Repülés, haditechnika, geopolitika, hülyeségeken csámcsogás. Mint a bazárban. :)

péntek, május 26, 2006

Blogajánló

Szorgalmas olvasóim közül ketten is saját blogot indítottak. Éljen, éljen, hiszen minél többen boncolgatják a külpolitikát, annál nagyobb az esélye, hogy valami értelmeset is összehozunk, mi, elfajzott papucsdiplomaták.
Ben-G a sokat ígérő Napi Dzsihád, míg Zhao Man Március29 néven indította el lapját.
Megnézni, megkritizálni, segíteni: mi kell más?

Külpol mix, #15

Nos, egy kis munkaidő-összehasonlítgatással kezdjük ezt a csodás péntek délelőttöt. A TCS Daily hasábjain Constantin Gurdgiev idéz sok érdekes adatot az európai és az amerikai munkaidőkről, adózásról, szabadidőről. Valóban szociábilisabb-e az európai munkamodell?

Az IHT lapján James Connell gondolkodik el: valóban kell-e a Galileo Európának, A szerző szerint a műhold nagy gonddal beharangozott szolgáltatásainak döntő része már ma is elérhető, a jó öreg amerikai GPS-rendszerre alapozva. Kérdés, a már amúgy is 400 millió euróval túllépett költségvetésű európai műholdas navigációs rendszer képes lesz-e legyőzni amerikai vetélytársát, akár csak Európában is.

Szokás szerint nagy nyilvánosságot kapott az Amnesty International legutóbbi jelentése, mely szintén szokás szerint kiosztja az Egyesült Államokat. Azt azonban nem annyira propagálták, hogy a francia rendőrségnek is kijutott, vastagon. Rasszizmus, brutalitás, agresszivitás, gyilkosság: figyelem, nem mondjuk a New York Police Department bűnlajstroma ez, hanem a művelt fhanszia állam rendjének őreit vádolja az AI.

Erőteljesen keresi a megoldást Spanyolország: célja a Kanári-szigetekre érkező menekültek áradatának megfékezése. Ehhez azonban az EU segítsége is szükséges: egyes optimista nyilatkozók szerint ez lehet az első összefogott EU-s szintű Afrika-politika, vagy annak csírája. Meglássuk. Egyelőre nekem egy standard „maradjatok csak otthon”-műveletnek tűnik. De végül is ez is lehet egységes Afrika-politika.
A menekültek visszatoloncolása gyakorlatilag lehetetlen, hiszen a mindenféle papír nélkül partot érő fiatal fekete férfiak nemzetiségét és hovatartozását nem lehet megállapítani, így nincs hova visszatoloncolni őket. A statisztika viszont a bevándorlást fékezni kívánók ellen dolgozik: egyre több lesz a munkaképes afrikai férfiak száma és egyre ritkább a munkalehetőség számukra. A következmények innentől fogva magától értetődőek...

Néhány hónap késéssel végre az európai média is rájött arra, amit már oly sokan oly régen mondanak: ha fizetsz a túszért, akkor még többet rabolnak el. A spanyolviasz feltalálója Daniel McGrory, aki a The Times weblapján elemzi a francia, német és olasz túszkezelési metódusokat (gyk.: fizetünk, mint a katonatiszt, de persze tagadjuk, aztán ha kiderül, legfeljebb hümmögünk és maszatolunk...) és azok eredményeit.

Nyolc embert vett őrizetbe a Scotland Yard szerdán, egy széles körű akció során. Hármukat a terrorellenes, míg öt főt bevándorlási törvények alapján kapcsoltak le a brit rendőrök.

Martin Samuel a The Times kommentárjában csodálkozik rá a szerinte ironikus amerikaiakra: a terroristák által lerombolt WTC acélvázának 24 tonnáját hadihajóba dolgozták bele. A George Pataki akkori kormányzó által is teljes mellszélességgel támogatott, szimbolikus lépés érezhetően a cikkíró legteljesebb meg nem értésével találkozik. Az acélroncs az LPD 21 USS New York testébe került, mely egy San Antonio-osztályú partraszállító hajó lesz.
Sőt, minő borzalom: az osztály következő egysége a USS Arlington (a Pentagon megtámadott szárnya után) nevet kapja, majd a USS Sommerset (a Flight 93 lezuhanásának helyszíne) következik. A hajók a cikkíró szerint egyben az amerikai külpolitika teljes csődjének esszenciáját is jelentik, csak úgy mondom.
A cikkíró „tömegpusztító fegyverként” is jellemzi a hajókat. Nos, érdekes felvetés.

A palesztin belvillongások áldozata lett az egyik helyi biztonsági szervezet Fatah-párti vezetője. Nabil Hodhod kocsijában bomba robbant: a feltételezések szerint a Hamasz keze van a dologban. Demokrácia, helyi sajátosságokkal.

kedd, május 23, 2006

Falconhullás

A hosszú múltra visszatekintő török-görög villongások újabb, sajnos súlyos eseménye következett be május 23-án. Ami eddig ismertnek tűnik: az Égei-tenger felett a Török Légierő Balikesirben állomásozó 9. ezredének egy felderítő repülést végző F-16C Falcon repülőgépe (a 191. „Kobra” vagy a 192. „Kaplan” század állományából) Karpathos felett összeütközött a Görög Légierő egy Souda Légitámaszpontjáról felszálló (a 340. vagy 343. század állományában repülő) F-16C Block 52+ Falcon gépével. A gépek eltűntek, a pilótákat mindkét ország légierejének kutató-mentő szolgálata keresi. Egy hír szerint a török pilótát egy hajó megtalálta és a fedélzetére vette.
Gyaníthatóan a „behatoló” török gépre ráriasztották a görög légvédelmi vadászgépet, majd egy szimulált légiharc következett (az éles fegyverzet használatát perpill nem tartom túl valószínűnek). A két gép a nagy forgolódásban összeütközött, majd lezuhant. Kérdés, kinek ítélik meg a légigyőzelmet, ugye...

UPDATE:
A török pilótát, Halil Ibrahim Ozdemir hadnagyot egy kereskedelmi hajó szedte fel. A görög pilótát még keresik.
A két gép amúgy Karpathostól 12,5 mérföldre délre zuhant le.

Amúgy nincs jó hete a Falconoknak: május 22-én éjjel 22:25 magasságában az Olasz Légierő két F-16C Falcon repgépe ütközött össze Szardínia mellett. A többnemzetiségű SPRING FLAG 2006 gyakorlaton részt vevő gépek a Trapani-Birgi Légitámaszponton állomásozó 37. századtól érkeztek, a gyakorlat idejére a Decimomannu Légitámaszpontra települtek át.
Mindkét gép pilótája katapultált és épségben összeszedték őket.

Repülős hírek, #83

Május 17-én kigurult a hangárból az első C-5M Galaxy modernizált nehéz teherszállító repülőgép. A 111, modernizálásra váró példány első képviselője a képek tanulsága szerint aranyos kis piros pitotcsövet hord az orrán a berepülési programhoz. A gépet a Lockheed Martin mariettai üzemében építették át, többek között új, General Electric CF6 típusú, kereskedelmi forgalomban kapható hajtóműveket felszerelve.

A Brazil Légirő 3., „Nyíl” százada megkapta első négy A-29 Super Tucano repülőgépét. A modern, könnyű támadó repülőgéppel Brazília területeit ellenőrzik majd. Az 1600 lóerős tengelyteljesítményű, óránként 570 kilométeres sebességű repülőgéppel a különböző illegális tevékenységek ellen fog küzdeni a brazil kormány.
A gépekkel együtt egy szimulátort is kaptak a pilóták. Az új gépek a Campo Grande Légitámaszpontra kerültek. A század Brazília nyugati határterületét (Paraguay, Bolívia) ellenőrzi.

A Perui Légierő felújíttatja és átalakíttatja a MiG-29B Fulcrum repülőgépeit. A A Belorusszitától vásárolt 18 darab MiG megmaradt példányait a RAC-MiG alakítja át az alaposan megnövelt harcértékű SMT változatra. A vadászgépeket 2007 és 2008 között, tekintettel az ekkor elért 20 éves korukra, mindenféleképpen fel kell újítani. A Peru által megvásárolt 18 ex-belorusz MiG-29-esből kettő zuhant le, 1997-ben és 2001-ben. 1998-ban további három MiG-29SE változatot vásároltak Oroszországtól, melyek szintén a Chiclayo Légitámaszpontra kerültek.
Az oroszok hátom forgatókönyvet készítettek:
- csak a repülhető óraszám növeléséhez elegendő javítás;
- teljes nagyjavítás;
- modernizálás a MiG-29SMT változatra (mely az oroszok ígérete szerint megeszi a vetélytárs chilei F-16A Falconokat).
A perui MiG-19-esek az alap fegyverzettel (R-27, R-60 légiharcrakéták) rendelkeznek, bár a 3 darab MiG-29SE elméletileg képes az újabb R-77-es közepes hatótávolságú rakéta alkalmazására is. Ezzel szemben a chilei F-16-osok mindegyike használhatja az AIM-120 AMRAAM légiharcrakétát, levegőben utántölthetőek és ermészetesen a GPS sem hiányzik a pilótafülkéből.
2001. júliusában a hatalomra jutó Alexander Toledo perui elnök drasztikusan megkurtította a védelmi költségvetést, mondván nem kíván fegyverkezési versenybe bonyolódni a szomszédos országokkal. Ez annyira nem hatotta meg Chilét, aki a már meglévő 10 amerikai forrásból származó F-16-os mellé 24 újabb gépet vásárol Hollandiától. 2004-ben így Toledos is felülvizsgálta álláspontját és ismét megnövelték a védelmi tárca forrásait.

Néhány héten belül hivatalosan is bejelentik az F-35 JSF hivatalos típuselnevezését. A leendő elnevezést jelenleg hétpecsétes titokként őrzik: csak találhatni lehet, hogy az esélyesnek tartott Freedom, Phoenix, Lynx vagy éppen Liberty lesz-e a név, vagy valami egészen más. A nevet június végén jelentik be hivatalosan is.
A Pentagon valóságos „névbombázás” alatt állt: pilóták, a repülés szerelmesei, bloggerek, iskolások mind-mind szorgalmasan küldték be saját, nem hivatalos javaslataikat. A Lockheed Martin Aero-nautics is kapott vagy 100 elektronikus levelet, melyben „minden elképzelhető, sőt, néhány sosem hallott madárnév” is szerepelt.
Az F-16.net weblap szavazásán 21 százalékos eredménnyel a Phoenix nyert, de a Kestrelés a Diamondback is két számjegyű százalékot ért el.
A tesztpilóták és műszakiak a Fury név mellé tették le voksukat, némi sörözéssel kísérve a gondolkodást. Sky Fury a Légierőnek, Sea Fury a Haditengerészetnek, míg Storm Fury a Tengerészgyalogosoknak, „akik iharkétn rontanak a hídfőállásba”. Megjegyzés: a névadási sörözés projektvezetője a Haditengerészet kijelölt tesztpilótája volt.

A thaiföldi és az amerikai illetékesek cáfolták azokat a thai sajtóban megjelent értesüléseket, melyek egy C-130 Hercules lezuhanásáról szóltak. Az újságok, helyi szmtanúkra hivatkozva azt jelentették, hogy a Cobra Gold 2006 hadgyakorlat során egy amerikai Herky lezuhant volna Chanthaburi tartomány Soi Dao kerülete és Sa Kaeo tartomány Wang Somboon kerülete között.
A thai erők átfésülték a szóban forgó területet, de hivatalosan nem találtak semmit. A helyi lakosok szerint viszont senki nem keresett semmit, ők legalábbis nem láttak helikoptereket vagy katonákat.

Jelentős költségtúllépésbe fut a Szuhoj Szu-30MKI vadászbombázó repülőgépek indiai licencgyártása. A költségek miatt a gépek egy részébe nem kerül bele minden fejlett elektronikai eszköz, így az elektronikus hadviselés, a felderítés rendszere, illetve a moduláris radarrendszer egyes elemei hiányoznak az utolsó leszállított gépekből.
A végső számla az indiai parlament vizsgálóbizottsága szerint elérheti a 140 gépre szóló eredeti összeg kétszeresét is. A szerződésben legfeljebb 2,5 százalékos növekedés lehetőségében egyeztek meg a felek.

Századdá vált az indiai katonai műrepülő-csapat. A Surya Kiran 10 esztendős csapata az Indiai Légierő 52. „Cápák” nevet kapott százada.
A műrepülő egységet 1986-ban alapították meg, ekkor MiG-21FL Fishbedekkel repültek. Jelenleg már a vörösre és fehérre festett Kiran Mark II-es szunszonikus gyakorló repülőgépekkel végzik a bemutatókat.


Újabb F-15K Slame Eagle vadászbombázó repülőgépeket vásárol Dél-Korea. Szöul a szerződésben szereplő 20 utánrendelés opcióját hívta le, így a Dél-Koreai Légierő összesen 60 darab F-15K-val várja majd az esetleges észak-koreai támadást.
A most megrendelt vadászbombázókat 2009-ben kezdik el leszállítani, miután az eredeti, 40 gépes kontingens 2008-ig beérkezik. Az új vásárlás értéke 2 milliárd dollár.

Három MIrage típusú (valószínűleg Mirage 2000-5) landolt május 19-én a tadzsikisztáni Dusanbe repülőterén. A repülőgépek a z Afganisztánban tevékenykedő csapatokat támogatják majd, s egy 2001-ben aláírt szerződés értelmében állomásozhatnak a tádzsik főváros repülőterén.

