Repülés, haditechnika, geopolitika, hülyeségeken csámcsogás. Mint a bazárban. :)

szombat, március 04, 2006

Iráni körbekukucs

Régen foglalkoztam Iránnal: nem mintha nagy meglepetésekkel telve röppent volna el az elmúlt 2-3 hét.
Ahol most tartunk: lehet, hogy Oroszországban centrifugálják az uránt, kinyerendő a megfelelő finomságú és mennyiségű urán-235 izotópot. De az is lehet, hogy nem.
Aztán ugye itt voltak a legutóbbi tárgyalások, március 3-án, melyek //Micsoda meglepetés!!! Azóta is kapkodom a levegőt!!!// nem igazán zárultak sikerrel. Úgy is mondhatjuk, a szokásos kudarcok egyike volt az említett bécsi forduló: a diplomáciai forrásokból származó, legvérmesebb remények is csupán néhány hüvelykes elmozdulást jeleztek. Lehet találgatni, hogy ki engedett: na? Hát persze, hogy az európai országok. A hírek szerint részükről egyfajta kompromisszumként került felajánlásra, hogy Irán kis mennyiségben dúsíthatna uránt. De természetesen hivatalosan az EU is a teljes urándúsítás-felfüggesztést követeli. Ez a már ismert módon hatja meg Iránt.
Az EU körvonalazódó elképzelése szerint Iránnak elsősorban az egész programot be kellene fagyasztania (haha!) meghatározatlan időre, hogy visszanyerje a nemzetközi partnerek bizalmát (hahaha!), majd kis mennyiségben, kutatási célokra (hahahaha!!!!!) dúsíthatna uránt, melyet persze csak polgári kutatási projektekben használna fel (*sírva röhögés*).
Komolyan.
A helyzet komolyságát jelzi, hogy Kofi Annan is megérkezett: az öt állandó BT-tag (Oroszország, Egyesült Királyság, Franciaország, Egyesült Államok, Kína) véleménycseréjét szorgalmazva.
Hja, megjött az ENSZ, minden rendben lesz. Csak zárjátok biztos helyre a kiskorú lánygyerekeket és ne adjátok meg a bankszámlák PIN-kódjait... ;)
Teljesen meglepő módon az öt BT-tag nem egységes Iránt illetően: ekkora energetikai szerződésekkel, mint ami a kínai küldött háta mögött lapul, vélhetően engem is elfogna a bizonytalanság.
Természetesen a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség feje, Mohamed ElBaradei „reménykedik” a tárgyalásos megoldásban, míg Irán IAEA-delegáltja, Ali Asghar Soltanieh „gyümölcsözőnek” nevezte a pénteki bécsi tárgyalási fordulót.
Kettőjük közül Soltanieh dőlhet elégedetten hátra: a munka elvégeztetett, az idő rétestésztaként nyúlik.
Nos, egynémely dolgot megjegyeznék, az üggyel kapcsolatban. Bárki, akinek minimális érzéke van a politikához, könnyen meglátja: Iránnak azt sem szabad elhinni, amit kérdez. Nem tudok olyan, a tárggyal összefüggő szerződést, amit Irán gondosan fel ne rúgott volna fel azután, hogy az európai partnerek elégedetten ne közölték volna a világsajtóval: a kiváló partnerekkel mostaztánmindörökre becsszóra megoldották a problémát. Ezt az alapvető tapasztalatot figyelembe véve egy másodpercig nem tartom hihetőnek, hogy az említett kompromisszumos javaslat (erről az igen vicces kis mennyiségű, kutatási célú uránizotóp-dúsításról) megkötése után (melynek tényét a tárgyalásos út dicsőségeként, minden kompromisszumok legjobbjaként fogja tálalni mindenki, aki a szerződés környékén akárcsak megfordult) Irán akár egyetlen másodpercig is komolyan fogja venni a benne foglaltakat. Miért is tenné? Fogatlan, össze-vissza rángatott kutyával áll szemben, melyet ráadásul erős és rövid póráz fog vissza. Egy saját lábában is megbotló csivavától nehéz rettegni, szavamra.
