Repülés, haditechnika, geopolitika, hülyeségeken csámcsogás. Mint a bazárban. :)

szerda, június 14, 2006

Fülelő JSF-ek

Meglepően viharos hónapokat hagyott maga mögött a Joint Strike Fighter-program. Az elmúlt fél esztendőben elveszítette a kéthajtóműves rendelhető választék felét, súlyos politikai viharok középpontja lett Norvégiában, s még a britek is hangosan elgondolkodtak a típus rendszeresítésének elhalasztásáról. Persze ahhoz még aludni kellene párat, hogy az új brit hordozókon mondjuk francia Rafale vadászgépeket lássunk landolni.

Az események, történések hevessége méltó a világ eddigi egyik legnagyobb méretű, kiterjedtségű és értékű multinacinális fegyverprogramjához. Mint ismeretes, a Joint Strike Fighters programban készülő repülőgépből, az egyelőre F-35 JSF nevet viselő típusból összesen három változat készül, a különböző amerikai és külföldi fegyvernemek igényeinek megfelelően. A szerkezetileg is "legegyszerűbb" alapváltozat, az F-35A az Amerikai Légierőnek, illetve a külföldi légierőknek kerül leszállításra. A rövid felszállásra és függőleges leszállásra képes F-35B Harrier-pótlóként fog üzemelni, elsődlegesen a lassan kiöregedő brit és amerikai gyártású, a mag területén úttörő típust fogja felváltani. Az F-35C típusváltozatnak, mely a hagyományos hordozói üzemeltetésnek megfelelően kialakított repülőgép, egyelőre csak a Amerikai Haditengerészet az egyetlen megrendelője.
Az F-35 JSF sokféle típus egységes felváltójaként szerepel a különböző távlati tervekben. A legnagyobb számban természetesen az F-16 Falcon és z F/A-18 Horet különböző típusvariánsait cserélik fel az új géppel, de fontos ismét megemlíteni a Harrier amerikai és brit gyártású példányait. Az Amerikai Légierő emellett az Irakban és Afganisztánban felbecsülhetetlen értékű támogatást nyújtó A-10 Thunderbolt II-eseit kívánja átváltani JSF-ekre, míg Ausztrália, némiképp kakukktojásként, az igencsak korosnak mondható F-111F Aardvark támadó repülőgéptípusát cseréli le a JSF-re.
Nem véletlenül említettük a nemzetközi összefogást: Ausztrália, Dánia, Hollandia, Kanada, Nagy-Britannia, Norvégia, Olaszország és Törökország vesz részt pénzzel és fejlesztésekkel, gyártással a JSF-projektben. Az együttműködés korántsem mondható zökkenőmentesnek, de erről később még szólunk.
A Lockheed Martin leendő sztártípusának egyre több feladatnak kell megfelelnie. Ez részben az elmúlt esztendők igen aktív hadviselésének tapasztalatából adódik, részben a típus ígéretes teljesítménye teszi lehetővé az újabb funkciók ellátását. Arról nem is beszélve, hogy ha a Pentagon képes újabb, igen fontos feladatokat biztosítani a gépek számára, akkor talán könnyebben lehet megóvni a típust a folyamatosan fenyegető költségvetési megszorításoktól, a megrendelt példányszámok csökkentésétől. Erre azonban nem csak az F-35 JSF-nek, hanem az F-22 Raptornak is nagy szüksége van, leginkább a típus magas beszerzési ára miatt.
A támadási kapacitás mellett az elmúlt néhány év tapasztalata szerint legalább olyan fontos a felderítés, az információ- és jelgyűjtés is. Ennek a feladatnak is megfelelhet a két új generációs vadásztípus, köszönhetően a fázisvezérelt radarrendszernek, a passzív elektromágneses antennáknak és érzékelőknek, az igen nagy teljesítményű fedélzeti számítógépeknek és a biztonságos, széles sávú adatátviteli csatornáknak.
Az elektronikus felderítés, hírszerzés feladatát végző repülőgépek mindeddig alapvetően háromféle megoldással készültek el. Az első a már meglévő vadászbombázó feladatú repülőgépek átalakítása volt, erre jellemző példa a második Öböl-háborúban kiemelkedően jól szereplő EF-111A Raven vagy a mai napig folyamatosan továbbfejlesztett EA-6B Prowler, melyet elméletileg a Boeing EF-18G Growler fog leváltani a közeljövőben. Ez a megoldás általában a fedélzeti elektronikus rendszerek alapos átépítését, a sárkányszerkezet átalakítását (lásd az EA-6B "betoldását") és részben külső konténerekben elhelyezett érzékelőcsomagokat jelenti. Az átalakításnak azonban ára is van: a fegyverzet alapos lecsökkenése, kisebb repülési teljesítmény és néha a megnövekedett radarkeresztmetszet is jelentkezik. A gépekkel általában közvetlen elektronikus támogatást is lehet adni a támadó kötelékek mellé, így gyakran az ellenséges légtérben találhatóak a régi-új gépek.