Újabb képek kerültek ki az első német P-3C CUP Orion haditengerészeti járőrrepülőgépről. Szép.

szombat, május 20, 2006

Hirsi Ali és a Népszabadság

Nos, a NOL Metazin részében egy kifejezetten korrekt szemlézés történt Hirsi Ali-ügyben. Remélem, az előző NOL-cikk írója is el fogja olvasni...

szerda, május 17, 2006

Ez is egy vélemény...

Az utóbbi hónapok egyik, khm, legérdekesebb cikkét találtam meg a Népszabadság Online-on. Szőcs László a Hirsi Ali-ügyet „tudósította”. Mit mondjak, érdekes stílusban és a tények még érdekesebb kezelésével, bemutatásával – vagy éppen elhallgatásával.

Az újságírót több aprócska tény sem zavarta sommás és könnyű kézzel írt ítéletének megalkotásában. Többek között azt az aprócska tényt is elfelejtette közölni a NOL olvasóival, hogy Ayaan Hirsi Ali az 1992-es menekültkérelmét alátámasztó történet keletkezését, annak „fabrikált” mivoltát többször és több helyen is nyilvánosan ismertette az elmúlt esztendők során, többek között a holland nemzeti televízió adásában.
Az újságíró elfelejtette (biztosan azért, mert szóra sem érdemes) azt az aprócska tényt közölni, hogy Ayaan Hirsi Ali-t a roppant toleráns és bátor saját szomszédjai ebrudalták ki a saját lakásából a holland bíróság közreműködésével.
Egyenesen felháborítónak tartom a következő mondatot: „A szomáliai születésű, s az iszlám vallásból önként kihátrált Hirsi Ali egy tavalyelőtti amszterdami politikai gyilkosság nyomán világhírre tett szert.”
Először is, szabadjon halkan jeleznem: a hölgy nem 2004-ben, hanem már 2002-től meglehetőst ismertségre tett szert, minimum Európában. Szeretném felhívni Szőcs úr figyelmét arra, hogy Hirsi Ali már jóval a Theo van Gogh-gyilkosság időpontja előtt az iszlám kemény kritikusaként, a szólásszabadság egyik éles hangú holland élharcosaként volt ismert.
Másodszor: az újságíró szóhasználata kifejezetten sértő: az „iszlám vallásból önként kihátrált” szókapcsolat használata számomra azt feltételezi, hogy az újságíró nagyjából nulla információval rendelkezik mind Hirsi Ali életútjáról, mind az iszlám vallásról. Ez előbbi feltételezésemet a cikk több helyen is megtámogatja. A szókapcsolat, jegyzem meg halkan, pusztán Hirsi Ali-ra nézve is lealacsonyító, sértő.
Az újságíró, mint fentebb jeleztem, valótlant állít cikkében: „Mint kiderült, Hirsi Ali sem magára nézve, sem Szomáliára nézve nem mondott igazat, amikor 1992-ben beadta menekült-, majd állampolgársági kérelmét.”
Felvilágosítanám Szőcs urat, Ayaan Hirsi Ali saját nyilatkozatával: „2002-ben beszéltem a nemzeti televízióban az érkezésem körülményeiről, s azt [is] mondtam , hogy egy olyan történetet készítettem, mely lehetővé tette, hogy menekültstátuszt kapja. A TV-adás óta ezt több tucatszor megismételtem, a holland és a nemzetközi médiában is.”
Szőcs László úr állítása ebben az esetben nem állja meg a helyét. Úgy is fogalmazhatnék: nem írt igazat.
Szőcs László úr cikkében egy sor sem említi azt, hogy Ayaan Hirsi Ali folyamatosan és kitartóan küzd minden lehetséges fórumon a mozlim nők elnyomása ellen, az iszlám „törvénykezés”, a sharia esztelen használata ellen, szót emel a muzulmán vallás reformja és a multikulturális társadalmi eszmény mellett. Valahogy ezek a roppant fontos és Hirsi Ali megítélését pozitív irányba befolyásoló tények kimaradtak Szőcs úr tudósításából. Vélhetően véletlenül, a tendenciózus ferdítést, elhallgatást fel sem merem tételezni.
Hasonlóképp kimaradt a tudósításból az is, hogy bizony meglehetős elégedettség kíséri a politikus kiutasítását – s merő véletlenségből ez véletlenül egyes mozlim csoportokra jellemző.
Kimaradt Szőcs úr tudósításából, hogy a holland kormányon, parlamenten és a liberális VVD párton belül is igen heves, viharos vitát váltott ki az intézkedés.

Nos, kedves Szőcs László, ha én a holnapi sajtóműfaj-elmélet vizsgámat az Ön cikkének megfelelő stílusban és szellemiségben (segítek: tárgyilagos tájékoztatás, semleges tudósítói magatartás, a tények bemutatása, stb.) kísérelném meg letenni, akkor az automatikus UV-t jelentene.
Idézném tananyagom talán leginkább idevágó mondatát: „A tudósító legfontosabb feladata, hogy az általa feldolgozott eseményt a maga teljességében, valósághűen, az összes körülményt figyelembe véve, figyelemmel az összefüggésekre és a háttérre is, a maga totalitásában dolgozza fel.”

De lehet, hogy én tudom rosszul...

péntek, május 12, 2006

Külpol mix, #14

Tegnap Londonnal fejeztem be, ha jól emlékezem, akkor maradjunk is itt egy pöttyet! Nyilvánosságra kerültek a július 7-i londoni bombamerényletről szóló vizsgálati jegyzőkönyvek. Talán a legnagyobb megdöbbenést az okozza, hogy az öngyilkos merénylők teljesen átlagos, második generációs bevándorlók. Az apja által vásárolt piros Mercedessel járó Shehzad Tawneer, vagy a 30 esztendős, iskolai közösségi munkájáról ismert és elismert, a csoport vezetőjének tartott Mohammad Sidique Khan nem igazán sorolható be a hagyományos „elnyomott arab”-szerepkörbe. A londoni merénylők bizony a nagy-britamnniai társadalom saját szülöttjei, neveltjei. _Ez_ a megdöbbentő, sokak számára.
Az pedig csak tovább színesíti a képet, hogy a jelentés szerint a két, fentebb említett tömeggyilkos ráadásul ismertté vált már a merénylet előtt a hatóságok számára. Csak éppen nem volt pénz a megfigyelésükre.
A jelentés szerint felelős nincs, egyik szakszolgálat sem vonható felelősségre az esetlegesen elkövetett hibák miatt. Nem érintett az Al-Kaida sem, illetve nincs összefüggés a július 7-i és a két héttel későbbi, sikertelen támadássorozat között sem.
A leírtak szerint nem csak a nagy-britanniai polgárokat, hanem a szakszolgálatokat, a rendőrséget is meglepetésként érte, hogy nem „külsős”, távolról érkezett személyek, hanem rendes, jómunkásember brit állampolgárok lettek az elkövetők. Nahát...

Bombamerénylet? Akkor egy gyors átkukucs Madridba. A helyi bűnüldöző szervek összjátékának köszönhetően szabadon engedték a 2004-es, 191 halottal járó madridi bombatámadás egyik gyanúsítottját. A vizsgálóbíró ugyanis beteg volt és elfelejtették helyette meghosszabbíttatni a gyanúsított előzetes letartóztatását. A gyanúsítottakat Spanyolországban alapesetben 2 évig lehet benn tartami, melyet egyszer további két évre meg lehet hosszabbítani. Nos, ez utóbbi maradt el. Saed El Harrak mindenesetre naponta kétszer köteles jelentkezni a rendőrségen és útlevelét is bevonták. Kemény biztonsági intézkedések ezek, barátaim! Amúgy teljesen rendben van, hogy kiengedték, hiszen nem kellene az amúgy is sokat szenvedett jogot páros lábbal tiporni? Terrorizmus esetén sem. Csak a helyi szerveknek kéne egy hangyányit elgondolkodni a nyomozás eddigi állásán...

Egy ugrás Franciaország: a Clearstream-ügy hullámainak tetejére egyre érdekesebb hulladékdarabok kerülnek fel. Hát-hát, érdekes dolog ez a francia belpolitika. Még a végén Sarkozy lesz a főnök... :)

Egy örökzöld témára van szerencsém visszatérni: a Mohammed-karikatúrákra. Két hír miatt is aktuálissá váltak a rajzolmányok, lássuk csak.
A kissé késve ébredő Al-Kaida adott ki egy aranyos kis videoklipet, melyben Dánia, Norvégia és Franciaország elpusztítására hívják fel a mozlimokat. Az indok a szokásos, melyről azért azt hittük, lassan lecsengett: a Mohammedet ábrázoló karikatúrák megjelentetése. A klip főszereplője Abu Yahia al-Libi sejk (Mohammed Hassan néven is ismerjük), aki 2005. júliusában lépett le a bagrami amerikai börtönből.
Hát, nem mondom, hogy a fiúk nagyon gyorsan kapcsoltak...

Egy darabig úgy hírlett, elhagyja Dániát Ahmed Abu Laban, az okleveles kakikeverő imám. Mint ismeretes, nevéhez fűződik a „cartoon jihad” néven kialakult heveny gyújtogatásokkal, tömegtüntetésekkel, bojkottokkal, kevéske emberhalállal járó globális felhábrodás-hullám felszítása. A szorgalmas aknamunkát végző derék egyházfi először egy közleményben jelentette be, hogy a folyamatos támadások és üldöztetések elől Gázába távozik. Majd egy TV-interjúban, hogy mégsem, a nyilatkozat visszavonva.
Talán rájött, hogy a dán szociális juttatásokat nehéz lesz Gázában megkapni?

Maradjunk az EU-ban: Svédország után Norvégia is fogadja Atef Edwane palesztin menekültügyi minisztert. A Hamasz terrorszervezet kormányának tagja egyelőre nem jelentkezett be hivatalos találkozóra a norvég külügynél, de a külügy szóvivője szerint igény esetén nem miniszteri, hanem tisztviselői szinten megszervezhető a tárgyalás. A dologban a norvég álláspont szerint semmi különös nincs, hiszen csak az EU és az USA terroristalistáján szerepel a Hamasz, míg az ENSZ hasonló listáján nem. Derék skandináv barátaink pediglen ebből dolgoznak.

Járjunk akkor világot! Első állomásunk legyen Srí Lanka. A Tamil Tigrisek nevű terrorcsoport (lázadók/hazafiak/szakadárok/szeparatisták/hősök, nem kívánt rész törlendő) annak ellenére támadott meg rohamcsónakokkal és öngyilkos morosohajókkal egy csapatszállító hajót és annak kíséretét, hogy a hajón zászló jelezte: a jármúvön ENSZ-megfigyelő utazik! Skandallum!
A Belmont Club az eset kapcsán azon gondolkodott el, hogy mi van akkor, ha a harcoló felek egyike nem ismeri el a Genfi Egyezményt? Erre számos példa van, a blog által is felhozott bagdadi ENSZ-székház felrobbantása talán az egyik legjobb erre.
Bizony, Indiánföldön nem tisztelik az európai tárgyalótermekben, évtizedekkel ezelőtt összeácsolt egyezményeket. Lehet jajongani, de talán a helyzettel kellene valamit kezdeni, ahelyett, hogy tágra nyílt szemmel ismételgetjük: nahát, nem erről volt szó!

Szomália: érdekes helyi koalíció alakult ki a jelek szerint. A legenyhébb fogalmak szerint is véreskezű helyi hadurak összefogtak, hogy elkenjék a felfegyverzett iszlamista csoportok száját. A hírek, pletykák, értesülések szerint ezt az alkalmi összefogást az Egyesült Államok is támogatja. Az USA helyzete az ügyben kényelmetlen: az sem jó, ha az iszlamisták előretörnek és az sem az igazi, hogy támogatja azokat, akiket. Bezony, a világpolitika már csak ilyen dolog, ritka az egyszerű összecsapás a Jó és a Rossz között.

Johann Hari a pokolba kalauzolja el olvasóit: a Kongói Demokratikus Köztársaság jelenjébe. Rabszolgaság, kislányok megerőszakolása, milíciák, „gyerek-varázslók” kínzása, közömbösen szemlélt gyilkosságok. A háttérben a kínai és a nyugati világcégek vidáman és igen költséghatékonyan termelik ki az ország ásványkincseit. Hosszú olvasmány, minden egyes bekezdése a tömény reménytelenség és depresszió keveréke. Mégis olvassa el mindenki, aki teheti!
Várom a nyugat-európai emberjogi mozgalmak heves felháborodását és akcióterveit...

A tegnap már említett német túszügyön dolgozott még Jeffrey Gedmin a Die Welt hasábjain. Az angolra fordított cikkben sok érdekes dolog és adat húzódik meg: valóban érdemes váltságdíjasdit játszani az iraki terroristákkal? Különösen érdekes Gernot Erler német külügyminiszter-helyettes véleménye: csak bűnözők voltak, nem terroristák. Gyanítom, ezzel azt akarta jelezni: ha így volt, akkor nem gáz a váltságdíj kifizetése.
Sajátságos egy álláspont. Ennek alapján minden nyugati mérnök, újságíró, békeaktivista feje felett egy szé kövér szám lebeg: az, melyet kormányuk kész lesz kifizetni értük.
Kezdem érteni, miért fizetteti ki a japán kormány a tússzabadítás költségeit a kiszabadítottakkal.

A Counterterrorism Blog egy Al-Kaida-féle bagdadi helyzetjelentést elemez, melyet néhány, azóta már ismertté vált videofelvétellel együtt zsákmányoltak a koalíciós erők. A kirajzolódó kép valahogyan nem egyezik meg a TV-híradókban láthatóval: de ezen, ugye, a T. Olvasó nem lepődik meg olyan nagyon?

