Repülés, haditechnika, geopolitika, hülyeségeken csámcsogás. Mint a bazárban. :)

hétfő, február 27, 2006

Repülős hírek, #65

Ketten is könnyebben megsérültek, amikor február 24-én egy katonai gyakorlórepülőgép kényszerleszállást hajtott végre Ankarában. Az hírügynökség jelentése szerint a gép egyik hajtóműve repülés közben leállt, majd a gép a város Cayyolu negyedében egy üres mezőre kényszerleszállt. A gép a török hadsereg repülő kiképző központjából, Guvercinlik támaszpontjáról szállt fel.

16 darab kínai vadászrepülőgépet vásárol Banglades Kínától, 94 millió dollárért. Az üzlet a bangladesi légierő modernizálásának egy újabb lépése. A kormány részéről a vásárlást Minister Hafizuddin Ahmed, a vízügyekért (és ideiglenesen a védelmi ügyekért is) felelős miniszter február 23-án jelentette be, bár a szerződést még múlt év végén írták alá. A miniszter ugyanakkor nem nevezte meg a típust //vélhetően nem a Szuhoj-család licencgyártású típusai, hanem a kínai MiG-21-esek valamelyik F-7-es variánsa//. Kína hagyományosan Banglades legnagyobb katonai szállítója, a jelenlegi 65 vadászgépből és 39 helikopterből álló légierő is kínai és ex-szovjet típusokból áll.

Február 22-én hajtották végre ez első harci felszállást a legújabb Nimitz-osztályú hordozó fedélzetéről. A történelmi repülés során a A Reagan 2003-ban állt hadrendbe, anyakikötője San Diego. A hordozó az 5. flotta állományában tevékenykedik. A repfedélzetről a Carrier Air Wing 14 működik: Strike Fighter Squadron 22 "Redcocks", Strike Fighter Squadron 25 "Fist of the Fleet", Strike Fighter Squadron 113 "Stingers", Strike Fighter Squadron 115 "Eagles", Airborne Early Warning Squadron 113 "Black Eagles", Tactical Electronic Warfare Squadron 139 "Cougars", Carrier Logistics Support Squadron 30 "Providers", és a Helicopter Anti-Submarine Squadron 4 "Black Knights".

Kérdés, hogy leáll-e a Boeing C-17A Globemaster III-as gyártósora a 180. példány leszállítása után. A Pentagon QDR2006-os jelentése szerint az új gépekre nincs szükség, így ha új szerződés máshonnan nem érkezik, akkor 2008-ban megszűnik a gyártás. Az Amerikai Légierő tisztviselői szerint az újabb C-17-esek szerint inkább a KC-135 Stratotankerek lecserélésére kell fordítani a költségvetési forrásokat. A Boeing viszont Kongresszuson keresztül próbál nyomást gyakorolni, hiszen 30 ezer munkahelyről van szó 700 cégnél. Természetesen a katonai szakértők szerint is szükség van, hiszen a jelenlegi flotta, köszönhetően az igen magas kihasználtságnak //a normál „béketempóhoz” képest háromszor-négyszer annyit repülnek a gépek//, a tervezett 30 ezer üzemórás sárkány-élettartamból 12 ezer órát már le is repült. A QDR 2006 szerint is egyre nagyobb szükség van a légi szállító kapacitásra, a gyorsan előre telepíthető csapatok kiszolgálásra. A Boeing eddig 146 gépet szállított le a megrendelt 180 gépből. A Légierő szerint a modernizált 125 darab C-5 Galaxy-val együtt elégséges teljesítmény áll majd rendelkezésre. Tavaly ősszel John Handy tábornok, aki jelenleg a Légierő légiszállításért felelős parancsnokajelezte, hogy még legalább 42 további C-17-esre van szükség.

Február 21-én visszatárt az Edwards Légitámaszpontra a harmadik legyártott RQ-4 Global Hawk pilóta nélküli felderítő repülőgép. Az UAV-3-as jelű gép 167 bevetésen több mint 4800 repült órát teljesített a délkelet-ázsiai térségben. A gépet eredetileg tesztpéldánynak építették be, de a Global Hawkokat szinte azonnal bevetették 2001. szeptember 11-e után. Az UAV-3-ast januárban két sorozatgyártású RQ 4A Global Hawk váltotta fel a térségben, így a gép visszatért az Egyesült Államokba. Az eredeti tervek szerint az UAV-3 évente csupán körülbelül 40 tesztrepülést hajtott volna végre, azt is csupán néhány esztendőn keresztül. A gép négyszer ennyit repült alig 18 hónap alatt. A gép bevethetősége elérte a 95 százalékot, egy alkalommal 40 bevetést teljesített egymás után, meghibásodás nélkül. A hadműveleti területeken a Global Hawk-flotta 260-nál több bevetésen 5400 repült órát gyűjtöt be.

Megérkezett az első három orosz Mi-17V5 helikopter február 21-én az Aragua állabeli Libertador légitámaszpontra, Venezuelába. A helikoptereket részlegesen szétszerelt állapotban egy Antonov An-124 Ruszlan repülőgéppel hozták át az óceánon. 2006. végéig még további 7 ilyen helicopter érkezik meg a megrendelt 33 gépből. Három jabb Mi-17-es május-június környékén kerül Venezuelába. A most beérkezett első három fecske 20 napon belül megkezdheti a normal katonai repüléseket.

Kényszerleszállást hajtott végre elővigyázatosságból egy Northrop-Grumman E-2C Hawkeye repülőgép a Chambers Field Légitámaszponton. A gép 15 perces körözés és vizuális ellenőrzések után szállt le. A gép pilótája helyi idő szerint 17:10-kor jelzett vészhelyzetet. A futóművek, mint később kiderült, rendben kijöttek, de a műszerfalon a kontrol-lámpa hibát jelzett. A repülőgép végül, a megfelelő tűzoltó-kísérettel 17:25-kor rendben leszállt.

Február 20-án kényszerleszállást hajtott végre a Malajziai Légierő egyik Aerospatiale Alouette helikoptere. A két pilóta és a rakodásért felelős személy megsérült, állapotuk stabil. A helikopter a Kluang mellett működő Mahkota támaszponton zuhant le a kifutópályára. A helikopter pilótáit, Mohd Yazid Yusuf őrnagyot és Mohd Suhaimi Salleh őrnagyot, illetve Mohd Zamri Mat Saad törzsőrmestert a bázis kórházában látták el. A helikopter helyi idő szerint 09:52-kor szenvedett katasztrófát, amikor a géppel hajtómű nélküli leszállást gyakoroltak.

Február 21-én lezuhant az Amerikai Tengerészgyalogság VMFA-122 századának egy F/A-18C Hornet vadászbombázó repülőgépe. A Beaufort Légitámaszponton működő egység repülőgépe Key West partjaihoz közel zuhant le, helyi idő szerint 17:00 körül. A rutin gyakorlórepülést végrehajtó pilóta sikeresen katapultált és a Haditengerészet kutató-mentő szolgálata halászat ki az óceánból.

Ausztrália kénytelen lesz C-17-eseket venni: az öreg C-130-asok nem bírják az iraki és az afganisztáni 3 éves terhelést. A kormányzat emiatt legalább négy C-17 Globemaster III-ast lesz kénytelen vásárolni, összesen 2 milliárd dolláros költséggel. A brit és amerikai erők szükségleteit 1-2 hét alatt lehet kielégíteni a szállító repülőgépek segítségével //erről azért és a helyszínen dolgozóktól markánsan más információkkal rendelkezek//, addig az ausztrál csapatok hosszú hónapokat várnak az utánpótlásra. Az idős Herculesek ráadásul nem képesek az Ausztrál Védelmi Erők új gyöngyszemét, az M-1A1 Abrams harckocsit elszállítani. Az ausztrál védelmi minisztérium ezért kénytelen amerikai, brit, sőt, orosz szállító repülőgépeket bérelni az utánpótlás és a felszerelések, személyek szállításához. Az új repülőgépek egyben az Airbus A400M típus vereségét is jelzik. A beszerzendő C-17-esek valószínűleg a richmondi 36. század kötelékében repülnek majd. A hivatalos bejelentést várhatóan az ország új költségvetésének, vagy a 10 évre szóló, 50 milliárd dolláros összegről szóló Védelmi Képességi Tervének bemutatásakor (2006. közepén) ejtik meg. A gépek darabonként 220 millió dollárba kerülnek, de a kiképzés, az elektronikus hadviselési berendezések és az alkatrészek újabb összegeket emésztenek fel. Az ausztrál SAS afganisztáni kitelepítéséhez 18 Kuvait-Kabul C-17-járatra volt szükség. Irakba pedik két C-130H Hercules jár három esztendeje minden nap, alaposan leterhelve a repülőgépeket, a személyzetet és a pótalkatrész-raktárakat.

Egy újabb Herculessel kevesebb: a Kanadai Légierő egy Herculesét parancsolta földre a kor és a magas repült óraszám. Ez egyre kényelmetlenebb Ottawa számára, hiszen hamarosan igencsak nehézkes lesz az afganisztáni kanadai kontingens ellátása is, merthogy nem lesz mivel. A védelmi tárca számításai szerint idén még két gépet lesznek kénytelenek leállítani. Ezután csupán 28 C-130-as marad elméletileg bevethető hazai és nemzetközi szállítási feladatokra. Ennek legjobb esetben is csupán 60 százaléka repülőképes. A kanadai fegyveres erők már így is civil légifuvarozó társaságokra szorul, hogy képes legyen ellátni az Afganisztánban harcoló erőket. Az új, konzervatív kormány számára igencsak égető probléma a megfelelő légi szállítókapacitás minél gyorsabb megteremtése. Az előző, liberális kormányzat még tavaly ősszel jelentette be, hogy 5 milliárd dollárért 16 új szállító repülőgépet fog vásárolni. A legesélyesebbnek a legújabb, C-130J változatú Herculest tartják, de az Airbus sem felejtette el az egyelőre még nem is repülő A400M típusát //”gyors” beszerzésről volt szó, nem 20 év múlva kellenek a gépek, jegyzem meg halkan...//, míg a Boeing az eggyel nagyobb kategóriájú gépet, a C-17 Globemaster III-ast próbálja eladni. Rick Hillier tábornok szerint a jelenlegi flotta „csaknem teljesen üzemképtelen” lesz három éven belül, amikor az első új repülőgépek megérkeznének – a legoptimistábbak szerint legalábbis megjöhetnek. Az óvatosságot támasztja alá az az apró tény, hogy a kanadai erők fegyverbeszerzéseinek átlagosan 15 év az átfutási ideje. A kanadai Hercules-flotta a világon a legöregebb és szakértők szerint a magas kor és a repült óraszám miatt minden évben két újabb repülőgép leállítása várható. Kényszermegoldásként a kanadaiak felszerelését két hajóval Törökországba vitték, majd onnan ex-szovjet Il-76 Candid teherszállító gépekkel Kandaharba repülték át. Az Iljusinok járják a heti rendszeres utánpótlás-járatot is a kanadai Trentonból.

szombat, február 25, 2006

Quadrennial Defense Review Report 2006, 2. rész

Az általános áttekintés után ideje kicsit boncolgatni a trendeket, melyek nagyjából kiolvashatóak a Quadrennial Defense Review 2006-ból. Mert bár az irat kissé nagyvonalúan kezeli az összefüggések mibenlétét, néhány hangsúlyos terület azért felfedezhető.

Alapvető változást jelent az előző doktrínához képest, hogy a hagyományos, államok közötti háborúkhoz képest a papír szerint a hangsúly immár az irreguláris csapatokkal, csoportokkal történő folyamatos, magas vagy alacsony intenzitású műveletekre helyeződött át. Ezek az ellenséges erők veszélyessége a tömegpusztító fegyverek //ez egyébként Rumsfeldék egyik legfontosabb vesszőparipája, tele van vele az egész QDR 2006...// alkalmazásának lehetőségében, illetve a terror és a propagandaeszközök szakavatott //Jóreggelt! Lassan a Pentagon is felfedezi, hogy ideje lenne valamit tenni a média-fronton is, mert jelenleg ebben a DoD erősen vesztésre áll. Ami érdekes, hogy nem csak az arab világban hanem Európában, de még otthon is. Ennek az okai messzire mennek, talán egy külön anyagban foglalkozom vele.// alkalmazásában rejlik leginkább.
Már említettem, hogy a hagyományos, „két nagy konfliktus egy időben” helyett elhúzódó, akár csak rejtetten, külső (azaz az érintett területek „belső”, hazai erőit mozgósító, kiképző-felszerelő és előtérbe toló) erőkre támaszkodva //klasszikus példák az egy szakasznyi SPECOPS-os erő, vagy a sokat és sok helyen emlegetett „amerikai kiképzőtisztek” használata// vívott, sok apró hadművelet, melyek akár, ellentétben Afganisztánnal és Irakkal, el sem érik a „hivatalos” háború szintjét.
Ezek a harcok azonban kicsit más megközelítést igényelnek, mint egy hagyományos, „odaviszünk mindent, aztán hétnapos pergőtűz”-jellegű, normális háború. A nagy távolságból, gyorsan a konfliktus helyszínére juttatott, kis létszámú csapatnak sokkal inkább egyfajta professzionális minizászlóaljként kell működnie. Ehhez azonban szükséges a terület nyelvének, kulturális szokásainak ismerete //s hogy ez mennyire így van, arra éppen Afganisztán a kiváló példa: az invázió jelentős részét a tálib-ellenes Északi Szövetség és más egységek helyi csapatai vitték véghez. Az amerikai Különleges Erők meg öszvérháton kolbászoltak a hegyekben, s rendelték házhoz a légitámogatást. Hogy a bombák egy része nem a tálibok, hanem a szomszédos szövetséges, amúgy rivális hadúr állásaira került kihordásra, az már törzsi politika...// és az integráció: a már említett egyenruha-független együttműködés. S nem árt a csúcstechnika sem.

