Repülés, haditechnika, geopolitika, hülyeségeken csámcsogás. Mint a bazárban. :)

csütörtök, június 01, 2006

Road to Guantanamo

Érdekes propagandafilmet volt szerencsém látni tegnap este: a Magyarországon Guantanamo címmel mozikba kerülő film sajtóvetítésére hiénáztam be magamat. Leszögezném: A. szerint is jókisfiú voltam, nem dobtak ki a moziból, nem röhögtem hangosan és kellemetlen megjegyzéseket sem tettem. Úriember, aki vagyok, nah.
A film több is meg kevesebb is volt, mint érdekes. A rendezőpáros bevallottan propagandafilmet készített, ennek megfelelő volt a film hangolása is. A film három (kezdetben négy, de később egyikük eltűnik) tiptoni, bevándorlói szülői háttérrel rendelkező, közepesen büntetett előéletű (semmi komoly: garázdaság, csalás, ilyenek…) fiatal „élménybeszámolója” arról, hogyan kell Anglia leghülyébb embereinek lenni. Tudom, ez kemény ítélet, de nézzétek meg a filmet: a srácok nettó Darwin Awards-reménységek.
A film, amellett, hogy egyértelmű politikai célokkal (Gitmót bezárni, Rumsfeld monnyonle!) rendelkezik, számos olyan részletet is felvonultat, mely az egész alkotás hitelességét érinti (vagy teszi tönkre: nézőpont kérdése).
Az egyik alapvető hasfájásom: a fiatalok által elmesélt sztorit a rendező minden változtatás vagy a hitelesség legapróbb megkérdőjelezése nélkül vette filmre. Mint azt Winterbottomék több interjúban is kijelentették: úgy forgatták le a filmet, mint ahogy a fiatalok védőügyvédei mondanák el egy bíróságon. Ezzel azonban van egy aprócska gond: a védőügyvédek és a hiteles történetmesélés olyan messze esnek egymástól mint mondjuk én és a Che-párti antiglobalista mozgalom. Magyarul a film teljes egészében a fiatalok (teljesen érthető módon önmentő jellegű) elmondására alapul, a másik oldal egyetlen képviselője egyetlen másodpercre nem tűnik fel. Hacsak a bevágott Bush- és Rumsfeld-mondatokat nem tekintjük annak.
Nos, az lapproblémán kívül akad még számos. A történet szerint ugye az egyik fiatal, Asif Iqbal anyukája úgy dönt, hogy a fiúnak ideje nősülni. A gondolatot tett követi: a mama Pakisztánban talál menyasszonyt a fiúnak. A leendő férjet három barátja kíséri el: az elmondások szerint nagyjából kalandvágyból, az ottmaradt rokonok meglátogatása céljából, tehát teljesen érthető okokból.
A fiatalok megérkeznek Pakisztánba, de Karachiban csak tengenek-lengenek egy darabig, amíg (ha jól emlékszem) egyikük családi ügyeket intéz. Aztán figyelem, fordulópont! A társaság teljesen véletlenül besodródik egy mecsetbe. Nem is akárhová: a Binori mecsetbe. A mecset az egyik legradikálisabb pakisztáni vallási szentélynek volt ismert már a besodródás idején. A deobandi ideológia központjának tekinthető madrassa (vallási iskola) effektíve a talibán toborzó és logisztikai központjaként működött már évek óta. Egyes értesülések szerint bin Ladent is itt ápolták egy sérülése után. A filmbéli főhősök teljesen véletlenül pont ebbe a mecsetbe sodródtak be a tömeggel. Ez az első ilyen érdekes, a filmben meg nem kérdőjelezett történés.
A mecsetben meghallgatott lánglelkű imám szavai olyannyira fellelkesítik a film elején hangsúlyozottan nem vallásos fiatalokat, hogy elhatározzák: irány Afganisztán, segíteni kell az ott élőkön.
Nos, itt álljunk meg egy szóra. A film későbbi történései szempontjából fontos: az imám már ekkor az amerikaiak által bombázott afganisztániak segítségére szólítja fel a tömeget. Legalábbis a filmben ez hangzik el (legjobb emlékezetem szerint), egy hírfelvételről bejátszva. Tehát a fiatalok már innen pontosan tudták: háborús övezetbe utaznak. Ez később még fontos lesz. A főszereplők olyan lelkesek, hogy szinte azonnal buszra kapnak és irány a szomszédos ország. Akkor ez jó ötletnek tűnhetett, értem én. Nos, a Duna partjára én is bármikor elindulnék homokzsákot pakolni, de speciel Szomáliába már szervezeten mennék, ha már ennyire belelkesedtem. Indiánföldön nem kolbászol az ember önállóan, főleg úgy, ha a helyi nyelvet sem beszéli igazán. A szereplők ugyanakkor semmilyen szervezethez nem csatlakoznak: elindulnak négyen, mert nagy naan kenyereket lehet enni Afganisztánban, meg jó tapasztalatszerzés is lesz. Ez is egy ilyen érdekes, a filmben meg nem kérdőjelezett történés.
