Repülés, haditechnika, geopolitika, hülyeségeken csámcsogás. Mint a bazárban. :)

szombat, február 25, 2006

Quadrennial Defense Review Report 2006, 2. rész

Az általános áttekintés után ideje kicsit boncolgatni a trendeket, melyek nagyjából kiolvashatóak a Quadrennial Defense Review 2006-ból. Mert bár az irat kissé nagyvonalúan kezeli az összefüggések mibenlétét, néhány hangsúlyos terület azért felfedezhető.

Alapvető változást jelent az előző doktrínához képest, hogy a hagyományos, államok közötti háborúkhoz képest a papír szerint a hangsúly immár az irreguláris csapatokkal, csoportokkal történő folyamatos, magas vagy alacsony intenzitású műveletekre helyeződött át. Ezek az ellenséges erők veszélyessége a tömegpusztító fegyverek //ez egyébként Rumsfeldék egyik legfontosabb vesszőparipája, tele van vele az egész QDR 2006...// alkalmazásának lehetőségében, illetve a terror és a propagandaeszközök szakavatott //Jóreggelt! Lassan a Pentagon is felfedezi, hogy ideje lenne valamit tenni a média-fronton is, mert jelenleg ebben a DoD erősen vesztésre áll. Ami érdekes, hogy nem csak az arab világban hanem Európában, de még otthon is. Ennek az okai messzire mennek, talán egy külön anyagban foglalkozom vele.// alkalmazásában rejlik leginkább.
Már említettem, hogy a hagyományos, „két nagy konfliktus egy időben” helyett elhúzódó, akár csak rejtetten, külső (azaz az érintett területek „belső”, hazai erőit mozgósító, kiképző-felszerelő és előtérbe toló) erőkre támaszkodva //klasszikus példák az egy szakasznyi SPECOPS-os erő, vagy a sokat és sok helyen emlegetett „amerikai kiképzőtisztek” használata// vívott, sok apró hadművelet, melyek akár, ellentétben Afganisztánnal és Irakkal, el sem érik a „hivatalos” háború szintjét.
Ezek a harcok azonban kicsit más megközelítést igényelnek, mint egy hagyományos, „odaviszünk mindent, aztán hétnapos pergőtűz”-jellegű, normális háború. A nagy távolságból, gyorsan a konfliktus helyszínére juttatott, kis létszámú csapatnak sokkal inkább egyfajta professzionális minizászlóaljként kell működnie. Ehhez azonban szükséges a terület nyelvének, kulturális szokásainak ismerete //s hogy ez mennyire így van, arra éppen Afganisztán a kiváló példa: az invázió jelentős részét a tálib-ellenes Északi Szövetség és más egységek helyi csapatai vitték véghez. Az amerikai Különleges Erők meg öszvérháton kolbászoltak a hegyekben, s rendelték házhoz a légitámogatást. Hogy a bombák egy része nem a tálibok, hanem a szomszédos szövetséges, amúgy rivális hadúr állásaira került kihordásra, az már törzsi politika...// és az integráció: a már említett egyenruha-független együttműködés. S nem árt a csúcstechnika sem.

A katona önmagában kevés: itt szintén Afganisztán mutatja a példát. A harc aktív részének lezárulta után //immár a Pentagon szerint is: alakulnak a fiúk// nagyon fontos az újjáépítés, a civilek és katonák együttműködése a helyi infrastruktúra újjáépítéében vagy akár csak kialakításában //a sokat emlegetett „hearts and minds”-program, mellyel már Vietnamban is próbálkoztak//.
A fent említett „jófiúk vagyunk”-kampány egyik emlékezetes, de igen tragikus állomása volt az indonéziai cunamit követő nemzetközi, elsősorban amerikai és ausztrál egységeket megmozgató //az ENSZ ez ügyben bemutatott teljes tehetetlenségéről inkább nem nagyon írok, nem lenne igazán szalonképes a szöveg...// akcióban egy mozlim területen mutatták be az Egyesült Államok lehető legbarátságosabb, életmentő arcát. Nem véletlenül nem tetszett ez oly sok mozlim szervezetnek...
HAosnló volt a helyzet Pakisztánban is, ahol a földrengés után egy napon belül már megérkeztek az első amerikai egységek (is).

Az irreguláris erők a hagyományos hadseregektől és hadvezetéstől szokatlannak tűnő műveleteket kívánnak. De mivel nem „rendes”, állami hadseregek elleni küzdelemről van szó, ez nem is annyira meglepő. A dolog lényege a QDR szerint kb. annyi: onnan kell támadni, ahonnan nem várják, s ahonnan igazából sebezhetőek //Ez annak idején mondjuk a németek is felfedezték, lásd a Maginot-vonal gondos kikerülését//.
Az irreguláris hadviselés egyben feltételezi a nagyobb „helyi szakértelmet”. Ez a nyelvtudás, a kulturális ismeretek, a helyi kapcsolatok sokkal fontosabb szerepét jelenti //Itt is vissza lehet utalni az öszvérháton ügető, hátán a legmodernebb célfelderítő és –megjelölő eszközökkel felvértezett SOCOm-harcosra. Akinek a szakálltól és a ruházatától mellesleg a „rendes” alakulatok parancsnokai egyszerűen idegrohamot kaptak. Több olyan történet is ismeretes, amikor a támaszpontokon a terepről érkező harcosokat nem engedték az étkezdében enni és gyakorlatilag rejtőzködve kellett élniük, nehogy egy sokcsillagos nagyeszű borotválkozásra adjon parancsot. Ez az epizód tökéletesen bemutatja az új realitásokhoz alkalmazkodó haderő és a hagyományos, elvágólag intézkedő hadsereg közötti alapvető különbségeket. Szerencsére ez a feszültség a több éves hadakozás tapasztalatainak köszönhetően azóta oldódott: és nem a szakáll tűnt el.//
A nyelvtudás azonban nem lehet csak a törzsek privilégiuma: taktikai szinten, egészen a szakaszokig szükséges a megfelelő nyelvismerettel rendelkező szakértő használata, s nem árt, ha a szakasz többi tagja is többé-kevésbé megérteti magát a helyiekkel.

A megelőzés is nagyobb hangsúlyt kapott a QDR 2006-ban, csak éppen most már az aktív fajta. Ez gyakorlatilag a krízis kirobbanása előtti műveleteket jelenti. A kisebb szabású beavatkozások egy nagyobb hadművelet megelőzését szolgálják. Ehhez azonban ismét a helyieket kell megnyerni: illik akkor válságot elhárítani, ha mondjuk megkérnek rá //Irak és Afganisztán nem válságelhárítás volt, hanem háború//. Itt Haitit ésLibériát emlegeti a dokumentum, mint eme stratégia alkalmazásának kiváló példáit.
Ahhoz, hogy korán oda lehessen csapni, szükséges a megfelelő felderítés, hírszerzés és a rugalmas tervezési-végrehajtási kapacitás. Ez viszont a parancskiadási és felelősségi jogkörök újrahangolását is jelenti, melyre példa volt 2001. szeptember 11-e is: a hagyományos parancsnoki lánc nem felkészült egy percek alatt meghozandó döntésre //Legalábbis ha az nem illeszkedik be a jó öreg „80 Blackjack közeledik Izland felől”-jellegű forgatókönyvbe...//.
A gyors válaszadási képesség nagyobb műveleti önállóságot követel, hiszen még a mai gyors adatátvitel korában is sok lehet az idő, amíg egy-egy akció engedélyezése „keresztülfut” a Pentagonon és/vagy a Fehér Házon.

Folyt. köv. hétfő este...