A katona önmagában kevés: itt szintén Afganisztán mutatja a példát. A harc aktív részének lezárulta után //immár a Pentagon szerint is: alakulnak a fiúk// nagyon fontos az újjáépítés, a civilek és katonák együttműködése a helyi infrastruktúra újjáépítéében vagy akár csak kialakításában //a sokat emlegetett „hearts and minds”-program, mellyel már Vietnamban is próbálkoztak//.
A fent említett „jófiúk vagyunk”-kampány egyik emlékezetes, de igen tragikus állomása volt az indonéziai cunamit követő nemzetközi, elsősorban amerikai és ausztrál egységeket megmozgató //az ENSZ ez ügyben bemutatott teljes tehetetlenségéről inkább nem nagyon írok, nem lenne igazán szalonképes a szöveg...// akcióban egy mozlim területen mutatták be az Egyesült Államok lehető legbarátságosabb, életmentő arcát. Nem véletlenül nem tetszett ez oly sok mozlim szervezetnek...
HAosnló volt a helyzet Pakisztánban is, ahol a földrengés után egy napon belül már megérkeztek az első amerikai egységek (is).

Az irreguláris erők a hagyományos hadseregektől és hadvezetéstől szokatlannak tűnő műveleteket kívánnak. De mivel nem „rendes”, állami hadseregek elleni küzdelemről van szó, ez nem is annyira meglepő. A dolog lényege a QDR szerint kb. annyi: onnan kell támadni, ahonnan nem várják, s ahonnan igazából sebezhetőek //Ez annak idején mondjuk a németek is felfedezték, lásd a Maginot-vonal gondos kikerülését//.
Az irreguláris hadviselés egyben feltételezi a nagyobb „helyi szakértelmet”. Ez a nyelvtudás, a kulturális ismeretek, a helyi kapcsolatok sokkal fontosabb szerepét jelenti //Itt is vissza lehet utalni az öszvérháton ügető, hátán a legmodernebb célfelderítő és –megjelölő eszközökkel felvértezett SOCOm-harcosra. Akinek a szakálltól és a ruházatától mellesleg a „rendes” alakulatok parancsnokai egyszerűen idegrohamot kaptak. Több olyan történet is ismeretes, amikor a támaszpontokon a terepről érkező harcosokat nem engedték az étkezdében enni és gyakorlatilag rejtőzködve kellett élniük, nehogy egy sokcsillagos nagyeszű borotválkozásra adjon parancsot. Ez az epizód tökéletesen bemutatja az új realitásokhoz alkalmazkodó haderő és a hagyományos, elvágólag intézkedő hadsereg közötti alapvető különbségeket. Szerencsére ez a feszültség a több éves hadakozás tapasztalatainak köszönhetően azóta oldódott: és nem a szakáll tűnt el.//
A nyelvtudás azonban nem lehet csak a törzsek privilégiuma: taktikai szinten, egészen a szakaszokig szükséges a megfelelő nyelvismerettel rendelkező szakértő használata, s nem árt, ha a szakasz többi tagja is többé-kevésbé megérteti magát a helyiekkel.

A megelőzés is nagyobb hangsúlyt kapott a QDR 2006-ban, csak éppen most már az aktív fajta. Ez gyakorlatilag a krízis kirobbanása előtti műveleteket jelenti. A kisebb szabású beavatkozások egy nagyobb hadművelet megelőzését szolgálják. Ehhez azonban ismét a helyieket kell megnyerni: illik akkor válságot elhárítani, ha mondjuk megkérnek rá //Irak és Afganisztán nem válságelhárítás volt, hanem háború//. Itt Haitit ésLibériát emlegeti a dokumentum, mint eme stratégia alkalmazásának kiváló példáit.
Ahhoz, hogy korán oda lehessen csapni, szükséges a megfelelő felderítés, hírszerzés és a rugalmas tervezési-végrehajtási kapacitás. Ez viszont a parancskiadási és felelősségi jogkörök újrahangolását is jelenti, melyre példa volt 2001. szeptember 11-e is: a hagyományos parancsnoki lánc nem felkészült egy percek alatt meghozandó döntésre //Legalábbis ha az nem illeszkedik be a jó öreg „80 Blackjack közeledik Izland felől”-jellegű forgatókönyvbe...//.
A gyors válaszadási képesség nagyobb műveleti önállóságot követel, hiszen még a mai gyors adatátvitel korában is sok lehet az idő, amíg egy-egy akció engedélyezése „keresztülfut” a Pentagonon és/vagy a Fehér Házon.

Folyt. köv. hétfő este...

kedd, február 21, 2006

Repülős hírek, #64

Hazatér a Szingapúri Légierő első három AH-64D Apache Longbow harcihelikoptere. A helikoptereket eddig az Egyesült Államokban, Arizonában használták a pilóták kiképzésére. Az első „hazai” Apache már szerepel is a szingapúri 2006 Asian Aerospace kiállításon.
Szingapúr még 1999-ben rendelt 20 darab Apache Longbow-ot, melyből az első nyolc helikoptert 20002-ben szállították le. A gépeket eddig Arizonában repülték a szingapúri pilóták, közel 8 ezer balesetmentes repült órát gyűjtve össze. A maradék 12 helikopter első példányát 2006. januárjában vették át, az „második” kontingens 3 gépét szállították át a városállamba.

Egyes értesülések szerint Bulgária véglegesen döntött: február 24-én írják alá a szerződést az olasz Aleniával. Az üzlet 5 új C-295-ösök az Alenia C-27J Spartan gépeket ütötték ki a versenyből. A 12 gépes üzlet értéke 270 millió euró.

Az EADS CASA nyerte meg a Portugál Légierő taktikai szállító és haditengerészeti járőrrepülőgép-megrendelését //hátha a portugálok meg is kaphatják a gépeket, ellentétben Venezuelával, ugye...//. A spanyol építésű C-295-ösök az Alenia C-27J Spartan gépeket ütötték ki a versenyből. A 12 gépes üzlet értéke 270 millió euró.
A gépekből hét szállító, míg öt VIMAR haditengerészeti felderítő és járőröző konfigurációbankerül Portugáliába. A tucatnyi új C-295-ös összesen 24 kisebb kisebb EADS CASA C-212-est vált fel, melyek az 1970-es évek óta repülnek szállító, tengeri felderítő és elektronikai zavaró feladatokat. A CASA-gépek emellett kiegészítik a portugál Lockheed Martin P-3C Orion nagy hatótávolságú haditengerészeti felderítőgépeket.
Az öt C-295 VIMAR-feladatú gépből három az EADS CASA integrált taktikai rendszerét kapja meg, mely radar- és elektooptikai felderítő rendszerekkel keresi a rossz fiúkat. A gépek gyorsan visszaalakíthatóak egyszerű szállítási feladatok végrehajtására is.
Az első gépet másfél éven belül érketik meg, majd ezután másfél hónap alatt a teljes flottát leszállítják. Elsőként a szállító C-295-ösök kerülnek a Portugál Légierőhöz.

Költöznek a cseh Gripenek: Pardubicéből fognak dolgozni idén június és november között. Ez jó hír a spottereknek, hiszen ezen a légitámaszponton sokkal kevesebb hangár van, így könnyebb lehet a Gripenek fényképezése az indítózónából. Az ok: a támaszpontot felújítják.
Közben az utolsó öt, 10 hetes Gripen-kiképzést kapó cseh pilóta is elutazott Svédországba február 20-án. Visszatérésük után teljes lesz a 21 fős kiképzett pilótacsapat, hiszen a képzés második részét már Csehországban kapják meg.
Csehország jelenleg 8 pilótát tart 24 órás készültségben, a NATO-nak alárendelve. További 8 pilóta már visszatért Svédországból és a Caslav Légitáaszponton a kiképzés maradék részét kapják meg épp. A Gripen-pilóták többsége egyébként MiG-21MF Fishbed-veterán.
A cseh Gripenek amúgy márciusban visszarepülnek Svédországba, továbbfejlesztésre. Ez nem terheli a cseh költségvetést, mert az eredetileg megkötött szerződés része ez a frissítés.
A gépek mindegyike egy hónapot tölt Svédországban, majd az utolsó gép 2007. augusztusára készül majd el.

hétfő, február 20, 2006

Quadrennial Defense Review Report 2006, 1. rész

Quadrennial Defense Review Report, 2006, 1. rész

Nos, szép hosszú lett a Quadrennial Defense Review Report 2006-os kiadása: mégis aránylag kevés tényt vagy világosnak mondható iránymutatást tartalmaz. Pedig kétszer is átrágtam magam rajta, de tényleg.

Az elkészült irat elméletileg a QDR 2001 óta eltelt időszakot tekinti át, majd elsősorban a középtávú stratégiát határozza meg. Hangsúlyoznám, elméletileg.
Az anyag 92 oldalon keresztül értekezik sok mindenről, talán túl sok mindenről is. Az írás tartalma talán leginkább egy gigantikus kívánságlistaként határozható meg, melyben minimális átkötésekkel követik egymást az egyes tételek. Kiderül továbbá, hogy tartani kell Kínától és nyelvet tanulni fontos dolog. A most megjelent összefoglaló után részleteiben is szétcincálom a dokumentumot, több, itt megjelenő cikkre osztva a szövegtengert.

A QDR 2006-ból immár világosan látható, hogy a terrorizmus elleni küzdelem a „hosszú háborúként” fog bevonulni a történelembe. Ez a háború azonban alaposan különbözik attól, amit a 2001-ben kiadott, előző QDR ábrázolt. Az államok közötti harcok átadták a helyüket az olyan csatározásoknak, melyek megfoghatatlan, az egyes államokhoz nem vagy csak áttételesen köthető szervezetek, csoportok, csapatok ellen kell vívni.

A hadviselés változása teljesen mást értelmet ad az együttműködésnek: legyen szó az egyes fegyvernemek közötti, a civil szervezetekkel történő vagy éppenséggel a külföldi kormányokkal, hadseregekkel közösen végrehajtott közös munkáról. A QDR 2006 készítőinek szeme előtt egy olyan, szoros integrációban cselekvő katonai szervezet lebeg, melyben gyakorlatilag mindegy, hogy az illető harcos milyen színű egyenruhát visel. A képesség alap hadvezetés lényege éppen ez lenne: az egyes hadszíntér vagy akció parancsnoka az adott helyzetnek és feladatnak megfelelő katonát és civilt „kapja ki” a rendelkezésre álló erők „raktárából”. Ehhez azonban valóban szükséges, hogy az egyes fegyvernemek, civil szervezetek a lehető legszélesebb spektrumban legyenek képesek együttműködni.
Átértékelődött a hírszerzés, az információk beszerzése, kezelése, továbbítása és felhasználása is. Gyakorlatilag minden információt, melyet az egyes hadműveleti területeken szereznek bármilyen módszerrel, legalább kétféle módon kerül felhasználásra. Helyben a harcoló alakulat, akár szakasszinten is, az éppen aktuális művelethez szükséges következtetéseket vonja le a kapott információkból. Az információk másodlagos felhasználása már a parancsnokságokon vagy a hazai hírszerzési központokban történik. Itt áll elméletileg össze az a „nagyobb kép”, melynek következtetései aztán visszatérnek a harcoló csapatokhoz. Kép a képben.
A felderítésnek olyan akcióterveket kell készítenie, melyek azonnal végrehajthatóak. Ez persze azt is jelenti, hogy oda a békebeli művelettervezési sebesség, az információkra a háborús helyzetnek megfelelően mindig a lehető leggyorsabban van szükség //ehhez meg arra, hogy a hátország, a harcoló csapatok és a hadszíntéri parancsnokság között zökkenőmentes legyen az információáramlás. Sőt, kiterjesztve a dolgot: ebbe a „mindeki-tud-mindenről” dologba bizony a megfelelő civil hatóságokat is be kell kapcsolni. So called hálózatcentrikus hadviselés, amely viszont csak akkor működőképes, ha az információ valóban akadálytalanul és viharsebesen vágtat a megfelelő helyekre. Ezek után nem meglepő, hogy az amerikai Védelmi Minisztérium igencsak gyümölcsöző kapcsolatokat ápol az Iridium műholdas telefonszolgáltatással...//

A konfliktusokra a hidegháború időszakához képest sokkal hamarabb kell reagálni, hiszen a „régi szép időkhöz” képest már nincsenek hetek-hónapok felkészülni egy-egy előre látható konfliktusra. Éppen ez az egyik fő tézise a QDR-nek: a kiszámíthatatlanság és az előre nem láthatóság. A többé-kevésbé váratlanul felbukkanó krízisek kezeléséhez a gyorsan reagálni képes, expedíciós erőre van szükség. Ennek az erőnek persze a technológiai fölény is a rendelkezésére áll: kiemelt szerepet kap például az információk kezelése, a precíziós fegyverek használata //Ez nem meglepő, több okból sem. Egyrészt több évtizedes amerikai alapstratégia a (volt szovjet) létszámfölény elleni minőségi fölény kialakítása, másrészt a globalizált média világában a sebészeti pontosság már alapvető fontosságú. Hol van már az 1991-es boldog szőnyegbombázós időszak...//.
Az emberhiány jelenleg is fennáll, hiszen több hadszíntéren és még több csendesen fortyogó államban kell a fegyveres erőknek aktívan segítenie az USA érdekeinek megfelelő kormányokat, hadseregeket, egyéb fegyveres testületeket. A megfelelő harci és támogató képességeket kevesebb platformon kevesebb emberrel kell ellátni – ez pedig a csúcstechnológia után kiált. A kevesebb humán erőforrás és az expedíciós feladatok pedig a statikus, előre telepített nagy bázisokon alapuló védelmi politika feladását is jelenti //Erről speciel a németek tudnának mesélni, de ne feledjük el, itt a német belpolitika is nagy szerepet játszott.//. Az új kor új szava: kisebb, de több előretolt bázis, ahol az éppen szükséges létszámú üzemeltető személyzet a felmerülő probléma súlyának megfelelő kiegészítést kap a gyorsan áttelepülni képes harci egységektől.

