, akár az iraki terrorcsoportok bármelyike. Igaz, kisebb területen is harcol.
A demilitarizált és ellenőrzés alatt álló mélységnek, ha figyelembe vesszük az eddigi rakétázás tapasztalatait, legalább 70 kilométeresnek illene lennie. Ez viszont a teljes Dél-Libanon mellett Bejrút déli területeit is érintené. A terület jellemzően hegyvidéki, erdős jellegű, sűrűn lakott. Csupán Bejrút említett részén kívül a 3000 négyzetkilométeren legalább félmilliós, zömében siíta lakosság él.

Bevonulás: legyenek bármilyen összetételűek a csapatok, az nem lesz jó.
1., Nyugat-európai kultúrkörből érkező egységek esetén: a keresztes, cionista-támogató erők segítik Izraelt;
2., Iszlám kultúrkörből érkező egységek esetén: Izrael kapna idegrohamot mondjuk egy pakisztáni-török-líbiai-egyiptomi kontingenstől.
Gyorsan belátható: egyszerűen nincs olyan konstelláció, ahol mindkét fél megbízna az érkező erőkben.
Az amerikaiak nem akarnak bemenni, meg hülyén is venné ki magát. A NATO szavakban nagy, de tettekben aprócska: a logisztikát persze számtalan ország vállalná, hiszen egy ciprusi logisztikai központ üzemeltetése kényelmes, biztonságos és politikai szempontból is „tiszta” meló. Csak az a baj, hogy bár nélküle sem lehet, de csak logisztikával háborút még senki nem nyert meg. A britek a történelmi érintettségre és az iraki, afganisztáni teljes leterheltségre, mint kizáró okokra hivatkoznak, a németek meg csak akkor mennének, ha a Hezbollah is hívja őket. Ez utóbbi felettébb valószínűtlen. A franciák pedig kötődnek Libanonhoz erősen, már voltak ott, beléjük rúgtak, hazamentek. Egyáltalán, mutasson nekem valaki egy olyan európai országot, mely megfelelő kapacitású gépesített hadsereggel rendelkezik, de nincsenek belső mozlim problémái. Mert ugye nem szabad azt sem elfelejteni, hogy az akciókat a saját lakosságnak is el kell magyarázni. A mozlim kisebbség számára ezt egy kicsit nehezebb lesz, főleg ha a várható fegyveres összecsapásokra gondolunk.
Azt minden állam szeretné elkerülni, hogy a Hezbollah úgy tekintse, az izraeliek segítésére érkeztek. Ez valószínűleg mindenféle lövedékekben megnyilvánuló rosszallást jelentene, a halott békefenntartó meg csúnyán néz ki az esti híradóban.
Az izraeliek ráadásul sokkal többet várnak el a leendő nemzetközi erőktől: Libanon déli részének visszajuttatását a libanoni kormány fennhatósága alá, a Hezbollah féken tartását és a fegyverutánpótlás kiküszöbölését. Ez utóbbival a békefenntartók már Irán és Szíria bajszát húzogatnák. Az európaiak ennek megfelelően egy felfújt UNIFIL-rt képzelnek el: semmi harc, legyen ENSZ-mandátum (amit majd persze nem tartanak be), tűzszünet és akkor a békét majd jól megvédik a libanoni hadsereg délre terelésével. Ez egyben a libanoni kormány döntési helyzetét is kiemelné: azé a kormányét, melyben a kontrollálni kívánt terrorcsoport két miniszterrel vesz részt. A Hezbollahnak saját maga lefegyverzését kellene így megoldania. Vicces.
Javier Solana EU-s külügyi főbiztos szerint ráadásul nem lenne jó, ha a NATO nevével zajlana a dolog, mert azt a helyiek ugye az amerikaiakkal azonosítják. Nos, talán ha Európa kicsit komolyabban venné a biztonságpolitikát, akkor ez nem így lenne, de ez most egy mellékszál.
Egyszóval: az európai államok lelkesek, mindent bele, csak pont egy másik ország adja majd a harcoló alakulatokat, ez az egyetlen apró kívánság jár minden államfő fejében.
Pedig a terület ellenőrzéséhez, mint már említettem, sok katona és még több felszerelés kellene. A legfontosabb: a folyamatos felderítés, majd a gyors reagálás. Égi szemek mindenhol: UAV-k, műholdas felderítés, HUMINT, minden, amiből adat jön be. Az esetleges rakétakilövés időtartama, ha kicsiny, egy rakétás megoldásról van szó és nem teherutóra telepített sorozatvetőről, csupán néhány perc. Ez viszont azt jelenti, hogy az állást gyorsan, a levegőből kell megsemmisíteni. Ez pediglen helikoptert vagy vadászbombázót jelent. Számomra a tökéletes kombinációt a mélységi felderítő és mondjuk egy török F-16-os együttműködése jelentené. Az SDB elég lenne, mint ejtőlőszer, semmi durvább.
Nem spórolható meg azonban a szárazföldi „nehéz” technika sem. Harckocsik, IFV-k is kellenek: többek között éppen a reális ütőerő _felmutatása_ végett. Mint valahol régebben olvastam, a Balkánon a világ legegyszerűbb és leghatékonyabb checkpointja működött: két Abrams egymással szemben.
Ha túl könnyű a beérkező sereg, az sok lehetőséget nyújt a Hezbollah és más szervezeteknek egy-egy rajtaütésre. Fontos, hogy tartsanak a támadók a nemzetközi csapatoktól. Féljenek a tűzerőtől, legyen tekintély. Nem lenne okos ötlet például a dél-libanoni falvak rendszeres orvosi ellátását fedezet nélküli mentőautókkal ellátni. Van jobb megoldás is (egészségügyi APC), és végül is a nehéz fedezet is megállhat a falu szélén, nem kell bemennie a harckocsiknak okvetlenül a főtérre.
A civil lakosság „átnevelése”, főleg a déli területek siíta népességének, nem lesz egy egyszerű feladat. Valamely igen szofisztikált „hearts and minds”-dolgot kell(ene) kitalálni. Nomármost sikeres gerillaellenes hadjáratot vezettek már pl. a britek Malajziában. De akkor azért nem csak simogattak: volt ott tűzerő bőven, kitelepítgetések meg hasonló, a XXI. században már nem PC dolgok. A dolgot ugye tovább nehezíti az is, hogy a Hezbollah a terrorizmus mellett szociális tevékenységet folytat (igaz, Hitler birodalmában is működtek kórházak, öregek otthonai, segélyezések, mégsem szeretjük érte), biztosítják a siíták politikai súlyát és szerepét, tehát nem lenne könnyű kigyomlálni őket. Elméletileg meg lehetne kíséreli szétbontani a Hezbollahot nettó terroristákra (kilőni) és ún. „mérsékeltekre” (szeretni), de erre a folyamatra sincs igazán sikeres példa.
Esetleg a helyiek támogatása, segítése, hogy bebizonyítható legyen: van más, működőképes út a Hezbollahon kívül is. Erre a nemrég történt „cédrusos forradalom” is bíztató alap lehet. Csak nem éne annyira elcseszni a dolgot, mint ahogy az az Egyesült Államoknak sikerült Irak elfoglalása után.

Hazahúzás: a NATO-csapatok már kisebb veszteségek hatására fülüket-farkukat behúzva fognak hazahúzni. Nem hinném, hogy bármelyik NATO-tagállam (lásd a magyarországi hisztériát az iraki, egyetlen halálos áldozat után) vezetésében meglenne a politikai akarat (az USA-ban még csak-csak, de az arab és ezen belül a libanoni közvélemény is nehezen emésztené meg az amerikai csapatok megjelenését) egy bármilyen csekély, de folyamatos veszteség „benyelésére”. A közvéleményben még kevésbé. Az a szomorú igazság, hogy egy spanyol vagy portugál választót baromira nem érdekel, hogy az arabok és a zsidók ölik egymást Libanonban. Csinálják, csak maradjanak ott. Nade miért kellene saját országunk katonáit odavinni, a húsdaráló közepébe? A T. Polgár gondolatmenete egyszerű, a következménye is az. Választ, a kormányok meg csak olyanok, hogy szeretnének ott maradni, az ellenzék meg kormányra kerülni. Tehát mindenki azonnalderögtönésmost haza kívánja majd hozni a fiúkat: lásd a spanyol választásokat.
Nem tett másképp 1982-ben az USA és Franciaország sem: elég volt egyetlen, nagyobb szabású öngyilkos merénylet és máris mindenki hazahajózott, némi utójátékot követően.
A média meg teszi a dolgát: az értelmiség (tisztelet a kivételnek) folyamatosan ostorozza majd az imperialista, a kulturális sajátosságokra, az önkifejezés sajátságos formáira fittyet hányó bunkó politikusokat és katonákat, akik a roppant rokonszenves arab szabadságharcosok és forradalmárok torkán tapodnak vascsizmájukkal, fegyverüktől és az önkifejezés lehetőségétől (értsd: rakétaeregetés Izrael irányába) megfosztva őket.