Érdekes kezdeményezés bukkant fel az izraeli börtönök mélyéről: a Fatah, a HAmasz, az Iszlám Jihad és a PFLP bebörtönzött vezetői állítólag egy olyan dokumentumot szövegeztek meg, mely áttételesen Izrael állam létét és annak határait ismerné el. A Mahmoud Abbasz elnök által „melegen üdvözölt” dologban vannak apróbb bibik: például Kelet-Jeruzsálem kérdése, melyet a kikiáltandó palesztin állam fővárosaként jelöl meg az irat. Nos, el nem tudom képzelni, hogy Izrael beleegyezzen Jeruzsálem felosztásába.

Ausztrália első, rendes hazai termelésű terroristája is felbukkant: John Howard Amudsen 40 esztendős középiskolai tanár otthonában, melyet idős édesanyjával osztott meg, 53 kilogramm bányászati robbanóanyagot találtak a nyomozók. A Powergel-ből, melyet hamis személyivel vásárolt a tanár úr, négy bombát készített, melyekből az egyiknek igen magas volt a borotvapenge és lánctartalma. A bombák mellett 10 távirányítású detonátort is találtak.
A gyanúsított szerint a bombákat egy TV-s produkcióhoz készítette. A bombákkal trükkfelvételeket akart végezni, illetve fák kidöntésére használta volna, saját nyilatkozata szerint. A bombákhoz a vásárolt robbanószer ötödét, azaz durván 10 kilogrammot használta fel. Érdekes egy TV-film lehet ahol, ha negyedelem a mennyiséget, 2,5 kilogrammnyi bányászati robbanóanyag a pirotechnika...
A dolgot kissé hiteltelenné teszi az is, hogy a rendőrség egy jihaddal fenyegetődző, névtelen e-mailt kapott – pont az Amudsen által is látogatott netkávézóból. További árnyalás: a helyi sajtó szerint a házból náci jelképeket vittek el a nyomozók.

Egyre több és több helyen feszegetik azt, hogy Ahmadinejad levele esetleg egyfajta hadüzenet vagy annak előjátéka volt. A Bush elnöknek címzett, az iszlámra való áttérést erőteljesen javasló felszólítás egyes szakértők szerint nem más, mint egy da’wa, melyet a mozlimoknak Mohammed tanítása szerint át kell nyújtani az ellenségnek, mielőtt támadásba kezd.
Ahmadinejad mindenesetre Indonéziában járva megerősítette: valóban az iszlám elfogadására szólította fel levelében az amerikai elnököt.
Van az iszlámban tudós ember a T. Olvasók között?

t. úr szíves ajánlásával:


(via Cox&Forukm)

Felébredt a Népszabadság

Kis késéssel, de azért megérkezett hozzájuk az egyiptomi fatva-ügy: mely konkrétan a nílusi ország ezredéves szobrait fenyegeti.
Az ügyról a BBC adott hírt május 9-én, majd 3 napra rá a Népszabadság is jelentette az esetet.
A Trau Csacskaságai v2.0 április 4-én számolt be az esetről.

Kis fáziskésésben voltak a srácok. Javaslom a Népszabi munkatársainak szerény blogom böngészését, sok csuda eset van még rajta... ;)

csütörtök, május 11, 2006

Külpol mix, #13

Gyönyörű homokvihart kapott lencsevégre Michael Yon Afganisztánban, a Camp Bastionban. Érdemes végignézni a képeket.

Furat kapitányról emlékezik meg meleg szavakkal az Irakban sok időt eltöltő, most éppen Afganisztánban dolgozó, fentebb már említett független blogger, Michael Yon. A harcosról a Washingtom Times tudósítója is különleges riportot közöl. A családjának otthona előtt megtámadott, szitává juggatott, gerinclövést kapott katona már a georgiai Shepherd Centerben kapja meg a lehető legjobb orvosi ellátást, köszönhetően sokak összefogásának.

A folytatás is legyen Irak, egészen pontosan Bászra városa. Az itt április 6-án lelőtt brit Lynx helikopter esetével foglalkozik a ThreatsWatch szakírója, Steve Schippert. Az író azt a kérdést feszegeti: mit jelent az, ha a helikoptert Iránból átjuttatott SA-18 Grouse vállról indítható rakétával lőtték le?
Elég sok mindent: például a brit csapatok „beszorulását”. Az út menti pokolgépek (IED-k) miatt gyakorlatilag megszűntek a földi járőrözések, a fejlett levegő-föld rakéták megjelenésével pedig a helikopteres járőrözés válik sokkal veszélyesebbé.
A Guardian hasábjain Robert Fox mesél a történet ezen vetületéről, „Egy lövés, mely megváltoztatta a szabályokat” címmel.

Egy ugrás a szomszéd: irány Irán. A rettenetes szóvicc után //én kérek elnézést!!!// a még rettenetesebb szónoklatairól ismert Ahmadinejad iráni elnök legutóbbi felszólalására hívnám fel a figyelmet. Az említett alany nemes egyszerűséggel „zsarnoki rendszernek” nevezte Izraelt, mely „egy nap meg fog semmisülni”. Emellett azt is jelezte, hogy kész tárgyalni az Egyesült Államokkal és szövetségeseivel, megoldandó az atomprogram kavarta válságot.

Ahmadinejad emellett lelkes levelező is: bár a levelet végigolvasni nem kis teljesítmény, ide értve már magát az iromány hosszát is, illetve a benne foglaltakat. Steven Emerson a Fox News hírtelevízióban nyilatkozott a levéllel kapcsolatban, a beszélgetés leiratát a Counterterrorism Blog közli.

Van viszont móka és kacagás is: Nagy Sátán Parkot készítenek a volt teheráni amerikai nagykövetségből. A helyi Disney-parknak megfelelni látszó helyszínen természetesen az Irán ellen elkövetett amerikai hírszerzési műveleteket és más bűntetteket fogják bemutatni.

John Rosenthal, a TransInt szerzője azt boncolgatja kicsinység, hogy miért is nem valószínű a kemény, szankciókat is támogató EU-álláspont kialakítása Iránnal szemben. Bár a leendő iráni atomtöltetű rakéták éppenséggel egyértelműen az EU-ra jelentik a legnagyobb veszélyt, a gazdasági érdekek azonban a minél szorosabb kooperációt, Irán diplomáciai védelmét követelik meg. S így is leend.

Egy bakugrással odébb: gyerünk Palesztinába. Victor Comras arról a nehéz feladatról ír, mely a nyugati diplomáciára vár. Hogyan lehetne úgy segélyezni a palesztin lakosságot, hogy a Hamasz-terrorszervezet nevével fémjelzett kormánynak ne legyen köze hozzá? Mert ugye cikis lenne EU-s és amerikai adófizetői pénzekkel tömni egy terrorcsapat zsebét.
Nem lesz egyszerű feladat...

A Hamasz rangidős forrásaira hivatkozva jelentette az ynet, hogy a palesztin miniszterelnök, Ismail Haniyeh többször is találkozott a többi palesztin terrorszervezet vezetőivel és arra kérte őket, hogy állítsák le Izrael Quassam rakétákkal történő támadását. Az IDF egyrészt alaposan és többszörös tűzerővel visszalő, másrészt a miniszterelnök attól tart, Izrael földi csapatokkal vonul be a rakétakilövő övezetekbe.
A dolog érdekessége, hogy a palesztin kormány ezidág egy szóval sem ítélte el a rakétatámadásokat és természetesen semmit sem tett ezek leállításáért.
A kérés valódiságát vagy hatékonyságát megkérdőjelezi, hogy azóta legalább három rakétát indítottak a körzetből.

A már beharangozot dohai konferencián a Hamasz pénzt, fegyvereket és harcosokat kért a mozlim államoktól, hogy folytatni tudja harcát Izrael ellen. Érdekes kérés ez, ha arra gondolunk, a Hamasz a hivatalosan győztes kormánypárt Palesztinában. Ha viszont a Hamaszt, mint terrorbandát említjük, már minden a helyére került, ugye. A Hamasz politikai vezetője, Khaled Meshaal szerint „ellenállás, nem terrorizmus” az, amit tesznek. Jaham, dicső ellenállás autóbuszokat és falafeleket felrobbantani.

A terrorizmusról jut’ eszembe: Kofi Annan „Együtt a terrorizmus ellen: Javaslatok a globális terrorellenes stratégiához” címmel adott ki egy derekas méretű írásművet. Az irat öt sarokpontja: Lebeszélés, Megtagadás, Elrettentés, Fejlesztés (mármint az egyes államok képességeit) és Védelem (az emebri jogoké). A mű leginkább az ENSZ szerepét kívánja meghatározni a terrorizmus elleni harc során.
Az ENSZ főtitkárának írói munkásságát veszi górcső alá Marvin Hutchens a ThreatsWatch hasábjain. Szépen végigmegy az öt pilléren, érdekes olvasmány.

Darfurról, a térség teljesen reménytelen helyzetéről értekezik a Belmont Club és Mark Steyn is, utóbbi a The Australian hasábjain. Jogos kérdések, brilliáns rávilágítások. A cikket ajánlom A.-nak, neki külön elküldtem a két linket.
Mi történik, ha az USA nem vonul be egyoldalúan egy válsághelyzetbe? Mi lenne? Jön az ENSZ és évekig nem történik semmi.

Richard D. Lamm, Colorado állam volt kormányzója az Egyesült Államok megsemmisítésének hét pontját vázolta fel a demokrata politikustól nem egészen erre számító közönségének. Érdemes végigolvasni, egyetérteni vele természetesen közel sem kötelező.

Azzal viszont nagyon nem kell egyetérteni, amit a HR 5252-es számot kapott amerikai törvényjavaslat jelentene: a kétsebességű internetet. A nagy amerikai telkók által is támogatott irományról Michael Socolow emlékezik meg kevéssé meleg hangon.
A törvénytervezet eredeti szövege elérhető a The Library of Congress oldalán.
Ha ez így igaz és átmegy, az minimum akkora parasztgyalázat, mint amikor az ENSZ kívánta ellenőrizni és kezelni a DNS-szervereket. Számomra egy egyszerű és meglehetősen brutális zsarolási kísérletnek tűnik: „fizess vagy átkerülsz a LassúNetre...” Van még benne számos érdekesség, nem kevés új elenőrzési és felügyeleti lehetőség, mi szem-szájnak ingere.
Ahogy művelt barátosném jelezte: corporate censorship. Mert ugye, mint sz. is rámutatott, a telkó cégek miért is tennék lehetővé mondjuk saját sztrájkoló munkásai által felállított ad-hoc weblap elérését? Kicsit lassú lesz, csak teljesen véletlenül, ugye...
Az USA monnyonle!

Kapjon azért Németország is: a Spiegel tárja fel a René Bräunlich és Thomas Nitzschke iraki túszejtésének esetét, s a német kormány lépéseit az ügyben. A dolog lényege: befosás, a pontosan bemért rejtekhely elleni amerikai katonai akció elutasítása a hosszadalmas habozás segítségével (lemerült a bemért mobiltelefon akkuja), mert a végén még megsérül valaki. Indiánországban gyakran megsérül valaki, ezt elfelejtették elárulni a német külügynek. A hosszadalmas sztori vége: sok váltságdíj. Az emberrabló terroristák a német adófizetők pénzéből kifizetett, sok millió dollárból vásárolhattak fegyvereket, lőszert, robbanóanyagot, Németország meghátrálásának teljes dicsőségére.

Meglepően komoly webes mozgalom bontakozik ki a bebörtönzött egyiptomi blogger, Alaa Abd El-Fatah kiszabadításáért. A fürtös hajú fiatalember, demokrata mozgalmár, szoftverfejlesztő, akinek weblapját (www.manalaa.net) igen sokan látogatják, s ezért az egyiptomi hatóságok rosszallása sem maradhatott el, szerencsére valahogy a börtönből is blogol.
A kiszabadításáért lehet elektronikus levelet is írni, alig néhány kattintással el tudod küldeni az előre megfogalmazott tiltakozást. Én már megtettem.
Alaa-t és társait május 7-én tartóztatták le, miközben egy békés tünetésen vettek részt, melyet a független egyiptomi bírósági rendszerért tartottak.
A fiatalembert már a Wikipedia is ismeri.

A brit Legfelsőbb Bíróság teljes körű menekültstátuszt adott annak a kilenc afgánnak, akik 2000. februárjában fegyverrel és robbanószerekkel térítették el egy belföldi Boeing B-727-es járatot. A gép végül az essexi Stansted repülőterén landolt, majd röpke 70 órás túszhelyzet után megadták magukat.
Az afgánokat az Európai Alkotmány 3. bekezdésére hivatkozva fogadta el menekülteknek a bíróság. A döntés értelmében a kilenc férfi és családjaik a brit szociális rendszer minden elemére jogosultak, s szabadon vállalhatnak munkát is.
Érdekes...
Vagy úgy is fogalmazhatnék: szabadjegy a fejlődő országokból érkező géprablóknak.