A QDR 2006 sok tekintetben sem szakít a múlttal. A már „úton lévő”, esetenként még hidegháborús gyökerekkel rendelkező fegyverrendszerek fejlesztését, beszerzését nem kívánja leálítani, ezeket csupán kiegészíti az új elképzeléseknek megfelelő rendszerekkel, eszközökkel. A lépés érthető, hiszen egyrészt Rumsfeld csapata nem akart vagy nem mert ujjat húzni a fegyverlobbival, másrészt a legalább egy generációnyi előny megtartásához több területen is szükség van az előrelépésre. Nehéz lenne például indokokkal alátámasztani a Légierő dédelgetett F-22 Raptor programjának eliminálását, főleg ha a kínai légierő ugrásszerű minőségi és mennyiségi fejlődésére célozunk.
Ami viszont nagyon hiányzik, az a fókuszálás, a prioritások egyértelmű megjelenése. Mert mit is tudunk meg a világról az írás lapjairól? Nos, nagyjából annyit, hogy vannak olyan nemzetek, melyek stratégiai válaszúthoz érkeztek: fejlődésük következő évei-évtizedei döntik el, hogy milyen veszélyt vagy előnyt jelentenek majd az Egyesült Államok számára. India, Oroszország és Kína került megnevezésre, s ebből csupán Kínával foglalkozik néhány mondatnál többet a QDR 2006. Rendben, India kulcsfontosságú partnerré válik, Oroszország, ha a nacionalista és autoriter utat választja, veszélyt jelent majd 20 éven belül. A QDR megközelítéséből kiolvasható, hogy az Egyesült Államok segíteni kívánna Kínának ahhoz, hogy „kulturált” nagyhatalommá váljon, de egyben le szeretné beszélni arról, hogy olyan katonai lépéseket tegyen, mely felborítaná a térség jelenlegi erőegyensúlyát. Azt azonban, hogy ezt hogyan kívánja megtenni az USA, arról sok szó nem esik. Szemérmetesen hallgat a dokumentum arról, hogy India kitüntetett szerepe éppenséggel Kína körbekerítésének egy kulcsfontosságú része; hogy nem véletlen a csendes-óceáni flotta megerősítése, mely hat bevethető repülőgép-hordozót és a tengeralattjárók 60 százalékát jelenti; hogy a volt szovjet tagköztársaságokban létesített amerikai támaszpontok nem csupán az afganisztáni harcok támogatására használhatóak.
Érdekes párhuzamnak ígérkezik az, melyet a The Power and Interest Report elemzője, Dr. Michael A. Weinstein vázolt fel: a hidegháborús szintű fegyverkezési verseny újjáéledése. Ez sokkal bonyolultabb helyzet lenne:
- a két birodalom gazdasága igen erősen összefonódott //lásd az amerikai államháztartási hiány kínai fedezését, a kínai termékek amerikai exportját//;
- Kínának, ellentétben a Szovjetuniótól, _van_ pénze és _van_ technológiája. Elég csupán a kínai légierő ugrásszer fejlődésére, a mélytengeri flotta kiépítésére célozni. Mindkét terület nagyon sok pénzt és fejlett technológiát igényel.
Jelezném, a kínai kormány igencsak szívére vette a QDR006-os jelentés országukra vonatkozó megállapításait. A kínai védelmi szakértők legfőképpen azt fájlalják, hogy az Egyesült Államok nem tágít a folyamatos technológiai, lehetőleg legalább egy neberácuiónyi fölény megtartásától, mely az egész bolygó területét lefedő, megelőző csapásmérési képességben csúcsosodik ki.
Pedig a 2005 kínai védelmi kormánystratégia egy kifejezetten védelmi berendezkedést tükröz, mely megmutatkozik abban is, hogy Kínának hivatalosan nincs katonai támaszpontja az országhatárokon kívül. Ehhez képest a több, mint 100 ázsiai amerikai támaszpont a körülbelül 100 ezernyi katonával kínai szemszögből legalábbis erős kihívást jelenthet.

Egyes vélemények szerint a Pentagon stratégái a legnagyobb hibát ott követték el, hogy nem voltak képesek „átpofozni” a Védelmi Minisztériumot az unipoláris, azaz egyetlen hatalmi centrummal // a kíváncsiak számára elárulom: USA// rendelkező világképről arra a többközpontú világhatalmi szerkezet felismerésére, melyet Condoleezza Rice már jó ideje elfogadtatott az amerikai külügyminisztériummal. Ez a hiányosság a QDR 2006 teljes egészén észrevehető.
Problémák lesznek a pénzügyekkel is. Az elemzők egyöntetű véleménye szerint a QDR gyakorlatilag a megjelentett formában és tartalommal nem finanszírozható. A benne foglaltak egyszerűen túl sok költségvetési forrást igényelnek. Mivel a QDR készítői „elfelejtették” felállítani az egye területek, programok prioritási sorrendjét, a feladat a Kongresszusra vár. Ez viszont már politikát, lobbizást, alkukat jelent, amiből a fegyveres erők számára igen ritkán sül ki pozitív végeredmény.

A következő rész az elmúlt évek és műveletek tapasztalataival, tanulságaival foglalkozik, várhatóan néhány napon belül.

szombat, február 18, 2006

Repülős hírek, #63

2008-tól a Davis-Monthan Légitámaszpont „roncstelepére” kerülnek a megfáradt F-117 Nighthawk bombázó repülőgépek. A légi harcászatot forradalmasító, igencsak szögletes gépek 20 év szolgálat után kerülnek nyugdíjba. A Pentagon bejeletése szerint bár a program végleges finomítása még folyik, de valószínűleg mind az 52 gép a sivatagi tárolótelepre kerül. Elméletileg ugyan lehetőség lenne néhány F-117-es eladására megbízhatóm szövetséges országoknak, de nem valószínű, hogy ilyen adásvételre sor kerül. Valószínűleg múzeiumba is kerülhet egy vagy több példány.
50 gép jelenleg a 49. Vadászrepülő Ezred állományában repül a Holloman Légitámaszponton, míg két másik tesztszázadoknál szolgál. Ebből az egyik a híres Nellsi Légitámaszponton, A 835-ös oldalszámú gép hivatalosan az eglini 53. Ezred állományába tartozik.
A gépek kivonását a karbantartásigény és a magas üzemeltetési költségek miatt hozták előre 2011-ről 2008-ra.
A gép utódjai számosak: az F-22A Raptor, és a pilóta nélküli RQ-4A/B Global Hawk nagy magasságban repülő stratégiai felderítő repülőgép.

Szimultán bombavetést hajtottak végre a Koreai Légierő F-15K Slam Eagle repülőgépe február 16-án. A bevetés során egyszerre három Mk-82-es JDAM ejtőlőszert engedett el a vadászbombázó Mach 0.9-nél, 20 ezer láb magasságból, az . A három bomba a cél középpontjától átlagosan 2,1 méterre csapódott be. A gép a floridai Eglin Légitámaszpontról szállt fel a bevetésre.

Saját csúcsot döntött a Northrop Grumman MQ-5B Hunter felfegyverzett pilóta nélküli repülőgépe január 5-én. A gép több mint 21 órát repült egyszerre. Ez csaknem 10 órával nagyobb teljesítményt jelent, mint az eredeti RQ-5A Hunteré.
Nőtt a teherbírás is, hiszen a legnagyobb felszállótömeg 1950 fontra nőtt. A Northrop Grumman megnövelte a Hunter középső szárnytartályának méretét és csökkentették a diesel hajtómű étvágyát is.
A csúcstartó repülésre a Cochise gyártelepen került sor, Dél-Arizona felett. A gép január 4-én szállt fel, majd másnap ért vissza a kifutóra.
Az első MQ-5B Hunter rendszer, mely hat repülőgépet és három földi irányítóállomást jelent, a Hadsereg 224. Katonai Felderítő egysége állítja hadrendbe. A rendszert azonnal használni is fogják a hadszíntereken.
Az RQ-5A Hunter-ek eddig már több mint 19 ezer repült órát gyűjtöttek össze a Balkán és Irak felett.

Erősen töpreng India azon az ajánlaton, melyet Nagy-Britanniától kapott. Az üzlet lényege nyolt ex-Királyi Haditengerészeti Sea Harrierről szól, melyeket oktatási és kiképzési célokra használhatnának. A szóban forgó nyolc Sea Harrier
FRS.51
-es flottáját segítenék. Egy indiai szakértő csapat már meg is vizsgálta a Sea Harriereket, melyek a 801 Naval Air Squadron állományából kerülnek ki március végén. Azt még nem tudni, hogy csak hat vagy mind a nyolc gép átvételéről van szó, a döntést az indiaiak mondják ki.
Ha mindenki rábólint, a vásárlás már a 2006-07-es pénzügyi évben megtörténhet.
Hivatalos források szerint azonban „butulnak” az átadott gépek, mert a britek az AIM-120 AMRAAM rakétákat és a szükséges rendszereket nem adják át Indiának.

Lezuhant az Egyesült Államok Tengerészgyalogságának két CH-53E Super Stallion szállító helikoptere február 16-án éjjel. A gépek Djibouti partjaitól nem messze zuhantak az óceánba. A 12 főnyi személyzetből két túlélőt találtak, a többieket még keresik. A katasztrófa oka egyelőre nem ismert, de az első vizsgálatok szerint kizárható az ellenséges tűz. A gépek a HMH-464 nehéz szállító helikopterszázad gépei voltak, mely a Marine Corps Air Station New River Tengerészgyalogsági Légitámaszponton állomásozik Jacksonville-ben. A két helikopter a
Combined Joint Task Force Horn of Africa kontingens részeiként repültek egy két órásra tervezett éjszakai gyakolróbevetést, amikor lezuhantak. A két túlélőt a dzsibuti fegyveres erők katonái mentették ki az Adeni-öbölből, Ras Siyyan városától nem messze. A sérülteket még szombaton átszállították a németországi Landstuhlban működő regionális egészségügyi központba. Az egyik sérültet térdsebével még szombaton meg is operálták, míg a másik sérültet megfigyelés alatt tartják. Ő a koponya és a törzs zúzott sebei mellett szennyezett tengervizet lélegzett be, állapota stabil.
A kutató-mentő akcióban az Egyesült Államok mellett Djibouti és Franciaország katonái is részt vesznek. A mentőcsapatok már megtalálták a CH-53E-k roncsainak nagy részét.


Egy kis dél-amerikai flottamozgás:

Bolívia:
6 darab Neiva T-25 Universal (oldalszám: FAB 501-től FAB 505-ig) repülőgépet adományozott az országnak Brazília 2005. november 10.én. A gépek a Fuerza Aérea Boliviana (FAB) Grupo Aéreo 21 (GA 21) alakulatánál repülnek.

Brazília
A Base Aérea de Anápolis (BAAN) támaszponton üzemelő 1° Grupo de Defesa Aérea (1º GDA) mindegyik F-103E/D (Mirage IIIEB/DB) repülőgépét kivonták a hadrendből 2005. december 15-én. Amíg meg nem érkeznek a nemrég vásárolt Mirage-2000C/D gépek, addig ideiglenesen Northrop F-5E Tiger II-es gépekkel repülnek tovább az alakulat pilótái.

Chile
Az Chilei Légierő első két F-16D Block 50M típusú új vadászbombázója 858 és 859 oldalszámokkal a nemrég reaktivált Grupo Aereo Nº 3 "Los Condores " állományába került 2006. január 31-én. A gépek az Iquique légitámaszpontra kerültek.

Kolumbia
2005. december 8-án a Fuerza Aérea Colombiana (FAC, Kolumbiai Légierő) szerződést írt alá a brazil Embraer céggel 25 Kawasaki BK117-es helikopter ARC218 oldalszámmal a Kolimbiai Nemzeti Hadsereg állományába került 2005. december 22-én. A gépet előzőleg Kanadában alakították át a haditengerészeti feladatok ellátására.

Ecuador
Megkapta a második, egyben utolsó CASA C-212-400 könnyű szállító repülőgépét az Ecuadori Hadsereg 2006. januárjában. A 477-es gyári számú gép AEE-302 oldalszámot kapta meg.

Paraguay
Szintén 6 darab Neiva T-25 Universal (oldalszámok: FAP 0131-0135) repülőgépet kapott Brazíliától a Paraguay Légierő 2005. december 6-án. A gépeket a Grupo Aéreo de Instrucción kiképzőegység repüli majd a Silvio Pettirossi légitámaszponton. A Brazil Légierőben a 1834, 1848, 1918, 1928 és 1932 oldalszámot viselték a most átadott gépek.

