Repülés, haditechnika, geopolitika, hülyeségeken csámcsogás. Mint a bazárban. :)

kedd, március 14, 2006

Egy igazán jó barát

Talán kissé árnyaltabbá teszi Irán viselkedésének magyarázatát, ha kicsit utánajárunk Kínához fűződő viszonyának. Mert van miért, szavamra.
Csak emlékeztetőül: Kína ugye az ENSZ Biztonsági Tanácsának vétójoggal is rendelkező, állandó tagja. Nos, nem árt, ha az ember nekiáll tömegpusztító fegyverrendszerek kifejlesztésének, erős haverjai vannak: Kína pedig igen erős.

A barátság persze nem alaptalan. 2006. február közepén, amikor már az iráni válság gőzerővel rohant előre, a két ország egy akár 100 milliárd dollár értékű közös energetikai projektet jelentett be. A kínai állami tulajdonú China Petroleum & Chemical Corporation (Sinopec) fogja feltárni és kiaknázni az iráni Yadavaran olajmezőt. Kína emellett 25 éven keresztül évi 10 millió tonna cseppfolyós földgázt vásárol, 2009-től. A Sinopec 51 százalékos részesedéssel rendelkezik majd a Yadavaran olajmezőben mely a várakozások szerint napi 300 ezer hordós olajkitermelésre lesz alkalmas. A maradék részesedések: az indiai Oil and Natural Gas Corporation (O.N.G.C.) 29 százalék, míg a maradék 20 százalék maradhat akár iráni kézben, de nem lehetetlen, hogy azt is egy külföldi olajcég viszi el.
A tulajdonosi konstrukcióból is látható, hogy valószínűleg nem a pénzügyi nyereségmaximalizálás volt az üzlet célja. Sokkal inkább egy megfelelő külpolitikai és gazdasági nyomásgyakorló erővel rendelkező ország „lekötése”. Ebben jó partner Kína: az ország rohamosan fejlődő gazdasága hihetetlen mértékű energiaéhséggel veti magát minden kisajtolható hordó olaj után. Nem szabad elfelejteni, hogy Kína igen magas kockázati felárat is hajlandó megadni a nyersanyagért. Itt például Szudánra hivatkozhatunk, ahova a nyugati olajcégek kivonulása után azonnal betette a lábát. Gyanítom, az ottani olajlétesítmények átvétele után kicsit keményebbek lesznek a kutakat, vezetékeket támadó helyi lázadókkal, mintsem a médiaérzékeny nyugati cégek. 5000 forintos kérdés: a kínai olajcégek biztonsági szolgálatai tagjainak vajon hány százaléka tagja a kínai fegyveres erők alakulatainak?
A kínai olajimport 13 százaléka érkezik egyedül Iránból és a kontinensnyi méretű birodalom külföldi energiafüggősége a gazdaság növekedésével együtt folyamatosan egyre erősebb lesz.
Peking éppen ezért jelentős energetikai befektetéseket eszközölt Indonéziában //néha egy kis szükségállapot//, Venezuelában //egy szerintem teljesen megőrült, populista elnökkel a kormánykeréknél//, a már említett Szudánban //vidám darfuri tömegmészárlás, 200 ezer halott, 2 millió menekült// és Nigériában //nem kevés demokratikus deficit//.
A kínai tervek között szerepel egy Irán-Kazahsztán vezeték kiépítése, szintén kínai a végállomással rendelkező olajszállítmányok számára.