A második, klasszikus megoldás a nagy hatótávolságú kereskedelmi repülőgépek vagy katonai szállítórepülőgépek, esetleg kisebb méretű üzleti gépek speciális átalakítása. Ennek talán a legismertebb változata a C-135-ös család számtalan változata, melyek a mai napig pótolhatatlan képességgel vértezik fel az amerikai hadvezetést. Az egyik legifjabb típusváltozat a földi célpontok nagy távolságból történő felderítésével foglalkozó E-8 JSTARS, mely szintén 1991-ben mutatkozott be éles harci helyzetben. A nagyvasak mellett nem szabad elhanyagolni a kisebb gépeket, így a Gulfstream-család tagjait, melyeket a kisebb légierők (például India, Izrael vagy Svédország) használ elektronikus felderítési feladatokra.
Ebbe a kategóriába sorolható még akár a Haditengerészet már Kínában is behatóan ismert EP-3E Aries típusa vagy a Hadsereg jelentősen kisebb méretű RC-7 Crazy Hawk repülőgépe is. A kategóriára jellemző, hogy a rendelkezésre álló helyet és teherbírást nagy teljesítményű számítógépekkel, érzékelőkkel és számos rendszerkezelővel használják ki.
A harmadik, talán leglátványosabb változat már a titkosság, az erő és a csúcsteljesítmény jegyében alakult ki. Ez a nagy sebességű és/vagy nagy magasságban dolgozó repülőgépek világa, legyen szó akár a Lockheed U-2/TR-1 veterán típusáról vagy a hadrendből már 1999. októberében kivont SR-71 Blackbird nagysebességű felderítő repülőgépről. Ezeket a gépeket már arra tervezték, hogy minden körülmények között, bárhol képesek legyenek stratégiai felderítést folytatni. A taktikai, "napi szintű" felderítés feladatok ellátására viszont alkalmatlanok: nem lehet minden iraki város fölé egy TR-1-est vezényelni járőrözésre.
Az F-22-es és az F-35-ös viszont éppen arra lehet alkalmas a Pentagon víziói szerint, hogy ellássák a stratégiai és taktikai feladatok széles skáláját, egyetlen típusként, egyetlen változatban. Ennek leginkább történelmi okai vannak: mindkét támadó repülőgéptípus tervezésénél alapvető szempont volt, hogy a gépekkel igen fejlett légvédelmi rendszerekkel őrzött ellenséges légtérben kell tevékenykedni, támadó feladatokat ellátva, lehetőleg észrevétlenül. Az észrevétlenséghez szükséges az is, hogy a fenyegető ellenséges elektromágneses kisugárzásokat messziről és pontosan lehessen azonosítani, kikerülendő például a kíváncsi radarokat. Tenniük kell mindezt úgy, hogy eközben sem a repülőgép teljesítménye, sem a hordozott fegyverzet mennyisége nem csökkenhet s természetesen a radarvisszaverő felület sem növekedhet (értelemszerűen ez csak a törzsön belül elhelyezett műszerekkel lehetséges).
A repülőgép érzékelőrendszerét egy nagy teljesítményű számítógépes rendszer felügyeli, melyet teljesítménye alapján az egyik legerősebb, repülőgép-fedélzetre telepített, szabványos felépítésű számítógépes rendszerként emlegetnek a szakértők.
Az esetleges felderítőplatformként szóba jöhető két típus közül egyértelműen az F-22 Raptor rendelkezik a célnak megfelelő nagyobb teljesítménnyel. A repülőgép képes utánégő használata nélkül, hosszabb ideig is hangsebesség feletti sebességgel repülni, s radarjának teljesítménye is nagyobb, mint a kisebb F-35-ösé. A most rendszerben álló elektronikai felderítő repülőgépek képességeit, már ami a sebességet és az észrevétlen behatolás képességét illeti, mindkét típus nagyságrendekkel haladja meg.