Uruguay
Egy UH-13 Esquilo (Aerospatiale AS-355F2) kétturbinás helikoptert adományoz a brazil kormány az Uruguay Haditengerészetnek. A N-7061 oldalszámú gép átadásának időpontja még nem ismert.
Az Uruguay Légierő két Bell 212-es helikoptert kapott 2005. októbere és decembere között. Az egyik gép a FAU-032 oldalszámot kapta. Az üzlet pénzügyi fedezetét a FAU-090 oldalszámú AS-365N2 helikopter eladása teremtette meg. A két új helikopter a
Escuadrón Aéreo Nº 5 (EA 5) alakulatnál szolgál.

Venezuela
3 darab Mi-17-V5 vásárolt a Venezuelai Légierő 2005. december 21-én. A gépeket a Kazan Helikoptergyár szállítja le 2006. első negyedévében. A gépek gyári száma 004M160, 004M161 és 004M162.

Good news

Elfelejtettem mondani, hogy az Aranysas repülős havilap külsős munkatársává (cikkírójává) avanzsáltam. Az első, a következő generációs amerikai harci kutató-mentő heikopterekről szóló írásom a februári számban jelent meg.

péntek, február 17, 2006

Helikopterek és PSZH-k a Hamasznak?

Meglehetősen érdekes ötletről számol be a Haaretz online kiadása. A hír szerint egy magas rangú orosz katonatiszt elmodnat, hogy Moszkva a meghívás mellett dönthet úgy is, hogy felfegyverzi az új Palesztin Hatóságot, azaz a Hamaszt. Méghozzá nem is akármivel, hanem két Mil Mi-17 közepes szállító helikopterrel és páncélozott szállító harcjárművekkel.
A dolog több okból is érdekes. Ugye egyrészt a szállító helikopterekkel egy izraeliek által ellenőrizhetetlen határátlépési lehetőség nyílna meg. A Mi-17-esbe kb. 4000 kilogramm teher pakolható, ez akár meglehetősen sok fegyvert jelent fordulónként.
Ha jól emlékezem, a palesztinok BTR40, BRDM-1 és egyiptomi Walid PSZH-kat használtak, de ezek az izraeli légitámadások áldozatául estek, csakúgy, mint a Mi-8 és Mi-17 Hip helikopterek.

Érdekes lesz.

Repülős hírek, #62

Kazani Mil Mi-172-esek kerülnek Ciprusra. A február 16-án bejelentett üzlet értelmében a Kazan Helikoptergyár két tűzoltásra átalakított helikoptert szállít 2007. közepéig a szigetre. A Mi-172-esek a legmodernebb kommunikációs, navigációs és avionikai eszközökkel lesznek felvértezve.

Nem vásárol több Seahawkot Szingapúr. A légierő parancsnoka, Lim Kim Choon tábornok bejelentette, hogy a tavaly vásárolt hat Sikorsky S-70B Seahawk hajók és tengeralattjárók ellen bevethető helikopter elégséges a feladatok végrehajtásához. A városállam eredetileg 12 helikoptert akart beszerezni, de ezt 2004-ben a költségvetési megszorítások miatt hat darabra csökkentették, melyből csupán négyet szereltek fel a szükséges ASW-rendszerekkel.
A Sikorsky az Eurocopter és az NH Industries elől halászta el az üzletet. A 2005. januárjában megkötött szerződés szerint hat S-70B érkezik 2008 és 2010 között, plusz két további gépre is opciót kapott Szingapúr. Ezt a két gépes kontingenst „engedte el” a szingapúri kormány, de az utolsó két gép teljes felszerelése még napirenden van.
Szingapúr hat új fregattjára telepíti majd a helikoptereket.

Telt ház lesz a Csendes-óceánon idén nyáron: három hadgyakorlaton négy repülőgép-hordozó és kísérőcsapata cirkál majd a vizeken. Ezek egyike a Norfolkban állomásozó CVN-65 USS Enterprise lesz, de érkezik hordozó az Atlanti-óceánról is, amire már régen nem volt példa.
A hordozók együttműködve is dolgoznak majd, bevonva más államok haditengerészeteinek egységeit is.
Három hordozó és kísérőik a Tengerészgyalogság és a Légierő egységeivel közösen „játszik” majd a Csendes-óveán nyugati részén.
Egy magányos battlegroup a „Rim of the Pacific” hadgyakorlaton vesz részt július közepén, majd két hordozó augusztusban fog egyött dolgozni.

Meg akarja erősíteni kirgizisztáni támaszpontját Oroszország. A tervek szerint még 2006-ban megduplázzák a repülőgépek és a személyzet létszámát a Kant légitámaszponton, mely a kirgiz fővárostól, Bishektől 20 mérföldre nyugatra található.
Az orosz kontingens egyik legfontosabb feladata a kirgiz pilóták kiképzése az L-39 Albatros gyakorlógépekkel. A bázis harciasabb feladatokat is ellát, hiszen 2003. októberében ide települtek azok a gépek, melyek a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete (CSTO - Örményország, Fehéroroszország, Kazahsztán, Kirgizisztán, Tadzsikisztán és Oroszország) egységeinek légitámogatását adják.

Kilenc darab F-5E/F Tiger II-es könnyű vadászrepülőgépet vásárolna Brazília Szaúd-Arábiától. A hat együléses F-5E és a három kétüléses F-5F 24 millió dollárért kerülhet a Brazil Légierő birtokába. Ha az üzlet megvalósul, leghamarabb júniusban érkezhetnek meg a régi-új Tiger II-esek.

A Pentagon február 6-án kiadott öt éves stratégiai víziójának (QDR) véleményével ellentétben a Légierő sziklaszilárd: márpedig a feladatai ellátásához 381 F-22 Raptorra van szüksége. A Pentagon pedig világosan közli: csak körülbelül 180 darabot tud megvásárolni a Lockheed Martin méregdrága vadászgépéből.
A már említett QDR hivatalosan nem az ára, hanem az érdemei szerint kezeli az F-22-est. Meglehetősen röviden, csupán az egyik prioritásként szerepel a 180 gépről szóló megjelölés. Ez természetesen nem hivatalos, a költségvetési forrásokat is érintő döntés.
A QDR csupán egyetlen oldalon foglalkozik a taktikai repülőgépekkel, ebből az F-22 egyetlen mondatot kapott.
A visszafogott megjelenés, körítve a Fehér Ház legutóbbi költségvetési javaslatával, 183 darab F-22A-t jelent – ez csupán négy gépes növekmény az előző év elképzeléseihez képest. A gyártósor plusz két éves üzemeltetése biztosítja, hogy átfedés lesz az F-22-esek és az F-35 Joint Strike Fighter gyrtása között. Elemzők szerint a Raptor esete is kiváló példa arra, hogy milyen nehéz érvekkel megvédeni a nagy értékű beszerzéseket...

A gonosz-gonosz spanyolok! Azok!

Kulturális fejtörésbe kezdett Spanyolország: lehet-e Mohammedet égetni vagy nem? A spanyol településeken ugyanis vidám ünnepélyekkel emlékeznek meg az Ibériai félszigetre 711-ben betört és onnan 1492-ben kivert mozlim hadsereg eltávolításáról. A mórok néven ismert hódítók kiverését „Moros y Cristianos” fesztiválokkal ünneplik meg a XVI. század óta, melynek egyik hagyományos eleme a próféta („la Mahoma”) bábujának ablakon kihajítása és utcai elégetése. Namármost az egyre fokozódó nemzetközi helyzetben viszont attól tartanak, hogy a lassan félezer esztendős népszokásból lázongás és balhé leend az arab világban.
Nesze neked multikulti Európa...

A folytatás legyen mondjuk Norvégia. Ahol a kormány, a helyi mozlim közösség vezetőivel együtt pirította meg nyílt színen Velbjorn Serbekket, aki az aprócska Magazinet lapban le merte hozni a 12 karikatúrát. A dolog külön szépsége, hogy a norvég szociális és munkaügyekért felelős miniszter, Bjarne Hakon Hassen egy sajtóértekezletben látta az ügyet megoldhatónak. A dolog szép lehetett: a tudósítás szerint a terem tömve volt imámokkal, s Serbekk vette az üzenetet: vége a dalnak, ha élni akar, jöhet az alázatos bocsánatkérés. Így is történt, s Mohammed Hamdan, a Norvég Iszlám Tanács elnöke nagyvonalúan megbocsátott. Mi több: az újságíró életére személyesen vállalt védelmet.
Jelezném: gyakorlatilag egyfajta maffia-stílusú dolog történt. Nem a norvég állam, annak rendvédelmi szervei, hanem egy mozlim vezető szava a garancia az újságíró és családja életének szavatolására. Szerintem riasztó. Gyakorlatilag a norvég állam asszisztál a saját hatalmának leépítéséhez. Micsoda dolog az, hogy egy vallási vezető garantálja bárkinek a biztonságát egy demokratikus országban?!?!?! Mindezt a kormány jóváhagyásával, sőt, őszinte örömére? Az agyam eldobom...
Egyébként pontosan ez volt az, amire a francia banlieu-k lázongói is törekedtek: az állam vonuljon ki és adja át a helyi csoportoknak a hatalmat. Most hogy ez Norvégiában vallási köntössel sikerül, igencsak figyelemre méltó dolog. Mert vegyük észre, hogy az önbíráskodás, a zsarolás, a fenyegetés az, ami itt kristálytisztán előbukkant.
Gyakorlatilag az igazságszolgáltatást, a bűnüldözést engedte ki a kezéből a norvég kormány. Tiszta üzenetet küldve az egész norvég sajtónak: ezentúl a mozlim vallási vezetők jóindulatától függ a munkátok, az életetek. Cenzúra, iszlám köntösben (lásd az előző hírt is).

Ha már karikatúrák, meg szólásszabadság: az iráni Kayhan napilap karikatúráinak apró gyűjteménye. Jó étvágyat hozzá.

Lazításképp néminemű Irán.
Figyelemre méltó esemény történt a napokban: elsőként nyilatkozott úgy az iráni ultrakonzervatív vallási vezetés, hogy a shari’a szerint a nukleáris fegyver használata megengedhető. Csupán a célt kell megfelelően meghatározni.
A kijelentést Mohsen Gharavian, Mesbah Yazdi ayatollah tanítványa tolmácsolta. Nem elfelejtendő, hogy Yazdi, Ahmadinejad iráni elnök szellemi mentora.
Európa, figyelem, lehet lazítani: csupán ellentámadásról van még szó. Egyelőre.

A jelek szerint nem volt teljesen véletlen Chirac elnök bresti, nagy visszhangot kiváltott beszéde. Párizs felsorakozni látszik az Egyesült Államok mellé, amikor Iránt egyre nagyobb veszélyforrásnak ábrázolja. Philippe Douste-Blazy francia külügyminiszter mostani kijelentése, mely szerint „nincs olyan békés célú program, amelybe beleillene az, amit Irán most művel”, elég erőteljesnek számít. Bár egyfajta naivitás megmaradt, már ami „a nemzetközi közösség nagyon nyomatékos üzenetét” illeti: Teheránnak esze ágában sincs „észhez térni.” Ezt azért Ahmadinejad natanzi látogatása is eléggé egyértelműen jelezte.

Érdekesen alakítja véleményét Mohamed ElBaradei, a Nemzetközi Atomügynökség (IAEA) elnöke. A jeles diplomata szerint nem lehet kompromisszumot elérni Iránnal, ha a nemzetközi közösség nem fogadja el, hogy uránt dúsít. Ezt azért érdekes lesz lenyeletni az érintett tárgyaló delegációval.
Arról nem is beszélve, hogy Irán már az eddigi tárgyalások során is ott csalt, ahol tudott és a megegyezések egyikét sem tartotta be. Valóban sok értelmét látom a további tárgyalásoknak.
Mármint az időhúzáson kívül, ugyebár.

Törökországi kultúrharc.
Azt már tudjuk, hogy 2005. bestsellere Törökországban a Mein Kampf volt. Bezony, Hitler főműve sokszázezres példányszámban kelt el, az olvasóközönség mondhatni habzsolja. Gyanítom, utoljára az 1930-as években lehetett az említett író kötete egy ország könyveladási listájának élén (ellenkező bizonyítékokat örömmel fogadok a jól ismert emilcímemen: traucsacskaittakukachelyegmailpontocskatidecom). Az viszont egy újabb érdekes momentum, hogy a valaha forgatott legdrágább török film, a „Farkasok völgye: Irak” olyan szinten tartalmaz USA- és zsidóellenes elemeket, hogy az már szinte elképesztő. Külön kiemelném a zsidó származású(!) amerikai börtönorvost, aki Abu Ghraib(!!) mélyén iraki foglyok veséit operálja ki(!!!) szakmányban, hogy azokat izraeli(!!!!) és nyugati(!!!!!) betegeknek adja el (New York – London – Tel Aviv tengely felbukkan jól). Az amerikaiak természetesen egytől egyig pszichopata vérengző vadállatok, akiket a hős török katonák menet közben jól lelőnek.
Nem meglepő, hogy a film bemutatója zajos siker volt, a török elit egymás sarkát taposta le. A filmről meleg szavakkal emlékezett meg Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök felesége („Olyan büszke vagyok mindannyiukra...”) is. A török parlament elnöke, Bulent Arinc a film „realizmusát” (!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!) emelte ki.
A látogatottságról: 3 nap, 1,2 millió néző.
Érdekes lesz, ahogy Törökország radikalizálódik. Főleg ugye a Kemal Atatürk örökségét foggal-körömmel védő hadsereg miatt, akinek igencsak nehéz dolga lesz, ha az esetlegesen fellángoló (és már régen és mélyen jelen lévő) Amerika-ellenes mozgalmakat valahogy kezelnie kell. Szemük előtt lebeghet az algériai példa...