PR: már említettem, hogy a Hezbollah kiválóan képes alkalmazni a médiaháború fogásait. Ez nem túl nehéz: egyrészt számíthat az arab sajtótermékek szinte egyöntetű támogatására, másrészt az európai sajtó és a véleményformáló értelmiség jellemzően Izrael-ellenes hozzáállására.
Ha én Hezbollah PR_vezető lennék, a csapatok bevonulása után a terrorcsoport fegyverzetének 5 százalékát (nem működő, már öreg, kacatjellegű darabokat) a CNN és más társaságok kamerái előtt adnám oda, kijelentve: az izraeliek a többit megsemmisítették. A természetesen épen maradt fegyverzetet pedig eltárolnám Észak-Libanonban (mecset, kórház, lakóház alatt-körül) és Szíriában. A nyugatiak kajálnák a happeninget. Ha meg a NATO-csapatok hazahúznak néhány év múlva, egyszerűen kicsomagolás és kezdjük elölről az egészet. A művelt és a bunkó amerikaiakkal szemben kultúrfölényben lévő nyugat-európai csapatok úgysem mernének mecseteket lerohanni, ellenőrzés végett…
Ha már PR: nem ártana az „Izrael védelme” helyett valamely egyéb szlogent, feladatmegnevezést találni a beérkező csapatoknak. Mondjuk „Libanon szuverenitásának helyreállítása” már jobban hangzana: bár kétlem, hogy a siíták körében ezzel vagy bármi mással túl sok babért aratnának

Hezbollah: mi legyen velük? Amit az izraeliek követelnek s amit a józan ész és Libanon szuverenitása is előírna, a teljes lefegyverzés. Na ez az, ami szerintem nem fog menni, ha az IDF elfoglalja Libanon egész területét és szabályszerű gerillavadászatot folytat, akkor is folyamatos lesz a fegyverutánpótlás. Igaz, rakétát nehezebben kapnának Iránból, de a hagyományos gyalogsági fegyverek becsempészése nem állna le.
Sokat emlegetet, sokat próbált de soha be nem vált elképzelés a fegyveres milíciák, terrorcsoportok tagjainak „pacifikálása”. Ez látványosan megbukott a palesztinoknál: nem hinném, hogy a Hezbollah tagjából jobb és tisztább rendőr vagy katona válna.

Hozzátenném: minél jobban kivérezteti a Hezbollahot az Izraeli Hadsereg, a NATO-csapatoknak annál könnyebb dolga lesz, katonailag legalábbis. Kevesebb ember, fegyver…
Izrael céljai két csoportba oszthatóak. Egyrészt az elrabolt katonák kiszabadítása (rövidtáv), másrészt a rakétaveszély megszüntetése, a Hezbollah szétzúzása (középtáv). A Hezbollah viszont számíthat az időre, mint hű szövetségesre: minden nappal egyre több halott kisgyerek jelenik meg a híradásokban, s a hosszadalmas anyagháborúban is igen sokáig kitarthat. Ne feledjük el, nem csupán a katonai erő biztosítja a győzelmet, sőt, a katonai győzelem sem biztosítja a közvélemény támogatását. Vietnamban sem Ho Si Minh állt nyerésre a csatamezőn.

Ha a nemzetközi erők nem fegyverzik le a Hezbollahot, a libanoni hadsereg ere nem lesz képes, több okból sem. Ha viszont csak „missziózni” jön a több tízezer katona, akkor a helyzet hasonlatos lesz egy fedőhöz. Amíg van, addig a mélyben bugyognak a dolgok, maximum időnként megemelkedik a fedő széle egy pillanatnyi gőzkitöréshez. Ha a fedő lekerül, akkor fog odaégni minden.

Jah és legvégül: talán ideje lenne elgondolkodni azon is, hogy nem békefenntartó, hanem béketeremtő csapatok kiküldése lenne az üdvös. Béke ugyanis nincs, a nem létező békét meg már az UNIFIL is megpróbálta fenntartani. Látható sikerrel…
Pontosan meg kellene határozni, mi a feladat: a Hezbollah újrafegyverkezésének, műveleteinek, bázisai és rakétakilövő állásai kiépítésének megfékezése. Ehhez sok felderítés kell, ellenőrző pontok nehéz fegyverzettel, járőrözés éjjel-nappal, házak, mecsetek, iskolák, madrasszák, kórházak átkutatása, az iráni és a szíriai logisztikai vonalak elvágása, illetve időnként tűzharcba keveredés is, ahol fölényes túlerőt kell felvillantani. Nem hinném, hogy „bepróbálkozás” nélkül menne a dolog. A Sínai-félszigeten, Cipruson megy, hiszen ott mindkét fél akarja a békét. A Hezbollah viszont ölni akar: ha a békefenntartók ebben akadályozzák, akkor egyszerűen harcoló félnek fogják tekinteni, Izraelt támogató csapatokként. És akkor megint 1982-ben vagyunk, Bejrútnál…
Ha a feladat már tisztázott, akkor lehet nekiállni tervezgetni: ki és mi kel, s mi honnan érkezik.
Ja és legfőképpen azt: ki fizeti???

Zárómotívumként szeretném idézni Mahmoud Ahmadinejad iráni elnököt: „Libanon egy történelmi kísérlet terepe, mely kísérlet eredménye meghatározza az emberiség jövőjét”.
Nem vagyok benne biztos, hogy hülyeséget mondott…

hétfő, július 24, 2006

Egy kritika

Az alábbi e-mailt Dynax7 írta, engedélyével kiteszem. A lépéssel nem szeretném a "jajjszegényTraubántjákvédjükmegjól"-eseménysorozatot elindítani, hanem inkább szeretném, ha az esetleges saját "eltorzulásom" kiderülne és a blog közönségének épülésére "visszacsavarodna", vagy mi a szösz... :)

Szóval a levél:

"Üdv! Magánemberként [...] írom, hogy iszonyat amit művelsz ezen a blogon külpolitika témában. Persze a szólás szabadsága mindent megenged nincs is ezzel baj de néha nézzél már magadba, meg olvasd vissza amit leírogatsz. Olyan nyegle stílusban írsz olyan elfogult sületlenségeket, amik arra engednek következtetni, hogy a történelmi tényeket nem megfelelően értelmezed és fogalmad sincs ok-okozati összefüggésekről. Az izraeliek libanoni akciójával kapcsolatban pedig leírhatnád a másik oldal (amit olyannyira lenézel és semmibe veszel) helyzetét is, nem a Hezbollah gerilláira hanem azokra az arab emberekre gondolok, akik hosszú évtizedek óta élnek egy olyan agresszív és súlyosan torzult viselkedésformát mutató hadsereg szabad prédájaként, mint az izraeli. Gondold át azt, hogy vajon ki és miért szimpatizál adott helyen, adott időben, adott ideológiai irányvonalakkal és máris rájönnél egy-két dolog okára. Ha egyszer mélyebben belegondolnál az ott zajló eseményekbe nem üdvözölnéd annyira a bombázásokat és a célzott csapásokat és rájönnél talán arra is, hogy ez csak mélyebbre visz a mocsárban. Hangsúlyozom, hogy az itt leírtak kizárólag a magánvéleményemet tükrözik, a szerkesztőség semmilyen formában nem foglal állást semmilyen politikai kérdésben. Gondolataimat azért osztom meg Veled (mivel bár illúzióim nincsenek) valaki ráébresszen arra amit csinálsz. Olvasd vissza pár héttel a "műveidet" és próbáld egészben látni azt a gondolatiságot, amit képviselsz. Nem kívánom, hogy olyan helyzetbe kerülj, hogy egyszer a saját bőrödön tapasztald azt, amiről oly könnyedén írogatsz oly nagy marhaságokat."

Saját hozzáfűznivalóm:

Ennek a blognak semmi köze nincs más munkámhoz, tevékenységemhez. Ez a szabadidő eltöltésének ritka perverz formája: célja egyrészt saját grafomániám kiélése, másrészt az idelátogatók szórakoztatása.