A Raptor és a JSF számára tervezett berendezések, mint láthattuk, eredetileg kifejezetten önvédelmi célokkal kerültek a repülőgépek fedélzetére. Az elektronikai felderítőrepülőgépek területe azonban alapvetően megváltozott a második Öböl-háború óta: az EF-111 Taven kivonásával az EA-6B Prowler maradt az amerikai fegyveres erők kötelékein belül az egyetlen, hadszíntéri bevetésre is alkalmas elektronikai repülőgép. A Vietnamot is megjárt Intruder típus késői változatával azonban a balkáni bevetések alatt is sok gond volt. A gépek korából és magas kihasználtsági fokából egyenesen következett a magas karbantartási költség, az egy repült órára eső emberi munkaóra-ráfordítás jelentősen emelkedett. Az idős repülőgépek fedélzeti és elektronikai rendszereit bár folyamatosan, több program során is továbbfejlesztették, mégsem működtek az elvárható szinten. Problémák akadtak például a szerb radarrendszerek felderítésével és pontos lokalizálásával, de több esetben is a saját rendszerekkel kerültek interferenciába a Prowler fedélzeti eszközei.
A Pentagon, a tapasztalatokat megszűrve és kielemezve arra a következtetésre jutott, hogy a két, új generációs vadászbombázó repülőgép is fontos elektronikai felderítési képességeket jelenthet a különböző fegyvernemek számára. A két repülőgép képességei azonban eltérőek: míg az F-22-est, köszönhetően „lopakodósabbra” sikerült kialakításának és szupercirkáló sebességének, a keményebb feladatot jelentő légterekbe is beküldhetik, a könnyebben észlelhetőnek tartott F-35-öst már inkább a gyengébben védett területek fölé vagy éppen az irakihoz hasonlóan nagyjából veszélymentes, elsősorban járőrözéssel és megfigyeléssel, jelgyűjtéssel feladatokra küldhetik.
A két repülőgép egy esetleges csapásmérés esetén a nagy számban megmaradó (gondolhatunk itt az F-15, F-16 és F/A-18-családok tagjaira) hagyományos kialakítású repülőgépek kötelékei előtt az ellenséges légtérbe érkezve felderítheti és azonosíthatja az elektromágneses kisugárzással működő ellenséges légvédelmi rendszerek elemeit, majd ezeket az információkat a nagy sávszélességű, biztonságos adatátviteli kapcsolaton keresztül a kötelék többi gépével, illetve a bevetést irányító parancsnoksággal is megoszthatja. Az elektronikus felderítés egyik hagyományos problémája, hogy a felderítendő eszközöket szóra kell bírni: a néma radarkészülék nehezen észlelhető. Egy csapásmérés esetén azonban feltételezhető, hogy a légvédelmi rendszer valóban működésbe lép.
A Tengerészgyalogság, mely az F-35B változatot üzemelteti majd az AV-8B Harrier II-esek helyett, még nagyobb szerepet szán a JSF elektronikai felderítő és hadviselő képességeinek. A bőrnyakúak reményei szerint az új típus nem csupán a földi célpontok elleni támadásokat forradalmasítja, hanem az elektronikai harc területén is nagy előrelépést hoz. Ennek egyik emblematikus lépése lehetne a mobiltelefonok zavarása: az Irakban felrobbanó pokolgépek jelentős részét mobiltelefon segítségével hozzák működésbe. A sok véráldozatot és tetemes mennyiségű anyagi károkat okozó IED és VBIED-támadások veszélyének csökkentésére szeretnék a tengerészgyalogosok, ha a Lockheed Martin segítene a készülékek és a használt frekvencia zavarásában.
A fegyvernem vezetői nem csupán a gyártó cég, hanem a civil élet kutatóinak segítségére is számítanak. A Penn State University mérnökeivel és tudósaival együttműködve arra keresik a választ, hogy az elektronikus hadviselés milyen más formáira lehet alkalmas az F-35B típus. A kérdés nem véletlenül kap nagy hangsúlyt: a jelenleg üzemeltetett EA-6B Prowlerek üzemideje nagyjából egy évtized múlva lejár. Márpedig a Tengerészgyalogság nem szeretné elveszíteni ezt a hadviselési képességet, azzal együtt sem, hogy a Haditengerészet a Super Hornet átalakított változatát, a kétüléses EF-18G Growlert állítja hadrendbe erre a feladatra. Várhatóan 2009-ben. Mivel a megvásárolandó gépek száma, a folyamatos kurtítások után is több száz repülőgépet jelent (jelenleg körülbelül 480-ra nyesték vissza a fegyvernem igényét), óriási műveleti szabadságot adna a hadszíntér-parancsnokok kezébe, ha az F-35B különösebb átalakítás nélkül alkalmas lenne elektronikai felderítési és harci feladatok elvégzésére.