A Hamasz közben azt követeli az Egyesült Államoktól, hogy vegye le a terrorszervezetek listájáról és feltételek nélküli tárgyalásokat kezdjen Washington a terrorszervezettel. A kívánságokat Moussa Abou Marzook, a szervezet politika szárnyának helyettes vezetője fogalmazta meg, mialatt Damaszkuszban járt.

csütörtök, február 16, 2006

Kikötés

Nos, az új szemeszter első hetének oktatási zátonyain átvergődve a szólásszabadság zászlaja alatt hajózó délceg fregattomat (gyönyörű képzavar, megtartom: írói szabadság) ismét a blogom kikötőjébe irányítom. Van miért.

Lássuk, mit vadásztam karikatúra-ügyben?

Elsőként a Daily Pundit kiváló elemzésére hívnám fel a figyelmet: a kronológiai ívet nagyon szépen felíró, eseménymagyarázó darab. Minden magyar újságírónak kötelezővé tnném átolvasásást. Arról már én is sokat írtam, hogy az egész botránynak semmi köze nem volt a spontán kitört népharaghoz. Nos, ez az elemzés ezt talán még kristálytisztábban mutatja be.

A soron következő két írás szerzője azonos, Victor Hanson. Első, „Mit fog tenni Európa?” címet viselő darabjában példának okáért arra keresi a választ, hogy miért Hollandia és Dánia, a két leginkább multikulti állam került a szélsőséges mozlimok célkeresztjébe, miközben az a Lengyelország, mely jelentős iraki kontingenst tart fel, aktívan részt kérve a harcokból már a legelejétől fogva, az a Lengyelország, ahol a mai napig nagy a római katolikus egyház és a keresztény vallás szerepe, szép csendesen éldegél.

Második írásában, mely saját blogján jelent meg, arról értekezik, amit már én is feszegettem néhányszor: a tolerancia és a multikulti egyirányú működéséről. Érdekes meglátások a globalizációról, az egyoldalú vallási cenzúra exportjáról Európa felé.

Dennis Prager az amerikai média mély hallgatásának okait kutatja művében. Külön kiemelendő észrevétele, hogy míg Európában számos ország számos lapja leközölte a képeket, az amerikai média gyakorlatilag egy-két helyi vagy egyetemi újság kivételével ettől mereven elzárkózott. Prager a miértekre és az elzárkózás követkeményeire koncentrál.

(via Cox&forkum)

Helyzetjelentés Pakisztánból, ahová éppen áttevődött a hisztéria súlypontja. Sok mindent megértek, például hogy a norvég Telenor helyi érdekeltségének üzlete célpont, mert norvég, meg a CD- és DVD-boltok biztosan a dekadens Nyugat filmjeit és zenéit árusították, de árulja el valaki: a benzinkuatk és a buszpályaudvarok mit ártottak?

Ha már NOL: Révész Sándor egy remek cikket írt, Exportverseny címmel. Érdemes elolvasni, a demokrácia és a cenzúra exportjának versenyére hívja fel a figyelmet. Számomra különösen érdekes volt a volt szovjet blokk és az Irán-Hamasz tengely közötti hasonlóság felfedezése.

Más:

A Newsweek nemzetközi kiadásában értekezett Európa jövőjéről Fareed Zakaria. Az apropót a most megjelent 160 oldalas OECD-jelentés adja, a következtetések több, mint borúlátóak (zárójelben teszem hozzá, hogy Samuel P. Huntington „Kik vagyunk mi? – az amerikai nemzeti identitás dilemmái” című könyvének olvasása közben akadtam bele ebbe a cikkbe. Több, mint érdekes a néhány egybecsengés...), a Lisszabon 2010 porgramra külön kitér.
Az írás végkicsengése: igen rossz lesz nekünk.

Jut’ eszembe, Európa! Meg Fhansziaohszág! Elég erőteljes kritikát kapott a francia bűnüldözés és börtönrendszer az Európai Bizottságtól. Alvaro Gil-Robles ismételten (hiszen ne feledjük a tavaly októberi esetet, amiből érdekes módon nem lett botrány... ) elmeszelte a mindenféle demokratikus eszményekre és annak működtetésére büszke franciákat.
Ez egybecseng azzal a Nicolas Sarkozy által most indított vizsgálattal, mely a terorizmus gyanújával fogva tartott elítéltek kínzásáról próbál képet alkotni. Öt volt rendőrtiszt bevallása szerint 195-ben javában verték és elektrosokkolták a gyanúsítottakat. Nem, nem amerikaiak, francia rendőrök. Nem is Gitmóban vagy az Abu Graib-börtönben, hanem Franciaországban. Csak a tévedések elkerülése végett...

És egy aranyos karikatúra, szintén francia érdekeltséggel:

hétfő, február 13, 2006

Egy képfelrakás és azok leszedésének története

Akik a hétvégén ellátogattak blogomra, találkozhattak a 12 elhíresült dán karikatúrára. A képeket olvasói kérésre raktam fel, majd más olvasók észrevételei miatt szedtem le.

Úgy döntöttem, hogy a képeket egy állandóan látható menüponttal teszem elérhetővé, így egyrészt alapját veszti a "fenegyereket játszás", illetve a "heccelés" vádja, de ugyanakkor a szólásszabadság sem korlátozódik.

Uff, beszéltem.

Repülős hírek, #61

Nehézséget okoz a kanadai fegyveres erők számára annak a CH-124A Sea King helikopternek a pótlása, mely több mint egy hete zuhant le Dánia partjainál. A gép a HMCS Athabaskan fedélzetéről hiányzik, mely hajó a zászlóshajója annak a többnemzetiségű köteléknek, mely gyakorlóbevetést hajt végre a térségben. A hajó várhatóan csak a spanyolországi Malaga kikötőjébe érve kap új helikoptert, március 8-a körül.
A pórul járt, 438-as oldalszámú helikopter február 2-án zuhant le Dánia partjaitól 50 kilométer távolságban, a rombolótól nem messze, miközben éjszakai leszállást gyakoroltak a hajó tatjára.
A gép öt főnyi személyzete megmenekült. A katasztrófa oka még nem ismert, az emberi tényező és a műszaki hiba egyaránt lehetséges. A vizsgálatot segíti, hogy a helikoptert kiemelték a tengerből.

Január 21-én sikeresen zárult le a Lockheed Martin mariettai üzemében a C-5 Galaxy-re szerelt új hajtómű első tesztje. A próbaüzem a C-5 megbízhatóságnövelési és újrahajtóművezési programjának (RERP) volt fontos állomása.
Az első hajtóművezésen a hajtómű működés közbeni vizsgálatát végezték el, álló helyzetben. Tesztelték a sugárféket, a hajtómű teljes fordulatszám-tartományát és a fedélzeti elektronika működését is. Kisebb hegesztenivalóktól eltekintve a teszt sikeresnek bizonyult.
A RERP célja, hogy a C-5 Galaxy-flotta békeidőben 75 százalékos rendelkezésreállást érjen el békeidőben. A böhönyéket új, üzemanyag- és karbantartás-takarékosabb General Electric F138-GE-100 hajtóművekkel szerelik fel. A gépeket emellett több mint 70 ponton alakítják át. A RERP-en 112 C-5A, C-5B és C-5C változat esik át. A gépeket a RERP előtt az Avionikai Modernizációs Programon verik keresztül, mely egy vadonatúj pilótafülkét és avionikai rendszert jelent, egyfajta „digitális gerincet” adva az öreg masináknak. Csak ezek után jöhetnek az új hajtóművek, melyeket természetesen már az új avionika vezérel, digitálisan.
A Légierő 15 C-5-öse végzett már az AMP-szerelősoron, vagy fog végezni hamarosan. Ezek közül három már Mariettában van, ahol a hajtóműveket szerelik éppen rájuk.
A program végén a Galaxy-k új típusjelzést kapnak: C-5M jelzéssel repülnek tovább. Bár a gépek gyorsabbak nem lesznek, de erősebbeké és robusztusabbakká válnak. Nő a teherbírás, csökken a felszállópálya-igény, gyorsabban érik el az utazási magasságot, ezáltal üzemanyagot is lehet spórolni. Ráadásul a gépek már képesek lesznek a nemzetközi civil utasforgalomban is részt venni. A várakozások szerint a 112 C-5-öst 2020-ig látják el az új rendszerekkel.

Jelentősen csökkent az ausztrál Blackhawkok repideje. Az ausztrál védelmi erők azért voltak kénytelen csökkenteni a repült órák számát, mert nincs elegendő pilóta a haditengerészet és a hadsereg kötelékeiben, illetve karbantartási problémák is felmerültek.
A legnagyobb bajban a haditengerészet van. A nemrég rendszeresített Kaman S-2G Super Seasprite helikopter repidejét 1800 óráról 975-re csökkentették, a pótalkatrészek hiánya miatt. Az S-76 Seahawk-ok ehhez képest még jól jártak, a 4200 óráról 3300 órára csökkenéssel, melynek okaként az új karbantartási rezsim bevezetését jelölték meg. A régi karbantartási előírásokat egy 2005. augusztusában befejeződött vizsgálat után változtatták meg. A vizsgálatot a 2005. áprilisi Sea King-tragédia indította el, ekkor az indonéziai Nias szigeténél lezuhant helikopterben kilencen veszítették életüket. A katasztrófa okaként a nem helyes karbantartási és ellenőrzési kultúrát jelölte meg az esetet kivizsgáló bizottság.
A Sea King-ek idei repülhető óraszáma 2000-ről 1200-ra csökkent, szintén a niasi katasztrófa utórezgéseként. A haditengerészet 136 pilótájából 45 hiányzik és ez is megnehezíti a feladatok ellátását.
A hadsereg is óraszámot csökkent idén: a Blackhawk-ok 8600 helyett csak 7500 órát repülhetnek. Az ok: előre nem látott mélységű karbantartások, illetve a szerkezet repedéses hibáinak kijavítása. Csökkentik a nemrég beszerzett ARH Tiger harci helikopterek repülési idejét, a kiképzett személyzet hiánya miatt.

Átadták az első Hkp 15 jelzést kapott AgustaWestland A109 LUH könnyű szállító helikoptert a Svéd Hadsereg számára. A 15022-es sorozatszámot, 22-es oldalszámot kapott, 13752-es gyári számú helikoptert Stuttgarton, Egelsbachon és Hannoveren keresztül repülték Linköpingbe, ahová február 4-én érkezett meg.

Február 12-én, helyi idő szerint 08:00 körül lezuhant a Szudáni Légierő egy Antonov An-26 Curl típusú repülőgépe a dél-szudáni Aweil városánál. A fedélzeten tartózkodó hét főnyi személyzet és a szállított 13 katona életét veszítette. A gép orrfutóműve defektet kapott, majd az irányíthatatlan gép egy épületbe rohant és kigyulladt.

Megkapta új, AH-64D Apache Longbow helikopterekkel felszerelt zászlóalját az 1. Légi Lovassági Brigád. A hivatalos ceremóniára február 10-én került sor Fort Hood-ban.
Az új egység a 227. Légi Ezred Regiment 4. zászlóalja, amely a németországi 2. Páncélos Hadosztálytól került át Fort Hood-ba, az 1. Lovassági Hadosztály állományába.

péntek, február 10, 2006

Kisszombati körbekukucs

Vlagyimir Putyin orosz elnök meglepő kijelentésre ragadtatta magát február 9-én Madridban: márpedig szívesen meghívja a Hamasz vezetőit Moszkvába. Ez bezony egy erőteljes szakadás lenne a mostanra kialakult „kordonon”. Érdekes: vajon a saját csecsenföldi mozlim szeparatistáival hosszú évek óta véres harcokat vívó, a szomszédos volt SZU-köztársaságok területén erősödő mozlim vallási csoportosulások ellen küzdő Oroszország vezetője mit akar elérni ezzel a lépéssel? Mondjuk figyelemre méltó, hogy Putyin szerint a Hamasz nem terrorista szervezet, hanem a palesztin nép által legitim módon megválasztott hatalomgyakorló szervezet.
Mindezt nyilatkozza úgy, hogy a Közel-Keleti Kvartett, azaz az USA, az EU, az ENSZ és Oroszország eddig egységesen határolta el magát a Hamasztól. Eddig legalábbis.

W. Thomas Smith két részes interjújának második részében az „arab gondolatvilágról” értekezik Daniel P. Bolger dandártábornokkal, a kiképzésért felelős koalíciós parancsnokkal beszélget. Átolvasásra ajánlom.

Érdekes dolgokat nyilatkozott Günther Grass, a Nobel-díjas író, publicista. Véleménye szerint a karikatúra-ügy tudatos, előre kitervelt provokáció volt, csak éppen az általa szélsőjobboldalinak nevezett dán újság részéről. A tüntetéseket, gyújtogatásokat, rombolásokat „egy fundamentalista tettre adott fundamentalista válaszként” értékelte.

Arab és mozlim fiatalok egy csoportja kér elnézést Dániától és Norvégiától. Korrekt. JÓ ilyet is látni.