Margaret Beckett, az új brit külügyminiszter, megnevezte tevékenységének prioritását. A hölgy, mint kijelentette, a globális felmelegedést tartja a legnagyobb kihívásnak, már ami a nagy-britanniai külügyeket érinti.
A hölgy első feladataként Kínával és Oroszországgal tárgyalt, ahonnan saját közlése szerint „a székkel együtt repítették ki”, de munkatársai szerint elegáns munkát végzett.
Jah, biztos kecses volt a landolása.
Nos, gratulálok Tony Blair-nek: remek ember egy fontos posztra.

szerda, május 10, 2006

Kabaré

Nos, régen nevettem olyan jót, mint amikor hírül kaptam: kik is kerülnek az Egyesült Nemzetek Szövetségének frissen megalapított Emberi Jogi Tanácsának (továbbiakban: EJT) tagjai közé. Mint ismeretes, a szervezetet azért kellett kialakítani, mert az előző emberi jogi szupercsoport, az Emberi Jogi Bizottság elnöke majdnem Líbia lett. Hogy ezt a fiaskót megelőzze, az ENSZ gyorsan lépett, a demokratikus hagyományok legnagyobb dicsőségére: a Bizottság feloszlatva, új testület megválasztva.
Hát, gratulálok. A közröhej garantált, már a megalakulástól fogva. Kábé annyira hiteles az EJT, mint a szomszédban dolgozó korcsmáros adóbevallása. Nyomokban.
A jó hírű Szaúd-Arábia. A makulátlan gúnyájára büszke Pakisztán. Kína, minden emberi jogi harcosok legvadabbika. Azerbajdzsán, a tömeges pártalapításról ismert volt szovjet utódállam. Kuba, a szocialista szólásszabadság paradicsoma (bár ugye Castro a spanunk, mer’ állandóan beszól a gonoszördögvilágtenoristamonnyonle Bushnak). Az erős csecsenföldi támogatással induló Oroszország. Az utcagyerekek villámgyors (970 m/s), tervszerű átnevelőprogramját kidolgozó Brazília.
Hát nem is tudom. Az ENSZ kerülhet ennél lejjebb? Van egy olyan szervezet, T. Olvasó, mely már az indulásnál semmilyen elismerést vagy legitimációt nem mondhat magáénak. Egy olyan testület, ahol a személyi- szólásszabadság és az emberi jogok eltiprásában élen járó államok fogják osztani az igét. Egy olyan testület, aminek a fenntartása igencsak drága lesz (47 tag, ennek teljes sleppje, irodák, személyzet, utazások a világ minden pontjára...). Azért lesz valami bája annak, amikor egy pakisztáni vezetésű EJT-különítmény fogja vizsgálni mondjuk a franciaországi arab bevándorlók helyzetét.
Arra viszont kíváncsi leszek, hogy az amerikai adófizető polgárok, akik az ENSZ költségvetésének (és így az EJT büdzséjének) tetemes részét fizetik, mennyire érzik majd maguknak a testületet. Meg az egész rohadó, minden eresztékében recsegő-ropogó ENSZ-et, úgy, ahogy van...

Repülős hírek, #82

Az Ausztrál Királyi Légierő készül a C-17 Globemaster III-as nehéz szállító repülőgépek fogadására. Az első gépet 2006. decemberében kapja meg, melyet további 3 követ majd. Az új szállítógépekért 2,2 milliárd dollárt fizet Ausztrália.
A gépek kezelését a légierő 12 pilótája, rakodómestere és földi kiszolgáló személyzete szorgalmasan tanul már az oklahomai Altus Légitámaszponton, az Egyesült Államokban.
A gépek mindegyike 285 dollárba kerül, a behemótok mintegy 2400 mérföldre repíti el terhét 450 mérföldes sebességgel.
A C-17-esek az öreg ausztrál C-130 Herculeseket és a bérelt civil teherszállító gépeket váltják fel, melyekkel eddig a hadsereget szállították Ausztrália határain kívülre. Egy gyors helyi példa: egy humanitárius akció havi 50 C-130-as bevetést igényel, míg ugyanezt a C-17-esekkel fele annyi idő és 20 bevetés alatt meg lehet oldani.
A C-17-es a Herkyk teljesítményének közel négyszeresére képes: 72 tonnát visz el, csupán három főnyi személyzettel. A Globemasterekbe befér öt az ú ausztrál gyalogsági harcjárműből, a Bushmasterből, vagy három Tiger harci helikopter.
A helikopterek, nehéz járművek szállítására eddig évi 100 millió dollárt költött az ausztrál védelmi tárca /lásd az Antonov An-124-esek szerepét, ugye, t. úr? :)))) //.
Az előzetes tervek szerint a gépek érkezésével hat régebbi C-130H változatú Herculest vonnak ki a hadrendből, de a RAAF új, a C-17-esnél kisebb teljesítményű repülőgépeket is vásárol 2008. végétől.

Hasraszállt egy B-1B Lancer a Diego Garcia Légitámaszponton május 8-án. A gép 7500 lábnyit szánkózott a kifutópályán, miközben ki is gyulladt. A kisebb tüzet eloltották, a négy főnyi személyzet sérülés nélkül átvészelte a nem mindennapi eseményt. A gép a 7. Bombázóezred állományába tartozik, mely a texasi Dyess Légitámaszponton működik.
A 20 esztendős repülőgép az Andersen Légitámaszpontról repült át Diego Garciára, a kies Guam szigetére. Az még nem ismert, hogy a futómű miért nem működött megfelelően.
Mivel a gépben több, mint 1 millió dollár kár keletkezett , a Légierő bizottsága vizsgálja az ügyet.

Maradnak rendszerben az U-2 repülőgépek, de az F-117A Nighthawkból 10 gépet kivonhat a Légierő: erről határozott az amerikai törvényhozás. A honatyák szerint 2007-ben nem vonhatóak ki az öreg „sárkányhölgyek”, mert a Légierő nem tudta biztosítani, hogy az U-2-esek képességeit más eszközökkel, például a Global Hawk pilóta nélküli repülőgépekkel pótolni tudja majd.
A Légierő 2 milliárd dollárt kívánt megspórolni az 1980-as években épített stratégiai repülőgépek leállításával, mely 2011-ig húzódott volna el. Az 1950-es években megtervezett U-2-esek legutolsó változatai elméletileg még évtizedekig is repülhetnének. Jelenleg körülbelül 28 darab U-2-es és 5 kétüléses kiképző repülőgép áll hadrendben.
A kivonás támogatói szerint a Global Hawk nagyobb teherbírású változata képes lesz olyan, a jelfelderítési és –gyűjtési feladatokhoz szükséges szenzorok hordozására is, melyeket jelenleg az U-2 cipel magával.
A Pentagon viszont az 52 F-117A-ból akár 10 darabot is a sivatagi parkolóba küldhet 2007-ben. A gépeket természetesen olyan állapotban kell letárolni, hogy azok reaktiválhatóak maradjanak.

Mégsem kerül kínai magánkézbe egy MiG-21-es az eBay-ről. A pekingi üzletember, Zhang Cheng kénytelen volt rádöbbenni, a 24730 dollárért vásárolt és 2000 dolláros foglalóval bebiztosított, a Cseh Légierő volt MiG-21-ese, melyet az eBay kínai oldalain kínáltak fel egy árverés keretein belül. A gép jelenleg az Egyesült Államokban, Idaho állam területén álldogál, innen kellett volna Kínába átszállítani. Zhang Cheng most a pénzét kérné vissza.
A gépet az eladó amerikai vagy kanadai jelentkezők számára hirdették meg, jelezte az eBay egy kínai munkatársa. A vevő cégének székházát kívánta díszíteni az ex-cseh ragadozóval.

Évi 15-20 tankergépet vásárolna a Pentagon, legalábbis ilyen hírek kerültek most nyilvánosságra. A védelmi tárca ráadásul nem tartja kizártnak, hogy nem egyetlen gyártó egyetlen típusa került kiválasztásra. A bevásárlás így 20 évre húzódna szét,
Kenneth Krieg, a védelmi beszerzésekért felelős miniszterhelyettes nyuilatkozata értelmében egy lassú beszerzési folyamat kerekedhet a már amúgy is rétestésztaként nyúló tankerprojektből.
A Pentagon még áprilisban kérte hfel az Airbust és a Boeinget ajánlataik megtételére.
Mint emlékezetes, a Boeing 23,5 milliárd dollárt bukott el azzal, hogy az Amerikai Légierő 2004-ben érvénytelenítette a már megnyert tendert, egyúttal pénzügyi vezetője is börtönbe került, némi megvesztegetési problémák miatt.
Krieg gyors fejszámolást végzett: ennek eredménye szerint ha 400-500 kiöregedő KC-135 Stratotankert akarnak pótolni évi 15-20 géppel, az legalább 20 éves beszerzést jelent. A miniszterhelyettes azt is jelezte, hogy részérő optimálisnak tartana egy vegyes tankerflottát az „egy méretet mindenre” megközelítéssel szemben.
A tervek szerint a Légierő 2007-ben hirdet győztest a tankertenderen, melynek piaci értékét 100 milliárd dollárra becsülik, figyelembe véve az eljövendő évtizedeket (üzemeltetés, továbbfejlesztés, export) is.

Finn rokonaink érdekeset legóznak: a HN-413 oldalszámú, „Frankenplane” becenevet kapott F-18D Hornet repülőgépet a Patria repülőmérnökei F-18B és C elemekből építik össze a cég Halli városában működő üzemében.
A munkához segítséget nyújt a Boeing és az Amerikai Haditengerészet is. Mint ismeretes, a
Boeing 1992-ben kötött szerződést Finnországgal a Hornetek szállítáásról, melyek 1995. és 2000. között érkeztem ge az északi országba.
A Patria a két különböző repülőgépből szármató törzsegységeket 2007-ben hegeszti össze, miután azokon elvégzik az első törzsszekció szükséges szerkezeti megerősítéseit. A fedélzeti rendszereket szintén a Patria mérnökei építik be a gépbe. A tervek szerint a repülőgép 2007-re készül el.
A projekt 18,5 millió dolláros költsége csupán fele egy új F-18D beszerzési árának – s ez fontos annak az országnak, mely teljes egy éves védelmi költségvetésének másfélszeresét költötte el a MiG-21-esekből és SAAB J-35 Drakenekből álló légierejének korszerűsítésére.
A Finn Légierő egy légi ütközés következtében elveszített egy F-18C Hornetet 2001. novemberében. A másik érintett Hornet (a HN-413 oldalszámú) súlyos törzs- és hajtóműsérülésekkel képes volt leszállni. A repülőgép ezidáig csupán 500 órányit repült, így szinte újnak számított. A Légierő és a Patria szakemberei 2003-ban megvizsgálták a sérült gépet, majd 2005-ben a Légierő vezetői elfogadták azt a tervet, mely D modellé alakítja át a sérült gépet, tartalékalkatrészeket és egy B-modell törzsrészeit felhasználva, melyet a Kanadai Légierőtől vásároltak. A Finn Légierő csak hét darab F-18D kétüléses, kiképzésre is használt repülőgépet vásárolt, melyekkel az 55 darab F-18C repülőgépre képezik ki a pilótákat.
A projekt során a B-változat pilótafülkéjét illesztik hozzá az újjáépített C-modell többi részéhez.
A szükséges fedélzeti rendszerek beillesztése után késői D-generációs gép válik az újjászülető repülőgépből. A megerősítések után a főnix-Hornet //csodás képzavar, bah... :) // ugyanannyit repülhet majd, mint az eredeti F-18D modellek, azaz várhatóan 2030-ig.

Az Amerikai Légierő tervei szerint a Dover Légitámaszpontnál április 3-án lepotyogott C-5B Galaxy roncsait a lehető legnagyobb mértékben újrahasznosítják. A katasztrófát követő egy hónapos vizsgálat megállapításai szerint ez körülbelül 1100 alkatrész kitermelését jelenti. Ehhez a gép mégakár 3 hónapig a helyszínen maradhat.
Első lépésként az üzemanyagot szívják le, majd a repülőgép roncsait stabilizálják, s leszerelik a hajtóművet és más fontos elemeket.
A repülőgép pilótafülkéjét és a legénységi kabinrészt már elvitték, ezek oktatási célokat szolgálnak majd a Warner-Robins Légitámaszponton, Georgia államban.

Az Aermacchi Malajzia kegyét keresi. Az olasz gyártó a maláj MB339A kiképzőgépek felújítását és új MB339CD-k vásárlását ajánlja a BAE Systems Hawk repülőgépeinek vásárlása helyett. Az olaszok ingyenes öt éves üzemidő-hosszabbítást ajánlanak Kuala Lumpurnak, a hét megmaradt MB339A-t illetően. Ha az ország nem vásárol MB339CD gépeket, egy másik ajánlat érvényes. Ennek értelmében az Aermacchi vállalja a MB339A-k jövő évben esedékes felülvizsgálatát, majd a kisebb javításokat – mindezt ingyen, amíg nagyobb beavatkozásra nincs szükség.
Az Aermacchi jelezte, hogy már átvizsgált két repülőgépet s ezeket jó állapotban találta, így kisebb javításokkal további öt évet repülhetnek a kiképzőgépek.
Az olasz gyártó nem kínálja fel Malajziának az új M346 típust, mert ezeket nem lenne képes leszállítani Malajziának a kívánt rövid határidőre.

