Repülés, haditechnika, geopolitika, hülyeségeken csámcsogás. Mint a bazárban. :)

kedd, július 05, 2005

Érdekes cikkelyrész a Népszabadságban

Mit olvasok ma reggel? Szokásos antibrit flame-nek indul a dolog, de aztán jön egy gyönygszem bekezdés, idézném betűhűen:

"London e téren kifejtett, lenyűgöző buzgósága egészen szürreális helyzetekhez vezet. Példának okáért a brit flotta gyöngyszemeiként nyilvántartott tengeralattjárók ballisztikus- és cirkálórakétái, valamint azok navigációs és célmegjelölő rendszerei mind-mind amerikaiak. A cheltenham-i kommunikációs központ - a német Enigma-kódokat feltörő híres szervezet utódának - hallgatózói-kódfejtői szintén erős (és egyoldalú) amerikai függésben végzik munkájukat. S akkor még nem említettük a repülőgépipart. Ami valósággal hemzseg a britek saját maguk elleni kémkedéseinek (Airbus-Boeing), illetve saját termékeikkel való rivalizálásaiknak (Eurofighter-Joint Strike Fighter/F-35) enyhén szólva bizarr megnyilvánulásaitól."
(forrás: http://www.nol.hu/cikk/368738/)


Eurofighter vs. F-35
Szeretném felhívni a roppan nagyra becsült szerző figyelmét arra az aprócska tényre, hogy az Eurofighter és az F-35 kicsit nehezen tekinthetőek egymás vetélytársainak: maximum erősen egyszerűsítve. Hogy miért?
Az Eurofighter alapvetően egy elfogó vadászrepülőgépnek készült, miközben még javában dúlt a hidegháború, hiszen a hetvenes évekről beszélünk. Ne felejtsük el: ekkor az európai légierők jelentős része (NSZK, Olaszország, Norvégia, Hollandia, Belgium, Dánia, Görögország, Törökország, Spanyolrszág) az öregecske és meglehetősen alacsony harcértékű (lásd az indiai-pakisztáni összecsapásokat) Lockheed F-104 Starfighter repülőgépeket alkalmazta, míg a jövőt már az F-család "tizesei", azaz az F-15 Eagle és az F-16 Fighting Falcon jelentették, nem is beszélve a szovjetek két új csillagáról, a MiG-29 Fulcrumról és a Szu-27 Flankerről. Ezekkel (és persze a rettegve várt szovjet bombázó- és támadórepülőgép-hordákkal) kellett volna felvennie a harcot az új európai közös vadászrepülőgépnek.
A történelmi hűség kedévéért: a nyugatnémeteknek a Starfighterből volt elegük, a franciák a Sepecat Jaguarokat akarták lecserélni, míg a britek a Jaguarok és a Harrierek váltótípusait keresték.
Természetesen a közös munka európai véget ért: a britek csináltak két tervezetet (egyet a Jaguar leváltására, egyet a Harrier utódjaként), a franciák senkinek nem mondtak semmit és megcsinálták a Rafale prototípusát, míg a németek a TKF-90-nel álltak elő, mely jóval később az Eurofighter ősapjának bizonyult (együttműködve a britekkel).
Röviden: Nyugat-Európa _saját maga_ konkurense lett, hiszen egy feladatra három repülőgépet is kifejlesztett: Dassault Rafale, Eurofighter és a svédek JAS-39 Gripenje mind ugyanarra a feladatra készült.
De mi a helyzet az F-35-tel? A fiatalkorában Joint Strike Fighter névre hallgató programot az USAF, a Navy és a Marines igényei alapján még 1983. körül kezdték el, akkor még Advanced Short Take-Off/Vertical Landing (ASTOVL) néven. A repülőgép már tervezésétől fogva többfeladatú volt: nem csak egyszerűen légiharcra, hanem a földi célpontok minden időjárás közbeni támadására is alkalmasnak kellett lennie. Emellett az egyes változatoknak üzemelnie kell tudni szárazföldről és hajófedélzetről, hagyományos és rövid/helyből fel és leszálló üzemmódokban.
A két repülőgép, mármint az Eurofighter és az F-35 között jelentős különbségek vannak, többek között a nehezen felderíthetőség, a sebesség, a hordozható fegyverzet választéka területén is.
Ha csak azt vesszük, hogy mindkét repülőgép alkalmas más repülőgépek leküzdésére: akkor a szerzőnek igaza van, valóban konkurensek (Sam. Joe szerint a Virtua Fighter is, mert abban is van fighter. Én elhatárolódom... ;) ). Emellett azonban nem feledhetőek el a műszaki, a harcászati jellemzők sem, jegyzem meg halkan. Meg az a generációs ugrás, amit a szaksajtó érvényesnek tekint az ügyben.

Ami pediglen a cirkálórakéta-ügyet illeti: a szerző legalább néhány mondatot szánhatott volna a háború utáni brit rakértafejlesztésekre (pl. Blue Streak), mely, ne feledjük, 1949-ig világszínvonalú, az USA-val egyenértékű volt), illetve a brit kormányváltások hatására a brit fegyverprogramokra és katonai fejlesztésekre (a kiváló TSR-2-es tudnám példaképp említeni, mely technológiai és talán katonai siker is volt, csak éppen pénzt nem kapott a program a kormányzattól).

Szerény véleményem szerint (mert nem vagyok szakértő, közel sem...) a ma kialakult helyzetnek nagyban oka az, hogy a világháború utn az európai kormányok, így a brit kormány sem kívánt vagy tudott megfelelő összegeket költeni a K+F tevékenységre. S ez, mint gyanítom, ezt a Népszabi cikkírója is jól tudja, a versenyből kiesést és az egyre fájdalmasabban jelentkező lemaradást (lásd a szerencsétlen A-400M sorsát, de említhetném a NATO USAF-en kívüli szállítókapacitását /ennek persze az ukránok és az oroszok örülnek, a Ruszlanok meg szépen hozzák a pénzt/, vagy a műholdas navigációt, felderítést).

Ez a helyzet várhatóan a közeljövőben sem változik, miután a rogyadozó EU-s gazdaság politikai szándék híján képtelen lesz megfelelő összeget költeni a fegyveres erőire, illetve a K+F tevékenységre. Sem itt, sem máshol.