A februári üzletkötés nem az első, csupán az eddigi legnagyobb volumenű. A növekedésre jellemző adat: 1998-ban a két ország kereskedelmi forgalma 1,2 milliárd dollár volt. Ez 2004-ben 7,5 milliárd dollár, 2005-ben 9,5 milliárd dollár.
Kína amúgy is az egyik legaktívabb szereplője az iráni energetikai piacnak. Kutatás, feltárás, fúrás, olajvezetékek – bármi, csak olaj jöjjön ki belőle és az kerüljön haza. Termésetesen a gazdasági élet egyéb területein is aktívak a kínaiak, több mint 100 kínai cég működik Iránban, elsősorban a nehéz- és építőipar (gát- és hajóépítés, acélgyártás, kikötő- és repülőtér- fejlesztés).
A jelek szerint mindkét félnek igencsak sürgős volt az új, óriási üzlet nyélbe ütése, még a kilátásban lévő szankciók bevezetése előtt //Nos, azért jegyezzük meg ismét: a BT-ben Kínának vétójoga van. Kérdés persze, hogy meddig lesz hajlandó elmenni Kína renitensen viselkedő védence érdekében...//. Az üzlet és az ennek fenntartásában érdekelt kínai érdekek leszűkítik az EU és az Egyesült Államok mozgásterét, alaposan megnehezítve az esetleges büntető intézkedések bevezetését. Kína szerint a diplomáciai megoldás amúgy is minden fél érdeke, nem csupán Kínáé és Iráné.

Érdekes analógiákat lehetne vonni talán Irak és Irán közé, már ami az olajipart illeti. Ugye mindannyian emlékezünk még az amerikai támadást megelőző elszánt orosz és francia ellenállásra. Irakban ez a két ország volt leginkább érdekelt az olajkincs kitermelésében, csak éppen nem rendelkeztek olyan érdekérvényesítő erővel, mint amilyennel Kína kétség kívül rendelkezik.
Hozzá kell tennem, természetesen óriási különbséget jelent, hogy Irán ellen (még) nem vezettek be ENSZ-embargót.

A jelenlegi iráni játszma tétje óriási és a helyzetből Kína, Irán és Nyugat-Európa is csak rosszul szállhat ki, legyen szó akár diplomáciai, akár katonai végeredményről. Kínának különösképp csiklandós a helyzete: sikerült magát a Nyugat és Irán közé pozícionálnia. Nem is nagyon tehetett mást, hiszen 2001. és 2004. között a globális olajigény-növekedés egyharmadát Kína okozta. A szakértők szerint 2020-ra Kína olajigénye a jelenlegi állapothoz képest megduplázódik, s fogyasztásának 60 százaléka külföldről származik majd.
A kínai függőséget afrikai és közel-keleti szállítók enyhítik. A kínai növekedés azonban az amerikai gazdasághoz és magához a dollárhoz kötött. Az ország iráni aktivitása akár a két nagyhatalom közötti feszültségekhez is vezethet a közeljövőben. Szakértők szerint eljöhet még az az időpont, amikor Peking rájön: nem áldozhatja fel a Nyugattal folytatott kereskedelmét //Mely, ne felejtsük el, teszi lehetővé a kínai gazdaság felpörgetését! Nem Iránban adják el a ruhák, elektronikai cikkek konténereinek ezreit...// az iráni kapcsolatért, s így érdekes diplomáciai mutatványokra fog kényszerülni, ha meg akarja tartani mindkét stratégiai vonalát.

Megjegyzendő, hogy az amerikai-kínai gazdasági kapcsolatok jelenleg is feszültek. Az amerikai törvényhozók egy része, tekintetbe véve a közel 25 százalékkal meghízott, 201,6 milliárd dolláros külkereskedelmi hiányt (2005-ös adat), keményebb kereskedelmi politikát sürget Kína ellen. Van, amikor ez sikerül is: mint emlékezetes, 2005-ben Kongresszusi segédlettel sikerült visszaverni a kínai C.N.O.O.C. ellenséges felvásárlási akcióját, mely a 9. legnagyobb amerikai olajcég, az Unocal ellen irányult. Az akció egyben arra is egyértelmű jelzés: olajügyben nincs kecmec, a nemzeti érdekek lesznek az elsődlegesek //És itt engedtessék meg egy kikacsintás: nem csak itt írják felül a politikai-biztonsági szempontok az üzletet. Az Egyesült Arab Emirátusokban működő Dubai Port World nevű cég nyerte el hat nagy amerikai kikötő üzemeltetését. A törvényhozás és a közvélemény nyomására végül a cég visszakozott és március 9-én bejelentette: az üzletet átadja egy amerikai bejegyzésű cégnek.//. Azt sem szabad elfelejteni, hogy Kína és az Egyesült Államok ugyanazt a véges mennyiségű stratégiai nyersanyagot habzsolná fel. Ez viszont kikerülhetetlenül konfliktusokat okoz és még fog is okozni a jövőben is. Azt azonban én sem tartom valószínűnek, hogy ez a kompetitív szituáció a közeljövőben katonai konfliktussá nője ki magát.