Nos, a fiatalok október 12-én indulnak el busszal, majd 14-én érkeznek az afgán-pakisztáni határhoz. Itt egy olyan rész következik, mely számomra nagyjából le is nullázta a film hiteleségét. Az elmondott történet szerint a főszereplőknek halvány fogalmuk sem volt, hogy Afganisztánt már megtámadták a koalíciós erők. Nos, a történelmi hűség kedvéért rögzítsük: Kabul és Kandahar bombázása már október 7-én este megkezdődött. Akárhogy számolom, ez 12-ig 5, 14-ig, a határig 7 nap. Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy a pakisztáni újságok, rádió, TV ne lett volna tele az eseményekkel. Azt is nehezen hihetőnek tartom, hogy a határon senkinek semmilyen információja nem volt az egy hete zajló, igen látványos és hangos légitámadás-sorozatról. Már elnézést, de nem életszerű ez a teljes naivitás vagy információhiány. Arról nem is beszélve, ugye, hogy a Binori mecsetben az imám éppenséggel az amerikai bombázással indokolta az azonnali segélynyújtás szükségességét. Így kijelenthető: a film (és a szereplők elmesélése) ebben a pontban nem mond igazat. Nem igaz az sem, hogy amint az egyik szereplő mondja: aznap éjjel megkezdődött a bombázás. Az, kérem, már egy hete nagyüzemben folyt.
Egy másik roppant érdekes pont: a nyilatkozó szereplő szerint azt hitték, hogy a szálloda drága, így egyből egy mecsetbe tértek be szállásért. Nos, a filmben nyoma sincs annak, hogy egyáltalán megkérdezték vagy utánajártak volna: mennyi az annyi, tényleg drága-e egy szállodai szoba? Van-e más lehetőség? Mondjuk a környékbeli boltosokat, kávéházakat végigkérdezve, nincs-e valahol olcsó, kiadó helység? Azt, hogy a talibán uralom alatti Afganisztánban pont egy mecset lenne a legjobb szállás, érdekes állítás, főleg egy hangsúlyozottan nem vallásos fiatal szájából.
Mint említettem, a betegség, a segítségnyújtási lehetőségek hiánya (jaham, érdemes volt hirtelen felbuzdulásból odautazni, bár kérdés, egyáltalán milyen segélyszervezetek tartózkodtak akkor még Afganisztánban?) miatt teli lett a hócipőjük és igyekeztek visszajutni Pakisztánba. Ez olyannyira nem sikerült, hogy véletlenül pont egy olyan mikrobuszba ültek be, amely Kunduzba, a legutolsó talibán fegyveres ellenállási gócpontba tartott. Érdekes véletlen ez is. A fiatalokat ez sem hozta igazán zavarba, legalábbis a filmen sem volt ennek igazán semmi jele. Minthogy az sem, hogy a körülöttük szaladgáló férfiak kezében fejenként minimum egy AK-47-es és egy RPG-vető lakozott. Az sem igazán gondolkodtatta el a szereplőket, hogy mindeközben folyamatosan bombázták és lőtték a várost és annak környékét. Mint említettem, naiv lelkek.
A film kronológiája szerint néhány nap alatt az Északi Szövetség ölébe hullott a város. Ha ez így van rendjén, nem igazán értem, hogy egy kivilágított Toyota kisbusszal hogyan tudtak minden probléma nélkül bejutni az ostromlott Kunduzba?
Ismét egy érdekes esemény történik: a menekülés. Az Északi Szövetség csapatai a hírek szerint áttörik a frontot és a városban vannak. A talibán fegyveresek erre teherautóra kapnak és menekülőre veszik. A fiatalok úgy döntenek, hogy a lehető legjobb lenne egy vadászott fegyveresekkel teli teherautón távozni a helyszínről. Miért, kérdem én? Miért nem lehet a seggükön maradni? Miért lesznek kevésbé gyanúsak, ha egy üres házban maradnak négyen, mintha egy századnyi tökig felfegyverzett talibán gerilla, az utolsó tálib eről legelszántabbjai között ejtik őket foglyul?????? Ezt a logikát nagyon nem értem.
A csapatot annak rendje és módja szerint éjjel légitámadás éri. A teherautók, egyikükkel a fedélzetén, megsemmisülnek. Nem meglepő módon igen sok a halott, a sebesült. A túlélő hármas némi bolyongás után egy isten tudja, honnan érkező teherautó fedélzetén távoznak a helyszínről, majd esnek az előrenyomuló koalíciós afgán csapatok fogságába, a többtucatnyi felfegyverzett talibán harcossal együtt.