A holland Munkáspárt (PvdA) kijelentett: ha kormányra kerül, egyetlen Joint Strike Fightert nem vásárol majd az ország. A párt képviselője, Luuk Blom az Intermediair hetilapban jelentette ki: a kérdés a választási program fontos része.
Az eredeti terv szerit 2012-től érkeznének meg az első F-35-ösök, melyek 85 példánya a most rendszerben álló F-16-osokat váltaná le. Az üzlet értéke 6 milliárd euro.
A PvdA elégedetlen az egyre növekvő költségekkel és az elmaradt amerikai viszontbefektetéseket reklamálja. A párt képviselői szerint Hollandia a 2000-es megegyezés alapján 850 millió dollárt invesztált a JSF-projektbe, s szinte minden viszontbefeketés egyetlen céghez, a Storkhoz történt.
A holland Védelmi Minisztérium 2006. végéig köt szerződést az amerikai partnerrel, mely a repülőgépek vásárlását, karbantartását és jövőbeli továbbfejlesztését érinti.
Blom nem tudott arra válaszolni, hogy a PvdA képes lesz-e felmondani ezt a szerződést, ha a párt 2007. májusa után hatalomra kerül és a szerződést ezt megelőzően írják alá.
Az F-35 JSF jelenleg 110 millió dolláros áron „kapható”. Holland kormányforrások szerint a holland gépek 45 millió euróba kerülnek, de Blom ezt nem tartja lehetségesnek.

kedd, május 09, 2006

Repülős hírek, #81

Civilizálnak egy S-3B Viking haditengerészeti repülőgépet. A NASA a Boeing-et bízta meg a N601NA lajstromszámú, volt NAVY-tengeralattjáró vadász kommunikációs, navigációs és elektromos rendszerének átalakításával. A gép a NASA clevelandi Glenn Kutatóközpontjában várja az új, beépített civil eszközöket.
A szerződéssel ez első S-3B válik „civilizálttá”, amióta a Haditengerészet bejelentette, hogy a teljes Viking-flottát leépíti. A Boeing nem új játékos az S-3B-üzletben, hiszen több mint 500 módosítást eszközölt már eddig is a Haditengerészet Vikingjein, a különböző felújítási és képességnövelési projektek során.
A NASA megbízásából új rádiópanelek, navigációs eszközök (például egy időjárás-felderítő radar), a kereskedelmi repüléshez szükséges rendszerek és egy civil azonosító berendezés kerül a gép fedélzetére.

Április 28-án repült először a kínai Chengdu FC-1 könnyű vadászrepülőgép negyedik prototípusa. A gép az amerikai Joint Strike Fighter-hez hasonló beömlőnyílásokat kapott, mely egyben a tervrajzok alapos átalakítását is jelenti. Az eddigi két dimenziós, hagyományos beömlőnyílás helyett egy „púpos”, a zavaró turbulenciákat kisimító, 3D-s bemenet fogadja a levegőt. A cél a radarvisszaverő felület csökkentése volt.
A negyedik prototípusnak egyben nagyobb szárnytő-betoldásai is vannak, hosszabb alsó terelőlapok a törzs hátsó részének mindkét oldalán, és egy nagyobb, kevésbé hátranyilazott vízszintes hátsó vezérsík került a gép végére.
A változtatások az első három prototípussal gyűjtött tapasztalatok alapján történtek meg. A legelső FC-1-es még 2003. augusztusában szállt fel.
A negyedik prototípus 16 percet töltött a levegőben, a chengdui Wenjiang repülőtérről felszállva. A Xiaolong 04 helyi nevet viselő gép már továbbfejlesztett elektronikai és fegyverrendszerrel készült el. a gépet egy Klimov RD-93 utánégős hajtómű tolja előre.
A típusból Pakisztán 150 darabot kíván rendszeresíteni, JF-17 Thunder néven. Az első 16 példányt a Chengdu Aircraft és a Pakistan Aeronautical Complex megosztva készíti el, majd a pakisztáni gyár készíti el a maradék 134 repülőgépet.

A Mexikói Haditengerészet a Szuhoj Szu-27-es típust választotta ki: az orosz nagyvas a Saab-BAE Systems JAS-39 Gripen könnyű vadászgépét ütötte ki a nyeregből. A 8 darab egy- és 2 kétüléses (UB) repülőgéppel állítják fel a Hadinetgerészet első légvédelmi repülőszázadát //megjegyzem, ezek szerint valószínűleg az „alap”, vadászfeladatú Szu-27-est vették meg, ha a kiképző változat az UB//.
A fegyvernem parancsnoka, Armando Sánchez Moreno admirális szerint a repülőgépekkel „stratégiai felderítéseket” is végeznek majd a mexikói partvidék kulcsfontosságú területein.
A típus előzetes kiválasztása még 2005-ben kezdődött meg, majd a Haditengerészet most kezdi meg a szerződés pontos részleteinek tisztázását az orosz Rosboronexport ügynökséggel.
A helyi források szerint az üzlet teljes (pótalkatrészek, földi kiszolgáló eszközök, stb.) értéke kissé meghaladja 410 millió dollárt.

A Gripen International bejelentése szerint a céget megkereste a bulgár Védelmi Minisztérium, a JAS-39 Gripen típus szállítási lehetőségeit tudakolandó. A minisztérium levelében az árról, a gépek elérhetőségéről és leszállításának feltételeiről érdeklődtek. A Gripen International szakértői a lehető leghamarabb megküldik a válaszdokumentációt.
A bulgár kormány még ebben a ciklusban ki akarja választani az öreg orosz vadászrepülőgépek váltótípusát. Az üzletért a BAe-Saab, a Lockheed Martin és a Boeing közd, így a szóba jöhető típusok között szerepel a JAS-39 Gripen, az F-16 Falcon és az F/A-18 Hornet is. Az üzlet értékét 1,1-1,4 milliárd dollár körülire becsülik. Az eddigi várakozások szerint 2006. végére kezdődik meg, a győztest 2008. körül hirdethetik ki. A bulgár fél elvárása szerint az eladónak az összeg legalább 80 százalékát kell visszaforgatnia a bulgár gazdaságba.
Emlékezetes, hogy márciusban írt alá szerződést az ország az orosz RSK MiG irodával, melyben 48 millió dollárért rendelték meg 16 darab MiG-29 Fulcrum felújítását.

Sikeresen hajtotta végre első repülését az a pilóta nélküli felderítő repülőgép, melynek típusát a Görög Hadsereg rendelte meg. A Sperwer taktikai felderítő repülőgép, melyet a Sagem Defense Security készít, még 2005. végén szállt fel először a Francia Légierő istresi kísérleti repülőteréről.
A Sagem bejelentée szerint a gépet egy földi központból irányították, mely több mint 180 kilométerre volt a repülőtértől. Sőt, az első központ átadta a gép irányítását egy másodiknak is. A feladat során a Sperwer többféle magasságban repült, s ezalatt video- és infravörös felvételeket készített a kijelölt célpontokról. A repülőgép első példánya minden gond nélkül szállt le Istresben.

36 darab Shadow pilóta nélküli felderítő repülőgépet rendelt az Amerikai Hadsereg az AAI-től. A rendeléssel így újabb háromtucatnyi RQ-7B kerül a Hadsereghez, a szállításokat 2008. márciusig fejezik be. Az RQ-7B Shadow 200-as korábbi példányai már 2003. óta repülnek Irakban, 76 ezer repült órát összegyűjtve 17 ezer bevetés alatt.
A most bejelentett üzlet értéke 87 millió dollár. A megrendelés kilenc Taktikai Pilótanélküli Repülőgéprendszerre szól, melyek mindegyike négy RQ-7B repülőgépet, földi irányítóállomásokat és támogató eszközöket jelent.
A Humvee-kre telepített repülőgépek négy órán keresztül maradhatnak a levegőben, éjjel-nappal felderítve a célpontokat.
A Hadsereg eddig összesen 64 TPR-rendszert vásárolt 1999. óta, ez 256 Shadow repülőgépet jelent.

Nagy fejlesztésekbe fog Thaiföld. A tervek szerint új avionikai rendszerekkel újítják fel a Lockheed Martin C-130-as szállítórepülőgép-flottát. A döntést várhatóan néhány hónapon belül meghozza a kormány. A Thai Aviation Industries a várakozások szerint még májusban hozzájut 23 millió dollárhoz, melyből a Thai Királyi Légierő hat C-130-asát rázzák gatyába három éven belül. A TAI szerint eddig 12 gyártó jelezte, hogy szívesen látná eszközeit a Herculesek fedélzetén.
Az első, már kiválasztott eszközcsomag 2007. közepén érkezik majd a TAI hangárjaiba, majd a műszereket, rendszereket itt építik be a Herculesekbe, a szállító cég felügyelete alatt. A frissítés az európai polgári légiforgalomban alkalmazott GATM-rendszerhez szükséges új rádiókat, navigációs eszközöket és radart jelent.
A limitált fizetési képesség a hírek szerint több szállítót, így a Lockheed-et is távol tartotta. A TAI eredetileg 16 céget keresett meg, ebből 11-12 válaszolt.
Az első hat gép 2009-es elkészülte után Thaiföld a tervek szerint újabb hat C-130-ast újítana fel hasonlóképpen.
A Légierő F-16A/B Falcon repülőgépei is felújítás elé nézhetnek, mely elsősorban a gépek szerkezeti megerősítését jelentheti. A felújítás mellett halasztást szenved az új generációs váltótípus kiválasztása.
A Thai Aviation Industries (TAI) néhány hónapon belül több mint 50 darab F-16A/B felújítására kaphat megbízást (és pénzt) a kormánytól. A vadászgépeket a Lockheed által szállított Falcon Star csomagokkal újítják fel. Az első gépen 2007-ben kezdődhetnek meg a munkálatok, míg a három thaiföldi vadászrepülő-század gépei 2010. végére frissülnének fel.
A TAI bejelentése a szerint Lockheed a készletek és a szerszámok mellett a munka felügyeletét is vállalja.
A Thai Királyi Légierő a Lockheed F-16C/D, a Saab/BAE Systems JAS-39 Gripen és a Szuhoj Szu-30-as típusokból választja ki majd a z öregecske Falconok váltótípusát,: eredetileg ez eben a negyedévben megtörténne.
Bangkok korábban még azt jelezte, hogy 17 F-16A/B-t csupán a Lockheed-féle Falcon Up strukturális megerősítő csomaggal vértez fel, mely jelentősen kisebb feljavítást eredményezett volna.

hétfő, május 08, 2006

Gripen-error Kecskeméten

Az első hírt a harcirepulok.hu weboldalon olvastam, mely konkrétabb formákat adott a már általam is félfüllel hallott kecskeméti Gripen-problémákról.
Amit sikerült kideríteni: a szóban forgó repülőgép a 42-es oldalszámú kétüléses példány. A repülőgép már hibás, aszimetrikusan működő katapultüléssel érkezett meg Svédországból, azaz az én forrásaim szerint legalábbis a hibára nem egy mostani repülés közben derült fény. A gép valóban nagy valószínűség szerint visszaballag a svédekhez, a hátsó ülést kicserélendő.
Slusszpoén: a forrás szerint a gépekben a JAS-39A-hoz készített, 11-12 éves ülések vannak.
Vélhetően így még olcsóbb volt a beszerzés, teszem hozzá már én. S még egy közbevetés: ha a gép valóban már hibás üléssel érkezett Magyarországra, akkor az átrepülés során az ismert őrnagy effektíve rossz katapultüléssel repült. Ééérdekes...

Külpol mix, #12

Nos, a lengyel oktatási miniszter szerint a hazaffyságot akár az iskolában, tantárgyként kellene oktatni. Az index.hu tudósítása szerint Roman Giertych miniszter és kormányfőhelyettes elképzelése kiverte a biztosítékokat a diákoknál. Nem véletlenül, veretes marhaság a hazafias érzelmek tantárgyként történő kezelése. Érdekes lehet egy nagydolgozat ebből...

A ThreatsWatch hasábjain Craig Martelle gondolkodott el az Egyiptomnak kifizetett segélyről (1,3 milliárd dollár csak 2005-ben), illetve ennek „viszonzásáról”. A cikk címe is érdekes, hiszen azt kérdezi, hogy az arab ország melyik oldalt választja a civilizációk összecsapásában? Az egyiptomi médiavilágot megfigyelve a szerző végül a „rosszfiúk” oldalát valószínűsíti – az amerikai adófizetők dollárjaiból finanszírozva a folyamatot.

Ha már a nem egészen hatékony kifizetéseknél tartunk, vessünk egy pillantást Európára is. Daniel Hannan EP-képviselő a személyenként csaknem évi 2,5 millió eurós költséget (732 képviselővel szorozva ez már egy szép, kövér szám) meglebegtetve kérdezi: van-e bármi értelme az Európai Parlamentet utaztatni Brüsszel és Strasbourg között, minden áldott hónapban?
Hannan szerint //s véleménye maximálisan egyezik az enyémmel is// az égegyadta világon semmi: de persze a kulcs a franciák kezében volt.

Érdekes felvetést olvashatunk a Gateway Pundit írásában. A szerző értesülései szerint az olaszországi kommunista-szélsőbalos csoportok bizonyíthatóan együttműködtek az iraki terrorcsoportokkal. A cél: az olaszországi politikai élet befolyásolása, olasz katonák meggyilkolásával. Mint emlékezetes, április 27-én egy út menti improvizált (állítólag iráni segítséggel készült) bomba 3 olasz csendőr életét követelte, páncélozott járművüket felrobbantva.
A cikk szerint az olasz kommunisták azt akarták elérni, hogy a kormány és Romano Prodi miniszterelnök minél hamarabb hazahívja az olasz csapatokat Irakból.
Érdekes a cikk képillusztrációja: a képen ábrázolt milánói kommunista felvonulók a Corriere Della Sera napilap tudósítása szerint május elsején „10, 100, 100 Nasszíriát” követeltek, szép hangosan. Csak emlékeztetőül: az említett helyen 2003. novemberében 19 (főként csendőr) olasz veszítette életét egy öngyilkos támadásban.

Szóba került Irán: az Austin Bay szerzője a Hormuzi-szoros környékén várható hadműveletekről tűnődött el egy pillanatra. A dolog főleg annak fényében érdekes, hogy mostanában készül egy BT-határozat Irán ellen, immáron a szankciókat is meglebegtető, 7-es cikkely alapján.

