Repülés, haditechnika, geopolitika, hülyeségeken csámcsogás. Mint a bazárban. :)

hétfő, március 20, 2006

Külpol mix, #2

Mai jóhír-rovatunk vezető híre: Abu Laban imám visszatér a Közel-Keletre! Akiknek nem ismerős a neve: a dán mozlim vallási vezető szervezte meg azt a küldöttséget, mely az idén február elején kirobbant karikatúra-botrány szervezéséért és a megfelelő méretű botrány kirobbantásáért felelős túrát végigjárta. A jól sikerült hakninak köszönhetően, melynek során a 12 karikatúrát kissé feldúsítva végigcipelték az arab világ minden fontosabb városán és vallási csoportján, ki is tört a botrány.
A többi már történelem.
Nos, a jó nevű egyházfi a dán-svéd Arla Fods kétségbeesetten szervezett „prófétaügyi konferenciájára” fog kilátogatni, több dán mozlim vallási vezetővel együtt március 22-23. között.
A Dán Néppárt máris azt követeli, hogy a konferencia minden dán résztvevőjének beszédéről, fellépéséről készítsen felvételt a dán külügyminisztérium és az egész konferenciát tartsák megfigyelés alatt.

J. Bradford DeLong arról értekezik, hogy milyen érdekes: Németország egymás után ötödik évben nem teljesíti a stabilitási és növekedési paktumot. S teszi ezt bevallottan és minden következmény nélkül. Valóban érdekes dolog: főleg, ha mint a cikk írója is tesszük, kicsit tovább is gondoljuk a dolgot.

Érdeklődve várom a különböző nőszervezetek, nemzetközi emberi jogi csoportok hangos tiltakozását. A Human Rights Commission of Pakistan (HRCP) legfrissebb jelentése több elborzasztó adatot tartalmaz a pakisztáni nők helyzetéről, többek között az otthon elkövetett erőszakokról és a rendőrség eljárásairól.

Ali Al-Sistani nagyajatollah, az iraki siíták vallási vezetője nem egy kedves ember, ezt eddig is tudtuk. De hogy a „Béke Vallása” hogyan engedhet meg egy ilyen kijelentést egy magas rangú vallási vezetőtől: „A szodómitákat [kapcs.ford.: melegek, leszbikusok] a lehető legrosszabb módon kell megölni.”
Ugye csak a tolerancia jegyében...
Természetesen közel sem nem tekinthető mondjuk a keresztény egyház viszonya sem a melegekhez (sőt, erősen volna mit elszámolni...): de azért szeretnék egy ilyen nyilatkozatot látni akár II. János Pál, akár XVI. Benedek tollából...

Bár szex nélkül is lerepülhet az ember feje: Afganisztánban halálbüntetés néz ki egy férfinek, aki volt annyira vakmerő, hogy kikeresztelkedett. Mi tőbb, egy Bibliát is találtak nála.
Csodálkoznék, ha túlélné. Multikulti és tolerancia. Kíváncsi vagyok a sokat emlehetett jogvédők felszólalásaira és akcióira...

Az egyik legismertebb iráni ellenzéki hat esztendős börtönbüntetés után szabadult ki. Akbar Ganji teheráni otthonában fogadta az odaözönlő köszöntőket és tudósítottakat. A lesoványodott, nagy szakállú „börtöntöltelék” remélhetőleg felépül hamarosan. Nos, a jövőt illetően kicsit aggódóm: a most 46 esztendős Akbar Banji kijelentette, hogy csak elszántabb lett, már ami a rendszerrel szembeni véleményét és annak kinyilatkoztatását illeti.