Nem vagyok külpolitikai szakújságíró: más területen vagyok szakember. Ennek megfelelően Aczél Endre, Füzes Oszkár vagy más, nagynevű külpolguruhoz képest én másképp írok. Ez dedikált célom is, éppen ezért írom ide azokat a dolgokat, amit írok.

Nem tekintem magam sem Izrael, sem az Egyesült Államok, sem más állam, államszervezet vagy csoport szekértolójának, kritikátlan támogatójának.

Ellenben: kritikusa vagyok az ENSZ-nek, az EU-nak, nem véletlenül és nem alap nélkül. Ezt a hozzáállásomat büszkén vállalom és a továbbiakban is fenn kívánom tartani.

Nem vagyok tévedhetetlen: a #flame lista becses levelezői a tanúim rá, hogy tévedtem többször is és ezeket a tévedéseket szokásom elismerni. Itt is volt már rá példa: említhetné a PAC-3 vs. PAC-2 összekeverését a közelmúltból, vagy éppenséggel Szakács-Vass barátom által „helyrerakott” párizsi ügy. A tárgyi tévedések javítását mindig köszönettel fogadom. Éppen ez a blogolás egyik fő erőssége: az azonnali ellenőrizhetőség és javíthatóság.

Nem vagyok teljesen kiegyensúlyozott: egy blognak nem is ez a célja. Megvan a magam optikája, mint ahogy minden külpol újságírónak szintúgy megvan. Néha ez jobban előjön, néha kevésbé.

A blogom hangvétele jellegzetesen elüt a média „hivatalos” csatornáinak hangvételétől. Sokkal ironikusabb, gyakran cinikusabb, igyekszem az általam talált dolgokat megjegyzésekkel kiegészíteni, kontextusba helyezni. Ez természetesen sokszor azzal jár, hogy a már említett „hivatalos”, közmegegyezésen alapuló értelmezéssel szemben saját értelmezést adok egy-egy események. Ezzel lehet vitatkozni (erre való a komment rész), lehet nem elfogadni (erre való a böngésző becsukása) és lehet kedvelni (erre való a gyakori látogatás).
Nem vagyok hajlandó elfogadni az eleve kiosztott áldozat-bűnöző szerepeket, az elnyomott-agresszor szembeállításokat.
Hiszek a demokráciában, de hiszek az azt gyakorlók felelősségvállalásában is: a demokrácia nem játék, hanem felelősséggel, következményekkel járó, komoly dolog.

Nem hiszem el, hogy mindig az jajong a leghangosabban, akit valóban ütnek. S nem hiszem el, hogy aki nem jajong, annak nem fáj. S nem hiszem azt sem, hogy az ütést bevivő mindig és okvetlenül gonosztevő, míg az azt fogadó szerencsétlen áldozat.

Büszke vagyok arra, hogy sok esetben napokkal-hetekkel megelőztem a hazai napilapokat és más sajtótermékeket. Büszke vagyok arra, hogy sok esetben az általam leírt gondolatmeneteket, véleményeket látom viszont több újságban, televíziós műsorban. A félreértések elkerülése végett: ez nem azt jelenti, hogy feltételezném, „rólam dolgoznak” más újságírók. Abszolút nem.
Büszke vagyok arra is, hogy van napilap, amivel sikerült korrekt kapcsolatot kialakítani: ez nagyban múlott az ott dolgozók attitűdjén, illetve az általam írt anyagok minőségén és pontosságán.

Körülbelül ennyi.

A vélemény szabad, meg ilyes: így természetesen elfogadom Dynax7 véleményét is, bár nem értek vele egyet. Ennek ellenére természetesen lehet, hogy részben vagy egészében igaza van, ezt majd a T. Olvasó eldönti magában.

Ejnye-bejnye, Népszabadság!

Az alábbi példa tökéletesen mutatja be, hogy miképp lehet egy önmagában igaz hírt úgy tálalni, hogy a valósághoz képest pontosan eltérő képet mutasson be. Komolyan mondom, iskolapélda.

Lássuk a hírt:

"Airbus a Boeing felett", munkatársunk tollából

Az európai Airbus-konszern jelentős előnyt szerzett a farnborough-i repülőgépvásáron amerikai riválisával, a Boeinggel szemben a fix és a várható megrendelésekben. Az Airbus szombaton 182 gépre szóló megrendelésekről számolt be, miközben egy nappal korábban a Boeing mindössze 31 repülőgépnél tartott. Rendelési értékben kisebb volt a lemaradása: 5,8 milliárd dollárjával szemben az Aibusnak 21,5 milliárd jutott.
Az együttes, valamivel 27 milliárd dollárt meghaladó megrendelési érték alaposan elmarad a tavalyi bourget-i végeredménytől: akkor 48 milliárd dollárral zárhattak a nagy repülőgépgyártók. (MTI)
--

Mint látható, a cikk az MTI híre alapján készült. A cikkely azt sugallja: az Airbus bizony alaposan eltángálja az amerikai Boeinget, mármint ami a gépmegrendelések számát illeti.
Az újságíró kollega csupán egy dolgot felejtett el: kontextusba helyezni magát a farnborough-i eredményeket. Emellett volt szerencséje egy kalap alá venni a megtörtént megrendeléseket és a jövőben lehívható utánrendelések opcióját. Ejnye, no!

Szíves tájékoztatására jelezném, hogy az Airbus saját sajtóközleménye szerint összesen _89_ aláírt megrendeléssel távozott a vásárról. Az eddigi idei 117 megrendeléssel együtt ez összesen 206 repülőgép-megrendelést jelent.
A Boeing, igaz, hogy Farnborough-ban lemaradt, de volt honnan. Július 18-án ugyanis 510 megrendelt gép tartozott az idei zsákmánylistába. Jelezném, a Boeing saját sajtóanyaga szerint amúgy 32 gép (Lion Air: 30 737-900ER, LoadAir: 2 747-400ER cargo) megrendelésére került sor, de ez csupán csak szőrözés.

Tehát: 206 repülőgép vs. 510 repülőgép.

Összefoglalva:
A hír önmagában igaz, az Airbus valóban több megrendelést íratott alá partnereivel a légishow-n, mint amerikai riválisa. A cikk sugallta képpel ellentétben viszont a Boeing az, amely az idén eddig jóbval több repülőgépet adott el.
A cikkírónak nem kellett volna más tennie, mintsem az anyag végén két mondattal helyére tenni az MTI hírét.

Azt hiszem, az "Airbus a Boeing felett", nos, az egy kicsit erős címnek sikeredett.

Libanoniáda, #10

Az első írást ajánlanám azoknak, akik úgy tartják: amit az Izraeli Hadsereg és Légierő művel, az példa nélküli, vérengzéssel felérő indiszkriminatív büntetőexpedíció.
1982. februárjában Hafez al-Asszad szíriai elnök és világi kormánya iszlám szélsőségesek támadásával volt kénytelen szembenézni. Az elnök döntött: Szíria negyedik legnagyobb városát, a lázadók központjának számító Hamát körbevette a szír hadsereg és napokig tartó ágyútűzzel gyakorlatilag minimum 20 ezer, de egyes források szerint 30-40 ezer civil veszítette életét (képek errefelé). Az akció a kormány szempontjából sikeres volt: az addigiakhoz képest a töredékére esett vissza a mozlim szélsőségesek akcióinak száma, s azóta lezajlott egy csendes elnökváltás is. A büntetőakció lényege a „Hama törvénye” néven ismert megállapításban kristályosodott ki.
Ehhez képest kérném mérni a libanoni légicsapásokat…

A fentieket egyben Thomas L. Friedman cikkének bevezetőjeképp is ajánlhatom. A neves szerző a The New York Times hasábjaira írta „Hama törvényei” című cikkét. A szerző a közel-keleti kormányok tevékenységét, a szélsőséges mozlim szervezetekkel kötött alukat és a helyi sajtó működését vette górcső alá.

Mark Steyn a Chicago Sun-Times oldalain gondolkodott el egy kicsit a két államot feltételező megoldáson, a siker lehetőségén, a terrorvezetők „pacifikálásán”, az ENSZ hatékonyságán és a hivatalos, rendes háborúkat felváltó terrortámadások filozófiáján.
A dolog érdekessége tényleg az, hogy nem sokat hallani: a közel-keleti terrorszervezetek a zsidók, a nyugatiak és minden, nem megfelelő személy kiűzése vagy megölése után mihez kezdenének? Ha nagyon-de-nagyon gonosz akarnék lenni, akkor azt mondhatnám: példa van, hiszen a gázai kivonulást követő reggelre egy ép üvegház nem maradt, a többi puszításról nem is beszélve.
Ugyanakkor hozzá lehet tenni: ha Izrael „elfogyott”, marad ellenség bőven. Egyrészt a térség „nem eléggé mozlim” államvezetései, másrészt a Nagy Sátán, ugye.