Ráadásul teljesen logikusan működik Irán: felismerve saját helyzeti előnyeit, okosan manőverez az ország és érdekes működésű (az elnök nettó elmebeteg, de ezt már néhányszor kitárgyaltuk) vezetése.
Ezt egy kicsit körbejárom, hiszen érdemes.
Első körben megállapítható, hogy aki a legnagyobb bajban van, az az EU. Magasan a legnagyobb szarkupac közepén üldögél a Dicső 25, de ne szóljanak egy szót sem, maguknak teremtették a helyzetet. Sikerült ugyanis egy olyan pozícióba belemanőverezniük magukat, ahonnan jól, arcvesztés nélkül egyetlen esetben tudnak kimászni: ha Oroszország megszánja az EU-t és valahogy lezsírozza az urándúsítás-dolgot Iránnal. Ez egyben Putyin elnök szerepét emeli eddig nem tapasztalt magasságokba: s itt egy kicsit kacsintsunk csak ki Palesztínára! Ha egy kissé túlzó álláspontot akarnék kialakítani, azt is mondhatnám: egy új orosz Közel-Kelet politika születik meg az orrunk előtt. Egy olyan Oroszország, mely a páriákon keresztül szerez (vagy szeretne szerezni) befolyást a térségben. Ez oly sok év után (és itt vörös betűkkel írva emlékezzünk meg a III. Öböl-háborúra és Szaddam terrorrezsimjének bukására) a kispadról visszatérést ígéri a nagyhatalmi ambícióit egyre nyíltabban hangoztató Oroszország számára. Megint vannak „ügyek”, amiket csak Oroszországon keresztül lehet elintézni. Vagy legalábbis ezt hiszik, de ez majd később derülhet ki.
De vissza a csapongásból: szóval az EU nagy bajban van. Méghozzá azért, amiről a márciusi Aranysas magazinban is írok: a védelem minimális szintjét sem képes biztosítani saját lakosainak. Jelenleg ugyanis nincs működőképes rakétavédelmi rendszer az EU egyetlen országában sem. Még félig-meddig működő sem, hiszen ezzel csak két állam rendelkezik: az USA és Izrael. Nem véletlenül...
Namármost ha a saját polgáraim védelmét nem vagyok képes még alaphangon sem biztosítani és ezt a tárgyalópartnerem is tudja, ezt veszített helyzetnek nevezik. Ne feledjük, az irániak rakéta-programja a legfrissebb értesülések szerint már képes manőverezni képes visszatérő robbanótöltetek (Shahab-3B típusú rakéta esetén) alkalmazására és a legóvatosabb becslések szerint is csupán évek választják el őket a közepes hatótávolságú rakétatípus megalkotásától. Ez pediglen a maximum 5500 km-es hatótávolságot jelenti. Körző leszúr, megfelelő távolság beállít, rajzol Európa felé és nem csodálkozik.
És akkor még az EU sokat emlegetett tárgyalásos munkamódszeréről szót sem ejtettünk: ez az a módszer, mely a Közel-Keleten látványos pofáraeséseket hozott már ezidág is (igaz, zsíros üzleteket is, de ezeket ne firtassuk, nem illendő...).
Reális elrettentő ereje csupán Franciaországnak és Nagy-Britanniának van: ez a két ország rendelkezik atomrobbanófejekkel. A tét nagysága miatt már nem tekintem elrettentésnek a külső hadviselésre (értsd: az EU, de legalább a saját országhatárain kívüli hadműveletekre) 98%-ban alkalmatlan, hagyományos eszközökkel felszerelt EU-haderőt. És most akkor el lehet gondolkodni azon: tényleg véletlenül, csupán az „élek még, vaze”-jelzés végett mondta azt Jacques Chirac francia elnök Brestben nemrég, amit mondott...
Nincs nyerő helyzetben az USA sem: a szárazföldi haderő lekötve Irakban (nem mellesleg a hadműveletek évei alatt az elmúlt 70 év legütőképesebb, legjobb eszközökkel felszerelt, leginkább működőképes városi hadviselési tapasztalatokkal gazdagon rendelkező, legharcedzettebb hadseregét kialakítva). Igaz, a Légierő és a Haditengerészet bármikor benne lenne egy vidám vadkacsa-vadászatban (mert azért képzeljük már el egy F-22A Raptor vs. F-4E Phantom II. légiharc várható eredményét), de az arab világnak ennek majdnem olyan rossz visszhangja lenne, mintha ifjabb Bush „12 kedvenc gyermekkori próféta-skiccem” füzetét dobnák le nagy tételben Teherán felett.
