Repülés, haditechnika, geopolitika, hülyeségeken csámcsogás. Mint a bazárban. :)

kedd, november 08, 2005

Párizsi Intifáda, #1

Párizsi Intifáda: egyre több helyen illetik ezzel a nem túl megtisztelő címmel rendelkezik immár az a 12 napja tartó lázongássorozat, mely először Párizson, majd később Franciaország más városain söpört végig, illetve legújabban Európa más városaiban is megjelent.
A lázongás az idő előrehaladtával egyre csúnyább színezetet ölt: immár két embert vertek agyon a gyújtogató, erőszakos fiatalok. Az eseményekben több, roppant aggasztó aspektus is felmerült, ezeket venném szépen sorra.
De először egy gyors, kronológiai áttekintés az elmúlt éjszakákról. Az események kezdőpontja közismert: október 27-én három tizenéves fiatal a rendőri igazoltatás elől megszökik, majd eközben Darwin-díj gyanús ötletet hajt végre: a rendőrök elől egy trafóházban bújnak el. Kettejük, egy mauritániusi és egy tunéziai szülőkkel rendelkező kölyök, név szerint Ziad Benna (17) és Banou Traoré (15), meghal, harmadik, huszonéves társuk súlyos sérülésekkel ússza meg a hibás döntést.
A helyszín Párizs egyik ismert szegénynegyede, a keleti Clichy-sous-Bois külváros. Itt főleg olyan muzulmán, főként algériai vendégmunkások immáron 3. generációja él, akik körében a munkanélküliség magas, sok az erőszakos cselekmény. Igazi gettó: olyan, amelyet a franciák körmük szakadtig tagadnak, hiszen a gettó ugye csúúúnya amerikai dolog, másrészt meg a francia jóléti államban ugye ilyen hivatalosan nem is fordulhatna elő. Pedig de.
No mindegy, az eset után este a környéken kisebb balhé támadt: több szát tüntető, kövek, Molotov-koktélok, rohamrendőrök, letartóztatások, ebből szám szerint 27. És egy halott: Jean-Claude Irvoas, akit a csőcselék Épinay-sur-Seine-ben a felesége és a 16 éves lánya szeme előtt vert agyon.
28-án már több mint 30 autó ég ki, kukákkal vegyest, Kisebb barikádok, 200 rohamrendőr, utcai csaták.
29-én remény csillant, hogy a dolog esetleg lecsillapodik: mindenesetre nagyobb balhé nem történt, kisebb csendes felvonulással tiltakoztak a külváros lakói a két fiatal halála miatt.
Ez a remény 30-án, vasárnap este szállt el: de Bousquets mecsetébe valaki egy, a rendőrség által használt típusú könnygázgránátot dobott be, miközben a hívők a Ramadán legszentebb éjszakáját ünnepelték.
A következmények már nagyobb szabásúak: a zavargások 31-én este már átterjedtek Seine-Saint-Denis területére is, míg Montfermeil-ben egy rendőrségi garázst is felgyújtanak. Az egyik kisebb rendőrségi szakszervezet, az Action Police CFTC képviselője már ekkor „polgárháborúnak” nevezi az eseményeket és a katonaság bevetését követeli. Katonaságot! Franciaországban! Lázongások leverésére! Sacre bleu!!!
A „buli” igazából november 1-én indul csak be: kilenc másik külvárosra is átterjednek a zavargások, 150 gyújtogatás, a kukák és az épületek mellett 69 gépkocsi is kiég. A zavargások Sevran, Aulnay-sous-Bois és Bondy területén a legerősebbek, ezek a Seine-Saint-Denis régió részei, mely „a bevándorlás és az alacsony jövedelmek miatt érzékeny terület”. Kapcs ford: munkanélküli, segélyekből tengődő mozlim bevándoroltak lakótelepei, lakhelyei. Csak ezt így kimondani akkor még nem számított politikailag korrekt dolognak. Ekkor a rendőrök már gumilövedékeket is használnak.
Szerda éjjel napi csúcs: rendőrségi adatok szerint 315 gépkocsit gyújtanak fel. Két általános iskolát is megrongálnak. Hauts-de-Seine rendőrségi épületét is Molotov-koktélokkal támadják. Egy ötvenes éveiben járó, mozgássérült nőt lelocsolnak benzinnel, majd a busszal együtt felgyújtanak. A nőt a sofőr (amúgy mozlim) vezetője, Mohammed Tadjer kimenti, súlyos égési sérülésekkel. Jacques Chirac első ízben szólít fel a nyugalom megőrzéséért. Mit mondjak, kevés sikerrel.
Hogy mennyire kevéssel, azt éppen a másnapi események mutatják: csütörtökön rövid időre gyakorlatilag megszakadt a vasúti összeköttetés a Charles De Gaulle repülőtérrel, miután a RER B helyiérdekű vasútvonal dolgozóinak jelentős része a vonatokat ért támadások miatt megtagadta a vonatok vezetését. De Villpin miniszterelnök is beszáll a „csak nyugalom, emberek”-versenybe, a francia parlamentben ígéretet tesz a rend helyreállítására.
A lázongások is csütörtök éjjel hagyják el Párizs külvárosait: Dijon, Bouches-du-Rhone és Rouen lakói is megtapasztalják a „tüzes éjszakák” minden örömét. Csökken a buszállomány is: 27 ég le belőlük egy buszgarázzsal együtt. Aulnay-sous-Bois, Neuilly-sur-Marne, Le Blanc Mesnil, és Yvelines, Párizzsal kiegészítve 593 kiégett gépkocsinak ad helyet. Újabb rekord.