Nah, de térjünk vissza Iránba. Az amerikai külügyminiszter, Condoleezza Rice elismerte, hogy az Államoknak óvatosan kell lépdelnie és ez semmiképpen sem jelenti a szankciók azonnali bevezetésének sürgetését.
Ezzel együtt megfigyelhető, hogy határozottan és markánsan keményedett fel Washington álláspontja: immár mindenféle urándúsítást elfogadhatatlannak tartanak. Bush elnök, bár „súlyos nemzetbiztonsági problémának” nevezte az ügyet, de a diplomáciai megoldás fontosságát hangoztatta. Nem véletlenül: Washington katonai kapacitása leginkább Irakban és Afganisztánban van lekötve. Itt azonban az is megjegyezhető: kérdés, milyen jellegű katonai beavatkozásra gondolhatunk egyáltalán? Véleményem szerint legvalószínűbb egy korlátozott idejű és célpontszámú légihadjárat a legvalószínűbb, esetleg néminemű, különleges alakulatokkal végrehajtott csapásméréssel. Erre viszont az Amerikai Légierő Stratégiai Parancsnoksága, gyanítom, vidáman készen áll, hiszen a B-2A Spirit-ek, a Tomahawk cirkálórakéták nem Irakban dolgoznak. Arról nem is beszélve, hogy az Izraeli Légierő több, mint szívesen segítene be a helyzet megoldásába.
A katonai forgatókönyvet gyengíti a várható olajár-robbanás, ami a légicsapásokat mondhatni magától értetődően követné. Pláne beszámítva az iráni fenyegetéseket, melyek mi másról szólnának, mint az olajcsapok elzárásáról. Hozzátenném, ez egy öngyilkos akció lenne, hiszen Irán gazdasága az olajkivitelre alapozott.

Irán mindenesetre számíthat Kína és Oroszország kármentő beavatkozására, melyek a szankciók minél későbbi és minél enyhébb bevezetésének elérésére, illetve egy, a Nyugattal szemben nagyobb játékteret eredményező diplomáciai megoldás kialakítására //lásd az orosz kompromisszumos ajánlatot: Irán csak minimális mennyiségű uránt dúsíthatna otthon, szigorúan békés kutatási célokra (hehehe....), míg az erőművekbe már Oroszországban, ellenőrzött körülmények között készülnének el a fűtőelemek//.

Az iráni keményvonalasok a kínai gazdasági kapcsolatot „stratégiainak” nevezték, míg a nyugati fenyegetéseket üresnek titulálták. Az orosz dúsítási ajánlatot folyamatosan lebegteti az iráni küldöttség: gyakorlatilag naponta játszódik le a „megfontoljuk-lehet, hogy tárgyalunk-mégsem tárgyalunk-elutasítjuk” kör ez ügyben. Nem véletlen Szergej Lavrov keddi kifakadása, melyben jelezte, véleménye szerint Irán semmilyen módon sem segíti a helyzet békés megoldását.
Az orosz ajánlatot a Biztonsági Tanács többi tagja is támogatná, de Irán nem adja be a derekát. Pedig már az is figyelmeztető jel lehetne, hogy az ügy egyáltalán a BT elé került, hiszen Peking és Moszkva végig a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (IAEA) előtt akarta tartani az ügyet. A két hatalom szerint az erős gazdasági szankciók a tárgyalások végleges feladására késztetni Iránt //jegyzem meg halkan, az iráni tárgyalási taktika a halogatáson és az átvágáson alapul: ajánlott olvasmány Hassan Rowhani volt iráni küldöttségvezető beszélgetése//.