Itt vannak még a térség hagyományos rosszfiúi, akik általában készek elvinni a balhét azért, amit a tengerentúlon vagy a mediterrán pocsolya északabbi felében kikevernek: Izrael. A térség legütőképesebb légiereje (a flottában a jelenleg legmodernebb támadó repülőgépeknek számító F-15I Ra’am és F-16I Soufa típusokkal), mely pilótáinak elszántságához, azt hiszem, nem férhet kétség (egy, a térségben többször megfordult ismerősöm jellemzése szerint ha elfogy a légiharc-rakéta, akkor átnyúlnak és eltépik az ellenfél torkát). Nos, Irán kicsit messze van, de amióta a föníciaiak feltalálták a légi utántöltést és az előretolt üzemanyag-felvevő támaszpontot, ez nem jelenthet akadályt. S mint említettem, Izrael a lehetőségekhez képest felkészült: elég említeni az Arrow és a Nautilus rakétavédelmi rendszereket (egyikük sem nyújthat teljes védelmet, ezt el is ismerik, de egy 1993-as római konferencia-nyilatkozatnál, amivel az EU rendelkezik, mint elhárítás, nagyságrendekkel hatékonyabb), a polgári lakosság felkészítését.
Csináljunk egy röpke összegzést: mi sem könnyebb ennél, lévén, hogy műkedvelő vagyok. Maximum a kommentekben kiigazítanak a T. Olvasók... :)
Irán arcvesztés nélkül nem engedhet, de amúgy is nyerő helyzetben van: az időt kell csak húzni, majd a kialakult status quo-t úgyis elfogadja mindenki, mert nem tehetnek mást (vélik ők).
Az EU arcvesztés nélkül nem hátrálhat ki, hiszen ez egyértelmű lenne a teljes kül- és biztonságpolitikai vereséggel, ebből is az igen látványos fajtából. Hogy ez mekkora erkölcsi boost lenne a muzulmán világnak, talán nem kell ecsetelnem. Erősködni, kényszeríteni nem tud, nincs mivel. Marad a könyörgés és a remény.
Oroszország eljátszhatja a közvetítő szerepet, persze gondosan alávágva az USA-nak és alaposan megkérve az árát az EU-nál is (mondjuk rögtön kicsit másképp nézne ki ez a csúnya gázfüggőség és annak kommunikációja). Kérdés, Irán hajlandó-e ebben a játszmában részt venni.
Az USA nehezen léphet: ha bombatámadásokkal operál, azzal az egész muzulmán világot hívaj ki maga ellen, ráadásul ritka nyíltan. Kérdés, bevállalja-e ezt. Meglátjuk: ha igen, az ritka látványos lesz.
Izrael katonai vezérkara a hírek szerint nagyjából nulla hezitálással esne neki Iránnak, egy jól kivitelezett támadássorozattal (mondjuk amerikai segédlettel, a B-2 Spirit még jól jöhet, ha már olyan eszközökről van szó, melyeket nehéz lecsúzlizni egy fedett együttműködésben). Kérdés, mi lesz fontosabb: a jelenlegi „hideg béke” fenntartása az arab szomszédokkal, vagy a nemzetvédelem.
És végül a sötét paci, nem is akármekkora: Kína. Nem szabad elfelejteni, hogy a keleti nagyhatalom az iráni energetikai iparág legnagyobb és legfontosabb partnere, befektetője, vásárlója. A kínai gazdaság energiaéhsége mozgatja már régen az olajárakat és nem az iraki balhé, jegyzem meg halkan. Kína BT-tag: ezek után el lehet képzelni, mennyire lesz egységes és határozott a BT egy Iránnal szemben elrendelendő gazdasági embargó esetében.
Egy esetleges támadáshoz úgysem fogják a BT beleegyezését kérni, így ezen a területen Kína magatartása lényegtelen.