November 4-e, péntek: a lázongások Val d'Oise, Seine-et-Marne és Seine-Saint-Denis mellett Aubervilliers, Sarcelles, Montmagny és Persan városaiba is megérkezik, de Lille és Toulouse városa is kap a jóból. Mivel „csupán” 50 autó felgyújtásáról szólnak hírek, kifejezetten nyugodtabb éjszakának értékelik a dolgot egyes francia vezetők.
Aztán szombat leend: napközben a rendőrök lekapcsolnak egy Molotov-koktált gyártó üzemet, hat letartóztatás. Nagy mennyiségű benzin, egy rakat kész bomba. Ennyit a spontaneitásról, a hirtelen támadt indulatokról. Aham.
Fordulat a politikában is: a 10. napon Dominique de Villepin miniszterelnök találkozik Nicolas Sarkozy belügyminiszterrel és más kabinettagokkal. Jobb későn, mint soha, hamar munka ritkán jó, meg ilyenek jutnak az eszembe. Speciel nem igazán értem, hogy amikor alapos túlzással szólva éjszakánként fél Franciaország nem alszik a vidám csatározások miatt, minek kellett ennyit várni a közös munkával. Nah, ezért nem leszek soha politikus.
Yves Bot párizsi ügyész egy nyilatkozatában „szervezett bűncselekményeknek ” nevezte az eseményeket, melyek jóval túlmutatnak a spontán zavargásokon. Véleménye szerint a szervezők az internet segítségével szervezik a zavargásokat. Az erőszakos cselekmények a Köztársaság ellen irányulnak, de Bot, akár a többi francia politikus és rendőri vezető, óvakodik megnevezni az elkövetők származási és vallási hátterét. Azaz igyekeznek elpalástolni azt a tényt, mely szerint a zavargásokban a bevándorlók 2.-3. generációjához tartozó mozlim fiatalok vesznek részt a legnagyobb számban. Szombat éjjel ismét csúcsokat dönt a felgyújtott gépkocsik száma:1295. 253 letartóztatott, Pierrefitte zsinagógáját is gyújtogató támadás éri, de a falra dobott cucc nem lobbantja lángra az épületet. Grigny-ben és Vigneux-ban összesen 3 iskolát viszont sikerül kiégetni. Acheres-benegy óvodát gyújtanak fel, a felháborodott helyiek a Hadsereg bevetését követelik, ellenkező esetben a fenyegetésük szerint saját maguk alakítanak önvédelmi milíciát. De zavargások vannak Torcy, Avignon, Saint-Dizier, Soissons, Nantes, Montauban, Lille, Roubaix, Tourcoing, Mons-en-Baroeuil, Cannes, Nizza, Evreux és Toulouse városaiban is.
Nem nyugodtak a kedélyek vasárnap délelőtt sem, sőt : elsőként gyújtottak fel kocsikat fényes nappal Párizs belterületén, méghozzá a történelmi 3. kerületben, alig néhány kilométerre több fontos kormányzati központtól is. A belga RTBF forgatócsoportját megverik Lille-ben, az operatőr megsérül. Nem jár jobban a koreai KBS TV tudósítónője sem : eszméletlenségig verik a fejét és arcát Aubervilliers-ben . //Bezzeg a palesztinok, azok hogy szeretik a médiaminkásokat !!! Komolyan mondom, még a végén kiderül : Jenin biztonságosabb forgatási terep, mint Franciaország, Európa ún. kulturális közepe.//
Eddig a számítások szerint 3500 autó égett ki, míg az őrizetbe vettek száma meghaladja a 800 főt.
Vasárnap éjjel tovább nőtt az „eredménylista”: 840 gépkocsi, míg Liévin, Lens és Sète katolikus templomait Molotov-koktélos támadás éri. És egy újabb áldozat : a 61 éves Jean-Jacques Le Chenadec egy kukatüzet oltana el, vesztére: agyonverik.
A zavargás exportcikk lesz: in Belgiumban és Németországban is gépkocsikat gyújtanak fel.
Felbukkannak a lőfegyverek is : Grigny-ben és Párizsban is rendőrökre lőttek a jelentések szerint.
Dominique de Villepin hétfőn bejelentette, hogy egyrészt még több rendőrt vezényelnek a problémás területekre (összesen 9500-an leszenk készenlétben) , másrészt eddig példátlan módon a polgármesterek engedélyt kaptak arra, hogy éjszakai kijárási tilalmat vezessenek be a városokba (Raincy polgármestere, Eric Raoult már be is vezette ennel könnyített változatát: hajnali egy és szürkület között a 15 éven aluliak nem tartózkodhatnak az utcán). Figyelem: európai kis- és nagyvárosokról van szó, nem az Egyesült Államokról.
Emellett jónéhány szociális és münkaügyi programpontot is bejelentett, ezek azonban csak valamikor a távoli jövőben fejthetik ki a hatásukat, ha egyáltalán. Például érdekes ötlet az, hogy a 14. életévüket betöltött, de továbbtanulni nem kívánó fiatalok olyan képzést kapjanak, mellyel elkerülik a munkanélküliséget. Egy amúgy is rekordszámú, felnőtt munkanélkülivel terhelt munkaerőpiacon, stagnáló vagy recessziós gazdasági környezetben...