A várakozásoknak megfelelően Európa a visszavonulásos védekezés útját választja: legalábbis ha Franco Frattini bel- és igazságügyi biztosát komolyan vesszük. A The Daily Telegraph angol lapba megjelent interjúja szerint az EU nagyon is valóságos problémákkal szembesül, amikor a szólás- és vallásszabadságot próbálja összefésülni. A szólásszabadság egyben a felelősség felvállalásával is jár: ebben egyet is értek Frattinivel. De az viszont, hogy a megoldás egy önként vállalt cenzúra lenne, nos, nagyon másképp gondolom.
Frattini az újság cikkére egy közleménnyel válaszolt, melyben igyekezett eloszlatni valamiféle félreértéseket.
Az újságíró pediglen leközölte az interjú teljes szövegét.

Mint újságíró, pontosan érzem, hogy Frattini hogyan próbálja meg a saját bőrét menteni és az interjút készítő újságíróra lapátolni a saját problémáját (ugye, mekint a z a mocskos sajtó, amely félremagyaráz és összefüggéseiből kiragad!).

Ha az önkéntes cenzúra nem elég, akkor a hatóságok következnek. Ebben a svéd titkosszolgálat (Säpo) mutatott irányt, amikor a leállításra kényszerítette az SD-Kuriren weblapot, amely leközölte a karikatúrákat. A weblapot a Levonline szolgáltató szedte le, miután konzultált a külügyminisztériummal és a titkosszolgálattal.
Természetesen érthető, hogy Svédország tart a lázongások átterjedésétől, hiszen elég gond van már így is a svéd nagyvárosok külterületeivel (Stockholm, Malmö jut így hirtelen eszembe). Ha itt is egy francia forgatókönyv kerülne elő, az eléggé kínos lenne a svédeknek. Pedig szerintem csak idő kérdése...

És természetesen egyetlen szó sincs arról, hogy a mozlim világ valamiféle mérsékelt hangot üssön meg a jövőben, mondjuk viszonzásképp. Azaz marad a jó öreg egyoldalú engedmény: ezt nehezen tudom elfogadni. Főleg úgy, hogy alapjog feladásáról lenne szó.Így gondolta ezt az amerikai New York Press szerkesztősége is, melynek vezetői egy emberként mondtak fel, miután az újság managementje nem engedte leközölni a 12 karikatúrát.

csütörtök, február 09, 2006

A karikatúra-háború legújabb fejezetei, #1

Egyre érdekesebb dolgok derülnek ki a karikatúra-háború környékéről.

Például az, hogy az ominózus rajzok már korábban megjelentek az arab világban. Konkrétan az Al Fagr című, Egyiptomban népszerű és nagy példányszámú napilapban, a Ramadan kellős közepén, 2005. október 17-én. Ismétlem, egy vallásilag igen érzékeny időszakban, egy mozlim országban! A megjelenés semmilyen visszhangot nem váltott ki sem az olvasókból, sem az arab világból. Semmi tüntetés, követségrobolás, lövöldözés. Semmi. Érdekes.

Ez a tény gyakorlatilag az összes maradék illúzió szétoszlatására alkalmas, már ami a spontán, vallási gyökerű népharag kialakulását illetheti. Tökéletesen bebizonyosodott az elmúlt napokban, hogy a lázongásoknak, támadásoknak a véletlenhez semmi köze nincs.
Részemről a dolgot egy előre kitervelt, előkészített támadásnak tartom, melynek célja a vallási kérdésekkel könnyel tüzelhető tömeg Európa ellen fordítása. A dolog logikusnak tűnhetett: Európa megijed, még inkább visszakurtít a szólásszabadságból, még több „védelmi pénzt” fizet segély gyanánt, végül még inkább visszaszorítsa a hagyományos európai kulturális élet, a keresztény kultúrkör szerepét. Mindezt egy emblematikus üggyel, a hagyományos európai kisebbségi fóbiákat maximálisan kihasználva.
A dolog azonban rosszul sült el: egyrészt a dolog már nagyságrendekkel túlnőtt az eredetileg szánt kereteken s önálló életet él, másrészt Európa nem ijedt meg annyira, mint amennyire várták.
Arról nem is beszélve, hogy a folyamatos bebukások hiteltelenítik a dolgot és előbukkan az eredeti szándék: az agresszív kulturális háború eddigi legnagyobb támadása. Ennek nem tesz jót a teheráni és más kormányoktól érkező hivatalos támogatás sem.
Jelezném, nem vagyok templomba járó típus.



(via Freedom For Egyptians)

Stay tuned, délután jön a többi okosság...

szerda, február 08, 2006

Repülős hírek, #60

Kihúzták a vízből annak a haditengerészeti F/A-18D Super Hornetnek a pilótáját, aki a Florida Keys Haditengerészeti Légitámaszponttól nem messze zuhant le február 6-án, helyi idő szerint 17:17.kor. A pilótát a Parti Őrség helikoptere halászta ki.
A gép, mely a Florida Keys Haditengerészeti Légitámaszpontról szállt fel egy gyakorló bevetésre, a visszatérés során, Boca Chica-tól öt mérföldre, a légitámaszponttól négy mérföldre zuhant az óceánba.
A pórul járt repülőgép a Strike Fighter Squadron (VFA) 125 állományába tartozott, mely az A, B, C és D Hornet-változatokat egyaránt repüli.

A 2007-es költségvetésben 250 millió dollárt kapott a tankerprogram: a Légierő tisztje, Frank Faykes vezérőrnagy szerint a Pentagon tervei szerint 8 milliárd dollár jut a 2011-es pénzügyi évig. Mint ismeretes, az amerikai Kongresszus 2004-ben lőtte ki azt a 23,5 milliárd dolláros Boeing-üzletet, amely 100 darab KC-767-es tanker lízingeléséről és vásárlásáról szólt. A magas ár „ajándék” volt attól a magas rangú főtiszttől, aki később a Boeing alkalmazásába került.
A finanszírozás első részlete már lehetővé teszi, hogy a tbbmilliárdos üzletre nemzetközi tendert írjanak ki. Erre a Boeingen kívül az európai EADS is jelentkezik majd, az amerikai Northrop Grumman-nal karöltve. A tender első lépése, azaz az ajánlatok bekérése várhatóan márciusban megtörténik. Ezután a Légierő formálisan is elindíthatja a versengést, az üzletkötés várható időpontja 2007, míg az első tankerek 2011-2012. körül érkeznek majd meg. Azt még nem tudni, hogy pontosan hány géppel kívánják lecserélni a közel 530 darabos KC-135 Stratotanker-flottát.

67 darabos MiG-29 Fulcrum-flottájának felújításáért 888 millió dollárt fizet India az orosz RSK-MiG irodának. Az immár két esztendeje késő projekt idén végre elkezdődhet és a várakozások szerint négy év múlva, 2010-re fejeződik be.A felújított MiG-ek további 10-15 évig maradhatnak rendszerben.
A Fulcrumokat új fegyverekkel, a N-019 radar helyett Phazatron Zhuk-M radarral szerelik fel. A gépek légi utántöltő csonkot is kapnak.Az Indiai Légierő emellett 125 MiG-21bis-t és 40 MiG-27ML Flogger repülőgépet is újjáépít.

kedd, február 07, 2006

Abu Hamza bűnös!

Így döntött a londoni Old Bailey-ben a bíróság. A 15 felhozott vádpontból 11-ben elmeszelték a kampós kezéről és uszító beszédeiről ismert, 47 esztendős mozlim vallási vezetőt a házkutatás során elkobzott anyagok, a lehallgatások, film- és hangfelvételek, tanúvallomások alapján példának okáért bűnös gyilkosságra való felbujtásért, illetve olyan audio- és videokazetták birtoklásáért, melyek rasszista gyűlöletkeltés céljából készültek. A zsidók, a hitetlenek, és a demokratikus Nyugat mellett a derék vallási személyisét utálta a melegeket, a bikinis nőket, a turizmust és a királyi családot.

Nos, én a mozlim vezetők helyében lecsapnék az ügyre és beragadnám a karikatúrák mellé:
- vallási ügy;
- hol a mozlimok szólásszabadsága?;
- már megint elnyomják a kisebbséget;
- ha karukatúrázni lehe, beszélni nem;
- benne van a Koránban;

Érdekes lesz.

Ha van egy kis humorérzékük a briteknek, egy mélyen katolikus észak-írországi börtönben zárják.

Irán, karikatúra, Hamasz

Gyors kitekintés a tegnapi napra, amúgy a szokásos karikatúra és urándúsítási iránytűkkel.

Kezdjük Iránnal, hiszen bármilyen furán is mutat, ez az egyszerűbb dolog. Még február 6-án utasították a Nemzetközi Atomenergiaügynökséget (IAEA), hogy lehet leszerelni a nukleáris intézményekbe felszerelt kamerákat, meg elfelejteni az ellenőrzéseket. A lépés nem volt más, mint a már megígért „a diplomáciának ezennel vége” forgatókönyv akkurátus véghezvitele. Mivel a diplomáciai út a BT elé utalással és Irán teljes visszavonulásával gyakorlatilag márciusig, a BT üléséig (ahol, ne felejtsük el, éppen Dánia elnököl majd, minő véletlenek furcsa összjátéka, Kedves Olvasó!!!) maradnak az ingajáratban közlekedő kínai és orosz politikusok próbálkozásai. Sok sikert.


Karikatúrák:

Örömmel vegyes izgalommal számolok be az első iráni Shoah-karikatúra pályázatról. Mind a versenyzők, mind a 12 győztes pályaműveit izgalommal várom.

Dr. Whalid Phares is feltette a kérdést, melyet már oly sokan feszegettünk: miért telt el ennyi, határozottan feltűnő idő a karikatúrák megjelenése és a spontánnak beállítani szándékozott balhé kitörése között? Phares is azon a véleményen van, hogy a most kitört eseménysorozatnak sok köze nincsen a spontaneitáshoz, illetve magához a karikatúrákhoz.

Svédországban máris megmutatta magát az elvárt öncenzúra: a Liber könyvkiadó visszavont a forgalmazásból egy 1993. óta használt tankönyvet, melyben, oh, minő blaszfémia! Két próféta-ábrázolás is helyet kapott. A dolog szépsége, hogy a vallásoktatás tárgyú könyvben szereplő mindkét kép erősen középkori, illetve arab forrású. Az egyik kép elsőként egy XIV. századi perzsa, míg a másik egy XIII. századi iraki kéziratban látható.
Így néz ki, ha már a történelem is cenzúrázandó, Kedves Olvasó. Hangsúlyoznám: több száz éves, Közel-Keleten alkotott művek svédországi reprodukciójáról van szó.

Melanie Phillips a meglepően visszafogott nagy-britanniai szereplésről értekezik a RealClear Politics hasábjain. Fontos és figyelemre méltó írás, ajánlom mindenkinek.

Íme az ominózus levél, melyet a Dániából induló, Abu Laban imám által vezetett spontán delegáció cipelt végig a fél mozlim világon, mielőtt a tömegtüntetések megkezdődtek volna. A levelet kéretik összefüggésbe hozni a fentebb már említett Phares-féle elgondolkodással, illetve az általam megénekelt dolgokkal.
A levélhez fűződik egy aranyos bukta is, ha minden igaz. Állítólag megvan annak a fényképnek az eredetije, amely szerepelt a „lázítási portfolióban”, melyet a dán mozlim küldöttség személyesen prezentált a megfelelő helyeken. A híres „próféta malacarccal” az értesülések szerint nem más, mint a francia Malacvisítási Bajnokság egyik résztvevője. Az eseményt Trie-sur-Baise-ben-ben rendezték meg, a fényképet Bob Edme készítette az AP-től, mely kép az augustus 15-én megjelent beszámolót ékesítette az MSNBC weblapján.

A fentiek fényében talán érdemes lenne elgondolkodni mindenkinek, aki zsigerből igazat ad a „megtaposott mozlim kisebbség jogos felháborodásának”. Talán nem egészen erről lehet szó. Talán.
És ehhez egy apró adalék: Franz Füchsel, a „piszkos tizenkettő” egyik rajzolója árverésre bocsátja az eredeti rajzot, s a bevételt a pakisztáni földrengés károsultjainak megsegítésére utalja át. A tizenkettek pedig közös elhatározásként a karikatúrákért kapott fizetésüket és a képek értékesítéséből származó további szerzői jogdíjakat összedobva egy, a szólásszabadságot támogató karikatúra-díjat alapítanak.

_Ez_ a különbség közöttük és közöttünk.

A végére egy kis Hamasz: Khaled Mash’al, a szervezet (terrorcsoport, kinek mi tetszik) vezetője egy damaszkuszi mecsetben fejtette ki nézeteit. A szöveg érdekesebb részeit a MEMRI fordította át angolra. Tanulságos, főleg azok számára lehet az, akik elhiszik azt, hogy a Hamasz kormányra kerülve jól megszelidül.
Például hamarosan a világ urai is lesznek, csak úgy szólok...

Karikatúrák

Kiváló karikaturisák kiváló rajzai a kialakult helyzetre. Én súlyosan jókat kacagtam...

Rajzolt hullámok


Alaposan felkavarta az elkényelmesedett európai szellemi életet az elhíresült karikatúra-ügy. Hogy miért? Ennek több oka is felfedezhető.

