Repülés, haditechnika, geopolitika, hülyeségeken csámcsogás. Mint a bazárban. :)

csütörtök, október 20, 2005

Repülős hírek, #32

Három újabb UH-1 Huey helikoptert küld Japán Pakisztánba, segítendő a mentési és segélyezési műveleteket. Az átcsoportosítással duplájára emelkedik a Japán Önvédelmi Szárazföldi Erők helikoptereinek száma a katasztrófa sújtotta országban.
A három helikoptert és a működtetésükhöz szükséges földi lépcsőt a Japán Önvédelmi Légierő négy C-130 Hercules szállítógépe szállítja a helyszínre, még ezen a héten.
Az első három japán UH-1-es helikopter október 17-én kezdte meg munkáját, gyógyszereket, takarókat és sátrakat szállítva a fővárosból az északkeleti Batagramba.

Több mint egy év szünet után tértek vissza a repülőgépek a CVN-65 USS Enterprise repülőgép-hordozó fedélzetére. Az alapos felújításon átesett hajó repülőfedélzetére elsőként a Sea Control Squadron (VS) 32 „Maulers” század egy S-3B Viking repülőgépe „tette le a futóművét”:
A Carrier Air Wing (CVW) 1-nek otthont adó hajó a norfolki haditengerészeti támaszpontról futott ki október 13-án, az átépítés utáni teszteket végrehajtani. Miután a tengeri tesztek sikerültek, sor kerülhetett a repülőfedélzet beüzemelésére is.
A tervek szerint a „Big E" 2006-ban kezdi meg első szolgálati turnusát.

Kényszerleszállást hajtott végre a RAF egyik Tornado repülőgépe október 19-én Stornoway repülőterére, miután a pilóta műszerei hajtóműtűz lehetőségét mutatták.
A vadászrepülőgép gyakorlóbevetésen vett részt a RAF Lossiemouth repülőteréről felszállva. A gép Stornowaytől 20 mérföldre járva értesítette az irányítókat a vészhelyzetről. A műszerek szerint veszélyes túlmelegedés volt a hajtóműtérben. A gép természetesen engedélyt kapott a leszállásra a legközelebbi repülőtérre. A stornoway-i Parti Őrséget is riadóztatták, tartva a két pilóta esetleges katapultálásától //ez hajtóműtüzeknél erősen lehetséges kimenetel...//.
A gép hajtóműveit a leszállás után azonnal átvizsgálták a repülőtéri tűzoltók, de nem találtak lángokat, szerencsére.
A repülőteret a kényszerleszállás idejére lezárták.

Október 19-én újjászületett Nagendra Singh indiai dandártábornok és Cheetah helikopterének pilótája. A kínai-indiai határ közelébe telepített dandár parancsnokságát frissen átvett Singh egy ellenőrző körútra indult. Menet közben a helikopter hajtóműve Pithoragharh mellett leállt. A tábornok és pilótája megsérültek, de nem súlyosan.
A tábornoknak és a pilótának annak ellenére sikerült kiugrania //???// a Cheetah-ból, hogy az alacsony magasságban repült.

Október 19-én átadták az első négy, Turbomeca Arrius 2K2 hajtóművel felszerelt Augusta A109 LUH helikoptert a Dél-Afrikai Légierő részére. A SAAF Bloemfontein Légibázisán gazdát cserélt négy gép egy 30 gépes megrendelésnek az első része. Az A-109 LUH feladatai között légimentés, felderítés, csapatszállítás és kutató-mentő bevetések lesznek.
Az Arrius 2K2 hajtóművek egyes elemeit a Turbomeca Africa gyártja majd Johannesburgban.
A hajtóművek 716 lóerős felszállás közbeni teljesítménnyel és 3000 órás meghibásodások közötti üzemidővel rendelkeznek.

Október 20-án lezuhant az Olasz Légierő egy AMX típusú könnyű támadórepülőgépe. A gép az 51 Stormo állományába tartozott és Decimomannu mellett szenvedett katasztrófát. A pilóta katapultált és jó állapotban élte túl az esetet.

Közben újabb infó érkezett a pakisztáni AWACS-ügyről: bár a főbb kérdésekben még a végleges szerződésig tárgyalások folynak, az ügylet értéke legalább biztos. A körülbelül 1,05 milliárd dolláron kétharmad részben a Saab, míg egyharmad részben az Ericsson Microwave Systems osztozik.

Kisebb vita látszik kialakulni a július 30-án lezuhant ugandai Mi-172-es ügyében. A katasztrófa, melyben életét veszítette John Garang tábornok, a szudáni-ugandai határ közelében, a Zuria hegységben történt.
A dolognak az ad aktualitást, hogy Szudán moszkvai nagykövetégének a gyártó cég, az orosz Kazan Helicopters átadta az elnöki helikopter állapotára vonatkozó adatokat.
Az értesülések szerint a gyár az ugandai földi kiszolgáló személyzetre terheli a felelőséget. Ugyanakkor az ugandai, amerikai, kenyai és szudáni szakértőkből álló vizsgálóbizottság arra figyelmeztette a Kazan Helicopters-t, hogy ne iparkodjon az ugandaiakra kenni a dolgot.
A katasztrófában hét ugandai és hat szudáni személy veszítette életét.
A Kazan Helicopters többek között arra hivatkozik, hogy a helikoptert 3 héttel a baleset előtt adták át az ugandaiaknak, alapos felújítást követően. Az átadásnál a gépet minden hibajelzés nélkül vették át, s a gyártó szerint ez is azt bizonyítja, hogy a baleset idején a helikopter jó műszaki állapotban volt.

Négy újabb Mi-171Sh szállító helikoptert vettek át a csehek. Az orosz államadósság fejében érkező helikoptereket Prágában vizsgálják át, majd néhány napon belül átadják őket a prerovi légitámaszponton repülő csapatoknak. Az átadás után már 10 új Mi-171Sh repül cseh színekben, míg újabb hat példány még az idén megérkezik. Az első három helikopter tavasszal, míg három újabb Mi-171Sh, három Mi-35 harci helikopter társaságában augusztusban került Csehországba.
A gépek egyike már nem karcolásmentes: egy Morvaországban végrehajtott gyakorló leszállás közben megsérült.
A Cseh Köztársaság összesen 26 helikoptert kap, ezért 184 millió dollárnyi államadósságot írnak jóvá. A Mi-171Sh típus erősebb hajtóművekkel, hidraulikus hátsó rámpával, megnagyobbított oldalajtókkal, csörlővel, éjjellátó szemüveggel és páncélozott, modern műszerekkel felszerelt kabinnal ellátott..
A NATO-kompatibilissé tévő berendezéseket (például szabványos kommunikációs eszközöket) már a cseh technikusok szerelik a helikopterekbe.