Nos, de itt többről van ám szó, mint egyszerű munkanélküliségről: a francia bel- és külpolitikai fontos, ha nem a legfontosabb tartóoszlopai dőltek ki, méghozzá igen látványosan.

Külpolitika : ugye az elmondható, hogy a francia külpolitika egyik alapeleme eddig az volt, hogy a palesztinok (és a terrorszervezetek) gyakorlatilag feltételek nélküli támogatásával, a Bush-féle neokonzervatív politika lelkes és látványos, míg az iraki háború markáns ellenzésével egy „mozlimbarát” országképet igyekeznek kialakítani. Ennek persze több oka is volt, de ami most a lényeges: a belső, saját mozlim kisebbség csillapítása. Ez nagyjából működött is, de az igencsak egyértelmű jelek (úgy 4600 jel eddig) szerint ez már nem elég. A belső szociális feszültségeket, a beilleszkedés elmaradását, a már régóta kialakult „fehérember nem bemenni”-zónákat, a munkanélküliséget, a recsegő-ropogó francia szociális ellátórendszert már nem lehet kiegyensúlyozni a „Danone-gyilkos” karvalytőke rémképével, a kétségtelenül nem a diplomáciai érzékéről ismert amerikai kormányzat folyamatos köpködésével. Eljött az a pillanat, barátaim, amikor a népnek kevés a cirkusz, kenyeret is kér. Kérne, de nem kap. És ez már belpolitika, sőt, szociálpolitika, integráció, multikulti, rasszizmus, xenofóbia, csendes és mindennapi egymásutálás. Hosszú, hosszú évtizedeken keresztül.
Node először ássunk egy kicsit vissza a múltba: nem véletlen, hogy hol és kik a lázongások főszereplői. A francia külvárosok porblémája régre nyúlik vissza, egészen a II. világháború utáni évekre. Az 50-es években Franciaország újjáépítéséhez szorgalmas és fiatal munkáskezekre volt szükség. Ez azt is jelentette, hogy könnyen és gyorsan lehetett észak-és nyugat-afrikai, a francia kolóniákról érkező munkavállalóként is munkát találni az országban. A beérkezőket azonban valahol el is kell szállásolni: ekkor kezdenek felépülni a „kunyhótelepek”.
A lakásépítési szükség eredményeit, a külvárosok jellegzetes, több emeletes épületeit először //hasonlóan a magyarországi paneltörténelemhez...// középosztály töltötte meg, akik öreg vagy a háborúban megsérült lakásait, házait cserélték fel. Ahogy a középosztály helyzete javult, úgy költöztek el a családok magasabb komfortfokozatú, jobb lakásokba, s a helyükre a „kunyhótelepek” lakói érkeztek. A toronyházak így olcsó lakbérű, amolyan szociális lakótömbökként kezdtek el működni.
Ha ez nem lenne elég, erre tett rá egy lapáttal a korabeli urbanisztika: legyen minden funkció egy-egy külön központi helyen: lakótömbök, kereskedelmi és munkaközpontok, melyek között a buszközlekedés teremt kapcsolatot. Azaz kialakultak a csak toronyházakból álló, elszeparált, egyéb urbanisztikai elemeket nélkülöző masszív lakótömbök, ahol tulajdonképpen semmi sincs. Tökéletes izoláció.
Ennek több eredménye is van, például nem sok mindent lehet csinálni éjjelenként és hétvégenként: ekkor ráadásul a buszközlekedés (már ahova még egyáltalán jár busz) még ritkább.
A másik, szociológiai szempontból bízvást katasztrofálisnak nevezhető helyzet pedig a munkanélküliség és annak közvetlen tapasztalata a gyermekekre. Aki valaha is tanult szociológiát, vagy érdekelték a társadalomtudományok, tudja jól: a gyerek leginkább a szülei és a szűk lakóközösség segítségével, azok példáin keresztül szocializálódik.
Nomármost, a késői 70-s években, köszönhetően részben az 1973-as, első energiaválságnak, illetve a már lőtte is igencsak gyengélkedő európai gazdaságnak, jelentősen nőni kezdett a munkanélküliség. Mint már említettem, a lakótömbök elkülönítve állnak. Ez mit okoz? Hát egyrészt tele lesz a gyerek elsődleges szocializációs köre munkanélküliekkel, másrészt, mivel a gyáraktól, üzemektől, üzletekről, azaz a munkahelyektől fizikailag, azaz távolságában messze elzárva nő fel, nem is lesz számára természetes az, hogy a felnőttek dolgozni mennek. Ez a 90-es évekre idáig fajult, hogy sok gyerek úgy került az iskolába, hogy sem a szüleit, sem bárki mást dolgozni nem látott. Számukra így az a természetes, hogy munka nincs, csak segély.
Az elkülönülést, a gettósodás kialakulását segítette az is, hogy //miért jut eszembe ismét Budapest???// a régi házak helyére a városok, de elsősorban Párizs belterületein drága lakások épültek: ezek bérleti díját a jellemzően alacsony keresetű vagy segélyekből élő vendégmunkások és azok leszármazottai nem tudták kifizetni, így a külvárosokba szorultak vissza. Párizs esetében ez leginkább az északi Seine-Saint-Denis-t jelentette.
Az alacsonyan képzett, kétkezi ipari és közösségi munkákat végző afrikai vendégmunkások, hasonlóan a magyarországi cigánysághoz, elsőként szorultak ki a munkapiacról a 70-es évek válságai (avagy hazánkban a rendszerváltás) során. A gyerekeik ebből leszűrhették a tapasztalatot: szüleik kemény munkával segítettek újjáépíteni és üzemeltetni Franciaországot, majd cserébe, mikor bajok támadnak, elsőként szabadul meg tőlük a társadalom, munkanélküliségbe küldve őket. Így lesz a hasznos, igyekvő, sok esetben beilleszkedni vágyóból ballaszt a társadalom nyakán.
A szülők idealizált képet adtak át gyermekeiknek saját szülőföldjükről, a távoli Afrikáról: ez azonban igencsak szemben állt a rideg francia hétköznapok tapasztalataival. Például a rejtett vagy nem is annyira takargatott rasszizmussal: ennek jeleit (nehéz bejutás szórakozóhelyekre, származás miatt elbukott munkalehetőségek, rácsukott buszajtók, villamosra felszállva gyanakvó tekintetek, táskára kulcsolódó, védekező kéz és a többi...) azonban nem csak Franciaországban lehet nap mint nap tapasztalni, ugye, Nyájas Olvasó?
Az eredmény ismeretes: kialakultak olyan minitársadalmak, amelyeknek gyakorlatilag semmi érintkezési felülete nincs a francia kultúrával, a francia állammal. Olyannyira nincs, hogy sok esetben a francia állam alapvető elemei, mint például karhatalom, tömegközlekedés, egyszerűen nem működik egy-egy területen. Egy miniállam, saját törvényekkel, saját vezetőkkel, saját uralkodó csoportokkal, jól kialakult hierarchiával. Ez azonban eddig amolyan szőnyeg alá söpört dolog volt, hiszen nem voltak súlyosabb, a média figyelmét is sokáig magára vonó összecsapások. Eddig.
Ahogy Tóta W. mondta volt: a franciák exportáltak és gondosan kineveltek egy új proletár réteget maguknak.