Elsőként is megjegyzendő, hogy egy olyan motívum került a képbe, amely nem illeszthető be a jól bevált „gonosz Amerika – eltaposott mozlim világ – toleráns Európa” háromszögbe. Nem illeszthető bele, hiszen a botrány kiváltó oka bizony a legeurópább részből, Dániából gyökereztethető. Abból a Dániából, ahol egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a bevándorlókkal kapcsolatos félelmek, problémák és hiedelmek, miközben arányuk a lakossághoz képest nem túl jelentős, kb. 6 százalékos (Franciaország: egyes becslések szerint a lakosság 20%-a néhányadik generációs bevándorló, Németország: kb. 9 százalék a hivatalos adat).
Nem illeszthető bele a képbe a mozlim világ igencsak erőszakos válaszviselkedése sem: az európai államok vezetői, lakosai felettébb szokatlan képeket látnak. Ez így önmagában nem igaz, hiszen az amerikai, izraeli diplomáciai kirendeltségek, kulturális központok, zsinagógák elleni támadások jól megszokott, sablonos képek már évek-évtizedek óta. Zászlóégetés, -taposás, árucikkek bojkottja, államvezetők figuráinak elégetése, megfelelően „toleráns” transzparensek, ezek jól megszokott kellékei az USA- vagy Izrael-ellenes tüntetéseknek.
Nade az, hogy az EU irodáját megrohamozzák Gázában, hogy kifosztják és felgyújtják a bejrúti dán és norvég követséget, illetve a damaszkuszi dán nagykövetséget, az, hogy dán zászlókon ugrálnak és köpdösnek elszánt mozlim hívők, hát ez bizony újdonság Európának.
Újdonság a vén kontinensnek és minden lakójának, értelmiségijének is az a nettó gyűlölet, amely most megjelent. Egyszerűen nem vagyunk ehhez hozzászokva. Ugye, mennyire más, ha nem az „amerikai sátán”, hanem a megértő, a toleráns, a sok mindent elnéző Európa a célpont? Gyanítom, Európa jelentős része egyszerűen fel sem tételezte, hogy ez valaha be következik, hiába sorakoznak figyelmeztető jelek tucatjai-százai a horizonton. Ide vezet a kényelmes „velünk úgysem történik ilyen”- effektus.
Érdekes megjegyezni, hogy a tavalyi franciaországi zavargásokhoz képest mennyire eltérő a külpolitikai helyzet. Az akkori zavargások idején a Franciaországban randalírozó mozlim lázadókat sokkal kisebb arab külső támogatás segítette. Nicolas Sarkozynek könnyebb volt izmoznia, mint a dán kormánynak, hiszen alapvetően egy belpolitikai ügynek kezelte a Közel-Kelet is az eseményeket. A jelenlegi helyzetben viszont a dán (és a többi) kormánynak már nincs hová hátrálnia a külső nyomás elől. Két okból sem:
- az első ok roppant egyszerű: nincs az a bocsánatkérés-hamuszórás- „sohatöbbéilyenmegnemjelenik”, ami elegendő lenne a gondosan feltüzelt mozlim világ lecsillapítására. Esetleg ha bevezetnék Dániába a sharia törvénykezést...;
- a második már egy kicsit bonyolultabb: itt már arc- és tekintélyvesztésről van szó. Ez pediglen igencsak kacifántos dolog. A dán kormány, karöltve Európa más országainak vezetőivel, olyan helyzetbe manőverezte magát, ahonnan már jól ki nem jöhet. Mert mi történik, ha engednek és maximálisan kiszolgálva a mozlim világ hangadóinak, kormányainak követelését? Gyakorlatilag az EU teljes külpolitikai befolyásának, erőfelmutatásának totális csődjét. Mert milyen politika az, amelyiket egy marginális dán lap 12 karikatúrája atomjaira robbant szét?! Ez nem illene bele a chirac-i „atomkiszólással” izmosított, érdekeinek megvédésére képes Unió képéhez... Ha most meghajlik az EU, többé sosem fog kiegyenesedni. Arról nem is beszélve, hogy fényes bizonyítékát adnák: elég a hangos tömegtüntetés, gyújtogatás, esetleg 1-2 merénylet és az EU máris sírva könyörög a kegyelemért. Ne legyenek illúzióink, ezt az aduászt ezentúl nagyon sokszor húzná elő a mozlim fél. Miért is ne, ha már egyszer működött?! A félreértések elkerülése végett jó tudni, hogy bár vannak azon az oldalon nettó elmebetegek is, mint Ahmedinejad iráni elnök, de azért nagyon sok okos és intelligens politikussal-vezérrel áll szemben az európai diplomácia.
Az arab világ (egyik) követelése gyakorlatilag az önkéntes cenzúra, a szólás- és sajtószabadság alapos korlátozása lenne. Gyakorlatilag minden egyes olyan esetben, amikor az arab világ, az iszlám, a mozlim közösség kerülne szóba, a szerkesztőnek, újságírónak, karikaturistának, publicistának gondos vizsgálatot kellene véghezvinnie, nincs-e valami helyteleníthető a megjelenésre szánt anyagban. Ez az európai demokrácia egyik tartópillérét rúgná ki mindannyiunk alól.
Ráadásul aszimetrikusan. Ugye az mindenkinek feltűnt, hogy szó sincs mondjuk valamiféle perverz csere keretében felkínált mérséklődésről? Hogy mondjuk eltűnnek az állami jóváhagyással, ellenőrzéssel és kiadással készülő arab lapokból az antiszemita, a Shoah-tagadó, a szélsőséges mozlim nézeteket dicsőítő tartalom? Hát persze, hogy szó sincs ilyenről.
Csupán nettó zsarolásról. Ha nem tesszük meg, akkor vár ránk (transzparenstől függően) a rabszolgaság, a lefejezés, a 7/7, a 9/11, a kúra (hiszen mint Londonban láthattuk, Európa a rákos megbetegedés, az iszlám a gyógymód).
Számomra kicsit riasztó, hogy az európai sajtót külső fenyegetésre belső cenzúra ellenőrizze. Legyen az hivatalos (lásd Franco Frattini bel- és igazságügyi biztos direktíva-elképzeléseit), vagy egyszerűen a halálfélelem diktálta (mint Carsten Juste, a Jyllands-Posten főszerkesztőjének figyelemre méltó szavai). Ha Európa ezt az utat választja, akkor gyakorlatilag az összecsapás, a kulturális dominanciáért vívott harc eldőlt.


(via Filibuster Cartoons)

Ha már a szólásszabadság sem alapérték, akkor mi más lehet még az egyáltalán?
Az ügyben több, mint tanulságos az Ibn Warraq álnéven publikáló Indiában született, de Pakisztánban felnevelkedett és végül Londonban élő mozlim mérsékelt író cikke.
A kulcsmondatot idézném: „Hogyan is várhatnánk el a bevándorlóktól azt, hogy integrálódjanak a nyugati társadalomba, ha ezzel egy időben arra tanítják őket, hogy a nyugat dekadens, a bűn fészke, minden ördögi forrása, rasszista, imperialista és semmibe kell venni?”
Alapigazság, márványba vele. Nagyon fontos kérdéseket feszeget a cikk többi része is, de én most hirtelen leragadok ennél a mondatnál. Több okból is: hiszen ez a kérdés nagyon messzire visz.
Az európai integrációs modell egyre kevésbé csendesen düledezik összefelé. Ennek a folyamatnak, meggyőződésem, erőteljes előrelendítője lesz a mostani karikatúra-balhé is. Ráadásul a lehető legrosszabbul, hiszen nem csupán a „bennszülött” európaiak valós vagy vélt félelmeire és előítéleteire erősít rá, nem is keveset, hanem a már itt lévő és az ide igyekvő mozlim bevándorlók egyáltalán még elképzelhető integrálódását is, hogy finoman fejezzem ki magam, még nehezebbé teszi. Ez még tovább erősíti majd az ellentéteket, a feszültségeket, s a spirál majd megteszi azt, amit tennie kell.
Az elmúlt napok eseményei felvetnek még egy kényes kérdést is, ez pediglen a demográfia. A jelenlegi társadalombiztosítási rendszert nem lesz képes kiszolgálni az az egyre csökkenő számú munkavállalóval és egyre növekvő számú idős eltartottal megáldott Nyugat-Európa. Az egyik leggyakrabban hangoztatott megoldási javaslat a bevándorlók számának növelése, hiszen jellemzően termékenyebbek, azaz biztosítják a megfelelő számú jómunkásembert.
Namármost azt az alapproblémát félretéve, hogy a tapasztalatok szerint a gazdasági növekedés nem jár együtt a foglalkoztatottak számának növekedésével (azaz a gazdaságnak, köszönhetően a magas fokú gépesítésnek, nemes egyszerűséggel nincs annyi munkáskézre, mint ahány egy országon belül van), felvethetünk egy eléggé érdekes olvasatot is.
Képzeljük el, hogy mondjuk 35 év múlva az európai szociális ellátórendszer már nem úgy működik, ahogy ma ismerjük. Képzeljük el, hogy az addigra (a jelenlegi tendenciákat figyelembe vevő becslések szerint) a maihoz képest sokkal jelentősebb számú „sokadik generációs bevándolró” él az EU területén. Tegyük fel, hogy van munkájuk is. És tegyük fel, hogy kiépült egy olyan ellátórendszer (hiszen a mozlim szavazatok egy választáson a jelenlegi tapasztalatok szerint mozlim parlamenti képviselőket jelentenek), mely alapvetően a mozlim közösségre, azok értékeire, munkájára és pénzére épül. Te, Kedves Olvasó, a már esetleg nem is létező állami nyugdíj helyett hajlandó leszel Mekka felé hajlongani a megfelelő időpontokban? Cserébe azért, hogy ne halj éhen?

A másik, természetesen európai szemmel nem igazán PC megjegyzése a szerzőnek a következő: miért Nyugat-Európába emigrálnak a bevándorlók és miért nem Szaúd-Arábiába?
Valóban jó kérdés. Józan ésszel azt feltételezné az ember, hogy ha valahova bevándorol, új hazát keres valaki, igyekszik alkalmazkodni az ott évszázadok óta kialakult szokásokhoz, hagyományokhoz, törvényekhez. Nos, ez az elképzelés igen látványosan nem működik Európában. Azaz működik, csak felemásan: a mozlim közösségek tökéletesen kihasználják a több évszázad alatt a szó szoros értelmében véve véres küzdelmekkel kiharcolt vívmányokat. Mert éppen a sajtószabadság és a vélemények szabad kinyilvánítása teszik lehetővé a több, mint szélsőséges üzenetek megjelenését az európai nagyvárosok kellős közepén. Itt ismét az aszimetrikus hadviselés vehető észre, csak itt a csatákat (még) nem fegyverekkel, pokolgépekkel, hanem weblapokkal, újságokkal, transzparensekkel, nyilatkozatokkal vívják.
Az európai tolerancia emlőin élő, elkényelmesedett nyugati sajtó pedig most rémülten tekint körbe: szemmel láthatóan nem volt felkészülve arra, hogy őt, az európai alapértékeket, meg egyáltalán a nyugati értékrendet egy ilyen hevességű és ilyen alapvető értékeket érintő támadás érjen.
És bizony, mint Krajczár Gyula mutatott rá nagyon okosan: Nagy-Britanniában nem közölték az ominózus rajzokat, mégis kemény fenyegetésekkel ékszerezett tüntetést tartottak, többek között a londoni merényletek megismétlését jelezve. De nem közölte azt még a CNN sem, sem Izrael egyetlen napilapja sem: az USA és a zsidó állam még így sem maradhatott ki a teheráni tüntetés szórásból.
Ami viszont még figyelemre méltó, hogy még Szíriában is tüntetések zajlottak. Abban a Szíriában, ahol mint jártamban-keltemben olvastam (és nem találom a forrást: meglehetősen bosszantó...), az Asszad-korszak kezdete óta nem engedélyezték a vallással kapcsolatos demonstrációkat.
A legvégére pediglen csak egyetlen halk kérdés: vajon a tüntetők közül hányan is látták a karikatúrákat?

hétfő, február 06, 2006

Hétvégi visszatekintő

Nos, izgalmas hétvége fekszik mögöttünk, gyújtogatással, rakétás terroristavadászattal és persze néminemű urándúsítással.
Lássuk szépen sorban:

A karikatúra-ügy néven elhíresült összecsapás a hétvégére az eddigi tetőfokára hágott. A péntekre „Harag Napjáról” már szóltam egy rövidet: a képek magukért beszélnek. Ne felejtsük el, a szólásszabadság miatt nem verték ki a tüntetők kezéből a meglehetősen offenzívnak minősíthető (legalábbis nekem az, ha konkrétan megölésemmel vagy rabszolga sorsba taszításommal fenyegetődznek egy vallás nevében) transzparenseket.
A harc, mi több, lassan háború, szombat-vasárnap több fronton is előremozdult. Egyrészt a karikatúrák vonalán: sorban bukkannak fel a „válaszcsapások”, egyrészt a már megszokott arab csatornákon, médiában, másrészt Európában is (ugye már említenem sem kell a szólásszabadságot...). Példának okáért több helyen is bemutatták már az Arab Európai Liga weboldalán feltűnt két karikatúrát: lehet eltöprengeni az eredeti „piszkos tizenkettő”, illetve az itt látható két karikatúra közötti „sértési fokozaton”. Már akinek kedve van hozzá, én részemről rosszul vagyok az Anna Frankos-Hitlerestől, de nem tartom megoldásnak, hogy felgyújtsuk az illetékes AEL irodáját.
Ezt viszont mások máshol máshogy gondolták: a dán külügyminisztérium egy tetemesebb összeget költhet el a biztonságosabb nagykövetségek felépítésére. Kicsit kiégett a szíriai (Damaszkusz) és a libanoni (Bejrút) diplomáciai kirendeltség, de nem járt jobban a damaszkuszi norvég nagykövetség épülete sem.
Hassan Sabei libanoni belügyminiszter február 5-én benyújtotta a lemondását, válaszlépésként a libanoni erőszakos gyújtogatásokra. Szíriából elmenekültek már a dán turisták, a dán nagykövetség teljes személyzete és erre szólította fel polgárait több állam is. Hasonlóképp hagyják el a palesztin területeke is az európaiak.
A világ számos részén rendszeres támadások érik a keresztény és/vagy európai polgárokat, azok járműveit, épületeit.

