Repülés, haditechnika, geopolitika, hülyeségeken csámcsogás. Mint a bazárban. :)

hétfő, február 20, 2006

Quadrennial Defense Review Report 2006, 1. rész

Quadrennial Defense Review Report, 2006, 1. rész

Nos, szép hosszú lett a Quadrennial Defense Review Report 2006-os kiadása: mégis aránylag kevés tényt vagy világosnak mondható iránymutatást tartalmaz. Pedig kétszer is átrágtam magam rajta, de tényleg.

Az elkészült irat elméletileg a QDR 2001 óta eltelt időszakot tekinti át, majd elsősorban a középtávú stratégiát határozza meg. Hangsúlyoznám, elméletileg.
Az anyag 92 oldalon keresztül értekezik sok mindenről, talán túl sok mindenről is. Az írás tartalma talán leginkább egy gigantikus kívánságlistaként határozható meg, melyben minimális átkötésekkel követik egymást az egyes tételek. Kiderül továbbá, hogy tartani kell Kínától és nyelvet tanulni fontos dolog. A most megjelent összefoglaló után részleteiben is szétcincálom a dokumentumot, több, itt megjelenő cikkre osztva a szövegtengert.

A QDR 2006-ból immár világosan látható, hogy a terrorizmus elleni küzdelem a „hosszú háborúként” fog bevonulni a történelembe. Ez a háború azonban alaposan különbözik attól, amit a 2001-ben kiadott, előző QDR ábrázolt. Az államok közötti harcok átadták a helyüket az olyan csatározásoknak, melyek megfoghatatlan, az egyes államokhoz nem vagy csak áttételesen köthető szervezetek, csoportok, csapatok ellen kell vívni.

A hadviselés változása teljesen mást értelmet ad az együttműködésnek: legyen szó az egyes fegyvernemek közötti, a civil szervezetekkel történő vagy éppenséggel a külföldi kormányokkal, hadseregekkel közösen végrehajtott közös munkáról. A QDR 2006 készítőinek szeme előtt egy olyan, szoros integrációban cselekvő katonai szervezet lebeg, melyben gyakorlatilag mindegy, hogy az illető harcos milyen színű egyenruhát visel. A képesség alap hadvezetés lényege éppen ez lenne: az egyes hadszíntér vagy akció parancsnoka az adott helyzetnek és feladatnak megfelelő katonát és civilt „kapja ki” a rendelkezésre álló erők „raktárából”. Ehhez azonban valóban szükséges, hogy az egyes fegyvernemek, civil szervezetek a lehető legszélesebb spektrumban legyenek képesek együttműködni.
Átértékelődött a hírszerzés, az információk beszerzése, kezelése, továbbítása és felhasználása is. Gyakorlatilag minden információt, melyet az egyes hadműveleti területeken szereznek bármilyen módszerrel, legalább kétféle módon kerül felhasználásra. Helyben a harcoló alakulat, akár szakasszinten is, az éppen aktuális művelethez szükséges következtetéseket vonja le a kapott információkból. Az információk másodlagos felhasználása már a parancsnokságokon vagy a hazai hírszerzési központokban történik. Itt áll elméletileg össze az a „nagyobb kép”, melynek következtetései aztán visszatérnek a harcoló csapatokhoz. Kép a képben.
A felderítésnek olyan akcióterveket kell készítenie, melyek azonnal végrehajthatóak. Ez persze azt is jelenti, hogy oda a békebeli művelettervezési sebesség, az információkra a háborús helyzetnek megfelelően mindig a lehető leggyorsabban van szükség //ehhez meg arra, hogy a hátország, a harcoló csapatok és a hadszíntéri parancsnokság között zökkenőmentes legyen az információáramlás. Sőt, kiterjesztve a dolgot: ebbe a „mindeki-tud-mindenről” dologba bizony a megfelelő civil hatóságokat is be kell kapcsolni. So called hálózatcentrikus hadviselés, amely viszont csak akkor működőképes, ha az információ valóban akadálytalanul és viharsebesen vágtat a megfelelő helyekre. Ezek után nem meglepő, hogy az amerikai Védelmi Minisztérium igencsak gyümölcsöző kapcsolatokat ápol az Iridium műholdas telefonszolgáltatással...//

A konfliktusokra a hidegháború időszakához képest sokkal hamarabb kell reagálni, hiszen a „régi szép időkhöz” képest már nincsenek hetek-hónapok felkészülni egy-egy előre látható konfliktusra. Éppen ez az egyik fő tézise a QDR-nek: a kiszámíthatatlanság és az előre nem láthatóság. A többé-kevésbé váratlanul felbukkanó krízisek kezeléséhez a gyorsan reagálni képes, expedíciós erőre van szükség. Ennek az erőnek persze a technológiai fölény is a rendelkezésére áll: kiemelt szerepet kap például az információk kezelése, a precíziós fegyverek használata //Ez nem meglepő, több okból sem. Egyrészt több évtizedes amerikai alapstratégia a (volt szovjet) létszámfölény elleni minőségi fölény kialakítása, másrészt a globalizált média világában a sebészeti pontosság már alapvető fontosságú. Hol van már az 1991-es boldog szőnyegbombázós időszak...//.
Az emberhiány jelenleg is fennáll, hiszen több hadszíntéren és még több csendesen fortyogó államban kell a fegyveres erőknek aktívan segítenie az USA érdekeinek megfelelő kormányokat, hadseregeket, egyéb fegyveres testületeket. A megfelelő harci és támogató képességeket kevesebb platformon kevesebb emberrel kell ellátni – ez pedig a csúcstechnológia után kiált. A kevesebb humán erőforrás és az expedíciós feladatok pedig a statikus, előre telepített nagy bázisokon alapuló védelmi politika feladását is jelenti //Erről speciel a németek tudnának mesélni, de ne feledjük el, itt a német belpolitika is nagy szerepet játszott.//. Az új kor új szava: kisebb, de több előretolt bázis, ahol az éppen szükséges létszámú üzemeltető személyzet a felmerülő probléma súlyának megfelelő kiegészítést kap a gyorsan áttelepülni képes harci egységektől.