Most viszont helyzet van, sőt, Helyzet. Mert a jelek szerint a karhatalom nem igazán képes megfékezni a zavargásokat: hiszen az átlagrendőrt nem arra képezték ki, hogy éjjelente utcai harcokban kerülgesse a Molotov-koktélokat és a környéket, mint a tenyerüket ismerő, kerékpáros és robogós kölykökkel vívjon utcai háborút. Egyszerűen ez sok.
Ha Sarkozy a kemény kéz politikáját akarja folytatni (és mást nem is tehet, több okból sem, de erről majd később), akkor bizony a rendőri, vagy legalábbis karhatalmi erők alapos megerősítésére szorul. Márpedig ez az eddig érintett több mint 300 település és város számát és nagyságát figyelembe kemény feladat lesz.
Kézenfekvő válasz lenne (persze ha az erővel leverni-stretégiai vonalat követjük) a Hadsereg alakulatainak bevetése. Nomármost ezzel kisebb gondok vannak: a legelső rögtön az, hogy a francia Hadsereg körülbelül 15 százaléka mozlim. Elméletileg ugye ez semmilyen gondot nem okozna, hiszen egy hadsereg az parancsokra épül. Node egyrészt láttunk mi már karón nem kevés varjút (még az Amerikai Hadseregben is, emlékezzünk csak egy kínos kézigránátos gyilkosságra!), másrészt meg a francia tisztek és altisztek kevésbé bíznak a mozlim bajtársakban ez ügyben, mint ami egészséges. Persze hozzá kell tenni, hogy a francia fegyveres erőknél, mint a hivatásos seregeknél általában, inkább erősebben jobboldaliak a katonák. A gyanakvás eddig alaptalannak minősíthető, hiszen francia, mozlim vallású bajkeverő katonáról nem tudunk, de jó öreg katonai szívatósdi működik velük szemben. Ez viszont logikusan azt vonhatja maga után, hogy előbb-utóbb néhány mozlim katonának tele lesz a surranója és mégis rosszfiú lesz. Ehhez még hozzájön az az apróság is, hogy a francia hadseregben nincsenek imámok, így a hitélet gyakorlásához külső, katonai tapasztalat és motiváció nélküli, ellenőrizetlen hátterű imámokhoz kénytelenek fordulni. Ez pedig nem mindig egészéges...
Fontos kérdés, hogy hittestvéreikkel szemben mire lennének hajlandóak egy esetleges zavargásellenes bevetésen. Ez valószínűleg nem derül ki, hiszen kedd hajnalig, eme sorok kopogásáig még olyan helyzet nem fordult elő, ami katonai erő bevetését tenné indokolttá. Nyomatékosan hangsúlyoznám: még nem. Tekintetbe véve azt, hogy alig 10 nap alatt jutottunk el az „egyszerű” autógyújtogtástól a lőfegyverekig, sok minden lehetséges.
Ideológiailag semleges megoldás lenne ugye az Idegenlégió, ezt viszont, ha jól emlékszem, a törvényi szabályozás miatt francia földön bevetni nem lehet.

