Repülés, haditechnika, geopolitika, hülyeségeken csámcsogás. Mint a bazárban. :)

csütörtök, április 27, 2006

Külpol mix, #9

A mai nap eddigi csúcsmarhaságát a svédek produkálták. A derék skandináv ország külügyminisztériuma bejelentette, hogy a svéd fegyveres erők mégsem vesznek részt a Spring Flag légi hadgyakorlaton. A Szardínia szigetén megtartandó gyakorlaton Belgium, Nagy-Britannia, Franciaország, Németország, Olaszország, Hollandia, Norvégia, Svédország – és Izrael vesz részt. Azaz a svédek már nem, éppen Izrael részvétele miatt. A hadgyakorlaton a résztvevők békefenntartási feladatokat gyakorolnak. A svéd külügy serint miután Izrael nem végez jelenleg békefenntartási műveleteket(!), ezért nincs is szüksége ilyen gyakorlatra(!!), így a jelenlegi közel-keleti helyzetben nem kívánatos(!!!) Izrael részvétele az ilyen hadgyakorlatokon.

Nahát-nahát! A szegény palesztin külügyminisztertől elloptak 450 ezer dollárt. Arra azért kíváncsi lennék, hogy Mahmoud Al-Zahar mi a nyavajának flangált közel fél millió dollárral a csomagjaiban? Amióta a föníciaiak feltalálták a bankszámlát, ugye...
Bár lehet, hogy a helyi kormányzási szokások között szerepel a bőrönd pénz átadása és hurcolása.

Az ENSZ Környezetvédelmi Programja megválasztotta a 2006-os Föld Bajnokait. A nyertesek, akik az ENSZ szerint a legtöbbet tették kreativitásukkal, előrelátásukkal, vezetői képességeikkel munkájukkal és elképzeléseikkel az öreg Földért, érdekes nevet találunk. A hölgy neve Massoumeh Ebtekar. Ebtekar 1997-2005. között iráni elnökhelyettes volt, illetve a környezetvédelmi minisztérium vezetője. A hölgy előélete azonban egy cseppet pöttyös: 1979-ben, Teheránban, a túszszedők szóvivőjeként lett ismert. Az ENSZ által kiadott, a győztesről szóló életrajzban ez a fejezet hogy, hogy nem, kimaradt...

Egy kemény, gyilkos hír: a Spanyol Szocialista Párt törvényben kívánja szavatolni a csimpánzok, gorillák és orángutánok emberi jogait.
Kétszer is ellenőriztem a naptárat: nem április elseje van.
A párt derék funkcionáriusai szerint miután a génállományunk közel hasonló az említett főemlősökkel, (kevesebb, mint 5 száalék a legnagyobb eltérés), így megérdemelnének olyan emberi jogokat, melyeket jelenleg csupán az emberek élveznek.
Megjegyzendő, a Great Ape Project nevű szervezet az ENSZ-nél egy olyan határozatot akar kitalpalni, mely a kiskorúakhoz és a mentális problémákkal küszködő személyekkel azonos jogi védelmet adna a főemlősöknek. Simán el tudom képzelni, hogy sikeres lesz a projekt...

Megnyugodhat Franciaország: Philippe de Villiers, az MPF pártelnöke és 2007-es köztársasági elnökjelölt szerint „aránylag kevés mozlim szélsőséges” dolgozik a francia reptereken. A politikus ezt a francia titkosszolgálatok jelentéseire alapozva mondta el. A Lyon-Saint-Exupéry Repülőtér 5000 alkalmazottja közül mindössze 20 számít radkiláis mozlimnak.

Bill Roggio egy remek elemzést készített a legutolsó Zarquawi-videóról, annak katonai és propagandajelentéseit figyelembe véve.

Az ausztrálok Solomon-szigeteki kalandjáról olvashatunk itt.
A RAMSI-t először tárt karokkal fogadta mindenki, majd aztán szépen megutálták őket.
Ha bárki bármilyen hasonlóságot vél felfedezni egy másik országgal és egy másik, külső fegyveres erő megérkeztével, az vélhetően nem a véletlen műve.
Green Zone ausztrál módra.

Big Pharaoh tudósítása: az egyiptomi helyi index.hu közvéleményt kutatott, ki áll a dahabi terrortámadás mögött? Nos, az abszolút nem reprezentatív eredmény szerint már megint a zsidók! A megkérdezettek 49 százaléka szerint a Moszad mocskos keze lappang a bombarobbantások mögött. Második helyre a minden egyéb külső terrorcsoport érkezett be, 21 százalékkal, majd az Al-Kaida, szerény 4,2 százalékkal.
Elképesztő az egyik magyarázat: az izraeliek azért robbantottak, hogy az izraeli turisták visszatérjenek Eliat hazai üdülőkörzetbe.
Nem csak Big Pharaoh verte a fejét a falba, de én is csapkodtam a homlokommal az étkezőasztalt...

Az Arizonai Állami Egyetem kutatói felfedezték a spanyolviaszt: a gonosz jihadisták bezony a legfontosabb fegyverüknek tekintik a tömegmédiát. Nos, ezt már mondják sokan és sok éve. De azért kösz, hogy szóltatok... A média fegyver: ezt minden intelligensebb terrorista áévek óta tudja, de például célozhatnék a remek Pallywood filmecskére is.