Az iráni vezérkari főnök, Abdorrahim Musavi tábornok mesél a MEMRI TV átiratában az Egyesült Államok ellen vívott leendő háborúról. Különösen érdekesnek találtam azt a megjegyzését, mely szerint az amerikai haderőnemek erejének 60-80 százaléka pusztán pszichológiai hadviselés: magyarán az USA harci teljesítményének kétharmada-négyötöde csak kamu. Azért kíváncsi lennék egy bizonyítási eljárásra, különösképp a tábornok által emlegetett haditengerészeti terepen...
Másrészt kíváncsi lennék az irak-iráni háború iraki hadifoglyainak véleményére is arról a kijelentéséről, mely szerint a fogságba esett irakiakat „rokonként” kezelték.

Már megint nem értem ezt az egész iráni atomprogramot. Ugye a hivatalos iráni közlés szerint az atomprogram kifejezetten békés célú, az atomerőművekben termelt elektromos energiának köszönhetően növelhetik az ország kőolaj- és földgázkivitelét.
Ehhez képest Ahmadinejad elnök nem kevesebbet jelentett ki, mely szerint az atomtechnológia birtoklásával „páratlan világhatalommá” válik Irán. Nos, én nem értem: miért lesz valaki páratlan világhatalom, ha atomerőművet épít, mellyel elektromos energiát termel? Mert ugye azt, hogy Irán atomrobbanófej hegesztésén ügyködik, csak a mocskos imperialista USA és hű talpnyalója, Nagy-Britannia gondolja, mindenki más szerint az iráni uráncentrifugák oldalára kétméteres békegalamb van festve, olajág included.
Vagy akkor mégsem?

Nos, Kofi Annant ( s rajta keresztül az ENSZ néven ismert sóhivatalt) már Irán sem veszi igazán komolyan: legalábbis erről árulkodik a legutóbbi teheráni lépés. Az iráni vezetés kerek perec visszautasította az ENSZ-főtitkár május 5-i javaslatát, mely szerint üljenek le tárgyalni az Egyesült Államokkal.

Ámbátor egy figyelmeztetésre azért még jó lesz az ENSZ: az iráni külügyminisztérium kijelentette, hogy semmilyen BT-határozatnak nem fog eleget tenni, továbbá a két fél „konfrontálódhat” egymással, mármint Irán és a brit-francia bábáskodással készülő tervezetet támogatók tábora. Az említett határozat-tervezet felszólítaná Iránt az urániumdúsítás befagyasztására. Irán emellett azzal fenyeget, hogy ha a BT keménykedik, nem fog együttműködni a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel.
Mintha eddig bármikor is komolyan együttműködött volna a NAÜ-vel. Vicces.

Charles Krauthammer „Soha többé?” című cikkében vetett néhány pillantást a zsidóságot ért, mészárlásokkal is jellemezhető atrocitásokra. Az írás egyik igencsak provokatív pontja az, hogy a szerző szerint Hitler céljainak megvalósításaként is értelmezhető Izrael léte és a zsidóság létszámának koncentrálódása az országban: sok zsidó, kis helyre összeszorítva, „minden tojás egy kosárban”. Véleménye szerint Izralel és a zsidóság így könnyen elpusztítható, míg a várható izraeli nukleáris csapás nem okoz érzékeny veszteséget a milliárdos mozlim világnak.

Irány Afrika: Ahmad Al Khatani sejk, a líbiai The Companions Lighthouse for the Science of Islamic Law vezetője aggódozik, mert túl sokan keresztelkednek meg Afrikában.
Érdekes: ha a mozlimok száma nő valahol, az természetes, mi több, kívánatos és a győzelemre vezet, de most itt lenne ez a szörnyűséges keresztény térítés...

A Save The Children szervezet szerint Libériában folyamatos a kiskorú, akár 8 esztendős gyereklányok szexuális kizsákmányolása. Magyarul: ha nem akarnak éhen halni, akkor bizony teljesíteniük kell. A dolog „érdekessége”: a lányokkal a különböző segélyszervezetek, többek között az ENSZ tagjai, illetve a békefenntartó katonák erőszakoskodnak.
Ha igaz, akkor az egyrészt egy sötét, mocskos bűncselekmény, másrészt egy újabb szög az ENSZ koporsójába. Várom a világszervezet beígért vizsgálatának eredményét: gyanítom, hogy ugyanolyan korrekt, tényfeltáró, kíméletlen leleplező irat lesz, mint Kofi Annan és az olajügy jegyzőkönyve...

Vissza egy kicsit Európába: a már említett olasz-iraki-iráni szálat veszi fel Lorenzo Vidino a Counterterrorism Blogon. Véleménye szerint lehetséges, hogy a spanyol kormány „megbuktatása” után Olaszországot szemelte ki az Al Kaida, alapos figyelemről téve tanúbizonyságot, már ami az európai politikát illeti.

Valószínűleg a világ legidiótább és legszerencsésebb skandinávjai gyűltek össze egy kis poénkodásra az egyiptomi Hurghada üdülővárosban. A két norvég és a három svéd a jelek szerint olyannyira berúgott, hogy jó mókának vélte: játsszanak mekkai zarándokosost. A szent követ egy tér közepét díszítő sellőszobor, míg a mozlim zarándokokat saját maguk helyettesítették. A helyi pogárok akkor kezdtek volna neki a vélhetően mattrészeg turisták meglincselésének, amikor azok nekiálltak vetkőzni. Az öt baromarcú turistát a helyi rendőrök mentették meg, néminemű őrizetbevétellel.
Indiánországban nem illik direktben rugdosni az amúgy sem mindig jókedvű helyieket.

Ha már móka és kacagás: állítólag az Al-Zarqawi néven ismert terroristavezért ábrázoló felvétel került elő egy amerikai rajtaütés során. A vágatlan filmen jól látható, ahogy a tenorista bácsi képtelen csőre tölteni M249 SAW könnyű géppuskáját (melyet a CNN nehézgéppuskának nevezett, Dunai Péter, a Népszabi újságírója meg ezen felháborodott, riszpekt érte...), majd az egyik terrorista jómunkásember a csövénél fogja meg a fegyvert. Forró lehetett.
Azt hiszem, van még mit javítani Al-Zarqawi testőrségének kiképzésén...
Jut’ eszembe: t. úr véleménye szerint virtigli amerikai hamisításról van szó. A film szerinte kamu, az „USA propagandistája kivisz pár burnuszos színészt a pusztába, forgatnak kisfilmet, jót röhincsélnek....”
Mások szerint?

Ha későn is, de van következménye a február 3-án tartott londoni vidám tüntetésnek. A dán követség előtt tartott meeting, mint kiderült, engedély nélkül került megszervezésre, ezért a 39 éves Anjem Choudary került bíróság elé. A híres, lefejezésre buzdító plakátok miatt pedig a 23 esztendős kelet-londoni Abdul Muhid fog felelni, két rendbeli gyilkosságra való felbujtásért.

Svéd vízumot kapott a Hamasz terrorszervezet által kinevezett palesztin kormány menekültügyi minisztere, Atef Adouan. A dolog bája: a diszkrét svéd kormány szerint mivel a terrorszervezet tisztviselője nem kormánymeghívásra érkezik, így nincs is semmi különös a dologban. Magyarul: ha egy terroristát nem az állam hív meg, akkor semmi ok nincs a rosszallásra. Kíváncsi vagyok, vajon Carlos magyarországi tartózkodása visszamenőleg kényelmesen magyarázható-e ezzel a gondolatmenettel...
A vízumot Atef Adouan annak rendje és módja szerint meg is köszönte, egyben kijelentette: ő nem a Hamaszt, hanem a palesztin kormányt képviselte. Érdekesen hangzik ez az elkülönülés, pusztán a Hamasz-kormány eredetét és tagjait figyelembe véve is...

A palesztin területekről jut eszembe: 2-1-re győzött a Hamasz a Fatah-hal vívott lövöldözős meccsen, a sebesültek száma nem ismeretes. A két szervezet között vívott tűzpárbaj előzménye a hírek szerint néminemű emberrablás volt, melynek gyökere a két párt közötti vita a //z úgynevezett// biztonsági erők //csak ne lenne érdekes mellékfoglalkozása a tagok egy jelentős részének...// vezetésének kérdéséről.

Érdekes átalakulásról találtam egy tudósítást: a belga templomokba befogadják az illegális bevándorlókat. A Paul Belien, a cikk szerzőjének értesülései szerint ezzel is nyomást kívánnak gyakorolni a belga hatóságokra, hogy az említett bevándorlókat befogadja az ország, legalizálva jelenlétüket.
Számomra (hangsúlyosan nem vallásos emberke, aki vagyok) igen érdekes kép az Allah nevével felzászlózott templom, letakart Szűz Mária-szoborral, belső sátortáborokkal imájukat gyakorló mozlimokkal, tűzrakóhellyel. Még érdekesebb, hogy a mozgalmat a belga egyházi vezetés támogatja.

A jelek szerint a lefejezés a muzulmán kultúra szerves része: a Hamasz vezetése a Jerusalem Post tudósítása szerint ezzel az apró műtéttel fenyegetett mindenkit, aki a terrorszervezet által kijelölt kormányt kívánja aláásni.

Venezuelai barátunk, Hugo Chavez elnök érdekes ötlettel állt elő: 25 évre választatná meg magát elnöknek, népszavazás útján. A jelenlegi rendszer szerint az elnök mandátuma egyszer hosszabbítható meg, azaz ha idén Chavez nyer, akkor már 2012-ben nem választható újra. Természetesen ez nem tetszik neki, s még természetesebb, hogy a venezuelai ellenzéknek pedig Chavez hatalom-bebetonozó elképzelése nem tetszik.
Érdekes egy elképzelés: olyan igazán demokratikus.

A Dohában május 10-11. között összegyűlő mozlim vallási vezetők a hírek szerint olyan fatvát, vallási rendeletet terveznek kiadni, mely vallási és legfőképpen anyagi támogatásra bíztatná a mozlim híveket. A segélyezendő fél: a Hamasz-terrorszervezet által felállított palesztin kormány.
Azért elképzelem, ahogy mondjuk a pápa imahetet és perselyezést szervez az IRA ír katolikus terrorszervezet megsegítésére...
S még egy megjegyzés: a palesztin választások eredményét senki nem akarta megsemmisíteni, senki nem áskálódik a palesztin demokrácia ellen. Csak egyet kellene tudomásul venni: a demokrácia egyben felelősségvállalást is jelent. Egyfajta politikai nagykorúságot. Márpedig ha a palesztin választók egy többszörösen elismert terrorszervezetet juttatnak kormányra, viseljék el ennek következményeit is. Lehetőleg csendben.

Halvány reménysugár: ennek értékelem Malek Chebel 27 pontos reformjavaslatát. A kultúrantropológus algériai reformista az iszlám reformjára tesz javaslatokat. Érdemes végigolvasni.
Ezt tette a Jihad Watch szerzője, Robert is, aki válaszában megkérdőjelezi azt, hogy az eredeti iszlámhoz visszatérés automatikusan egy békés virágkor eljövetelét jelenti. Érdemes az ő érveit is végigolvasni, majd elgondolkodni a két szerző véleményén.

A végére egy kis derű: Besenyei Péter az új Zivko Edge 540-es műrepülőgépével győzött Barcelonában, a 2006-os Red Bull Air Race műrepülő versenysorozat második állomásán.
BP weblapja itt.

Repülős hírek, #80

Lezuhant a venezuelai fegyveres erők egy IAI-201 Arava repülőgépe május 5-én. A GN-8168 lajstromszámú gép roncsait május 7-én találták meg a mentőalakulatok, a katasztrófának négy halálos áldozata van. Az egyetlen, súlyosan sérült túlélőt katonai kórházba szállították.
A gép Caracastól 30 kilométerre északra, Maiquetia repülőterétől nem messze zuhant le.

Az EADS CASA C-295 típusú szállító repülőgépet választotta a Finn Légierő, jelentették be május 4-én Madridban. Az öregecske finn Fokker F-27-es taktikai szállító repülőgépeket felváltó típusból kettőt vásárolnak, míg további öt gépre opciót kötnek le. A szerződést ezen a héten írják alá.
A bejelentést egy szigorú, két és fél éves vizsgálat előzte meg, melynek során a gépeket a finn télben és a spanyol nyárban is nyúzták.

Ha már Finnország: május 4-én, reggel 09:55 körül a Finn Légierő két Boeing F-18C Hornet repülőgépe összeütközött egy gyakorló bevetés során, Nurmes városától 20 kilométerre délre. A két sérült repülőgép sikeresen és biztonságosan visszatért a Rissala Légitámaszpontra 10:15-re. Az egyik gép (lajstromszám: HN-438) a kabintetőt veszítette el, míg a másik gép (lajstromszám: HN-447) bal függőleges vezérsíkjából hiányzott egy darab.
Mindkét gép a 31. Vadászrepülő Század állományába tartozik.

Május 6-án lezuhant a Brit Hadsereg Légi Csapatainak egy Lynx helikoptere Bászrában. A gép rakétatalálatot kapott, az ötfőnyi személyzet életét veszítette. A brit Védelmi Minisztérium hivatalos bejelentése a személyzet nevével és fényképeivel elérhető itt.