Természetesen az online mozlim világ is (virtuális) szablyát rántott, annak rendje és módja szerint bombákkal, robbanószerekkel, lefejezésekkel, de minimum egy megfelelőképp véres jiháddal lerendezendő a problémakört.

Amúgy érdekes dolog, mi több, valami gyönyörűen perverz logikától vezérelt, hogy a tiltakozók többek között azért őrjöngenek, mert a már sokat emlegetett karikatúrák egy része erőszakosnak ábrázolja a mozlim vallást. Nadehát mintha itten most tömegtüntetésekkel, kődobálással, utcai zavargásokkal, gyújtogatásokkal, verekedésekkel, gyűlölködő feliratokkal fejeznék ki azt, hogy a mozlim vallásnál békésebb a földön nincs?!
A képek százait végignézegetve aránylag sok mindent megértek már, de egy valamit azonban nagyon nem: miért kellett szétverni és felgyújtani a damaszkuszi tűzoltóautókat? De most tényleg, milyen indokkal? Végül is európaiak, hiszen olasz gyártmányú Iveco gépjárművekről van szó, értem én.


Bár sokszor morogtam a Népszabadság miatt, most mégis dícsérem a lapot: egészen pontosan az online részleg Metazin magazinjának egy cikkét. Gyönyörűen foglalják össze a nevezetes karikatúrák születésének előzményeit, történetét. Must read.

Egy kikacsintás: Irakban a helyi lakosok fegyverekkel megtámadták azt a dán járőrt, akik egy csoportnyi, közlekedési balesetben megsérült gyereket próbált ellátni a helyszínen. A dán katonák viszonozták a tüzet, majd néhány gyerekkel a fedélzeten visszavonult.
A dán kontingens parancsnoka, Henrik Sommer ezredes szerint még nem hiszik, hogy a támadásnak köze lenne a felkorbácsolt érzelmekhez. Ahümm...

Ehhez képest az, hogy Irán a Biztonsági Tanács elé kerül, mert az IAEA igazgatótanácsa "elmeszelte", igazán apróságnak tűnik, ha a médiajelenlétet vizsgáljuk. Pedig fontos dolog történtek utána is e témában: Irán felrúgott minden maradék (legalábbis megígért, de be ritkán tartott) megegyezést, hiszen már előre figyelmeztették az IAEA-t részükről a "dipolmácia vége", ha a BT elé kerül az ügy. Egymásnak esett Izrael és Irán is vasárnap, egyelőre verbálisan. Ehud Olmert ügyvezető izraeli miniszterelnök közölte, hogy sokba lesz az urándúsítás, míg az iráni vezérkari főnökök egyesített bizottsága "örök időkre emlékezetes leckéket" adna Izraelnek.

Két légitámadással öt terroristát iktatott ki az Izraeli Légierő Gázában: a Hamasz választási győzelme után ezek voltak az első ilyen légicsapások.

Mindeközben csendben meglépett 23 jemeni elítélt a bötönéből, akik közül 13 az Al-Kaida harcosaként volt nyilvántartva. Az egyik szökevény nem más, mint Jamal al-Badawi, aki a USS Cole romboló elleni támadás megszervezőjeként kapott halálbüntetést.

Szép hétre ébredtünk...

Az ópium és kokain elleni háború

KerozinEmber kollega értekezését olvashatjátok alant, melyből kiviláglik, nem csak a fegyver ropog Afganisztánban, hanen a mákgubó is.

Íme:


Aki Afganisztánról hall valamit, annak Bin Laden, az USA bevonulása és a romba dőlt ország újjáépítésének nehézsége jut az eszébe. Magyarország is adott pénzt és katonát, hogy a feldúlt ország újra a saját lábaira tudjon állni.
Azonban az a gazdasági ág, amely a legjobban megerősödött, a drogok előállítása: Afganisztán elégíti ki a világ nyersópium igényének a ¾- részét.
Nevén nevezve: a heroin, ami Magyarországon az elmúlt években számos emberi életet tett tönkre, nagy valószínűséggel Afganisztánból származott.
Az afgán termelőterületekről elsősorban Iránba, Pakisztánba és Türkmenisztánba jut az ópium, majd onnan Európába és az USA-ba szállítják tovább.

A 2004 márciusában, a Berlinben tartott Nemzetközi Afganisztán-konferencián az ópium előállítása volt a legkényesebb téma.
Az afganisztáni elnök, Hamid Karsai megesküdött, hogy mindent megtesz a visszaszorításáért. Ezután, pedig a konferencián részt vevő összes ország képviselője kijelentette, hogy maximálisan támogatják e törekvésében.
A gond csupán annyi, hogy az ópium Afganisztán egyik legfontosabb gazdasági tényezője. Az ott élő emberek összjövedelmének, több mint a fele a kábítószer termeléséből származik.

Kezdetben csak a viszonylag ártalmatlan hasist termesztették, azonban ez is a drogosok melegágyává tette Afganisztánt. Ott ugyanis annyira olcsón lehettet a kábítószerhez hozzájutni, hogy a világ minden részéből özönlöttek érte a drogfüggők.
Természetesen, miután a szovjetek bevonultak Afganisztánba, hogy a kommunista kormányt hatalmon tartsák, fellendült az ópiumtermelés.
A ”mudzsahedánok”, a szigorúan Allah-hívő, szakállas harcosok elhatározták, hogy kiűzik a szovjeteket. Ehhez fegyverek kellettek, és ahhoz, hogy fegyvereket vegyenek, pénz kellett- Pénzt pedig legkönnyebben az ópium termeléséből tudtak szerezni.
Így lettek a hasis mezők egyre kisebbek, és a mákmezők egyre nagyobbak.

Miután a szovjeteket kiűzték, megkezdődött a polgárháború. Különböző törzsi főnökök, saját hadseregeikkel harcoltak egymás ellen. A fegyvereiket az ópiumért vették.
Amikor a fanatikusan muzulmán tálibok győztesként beszüntették a polgárháborút, megtiltották a zenét és a nevetést, de az ópium maradt, még ha a termelést szigorúbban is ellenőrizték.
Ebben az időszakban jelent meg az Al-Kaida, a Bin Laden-ék alapította terrorszervezet. Ők fokozták az ópium kereskedelmet, és abból finanszírozták a merénylőik képzését. Ezért az északi országrészben, amit az Al-Kaida tartott ellenőrzés alatt, felvirágzott a máktermelés.
A World Trade Center elleni merénylet után az USA bevonult Afganisztánba, és megdöntötte a tálibok uralmát. Azonban a bevonulás csak a tálibok uralmának vetett véget, de az ópiumtermelés tovább virágzott.
Habár az ENSZ és az USA a Hamid Karsai-féle kormányt támogatja, az csak az ország egy részét tudja ellenőrzése alatt tartani. A maradékot a különböző „törzsi vezérek” uralják saját csapataikkal. Az ellenállásukhoz pénz kell, és azt természetesen azt drogtermelésből fedezik.
Ezért most még több mákmező van, mint valaha. Sőt, amióta kevesebbet harcolnak a kormány ellen, azóta több idejük marad a mákot learatni, és azzal kereskedni.

Az ópiummal a legtöbbet a kereskedő-maffiák keresik. Utána jönnek a titkos laboratóriumok, ahol az ópiumot heroinná alakítják, majd a harmadik helyen a törzsi vezérek állnak, akik a termelőterületeket és a szállítmányokat védik. A parasztok, akik a mákot termesztik, a milliárdos üzletből csak a lehető legkevesebbet kapják.
Minden 1000 forintból, amit a heroinból keresnek, a termelést végző parasztok körülbelül 20 forintot kapnak. De a szegény Afganisztánban ez még mindig több, mint amit más növények termesztéséért, vagy más munkáért kapni tudnak.
Hogyan is lehetne velük megértetni, hogy jobb gabonát termeszteni, ha az ópiumból több pénzük lesz, és még meg is védik őket?!
Ameddig ez így marad, a drogtermesztés nem marad abba, sőt, fokozódni fog. Mellesleg addig nem is fogják tudni betiltani, amíg nincs működő rendőrség, ami a tiltást felügyelné, és nincs működő igazságszolgáltatás, ami a termelőket elítélné.

Kolumbiában, ahol ugyanezen probléma a kokaintermelés miatt van, az USA kormány dollármilliókat bocsát rendelkezésre a drogbárók elleni harchoz – és a sikert mégsem sikerül kivívni.
Joggal kérdezetné a kedves Olvasó, vajon miért nem sikerül legyőzni őket, ha a világ jelenleg legnagyobb szuperhatalma is ellenük van?
A válasz egyszerű: A kokainból a drogbárók fegyvereket vesznek, és a kormánycsapatok ellen harcolnak. Ezenkívül, vannak embereik a legmagasabb kormánytisztségekben is.
Ahol a drogkereskedők virulnak, ott szétbomlik az államszervezet: Éppúgy meg tudják ”venni” a politikusokat, mint ahogy a bírókat vagy a rendőröket.
Ezért is nincs ezekben az államokban működő gazdaság, mert ahhoz némi-nemű igazságnak és rendnek kellene lennie.

Amint azonban az ember felelősségre von egy afganisztáni, vagy kolumbiai politikust, hogy az országukból származó drogok tönkreteszik a fiatalok egészségét, olyan választ kap, ami valóban elgondolkodtató:
„Még mindig több ember hal meg a dohányzástól és az alkoholtól, mint a herointól és a kokaintól, de az a ti európai és amerikai drogotok. Ti magától értetődően gyárthatjátok és terjeszthetitek őket, és csak a mi drogunk ellen folytattok háborút!”

péntek, február 03, 2006

Lefekvés előtti gyors körbetekintés

Nos-nos, a várva várt esemény ugyan (ámbátor nem túlságosan meglepő módon) elmaradt, azaz szombatra húzódik át: akkor derült ki, megyen-e kukoricára térdepelni Irán a BT fényességes színe elé avagy nem megyen.
Mondjuk ha még megyen is, a márciusi IAEA-jelentés mindenféleképpen megvárják a bölcs diplomaták, addig is telik az idő, fog még Ahmadinejad elnök úr érdekeseket nyilatkozni. Furcsa, karikatúra-ügyben még nem is szólalt meg....

Nah, de lássuk, mitől kábulunk ma este?

Előitalnak egy ütős cikkelyt ajánlanék, Marc Perelman tollából, az International Herald Tribune hasábjain. A „Háború a terror ellen – francia módra” rettenetes címe ellenére igencsak kellemes olvasmány. Meglehetősen precízen mutatja be a francia bűnüldözés terroristavadász módszereit. Remek olvasmány.

A főétel, mi más, Irán: a The Wall Street Journal saját állítása szerint megszerezte az európai államok IAEA-határozatának tervezetét. Elég kemény felhívások vannak benne, ebbe Irán soha nem fog belemenni.

A desszert természetesen a híres-neves karikatúra-ügy újabb fejleményei. Jelentem, kicsit elkiabáltam én ezt a magáhoztérés-dolgot, kénytelen vagyok revideálni nézeteimet. Számomra legalábbis több, mint ijesztő, hogy Franco Frattini, az Európai Unió bel-és igazságügyi biztosa úgy gondolja, hogy ideje ismét elővenni azt direktíva-tervezetet, melynek célja a rasszista és xenofób megnyilvánulások visszaszorítása. A gond az, hogy a javaslat a tagállamok egy része szerint alaposan belegázol a szólásszabadságba, így a dolgot annak rendje és módja szerint el is fektették. Valóban nehéz lenne meghúzni a gyűlöletbeszéd határait: másik kérdésként felmerülhet, hogy teszem azt az európai mozlim közösség ilyen megnyilvánulásait is büntetnék? Erre azért a magam EU-szkeptikus módján kíváncsi lennék.
Na mindegy, a dolog lényege: az olasz politikus a jelek szerint esetleg elérkezettnek látja az időt, hogy elővegye a fiókból az aktát és ismét megpróbálja keresztülverni a tagállamokon. Persze két kézzel mutogatva a dánokra: hát ide vezet a gyűlöletbeszély, meglássátok, feleim!

Apropó, ezek a londoni, mai plakátok nem gyűlöletbeszédek? Vagy a lefejezés, rabszolgaság, a merénylettel fenyegetés az még nem az, feltéve, ha megfelelő kézben lakik a felirat?

A sajttálat Ralph Peters alkotta, a The Weekly Standards hasábjain tálalva a végeredményt. Az aszimetrikus, vallási vezérletű hadviselésről írott értekezését oly sok ember kezébe nyomnám.
„Hogy rögtön egy példát mutassunk be, az iszlám terrorista, meg fog tenni mindent a győzelemért. Az ellenségeink az istenüktől származó eksztatikus felismerés alapján cselekednek. A mi tetteinket az ügyvédek tanácsai vezérlik. Bámulatba ejtő, hogy képesek vagyunk úgy tartani a vonalakat, ahogy eddig sikerült.”
Félreértések elkerülése végett Peters nem a teljes Közel-Kelet lebombázásában látja a megoldást...