Repülés, haditechnika, geopolitika, hülyeségeken csámcsogás. Mint a bazárban. :)

csütörtök, január 12, 2006

Namostaztármán!!!!!

via Cox&Forkum


Hát mit képzelnek ezek? Hát nem megmondtuk, hogy csúnya dolog ilyet csinálni? Nem értettek a szóból?! Nahát, el sem tudjuk mondani, hogy mennyire haragszunk. Most aztán nem beszélünk veletek többet, beste kölykök! Nem volt szép dolog ám, azért tudjatok erről!!!

Nagyjából ezzel lehet összefoglalni az európai diplomácia válaszlépéseit az IAEA pecsétjeinek levételére és a natanzi urániumdúsító beindítására. De lássuk csak, kábé mire mentek:
- Még ezen a héten csütörtökön válságtanácskozást tart a brit, a francia, és a német külügyminiszter.
- Mohamed ElBaradei szerint „egy olyan szakaszban vagyunk, ahol ami ezen a héten történt, komoly krízisbe fordulhat át”. Sőt! „Mint az ügynökség //Nemzetközi Atomenergia-ügynökség// vezetője, kezdem elveszíteni a türelmemet.” Az IAEA emellett próbálja megfejteni, pontosan milyen atomkutatói tevékenységet is folytatnak Iránban, mivel az ország küldöttsége „elfelejtett” megjelenni a megbeszélt bécsi IAEA-találkozón.
- Kofi Annan ENSZ-főtitkárt is mélységesen aggasztja az iráni lépés.
- Jack Straw brit külügyminiszter szerint az irániak „a határaikat feszegetik” a pecsétek eltávolításával és az üzem beindításával.
- Jacques Chirac francia elnök szerint Irán és Észak-Korea „súlyos hibákat” követ el az atomprogram erőltetésével. Mint kijelentette, „a nemzetközi közösségnek kötelessége olyan megegyezésre jutni, mely tiszteletben tartja mindenki biztonságát.” Emellett a két állam „súlyos hibát követ el, amikor nem fogadja el a feléjük kinyújtott kezünket.”
- A német külügyminiszter szerint Teherán „átlépett egy olyan vonalat, melyről tudja, nem marad következmények nélkül.” A miniszter kijelentette, hogy „a történtek után a brit és a francia kollegájával együtt még a héten megpróbálja összehangolni álláspontját, leginkább azt, hogy az EU-hármak //ez a három állam tárgyalt Iránnal évekig – hogy milyen eredménnyel, az most látható...// további tárgyalásainak van-e alapja.”
- Szergej Lavrov orosz külügyminiszter elmondta, hogy „nagyon aggódunk a legutóbbi iráni hírek miatt, melyek szerint Irán bejelentette, hogy több programját is újrakezdi, melyek az urándúsítással függnek össze, ellentétben azzal a moratóriummal, melyet Irán és az európai államok fogadtak el és ellentétben azzal a ténnyel, hogy Irán az IAEA-val is megegyezett.”
Ennek megfelelően „arra hívjuk fel Irán figyelmét, hogy azonnal térjen vissza a moratóriumban foglaltakhoz és minden részletre kiterjedő együttműködést tanúsítson a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel szemben, összhangban azzal a határozattal, melyet az IAEA igazgatótanácsa hozott.”

Kemény, határozott szavak ezek, barátaim. Olyan szavak, mondatok, melyek mögött egy komoly fenyegető erő áll: az egyesített Európa teljes katonai potenciálja. Egy olyan egyesített Európáé, mely érdekeit egységesen, egyeztetett formában és kérlelhetetlen következetességgel képviseli Iránnal szemben.

Szerintem mostantól Mahmoud Ahmadinejad rosszul fog aludni.

9 Comments:

Anonymous patrik said...

És? Ha Iránnak atomfegyvere lenne mi változna?
Izraelnek van, Pakisztánnak van, Indiának van. Észak Koreának, Dél Afrikának majdnem biztos, hogy van. Mi változik a világban ettől?

Üdv,

1:20 du.

 
Blogger Trau said...

Napsugarast!

2 apro problema:
Iran hivatalosan is konfrontativ politikat folytat, lasd Izraelt, mint eltavolitando daganatot.
Nos, ha valaki egy masik szuveren allam megsemmisitesenek fontossagat hirdeti, nem jo, ha atomfegyverrel rendelkezik. Nagyon nem jo.

Es mintha neminemu kozepes hatotavolsagu raketatipus fejlesztese is folyna arrafele, melyet nem meglepo modon atomtoltettel szeretnenek felszerelni.

Szerintem igenis baj.

Trau

3:08 du.

 
Anonymous KerozinEmber said...

Nem kell félni, már kifejtettem valahol, h mire lenne atomfegyvere Iránnak, addigra USA lerohanja...

Akar vki fpgadni velem h két évenm belül USA bevonul Iránba?

6:26 du.

 
Blogger Trau said...

Napsugarast!

FOgadni nem fogadnek, en, ha mar katonai opciok kozott valogatunk, inkabb egy gyors "decapitating", azaz lefejezos legitamadas-sorozatra tippelnek. Az izraeli F-15I-k rohogve megeszik az oreg irani Phantomokat es Tomcat-eket...

Trau

6:52 du.

 
Anonymous ToM said...

Üdv!

Ugyan Keró... Szted hiányzik az USA-nak egy, Iraknál is jóval erősebb, jobban felszerelt és fanatikusabb állam elleni háború? Én fogadok, ha kell, hogy nem... Trau jól szólt.
Viszont mibe kerül átengedni a jenkiknek a fent említett F-15I-ket az iraki légtéren? Elvégzik helyettük a piszkos munkát, mindenki jól jár... Még mi is. (Bár Mo.-t nem féltem az iráni rakétáktól, nem jó célpont.)

10:03 du.

 
Anonymous patrik said...

Nah jó, mer' Trau Amerika fan! :)
Ezzel a konfrontatív szöveggel jönni! Kész!
Ha már itt tartunk India-Pakisztán igazán konfrontatív egymással, az É-Koreaiak is szivesen lerobbantanák a délieket a Marianna árok fenekére, ha csak azon múlna. És Izrael sem arról híres, hogy odatartja a másik arcát is, sőt!
Ne haragudj meg Trau, kedvelem a blogodat, de ez egy PC-sz.r! Ez a "konfrontatív" dolog hatalmi érdeket álcáz (pontosabban kommunikál..). Nem mondom, hogy ejnye-bejnye, miért tenném? Mennek a saját érdekük után, mint mindenki a világban, Magyarország kivételével.
F15I pedig azért nem fog repülni az iráni légtérben, amiért az iraki légtérben sem repült 1981-óta...

Napsugarast Nektek is!
Üdv,

2:59 du.

 
Blogger Trau said...

Napsugarast!

Patriknak kulon bejegyzesben felelek, hiszen olyan mennyisegu anyagot kell a "fejehez vagnom", amely ide nehezen ferne bele, masreszt meg szerintem kozerdeklodersre tarthat szamot.

Trau

6:16 du.

 
Anonymous patrik said...

Mielőtt megróvást kapok :)) az F15I-t metaforának kell érteni, a dávid csillagos felségjelű gépek metaforájának...

Üdv,

8:30 de.

 
Blogger Trau said...

Napsugarast!

Nincs megrovas, a hir szent, a velmeny pediglen szabad, mikepp az alkalmazott koltoi eszkozok mibenlete is... ;)

Trau

12:45 de.

 

Megjegyzés küldése

<< Home