Pedig valamit nagyon tenni kéne, csak kérdés, mit. Ebből a helyzetből a francia kormány, a francia állam jól kijönni már nem tud. Hogy miért? Ez roppant egyszerű. Olyan helyzet állt elő, amelyben a mozlim valláshoz minimum sok szállal kötődő lázongók csak nyerhetnek.
1. eset: leverik őket csúnyán. Ebben az esetben elkészült egy príma emblematikus esemény, amit a zászlóra lehet tűzni, trikók, kitűzők, miegymás. Évenkénti megemlékezés. Egy hivatkozási alap, amihez bármikor vissza lehet nyúlni. S nem csak az utcai harcok esetén értendő a visszanyúlás: feltüntethető a leverés mint a többségi állam erőszakos fellépése, a mozlim kisebbség emberi jogainak sárba tiprása, rendőrállam, elnyomás, „napontezértnemasszimilálódunk”, satöbbi.
2. eset: tárgyalásokra kényszerül a francia kormány. Ez viszont egy olyan forgatókönyv, amire gyakorlatilag gondolni sem mernek a francia politikusok. Bár, ha visszaemlékezünk., de Villepin is sokáig ellenállt Le Pen-ék követelésének, már ami a kijárási tilalom bevezetését jelenti. Igaz, katonák még nincsenek az utcákon. De vissza a gondolatmenethez: a tárgyalásos kényszer esetén egy hihetetlen sikerélményhez jutnak a lázongók. Bebizonyosodik, hogy a francia állam gyenge, nem képes rendőri és/vagy katonai erővel a saját területén a francia törvényeket betartatni. Ha nagyon gonosz és cinikus akarnék lenni, akkor emlékeztetnék, hogy Észak-Vietnám és az Egyesült Államok is tárgyalóasztalnál egyezett meg. A végeredményt ismerjük. Nade ugye a hivatalos, felkent „újvietnám” Irak, úgyhogy haladnék is tovább. Szóval lenne egy olyan eseménysorozat a kezükben, ami azt bizonyítja, hogy Franciaország és a francia nemzet, kormány meghátrál, ha kellően sokáig és kellően erőszakosan lépnek fel. Itt hangsúlyoznám: nem a hosszú távú munkaügyi, szociális, kulturális, tehát a hagyományos nyugati jóléti államokban szokásos programokra, konferenciákra, tárgyalásokra gondolok, hanem a „na, ha hazamentek és kuss lesz, akkor mi nem megyünk be a negyedetekbe plusz amnesztia is lesz”-jellegű, az adott zavargást kezelő és eltüntetni kívánó tárgyalásokra. Pontosan ez az, ami bizonyítaná: ha kellően erőszakos vagy, ha kellően nagy számú gépkocsit gyújtasz fel, sokat ordibálsz a kamerák előtt, akkor nem mernek hozzád nyúlni.
Hát nem vagyok abban biztos, hogy olyan nagyot tévednének, teszem hozzá...