Ami itt következik, a film mondanivalója szerint semmiség. Igaz, napokra bezárják őket konténerekbe, igaz, végiglövik a fuldokló embereket kívülről, igaz, az egyik szereplő vérrel kevert, a konténer oldalán és a hullákon lévő vízgőzt kénytelen a szájába facsarni egy ronggyal, hogy ne haljon szomjan, de hol van ez ahhoz képest, hogy Guantanamon nem lehetett imádkozni?! Az afgán fogságot sacc/kb. nettó 10 perc alatt elintézi a film (a vizelőhelyre belerúgott Koránnal együtt: nem, nem amerikai láb küldte oda, hanem afgán).
A film idejének legnagyobb részét, a film dedikált céljainak megfelelően, a gitmói történések teszik ki. A látottak szerint minden amerikai katona egy idegbajos verőlegény, amelyik nem, az meg rappelteti a foglyot („nézd, beszélő majom!”-motívum kipipálva). Nem maradhatott el a csúnyán hamisnak és kitaláltnak bizonyult „Korán-a-WC-ben” médiahype felidézése sem, bár igaz, itt csak egy kevésbé offenzív sarokba rugdosás történik, talán némi taposással is. A dolog innentől eléggé egyhangúvá válik: időnként rossz nekik (bár mondjuk egy szabadon választott magyar fiú-vagy lánybandához képest az amerikai metálzene nem is olyan kegyetlen…), meg állandóan üvöltöző-fogolyverő-hülyeségeket állító kihallgatótisztekkel kell találkozni.
Az én szememben a filmben is mutatott afgán fogolykezeléshez képest (600%-ra feltöltött börtön, napokig kaja és innivaló nélkül, konténeres utaztatás, kivégzések) Gitmo nem tűnik annyira pokoli helynek. De valószínűleg a hiba bennem lakik, hiszen nem én voltam ott, hanem a főszereplők. Ami viszont ismét megkérdőjelezi a film hiteleségét, az az, hogy kritikát csak az utóbbi fogolykezelés kap. Miért?
A moziban látványos siket aratott az amerikai fogolykezelés filmre vitt változata. A kemény fellépés, a biztonságra törekvés szerintem teljesen természetes egy olyan társaság esetén, melynek tagjait például Kunduzban, RPG-vel a kézben kapták el. Ez természetesen nem jelenti az esetlegesen megtörtént kínzások, brutalitások felmentését: ezek semmilyen szempontból sem feledhető történések. Csak éppen a határozott fogolykezelés alapeset egy veszélyes, fegyveres társaság tagjainak kezelésekor.
Értettem a film fő motívumát, s annak megjelenítését: de hát mondtuk, hogy ártatlanok vagyunk! Egy halk kiegészítés: az elítélt bűnözők igen nagy része szintén ártatlannak tartja magát. Az, hogy a főhősök ezt állítják magukról végig, az egy dolog. Az, hogy hol és milyen körülmények között estek fogságba, bizony, az meg egy másik dolog.
A film logikai bukfenceit végignézve számomra bőven nem egyértelmű a fiatalok ártatlansága. Nehéz azt elhinni, hogy folyamatosan minden döntési helyzetből véletlenül pont azt választották, amelyik a lehető legrosszabb volt és amelyik a leginkább gyanús helyzetbe vitte őket. Folyamatosan.
És végül megjegyezném: nagyon nehéz at elhinni, hogy ha a mama olyan határozott és hagyományok szerint élő családot tart fenn, hogy a fiának is ő választ menyasszonyt, akkor a fiú el mer indulni Afganisztánba – az esküvő helyett.

És egy utolsó megjegyés Winterbottom rendezőnek: akit civil ruhában, a civil lakosság közül, fegyverrel a kézben kapnak el, az nem hadifogoly. A Genfi Egyezmény szerint sem. Elhiszem, hogy a rendező szenvedélyes jogvédő, de azért kicsit nem árt utánanézni a tényeknek sem.

A két rendezővel készített interjú itt olvasható, ékes angol nyelven.

A film megtekintését mindenkinek ajánlanám, azért nem egy Michael Moore-féle 9/11. Meg várnám a véleményeket is.

2 Comments:

Anonymous Névtelen said...

Nice idea with this site its better than most of the rubbish I come across.
»

11:34 de.

 
Anonymous Névtelen said...

What a great site, how do you build such a cool site, its excellent.
»

7:09 du.

 

Megjegyzés küldése

<< Home