Május 5-én lezuhant az Amerikai Hadsereg egy CH-47 Chinook típusú nehéz szállító helikoptere Afghanisztánban. A fedélzeten lévő 10 fő életét veszítette. A gép Kunar tartományban, Asadabadtól nem messze zuhant le, harci feladat végrehajtása közben, de az első jelentés szerint nem ellenséges találat miatt. A helikopter egy hegytetőn létesített leszállópályánál szenvedett katasztrófát.

szombat, május 06, 2006

Repülős hírek, #79

Érdekes repülőgép-makettel állt elő a Boeing Phantom Works X-48B Blended Wing Body Concept néven. A csupaszárny repülőgépről most egy szélcsatornás képet hoztak nyilvánosságra.
A modell a Boeing, a NASA és az Amerikai Légierő együttműködésével készül. A gép, kialakítását tekintve igen nagyméretű lesz, így a kialakítását is figyelembe véve várhatóan radarral neheze észlelhető szállító, tanker vagy bombázó repülőgép lesz a drága (ez utóbbit kevésbé tartom valószínűnek). Egyelőre két 21 láb fesztávolságú példány készült el, melyeket szélcsatornás tesztekre és repülési tesztekre használnak majd. Az egyes számú X-48B-vel április 7-én kezdődtek meg a kísérletek, a NASA Langley kutatóközpontjának szélcsatornájában. A kísérletek májusig tartanak, majd a gépet a NASA Dryden Repülési Kutatóközpontjába szállítják át, ahol a 2. számú, már repülési tesztekre használt X-48B tartaléka lesz.
Az X-48B-t egyelőre hivatalosan csak katonai felhasználásra esélyesnek nevezik, tehát per def nem katonai kísérleti repülőgép. Ha megvalósul, s a mérnökök ígéreteit beváltva 800 személyt visz majd valami hihetetlenül alacsony tömeg és üzemanyag-fogyasztás mellett, akkor az Airbus-nak alaposan feladják a leckét...
A modellek elsősorban könnyű kompozit anyagokból készültek, tömegük körülbelül 200 kilogramm. Három kisméretű gázturbinájukkal 120 mérföldes sebességet és 10 ezer lábas csúcsmagasságot érnek el majd.

Április utolsó hétvégéjén érkezett Guamra az 509. bombázóezred B-2A Spirit köteléke, 250 fönyi személyzettel és műszaki katonával. A Whiteman Légitámaszpontról érkező, rotációs kiküldetésen lévő alakulat az Andersen Légitámaszponton marad, „több hónapig”. A Spirit-ekkel a 34. Expedíciós bombázószázadot váltották fel, mely az Ellsworth Légitámaszpontról érkezett és a régebbi B-1B-ket használja. Ez az alakulat januártól áprilisig tartózkodott Guamon.
Roppant érdekes, tegyük hozzá, hogy az iráni helyzet fokozódása idején egy jóval nagyobb harcértékű, a legmodernebb technikát alkalmazó bombázóalakulatot vezényeltek Guamra.
Ajánlott olvasmány: az Aranysas legfrissebb számának cikkelye, Zsig Zoltán kollegám tollából, „Forgatókönyv I.” címmel. Guamról is mesélt érdekes dolgokat...

Megkapta nyolc felújított és átépített IAR-99C Soim gyakorlórepülőgépéből az elsőt a Román Légierő. A gépeket az izraeli Elbit Systems rendszereivel szerelték fel. A felújítást az Avioane Craiova és az Elbit 48 millió dollárért vállalta, még 2004. novemberében. Az üzlettel együtt immár 12 modernizált IAR-99C-je lesz a légierőnek. A gépekkel a szintén izraeli segítséggel modernizált MiG-21 Lancer-ekre kerülő pilótákat oktatják, de emellett küözeli légitámogatói feladatokra is alkalmasak. Ehhez a törzs alatti függesztőjely mellett szárnyanként 2-2, egyenként 250 kilogrammos terhelhetőségű pilon várja a felfüggesztett fegyverzetet. Az alkalmazható fegyverek között szerepel a Python 3-as rövid hatótávolságú, nagy manőverezőképességű, az izraeli Rafael által gyártott légiharc-rakéta. A gép elektronikus önvédelmi és zavarórendszerét az Elisra Electronic Systems szállította.

péntek, május 05, 2006

Brüsszeli helyzetjelentés

Nos, amit össze lehetett szedni a különböző fórumokról: a tűz kevéssel éjfél után tört ki a Sabena Technics által használt 40-es számú hangárban. A hangárban a tűz kitörésekor az edigi adatok szerint 3 repülőgép volt. Amit biztosan megsemmisültnek jelentettek:
- Az amúgy is sokat szenvedett örmény Armavia légitársaság Airbus A320-asa , EK-32010-es lajstromjellel (gyári szám: 632);
- A Belga Légierő 15. repülőezredének C-130 Herculese, CH-02-es lajtromjellel;
- Szó van még egy, a HellasJet-hez tartozó Airbus A320-asról, SX-BVB lajstromjellel, egyes jelentések szerint a gép Volare színekben repült legutoljára (gyári szám: 1992);
- Egyes híradások szerint az Armenian Airlines EK-32001 lajstromjelű Airbus A320-asa (gyári szám: 397) is megsemmisült a tűzben.

A tűz során emberéletben nem esett kár, egy (két) Sabena-alkalmazott és két (négy) tűzoltó sajnos megsérült.

A Belga Légierő legfrissebb bejelentése szerint a megsemmisült, modernizálás alatt lévő C-130-as helyett egy használt Herculest vásárolnak. Ennek költségeit 20 millió dollárra becsülték. A hangárban álló belga Herky-t éppen felújította a Sabena.

A leégett hangárban D-check-eket végeztek. A hangár teljesen összeomlott és leégett, a keletkezett károkat több mint 10 millió euróra becsülik.

Képek, képek és még több képek.

szerda, május 03, 2006

Külpol mix, #11

Hogy jelezzem: teljesen semlegesen kötözködöm, egy amerikai szenátor verbális ámokfutását van szerencsém prezentálni. A derék republikánus szenátor, John McCain azt találta a kamerák előtt mondani, hogy szerinte fontosabb az, hogy a kormányzat „tiszta kezű”, azaz korrupciómentes legyen, mintsem az amerikai alkotmány híres-neves, a szólásszabadságot védelmező első kiegészítése.
Nos, nem csak a demokraták szerint ment el McCain esze: szerintem ezt bármelyik józan gondolkodású liberális, konzervatív, demokrata vagy bármely más gondolkodású polgár kikéri magának.

Érdekes finanszírozási tervvel állt elő a Hamasz-kormány pénzügyminisztere: a 450 ezer dollár elveszejtéséről ismert Mahmud Zahar a szudáni külügyminisztérium forrásai szerint azt tervezi: kért minden mozlimot, hogy csupán egyetlen dollárt küldjön a palesztin kormánynak. Nos, az ötlet egyrészt kiváló fokmérője lenne a sokat emlegetett, de kevéssé bizonyított mozlim összefogásnak //nem látom a lelkes támogatást a többi arab állam részéről: a nagy hangon bejelentett, a Hamasz-kormánynak nyújtandó testvéri segítségből vajmi kevés realizálódott...//, s tegyük hozzá, forrásnak sem lenne utolsó, tekintetbe véve az iszlamista szervezetek adataitól függően 1-1,6 milliárd dollárt.

Munkabaleset. Érdekes, hogy máshol igen ritka a biztonsági erők főhadiszállásának felrobbanása, kendácsolt robbanószerkezetek által...

Irán túszejtősdit játszik, bár őszintén megvallva, semmi meglepő nincs a dologban. A hír: a Forradalmi Gárda parancsnoka kijelentette: ha az Egyesült Államok megtámadja Iránt, a válaszcsapás első célpontja Izrael lesz.
Mint említettem, a dolog a legkevésbé sem váratlan vagy ésszerűtlen. Egyrészt ugye Irán Izrael megsemmisítésére törekszik, ezt Ahmadinejad az elmúlt évben többször és nyilvánvalóan deklarálta. Másrészt az esetleges légicsapásokból, illetve az iráni atomfegyverkezési program visszanyesegetéséből Izrael profitálna a környéken a legtöbbet.
Kíváncsi vagyok, mennyire hatékony az izraeli rakétavédelmi rendszer...

Sapkák, órák, ruházati rövidáruk helyett látcsöveket, mesterlövész-puskára való célzóteleszkópokat és más hasonló érdekes dolgokat találtak az izraeli vámosok egy, Kínából a Gázai-övezetbe tartó konténerben. A több száz darabos fogás célbaérkezése érhető okokból eléggé érzékenyen érintette volna az izraeli védelmi erőket. Én már csak azt nem értem, hogy ha áramra, fizetésre nincsen pénze a palesztin kormánynak vagy hatóságnak, akkor erre honnan akad? Mert a kínaiak üzletemberek, nem jótékonysági egylet tagjai, tehát az áruért fizetni kellett...
(gepard145 megjegyzései, miután megnézte a lefoglalt cuccokról készült fényképet: "Azok céltávcsövek légpuskákra valók a legalsó egy 3-9X40 kínai bóvli amit 10 euróért megvehetsz egy osztrák bolhpiacon. Nekem is van egy ugyanilyen, amit egy Diana Mod.35-re raktam rá. A fölötte levő valami pedig egy 4X20-as távcső kiskerára 2500Ft. Nem raknám fel egy SSG-69-re őket.Ennyit az arzenálról
A kép bal felső sarkában levő red dot pedig egy 1X50-es kispuskákra tervezett irányzék. Lásd Kaliber 2006. májusi száma a Walther G22-esen is ilyen van. Erről ennyit.")

Jujj!!! Hát mi történt a BBC-nél? Még a végén használni fogják a csúúúnya-csúúúnya-fujjfujjfujj „terrorista” szót? Merthogy a most nyilvánosságra hozott jelentés szerint a BBC saját maga sem ítéli meg pártatlannak a közel-keleti tudósításait //értsd: folyamatosan a palesztin oldal felé elfogult anyagokat adtak le, mindezt a közszolgálatiság legnagyobb dicsőségére...//. A BBC által használt nagyon finom megfogalmazás mögött sok jogos és igen kemény kritika bújik meg, többek között komplett weboldalak foglalkoznak már a BBC részrehajlásainak, tárgyi tévedéseinek kiigazításával.
Figyelem! A BBC vezetősége már odáig is eljutott, hogy, most kapaszkodjon a Tisztelt Olvasó: a civilekkel tömött buszok ellen elkövetett öngyilkos merényleteket „terrorista cselekmények” kellene nevezni!!!!! Hi-he-tet-len!!!!
Viccen kívül: érdemes végigolvasni a cikket, nagyon pontosan ír le sok, a mai médiavilágban alapvetően működő szarelkenést. Nekem a kedvencem a „ne használjuk a terrorista szót, mert az akadályt emelne a helyzet megértése elé”. Köszönöm, kedves BBC, tökéletesen értem, mit jelent egy busznyi polgár felrobbantása.
Nagyon szépen leírja a BBC, hogy miképp torzult el gyakorlatilag a teljes közel-keleti hírtudósítási rendszere. A hírek kiválasztásától, tárgyalásától, szélesebb kontextusba helyezésétől a szóhasználatig semmi sem működött.
De valóban, a pártatlanság, a közszolgálatiság, a hiteles hírszolgáltatás mintaképe a BBC, értem én... Ha ez az etalon, milyen lehet az AP, a Reuters, az MSNews, az NBC, a CNN és a többi?! Na jó, azokat már eddig is ismertük, lásd Pallywood...

Ha már a nyugati sajtót kutyázom, kapjon a német Spiegel és a Stern is. A Davis Medienkritik éles szemű elemzői elsőként a Sternbe tudtak belekötni, ráadásul okkal. A magazin cikke szerint 37 millió hispán illegális bevándorló él az Egyesült Államokban. A cikk írója, mint a Davis Medienkritik rámutat, összekeveri az amerikai polgár (US citizen) és az illegális bevándorló („illegals”) fogalmát, majd gyakorlatilag közli, hogy minden spanyol ajkú, mexikói származású amerikai állampolgár illegális bevándorló. Mind a 37 millió.
A SPIEGEL Online meg kicsit hazudós volt: pont az ellenkezőjéről tudósított, mint ami a hivatalos és a cikk alapjául szolgáló amerikai elemzésben szerepelt. A „Country Report on Terrorism” szerint Irak nem „terrorista mennyország”, a SPIEGEL Online szerint meg az „extremisták mennyországának” tartja az amerikai elemzés Irakot.
Mecsoda különbség!
Érdemes megfigyelni a helyesbítések finom sorrendjét.
BLOG POWER!!!!!!

Mu’ammar Al-Quadhafi líbiai vezető április10-én az Al-Jazeera televíziónak nyilatkozott. A lényegesebb pontok: az úgynevezett Ó- és az Újtestamentum hamisítvány, Mohammed minden ember prófétája, s ha Jézus élt volna az idejében, akkor Mohammed követője lett volna. Jézust meztelen nőkkel körbevéve kellene ábrázolni, mert Skandináviában meztelenek a nők. Ötvenmillió mozlim van Európában, akik néhány évtizeden belül kardok, fegyverek nélkül mozlimmá változtatják az Öreg Kontinenst.
Kíváncsi lennék, hogy ha mondjuk Nicolas Sarkozy nyilatkozná a Koránról, hogy hamisítvány, széles nyilvánosság előtt, mekkora botrány lenne belőle...