Békés és kivitelezhető (Arcvesztés kizárva, mindkét oldalon: de inkább Irán lesz a keménykedő. Az EU-ról végül is el tudom képzelni, hogy a békés viszony fenntartása jelszavával betérdel) megoldást egyetlen esetben látok: ha Irán beleegyezik (kellő kárpótlásért cserébe, persze, nanám, majd ingyen feladja a nyerő pozícióit), hogy Oroszországban, orosz vagy nota bene nemzetközi felügyelet alatt dúsítsák az uránizotópokat, s a hulladékot is Oroszország kezelje.

Néhány probléma még így is felmerül: például mi lesz a helyszíni ellenőrzéssel? Ki ellenőrzi az odaszállított és visszahozott urán minőségét és mennyiségét? Visszatérhet-e az IAEA Iránba? Hogyan lehet garantálni és ellenőrizni, hogy a dúsított uránért cserébe Irán tényleg lemond az atomprogramjáról?
Mi lesz az egészen biztosan folytatódó iráni közepes- és interkontinentális rakétaprogrammal?

És a legfontosabb: ki fog hinni Iránnak?

4 Comments:

Anonymous Névtelen said...

Lehet pocskondiázni az EU-t, de jelen esetben ha az USA analóg közelségében lenne Irán, és vele tárgyalna sem tudna többet elérni. Miért? Mert hiába van bármi raktáron, Iránt lerohanni nem tudja, erői le vannak kötve.
Az pedig hogy egy kizárólag légioffenzíva milyen hatékony, megmutatta Koszovó, amikor Milosevics serege (amit állítólag cafatokra bombáztak) még egy hónapon át vonult kifele a térségből...

12:31 du.

 
Blogger Trau said...

Napsugarast!

Tavol alljon tolem a pocskondiazas: attol, hogy megallapithato, az EU nem rendelkezik semmilyen komoly, az EU ahtarain kivul bevetheto haderovel, velemenyem szerint nem pocskondiazas, hanem tenymegallapitas.
Az, hogy az EU ennek megfeleloen realis elrettento ero nelkul, ugy is mondhatnam, kello suly nelkul kenyszerul erosebbnel erosebb kompromisszumokat felajanlani, mert masra fizikailag nem kepes, szinten tenykerdes. Nehez izmok neklul kemenyfiut jatszani, megha már regen az EU alapveto biztonsagarol is van szo.

Ki mondta, hogy le akarja rohanni Irant az USA? Komolyan fel sem vetodhet, mint otlet, eppen a T. Olvaso altal irt okok miatt is.

Azt pedig hozzatennem, hogy a koszovoi osszehasonlitas erosen santit: tobb ezer urancentrifugat, atomeromuvet, kutatolabort nehezebb eldugni, mint egy szerb ZU-23 Shilka-t az erdoben...

Udv!

Trau

12:42 du.

 
Anonymous Névtelen said...

A jelen Iráni vezetést az USA határozott fellépése sem tudná meghatni, épp ezért teljesen alaptalan az EU külpolitika ezirányú bírálata. Az EU pedig nem katonai tömb, hogy ilyen jellegű képességekkel egyáltalán szükséges lenne rendelkeznie.
Az írás ebből kifolyólag kizárólag az EU-ról próbál káros képet festeni, e szempontból alaptalanul.

1:10 du.

 
Blogger Trau said...

Napsugarast!

1., A hatarozott fellepes nem az azonnali bombazast jelenti: eleg, ha a masik fel tudja, bombazhatnanak. Ehhez viszont nem artana egy egyseges EU-USA front, mar ami a hiteles elrettentest illeti. Ez jelenleg csak reszleteiben lelheto fel.

2., Az EU igenis torejszik, meghozza igen latvanyosan a katonai erejenek felturbozasara, igy enm igaz, hogy az EU nem katonai tomb. Az _is_ akar lenni, nem csak egy tulmeretes es alig-alig mukodo gazdasagi "kozos piac". Igenis szukseges, hogy az EU rendelkezzen megfelelo harcaszati es csapasmero kepessegekkel, maskulonben folytatodik, ami eddig is volt: a kutya nem veszi komolyan.

Karos kepet nem kell az EU-rol festeni: pingalja maganak, szep kover ecsethuzasokkal. Az USA-tol teljesen figgetlenul, jegyzem meg haélkan. Az, hogy az Egyesult Allamok sokszor sult baromkent viselkedik, nekem, mint EU-allampolgarnak, nem felmentes az EU toketleknedesei alol.
Nem egymashoz, hanem onmagahoz merendo a dolog, ugyanis.


Udv!

Trau

12:40 du.

 

Megjegyzés küldése

<< Home