A QDR 2006 sok tekintetben sem szakít a múlttal. A már „úton lévő”, esetenként még hidegháborús gyökerekkel rendelkező fegyverrendszerek fejlesztését, beszerzését nem kívánja leálítani, ezeket csupán kiegészíti az új elképzeléseknek megfelelő rendszerekkel, eszközökkel. A lépés érthető, hiszen egyrészt Rumsfeld csapata nem akart vagy nem mert ujjat húzni a fegyverlobbival, másrészt a legalább egy generációnyi előny megtartásához több területen is szükség van az előrelépésre. Nehéz lenne például indokokkal alátámasztani a Légierő dédelgetett F-22 Raptor programjának eliminálását, főleg ha a kínai légierő ugrásszerű minőségi és mennyiségi fejlődésére célozunk.
Ami viszont nagyon hiányzik, az a fókuszálás, a prioritások egyértelmű megjelenése. Mert mit is tudunk meg a világról az írás lapjairól? Nos, nagyjából annyit, hogy vannak olyan nemzetek, melyek stratégiai válaszúthoz érkeztek: fejlődésük következő évei-évtizedei döntik el, hogy milyen veszélyt vagy előnyt jelentenek majd az Egyesült Államok számára. India, Oroszország és Kína került megnevezésre, s ebből csupán Kínával foglalkozik néhány mondatnál többet a QDR 2006. Rendben, India kulcsfontosságú partnerré válik, Oroszország, ha a nacionalista és autoriter utat választja, veszélyt jelent majd 20 éven belül. A QDR megközelítéséből kiolvasható, hogy az Egyesült Államok segíteni kívánna Kínának ahhoz, hogy „kulturált” nagyhatalommá váljon, de egyben le szeretné beszélni arról, hogy olyan katonai lépéseket tegyen, mely felborítaná a térség jelenlegi erőegyensúlyát. Azt azonban, hogy ezt hogyan kívánja megtenni az USA, arról sok szó nem esik. Szemérmetesen hallgat a dokumentum arról, hogy India kitüntetett szerepe éppenséggel Kína körbekerítésének egy kulcsfontosságú része; hogy nem véletlen a csendes-óceáni flotta megerősítése, mely hat bevethető repülőgép-hordozót és a tengeralattjárók 60 százalékát jelenti; hogy a volt szovjet tagköztársaságokban létesített amerikai támaszpontok nem csupán az afganisztáni harcok támogatására használhatóak.
Érdekes párhuzamnak ígérkezik az, melyet a The Power and Interest Report elemzője, Dr. Michael A. Weinstein vázolt fel: a hidegháborús szintű fegyverkezési verseny újjáéledése. Ez sokkal bonyolultabb helyzet lenne:
- a két birodalom gazdasága igen erősen összefonódott //lásd az amerikai államháztartási hiány kínai fedezését, a kínai termékek amerikai exportját//;
- Kínának, ellentétben a Szovjetuniótól, _van_ pénze és _van_ technológiája. Elég csupán a kínai légierő ugrásszer fejlődésére, a mélytengeri flotta kiépítésére célozni. Mindkét terület nagyon sok pénzt és fejlett technológiát igényel.
Jelezném, a kínai kormány igencsak szívére vette a QDR006-os jelentés országukra vonatkozó megállapításait. A kínai védelmi szakértők legfőképpen azt fájlalják, hogy az Egyesült Államok nem tágít a folyamatos technológiai, lehetőleg legalább egy neberácuiónyi fölény megtartásától, mely az egész bolygó területét lefedő, megelőző csapásmérési képességben csúcsosodik ki.
Pedig a 2005 kínai védelmi kormánystratégia egy kifejezetten védelmi berendezkedést tükröz, mely megmutatkozik abban is, hogy Kínának hivatalosan nincs katonai támaszpontja az országhatárokon kívül. Ehhez képest a több, mint 100 ázsiai amerikai támaszpont a körülbelül 100 ezernyi katonával kínai szemszögből legalábbis erős kihívást jelenthet.

Egyes vélemények szerint a Pentagon stratégái a legnagyobb hibát ott követték el, hogy nem voltak képesek „átpofozni” a Védelmi Minisztériumot az unipoláris, azaz egyetlen hatalmi centrummal // a kíváncsiak számára elárulom: USA// rendelkező világképről arra a többközpontú világhatalmi szerkezet felismerésére, melyet Condoleezza Rice már jó ideje elfogadtatott az amerikai külügyminisztériummal. Ez a hiányosság a QDR 2006 teljes egészén észrevehető.
Problémák lesznek a pénzügyekkel is. Az elemzők egyöntetű véleménye szerint a QDR gyakorlatilag a megjelentett formában és tartalommal nem finanszírozható. A benne foglaltak egyszerűen túl sok költségvetési forrást igényelnek. Mivel a QDR készítői „elfelejtették” felállítani az egye területek, programok prioritási sorrendjét, a feladat a Kongresszusra vár. Ez viszont már politikát, lobbizást, alkukat jelent, amiből a fegyveres erők számára igen ritkán sül ki pozitív végeredmény.

A következő rész az elmúlt évek és műveletek tapasztalataival, tanulságaival foglalkozik, várhatóan néhány napon belül.