Repülés, haditechnika, geopolitika, hülyeségeken csámcsogás. Mint a bazárban. :)

péntek, június 30, 2006

Népszabadság és a civilizációk összecsapása

Érdekes cikk jelent ma meg a Népszabadságban, „Önbeteljesítő jóslat” címmel. Balázs Gábor írása erős felütéssel rajtol: a civilizációk összecsapása nevű babona nem más, mint a nyugati értelmiség legújabb mítosza.
A kollega a ranciaországi zsidó közösség és a francia szélsőjobb egyes figuráinak összeborulásának veszélyeire figyelmeztet. Ebben még akár egyet is érthetnénk, a cikket végigolvasva azonban súlyos kérdések merülnek fel a kekec olvasóban, jelesül bennem.

Idézném: „A két fél közeledésének alapja a vad, differenciálatlan, jórészt alaptalan félelmeken alapuló iszlámellenes gyűlölet. Ennek a félelemmel vegyes gyűlöletnek a kárvallottja többé-kevésbé az összes nyugati társadalom, haszonélvezője pedig az európai szélsőjobb, Izrael, illetve az Egyesült Államok háborús héjái és az iszlám fundamentalisták. Ezek, a nincs rá jobb szó, háborús uszítók addig sulykolják nekünk, hogy a "civilizációk összecsapása" elkerülhetetlen, sőt már itt és most (értsd: a Közel-Keleten, de Európa nagyvárosaiban is) zajlik, hogy végül a dolog valóban önbeteljesítő jóslattá fog válni.”

Álljunk meg egy polgári szóra! Először is számomra nem egyértelmű a megfogalmazásból, hogy most ki is a háborús uszító? A francia zsidók és a francia szélsőjobb, karonfogva egymást a mámoros párizsi éjszakában? Vagy éppen az iszlám fundamentalistákkal egy mondaton belül azonos szintre helyezett Izrael? Vegyük észre, hogy a mondatban egyedül Izrael szerepel, mint állam, még az Egyesült Államokból is kiemelte a szerző a „háborús héjákat”, mint bűnösöket. Izrael viszont cakkumpakk szerepel, a kiegyensúlyozott tájékoztatás legnagyobb dicsőségére.
A cikkíró feltételezése szerint a „civilizációk összecsapása” semmi más, mintsem egy olyan toposz, melyet ismételgetve a „háborús uszítók” belekergetnek minket egy önbeteljesítő jóslatba, vagy mi a szösz.
A kollega ezzel a gondolatmenettel lazán ignorálta például a skandináv nagyvárosok jelenségeit (érdemes Fjordman munkásságát említeni, már ami az itt tapasztalható jelenségek, összecsapások tudósítását, elemzését illeti), ahol aztán sok minden történik, csak nem a „clash of civilization” emlegetése.

„És ne kerteljünk: egy ilyen politika, ha elhiteti a több milliós európai iszlám közösséggel, hogy az "identitásotok" a baj, nem a szegénységetek vagy a jövőnélküliségetek, vagy hogy az iszlám és a nyugati demokrácia összeegyezhetetlen, akkor az Európa nagyvárosaiban zajló események valóban a civilizációk háborújának a képét ölthetik magukra.”

Kedves Balázs Gábor! Bármikor és bárhol hajlandó vagyok elismerni, hogy az európai bevándorlással kapcsolatos jelenlegi gondjai mélyen a mltban és a gazdaságban gyökereznek. De azt leírni, hogy a jövőnélküliség és a szegénység az egyetlen baj, az nagyon bátor dolog. Ha esetleg elmondaná, hogy a becsületgyilkosságok elkövetése például a szegénység vagy a jövőnélküliség számlájára írandó? Ha több segélyt kapna az apuka, nem ölné meg kegyetlen módon a saját lányát, a család lelkes asszisztálása mellett? Kevesebb lenne a mozlim bevándorlók és leszármazottaik által elkövetett nemi erőszak? Ez mind pénzkérés lenne?
Véleményem szerint az iszlám egyes elemei valóban összeegyeztethetetlenek az európai értékekkel. Érdekes módon ezt a Közel-Keleten nyíltan hangoztatják és bizony gondosan ügyelnek a nyugati értékek, gondolatok egy jelentős részének kiiktatásán: lásd például Szaúd-Arábia és a (legyen akár vallási vagy a szexuális másságra vonatkozó) tolerancia kérdését.