Ha viszont igen, akkor az pediglen a francia belpolitikának adhat egy nagyot. Ugye senki sem felejtette el, hogy a népszerű, keményvonalas belügyminiszter, Nicolas Sarkozy és Dominique de Villepin miniszterelnök kőkemény ellenfelek. 2007-ben éppen kettejük párharca várható az elnöki posztért.
Nagyon messzire nem hátrálhat de Villepin sem, több okból kifolyólag. Egyrészt egyre több francia „őslakosnak” lesz tele a kicsi hócsukája a zavargásokkal, és bizony első körben legtöbbjük a rendrakást követeli (a hosszú távú felzárkóztatás, a munkanélküliség csökkentése és a multikulturális társadalom eszményi képe, mint baloldali és liberális ötletek kevéssé magával ragadóak, ha ég az ablakod alatt két autó). A sok ember sok szavazatot jelent: elégedetlen szavazót, aki a mostani helyzettel nagyon, de nagyon elégedetlen. De Villepin mozgástere meglehetősen szűkös: szorongatja őt egyrészről a továbbra is igen népszerű, a bűnözők elleni keményfiú képét még mindig magán hordozó Sarkozy és szorongatni fogja a szélsőjobb. Így igaz, barátaim: Le Pen otthon ül, mozizik és élvezi a műsort. Nem kell hozzá nagy fantázia, miért: ha sokáig folyatódnak a zavargások, az emberek egyre jobban áhítozni fognak egy megfelelő, kemény kéz iránt, aki odacsap, ahova köll. Márpedig a célpont jelen esetben a munkanélküli, idegen, barna bőrű vendégmunkásbanda, amely ráadásul ugye az amúgy is roskatag francia szociális rendszer vérit szíjja, ráadásul még gyújtogat és gyilkol is. Hát mi ez, ha nem egy tökéletes táptalaj egy, az eddigieknél is (pedig a 20% is igencsak sok volt legutóbb) jobb választási szerepléshez? Ne felejtsük el, hogy 2002-ben a választási kampány egyik legforróbb témája éppen a külvárosban lakók kezelése volt...
Sarkozy egyelőre még a nem halálos fegyvereket preferálja, így ilyenekkel szerelik fel a francia rohamzsarukat. Kérdés, hogy ez a taktika egy esetleg éles lőfegyverekre átterelődő, hosszabb távú konfliktus esetén tartható-e.
Érdekes szereplő Azouz Begag, az esélyegyenlőségi miniszter: szeretném tudni, hogy mit tett vagy mit próbált tenni a zavargásokat kiváltó okok csökkentéséért vagy megszüntetéséért? Mert ugyan kétségkívül jól hangzik, hogy Sarkozy egy érzéketlen, erőszakos fráter, aki ráadásul csúnya szavakat használ (csőcselék), ráadásul mindenféle magas víznyomású takarításokat vizionál a külvárosokban. De talán ha felvillantana valamit, hitelesebb figura lehetne.
Ha Sarkozy úrrá lesz a kialakult lázongáson, akkor ez óriási tőkét jelenthet neki a 2007-es elnökválasztásnál. _Ha_ nyer.

Kemény feladatnak ígérkezik a mozlim és/vagy bevándorló közösségek által de facto uralt, gyakorlatilag a francia államból „kiesett” területek kérdésének megoldása. Mert ahhoz, hogy ezeket újra a Negyedik Köztársasághoz csatolják, mármint működésileg ugye, sok pénz, sok rendőr és még több konfliktus szükségeltetik. Annak a területnek, városrésznek, negyednek vagy bármilyen más, jól behatárolható résznek a valódi, helyi vezetőjét, ahol az egykori Ottomán Birodalom alapeleme, a millet (vallási közösség) gyakorlatilag zökkenőmentesen és a francia társadalom által tolerálva kiépült, igencsak nehéz lesz arról meggyőzni, hogy jó lenne ezt a kalifátus-dolgot egyszer s mindenkorra elfelejteni. A lázongó fiatalok, illetve a közvetítői szerepre törekvő helyi „emírek”, a közösségek vezetői legelsősorban azt akarják elérni, hogy a rendőrség teljesen vonuljon ki ezekről a területekről. Magyarán: deklarálják a két társadalom teljes elkülönülését, kvázi mondjon le Franciaország a terület felségjogairól (na persze ez most így erősen sarkított kijelentés, de valahol ez a lényeg...). Megengedheti-e magának ezt Franciaország? Másképp teszem fel a kérdést: van-e akarat és erő ennek megakadályozására, ezen folyamatok visszafordítására? Ez az igazi kérdés, barátaim, és nem az, hogy hány autót gyújtanak majd fel kedd éjjel. Az csak tünet.
Gilles Kepel, Chirac elnök iszlám ügyekben illetékes tanácsadója egy olyan „új Andalúzia” megteremtését szorgalmazta, ahol a keresztények és a mozlimok egymás mellet élnének, együttműködésben teremtve meg egy új kulturális összeolvadás feltéeleit.
Két aprócska kérdésem lenne: ez a modell a világ melyik részén működőképes jelenleg?
Ja, és ki lesz a főnök? Franciaország vagy a mozlim közösségek?

Kínos, nagyon kínos. Pedig emlékezzünk csak vissza, mekkora mellénnyel nyilatkozta minden, magára valamit is adó nyugat-európai, de főképp francia politikus 1 kilencvenes évek elején-közepén: olyan zavargások, mint amilyet Chicagóban és Los Angelesben lehetett tapasztalni, sosem alakulhat ki Európában. Mert mi toleránsabbak, nyitottabbak vagyunk, a mi társadalmunk elutasítja az ilyet, gettók sincsenek, a mi világunk a létező világok legjobbika.
Nodehát. És nem szabad elfelejteni, azt sem, hogy a jelek szerint a zavargások átterjedhetnek másfelé is. Egyelőre csak elszigetelt, 1-1 belgiumi (Brüsszel, 5 autó) és németországi (Berlin és Bréma, összesen 6 gépkocsi) esetek vannak, hála az égnek. Remélem, ez így is marad.
De hasonló „forró zónák” mindennaposak Skandináviában, Belgiumban, Hollandiában, Dániában is aggasztóak a fejlemények, néminemű karikatúrák miatt. Leállított tömegközlekedés, rendőri jelenlét elpárolgása, saját törvények, saját terület. Becsületgyilkosságok. Nem csak Franciaországban.