Nem hallgatható el azonban az sem, hogy Irán kezében is lapulnak ütőkártyák. Az ország a az OPEC második legnagyobb olajexportőre és ellenőrzése alatt tartja a stratégiai fontosságú Hormuzi-szorost is. Természetesen az Amerikai Haditengerészet képes lenne átkelni a szoroson, sőt, talán meg is tisztítani az aknáktól, de kérdés: mekkora veszteséggel?
S hozzá kell tenni, az aknák és a hajó elleni rakéták (az Irán által vásárolt és hadrendbe állított kínai C-801 és C-802-es eszközök sem) nem tudnak különbséget tenni kínai és nyugati tartályhajók között. Arról pedig nem vagyok meggyőződve, hogy a kínai mélytengeri flotta képes lenne saját tartályhajóit megvédeni.

Ezekkel a tényekkel felvértezve Iránnak is van beleszólása a tárgyalások menetébe és főleg azok légkörére. Egyes vészforgatókönyvek szerint, ha egy katonai támadás indulna Irán ellen, az az olajárak megtriplázódását is eredményezhetné, mindössze egyetlen éjszaka alatt.
Érdekes megjegyezni, hogy korábban Irán határozottan tagadta az olajfegyver alkalmazásának szándékát. Az ország az 50-60 dolláros hordónkénti nyersolajárat célozta meg anno, illetve az iráni olajügyi miniszterhelyettes, Mohammad Hadi Nejad-Hosseinian kijelentette: „Irán nem fogja az olajat, mint fegyvert alkalmazni, mert úgy gondoljuk, ennek nagyon rossz hazása lenne a föld népességének nagy részére”. Ekkor még azt is megkockáztatta a miniszterhelyettes: nem lesz embargó, hiszen az ilyen akcióknak nagyon rossz következményei lennének.
Nos, ezeknek a szelíd időknek vége: az olajfegyver használatra kész és az embargó valamilyen formája sem tűnik elképzelhetetlennek. Ehhez persze kellett az IAEA lépése is, mellyel a BT előtt „árulták be” Iránt. Az iráni elnök adja meg az új irányvonalat: Mahmoud Ahmadinejad szerint „a világnak nagyobb szüksége van Iránra, mint Iránnak a világra”.
Az eredmény: február közepe óta, alig egy hónap alatt 8 százalékos nyersolajár-emelkedés.

S hogy mi várható a BT előtti küzdelmekben?
Kína minden erejével azon lesz, hogy elkerülje az Irán elleni embargót, miközben csillapítani igyekszik majd az atomsorompó-egyezmény megsértése miatti amerikai és EU-s aggodalmakat.
Irán továbbra is Kína gazdasági súlyára bazírozik, bízva a kínai vétóban.
Oroszország továbbra is tárgyalni igyekszik majd Iránnal, külügyminiszteri kifakadás ide vagy oda. A célja hasonló Kínáéhoz: elkerülni az ENSZ-szankciókat, szinte bármi áron.
Az Egyesült Államok és az EU pedig arra próbálja majd rávenni Kínát és Oroszországot, hogy belemenjenek az iráni rezsim elleni ENSZ-szankció valamely formájába, megtörni szándékozva a makacs iráni ellenállást.

Érdekes tárgyalások elé nézünk, Kedves Olvasó.

4 Comments:

Blogger Chadminator The One said...

1.: Nagyon köszönöm hoyg úgy általában ennyi forrsából ilyen szinten összegyüjtöd a híreket a világ minden tájáról.

2.: Néha néha idézni fogok tőled és híreid közül ha nem bánod...

2:01 du.

 
Anonymous Névtelen said...

nagyszeru cikkek, de ha lehetne meg kisebb betukkel irva, mert meg olvashatoak :)

4:58 du.

 
Blogger Trau said...

Napsugarast!

chadminator:
Forrasmegjelolessel batran... ;)
Amugy koszonom!

anonymous:
Ize, gyari beallitas, majd megnezem, hol lehet hegeszteni rajta.


Udv!

Trau

1:37 du.

 
Anonymous Thunder said...

Üdv!

Ha nagyobb betű kell IE-ben; controlt nyomd le, és egérgörgő.

7:21 du.

 

Megjegyzés küldése

<< Home