Izrael immár nem zárkózik el idegen csapatok Dél-Libanonba telepítésétől. Mint ahogy azt Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter is bejelentette, az ország kész elfogad harcedzett, megfelelő katonai kapacitásokkal felvértezett európai csapatok jelenlétét.
Megjegyzendő, hogy az esetlegesen érkező erőkkel kapcsolatban több probléma is felmerül. Egyrészt a mandátumuk: ha a Hizbullah kiszorítását és Libanon szuverenitásának helyreállítását tekintjük célnak, az ENSZ kéksisakosainál nagyságrendekkel erősebb mandátummal, szabadabb mozgástérrel kell rendelkezniük. Valahogy úgy, mint Bosznia-Hercegovina vagy Koszovó esetében. Kevesebbel Izrael sem fogja beérni, teljes joggal: az indokokat majd lásd lejjebb. Ez az erős mandátum viszont a libanoniak szemében akár megszállás is lehet: nehéz elképzelni egy válságövezetben mozgó harci egséget tűzparancs nélkül, például. S mint már többször is felmerült, mit tesz majd a siíta lakosság, ha egy német járőr kilövi a Hizbullah rakétákat eregető egységét?
A létszám is zizisnek látszik: egyes becslések szerint legkevesebb 20 ezer jól képzett és jól felszerelt, harci egységekben dolgozó katonára lenne szükség ahhoz, hogy a szír-libanoni határt is ellenőrzésük alá vonják. Azt ugye nehezen lehetne elképzelni, hogy ez a határszakasz őrizetlen marad. Akár így vagy úgy, de ellenőrizni kell, különben a fegyvercsempészet továbbra is ellátja a terrorcsoportot mindenféle érdekes rakétával például.

Olyan aranyos rakétákkal, amelyek robbanófejében sok kis Hezbollah-történelem, Amir Tahemi tollából. Érdekességek, tények, évszámok, történések. Kellemes háttéranyag a jelenlegi csetepatékhoz.

Mellé illik egy részletes Libanon-összefoglaló, WILLisms weboldaláról. Történelem, pártok, személyek.


Mitchell Bard a dezinformáció lehetőségeire hívja fel a figyelmet. Nem csak az egyik oldalon vannak civil áldozatok, jegyzi meg halkan a szerző. Jenin árnya lebeg a mai tudósítások felett: de számos más, hamis információ vagy tényként kezelt híresztelés is felsorolásra kerül a cikkben.

Sever Plocker is erről beszél, amikor a „jeninizálódás” veszélyére hívja fel a figyelmet. Mindannyian tudjuk, hogy az újságokat, a híradót a szenzáció, a vér és a szenvedés adja el, de nem árt, ha a benne közöltek legalább köszönőviszonyban van a valósággal. Ha mégsem, az sem nagy baj, hiszen mint a már említett Jenin példája mutatja, minden megy tovább. Az, hogy a címlap hazudott, az már később csak kishír, maximum 4 mondat, a 23. oldal alján, balra lent.

Felébredt mindeközben a Human Rigthts Watch is: július 18-i közleményük szerint a Hezbollah az Izraelre kilőtt rakétákkal legrosszabb esetben direkt célozták meg a civileket. Sőt, mi több, több olyan rakéta is becsapódott, amely a már említett golcsókkal volt felturbózva. Ezek célja a HRW megállapítás szerint sem katonai, hanem az, hogy minél nagyobb szenvedést okozzon a civil lakosság körében.

De azért akad még egyéb probléma is, ha a genfi egyezményre gondolunk:
- a harcban részt vevő felek egyike nem egy azonosítható katonai szervezet;
- a harcban részt vevők nem viselnek semmilyen megkülönböztető jelzést, megy azonosítaná őket, mint egy fegyveres szervezet tagjai;
- a harcban részt vevők nem viselnek egyenruhát, mely megkülönbözeti őket a civilektől;
- a harcban részt vevők civil lakosság közé bújva támadnak, őket pajzsként használva;
- a harcban részt vevők fegyvereket, lőszereket rejtenek el a civil lakosság épületeiben, azok környékén.
Csak úgy hirtelen…Tudom én is jól, hogy a gerillahadviselés így működik, csak akkor azt is illene tudomásul venni, hogy a gerillák elleni hadviselés is így működik. Civil áldozatokkal.
Azt a fegyvert még nem találták fel, sajnos, amely képes lenne egy lakóház tetején lévő rakétakilövő állomást úgy megsemmisíteni, hogy sem a háznak, sem a bennlakóknak, sem a járókelőknek nem esik semmi baja. A civil áldozatok okozója ez esetben a rakétakilövőt oda telepítő szervezet.
Pont erről beszélt egyébként a BBC is, amikor megjegyzik: „nehéz megkülönböztetni a terroristát a civiltől.”

Libanoniáda, #9

Bár nem tartozik szorosan a témához, egyszerűen nem bííííírom kihagyni. Mahmoud Ahmadinejad iráni elnök közismerten lelkes levelező: már Bush elnököt is igyekezett az egyetlen igaz hitre átteríteni, postafordultával. Legutóbbi levelét Angela Merkel kapta meg, amely írásban a hírek szerint se nem az iráni atomprogramról, se nem a jelenlegi libanoni helyzetről szó sem esett.
Hát akkor miről? Merkel kancellár szóvivője szerint Ahmadinejad több olyan kijelentést tett, melyet Németország elfogadhatatlannak tart. Az érintett témák: Izrael, Izrael létezése és a a Holokauszt. Az ynetnews-nak név nélkül nyilatkozó német külügyi forrás szerint Irán elnöke arra kérte Németországot, hogy segítsen megoldani a cionizmus kérdését, illetve a palesztin ügyet.
Azért mindenki érzi a dolog diszkrét báját: Németország (végső) megoldása a cionizmusra…
Angela Merkel is kikérte magának a dolgot: véleménye szerint jó lenne abbahagyni ezt a „van-e joga Izraelnek egyáltalán létezni”-dolgot.

Ha már érdekes dolgoknál tartunk: a Nagy-Britanniából a terrorizmus támogatása miatt kitiltott Omar Bakri mozlim vallási vezető Libanonban megpróbált felsurranni egy, menekülő brit turistákat szállító hajóra. Az őrség azonban annak rendje és módja szerint elzavarta. A bátorságot a jelek szerint elsősorban verbális szinten birtokló Bakri emellett humanitárius indok feltüntetésével kért vízumot a szigetországba.

Szintén érdekesség a Magyar Nemzet Online jelentése: vegyi fegyvereket vetett be az Izraeli Légierő, legalábbis egy belga-libanoni orvos állítása szerint. Dr. Bassam Sham Tyre városának kórházából nyilatkozta, a holttestek állapota, szaga is gyanúsnak találtatott. Több nemzetközi szervezetet is értesítettek, kíváncsi vagyok a végeredményre.
Megjegyzés: nem hinném, hogy az IDF nekiállna vegyianyagokkal szórakozni úgy, hogy a konfliktust minden valamire való TV-adó élőben közvetíti, ott az ENSZ is… A közkeletű vegyifegyverekre egy gyors mintaelemzéssel lehet szűrni.

A jelenlegi libanoni helyzetben a krízis mellett a lehetőséget is látja Charles Krauthammer. A szerző szerint egyedülálló alkalom állt elő: a világon minden fontos szereplő a Hizbullah lefegyverzését kívánja – kivéve Szíriát és Iránt. Ennek megfelelően a világ szerinte felismerte: egyedül az Izraeli Hadsereg lesz képes lefegyverezni a terrorszervezetet és visszaállítani Libanon szuverenitását déli területei felett.
Nos, ez is egy nézőpont. Azért én ebben a hihetetlen összhangban nem annyira hiszek, de majd meglátjuk.