És az egykori büszke világhatalom kénytelen elviselni, hogy mindenki a francia példával riogat, vagy éppen erősködik, hogy soha nem fordulhat elő az országban olyan, mint Franciaországban, mert hát mi nem vagyunk olyan barbárok, ugye.
Ugyanakkor Romano Prodi olasz ellenzéki vezető mondjuk pont azzal riogatott, hogy Európa legrettenetesebb külvárosaival rendelkeznek és gyakorlatilag bármikor történhetnek hasonló esetek, csupán idő kérdése a dolog.
Zsirinovszkij szerint persze az egész a CIA műve, mert az amerikaiak jól meg akarják gyengíteni Európát. Hát, mit mondjak, döglött oroszlán rugdosására talán kicsit sok energia lenne ez... ;)
Szenegál elnöke, Abdoulaye Wade, párizsi látogatásakor felszólította a francia kormányt a gettók azonnali felszámolására és az afrikai bevándorlók integrálására. Mert ez pikk-pakk így megyen, ugye.

Érdekes kérdés lehet, hogy a francia zavargások kihatnak-e, és ha igen, mennyire a török EU-csatlakozásra. Mondjuk az biztos, hogy nem tett jót, csak jelenleg nem tudni, hogy a francia és a nemzetközi média által igencsak diszkréten kezelt vallási rész mennyire megy át a köztudatba. Meg persze az is, hogy ennek valójában mekkora volt a szerepe: mindenesetre a gyújtogatók dokumentáltan „Allah nagy” felkiáltással is dolgoznak.
Szintén figyelemre méltó motívum, hogy a felgyújtott épületek jelentős része óvoda, iskola és templom volt. Ez megint csak azt jelzi, hogy a többségi társadalom alapvető működéséhez szükséges épületeket, sőt, ki merem jelenteni, éppen a többségi társadalom szimbóluamit igyekeztek megsemmisíteni (vö. a Gázai-övezetben a kivonulás utáni zsinagóga-gyújtogatásokkal). Ez viszont nem hinném, hogy véletlen lenne. Nehéz belemagyarázni egy óvodába, hogy az aztán az elnyomás egyik fontos eszköze...

A média mindenesetre az egész dolgot igyekszik szorgalmasan kicsinyíteni, amely bizony szöges ellentétben áll mondjuk a gázai vagy rafahi tudósításokkal. Érdekes, ha a Távol-keleten követ dobálnak és gyújtogatnak, az minimum egy képes tudósítás, míg a hazai zavargások sokkal kevésbé érdeklik a csatornák vezetői szerint a nézőket.
Mondjuk vicces a France 3 bejelentése, mely szerint ezentúl nem közlik a felgyújtott autók számát, merthogy úgymond nem kívánják tovább mérgesíteni a szituációt. Óriási segítség lehet, szavamra, az internet korában pedig nodepláne.

Nos, pediglen lenne miről beszélgetni, elgondolkodni. Mondjuk azon is, hogy a Katrina hurrikán pusztításához képest azért ez nem egy jelentős wasistdas, aztán mégis 12. napja töketlenkednek a politikai és rendvédelmi vezetők. El sem merem képzelni, mi lenne Franciaországgal egy hasonló méretű természeti katasztrófa során, ahol aztán tényleg igencsak súlyos eseményekre kellene válaszolni.
Apropó, emlékezünk-e súlyos zavargásokra New Orleansból? Autófelgyújtásra, kukaégetésre, templomrombolásra? Mert én annyira nem.

Jót tett a turizmusnak is a dolog: eddig Kína, Oroszország, az Egyesült Államok, Ausztrália, Nagy-Britannia, Japán, Kanada, Hollandia, Belgium, Hong-Kong és Finnország figyelmeztette polgárait a franciaországi zavargások veszélyeire.

Én pedig Theodore Dalrymple eme cikkére: tessék elolvasni, majd elgondolkodni azon, hogy az írás 2002-ben született. 3 évvel ezelőtt.

6 Comments:

Anonymous T. úr said...

Hát, trau, mint mindig. Olykor kicsit túlliheged a témát, és nem egészségesek a szempontjaid. Franciaországban aránylag jól kezelnek katasztrófákat, készülnek rá, terveznek, úgyhogy pont new orleanshoz hasonlítani csacskaság volt.

A jelenségre nem az általad linkelt (és hihetetlenül jó) cikk hívta föl a figyelmet, én, mint műveletlen tus, a Starship Troopersben olvastam ezt, mint jövendölést. Ott megoldás is van rá, kell hozzá egy harmadik világháború.