Ahmadinejad iráni elnök elmagyarázta, hogy mindenki úgy gondolja: az lenne a legjobb, ha a zsidók szépen visszamennének szülőföldjükre, Ausztriába és Németországba. Az elnök emellett kiállt szegény Németország szenvedései mellett, akik immáron 60 éve nyögik a II. világháború alatt elkövetett bnök örökségét. Komolyan mondom, szívhez szólóan sajnálja a németeket, akik egy maroknyi népesség markában vergődnek, fogolyként. Már megint a buddhisták!!!

Shaul Mofaz izraeli védelmi miniszter szerint Hitler óta nem leselkedett a világon akkora veszély, mint a jelenlegi iráni vezetés.
Van benne valami..

8 Comments:

Anonymous KerozinEmber said...

Züdv Trau!

Írtam egy mailt a traumausi@gmail.com-ra, lécci nézd meg.


erozinEMber

3:19 du.

 
Anonymous GyGy said...

Hali!
Ismét küldtem néhány képet,főleg a ptsz-ekről.

9:58 de.

 
Anonymous Buzz Lightyear said...

Ez a legelfogultabb elemzés, amit valaha olvastam. A "kivonatát" olvastam a harcirepulok.hu-n, de felháborított. Ilyen nyíltan állást foglalni Izrael mellett, és az irániak, valamint a palesztinok ellen... Ilyet egy újságíró (ha jól tudom, az Aranysasba írsz, bocs, ha tévedek, de még nem jelent meg az életművedet feldolgozó írás...) még a magánblogján sem írhat! Mérvadó forrásként a Haaretz-et idézni?????? Hitlerhez hasonlítani az iráni vezetést (ehhez lekesen bólogatni), és közben meg sem említeni, hogy az ottani vezetőknek egész más erről a véleményük....

Olvasgattam eddig a dolgaidat, de most nagyon nagyot csalódtam....

Buzz Lightyear, a harcirepulok.hu fórumáról.

3:22 du.

 
Blogger Trau said...

Napsugarast!

buzz lightyear:

A hir szent, a velemeny szabad, igy termeszetesen a Tied is az. Ugyanakkor nem igazan ertem am, hogy pontosan min haborodtal fel? Ha kicsiz pontositanal, peladul ramutatnal, hol es mi hibadzik, sokat segitenel.

Es termeszetesen, mind mindig, felajanlom az ellentetes velemeny publikalasanak lehetoseget is. :)


Udv!

Trau

5:20 du.

 
Blogger Trau said...

Napsugarast!

buzz lightyear:

Jah es egy halk megjegyzes: ennek a blognak sem az Aranysashoz, sem mas olyan ujsaghoz nem kotodik, ahova publikalok. Tekintsd ezt iroi munkassagom reszenek, vagy mi.. ;)


Udv!

Trau

5:22 du.

 
Blogger Zhao Man said...

A kulcsmondat a "Vélemény szabad". Egy magánszemély egy magáoldalon azt közöl, amit nem szégyell, és a törvények megengednek.

Azon lehet vitatkozni, hogy kit és miért hasonlít Trau Hitlerhez. Erről lehet. Arról szerintem felesleges, hogy ehhez van-e joga? Van!

6:45 du.

 
Blogger Trau said...

Napsugarast!

Jeleznem, tobb postomban is szo szerint gyakorlo elmebetegnek neveztem Ahmadinejad irani elnokot. Ezt a velemenyemet fenntartom: eletveszelyes, demagog, szelsoseges gazembernek nevezem barhol, barmikor, barkinek. Az en olvasatomban az az ember, aki egy masik orszagot a terkeprol letorlessel fenyeget, aki aktiv Shoa-tagado, az bezony elmebeteg. Pont.
Az irani elnok es politikai vezetes konfrontativ politikajarol meg mar sokat irtam es meg fogok is, tekintetbe veve peldaul a ma lejart 30 napos hataridot.


Udv!

Trau

7:55 du.

 
Anonymous Buzz Lightyear said...

Hát ha nem lett volna elsőre világos (?), hogymi nyomta ki a biztosítékot, erre gondoltam.
"Shaul Mofaz izraeli védelmi miniszter szerint Hitler óta nem leselkedett a világon akkora veszély, mint a jelenlegi iráni vezetés.
Van benne valami.."

Ja, és a félreértéseket elkerülendő, nem arra gondoltam, hogy nincs jogod ilyeneket írni, hanem arra, hogy véleményem szerint ilyen elfogult vélemények publikálásával hiteltelenné teszed a többi munkádat.
Pl. arra gondolok, hogy ha írsz egy elemzést egy véleményformáló lapba (jó példa az Aranysas, hisz a tizenéves repülőbarátok jelentős részének ez az egyetlen információbeszerző helye), és megemlítesz a témával kapcsolatban aktuálpolitikai vonatkozásokat is, akkor pl. én el fogok gondolkodni, hogy ez most mennyire elfogult, vagy mennyire elfogulatlan írás. Nekem biztosan eszembe fog jutni, hogy ilyet (mint a fent idézett) is kiadsz a kezedből.

9:27 de.

 

Megjegyzés küldése

<< Home