Főleg úgy, hogy már említettük: az EU jelenleg nem tekinti a Hizbullahot terrorszervezetnek. Javier Solana, a közös európai kül- és biztonságpolitika főmegbízottja ugyan megnyugtatott mindenkit: a dolog nem etikai, hanem jogi kérdés. Victor Comras kicsit utánanézett annak: miért is ilyen elnéző Európa a Hizbullahhal szemben,ha már a Hamasz „EU-kompatibilisen”, rendesen listára kerülve terrorszervezet?
Nekem különösképp az a megjegyzés tetszettt, amit az EU egy meg nem nevezett hivatalnoka tett: „Lehet-e egy, a libanoni nép által megválasztott politikai pártot a terrorista szervezetek listájára tenni?... Most, amikor Libanon egy törékeny állam, helyes lépés lenne ez?”
Ezek szerint, ugye, ameddig Libanon, éppen nagyrészben a Hizbullah miatt, továbbra is „törékeny állam” marad, így a Hizbullah terroristává nyilvánítása is elmarad. Legalábbis amíg Libanon erősebb nem lesz. Aztán mi lesz akkor, kérdezem én, ha a Hizbullah, hasonlóan a Hamaszhoz, mondjuk kormányt alakíthat?

Annyit emlegettem már én is a híres-neves 1559-es ENSZ-határozatot, higy úgy gondoltam: illik már megmutatnom. Íme, a maga teljes valójában.

Kezd viszont érdekessé válni a földi helyzet Dél-Libanonban. Az Izraeli Hadsereg tevékenységéről kér korrekt írást is tudok ajánlani. Az elsőt a Counterterrorism blog jegyzi, s a fromntvonal teljes egészével foglalkozik. Megemlíti, hogy a Hezbollah az IDF jelentése szerint nem engedi távozni az izraeli felszólításra reagáló lakosságot, sőt, két helyrél még tűzharcot is jelentettek a terrorcsoport tagjai és a helyiek között.
Az ynet.news pedig a Galilee Hadosztály parancsnokának tájékoztatójáról tudósított, mely szintén a dél-libanoni területeken folyó szárazföldi hadműveletekről szólt.
Ha már szárazföld és hadsereg: több beszámoló is szólt arról, hogy a libanoni hadsereg Izurael támadása esetén a Hizbullah mellé állna: ezt Elias Murr libanoni védelmi miniszter is megerősítette. Miután a Hizbullah sokkal jobban felfegyverzett és gyaníthatóan kiképzett egység, mint a „hivatalos” hadsereg, sok új, katonai nehézséget nem jelentene a dolog, legalábbis a szakértők véleménye szerint. Sokkal inkább a belpolitikai és a diplomáciai problémák számát növelné egy ilyen átállás.
Az együttműködés lehetőségét még bájosabbá teszi az a tudósítás, mely még április 22-én keletkezett. A libanoni The Daily Star jelentése szerint Elias Murr védelmi miniszter és Hassan Nasrallah, a Hizbullah vezetője nem kevesebbről állapodtak meg, mintsem a hadsereg és a terrorszervezet együttműködéséről, Libanon megvédése ügyében.
A FrontPage magazin cikke is ezzel foglalkozik: kifejezetten a libanoni keresztények és a mozlim többségű libanoni hadsereg közötti valós és várható ellentétekre kihegyezve a dolgot. Hiába, a polgárháború még nem nincs olyan messze. S azt is meg kell jegyezni: bár hivatalosan a Hizbullahon kívül minden más milícia letette a fegyvert, új Kalasnyikovokat és gránátokat beszerezni azon a környéken nem egy nagy etwas…

vasárnap, július 23, 2006

Repülős hírek, #90

Az elmúlt egy-két hét terméséből összeállt repülős gigamix következik alant:

Íme, a Brazil Légierő 4940-es lajstromszámú Mirage 2000C vadászrepülőgépének szép új ruhája. Az ex-francia gépeket nemrég vásárolta meg Brazília.

A hírek szerint többek között 24 új UH-60L Blackhawk szállító/taktikai támadó helikopterrel honorálja Szaúd-Arábia tevékenységét az Egyesült Államok. A mindenféle kiegészítőket (alkatrész, dokumentáció, rádiók, stb.) is beleértve az üzlet értéke eléri a 350 millió dollárt.

A fairfordi légiparádéról készített remek, sok képpel kiegészített beszámolót a Touchdown Aviation legénysége. Én végignéztem és ha majd egyszer sok pénzem lesz, kimegyek…
Ugyanitt járt Steve Gardner is, csaknem 100 képet készítve.
S akinek nem elég: íme a Danger Zone fotóalbuma, szintén Fairfordból.

Tévedésből “megbombázta” a Kansas tavat a 2. Bombázóezred egyik B-52H Stratofortress nehézbombázó repülőgépe július 19-én. A bombavető rendszerrel kapcsolatos problémák miatt a gép kilenc BDU-50 gyakorló ejtőlőszert engedett a tóba. A balesetet vizsgálják, eddig annyit lehet tudni, hogy egy gyakorlóbevetés során tapasztalt üzemzavart a legénység.
A bombákat a Légi Nemzeti Gárda Smoky Hill Lőterén kellett volna elhasználni. Ehelyett azok a szomszédos Kanopolis State Park területén, a tóban landoltak.

Összeütközött két izraeli AH-64 Apache helikopter a libanoni határ mellett, Ramat Naftali településtől nem messze. A katasztrófában a legénységek négy tagja közül egy életét veszítette.

Várhatóan 18 hónara bezárja kapuit az Intrepid Sea,Air and Space Museum. A repülőgép-hordozót 2006. október elsején zárják be és szárazdokkba vontatják, a New Jersey-béli Bayonne-ban.
A hajó felújítása alatt a 86-os móló is megújul. A felújítás során a nyugdíjazott hordozó még nagyobb területét teszik látogathatóvá.

Megtámadta a LUH-projekt végeredményét az egyik vesztes, így a programot legfeljebb 35 napra „jegelték”, alkalmazkodva az amerikai törvényi előírásoknak. Mint ismeretes, a Light Utility Helicopter projekt 322 (+30 gépes lehetséges utánrendelés) gépről szól, s az öreg UH-1-eseket és OH-58-asokat váltja fel egy új típus. A Hadsereg az 1,3 milliárd dolláros program győztesének június 30-án az American Eurocopter-t nevezte meg, a már jól ismert EC-145-ös „bevonultatott”, UH-72A nevet kapott változatát megrendelve. A gépet természetesen Amerikában, Columbusban építenék meg, az ehhez szükséges üzembővítés 30 millió dollárba kerül. A dolgozók számát 250 fővel növelnék.
Az eredményt az MD Helicopters támadta meg hivatalosan is, arra hivatkozva, hogy az American Eurocopter a francia-német European Aeronautics Defense and Space (EADS) leányvállalata. A reklamálás pontos indoka nem ismeretes, de némi támpontot adhat Lynn Tilton, az MD Helicopters vezetőjének kijelentése. A június 30-i tendergyztes kihirdetése után Tilton kijelentette, hogy miközben az Egyesült Államok a globális vetélytársakkal folyamatosan küzd versenyképessége fenntartása végett, csúnya dolog az amerikai adófizetők pénzét idegen vállalatok pénztárába becsengetni, miközben ebből a pénzből az Államok iparát lehetne támogatni.
Megjegyzés: valahol azért ez lenne az értelme a piacgazdaságnak, vagy mi a szösz. Miután a ’koptereket Amerikában szerelik össze, feltételezhetően az alkatrész-utánpótlással és a karbantartással sem lehet gond – még egy esetleges EU-s rosszallás, nota bene: blokád esetén sem. Ha meg egy dollárért speciel az EADS szállít nagyobb értéket, akkor kapja meg ő az üzletet. Megjegyzem halkan, mintha több amerikai helikopter kerülne az EU-ba, mint ahány európai gép az Egyesült Államokba… :)

Fekete felhők gyülekeznek az Indiai Légierő felett: hamarosan kevés lesz a működőképes vadászgépek száma.
A Légierő vezérkari főnöke, SP Tyagi tábornok nem túl lelkes attól, hogy a Légierő ereje 2012-re mindössze 28 vadászbombázó századra csökken.
A The Indian Express napilapnak adott interjújában Tyagi elmondta, hogy a tervezett 126 új vadászbombázó beszerzése és rendszerbe állítása 15 évig is elhúzódhat. A Légierő parancsoksága ezért jelezte a kormány felé, hogy azonnali, hiánypótló beszerzésre lenne szükség, olyan típusból, melyet már üzemeltet az Indiai Légierő..
Az IAF elméletileg 39,5 századot tart hadrendbe, de már most is csak 32 század üzemel.
Tyagi szerint az azonnali beszerzést teszi szükségessé a pakisztáni gépbeszerzés (új és használt F-16-osok, illetve 2007-től a kínai-pakisztáni fejlesztésű JF-17 beszerzése, nagy számban) is. Ha nem vigyáznak, figyelmeztet a tábornok, akkor Pakisztán országarányosan nagyobb légierővel rendelkezik majd, mint India.
Tyagi szerint elsősorban a használt, de jó állapotú gépek piacán kellene körbenézni. A szóba jöhető típusok között szerepel a Mirage-2000 (egy katari bevásárlás nemrég hiúsult meg) és a MiG-29 is. A kiválasztott típusból vagy típusokból gyorsan be lehetne vásárolni, majd ezekből a századok is hamar hadrendbe állhatnának //kérdés, van-e ekkora számban eladó míg vagy Mirage a piacon???//.
Az IAF emellett a hazai HAL által fejlesztett Light Combat Aircraft (LCA Tejas) típussal sem elégedett Attól tartanak, a gép rendszerbe állításakor (melynek időpontja 2015 környékére tolódik) már elavultnak fog számítani.