„Az idén a valószínűleg részben antiszemita, részben anyagi megfontolásokból meggyilkolt zsidó fiatalember, Ilan Halimi emlékére szervezett demonstráción a francia rasszizmus elleni szervezet, az SOS Rascisme emberei eltávolították a menetből az egyébként egy reprezentatív zsidó szervezet által meghívott Villiers-t (nyilvánvalóan annak ismert rasszizmusa miatt), ám Halimi temetésén, a Victoire téri zsinagóga előtt a zsidó közösség lelkes ovációval fogadta.”

Mi az, hogy „valószínűleg részben antiszemita???” Az agyam eldobom… Talán ha a kedves szerző ellátogatna a Wikipedia bejegyzésére, vagy egy gyors Google-szörffel körbenézne, mielőtt ehhez hasonló mondatokat leírna. Javallanám még az ÉS kiváló anyagát is: ez ráadásul még magyarul is van. Esetleg Nidra Poller írása a Wall Street Journal weblapjáról.
Hány tonna linket küldjek még, kedves kollega?
Elhiszem, hogy Magyarországon is elharapódzik a PC-beszély, de azért mindennek van határa. Bár, ha utánagondolok, az SS is csak „valószínűleg részben antiszemita” volt, hiszen nem csak zsidókat öltek meg és nem minden tagjáról bizonytíható be a bíróság előtt, hogy antiszemita.

„A beszélgetőpartnerek könnyen megegyeztek abban, hogy az antijúdaizmus jelen van az iszlám vallás alapjaiban és, véleményük szerint tagadhatatlan, hogy az "iszlám vezetői a történelem során sosem tettek semmit a zsidók helyzetének javítása érdekében".”

Könnyen megegyeztek, mert bezony ez így van. Ha szükséges, a megfelelő Korán-idézetekkel bőségesen megtámogatható ez az állítás. Ajánlom a kollega figyelmébe az Islam Online témába vágó cikkelyét.
Az, hogy a történelem során nem minden esetben és nem minden államban uralkodott el az iszlámon a zsidóellenesség, igaz. Ugyanakkor ez mára már csupán történelem: a modern iszlámban nehéz olyan mértékadó és befolyással rendelkező irányzatot találni, mely a zsidósághoz legalábbis jóindulatú semlegességgel áll és az irányzat vezetői, képviselői ezt a hívőknek nyíltan hirdetik is.
Az ellenpéldát a traucsacska@gmail.com emilcímre várom, előre is köszönettel.

„Végezetül a politikus reményét fejezi ki, hogy a francia külvárosokban tomboló antiszemitizmus (erről persze szó sincs) láttán egyre több zsidó fiatal csatlakozik pártjához.”

A „szó sincs” kitételről a helyi zsidóság és a francia kutatók egy jelentős része másképp gondolkodik. Igaz, a tomboló jelző is mérték kérdése: kinek hol húzódik a „tomboló” és a „normális” antiszemitizmus közötti határ.

„Nyilván nem véletlen, hogy ilyen támogatást kap a francia zsidó közösség médiájától, mint ahogy az sem, hogy a legutóbbi antiszemita incidenskor (mint ismertes a Tribu Ka nevű pár tucat tagot számláló iszlámista szervezet néhány tagja antiszemita kiáltásokat hallatott Párizs zsidónegyedében) az azonnal a helyszínre siető politikust a negyed lakói "Villiers président" rigmussal fogadták.”

A No Pasaran tudósítása szerint azért jóval több történt, mintsem néhány suhanc ordibálása egy párizsi utcán(s ezzel nincs egyedül).
S a cikkből az is kimaradt, hogy Nicolas Sarkozy belügyminiszter is látogatást tett a helyszínen, Villiers után csupán néhány perccel…

Természetesen a szerzőnek, Balázs Gábornak szíve joga leszögezni és kijelenteni: nekem meg szívem joga rámutatni néhány olyan pontra, ahol véleményem szerint a szerző rosszul gondol valamit, vagy éppenséggel csúsztat.