Repülős hírek, #78

Adieu, mon ami! Az Indiai Légierő 25 év szolgálat után kivonta a MiG-25 Foxbat stratégiai felderítő repülőgépét. A május elsejei ceremóniát a hat gépből négy élte meg repülőképes állapotban, a maradék kettő alkatrészbányaként funkcionál.
A repülőgépeket 1981-ben kapta meg India (nyolc MiG-25R együléses felderítő és két MiG-25U kétüléses kiképző repülőgép), a szétszedett állapotban lévő gépeket orosz szakemberek szerelték össze az észak-indiai Bareilly légitámaszponton. A Garuda helyi típusnevet kapott gépekkel az elitalakulatnak számító 102. „Trisonics” század hajtott végre bevetéseket többek között Pakisztán és Kína fölött.
A pakisztáni bevetések közül emlékezetes marad az Iszlamabad feletti hangrobbanás, melyet még 1997. májusában okozott egy, a pakisztáni főváros felett csalinkázó indiai MiG-25R. A lakosság pánikba esett, a Pakisztáni Légierő F-16A Falconjai érték utol a túl magasan és gyorsan repülő betolakodót.
Az Indiai Légierő olyan kiemelten őrizte az egység titkosságát, hogy a századhoz még a légitámaszpont parancsnokságának sem volt semmi köze. A bevetési parancsokat egyenesen a Légierő főparancsnokságától kapta a század.
Az évek során négy gépre (köztük egy oktatógépre) fogyatkozott a 102. század, melyet 2003-ban feloszlattak, így a gépeket a 35. „Rapiers” század kapta meg.
A Mig-25-ösöket eredetileg 14 éves élettartammal gyártották, de a különböző megerősítéseknek, felújításoknak köszönhetően 2006-ig repülhetek.

A The Herald angol napilap értesülései szerint a Brit Királyi Haditengerészet helikoptereinek fele a földön pihen, alkatrészekre és javításra fordítható források híján. Nem járt jobban a merevszárnyú flotta sem: a Harrier GR7-esek és a Jaguar GR3-asok közül több is alkatrészbányaként szolgál már csak, 930 alkalommal szolgálva életmentő szervbankként a többi gép repülése számára – csak 2005-ben.
A Haditengerészet 122 darab Sea King, Merlin és Lynx helikoptere közül a múlt héten 61 volt alkalmatlan a bevetésekre. A Védelmi Minisztérium szerint vészhelyzet esetén azért több helikoptert nyilváníthatnának bevethetőnek.
A helikopterek karbantartási forrásait több tényező is „megeszi”. A britek 259 millió fontért vásároltak nyolc darab Chinook Mk3-as nehéz szállító helikoptert, melyeket a fedélzeti számítógépes rendszer hibái miatt nem lehet Afganisztánba vagy Irakba vezényelni.
A három haderőnem által használt helikopterek száma 357, melyből több mint 100 folyamatosan üzemképtelen, míg 79-et tavaly nyilvánítottak javíthatatlannak.
A RAF-források szerint tovább eszi a forrásokat az is, hogy az út menti bombákat elkerülendő a katonák inkább helikopterekkel utaznak a bázisok között Irakban.

Elcsapott egy keselyűt az a Northrop T-38C Talon kiképző repülőgép, mely még 2005. December 17-én zuhant le az Egyesült Államokban. A május elsején nyilvánosságra hozott vizsgálati jegyzőkönyv szerint a T-38C óránként 400 mérföldes sebességgel csapta el a jobb sorsra érdemes tollas jószágot. A madár darabokra törte a repülőgép kabintetejét. A gép ezek után nehezen irányíthatóvá vált, majd veszített a tolóerőből is. A kiképző pilóta, Marc Montgomery őrnagy, aki a 96. Kiképző Repülőszázad (Laughlin Légitámaszpont, Texas) tagjaként okította Jonathan Ballard hadnagyot, arra a téves következtetésre jutott, hogy a beszívott madármaradványok és törmelékek miatt a gép hajtóművei végzetesen megsérültek. A csaknem két és fél perces küzdelem után, melynek során 550 lábnál alacsonyabbra merült a gép, a két pilóta sikeresen katapultált //Jaham, békés kiképzőrepülés közben telibevágsz a kabintetővel egy keselyűt, 400 mérföld/óránál, majd ezek után hülye pilótaként tévesen gondolod, hogy a hajtómű megzakkant... Karosszékből könnyű okosnak lenni.//.
Miközben a pilóták a föld felé ereszkedtek az ejtőernyővel, Montgomeryt megégette a roncsok lángja. Ballard szerencsére nem sérült meg.
A vizsgálat megállapította, hogy repülőgép nem a hajtómű hibája, hanem a megnövekedett aerodinamikai ellenállás miatt lassult le, így menthető lett volna. Azért annyit hozzátettek, hogy a T-38C pilóták nem kaptak kiképzést az ilyen vészhelyzetek megoldására.

Marokkó elfogadta a francia ajánlatot, így felújítja Mirage F-1 vadászbombázó repülőgépeit. A francia bejelentés szerint a marokkói Védelmi Minisztérium előszerződést írt alá 27 darab Mirage F1-CH/EH vadászbombázó repülőgép felújításáról és modernizálásáról. A gépek képességeit alaposan növelő felújítás értéke 350 millió euro.
Marokkó 1988-ban kapta meg a francia gépeket, s azóta a flotta egyharmada vált üzemképtelenné, legfőképp a pótalkatrészek hiánya és a karbantartás elmaradása miatt.
A megegyezés szerint a gépek modern avionikai és radarberendezést kapnak, de kívánság szerint lehetőség van a hajtóművek felújítására és a törzsszerkezet megerősítésére is.

Megkezdte a korai előfelderítő és riasztó (AWACS) repülőgéptípus kiválasztását Dél-Korea. A 2 milliárd dolláros, „E-X” nevet kapott üzletre az amerikai Boeing és az izraeli IAI Elta esélyes, a Dél-Koreai Légierő vizsgálatának befejezése után hirdetnek majd eredményt, várhatóan június 14-én vagy 21-én.
A Boeing a legutolsó információk szerint kevesebb, mint 1,7 milliárd dollárt kér négy B-737-re épített gépért. Ez csaknem 700 millió dollárral kedvezőbb ár, mint amivel nyitott az amerikai óriás. Az Elta 1,1 milliárd dollárért szállítana négy Gulfstream G-550-ös repülőgépet, melyekre a Phalcon radarrendszer kerülne.
A tervek szerint az első két gép 200-ben, míg a másik kettő 2011-ben érkezne Dél-Koreába.

A holland védelmi miniszter bejelentette, hogy április 30-án reggel egy, a NATO által bérelt IL-76 Candid teherszállító repülőgép elfújt egy holland AH-64D Apache-ot. A helikopter az afganisztáni Kandahar repülőterén járt pórul. Az orosz gyártású gép gázsugara az Apache-ot a jobb oldalára döntötte, s annak rotorlapátjai, oldalpilonja is megsérült.


hétfő, május 01, 2006

Külpol mix, #10

Május elseje, a munka ünnepe, s köszöntsük is szorgalmas munkával:

A Svédországban élő mozlim közösség (becsült adat: 70 ezer fő) legnagyobb szervezetének képviselői egy nyílt levélben nyújtották be kívánságlistájukat, minden svéd politikai pártnak címezve azt. A levelet átforgatták svédről ékes angolra, olvasható ezen a fórumon.
A lista gyakorlatilag egy államon belüli elkülönülés első lépéseként fogható fel. Nehezen értelmezhető egy nyitott, demokratikus, az államot és az egyházat szétválasztó országban, hogy a mozlim vallású személyek közötti válásokat nem a megfelelő állami szerveknek, hanem az imámnak kell engedélyeznie //nagyon szomorú lennék, ha a az esetleges válóperemnél a területileg illetékes plébánosnak lenne joga dönteni//. A képviselők emellett követelik az anyanyelvű, iszlám tananyagot oktató iskolák felállítását, s itt a fiúk és a lányok úszásoktatásának nemek szerinti elkülönítését is.
Mint a levélben is olvasható, a mozlim vallás számára külön törvényekkel kívánják biztosítani a megfelelőnek vélt védelmet (merthogy a levélírók szerint jelenleg nem biztosított a mozlim vallás szabadsága Svédországban). Kérik mindenközben a svéd családügyi törvények módosítását is, az iszlámnak megfelelően. Ez érintené a házasságot, a már említett válásokat, a gyermekek védelmét és nevelését is. A mozlim vallási ünnepekre vonatkozó szabadnap-követelések és a pénteki kétórás imaszünet beiktatása ehhez képest már kisebb hansgsúlyt kapott.
A cél: teljes mértékben az iszlám családi szabályok szerint történő életvitel kialakíthatósága, elkülönült kisebbségi státuszon keresztül.
A mecsetek építtetését is állami pénzügyi segítséggel képzelik el a levél alkotói, akik különösen fájlalják, hogy sok esetben a helyi közösségek ellenkezését váltja ki egy-egy mecset építése. A levélírók helyesnek tartanák a városonként vagy közigazgatási egységenként egy-egy mecset felépítését.
Nagyon érdekes elképzelés a homogén, mozlim gyerekek osztályának kialakítása, ahol a többi svéd gyerektől elkülönülve, részben vagy egészben anyanyelvükön folyhatna. Az elképzelések szerint ez erősítené a kulturális és vallási identitásukat: csak az a kérdés, teszem hozzá én, hogy biztosan jó ötlet-e egy zárványszerű oktatási rendszert létrehozni, ahol a mozlim csemeték gyakorlatilag nem érintkeznek a többségi nemzet gyerekeivel.
Mint a levél is megjegyzi, a második generációs, azaz bevándorló háttérrel, szülőkkel rendelkező fiatalok igen nehezen tudják csak megtalálni helyüket a mindennapi életben. De valóban az segít ezen, ha még inkább izolálják a felnövekvő generációkat a többségi nemzettől? A francia, a holland példa bizony nem ezt mondja, sőt...
A svéd integrációs és oktatási miniszter, Jens Orback elfogadhatatlannak tartotta a levélben leírtakat, jelezvén számára teljesen elfogadhatatlan a külön törvények kialakítása. Mint mondta, Svédországban mindnekire ugyanazok a törvények vonatkoznak.
Még egy apróság: a kérjük (we ask), javasoljuk (we suggest) helyett folyamatosan a „we demand”, azaz a követeljük szerepel.

Örömmel jelentem be: Mahmoud Ahmadinejad-nak saját weblapja van. Angolul is olvasható, itt, például az, hogy Irán nemzetközi szuperhatalommá válhat (vélhetően a nukleáris energia segítségével). Nomármost ugye ha azt feltételezem, hogy Irán kifejezetten békés célokra használja az atomprogramját, nem értem én ezt a szuperhatalom-dolgot. Magyarországnak is van békés célú atomerőműve, aztán a szuperhatalom státusz kicsit messze esik tőlünk. Azt, hogy netalántán ez a kifejezés az atomenergia más jellegű, kevésbé békés felhasználását jelentené, jó EU-polgár módjára fel sem tételezem, ugye.

Érdekes döntést hozott a holland bíróság: az ismert holland képviselőnőnek, Ayaan Hirsi Ali-nak négy hónapon belül el kell hagynia a saját otthonát. Az ok: a szomszédok beperelték, mert a mozlim szélsőségesektől életveszélyes fenyegetések tucatjait beszerzett, bátor nő miatt félnek attól, hogy a környék is veszélye kerül. Magyarul: öljék csak meg Hirsi Ali-t valahol máshol, de minket ne bántsanak.
Gratulálok a mélyen demokratikus, szólásszabadság-védő toleráns szomszédoknak. Meg természetesen a holland bíróságnak, a kétségkívül nagy bátorságra utaló ítéletért. Az ítélet szerint az államnak kötelessége biztosítani mindenkinek a szabadságát és a biztonságát: ergo Hirsi Alinak mennie kell a saját lakásából, merthogy ugye kellett neki kinyitnia a száját és felbosszantani a mozlimokat.
A derék szomszédok szerencsére kijelentették: nem személy szerint Hirsi Ali ellen van kifogásuk, s rettenetes, hogy a képviselőnőnek el kell hagynia a lakását, de az állam nem teheti ki őket ekkora veszélynek...
Érdekes dolog: a szomszédoknak nem a mozlim szélsőségesekkel van bajuk, hanem a véleményét nyíltan vállaló, demokratikus alapjogait gyakorló személlyel, akit az említett szélsőségesek szeretnének két méterre a föld alatt látni. Milyen gerinces viselkedés, szavamra.
Majd’ elfelejtettem: ugye Hollandia a tolerancia és a békés egymás mellett élés mintaországa, vagy mi a szösz...

Michael J. Totten kétrészes beszámolója a libanoni-izraeli határról. „Bármikor felrobbanhat minden” címmel, igen jó anyag.

Az Iráni Nuleáris Enregia Szervezet vezetője, Gholam-Reza Aghazadeh egy interjúban mutatta be az iráni nukleáris programot, több részletről is beszámolva. Az interjú leirata a MEMRI TV weblapján található meg.

Ha már Irán és atom: természetesen minden további következmény nélkül telt le az a 30 napos határidő, melyet az ENSZ Biztonsági Tanács szabott meg Irán számára. A NAÜ benyújtotta jelentését, az urándúsítás folyik, a legújabb ajánlat: ha a BT ejti az ügyet és visszautalja a NAÜ elé, akkor Irán együttműködik.
Van, aki ezt legalábbis minimális szinten elhiszi (mármint az orosz és a kínai külügyön kívül)?

Az április közepén kómába vert 37 éves etióp születésű mérnök, Ermyas M esete nem egyedülálló Brandenburg területén. A Transatlantic Intelligencer az elmúlt 16 év skinhead, neonáci és szélsőjobbos támadásait szedte csokorba.
Érdekes, hogy a tartomány belügyminisztere, Jörg Schönbohm április 24-én még azt nyilatkozta, hogy korai még azt mondani, hogy szélsőjobbos támadás történt. Ezek szerint, kedves miniszter úr, Brandenburgban teljesen megszokott a „nigger” és a „szaros nigger” megszólítás, mint ahogy azt az áldozat telefonja rögzítette.