Lezuhant az Izraeli Légierő egy F-16I Sufa támadó harci repülőgépe. A július 19-én katasztrófát szenvedett repülőgép egy Negev-sivatagi támaszpontrólmszállt fel loibanoni célpontok ellen. A fegyverrel megpakolt gép futóművének egyik kereke defektet kapott felszállás közben, majd az instabillá vált gépből a pilóták katapultáltak. A kétfps legénység túlélte az esetet, a gépen kívül másban kár nem esett.
A 102 megvásárolt F-16I-ből ez az első, amelyik katasztrófát szenvedett.

Újabb UAV-ről leben fel a fátyol: a Lockheed Martin július 19-én mutatta be új, nahy magasságban repülő pilóta nélküli repülőgépét. A P-175 Polecat a Farnborough Nemzetközi Légibemutatón debütált.
A gép hivatalosan kísérleti jármű, mellyel a farokvezérsík nélküli, csupaszárny pilóta nélküli gépek viselkedését tanulmányozzák //láttunk mi már karón varjút, meg kísérleti típust, mely azóta is szorgalmasan hajtja végre a harci bevetések tucatjait…//. Ezt elsősorban az Ameriki Légierő nagy hatótávolságú támadó repülőgépek fejlesztésére szolgáló Long Range Strike Program miatt teszik, de eközben a kompozit anyagok viselkedését is vizsgálják.
A gépet hivatalosan csupán 18 hónap alatt fejlesztették ki a Skunk Works gurujai, a Lockheed belső pénzügyi forrásaiból.

Szintén Farnboroughban mutatta be a Raytheon Aircraft a T-6A Texan II könyű turboprop kétüléses kiképző repülőgép felfegyverzett, könnyű támadó változatát. A gép a Raytheon wichitai üzemének fejlesztése, s a hazai megrendelések mellett más országok érdeklődésére is számítanak..
A kiképzőgépet az Amerikai Légierő és a Haditengerészet is használja, leváltva az öreg Cessna T-37B-ket.

Július 19-én lezuhant egy holland F-16-os is. A gép a Cornfield gyakorlótéren szenvedett katasztrófát, a pilóta sikeresen katapultált, majd a holland kutató-mentő szolgálat AB-412 típusú helikoptere Leeuwardenbe szállította. A pilóta nem sérült meg.
Az eddigi, meg nem erősített információk szerint a 312. század J-363-as lajstromszámú gépének hajtóműve alacsony repülés közben leállt.

A Portugál Légierő átvette 12., egyben utolsó EH-101 Mk516 Merlin típusú kutató-entő helikopterét. A gép az olaszországi Vergiate-ből repült át a Lisszabon melletti Montijo Légitámaszpontra. A 12. példány, hasonlóan a többihez, a 751. század kötelékében végez majd harci és „sima” kutató-mentő feladatokat. A 12 gép 18 hónap alatt került a Légierő állományába, s a régi Pumákat váltották fel. A század 2006. februárjában állt át az új típusra, azóta a gépekkel több mint 2000 repült órát gyűjtöttek be.,
A gépek az Atlanti-óceán jóval nagyobb területét képesek lefedni, nagyobb hatótávolságuknak köszönhetően.
A 12 gépből amúgy hat kuató-mentő, négy harci kutató-mentő és két halászati ellenőrző konfigurációjú.

csütörtök, július 20, 2006

Libanoniáda, #8

Libanoniáda, #8

Egy meglehetősen erőteljes kritikai levél után megpróbálom fokozottabban korrekten (bár ez önmagában értelmetlen szókapcsolat, hiszen vagy korrekt vagy nem vö. „kicsit terhes”) szemlélni a mai nap eseményeit. A levél sorsa az író kezében van, ha engedélyezi, egy az egyben kipostolom ide.

Ennek kemény próbája leend Javier Solana, az EU közös kül- és biztonságpolitikai főképviselője azt nyilatkozta: nincs ahhoz elegendő adat, hogy a Hezbollahot terrorista szervezetté nyilvánítása az EU. Hozzátette, hogy a kérdés nem etikai, hanem jogi alapokon nyugszik.
Ahümm. Csak egy kisebb lista:
- Khobar Towers, Szaúd-Arábia, 19 amerikai katona meghalt (1996);
- Zsidó Közösségi Központ, Buenos Aires, 96 civil halott (1994);
http://www.msnbc.msn.com/id/9983810/from/RL.5/
- Buenos Aires, Izraeli Nagykövetség, 29 halott (1992);
- A libanoni CIA állomásvezető elrablása, megkínzása és kivégzése (1985);
- A TWA 847es járatának elrablása, egy utas (Amerikai Haditengerészet búvára) kivégzése (1985);
- A bejrúti Amerikai Nagykövetség mellett autóbomba felrobbantása, 24 halott (1984);
- Az Amerikai Tengerészgyalogság épületének felrobbantása, öngyilkos merénylővel, 241 amerikai katona meghalt (1983);
- A bejrúti Amerikai Nagykövetség mellett autóbomba felrobbantása, 63 halott, ebből csak 17 amerikai (1983);
Játsszunk: vegyük le a katonai célpontok elleni szaúdi és bejrúti robbantásokat. Tekintsük őket katonai műveletnek. Ezután is számos robbantás marad: egy zsidó művház felrobbantását én a legnagyobb együttérzéssel és kiegyensúlyozottsággal sem tudom katonai célpont megsemmisítésének nevezni. Kivéve, ha a helyi palesztin közösséget vagy az ország területét onnan rendszeresen rakétákkal vagy más módon fegyveresen megtámadják. Ugye érthető, ez a kitétel miért került ide?

Szintén Libanonnal kapcsolatos ez a hír is. Nemrég említettem, hogy a szír parlament egyik képviselője szír önkéntesek katonai akciójával fenyegette meg Izraelt. A jelek szerint Franciaországban sem idegen az érdekes gondolatmenetek alkalmazása egynémely képviselőtől. Jacques Myard nemes egyszerűséggel arra szólította fel a francia kormányt, hogy ha kell, katonai eszközökkel is védje meg a helyszínen lévő állampolgárait, illetve állítsa meg a támadásokat.
Kvízkérdés: melyik volt az utolsó háború, melyet Franciaország megnyert? Az 1991-es második Öböl-háború nem érvényes válasz.

Kemény és egyértelmű véleményt fogalmazott meg Ahmed Al-Jarallah, a kuvaiti Arab Times főszerkesztője,. Mint ő is rámutat, Szíria, Irán és Izrael harcainak árát a palesztinok és a libanoniak fizetik meg. A főszerkesztő emellett kiáll az IDF mostani műveletei mellett is, mondván, ezek az arab országok és a nemzetközi közösség érdekeit szolgálják valójában.
Figyelemre méltó, hogy egy ilyen témájú és hangvételű írást jegyezhetett egy közel-keleti ország napilapjának főszerkesztője.

A Hizbullah-nak sikerült egy kiadós öngólt lőnie: az egész világot bejárta a Názáretben megölt két kisfiú temetésének felvétele. A terrorszervezet szempontjából azonban akad egy kis probléma: a szerencsétlen, 3 és 9 éves testvérpár, akiknek semmi köze nem volt a harcokhoz, történetesen arab volt, nem zsidó. A támadás élénk visszhangot váltott ki, tovább erodálva a siíta szervezet tekintélyét. Két arab gyerek rakétákkal történő megölését kicsit nehéz beállítani, mint az izraeli megszállók elleni küzdelmet… Azt is magyarázza el nekem valaki, hogy mi értelme volt rakétákkal megcélozni a legnagyobb izraeli arab várost? Ahol a lakosság döntő többsége arab, ott már csak a statisztika szabályai törvényszerűségei szerint is nagyobb eséllyel halnak meg arab, mint zsidó származású civilek.