A lényeg, hogy a társadalom működéséhez szükséges reflexeket (például nem vesszük el azt, ami másé) még fiatal korukban nevelik a gyermekekbe, és ha ezt a szülő elmulasztja, akkor a szülőt is megnevelik, nem ritkán ostorral. A fájdalom nyelvén mindenki ért ugyanis.

Sajna ez politikailag inkorrekt megoldás.

4:43 du.

 
Blogger Trau said...

Napsugarast!

t. ur:

1., Hol lihegem tul?
2., Mik azok a "nem egeszseges szempontok?"
3., Ezek miert nem egeszsegesek?

Azt, hogy nem kezelik jol a helyzetet, fenntartom. Miert kellett 10 napig varni a kormanyulesre?
Miert kellett meg tobbet varni a rendkivuli allapotok bevezetesere?
Miert nem volt elegendo rendor es csendor rogton a legelso napokban, ahol meg konyebben le lehetet volna kezelni a zavargasokat?

Ez neked a jol szervezettseg?

Ehhez kepest New Orleansban zavargasi szempontokbol egy vidam vizi karneval zajlott...

Trau

11:22 de.

 
Anonymous T. úr said...

1. itt-ott :)

pl.
//Bezzeg a palesztinok, azok hogy szeretik a médiaminkásokat !!! Komolyan mondom, még a végén kiderül : Jenin biztonságosabb forgatási terep, mint Franciaország, Európa ún. kulturális közepe.//

2. amit említettem, a new orleanshoz hasonlítgatás

3. mert ha zavargást akarsz hasonlítani zavargáshoz, akkor zavargást hasonlíts. Annyit segítek, hogy az USA közelmúltja is bővelkedik zavargásokban, és akadhatnak szép számmal nowhiteman területek is.

Az ezután következő három kérdésre azt tudom válaszolni, hogy met tohonya, tehetetlen faszok, de ez szerintem nem lep meg.

És ez nem jól szervezettség, de én nem is lázadásra írtam a szervezettséget, hanem természeti katasztrófákra, ami meglehetősen más téma. Pl. New Orleans természeti katasztrófa volt.

Igen, mert New Orleans alapvetően nem zavargás volt. Amerikai zavargásokkal kapcsolatban javaslom Los Angelest, például. Az árvíz szempontjából tökjó volt, zavargásilag majdnem olyan jó volt, mint a mostani burkus helyzet.

Éééérted, madarat madárral, barátot baráttal hasonlítgatunk.

12:32 du.

 
Anonymous nevetos said...

Vargabe'lest ennek mar. :)

1:19 du.

 
Blogger Trau said...

Napsugarast!

t. ur:

1., 'nyad... ;) Kicsit konkretabban nem lehetne? Ezzel nem sokat segitesz. Pediglen a csiszolas mindig ramfer...

2., Szerintem igenis osszehasonlithato: ha nem is teljes egeszeben. A lakossag lazongasat, forsztogatasat, gyujtogatasat, rendzavarasat, azaz annak meglevo es hianyzo elemeit, hevessegeit igenis lehet es erdemes is osszehasonlitani.
Hasonlokeppen velem osszehasonlithatonak a ket allam rendvedelmi szerveinek es politikusainak reakcioit, teljesitmenyeit.

3., Egy masodpercig sem tagadtam, sot, Chicagot és Los Angeles kifejezetten meg is neveztem. AZ sem titok, hogy vannak hasonloan "torvenyen kivuli" teruletek. Csak eppen oriasi kulonbsegek vannak:
- Az USA ezeket a teruleteket igyekszik rendori erokkel "visszavenni", akar komoly erofeszitesek es osszecsapasok aran is.
- Az USA tarsadalmi feszultseget az EU sajtoja boseggel, negativ hagvetelben es kellokeppen undorodva ecseteli (lasd pl. a Spiegel munkassagat e teren). Hogy, hogy nem, a hazai, azaz EU-s hasonlo fezsultsegekrol csak "nehany hulye ertelmisegi veszmadar" ertekzik, a tomegmedia melysegesen hallgaott idaig, vagy legfeljebb a helyi sajto foglalkozik vele (lasd Stockholm, Malmo eseteit).

A tehetetlensegben egyetertunk, kerdes, meddig tarthato a gyenge kez politikaja. Mind a mostani esettel kapcsolatban ertve, mind az europai radikalizalodas tendenciajat ideertve.

Nem akarok beled kotni, de hol voltak sulyos (es nem csak onnan tudositott, hanem _bebizonyitott_) zavargasok New Orleansban? Allitolag a Superdome is egy kaotikus meszarszek volt, legalabbis a sajtotermekeket olvasva ez csapodott le. Aztan megsem. Csak ezt mar nem irtak meg, ugye.

Trau

2:16 du.

 
Blogger Trau said...

Napsugarast!

nevetos:

As you wish, bejb. SZolsz es jovo hetre vargabeles-pardey, kutyavakargatass inclusive, megszervezve. De adig is johetnel macskakokat latogatni... ;)

Trau

2:17 du.

 

Megjegyzés küldése

<< Home