A Lockheed Martin F-35 programmenedzsere, David Jeffreys szerint a Tengerészgyalogság kívánsága korántsem meglepő: minden más JSF-vásárló vagy –érdeklődő is fontosnak tartja, hogy az új típussal elektronikai hadviselésre is alkalmas eszközt vásároljon. Nagyon kevés ország engedheti meg magának ugyanis, hogy kifejezetten rádióelektronikai harcokra átalakított repülőgépeket használjon. Az esetek döntő többségében a támadó repülőgépekre vagy azok egy részére külső konténerekben helyeznek el megfelelő zavaró és felderítő eszközöket.
Több forrás is arról számolt be, hogy a JSF fázisvezérelt AESA-radarrendszere képes zavarásra is. Ez önmagában igaz, de jelentős korlátokkal: csak a radarkészülék által használt frekvenciában lehetséges a zavarás, mely a teljes frekvenciaspektrumnak csupán kis része.
Vannak, akik egyenesen égi internetes útválasztóként tekintenek az F-35-ösre. Véleményük szerint az ilyen kategóriájú repülőgépekben alkalmazott adatátviteli sávszélesség többszörösével felvértezett JSF-ek egyfajta égi katonai internetet lesznek képesek kialakítani a bevetés közben, ahol a gépekbe épített szenzorok felderítési adatai tizedmásodperceken belül megjelennek a csapásmérő kötelék gépeinek képernyőin is.
Az F-35-ös család már sokat emlegetett elektronikai hadviselési rendszerét a BAe Systems fejlesztette ki és gyártja. Az első példányt 2006. április végén adták át a Lockheed Martinnek, mely így megkezdhette az integrációs teszteket a Forth Worth-ben lévő gyáregységben. Az alig 90 kilogrammos rendszer a saját kategóriájában pillesúlyúnak számít: ez nem utolsó szempont, ha a rövid felszállásról van szó. A BAe üzemeiben már folyik az első 20 rendszer összeszerelése és ellenőrzése, az első sorozatgyártott rendszert várhatóan 2007. elején adják át az amerikai repülőgyártónak.
A JSF-ek fedélzetére integrált rendszerek nem csupán az ember vezette, hanem akár a pilóta nélküli felderítő és repülőeszközök fedélzetére is felkerülhetnek. Szakértők véleménye szerint az egyre „okosabb”, s természetesen nehezen észlelhető kialakítású, pilóta nélküli támadó repülőgépek lesznek azok, amelyek néhány éven vagy egy évtizeden belül (ez a távolság erősen függ a nyilatkozó optimizmusának fokától) minden támadóhullám legelején repülnek majd. Az elmondottak szerint könnyen megeshet, hogy a JSF és az F-22 lesz a két utolsó ember vezette támadó repülőgép, melyet az ilyen veszélyes bevetésekre beosztanak. Nem szabad elfelejteni,. Hogy már az RQ-4 Global Hawk is alkalmas bizonyos elektronikai felderítési és zavarási feladatok ellátására, mindamellett ez a gép még csak az új, pilóta nélküli nemzedék első tagját jelenti. Az igazi áttörést az jelentheti, ha a JSF rendszerei és képességei, méretükben lekicsinyítve ugyan, de tudásukban bővülve jelennének meg a J-UCAS programból (ahol a Boeing X-45C és a Northrop-Grumman X-47B küzd az elsőségért) kiválasztott, nagy hatótávolságú csapásmérő támadó repülőgépek fedélzetén. Feltéve, hogy az amerikai Kongresszus továbbra is hajlandó lesz a programok finanszírozására, illetve a kiválasztott típus rendszerbe állításának költségei sem tűnnek el az iraki városi harcok jelentette feneketlen pénznyelőben…

4 Comments:

Blogger Zhao Man said...

Balázs!

Elismerésem!
Alapos munka!

12:38 du.

 
Anonymous GyGy said...

Csinos!

5:59 du.

 
Blogger Trau said...

Napsugarast!

Koszonom, Aranysas-cikknek indult, blogbejegyzes lett belole :)


Udv!

Trau

1:35 de.

 
Anonymous Liverbird said...

Bocsi, ami most jön, véletlenül máshova is beraktam... nem néztem és túl sokat scrolloztam.

Amúgy csak annyi lenne, hogy én úgy tudtam hogy a Raven, a Prowler meg majd a Growler elsődleges feladata a rádióelektronikai zavarás, nem pedig a felderítés...

11:22 de.

 

Megjegyzés küldése

<< Home