Három, a témába vágó videofelvétel is elém került. Az elsőben egy izraeli MLRS sorozatvető tevékenysége látható, míg a másik kettőn az Izraeli Légierő repülőgépeinek és rakétáinak videofelvételei láthatóak.
Ez utóbbiak estében figyelemre méltó az, hogy számos esetben a civil lakóépületek tetejére telepített rakétakilövő szerkezeteket támadja a légierő. Természetesen a házat ért találatot a másik oldal, ahogy a médiahadviselés nagykönyvében meg van írva, a civil lakosságot ért barbár és oktalan támadásként jelzi. A félreértések elkerülése végett itt is jelezném: ez nem azt jelenti, hogy az IAF által támadott minden egyes civil épület valóban indokolható katonai célpont volt. Innen sem én, sem más megmondani nem tudja. Nézőponttól és beállítottságtól függően lehet hinni egyik vagy másik oldalnak, vagy, mint azt mindenkinek tanácsolom, kételkedni.
Amúgy az is érdekes, hogy a háztetőkbe csapódó rakéták vagy bombák milyen is károkat okoznak.
BTW, a libanoni civil, a hajóforgalmat figyelő tengerparti radarok, miután a rakétatámadáshoz adatokat szolgáltattak, most akkor civilek voltak vagy nem? Csak úgy az íz kedvéért kérdezném…

Az előző hozzászólás végén bemutattam egy fényképet. A képen, mint emlékezetes, kisgyerekek firkálnak az izraeli tüzérség 155 mm-es taracklőszereire.
Nos, az értesülések szerint az esemány sok minden volt, csak nem egy spontán kapásfotó.
Részletek itt olvashatóak.

S hogy a libanoni háború milyen egyéb következményekkel járhat, arra ékes példa a török hadsereg lelkes készülődése. Érvelésük meglehetősen egyszerű és könnyen megérthető.
1., Van ugye Törökország, melyet a PKK kurd szeparatistái-terroristái-milícistái-szabadságharcosai folyamatosan támadnak Észak-Irak területéről;
2., Észak-Irak területén az iraki kormánynak gyakorlatilag sok ráhatása nincs a dolgokra;
3., A területek kormányzását végző kurd hatóságok széttárják két kezüket: nincs erejük elzavarni a PKK-t, felszámolva táboraikat;
4., A törökök pedig, mutogatva Izrael példájára, önvédelemből átmennének rendet rakni.
Érdekes lesz, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy nem csak PKK_párti kudork vannak, sőt, az amerikaiak is összetűzésbe keveredhetnek az előretörő török egységekkel.

Libanonnal kapcsolatban a gyenge államokról, az indiszkriminatív csapásmérésről, a civil épületek közé elhelyezett rakétaindító állásokról olvashatunk egy kisebb cikkelyben, az Austin Bay Blog hasábjain. A cikk elsősorban azt járja körbe, milyen problémákat jelent, ha egy állam nem is teljesen államszerű.

Michale Yon Yigal Zur izraeli TV-szerkesztőt, régi ismerősét kérdezte a libanoni helyzettel kapcsolatban. Egy nézőpont a sokféle közül, érdekes összefüggések felvillantásával.

A Counterterrorism Blog két részletben csokorba szedte azokat a tényeket, vélekedéseket, melyek felett a média hajlamosnak mutatkozik átsiklani. Egyfajta sorvezetőnek kiválóan alkalmas.

John O’Sullivan véleménye szerint Európa ébredezni látszik. Ezt a szentpétervári G8 találkozó zárónyilatkozatának szövegére és szellemére alapozva állítja az újságíró. Igaz, ami igaz, az elmúlt évtizedek Izraelt érintő határozataihoz képest merőben másmilyen volt. Elsőként említhető rögtön a sorrend: először az elrabolt katonák visszaszolgáltatása, a rakétatámadások leállítása, majd _utána_ az izraeli támadás leállítása. A jelenlegi helyzet kialakulását is egyértelműen a Hizbullah nyakába varrták az államfők, mi több, név nélkül Iránt és Szíriát is megjelölték, mint a Hizbullahot támogató szélsőséges erőket.
Oroszország, Nyugat-Európa hallgatott és csendben azt mondta, amit Bush hallani akart. Nem véletlenül említik sokan a külpolitikailag meglehetősen korlátoltnak tartott amerikai elbök váratlan diplomáciai győzelmét.
A cikkhez tegyük hozzá: a mai napig egyetlen komoly hatalom, szervezet sem erőlteti a tűzszünetet – a verbális szinten kívül, persze.

S a mai nap meglepetése: Fuad Siniora libanoni miniszterelnök nyilatkozott az olasz Corriere della Serra napilapnak. A politikus hihetetlen dolgokat mondott, legalábbis az interjú szerint:
- A Hizbullah Irán és Szíria irányításának megfelelően működik;
- A Hizbullahot le kell fegyverezni, de ezt csak a nemzetközi közösség segítségével lehet megoldani – ebben az egész világnak kell segítenie;
- Helyre kell állítani az államhatalom szuverenitását Libanon déli területei felett;
Kár, hogy ehhez a felismeréshez több száz halott, több ezer sérült és a libanoni infrastruktúra darabokra szaggatása volt szükséges.

kedd, július 18, 2006

Libanoniáda, #7

A mai nap a csendes támadgatások és az evakuálások felpörgetésének napja. A CNN beszámolója szerint a nyugati állampolgárok menekülnek az országból.

Mindeközben Tzipi Livni elpöttyintette: nem lehetetlen az, hogy Izrael nemzetközi csapatokat engedjen Dél-Libanonba. Természetesen továbbra is a libanoni katonai erők délre vonulását támogatják, de immár nem zárkóznak el más forgatókönyvektől sem.
Hozzátette: minden esetben biztosítani kell, hogy Izrael válaszolni tudjon a dél-libanoni provokációkra. Azaz a szabad vadászat jogát Izrael fenn kívánja tartani. Gyaníthatólag nem lenne elégedett a szokásos „jegyzőkönyv-tiltakozás-ejnyebejnye” háromszöggel, mely a békefenntartás sajátságosságaként már jól megszokott.
Sőt, mi több: Izrael akár abba is kész beleegyezni, hogy elhalasszák a Hezbollah lefegyverzését, feltéve, hogy Dél-Libanon ellenőrzését azonnal átveszi a libanoni hadsereg. Kíváncsi vagyok, hogy milyen biztonsági garanciákat kötnek majd ki…
Indonézia mindenesetre 450 katonát ajánlott fel békefenntartásra. Janvier Solana pedig az EU nevében ígért paripát és fegyvert, meg csapatokat is, persze.

Izrael közben azon gondolkodik, hogy a Haifai-öbölbe Barak légvédelmi rendszerrel ellátott hajókat telepítenek, a rakétákat kivédendő. Az ünneprontás szándéka nélkül jegyezném meg, hogy ilyen rendszer volt az eltalált Sa’ar-5-ös osztályú INS Hanit hadihajón is. A hajók rakétáit földi radarok vezérelnék, például az Arrow ballisztikus rakétákat elhárító rendszer Green Pine radarja.
Azt hiszem, az egy hét alatt kilőtt 1500 rakéta alapvetően átrendezi a rakétavédelmi rendszerek fejlesztéseinek prioritását.

Az viszont elmondható, hogy Izrael vezetését, a katonai akciókat az izraeli lakosság túlnyomó többsége támogatja. Ez erősen köszönhető a folyamatos rakétazápornak: az egyetlen helyi béketüntetésen emlékeim szerint kevesebb, mint 500-an mentek el.

Chester azt a forgatókönyvet próbálja meg összerakni, hogy miképp nézne ki egy izraeli szárazföldi offenzíva, a Bekaa-völgyet emelve középpontba. Hosszabb, külső linkekkel meghintett anyag, de élvezetes végigolvasni.
Az alapgondolatát és is támogatom: Dél-Libanon kipucolása csak félmegoldás. A Zelzal és a nagyobb hatótávolságú Fadr3 és -5 rakétákkal a bufferzóna simán átlőhető. Ahhoz, hogy valóban elháruljon, vagy legalábbis töredékére csökkenjen a rakétaveszély, oda kell menni takarítani.

Egy izraeli F-16-os pilóta naplója: a Jerusalem Post hasábjain. Tévedésnek, hibának helye nincs, mindent ellenőrizni és újraellenőrizni. A modern kor háborúja: hol ban már Bomber Harris?

Készült egy rövid, hivatalos értékelés a légi hadjáratról. Érdekes olvasmány, napról napra lebontva az eseményeket, 12.-től 16.-ig.

Az iráni Hizbullah közben azzal fenyegette meg az Egyesült Államokat, hogy 2000 önkéntes, jól kiképzett harcosa várja a bevetést, a világ bármely pontján csapást mérve az amerikai érdekeltségekre.

Jah és egy apró megjegyzés: valahol olvastam, jogy az F-16-os típusból csak a C/D változatokat látni a fényképeken és a videókon. Hová lettek a vadonatúj, kifejezetten mélységi csapásmérésre használható F-16I-k? Csaknem más feladatokra készülnek?

Izraeli kislány írja üzenetét egy tüzérségi lövedékre melyet a Hezbollahnak címez:
„szeretettel , Nazrala Izraelből” (via zizzentmaistro)

Külpol megamix, #26

Michael Yon remeket alkotott mesmegcsak. Ajánlom Jihad című, igen összeszedet írását mindenkinek.

Irak szunnita népességének vezetői mostanában az amerikai csapatok maradása mellett lobbiznak. Ez módfelett érdekes, hiszen a múltból jól emlékezhetünk azokra az időszakokra, amikor, hogyan is mondjam politikailag korrektül, meglehetősen vehemens eszközökkel próbálták kifejezésre juttatni a szövetséges csapatok jelenléte miatti negatív érzéseiket. Nos, elég finom voltam? ;)
A siíta terrorcsoportok tevékenysége, a halottak tucatjai azonban figyelmeztető jelnek bizonyult számukra: kíváncsi vagyok a folytatásra.

A Washington Post kolumnistája, Richard Cohen megmondja a tutit: Izrael egy hiba. Aranyos, nem tehet róla, meg minden, de egy hiba. Merthogy mi a nyavaját keresnek a zsidók az arabok között? Hát persze, hogy háború lesz belőle, vessenek csak magukra.
Egyet tehetnek csupán? Visszafogottan üldögélnek és nem használnak katonai erőt.
Különben is, mint Niall Ferguson hamarosan megjelenő könyvéből is kiderül, a zsidók alapvetően pogrom- és szenvedésállóak, történelmi okokból. Most is megmaradhatnának a seggükön, vonuljanak ki a nyugati part jelentős részéből és várják meg, mit hoz a történelem.

A The Guardian hasábjain Ahmad Khalidi azt a kérdést veti fel: miért csak Izraelnek van joga önvédelemre? A cikkíró véleménye szerint igazságtalan, hogy a nemzetközi közvélemény szemében csak Izrael jogosult katonai válaszlépésekre szomszédaival szemben.
S ha az arab államok képtelenek Izrael ellen válaszlépésekre, teljesen érthető, ha ezt gebinben elvállalják a terrorcsoportok.
Mondjuk nekem egyből eszembe jutott, hogy a Hizbullah ugye nem állam. Namármost az ENSZ ide vonatkozó joganyagának szellemében katonai önvédelemre speciel államok jogosultak, mint ahogy, köszönhetően az elavult nemzetközi jognak, csak államok állhatnak egymással szemben, mint „rendes” háborúzó felek.
A cikket érdemes végigolvasni, sok érdekes szempontot villant fel a szerző.

Mindeközben Nagy-Britanniában két mozlim csoport, a Saved Sect és az al-Ghurabaa működését tiltották be. Az esetek az elsők, melyek az új, a terrorizmus dicsőítését tiltó törvény alapján lettek kivizsgálva. Megjegyzendő, hogy mindkét csoport az 1996-ban megalapított és 2004-ben betiltott al-Muhajiroon csoport utódainak tekinthető. Az al-Muhajiroon vezetőjét, Bakri Mohammadot kitiltották Nagy-Britanniából.

A Jerusalem Post arról tudósít, hogy egyre növekszik a Hizbullah-ellenesség az arab világban. Fájó pont lehet ez a terrorcsoport életében, hiszen külső segítség nélkül bajos lesz bármiféle, győzelemnek látszó eseményt előidézni.

hétfő, július 17, 2006

Libanoniáda, #6

Móka és kacagás: Irán külügyminisztere, Manouchechr Muttaki tűzszünetre szólította fel Libanont és Izraelt. A derék miniszter szerint elsőként Izraelnek kell leállnia a támadásokkal.
Ahümm. Csak én érzem ezt abszurdnak?

Egy érdekes elemzéssel lettem gazdagabb a The New York Sun segítségével. Eli Lake arról tudósít: a G8 találkozón Bush elnök álláspontja lett a domináns, már ami a libanoni helyzetet illeti. Mint emlékezetes, Merkel kancellár is erősen egyértelműen a Hizbullah felelősségét jelezte, s elsőként az Izrael elleni rakétatámadások leállítását, illetve az elrabolt katonák visszaszolgáltatását követelte.
Az amerikai elnök diplomáciai győzelmét //ilyenről is régen hallottunk… ;)// jelzi Jacques Chirac francia köztársasági elnök véleményének elsikkadása. A francia vezető még az Izraelt elítélő orosz vélemény elszánt támogatójaként („Izrael igazi célja Libanon elpusztítása”) érkezett Szentpétervárra, majd emígyen szóla távozásikor: „meg kell állítani azokat az erőket, melyek veszélyeztetik Libanon biztonságát, stabilitását és szuverenitását”. Hát, ez a célzás sem az IDF levelezési címe felé tart…
Ismét kiemelném: az EU határozottan határozatlan. Még a nyilatkozatok szintjén sem sikerült összekalapálni egy olyan egységfrontot, mely a múltban számtalan esetben működött. Egy olyan egységfrontot, mely szokás szerint elítéli Izrael lépéseit, illetve a helyzet eszkalálódásának megelőzésére szólít fel.
Persze most is vannak ilyen nyilatkozatok, de feltűnően más az alaphang, s sok a „kiszóló” a közös sorokból.

Eközben az izraeli szárazföldi erők kisebb egységei, rövidebb távolságokban, de mégiscsak behatoltak Libanon déli területére. A hírek szerint egy kilométeres tisztást hoznak létre a határ mellett. A cél a rakétatámadásokat végzők kiszorítása: ehhez azonban az egy kilométeres mélységű behatolás nem elég.
Főleg nem úgy, hogy az Izraeli Légierő jelentése szerint egy 200 km-es „Zalzil” ballisztikus rakétákat lőttek ki a hordozó teherautóval együtt. A névtelenül nyilatkozó tiszt szerint az egyik égő rakéta repült fel az égbe: ez lenne a sokat emlegetett, állítólag lelőtt izraeli F-16-os. Jegyzem meg halkan, egy lelőtt vadászgépnek sok alkatrésze marad felismerhető, régen meg lehetett volna mutatni a cionista roncsokat az Al-Jazeerában…
A minden eddiginél nagyobb hatótávolságú és rombolóképességű iráni rakéta is a háború eszkalálódását jelzi. Meg azt is, hogy Irán egyre inkább nyíltan is hajlandó támogatni a Hizbullah terrorszervezetet.

Izrael tovább mozgósít: Amir Peretz újabb tartalékosok behívását engedélyezte. A tartalékosok Gázába és a nyugati partra kerülnek, míg az aktív csapatok Libanon felé indulnak.

"El kell érni, hogy Szíria elérje, hogy a Hezbollah hagyja abba a szarkavarást" – szólt egy őszinte hang Szentpétervárott. A hang tulajdonosa George W. Bush amerikai elnök, az árulkodást egy bekapcsolva hagyott mikrofon végezte. Ez egy korrekt helyzetelemzés, mindenféle diplomáciai finomkodás nélkül.

Az izraeliek közben roppant ésszerűen azt hangoztatják: nem kellenek a nemzetközi békefenntartók, van libanoni hadsereg, oldja meg. Maximum segítenek, de azt nagyon szívesen. Az ENSZ inkább gyártsa tovább a nagy hatótávolságú határozatokat, mint amilyen az 1559-es számú is.

Sokat mondó részlet, via index: „[Göncz Kinga] Ugyanakkor elismerte, arra a kérdésre, hogy az EU szerint vajon mi lett volna "arányos" reagálás Izrael részéről a Hezbollah akcióira, a brüsszeli megbeszélésen nem született válasz.”
Nah, erről beszélek. Távolról, biztonságból, a saját mozlimokkal a hátuk mögött könnyen okosak a nyugati hatalmak, Jut eszembe’, az oroszok csecsenföldi úgynevezett békefenntartása nem aránytalan egy kicsit? Sorozatvetővel letartóztatni településeket, emberrablások, kínzások, nemi erőszakok tucatjai??? Pusztán az egyenlő mérce alkalmazása érdekében, nemdebár…